Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 8 éve
prérifarkas Pittsburgh Steelers 632
Tomlin bocsánatot kért az öltözői nyelvezet miatt.
prérifarkas
Nyilván bocsánatot kellett kérnie illemből, noha tulképpen nem volt miért. Ez egy csapatnak szóló belső beszéd volt felfokozott állapotban egy nagy meccs után. Csoda, hogy nem volt benne durvább.

AB volt a f.sz, "üzent" is neki Tomlin és BigBen is.
Soldados
Értem én nincs azzal baj, de valóban annak ott is kell maradnia.

Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 8 éve
prérifarkas Pittsburgh Steelers 632
Közben Tomlin és Ben is erős szavakkal üzent AB-nek - nagyon helyesen. Azt gondolom, a pályán várnak választ tőle, hogy a Pats ellen bizonyítsa, mekkora csapatember. Igenis kellett ez az üzenet, mert nagyon nem szerencsés ilyen belsős videók kiszivárgása, nem véletlen nem engednek be oda se médiát, se családot közvetlenül a meccs után. És amúgy is tiszteletlen volt AB, hogy nem figyelt Tomlin és BB beszédére. Elhiszem, hogy izgatott és örült, de neki ott kéne lennie ilyenkor Tomlin és BB mellett, mint a csapat egyik vezére.

Amúgy Tomlin meg is fogja büntetni, de szó sincs olyanról, hogy ne játszana, vagy ilyesmi, ahogy Tomlin mondta, AB-t akarják megbüntetni, nem saját magukat. Amúgy elvileg a liga is megbüntetheti, mert 90 perccel a meccs előtt és után nem használhatják a közösségi médiát.
Soldados
Ezeket a "mai fiatalokat" nem érdeklik a szabályok. 😊

Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Tomlin bocsánatot kért az öltözői nyelvezet miatt.
prérifarkas
Nyilván bocsánatot kellett kérnie illemből, noha tulképpen nem volt miért. Ez egy csapatnak szóló belső beszéd volt felfokozott állapotban egy nagy meccs után. Csoda, hogy nem volt benne durvább.

AB volt a f.sz, "üzent" is neki Tomlin és BigBen is.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Közben Tomlin és Ben is erős szavakkal üzent AB-nek - nagyon helyesen. Azt gondolom, a pályán várnak választ tőle, hogy a Pats ellen bizonyítsa, mekkora csapatember. Igenis kellett ez az üzenet, mert nagyon nem szerencsés ilyen belsős videók kiszivárgása, nem véletlen nem engednek be oda se médiát, se családot közvetlenül a meccs után. És amúgy is tiszteletlen volt AB, hogy nem figyelt Tomlin és BB beszédére. Elhiszem, hogy izgatott és örült, de neki ott kéne lennie ilyenkor Tomlin és BB mellett, mint a csapat egyik vezére.

Amúgy Tomlin meg is fogja büntetni, de szó sincs olyanról, hogy ne játszana, vagy ilyesmi, ahogy Tomlin mondta, AB-t akarják megbüntetni, nem saját magukat. Amúgy elvileg a liga is megbüntetheti, mert 90 perccel a meccs előtt és után nem használhatják a közösségi médiát.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
prérifarkas Pittsburgh Steelers 632
Tomlin bocsánatot kért az öltözői nyelvezet miatt.

Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Martavis elkezdte a visszatérési procedúrát, vagyis gondolom beadta az igényt a visszatérésre.

Közben sajnos LGreen még mindig nem térhet vissza a pályára.
Klaci79
Bízni nem tudok a srácban, de ezt a videót megnézve reménykedni igen, egész normálisnak tűnik benne:
 lockerdome.com/thefakeespn/6753098379179585/9454716761786130

Amúgy igen, beadta a visszatéréshez a papírokat. Lenyilatkozta, hogy tudja, ez az utolsó esélye és ott van a szeme előtt Blackmon, Manziel és Gordon esete. Elmondása szerint az első rehabot nem vette komolyan, de a mostanit igen és 8 hónapja nem szívott füvet.

Reméljük, ezeket komolyan is gondolja, nemcsak mondta.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 791
Martavis elkezdte a visszatérési procedúrát, vagyis gondolom beadta az igényt a visszatérésre.

Közben sajnos LGreen még mindig nem térhet vissza a pályára.
több mint 8 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 412 — Patriot
Most látom a neten 2003 óta AFC-ből bekerült SB QBs
Brady, BB, Manning, Falco,
Ha ez valóban így van az azért érdekes és néhány év alatt változás várható 😊
prérifarkas
Hát, ha a néhány év alatt mondjuk 10-et értessz, mérget vehetsz rá 😊
több mint 8 éve
prérifarkas Pittsburgh Steelers 632
@Most látom a neten 2003 óta AFC-ből bekerült SB QBs
Brady, BB, Manning, Falco,
Ha ez valóban így van az azért érdekes és néhány év alatt változás várható 😊

Szerkesztette: prérifarkas

Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 8 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 809
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Éppen ezért Haley baszta el.
Soldados
Én azt olvastam, hogy Haley run-t hívott és Ben hívta át.
Gyurci77
Ezt nem olvastam, de ha így volt, akkor tényleg Ben volt a pöcs.
Soldados
Kozora elemzés a depot-n. Egy alapvetően futás hívás volt dobás opcióval Bennek. Azzal vezeti le, hogy a Katona egyértelműen futást blokkol és nem foglalkozik Zombóval. De megnézve újra az OL mozgást valószínűleg így is volt. Vélhetően azt hitte Ben, hogy Zombo úton lesz felé, amikor dob, de kiszúrta, hogy dobni fog. Hozzáteszem rögtön, hogy Brown sem volt ippeg ideális pozícióban de mondjuk egy back shoulder dobással persze meg lehetett volna oldani ezt.
több mint 8 éve
Gyurci77 Pittsburgh Steelers 131
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Éppen ezért Haley baszta el.
Soldados
Én azt olvastam, hogy Haley run-t hívott és Ben hívta át.
Gyurci77
It was a called run by Haley, a give to Le’Veon Bell, but Roethlisberger saw something else and decided to try to hit Antonio Brown on a backshoulder throw.
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Na én váltottam! 😊

Tessék kitenni a képét...te ennyit tehetsz... 😊

Egyébként tudod hogy kombinálni fog a lelkem....ő ilyen típus..... 😊 Hozzáteszem egyébként, hogy a NE ellen sokkal nehezebb lesz futnunk, így eleve egy vegyesebb játékhívást láthatunk majd. Emellett azért nem OC, aki nem talál ki egy-egy trükkös játékot az AFC bajnoki találkozóra.
Klemó
Csak jelzem, ez a kép pont azóta van, mióta a győzelmi széria...úgyhogy semmi, de semmi nem tántoríthat el 😀
Klaci79
No nehogy már ezen csússzunk el.......hát akkor Én jövőőőőőőőőőők..... 😊))))))))

Azt azért egyébként tegyük gyorsan ide, hogy Jessie James-szel ez a dink and dunk csinált 80 yard felett elkapást....nem mondom, hogy Én is állhattam volna ott, de mondjuk Laci Te szerintem igen.... 😊
Klemó
A személyes részére nem térek ki 😀 ...de kifejezetten komoly fegyver lenne ha James és Green is játszhatna...James egyre jobb. Fejlődött sokat blokkolásban és elkapásban is. Egy jó 2TE-es játék, pedig pontosan tudjuk milyen hasznos lehet.
Klaci79
Apropó, pont ezt akartam még megemlíteni. Az eddigi 2 PO-meccsen nem éreztem, hogy a matchupok alapján döntő lehet Green (hiánya). Viszont most azt gondolom, nagy boostot jelentene a Pats ellen, ha lenne egy gyorsabb és ezáltal vertikálisabb TE-ünk is. Most tényleg szükség lenne rá, szóval remélem, kijön a protokollból és játszhat.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Tessék kitenni a képét...te ennyit tehetsz... 😊

Egyébként tudod hogy kombinálni fog a lelkem....ő ilyen típus..... 😊 Hozzáteszem egyébként, hogy a NE ellen sokkal nehezebb lesz futnunk, így eleve egy vegyesebb játékhívást láthatunk majd. Emellett azért nem OC, aki nem talál ki egy-egy trükkös játékot az AFC bajnoki találkozóra.
Klemó
Csak jelzem, ez a kép pont azóta van, mióta a győzelmi széria...úgyhogy semmi, de semmi nem tántoríthat el 😀
Klaci79
Ne is! Defense wins the Championship! És ezt Te is tudod, mint az látszik a képválasztásból. 😊

James Harrison lead this Steelers (Defense):
 dkpittsburghsports.com/2017/01/16/column-harrison-preaches-practices-produces-teammates-see-leads/

Elképesztő ez a pali. Bárcsak örökké játszhatna. Most is, leszáll a gép hétfő hajnali 3.30-kor Pittsburgh-ben, 4.14-kor pedig már az edzőközpontban gyűri a gépeket. Egyszerűen hihetetlen. Bárcsak minél több James Harrisonunk lenne. Nálam no brainer Hall of Famer, de félek, Cantonhoz sokat számítanak a statok, és a kevésnek tűnik a 100 alatt sack. De talán az, hogy még idén is nemcsak egy hasznos öltözői ember, hanem igazi vezér pályán és pályán kívül, segítheti. Meg persze az a rohadt 3. gyűrű... 😊

De a lényeg, hogy egyemberként felsorakozott az egész védelem mögé. Meg is látszik az eredményeinken és az egységen.

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 791
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Tessék kitenni a képét...te ennyit tehetsz... 😊

Egyébként tudod hogy kombinálni fog a lelkem....ő ilyen típus..... 😊 Hozzáteszem egyébként, hogy a NE ellen sokkal nehezebb lesz futnunk, így eleve egy vegyesebb játékhívást láthatunk majd. Emellett azért nem OC, aki nem talál ki egy-egy trükkös játékot az AFC bajnoki találkozóra.
Klemó
Csak jelzem, ez a kép pont azóta van, mióta a győzelmi széria...úgyhogy semmi, de semmi nem tántoríthat el 😀
Klaci79
No nehogy már ezen csússzunk el.......hát akkor Én jövőőőőőőőőőők..... 😊))))))))

Azt azért egyébként tegyük gyorsan ide, hogy Jessie James-szel ez a dink and dunk csinált 80 yard felett elkapást....nem mondom, hogy Én is állhattam volna ott, de mondjuk Laci Te szerintem igen.... 😊
Klemó
A személyes részére nem térek ki 😀 ...de kifejezetten komoly fegyver lenne ha James és Green is játszhatna...James egyre jobb. Fejlődött sokat blokkolásban és elkapásban is. Egy jó 2TE-es játék, pedig pontosan tudjuk milyen hasznos lehet.
több mint 8 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 809
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Tessék kitenni a képét...te ennyit tehetsz... 😊

Egyébként tudod hogy kombinálni fog a lelkem....ő ilyen típus..... 😊 Hozzáteszem egyébként, hogy a NE ellen sokkal nehezebb lesz futnunk, így eleve egy vegyesebb játékhívást láthatunk majd. Emellett azért nem OC, aki nem talál ki egy-egy trükkös játékot az AFC bajnoki találkozóra.
Klemó
Csak jelzem, ez a kép pont azóta van, mióta a győzelmi széria...úgyhogy semmi, de semmi nem tántoríthat el 😀
Klaci79
No nehogy már ezen csússzunk el.......hát akkor Én jövőőőőőőőőőők..... 😊))))))))

Azt azért egyébként tegyük gyorsan ide, hogy Jessie James-szel ez a dink and dunk csinált 80 yard felett elkapást....nem mondom, hogy Én is állhattam volna ott, de mondjuk Laci Te szerintem igen.... 😊
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 791
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Tessék kitenni a képét...te ennyit tehetsz... 😊

Egyébként tudod hogy kombinálni fog a lelkem....ő ilyen típus..... 😊 Hozzáteszem egyébként, hogy a NE ellen sokkal nehezebb lesz futnunk, így eleve egy vegyesebb játékhívást láthatunk majd. Emellett azért nem OC, aki nem talál ki egy-egy trükkös játékot az AFC bajnoki találkozóra.
Klemó
Csak jelzem, ez a kép pont azóta van, mióta a győzelmi széria...úgyhogy semmi, de semmi nem tántoríthat el 😀
több mint 8 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 809
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Tessék kitenni a képét...te ennyit tehetsz... 😊

Egyébként tudod hogy kombinálni fog a lelkem....ő ilyen típus..... 😊 Hozzáteszem egyébként, hogy a NE ellen sokkal nehezebb lesz futnunk, így eleve egy vegyesebb játékhívást láthatunk majd. Emellett azért nem OC, aki nem talál ki egy-egy trükkös játékot az AFC bajnoki találkozóra.
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
Klaci79
Éppen ezért Haley baszta el.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 791
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
Klemó
Haley csak ne húzzon elő semmit...egyszerűen nem értettem, hogy ott 5-6 yardon még egy futással se próbálkozunk, hanem rögtön a screen. És én értem, hogy ezt Ben baszta el és nem Haley, de ilyen futóval nem megpróbálni egyszerűen vétek. Még ha készültek is a futójátékra.
több mint 8 éve
Szesze New York Giants 21 846 — Giants fan
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
BB a liga történetének legjobb edzője a szememben. Tomlin meg egy qrva jó vezér és nagyszerű motivátor, főleg a nagy meccseken. Sztem mindkét edző képes reagálni a látottakra. Ezért nem hiszek abban, hogy vmelyik húz egy váratlant és arra ne tudna reagálni a másik fél. Már csak azért sem, mert a segédedzők is megfelelőek, egyes posztokon kiemelkedőek.

Az én szememben 2 döntő faktor van. Steelers OL vs Pats DL. Ha Steelers OL ugyanazt az elit teljesítményt tudja hozni a nála azért gyengébb Pats DL ellen, amit megszoktunk az elmúlt 2 hónapban, akkor nagy bajban lesz a Pats. Mert Bell ez esetben legalább 4-4,5-es átlaggal fog futni és Bennek is lesz ideje passzolni. A másik a Steelers passrush vs TB. Ebben meg a Patsnél az előny, nagyon ritka, hogy egy csapat állandó terror alatt tudja tartani TB-t, mert TB olyan gyorsan szabadul a labdától, hogy ehhez a brutális passrush mellett (ami megvan az elmúlt 2 hónapban) kiváló coverre is szükség van (ez már neccesebb nálunk). Ezt nagyon ritkán sikerül megoldani szinte egy egész meccsen át.
Soldados
Épp ezért várom azt, h szép hosszú drive-ok lesznek mindkét oldalon és a RZ D-k döntenek majd, meg persze a turnoverek, mint mindig 😊
több mint 8 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 809
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
Nálunk Butler és Hailey fog előhúzni valamit, de szinte biztos, hogy itt nálatok az előny. Mindenhol lesz egy-egy play legalább, amit még élesben nem láttunk itt is ott is....
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Sok mindenről beszéltetek már,de egy dologra még kíváncsi lennék amit nem érintett senki: a Tomlin-Bill B. faktor két ilyen hasonló kvalitású csapatnál nem lehet faktor?Az Öreg nálunk elég nagy meister abban,hogy előhúzzon valamit a cilinderből. Soldi! Te pl. Tomlint elég dörzsöltnek gondolod ehhez? Vagy úgy általában:nem dőlhet el ezen a meccs?
kolok1972
BB a liga történetének legjobb edzője a szememben. Tomlin meg egy qrva jó vezér és nagyszerű motivátor, főleg a nagy meccseken. Sztem mindkét edző képes reagálni a látottakra. Ezért nem hiszek abban, hogy vmelyik húz egy váratlant és arra ne tudna reagálni a másik fél. Már csak azért sem, mert a segédedzők is megfelelőek, egyes posztokon kiemelkedőek. Viszont azt látni kell, hogy BB alatt a vizes fiú is játszhat, akkor is kurva jó csapatnak tűnik a Pats, pedig játékosállományban szerintem a Steelers határozottan erősebb. De Belichick miatt ez a pályán nem mutatkozik meg, ez az előnyünk kiegyenlítődik.