NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 1 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Roseman tegnap azt mondta, hogy azért jó a sok 4. körös pick, mert sok játékos van, akit szeretne ebben a körben. Aha, persze. 😀

A jövő évi drafton nem volt 4. és 6. körös húzásunk. Ezt a kört most arra használta Howie, hogy jövő évi húzásokat gyűjtsön. Lett egy 2025. évi 3., 4. és 5. körös pick.

Én inkább kettőt ellőttem volna a három 4. körösből.

A futó jött, de nem ilyen lovat akartam. Ráadásul kettővel utánuk kivették Guerendo-t. Shipley ügyes kis játékos, de megint egy waterbug jött, akiben nem sok erő van. Harmadik down-oknál hogyan lesz pályán, ha fizikálisan egyelőre kevés a blokkoláshoz?

A cserék jók voltak a jövő évi pickekért, de ha a kiválasztott játékost nézzük, illetve, hogy ki lett volna elérhető, akkor ez eddig a leggyengébb kör.

Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 636 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na, ez a Hunt pick hosszú évek óta az első, ami nem igazán jön be
zacknorb
Egykori Ivy ligás srác(tehát okos), aki triatlonozott és távol ugrott, majd az FCS-ben safetyt(!), LB-t és EDGE-t is játszott. Utóbbi ment neki a legjobban. És tavaly a (manapság már nem annyira erős, mint pár éve) Southland konferencia év védője is volt. Van ideje beletanulni és upside is van benne bőven. Szerintem beválik.

Szerkesztette: iktriad
több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
De cserébe a DeJean picknél szentségeltem egy sort, és kijelentettem hogy tök8, úgyis első körös PO bukta lesz belőle 😀
zacknorb
Áprilisban PO-ról beszélni nem sok értelme van. De szerintem meg SB win lesz vita nélkül.

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
De cserébe a DeJean picknél szentségeltem egy sort, és kijelentettem hogy tök8, úgyis első körös PO bukta lesz belőle 😀

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
Na, ez a Hunt pick hosszú évek óta az első, ami nem igazán jön be
zacknorb
Dillard pick az tetszett?
Janek
DeVonta pick óta számítom

Szerkesztette: zacknorb

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
Na, ez a Hunt pick hosszú évek óta az első, ami nem igazán jön be
zacknorb
Dillard pick az tetszett?

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
Na, ez a Hunt pick hosszú évek óta az első, ami nem igazán jön be

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
Mai wish listem(eddig egész jól bejött)
C Jones OT
Wingo DT
Trotter a nosztalgia miatt
Egy slot wr
Egy RB Guerendo pl
Egy S Hicks

több mint 1 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Eddig szerintem is jól állunk. A harmadik kör kicsit rázós volt, de a két lefelé cserével Hunt okés választás. Ha osztályozni kéne, akkor Hunt B-s választás (ha a 78.-on hoztuk volna, akkor legfeljebb C lenne). Fangio nézte ki Hunt-ot, az egyik kedvence volt a drafton.

Az első két választás nyilván A+, A.
Kicsit fájt, hogy csoportrivális kapott két magas picket a felfelé csere keretében, amivel volt lehetőségük erősíteni. Az egyikkel ráadásul jót húztak Sainristil személyében. A másik szerintem rendes reach lett szerencsére, de a játékos így is jó. Sinnott az egyik kedvencem lett volna ... a harmadik napon, leghamarabb a második nap végén, de közel sem a top50 körül.

Ha nagyon kukacos akarok lenni, akkor a 78. helyről jobb lett volna felfelé menni az 5. körös pickekkel, amiből három is van. Lehet, hogy próbáltuk persze. Én kockáztattam volna, és kihúztam volna Wilsont, mert az egyetemi sérülékenység nem mindig megy át a profikhoz, pl. Dickersonnak is voltak súlyos sérülései az egyetemen, de nálunk jól bírja. Viszont ahogy írtam, meg lehet érteni, hogy miért nem választottuk.

Az OL, WR, LB erősítés továbbra is kézenfekvő lenne ma, de vannak ám még bent jó DB-k is 😉
Mivel sok választásunk van, nem lenne luxus egy futó sem. Mindegy, csak nagy, fizikális legyen 😀 Estimé, Allen, Isaiah Davis.

több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
Én is örülök Mitchellnek, bár kicsit szokatlan a korai CB pick... 😊
Lehet beduplázunk a secbe?
Janek
Nagyon meglepődnék! Szerintem oda max a hátsó körökben érkezhet még valaki.
Jöhetnek a falak, LB meg a slot elkapó. Malik Washingtonnak bazira örülnék, de őt nem fogjuk húzni...
skizofita
csak meglett a dupla 😊
Janek
Bingo! 😀
Mondjuk így Howie az offseasont használja smokescren-nek (CJGJ, Maddox) és valakire epizodistaként számítanak. Nagyon izgalmas, hogy hogyan fogják használni őket! És Malik is jöhet még! (...nem fog)
#linebackermegminek
skizofita
MW én is draftoltam gm játékban.

Oline biztos lesz még meg elkapó is.

több mint 1 éve
skizofita Philadelphia Eagles Clemson Tigers 646 — Times are hard for dreamers!
Én is örülök Mitchellnek, bár kicsit szokatlan a korai CB pick... 😊
Lehet beduplázunk a secbe?
Janek
Nagyon meglepődnék! Szerintem oda max a hátsó körökben érkezhet még valaki.
Jöhetnek a falak, LB meg a slot elkapó. Malik Washingtonnak bazira örülnék, de őt nem fogjuk húzni...
skizofita
csak meglett a dupla 😊
Janek
Bingo! 😀
Mondjuk így Howie az offseasont használja smokescren-nek (CJGJ, Maddox) és valakire epizodistaként számítanak. Nagyon izgalmas, hogy hogyan fogják használni őket! És Malik is jöhet még! (...nem fog)
#linebackermegminek

"Garaba gurít!!!... fölé." (Vitár R.)
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
Colsont kicsit sajnálom de mindent nem lehet ,😛 esetleg a kis Trotter ha jön az nem lenne rossz. De egyébként nem nagyon van bent olyan akiről bármit sejtenèk/tudnèk, a lènyeg hogy Rózsièk tudják 😏
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
több mint 1 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Akkor mégis 2002 van újra. 😉 A draft előtt Roseman azt mondta, hogy legalább 2 olyan játékossal akarunk távozni a draftról, akik azonnali segítséget jelenthetnek. Ezt sikerült abszolválni, nem is gyengén.

DeJean 1/22-n sem lett volna rossz, ha a top2 CB már nem lett volna a boardon. A 40. pickkel pedig kiváló. Nagyon sok variációs lehetőséget nyit meg CJGJ-vel is a pályán. Nickelben és safetyben azonnali segítség lesz, és le lesz tesztelve külső corner-ként is az edzőtáborban. Ideális esetben ő lesz a fehér Malcom Jenkins-ünk. Ezen kívül kickoff visszahordóként is fegyver lehet.

Gyorsan bebizonyosodott, hogy kellett a felfelé csere, mert nagy DB run indult a pickünk után. A Green Bay is jó eséllyel őt akarta, mert utána lefelé cseréltek és elvitték Bullard-ot, aki szintén több posztos DB.

A harmadik körben a lefelé cserét szerintem az váltotta ki, hogy nem sokkal a 2/78 előtt elvitték Trevin Wallace-t és Beebe-t. És ezek szerint sem Zinter-t, sem Wilson-t nem tartottuk elég jónak a 3. kör közepére, különben nem mentünk volna lejjebb (az mindegy, hogy 78-on vagy 86-on húzunk valakit).

A 3. kör végén Jalyx Hunt jó pick, stabil top 100-as passrusher. Az FCS-ből jön, szóval nagy lépés lesz neki az NFL, de nem kell azonnal a kezdőbe lépnie, lesz idő képezni Sweat, Huff és Graham mögött. Nálam hasonló tehetséges projekt volt, mint Isaac, aki egyel előtte ment ki, csak utóbbi a Power5 suli miatt nagyobb hírverést kapott.

Végül elvitték Payton Wilson-t a 3. kör végén. Ha nem néznénk a súlyos sérüléseit, akkor szerintem a legjobb LB idén. Viszont van egy hasonló sérülékeny emberünk Dean személyében, így megértem, hogy a második napon miért nem választottuk.

Rendesen felhalmozta a pickeket Howie: három 4. és három 5. kör és egy hatodik. Ennyi pick egy egész draftra elég. Szerintem megpróbálja majd az egyiket egy jövő évi második naposra változtatni.

Van még bent OL, aki Stoutland-nek jó lenne, pl. Mahogany, Nathan Thomas, Keegan.
Nagy LB segítség már nem fog jönni, de még vannak bent emberek, akik használhatók lennének, Magee, Gray, Eichenberg, ifj. Trotter.

Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
Na csak megjött az a pick számomra, hogy "húzzunk" valaki 🙂 mondjuk innentől a legtöbb az lesz 😛
több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
Én is örülök Mitchellnek, bár kicsit szokatlan a korai CB pick... 😊
Lehet beduplázunk a secbe?
Janek
Nagyon meglepődnék! Szerintem oda max a hátsó körökben érkezhet még valaki.
Jöhetnek a falak, LB meg a slot elkapó. Malik Washingtonnak bazira örülnék, de őt nem fogjuk húzni...
skizofita
csak meglett a dupla 😊

több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
Srácok ez így eddig zseni. El sem hiszem. Bízzunk benne, valóban beválnak!
több mint 1 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Ha már eltértünk a sormintától, akkor ne álljon meg Howie. 😀 Kellene egy olyan linebacker, aki nem egy projekt játékos. Colson nem a legatletikusabb, de olyan stabil játékos, amilyen nagyon kellene a védelem közepére, hogy ne kelljen évente újra építeni a LB sort.

Nem vetnék meg egy újabb DB-t sem, ha már újjá építjük a secondary-t, de ennek nyilván nincsen túl sok realitása.
2002-ben, amikor a legutoljára cornert húztunk az első körben, akkor is két második körös pickünk volt, és mindkettővel DB jött: Michael Lewis és Sheldon Brown.
Jó DB-k még vannak bőven, a tweener-ség miatt csúszó DeJean, Nubin, McKinstry, Melton, Bullard, Rakestraw, Lassiter stb.

A támadófal húzás, mint papírforma már nagyon esélyes. Beebe vagy Haynes itt már jó lenne az OG-k közül. OT-k közül is lenne még jó alapanyag Stoutland-nek. Suamataia lehet, hogy igen hamar elkel majd, és esélyes, hogy még Paul vagy Fisher is magasabb picket igényelne, mint ahova jósolták őket.

Edge tekintetében én maradnék a nagyobb embereknél, ha erre a posztra húzunk pl. Kneeland, Trice, esetleg Braswell. A védőfal belső részeire is elférne erősítés, részemről Kris Jenkins vagy Michael Hall, de felfelé nem cserélnék ezért a posztért (esetleg, ha Newton tovább csúszik). Fiske nem annyira a mi rendszerünkbe való.

Elkapóknál én Corley-t bírom. Ad Mitchell és McConkey nem hiszem, hogy elérhető lesz. Roman Wilson-ról keveset beszélnek, de ő jó kis slot WR lehet. Nem szeretném viszont Coleman-t vagy McMillan-t sem 50 körül.

Szerintem a hátrelévő két napon biztos lesz csere, akár már a második körben. Az 5. körben 11 helyen belül van három pick-ünk. Nem hiszem, hogy ott akarjuk ellőni mindet, így szerintem legalább az egyiket elcseréljük.

Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
Na jó, aztán annyira mèg sem volt szomorú 🙂

több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
Mai álom:
Sua OT
Roman Wilson wr

Realis
Bebe OG/Puni
LB /DT/WR bpa

több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 169 — Így remélem megfelelek nektek.....
Így állunk,

ebből lehet csereberèlni akár a 2. kör elejère felmenve esetleg a Reddick picket is belevonva, illetve 3. körbe is be lehet surrani.

Illetve:

Szerkesztette: dande2
több mint 1 éve
skizofita Philadelphia Eagles Clemson Tigers 646 — Times are hard for dreamers!
Én is örülök Mitchellnek, bár kicsit szokatlan a korai CB pick... 😊
Lehet beduplázunk a secbe?
Janek
Nagyon meglepődnék! Szerintem oda max a hátsó körökben érkezhet még valaki.
Jöhetnek a falak, LB meg a slot elkapó. Malik Washingtonnak bazira örülnék, de őt nem fogjuk húzni...

Szerkesztette: skizofita

"Garaba gurít!!!... fölé." (Vitár R.)
több mint 1 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Ez így eléggé rendben volt! Egy baj van, amikor mindenkinek tetszik a húzás, na akkor szokott Bust lenni 😀
Shawn84
Nekem az utóbbi 3 évben minden húzás itt minimum A+ volt, és sok nem lett bust
zacknorb
Sidney Jonesra gondoktam konkrétan