Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 9 éve
Az alapszakasz felét elhagyva, 4 (!) vereséges szériával a huszonvalahányadik helyen vagyunk. Ez nem Boswell, nem facemask, nem rookie, azaz nem egyéni hibák sorozata. Sérülés máshol is van. Itt a rendszer a hibás, "a fejétől bűzlik a hal". Méghogy SB contenderek vagyunk? 😊 Most hogy volt alkalmam 3 hétig kint kóvályogni és öt meccset megnézni élőben - igen, az én anyámat - úton-útfélen a coachingot és Tomlint szidta-szidja mindenki. Nincs rend a fejekben, mert nem tart rendet a fejekben. Azért van annak egy szépsége, hogy a Browns elleni meccsen azért kell szorítani, hogy ugyanannyi győzelmünk legyen, mint vereségünk.
több mint 9 éve
Egyértelmű, hogy elemi gázok vannak a defenz sémánkban, ahogy tavaly a hülye coverezést négy meccs után le tudtuk adni, idén is a képességekhez kellene alkalmazkodni. Hiába az öt prémium pikk a szekondariba, ha kitötölhetjük vele e a valagunk idén. Nem mondom, hogy nem lesznek majd jó játékosok. De ha frencsi hisztorilag eddig nem volt divat a Dben az instant player, most hirtelen ugye épp Tomlin miatt csak ez a lehetőség maradt. Próbálunk változtatni, először a túl puhán szoptunk, most meg a túl keményen. Tomlin elvileg D-guru, amit a steelcurtain2 utáni műveletekre mondok: AZ A MÉLTATLAN MEG A SZÉGYEN. Érted ülök a kurva tévé előtt, Benji megcsinálja a szeniális fakespike pléjt és egyből az jutott eszembe, hogy túl sok időt hagytunk Prescottnak. Paszmek PRESCOTTNAK, érted nem Bredi, nem Rogerz hanem egy rúkiboy - és megcsinálja. Hogy a püdüsvalagba tünik el Timmons meg Saci? Egyszerűen nem tudjuk, hogy mika za erősségeik, csakazért is akkor kovert adunk Timmonsnak, hogy belerokkanjon? Szóva Butz gyöjjön csak vissza a Lebó érába. A másik ami kiverte a biztosítékot, hogy mikor mi voltunk ijen fajin harapós odabaszós csapat, akkor agyon lettünk büntetve, az egész nyomorult piccbörgi posta csak a Goodwell leveleket hordta, hogy mi dirtységeket követünk el, erre mi beállunk a balettfociba, ja jé nézd más vaze más meg köszöni szépen szarik rá, csak Vilkox csinált három h2h-t, azt lópasz...
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
tavaly 50-51-ről rúgott be kettőt és összesen 90% körül rúgta az összes kísérletet.idén 2/0 50+-ról...igaz a másik is 54 volt asszem...összes rúgása 69,2% vagyis 10-ből 7-et nem rúg be...szerintem ez jelentős visszaesés...
nem azt mondom, hogy le kell cserélni, csak nincs senki aki versenyre kényszerítse....ha pedig nem tudja berúgni 55-ről, de nyilván edzésen berúgja (sőt a bemelegítésnél is) akkor jöhet a Hail Mary...az eredmény általában 0 pont mindkét esetben
Egyébként mondanivalóm igen kis része volt ez. Lehet abba kapaszkodni, hogy van Boswell-nél szarabb rúgó is a ligában és ez is igaz. De a hibák a kickernél ugye jóval látványosabbak.
Szerkesztette: Klaci79
több mint 9 éve
Nem mondja hogy jo a vedelmuk a tobbi vedelemmel szemben, hanem csak a sajat OFF-kel szemben. Ami elvarhato a vedelmuktol (ami nem tul sok ) azt kb konzekvensen hozzak, az OFF-uk meg nem, de konzekvensen semmikepp. Attol pfefe8 kerdese sajnos ( meg nekem is) fajo, hogy a DEF hova jutott. A vigasz az, hogy az OFF is lehetne kozepszer allomanybol es akkor szarnyasbetetet kellene varni a TTowel-be a sok siras miatt.talán négy vagy öt meccseteket láttam, de nem egy ájulat a védelmetek, mégha ragaszkodsz is a véleményedhez. amikor kellene nem tud pluszt hozzáadni és bénázik. nálunk az o ilyen, a baltimore steelers nyerné az sb-tNagyon szép a "csillogó" támadó oldal a maga sztárjaival, viszont a védelem katasztrófa. Van kettő falember, kettő belső linebacker és ennyi semmi több. A többi játékosunk a védelemben átlag alatti képességekkel megáldott játékos. Hová jutottunk?Az egész idényt nézve a védelem nyújt jobb teljesítményt. Nemcsak képességekhez mérten, hanem ligaszinten is. 12. engedett pontokban, az O 16 szerzettben az idény feléig. És ehhez hozzáteszem, hogy több és fontosabb sérülés sújtotta a D-t az idény során, mint az O-t.
pfefe8
Soldados
gedam
Egy het mulva forditott leosztasban lesz a DC-Browns, majd meglatjuk akkor milyen lesz a hangulat.
több mint 9 éve
Laci ezt most nagyon elkaptad, mint az a bizonyos kutya a lábtörlőt.....mintha nem láttad volna a meccset....félidő végén pár másodperccel te mit csináltál volna Lacikám...nem próbálod meg? 😊))))))))))Boswell tavaly az egyik legbiztosabb rugó volt. Idén több a hiba, de ezt Én közel sem érzem kritikusnak. Emellett Több rugása neki is simán 50 yard feletti, kisebb távolságokra is és ezzel egyébként nincs is egyedül a rugók között. Leírtam igen, a KO hiba az hiba, de ez nem képességbeli...még akkor sem, ha azt mondják neki, hogy ne középre rúgja....de jogos igen, ha Ben arról beszél, hogy mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, akkor bezony itt van keresnivaló.
több mint 9 éve
Pontosan a kiváló RZ D miatt kapunk kevés pontot. 😉Tudom Soldi, hogy neked ez a RZ vedelem a vesszöparipad, de azert a Y/G sem elhanyagolhato: Pl Ha szar/közepszerü a vedelemed, akkor egy mecs alatt 4 szer beneznek az RZ-be 50% RZvedelemnel ez 2 TD, ha viszont a vedelem folyamatosan 3&outolja az ellent, egyszer beengedi az RZ-be es ott 0% RZ vedelme van akkor is csak 1TD jött. Szoval nem hiszem, hogy attol hogy valaki jobban teljesit az RZ-ben de több tämadast is enged az RZ-ig az mar jobb vedelem lenne.De liga szinten ha jol hallottam azt mondtak 24. ek vagyunk, ami azert gyenge.Ez az engedett yardok. De az engedett yardok, vagy az engedett pontok a fontosabb. 😊 Én utóbbira voksolok. Abban 12. helyen voltunk féltávnál. Az O 16. volt a szerzett pontokban.
gabistar
Soldados
malkav

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Laci ne már....55yardos FG-t senki nem rúgott még be a Heinzen....és nézd vissza még egyszer...megvolt a távolság és az irányzék sem volt rossz. 50 felett bravúr bármi itt, ahogy az 53 yard is az. Egyébként a másik nem volt 50 yard felett, bár 50 yard alatt sem sokkal. A KO egy balfaszág oda nem figyelés volt, semmi több és nem skill probléma....Igaz, a másik csak 46 volt....ha 55-ről nem lehet berúgni FG-t, akkor szerinted minek próbáljuk meg? Nyilván edzésen bemegy, csak meccsen van valami. Lehet elég ha jó az irányzék, de és a távolság, de ha pont ezekért nem jár, akkor teljesen mindegy. Egyébként érdekes módon az az 53-as FG bement volna 55-ről is, de nincs Bailey egyedül a ligában aki ezt meg tudja csinálni. És baromi sok múlik azon. hogy 40+-ról miket rúgsz. Boswell ebben sajnos szar. Mint ahogy lehet csak egy "balfaszság" a KO-ot így rúgni, de az lenne a dolga, hogy ne oda rúgja. Már nem emlékszem, hogy csak FG-t kaptunk belőle vagy TD-t, de eleve egy facemask különbség van a két kiindulási pont között.
Klemó
Szerkesztette: Klaci79
több mint 9 éve
Laci ne már....55yardos FG-t senki nem rúgott még be a Heinzen....és nézd vissza még egyszer...megvolt a távolság és az irányzék sem volt rossz. 50 felett bravúr bármi itt, ahogy az 53 yard is az. Egyébként a másik nem volt 50 yard felett, bár 50 yard alatt sem sokkal. A KO egy balfaszág oda nem figyelés volt, semmi több és nem skill probléma....
több mint 9 éve
A gang tackle nyilván más tészta.Miközben 2-en csüngnek rajta és megállt az előrehaladás (vagy a másik szituban már félig a földön van a játékos), és igyekszel FG távon kívül tartani? Szerintem marha egyszerű kérdés.Nehezet kérsz 😊Ezt ne nekem.Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.Facemasket sosem szándékosan csinál a védő, próbálja megállítani a támadót, azt ott sikerült elkapni éppen.
laby
Hülye lenne tudatosan 15 yardos büntit kockáztatni. Van olyan gyors ez a játék h ne legyen időd átgondolni h mégis hol kellene elkapni a támadót plusz az a gonosz támadó még hajlandó lelépni is a szerelési kísérletről. A védő ösztönösen próbálja leszerelni a támadót, a játék hevében éppen ott sikerült elérni az ellenfelet.
Nyilván lehet h régebben aljasabb védők szándékosan is a sisakra mentek, de olyan régóta bűntetik már ezt, hogy sztem az edzők úgy nevelik a játékosokat, hogy ez eszükbe se jusson.
empty taxi
Beleakad a kezed addig oké, de utána ha akarod akkor eltudod engedni amint megérzed, hogy rácsot fogsz, mégsem teszed (leginkább az első facemask-nál látszik) hanem téped le a ráccsal a fejét.
laby
Ha lelépsz a szerelésről az simán TD-veszély, így meg ha rád vágják a sárgát 15 yard bünti. Nem egyszerű döntés a másodperc törtrésze alatt 😊
empty taxi
laby
Ugyanakkor többször nyilatkozták már védők, hogy csak utólagos visszajátszásból látták h valóban facemasket csináltak, a játék hevén nem érezték.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Miközben 2-en csüngnek rajta és megállt az előrehaladás (vagy a másik szituban már félig a földön van a játékos), és igyekszel FG távon kívül tartani az ellenfelet? Szerintem marha egyszerű kérdés.Nehezet kérsz 😊Ezt ne nekem.Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.Facemasket sosem szándékosan csinál a védő, próbálja megállítani a támadót, azt ott sikerült elkapni éppen.
laby
Hülye lenne tudatosan 15 yardos büntit kockáztatni. Van olyan gyors ez a játék h ne legyen időd átgondolni h mégis hol kellene elkapni a támadót plusz az a gonosz támadó még hajlandó lelépni is a szerelési kísérletről. A védő ösztönösen próbálja leszerelni a támadót, a játék hevében éppen ott sikerült elérni az ellenfelet.
Nyilván lehet h régebben aljasabb védők szándékosan is a sisakra mentek, de olyan régóta bűntetik már ezt, hogy sztem az edzők úgy nevelik a játékosokat, hogy ez eszükbe se jusson.
empty taxi
Beleakad a kezed addig oké, de utána ha akarod akkor eltudod engedni amint megérzed, hogy rácsot fogsz, mégsem teszed (leginkább az első facemask-nál látszik) hanem téped le a ráccsal a fejét.
laby
Ha lelépsz a szerelésről az simán TD-veszély, így meg ha rád vágják a sárgát 15 yard bünti. Nem egyszerű döntés a másodperc törtrésze alatt 😊
empty taxi
több mint 9 éve
És egyébként teljesen igaza van BB-nek. Na persze a felelősöket nem csak a védelemben kell keresgélni, hanem az O# oldalán is, de most ez a meccs a védelmen ment el. Pont. Eggyel túl a szezon felén nem állunk jól, bár PO szempontból rosszul se. Van egy rakás tanulság amit érdemes levonni, de sokat változtatni már nem fogunk tudni ezeken. Mert nincs kihez nyúlni. Ilyen OL ellen szerencsére ritkán játszunk és bár azt nem érzem, hogy a dallasi OL szétdominált volna minket, amikor nagyon kellett, vagyis a 3. kísérleteknél, rendre jól tartottak és nyitottak utat Elliottnak. Nagyon kellett volna egy jó safety játék, de a Golden-Mitchell páros teljesen 0 idén és Davis pedig rutintalan, ez leginkább a facemask-en látszott. De amúgy voltak szép megmozdulásai. Burns-nek is, bár nem egészen értem miért nem a jelenlegi jobb CB (Cockrell) fogja az ellenfél top wr-ét. Burns lehet talán a jövő, de az ő rutintalansága is sokat nyom, pedig hiába tapad azért szépen az emberére. Szóval szerintem idén a legnagyobb baj a S poszt és ezt még rosszabbul menedzseltük, mint az OLB-t. Az O#-nál megint azt érzem, hogy néha esztelen hülyeségeket hívunk be, de végre nagyjából úgy játszottak ahogy tudnak. Egy TD még maradt bennük, amikor ott a RZ-ban nem sikerült bevinni, majd jött a FG.
Na ez meg a másik, mielőtt folytatom az O-val. A spec....szörnyű azt látni, hogy milyen különbség volt a két rúgó között. Két 53 yardosat simán bevert Bailey, Boswell meg közben 55-ről a közelébe nem rúg, de a KO-ot is elrontja. Sokat lehet bukni ilyen dolgok miatt.
Szóval az O-val egy baj azért van. Az OL elvileg elit, de a futásblokkolás szar volt megint. Bell szépen, türelmesen várja a lyukakat, azok viszont nem akarnak nyílni. Pedig a dallasi védelem azért messze volt a top csapatokétól, úgyhogy ezen is van mit dolgozni.
Mondhatni szép nagy csapdákat állítottak időnként nekünk, amibe jól bele is szaladtunk. Da ami még bosszantóbb, hogy közben időnként saját magunkat is tökön lőttük. De ez a vereség nem volt annyira gáz, mert legalább egy jó csapat ellen kaptunk ki, akik most tényleg top formában vannak. A barnák ellen lehet javítani, hogy aztán eldőljön hol is van a helyünk idén.
több mint 9 éve
Nehezet kérsz 😊Ezt ne nekem.Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.Facemasket sosem szándékosan csinál a védő, próbálja megállítani a támadót, azt ott sikerült elkapni éppen.
laby
Hülye lenne tudatosan 15 yardos büntit kockáztatni. Van olyan gyors ez a játék h ne legyen időd átgondolni h mégis hol kellene elkapni a támadót plusz az a gonosz támadó még hajlandó lelépni is a szerelési kísérletről. A védő ösztönösen próbálja leszerelni a támadót, a játék hevében éppen ott sikerült elérni az ellenfelet.
Nyilván lehet h régebben aljasabb védők szándékosan is a sisakra mentek, de olyan régóta bűntetik már ezt, hogy sztem az edzők úgy nevelik a játékosokat, hogy ez eszükbe se jusson.
empty taxi
Beleakad a kezed addig oké, de utána ha akarod akkor eltudod engedni amint megérzed, hogy rácsot fogsz, mégsem teszed (leginkább az első facemask-nál látszik) hanem téped le a ráccsal a fejét.
laby
Ha lelépsz a szerelésről az simán TD-veszély, így meg ha rád vágják a sárgát 15 yard bünti. Nem egyszerű döntés a másodperc törtrésze alatt 😊

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Ezt ne nekem.Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.Facemasket sosem szándékosan csinál a védő, próbálja megállítani a támadót, azt ott sikerült elkapni éppen.
laby
Hülye lenne tudatosan 15 yardos büntit kockáztatni. Van olyan gyors ez a játék h ne legyen időd átgondolni h mégis hol kellene elkapni a támadót plusz az a gonosz támadó még hajlandó lelépni is a szerelési kísérletről. A védő ösztönösen próbálja leszerelni a támadót, a játék hevében éppen ott sikerült elérni az ellenfelet.
Nyilván lehet h régebben aljasabb védők szándékosan is a sisakra mentek, de olyan régóta bűntetik már ezt, hogy sztem az edzők úgy nevelik a játékosokat, hogy ez eszükbe se jusson.
empty taxi
Beleakad a kezed addig oké, de utána ha akarod akkor eltudod engedni amint megérzed, hogy rácsot fogsz, mégsem teszed (leginkább az első facemask-nál látszik) hanem téped le a ráccsal a fejét.
több mint 9 éve
Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.Facemasket sosem szándékosan csinál a védő, próbálja megállítani a támadót, azt ott sikerült elkapni éppen.
laby
Hülye lenne tudatosan 15 yardos büntit kockáztatni. Van olyan gyors ez a játék h ne legyen időd átgondolni h mégis hol kellene elkapni a támadót plusz az a gonosz támadó még hajlandó lelépni is a szerelési kísérletről. A védő ösztönösen próbálja leszerelni a támadót, a játék hevében éppen ott sikerült elérni az ellenfelet.
Nyilván lehet h régebben aljasabb védők szándékosan is a sisakra mentek, de olyan régóta bűntetik már ezt, hogy sztem az edzők úgy nevelik a játékosokat, hogy ez eszükbe se jusson.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
No és hogy baj van, azért ez jelzi. Nem nagyon szokás ez nálunk....www.steelersdepot.com/2016/11/roethlisberger-fires-shots-direction-defense-loss-cowboys/
több mint 9 éve
Utólag nagyon egyszerű okosnak lenni megint.Az első kétpontossal nekem semmi bajom nem volt. Ezt csináljuk, jól megy. Ugyanakkor a második esetben csak azért csináltuk meg, mert ott az aktuális eredményt vettük száma, mikor világos volt, hogy jóval több lesz ennél. Ez volt a hiba, nem más.
2 éve rámegyünk majdnem mindig a 2 pontosra, és matematikailag ez megéri. Eddig miért nem volt okos mindenki, hogy ezt nem kéne? Azért, mert működött, most meg nem, ennyi, nem működhet mindig. Első nem jött be, utána már menni kellett a többire, ezt nem érzem edzői hibának.
Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.
Ahogy mondani szokták, ezért lett védő mennyi ennyi esze van. 😊
Mindenesetre iszonyat király meccs volt, eredménytől függetlenül. Ez volt az első jó Steelers meccs idén.
laby
több mint 9 éve
Nem volt szoros meccsünk, vagyis totálisan "torz" a szerzett pont statisztika, már amennyiben azt akarjuk lemérni hol állnak az egységek.Ezt a D és O összehasonlítást felesleges citálni, mert lassan hitvita lesz, hogy Beachum elmenetele, Bryant idényről kiesése, Green 8 meccses kiesése, Ben sérülése, Bell 3 meccses eltiltása, Wheaton sérülése mekkora kihatással a D-hez képest a 2. éves Dupree, a soha egy meccset nem játszó Golson kiesését, Heyward és Saci 2-2 meccses sérülését összeadva. Egy dolog biztos, hogy egy Rodgers, Hamilton, Coates 2-4 WR trióval elit O-ról beszélni elvakultság, és semmi más, annak ellenére is, hogy Hamiltonnak voltak szép megmozdulásai, ahogy Rodgersnek is.
Az idény előtt azt mondtam, hogy 2 meghatározó játékos kell, hogy a D domináljon. Ma már elbizonytalanodtam. Ha a blitzek sem eredményesek (döbbenet volt nézni mennyiszer késtünk el és ezekből is mennyi könnyed pasz jött) és az, hogy a nickel formációnkat rendre szétfutják komolyabb gondra utal. Sem Cocrellnek, sem Burnsnek nem erőssége a szerelés és emellé egy hard hitter, de a liga egyik leglassabb FS-e játszik nálunk. Mindez azt jelenti, hogy szinte borítékolható, hogy egy-egy játékban bizonyosan a harmadik szintre lendületből érkezik WR/RB, ami szinte borítékolhatóan nagy játék.
Hiszem, hogy vissza tudunk jönni ebből is, és Green egy-egy elkapását látva érződik, hogy az O ha bemelegszik nagyon nagy löketet fog kapni, de lássuk be, hogy ha Dupree nem fog dominálni a visszajövetele után, akkor lehet, hogy lesz PO, de maximum ennyi lesz ebben, komolyabb eredmény nem.
több mint 9 éve
Utólag nagyon egyszerű okosnak lenni megint. 2 éve rámegyünk majdnem mindig a 2 pontosra, és matematikailag ez megéri. Eddig miért nem volt okos mindenki, hogy ezt nem kéne? Azért, mert működött, most meg nem, ennyi, nem működhet mindig. Első nem jött be, utána már menni kellett a többire, ezt nem érzem edzői hibának.
Inkább azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire nulla agyilag, hogy facemask-ot csinál ilyen szituban, úgy hogy megállt már az előrehaladás is.
Ahogy mondani szokták, ezért lett védő mennyi ennyi esze van. 😊
Mindenesetre iszonyat király meccs volt, eredménytől függetlenül. Ez volt az első jó Steelers meccs idén.
több mint 9 éve
Tudom Soldi, hogy neked ez a RZ vedelem a vesszöparipad, de azert a Y/G sem elhanyagolhato: Pl Ha szar/közepszerü a vedelemed, akkor egy mecs alatt 4 szer beneznek az RZ-be 50% RZvedelemnel ez 2 TD, ha viszont a vedelem folyamatosan 3&outolja az ellent, egyszer beengedi az RZ-be es ott 0% RZ vedelme van akkor is csak 1TD jött. Szoval nem hiszem, hogy attol hogy valaki jobban teljesit az RZ-ben de több tämadast is enged az RZ-ig az mar jobb vedelem lenne.De liga szinten ha jol hallottam azt mondtak 24. ek vagyunk, ami azert gyenge.Ez az engedett yardok. De az engedett yardok, vagy az engedett pontok a fontosabb. 😊 Én utóbbira voksolok. Abban 12. helyen voltunk féltávnál. Az O 16. volt a szerzett pontokban.
gabistar
Soldados
Az engedett pontok ebböl a szempontbol mar kicsit jobbak, de ott meg nagyon kicsi a különbseg a csapatok között.. alul kilog 3 csapat meg felül kilog 3 csapat, a több pedig egy TD belül ugyanaz.
Szoval nem igazan rangsorolgatnek egy-ket ertek alapjan, latszik hogy a ti vedelmetek nincs a toppon, aztan hogy most közepes, kozepszar vagy szar, az nem szamit, addig amig az O nem konzisztens.
Azt hiszem Bill Parcels mondta ezt de mar nem vagyok benne biztos: egy stat szamit, az a W/L az megmutatja hogy jo vagy rosz csapatod van... 😀
több mint 9 éve
gedam
6 353
talán négy vagy öt meccseteket láttam, de nem egy ájulat a védelmetek, mégha ragaszkodsz is a véleményedhez. amikor kellene nem tud pluszt hozzáadni és bénázik. nálunk az o ilyen, a baltimore steelers nyerné az sb-tNagyon szép a "csillogó" támadó oldal a maga sztárjaival, viszont a védelem katasztrófa. Van kettő falember, kettő belső linebacker és ennyi semmi több. A többi játékosunk a védelemben átlag alatti képességekkel megáldott játékos. Hová jutottunk?Az egész idényt nézve a védelem nyújt jobb teljesítményt. Nemcsak képességekhez mérten, hanem ligaszinten is. 12. engedett pontokban, az O 16 szerzettben az idény feléig. És ehhez hozzáteszem, hogy több és fontosabb sérülés sújtotta a D-t az idény során, mint az O-t.
pfefe8
Soldados
több mint 9 éve
De liga szinten ha jol hallottam azt mondtak 24. ek vagyunk, ami azert gyenge.Ez az engedett yardok. De az engedett yardok, vagy az engedett pontok a fontosabb. 😊 Én utóbbira voksolok. Abban 12. helyen voltunk féltávnál. Az O 16. volt a szerzett pontokban.
gabistar

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
A buta, felesleges szabálytalanságokat redukálni kell, ebben egyetértünk. De nekem nincs bajom a D-vel összességében, az egész idényt nézve. Cockrell CB-játéka tetszik, Burns, Sean Davis, a két újonc is mutat életjeleket, szép playeket, de teljesen természetes, hogy még vannak hibáik. Továbbra is tartom, hogy a Def egy vagy két jó passrusherre van attól, hogy jó legyen. Ha nincs nyomás, a legjobb sec-et is szétszedik, nemhogy TO-t szerezzen. De az igazsághoz akkor az is hozzátartozik, hogy a liga egyik legjobb (a forduló előtt legjobb) RZ D-je a minek. És ez igen fontos statisztikai mutató.Aha, a védelem. Ahol a két kezdő safety kilenc meccs óta nem képes labdát szerezni (fumble, interception), momentumot csinálni. Vagy a legrosszabb időben jövő felesleges szabálytalanságok (Cockrell, Davis), vagy az első körös cb-n (Artie Burns) csinált két nagy játék két meccs alatt (Dez Bryant, Mike Wallace). Nincs nagy játék! Ez volt LeBeau papa jelszava. De van. Ami nincs az a DB. De majd Golson, ugye Soldi? 😊Nagyon szép a "csillogó" támadó oldal a maga sztárjaival, viszont a védelem katasztrófa. Van kettő falember, kettő belső linebacker és ennyi semmi több. A többi játékosunk a védelemben átlag alatti képességekkel megáldott játékos. Hová jutottunk?Az egész idényt nézve a védelem nyújt jobb teljesítményt. Nemcsak képességekhez mérten, hanem ligaszinten is. 12. engedett pontokban, az O 16 szerzettben az idény feléig. És ehhez hozzáteszem, hogy több és fontosabb sérülés sújtotta a D-t az idény során, mint az O-t.
pfefe8
Soldados
AlterEgó
A BAL ellen kifejezetten jó volt a Def - még az egyetlen engedett hosszú játékkal együtt is. Tudva, hogy most az egyik legjobb O volt az ellenfél, most sem volt gázos a teljesítmény. A 85 yardos play persze most fájó volt, ezen a meccsen sokat rontott az összképen. A végével nem foglalkoznék újra, nagyon szar helyzetbe hozták a D-t, persze ettől még nem volt kötelező TD-t kapni.
De amit én állítottam, hogy engedett és szerzett pontokat tekintve a D jobb a ligában, mint az O, az igaz. És ez gáz ismerve a kereteket.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Fire Tomlin azért csak járja!lol, azert azzal is vigyaznek. Mint ahogy haleyvel is. De most megint belegorcsolt a 2 pontos fetishebe. lol. Nem kellene kirugni. De valaki mar ot es haleyt is helyre tehetne, amikor kibillenek a realitas talajarol. Mult heten haley, most tomlin. Bar mult heten sem haley droppolt, meg dobott benan. Es igy is tomlin fejet koveteltek. Na most lesz ra alap. De nem kene. Tul jo o ahhoz. De valaki a tulajdonos csaladbol raszolhatna, hogy mostmar azert ha 90% os esely az 1 pontra jo csapat ellen, ne erolkodj a 60 % os eselyuvel. Foleg hogy egy sem jott be ma. Es ha latod hogy nem jon be meccs kozben a 2 pontos, nem ego az 1 pont. Jobb mint a semmi. Szoval nem bun meccs kozben valtani. Inkabb ereny a hibadbol tanulni. Na ez ma neki sem ment.
sutianap
Szerkesztette: gabor25
több mint 9 éve
Fire Tomlin azért csak járja!majd megdicsőül, ha négy bukó után megverjük a Barnákat 😊
sutianap