Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 7 éve
Annyi hozzáfűzni valóm van az előttem szólókhoz. 1.57-nél ment ki Ben a 3-4 yard körül a 4. negyedben. Pete Caroll és RW3 óta tudjuk, hogy az endzone szájából nem passzolunk. Tudom, hogy Ben nagyon jó, a Denver front7 meg egyenesen elit, de a 49. SB után lehozták, ha 4x mennek neki futással, is jobbak az esélyek, mint a passzal. Én legalább megpróbáltam volna bebrusztolni a lasztit, mert tegnap nem ment a RZ passzjáték.Teljesen egyetértek. Futás Connerrel 3TE+FB, aztán futtatták volna JuJu-t keresztbe, aztán vagy előbbi vagy Ben...és ha passzolunk, akkor inkább az első verzió a széle felé. Ez a lehető legkockázatosabb dolog...az SB óta tudjuk ugyebár.
Dodó
De lehet ez a vereség kellett, hogy rendet tegyünk kicsit a fejekben.
Bár bosszant, hogy a Villanueva és a JuJu TD-ket elhomályosítja a L.
több mint 7 éve
Punci most lefelé lógott kiGergőkeEzért a rendkívül képletes gondolatért már megérte felkelnem 😊)
De legalább Grimble egy fasz volt, szal megvan a párja is 😊

több mint 7 éve
Mert ha sikerül neki akkor bekerül a heti best of elkapások közé az tuti 😀.Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Na nem...ezért tudnék szidalmazni...bőséggel!
Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
bcsarli
Érthetetlen minek kellett ugrania...😕
twitter.com/SteelVideos/status/1066999457751937024
Klaci79
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 7 éve
Annyi hozzáfűzni valóm van az előttem szólókhoz. 1.57-nél ment ki Ben a 3-4 yard körül a 4. negyedben. Pete Caroll és RW3 óta tudjuk, hogy az endzone szájából nem passzolunk. Tudom, hogy Ben nagyon jó, a Denver front7 meg egyenesen elit, de a 49. SB után lehozták, ha 4x mennek neki futással, is jobbak az esélyek, mint a passzal. Én legalább megpróbáltam volna bebrusztolni a lasztit, mert tegnap nem ment a RZ passzjáték.
több mint 7 éve
Meccs közben úgy tűnt hogy kellett, de most így tényleg fölöslegesnek tűnik.Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Na nem...ezért tudnék szidalmazni...bőséggel!
Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
bcsarli
Érthetetlen minek kellett ugrania...😕
twitter.com/SteelVideos/status/1066999457751937024
Klaci79
több mint 7 éve
Én őszintén úgy vagyok vele, hogy kaptam már annyit ettől a csapattól hogy kibírnék hosszú távon is negatív szezonokat. Készülök is rá hogy lesz ilyen, de valahogy eddig megoldottuk.Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Mondjuk 7:3:1-es mérleggel, a csoport győzelem biztos tudatában fura is lenne az a hangulat 😊 Nyilván 3:7-el más hozzászólások érkeznének, valljuk be.
Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
bcsarli
LeviPoki
Nem érzem biztosnak a csoportgyőzelmet, a Raiders, és jelenlegi állapotukban a Bengals-t érzem biztos W-nek. De ha lesz sansz hogy rosszabb helyre taszíthatnak minket akkor nekik az lesz a Superbowl.
A többi meccs kőkemény, de az is igaz hogy ha hétvégén verjük a Chargers-t akkor már tényleg csak mi szúrhatjuk el. Plusz a Ravens-nek sem könnyű a menetrend, ebben is bízhatunk.
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 7 éve
De mi szeretjük őket! 😊Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Na nem...ezért tudnék szidalmazni...bőséggel!
Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
bcsarli
Érthetetlen minek kellett ugrania...😕
twitter.com/SteelVideos/status/1066999457751937024
Klaci79
több mint 7 éve
Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Na nem...ezért tudnék szidalmazni...bőséggel!
Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
bcsarli
Érthetetlen minek kellett ugrania...😕
több mint 7 éve
Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Mondjuk 7:3:1-es mérleggel, a csoport győzelem biztos tudatában fura is lenne az a hangulat 😊 Nyilván 3:7-el más hozzászólások érkeznének, valljuk be.
Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
bcsarli
több mint 7 éve
Ezt szeretem, hogy itt egy vereség után nincs világvége hangulat, csapat szidalmazás, meg mindenkimonnjonle. 😊Jó az irány, ez a lényeg. Ez egy ilyen meccs volt, a Chargers ellen lehet javítani.
több mint 7 éve
Fasz volt, ezen nincs mit szépíteni. Az agya elborult, mivel ott volt a safety, remek játék, gondolta megmutatja.....A faszág egyébként nem az volt, hogy megpróbálta ezt testcsel nélkül, hanem az, hogy a laszti a védő oldalán volt mindeközben. Már a cumit átrakatják a gyerekek egyikből a másikba 1 évesen, ha a kutya érkezik basszus "kis" túlzással ez annyira alap....így ugyanis esélye nem volt, hogy a lasztit nem ejti ki a kezéből...Meg is szédült, rogyott, simán látható, hogy kontroll-vesztése volt.Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
Klaci79
Én csak azt nem értem miért ezt a "megoldást" választotta. Ráadásult belehajolt a pofonba gyakorlatilag.
kishasziNyilatkozott is az ügyben...azt hiszem (remélem) legközelebb jól fog dönteni:Grimble fumblinál én kifeküdtem volna... Viszont, ha csinál egy testcselt vagy csak egy kicsit megtorpan a védő simán elrepül.Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
Klaci79
Gergőke
"He didn't surprise me at all. I saw him coming. I could've cut back and scored but I wanted to run right through him. I was probably too aggressive. That's what happened. Unfortunately."
Klaci79
több mint 7 éve
Egyik szemem sír a másik meg üveg, ahogy tartja a mondás, és már minden meccsen készenlétben a telefon, hogy bármikor hívhassam a mentőket egy pillanatnyi szívroham, vagy agyvérzés miatt.alapvetően ha labdavesztésnél csak egy TD-vel vezet az ellenfél, akkor azért tudunk valamit, és hasonlóan az előző idényekhez megint inkább magunkat vertük meg.
De mint tavaly-tavaly előtt Haley-t okoltuk, itt most saját csapatra nem akarok sok rosszat mondani, csak annyit hogy:
- fejben kicsit rendet kell tenni. Ha cipelem a labdát, és jön a védő, akkor ne akarjak keresztül menni rajta, hanem fogjak rá két kézzel a labdára. A Broncos védői utolsó pillanatig odaütöttek a labdára, és ezt el lazáskodták a srácok.
- Denverben a rövid passzok nagyon ültek, a hosszúaknál meg szerintem Ben nem vette számításba, hogy messzebbre megy a labda, és 2-3szor is túldobta az elkapókat. Mikor estében dobott, akkor meg pont jó volt, 97 yard TD 😊
- Ben INT-jeinél is inkább a Denver-t "dícsérném", AB felé dobott első INT-nél szabálytalanul fogták 84-est, és így nem tudott reagálni. OK, Ben hibája, hogy nem írta felül, vagy nem látta jól a szitut, de a bírók sem látták, hogy AB kezeit teljesen lefogják.
- Ucsó INT-nél az elrontott snap miatt kevesebb ideje volt körülnézni, így nem látta a fal mögött leselkedő védőt...
Szóval a hibás Pouncey 😊
Rengeteg jó megmozdulás volt O részről, szépen felrajzolt és kivitelezett játékok, amiknél az utolsó pillanatba rondított bele a D, mert elkapkodtuk, elbizakodtuk.
A D-nk szerintem aránylag nyomás alatt tartotta a Denvert, és csak a 4 (3) TO-nak köszönhető, hogy vissza tudtak jönni a meccsbe.
ha ezeket a kis hibákat javítják fejben a srácok, akkor szerintem tovább haladunk a jó úton.
több mint 7 éve
Meg is szédült, rogyott, simán látható, hogy kontroll-vesztése volt.Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
Klaci79
Én csak azt nem értem miért ezt a "megoldást" választotta. Ráadásult belehajolt a pofonba gyakorlatilag.
kishaszi
Nyilatkozott is az ügyben...azt hiszem (remélem) legközelebb jól fog dönteni:Grimble fumblinál én kifeküdtem volna... Viszont, ha csinál egy testcselt vagy csak egy kicsit megtorpan a védő simán elrepül.Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
Klaci79
Gergőke
"He didn't surprise me at all. I saw him coming. I could've cut back and scored but I wanted to run right through him. I was probably too aggressive. That's what happened. Unfortunately."
több mint 7 éve
Grimble fumblinál én kifeküdtem volna... Viszont, ha csinál egy testcselt vagy csak egy kicsit megtorpan a védő simán elrepül.Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
Klaci79
több mint 7 éve
Meg is szédült, rogyott, simán látható, hogy kontroll-vesztése volt.Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
Klaci79
Én csak azt nem értem miért ezt a "megoldást" választotta. Ráadásult belehajolt a pofonba gyakorlatilag.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.Én Grimble fumbliját is megértem...ha ekkorát kapnék a fejemre egy hétig egy irányba szaladnék...de sajnos ez egy ilyen szakma. Bell 4. fumblija 4 szer ennyi labdacipelés után jött. 😕
Gyurci77
több mint 7 éve
Connor-ra visszatérve a Jags ellen hibázott. Itt azért kapott rendesen a lábára. Nem biztos hogy más futó nem dobta volna el a labdát. Át akarta ugrani az ellenfelét és pont lendítette a karját az ütközés előtt.
több mint 7 éve
Remélem igazad van és csak egy kis hullámvölgy.Végezetül Conner...valami nem okés a sráccal az utóbbi két meccsen. Nem tudom, hogy az agyrázkódás miatt vagy mi miatt, de a Jags ellen is a droppok, most meg a fumbli...Remélem össze kapja magát, mert létfontosságú, hogy működjön az ami a eddig ment vele. Nagyon bízom benne és valahogy át kell segíteni ezen a holtponton,amiről azt gondolom, hogy Tomlin viszont ebben zseniális és meg fogja oldani.Kivétel, ha elfáradt, vagy tényleg van valami sérülés, neadjIsten agyrázkódás maradék. Akkor a gettóbátyó se fog tudni semmit tenni.
Gergőke
Meg amúgy ez még önamgában nem jelent semmit. Olyan nincs, hogy valaki sose hibázik. Moose is szökőévente hibázott, de volt, hogy amikor igen, akkor kurva fontos pillanatban. Nem is elvárható. Egy kemény védelem ellen meg bármikor benne van a sérülés, hiba, ahol kemény terhelésnek van kitéve a tested. Lehet nem épp egy húsdarálóban fog jönni, hanem egy másik szituban, amikor nem feltétlen van 'zavartatva' az illető. Lehet ez "sima" hullámvölgy.
kishaszi
több mint 7 éve
A baj az volt, hogy amikor futottunk, akkor ment...de nem erőltettünk, hiszen haladtunk passzokkal is. Nagyon egyébként meg sem próbáltuk a futás elleni védekezést tesztelni, pedig a 97 yardos TD után tényleg simán elszaladtunk a félpályáig. Ott aztán megint passzok jöttek, meg a hibák. Bár azt azért tegyük gyorsan hozzá, hogy a két fumble nem a playhívás miatt volt, hanem mert Grimble túlvállalta magát, Conner meg nem vigyázott eléggé...Hát mit lehet mondani egy ilyen meccs után??ha nem megy a futás és 500yardot kell passzoltatni bent, akkor 2-3 int. mindig benne lesz a meccsben.aztán vagy sikerül úgy is nyernetek, de inkább nem.
Pozitívumok:
- Ha minden hetedik meccsen kapsz ki, akkor nagy valószínűséggel bajnok leszel. Nem kongatnám most a vészharangot, szép sorozat volt ez, ráadásul egy olyan ellenfél ellen kaptunk ki, aki ellen ki szoktunk.
- A Denvertől ne vegyük el a győzelmet, nagyot brusztoltak ők ezért.
- Megkapták a hazai pályát fújásban ( "érdekesen" blokkolt field goal, első INT előtti holding Brownon), ami összesen 10 pontot jelentett, de nem ezen múlt.
- Jól játszott az O, jól játszott a D. Azt hiszem erre a meccsre mondják, hogy egyéni hibák miatt kapott ki a csapat: Grimble és Conner fumble-je, BB meccs végi INT-je nem szerkezeti probléma, ezek a könnyebben javítható dolgok. Viszont ebben a három esetben legalább 13 pont benne maradt megint a meccsben. Dicsérjük meg azonban ismét a Broncost, ezek nagy védőjátékok is voltak egyben.
- A legfontosabb: jó meccs volt!
Negatívumok:
- Nagyon nem tetszett, ahogy a meccs végén menedzseltük a játékot. Volt három hívásunk (egy a sarokba, egy shovel passz és az int-et eredményező játék, ahol gyakorlatilag nem volt B-terv, ha Brownt fogják) és egyiknél sem volt reális esély a TD-re.
- Conner lehet elfáradt? Második meccsen követett el meccsdöntő hibát, szerencséjére a Jags ellen kihúzta a csapat a szarból, most sajnos nem sikerült.
- Amikor ennyire dekoncentrált egy csapat (Mcdonald és Switzer elejtett labdái pl nem a Denver nagy játékai miatt voltak), akkor elő lehet venni megint Tomlint?
- Washingtonnak még nem volt jó meccse, de még átlagos sem. Több kell!
- BB-t nem illik szidni egy ilyen meccs után, de Jujut és Washingtont is túldobta egyszer-egyszer egy kicsit, ezek megint pontokba kerültek.
- A D bár kevés pontot kapott, de elég régen volt labdaszerzésünk. Nem rémlik a Jags ellen sem, utoljára a Panthers ellen jött össze.
Szóval nincs gond, de kemény a sorsolás, akár még három zakó is benne van a meccsben, a 9-6-1 pedig nem mutatna túl jól a szezon végén. Konklúzió: meg kell fogni a Chargerst, mert a Pats ellen hagyományosan kikapunk ha a fene fenét eszik akkor is, a Saints ellen pedig Payton Tomlint, Brees pedig a védelmet fogja szétszedni.
Szokol
gedam
több mint 7 éve
Végezetül Conner...valami nem okés a sráccal az utóbbi két meccsen. Nem tudom, hogy az agyrázkódás miatt vagy mi miatt, de a Jags ellen is a droppok, most meg a fumbli...Remélem össze kapja magát, mert létfontosságú, hogy működjön az ami a eddig ment vele. Nagyon bízom benne és valahogy át kell segíteni ezen a holtponton,amiről azt gondolom, hogy Tomlin viszont ebben zseniális és meg fogja oldani.Kivétel, ha elfáradt, vagy tényleg van valami sérülés, neadjIsten agyrázkódás maradék. Akkor a gettóbátyó se fog tudni semmit tenni.
Gergőke
Meg amúgy ez még önamgában nem jelent semmit. Olyan nincs, hogy valaki sose hibázik. Moose is szökőévente hibázott, de volt, hogy amikor igen, akkor kurva fontos pillanatban. Nem is elvárható. Egy kemény védelem ellen meg bármikor benne van a sérülés, hiba, ahol kemény terhelésnek van kitéve a tested. Lehet nem épp egy húsdarálóban fog jönni, hanem egy másik szituban, amikor nem feltétlen van 'zavartatva' az illető. Lehet ez "sima" hullámvölgy.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
gedam
6 508
Hát mit lehet mondani egy ilyen meccs után??ha nem megy a futás és 500yardot kell passzoltatni bent, akkor 2-3 int. mindig benne lesz a meccsben.aztán vagy sikerül úgy is nyernetek, de inkább nem.
Pozitívumok:
- Ha minden hetedik meccsen kapsz ki, akkor nagy valószínűséggel bajnok leszel. Nem kongatnám most a vészharangot, szép sorozat volt ez, ráadásul egy olyan ellenfél ellen kaptunk ki, aki ellen ki szoktunk.
- A Denvertől ne vegyük el a győzelmet, nagyot brusztoltak ők ezért.
- Megkapták a hazai pályát fújásban ( "érdekesen" blokkolt field goal, első INT előtti holding Brownon), ami összesen 10 pontot jelentett, de nem ezen múlt.
- Jól játszott az O, jól játszott a D. Azt hiszem erre a meccsre mondják, hogy egyéni hibák miatt kapott ki a csapat: Grimble és Conner fumble-je, BB meccs végi INT-je nem szerkezeti probléma, ezek a könnyebben javítható dolgok. Viszont ebben a három esetben legalább 13 pont benne maradt megint a meccsben. Dicsérjük meg azonban ismét a Broncost, ezek nagy védőjátékok is voltak egyben.
- A legfontosabb: jó meccs volt!
Negatívumok:
- Nagyon nem tetszett, ahogy a meccs végén menedzseltük a játékot. Volt három hívásunk (egy a sarokba, egy shovel passz és az int-et eredményező játék, ahol gyakorlatilag nem volt B-terv, ha Brownt fogják) és egyiknél sem volt reális esély a TD-re.
- Conner lehet elfáradt? Második meccsen követett el meccsdöntő hibát, szerencséjére a Jags ellen kihúzta a csapat a szarból, most sajnos nem sikerült.
- Amikor ennyire dekoncentrált egy csapat (Mcdonald és Switzer elejtett labdái pl nem a Denver nagy játékai miatt voltak), akkor elő lehet venni megint Tomlint?
- Washingtonnak még nem volt jó meccse, de még átlagos sem. Több kell!
- BB-t nem illik szidni egy ilyen meccs után, de Jujut és Washingtont is túldobta egyszer-egyszer egy kicsit, ezek megint pontokba kerültek.
- A D bár kevés pontot kapott, de elég régen volt labdaszerzésünk. Nem rémlik a Jags ellen sem, utoljára a Panthers ellen jött össze.
Szóval nincs gond, de kemény a sorsolás, akár még három zakó is benne van a meccsben, a 9-6-1 pedig nem mutatna túl jól a szezon végén. Konklúzió: meg kell fogni a Chargerst, mert a Pats ellen hagyományosan kikapunk ha a fene fenét eszik akkor is, a Saints ellen pedig Payton Tomlint, Brees pedig a védelmet fogja szétszedni.
Szokol
több mint 7 éve
Hát mit lehet mondani egy ilyen meccs után??Amikor nem dekoncentráltak, akkor is elő lehet venni, de mit tud ilyen esetben a HC csinálni? Kétlem, hogy neki kellene megtanítani őket elkapni, illetve azt is, hogy miatta lettek volna ezek a hibák.
Pozitívumok:
- Ha minden hetedik meccsen kapsz ki, akkor nagy valószínűséggel bajnok leszel. Nem kongatnám most a vészharangot, szép sorozat volt ez, ráadásul egy olyan ellenfél ellen kaptunk ki, aki ellen ki szoktunk.
- A Denvertől ne vegyük el a győzelmet, nagyot brusztoltak ők ezért.
- Megkapták a hazai pályát fújásban ( "érdekesen" blokkolt field goal, első INT előtti holding Brownon), ami összesen 10 pontot jelentett, de nem ezen múlt.
- Jól játszott az O, jól játszott a D. Azt hiszem erre a meccsre mondják, hogy egyéni hibák miatt kapott ki a csapat: Grimble és Conner fumble-je, BB meccs végi INT-je nem szerkezeti probléma, ezek a könnyebben javítható dolgok. Viszont ebben a három esetben legalább 13 pont benne maradt megint a meccsben. Dicsérjük meg azonban ismét a Broncost, ezek nagy védőjátékok is voltak egyben.
- A legfontosabb: jó meccs volt!
Negatívumok:
- Nagyon nem tetszett, ahogy a meccs végén menedzseltük a játékot. Volt három hívásunk (egy a sarokba, egy shovel passz és az int-et eredményező játék, ahol gyakorlatilag nem volt B-terv, ha Brownt fogják) és egyiknél sem volt reális esély a TD-re.
- Conner lehet elfáradt? Második meccsen követett el meccsdöntő hibát, szerencséjére a Jags ellen kihúzta a csapat a szarból, most sajnos nem sikerült.
- Amikor ennyire dekoncentrált egy csapat (Mcdonald és Switzer elejtett labdái pl nem a Denver nagy játékai miatt voltak), akkor elő lehet venni megint Tomlint?
- Washingtonnak még nem volt jó meccse, de még átlagos sem. Több kell!
- BB-t nem illik szidni egy ilyen meccs után, de Jujut és Washingtont is túldobta egyszer-egyszer egy kicsit, ezek megint pontokba kerültek.
- A D bár kevés pontot kapott, de elég régen volt labdaszerzésünk. Nem rémlik a Jags ellen sem, utoljára a Panthers ellen jött össze.
Szóval nincs gond, de kemény a sorsolás, akár még három zakó is benne van a meccsben, a 9-6-1 pedig nem mutatna túl jól a szezon végén. Konklúzió: meg kell fogni a Chargerst, mert a Pats ellen hagyományosan kikapunk ha a fene fenét eszik akkor is, a Saints ellen pedig Payton Tomlint, Brees pedig a védelmet fogja szétszedni.
Szokol
Az viszont tuti, hogy amikor Switzer nagyon mélyen volt, Tomlin akkor is megmutatta, hogy jó mentális edző és újrarúgatta a puntot, amit elkapott és jó pozícióig visszavitt.
Én nem hiszem, hogy ha egy játékos elejt, kiejt vagy bármilyen módon elveszít labdát, akkor többet tehet egy HC, mint azt mutatni, hogy a csapat része vagy és bízom benned. Aztán a következő meccsre lehet kitalál majd valamit, mint ahogy szerintem Conner is a múlt heti miatt kapott viszonylag kevesebb lehetőséget.
De ettől még nyugodtan lehet szidni Tomlint...más kérdés, hogy mire megy vele az ember.
több mint 7 éve
Hát mit lehet mondani egy ilyen meccs után??Pozitívumok:
- Ha minden hetedik meccsen kapsz ki, akkor nagy valószínűséggel bajnok leszel. Nem kongatnám most a vészharangot, szép sorozat volt ez, ráadásul egy olyan ellenfél ellen kaptunk ki, aki ellen ki szoktunk.
- A Denvertől ne vegyük el a győzelmet, nagyot brusztoltak ők ezért.
- Megkapták a hazai pályát fújásban ( "érdekesen" blokkolt field goal, első INT előtti holding Brownon), ami összesen 10 pontot jelentett, de nem ezen múlt.
- Jól játszott az O, jól játszott a D. Azt hiszem erre a meccsre mondják, hogy egyéni hibák miatt kapott ki a csapat: Grimble és Conner fumble-je, BB meccs végi INT-je nem szerkezeti probléma, ezek a könnyebben javítható dolgok. Viszont ebben a három esetben legalább 13 pont benne maradt megint a meccsben. Dicsérjük meg azonban ismét a Broncost, ezek nagy védőjátékok is voltak egyben.
- A legfontosabb: jó meccs volt!
Negatívumok:
- Nagyon nem tetszett, ahogy a meccs végén menedzseltük a játékot. Volt három hívásunk (egy a sarokba, egy shovel passz és az int-et eredményező játék, ahol gyakorlatilag nem volt B-terv, ha Brownt fogják) és egyiknél sem volt reális esély a TD-re.
- Conner lehet elfáradt? Második meccsen követett el meccsdöntő hibát, szerencséjére a Jags ellen kihúzta a csapat a szarból, most sajnos nem sikerült.
- Amikor ennyire dekoncentrált egy csapat (Mcdonald és Switzer elejtett labdái pl nem a Denver nagy játékai miatt voltak), akkor elő lehet venni megint Tomlint?
- Washingtonnak még nem volt jó meccse, de még átlagos sem. Több kell!
- BB-t nem illik szidni egy ilyen meccs után, de Jujut és Washingtont is túldobta egyszer-egyszer egy kicsit, ezek megint pontokba kerültek.
- A D bár kevés pontot kapott, de elég régen volt labdaszerzésünk. Nem rémlik a Jags ellen sem, utoljára a Panthers ellen jött össze.
Szóval nincs gond, de kemény a sorsolás, akár még három zakó is benne van a meccsben, a 9-6-1 pedig nem mutatna túl jól a szezon végén. Konklúzió: meg kell fogni a Chargerst, mert a Pats ellen hagyományosan kikapunk ha a fene fenét eszik akkor is, a Saints ellen pedig Payton Tomlint, Brees pedig a védelmet fogja szétszedni.
több mint 7 éve
Pedig "csak" rösztiből.nyilvan faj a vereseg, de 6 meccses nyero szeria utan beuthet a dolog.Elhittük, hogy a burger is kolbászból van.
Viszont az elmult 2 meccs alatt BB nagyon sok RZ homalyt dobott, holott mi voltunk a legjobb RZ csapat. Valami megvaltozott
xtaki
kishaszi
No de hát így szeressük. 😊
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 7 éve
nyilvan faj a vereseg, de 6 meccses nyero szeria utan beuthet a dolog.Elhittük, hogy a burger is kolbászból van.