Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 10 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Ben állítólag felajánlotta és Tomlin gondolkodik rajta, hogy a csütörtöki meccsen az oldalvonal mellett jelen lesz és segíti Vicket, kommunikál vele. Azt hiszem ez az igazi vezéri hozzáállás.
több mint 10 éve
tamssss 31
Tomi, ha szakad azt azonnal műtik, mert a szalag elkezd visszacsúszni és napról napra rosszabb a helyzet, a részleges szakadással várnak esetleg. Nekem a bokám elszakadt mondjuk hétfőn délelőtt, kedden 10-kor ár újra volt varrva. Én sem gondolnám, hogy ködösítés van. Kinek? A játékostársak pontosan tudják mi van. Pár hétig így sem lesz, kinek ködösítsenek.
polamalu
Akarta a tököm megtapasztalni, de TB, Welker, Gronk térdszalagjait kivétel nélkül a sérülés után kb. egy hónappal műtötték. Brady szeptember 7-i sérülését október 6-án műtötték, Welker-ét 30 nappal a sérülés után, Gronkowski december 8-án sérült le, január 9-én műtötték.
tomi-tomi
Szerintem ott azonnal kimondták, hogy szakadás, ha jók az emlékeim. Az is lehet, hogy nagyon bevérzett, vagy más járulékos sérülés is volt ami miatt nem lehetett azonnal műteni. Normálisan a szalag sérülést a lehető leghamarabb szokták, bár az is lehet, ez csak a sima hétköznapi embereknél, mert lehet az a jó, hogyha összehúzódik a szalag és jobban tart majd. Vagy az is lehet, hogy ilyenkor már nem is a saját kerül vissza, hanem műanyag, vagy marha ín.
polamalu
Bokánál van egyből műtét. Térdnél inkább megvárják míg lelohad a duzzanat. Lehet ugyan egyből is műteni, de csak ha vmiért nagyon számít az az 1 hónap a visszatérésnél (ami kb 6 hónap). Első műtétnél még saját "anyag" kerül vissza, ha esetleg újból szakad akkor jönnek szóba egyéb megoldások.
De mivel BB-nek "csak" húzódás, így a találgatások tárgytalanok. Bár adott esetben szakadással is lehet játszani, Patsben Mankins végignyomott egy fél szezont (+playoff) úgy.
BB-nak természetesen jobbulást!
több mint 10 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 202
PITTSBURGH -- Ben Roethlisberger entered the Steelers locker room with crutches, a Titleist golf hat and an upbeat attitude. But he is bracing for a painful return from a sprained MCL and bone bruise in his left knee.

"You guys know me, I can deal with a lot of pain -- this is pretty painful," Roethlisberger said Tuesday morning, two days after taking a hit from St. Louis Rams safety Mark Barron in the third quarter of a 12-6 win. "Trying to drink my milk, get back as fast as I can."

"It's already frustrating," Roethlisberger said. "I want to be out there with my guys. We'll have to be smart. We don't have a timeline right now. Maybe that's the best way to keep yourself from getting too anxious to get out there."

Roethlisberger will not need surgery.

Roethlisberger originally thought he broke his left leg after the hit, but the pain came from bones "smacking together" as a result of the bruising, he said.

Roethlisberger did not think the Barron hit was dirty -- "I don't think he was trying to take me out," he said. "According to rules it was a low hit, so maybe it should have been flagged. But I don't think he was trying to do anything to intentionally hurt me."

Roethlisberger will have to play with a brace upon return. Roethlisberger told team doctors he'll wear one for a couple of weeks but might stop after that.


 espn.go.com/video/clip?id=espn:13769758

Szerkesztette: gabor25
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
Azért sem gondolom, hogy bölcs dolog lett volna Bell kezéből kivenni a labdát, mert láthatóan nem ment a futójáték se, így az ő extrájának köszönhetően jöttek a yardok. Ha Ben marad, tuti nem kap ennyi carry-t, de így nem kockáztathattunk. Williams jó cserefutó, de van az a szitu, amikor nem tehetsz mást a győzelem érdekében.
Abban viszont biztos vagyok, hogy mi ezt innen nem tudjuk megítélni. Persze szeretjük Bell játékát nézni, de közben meg azt is akarjuk, hogy 32 évesen is ilyen legyen...na ez nem fog menni sajnos
több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 013 — Steelers fan
Hogy túllépjünk kicsit a sérülésen.
Érdekes, hogy Csengettyű úrral egyből belecsaptunk a lecsóba, 19:1 volt a futás arány Williams-el szemben.
Tudom, hogy Ő az első számú, illetve rengeteg y-t hoz elkapásból is, mégis kiegyensúlyozottabb arányt vártam az első két hét futásai után.
kittli
Én ezt továbbra sem kultiválom. Hosszú távon nem kifizetődő széthasználni bárkit.
kishaszi
Üdv. itthon. 😊
Én is ezért csodálkoztam rá a dologra, a futók szavatossági ideje amúgy is rövidebb, most úgy fest találtunk egy megfelelő 2. számú emberkét a történetre, akkor miért nem bánunk óvatosabban az aranytojóval?
kittli
Köszi😀 Read Onlyban nyomom/tam egy ideje. Meg mindenik entitás "a okosságot" generációval hamrébb lefirkálja, akkó' pláne hugy minekis mekegni flúdolás okán nem gyarapodtatom fölösleges karcolatokat idele izibe sem.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Tomi, ha szakad azt azonnal műtik, mert a szalag elkezd visszacsúszni és napról napra rosszabb a helyzet, a részleges szakadással várnak esetleg. Nekem a bokám elszakadt mondjuk hétfőn délelőtt, kedden 10-kor ár újra volt varrva. Én sem gondolnám, hogy ködösítés van. Kinek? A játékostársak pontosan tudják mi van. Pár hétig így sem lesz, kinek ködösítsenek.
polamalu
Akarta a tököm megtapasztalni, de TB, Welker, Gronk térdszalagjait kivétel nélkül a sérülés után kb. egy hónappal műtötték. Brady szeptember 7-i sérülését október 6-án műtötték, Welker-ét 30 nappal a sérülés után, Gronkowski december 8-án sérült le, január 9-én műtötték.
tomi-tomi
Szerintem ott azonnal kimondták, hogy szakadás, ha jók az emlékeim. Az is lehet, hogy nagyon bevérzett, vagy más járulékos sérülés is volt ami miatt nem lehetett azonnal műteni. Normálisan a szalag sérülést a lehető leghamarabb szokták, bár az is lehet, ez csak a sima hétköznapi embereknél, mert lehet az a jó, hogyha összehúzódik a szalag és jobban tart majd. Vagy az is lehet, hogy ilyenkor már nem is a saját kerül vissza, hanem műanyag, vagy marha ín.
több mint 10 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 823 — Steelers fan
Hogy túllépjünk kicsit a sérülésen.
Érdekes, hogy Csengettyű úrral egyből belecsaptunk a lecsóba, 19:1 volt a futás arány Williams-el szemben.
Tudom, hogy Ő az első számú, illetve rengeteg y-t hoz elkapásból is, mégis kiegyensúlyozottabb arányt vártam az első két hét futásai után.
kittli
Én ezt továbbra sem kultiválom. Hosszú távon nem kifizetődő széthasználni bárkit.
kishaszi
Üdv. itthon. 😊
Én is ezért csodálkoztam rá a dologra, a futók szavatossági ideje amúgy is rövidebb, most úgy fest találtunk egy megfelelő 2. számú emberkét a történetre, akkor miért nem bánunk óvatosabban az aranytojóval?

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 013 — Steelers fan
Hogy túllépjünk kicsit a sérülésen.
Érdekes, hogy Csengettyű úrral egyből belecsaptunk a lecsóba, 19:1 volt a futás arány Williams-el szemben.
Tudom, hogy Ő az első számú, illetve rengeteg y-t hoz elkapásból is, mégis kiegyensúlyozottabb arányt vártam az első két hét futásai után.
kittli
Én ezt továbbra sem kultiválom. Hosszú távon nem kifizetődő széthasználni bárkit.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
peach Atlanta Falcons 15 760 — a new hope (again)
Beteljesült a prófécia, bigben sérülése elhozta respectvv4laci második eljövetelét...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
sracok ir ide az a cinkotai uriember akinek a peugeot-ja full steelerses festessel bir?

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 10 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 855
Megmondom őszintén, hogy ebből a szemszögből is várom a csütörtöki meccset. Én el tudok képzelni olyan szkenáriót is, hogy többet lesz a pályán Williams. (nem tudunk futni, de kell futni és gyűrődik a futó)
több mint 10 éve
kriSTEELan Pittsburgh Steelers 320
Hogy túllépjünk kicsit a sérülésen.
Érdekes, hogy Csengettyű úrral egyből belecsaptunk a lecsóba, 19:1 volt a futás arány Williams-el szemben.
Tudom, hogy Ő az első számú, illetve rengeteg y-t hoz elkapásból is, mégis kiegyensúlyozottabb arányt vártam az első két hét futásai után.
kittli
Szerintem több snappet kapott volna ha nem történik Ben sérülése, utána már muszáj volt annak a futónak adni a labdát akitől többet várunk.
Az első két drive gyönyörű volt, utána lett volna lehetősége, de rögtön lezavartak minket.
Klaci79
Szerintem is így van/lesz. DeWill-nek csak garbage time-ban fog snap jutni

több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
Hogy túllépjünk kicsit a sérülésen.
Érdekes, hogy Csengettyű úrral egyből belecsaptunk a lecsóba, 19:1 volt a futás arány Williams-el szemben.
Tudom, hogy Ő az első számú, illetve rengeteg y-t hoz elkapásból is, mégis kiegyensúlyozottabb arányt vártam az első két hét futásai után.
kittli
Szerintem több snappet kapott volna ha nem történik Ben sérülése, utána már muszáj volt annak a futónak adni a labdát akitől többet várunk.
Az első két drive gyönyörű volt, utána lett volna lehetősége, de rögtön lezavartak minket.
több mint 10 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 823 — Steelers fan
Hogy túllépjünk kicsit a sérülésen.
Érdekes, hogy Csengettyű úrral egyből belecsaptunk a lecsóba, 19:1 volt a futás arány Williams-el szemben.
Tudom, hogy Ő az első számú, illetve rengeteg y-t hoz elkapásból is, mégis kiegyensúlyozottabb arányt vártam az első két hét futásai után.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 10 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 460 — Patriot
Tomi, ha szakad azt azonnal műtik, mert a szalag elkezd visszacsúszni és napról napra rosszabb a helyzet, a részleges szakadással várnak esetleg. Nekem a bokám elszakadt mondjuk hétfőn délelőtt, kedden 10-kor ár újra volt varrva. Én sem gondolnám, hogy ködösítés van. Kinek? A játékostársak pontosan tudják mi van. Pár hétig így sem lesz, kinek ködösítsenek.
polamalu
Akarta a tököm megtapasztalni, de TB, Welker, Gronk térdszalagjait kivétel nélkül a sérülés után kb. egy hónappal műtötték. Brady szeptember 7-i sérülését október 6-án műtötték, Welker-ét 30 nappal a sérülés után, Gronkowski december 8-án sérült le, január 9-én műtötték.
tomi-tomi
Mert Bostonban is hosszúak a kórházi várólisták.
több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Tomi, ha szakad azt azonnal műtik, mert a szalag elkezd visszacsúszni és napról napra rosszabb a helyzet, a részleges szakadással várnak esetleg. Nekem a bokám elszakadt mondjuk hétfőn délelőtt, kedden 10-kor ár újra volt varrva. Én sem gondolnám, hogy ködösítés van. Kinek? A játékostársak pontosan tudják mi van. Pár hétig így sem lesz, kinek ködösítsenek.
polamalu
Akarta a tököm megtapasztalni, de TB, Welker, Gronk térdszalagjait kivétel nélkül a sérülés után kb. egy hónappal műtötték. Brady szeptember 7-i sérülését október 6-án műtötték, Welker-ét 30 nappal a sérülés után, Gronkowski december 8-án sérült le, január 9-én műtötték.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
Pontosan úgy van ahogy Pola mondja Tomi. Nekem ACL szakadt, itt a műtét helye. De túl ezen egyébként még, hogy mcl szakadás esetében is sokkal gyorsabb a felépülés, az ACL 6 hónapos idejénnél.
több mint 10 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Értem értem, viszont jelen esetben azért az MCL sérülés elég tényszerű leírás. Elég ilyennel találkoztunk a 4-6 hetes következtetéshez. Nekem az jön le a bejelentésből, hogy Ben nagy küzdő, akár 4 hét is lehet. Nem gondolom, hogy ezzel akarnának ködösíteni, aztán 6 hét múlva elárulják, hogy mégis ACL sérülés volt.
Aztán persze lehet én vagyok túl optimista...
Klaci79
Az MCL és az ACL között nem a sérülés súlyossága a különbség, két különböző térdszalag. Mindkettő tud szakadni vagy meghúzódni. Mindkettő (nagyon) súlyos, ha szakadás történik.

Szóval, van ködösítés. Csak azt árulják el pontosan, hogy melyik szalagot érinti a sérülés, de a sérülés súlyosságát nem. Btw egy-két hét múlva ki fog derülni; szakadás esetén ennyi idő után kell/jöhet a műtét. Addig lehet kábítani. Érzésem szerint, ha biztosak lennének a húzódás diagnózisban, akkor azt már most elmondták volna.
tomi-tomi
Tomi, ha szakad azt azonnal műtik, mert a szalag elkezd visszacsúszni és napról napra rosszabb a helyzet, a részleges szakadással várnak esetleg. Nekem a bokám elszakadt mondjuk hétfőn délelőtt, kedden 10-kor ár újra volt varrva. Én sem gondolnám, hogy ködösítés van. Kinek? A játékostársak pontosan tudják mi van. Pár hétig így sem lesz, kinek ködösítsenek.
több mint 10 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 202
A vicc az hogy pont itt lakok Pittsburghben. Szoval lehet tobbet hallok errol arrol mint egyesek otthon, akik nemitani akarnak. Es persze ez nem azt jelenti, hogy okosabb vagyok. Vagy ilyesmi. Csak tobb infot olvasok kapok akar tvn, nfl networkon, helyi ujsagokbol. Vagy en voltam az aki egesz holt szezonban hallgathattam a patriots deflate gate botranyat, barmit csinaltam. Radio, tv, net stb. Ezert is fajt annyira, hogy ujra elojott valami feloluk. Otthon gondolom nem nyomtak ezt a hypot. Itt sajnos igen. Meg a sok belicheck dumat, hogy nem ert a labdakhoz. Stb.gabistar
Ez a mai világban már őszintén szólva semmit nem jelent, én is voltam többször, több ideig az USA-ban, és épphogy akkor szűkült be a legjobban az NCAA-re való rálátásom, mikor lehetőségem volt személyesen NCAA meccsekre járnom.

De nem is ezért elviselhetetlen sokszor, amit ebben a topicban csinálsz, hanem a floodolás miatt. Próbáld meg egyszer, jól kifejtve leírni az egy témával kapcsolatos gondolataidat (egy kommentben akár több usert is idézhetsz), és ne mindenkinek külön-külön szinte ugyanazt válaszolva. Értem én, hogy van is miről vitatkozni, de volt hogy egymás után öt-hat hozzászólást küldtél el, a "sok beszédnek sok az alja" mondást gyönyörűen szemléltetve.
baggio
Ezzel egyet ertek. Es jo is lenne igy, de akkor ok se egymas utan tegyek fel ugyanazt a kerdest. Ujra meg ujra.

Mas engem arra neveltek ha valaki kerdez, akkor arra valaszoljak.
De ertem, amit mondasz es ez igy kellene hogy legyen...
Marmint hogy nem kellene valaszolni egy az egyben, de ugy szerintem erthetobb, mintha szerkesztek egy oriasi uzenetet, aztan felre ertik, mint most, hogy mi koze van a bounty gate nek a ramshez.

Fcan: az utolso tiz hsz om nagy reszeben, linkeket osztottam meg, vagy abbol vagtam ki hogy mi a lenyeg, mi az ujsag stb pont ahogy irod.

Des: Egyet ertek. Ez van sajna nem lesz mashogy, marmint a serules. Ezzel kell foznunk. Go Vick. Go Steelers.

Szerkesztette: gabor25
több mint 10 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
Ma hajnalban elsőként (és ez most nem dicsekvés) pakoltam fel Albert Breer azóta sem cáfolt tweet-jét Ben Boethlisberger sérüléséről. Azóta X (ahol X közelít az értelmetlenhez a pozitív egész számok halmazán) poszt jelent meg, fröcsögve, bántva, nyugodtan, bizakodva, satöbbi. Újat nem tudtunk meg. Nem tudjuk megváltoztatni a tegnap estét és csak az önigazságok mantrázása és a személyeskedés megy. Erre senki sem kíváncsi. HereWeGo Steelers!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
Én a sérülés tényét el tudom fogadni és nem szoktam picsogni. Ami felbőszített, az az aljas, alattomos elkövetés. Legalább annyira kiakasztott, hogy néhányan qrva naivak e téren, annak ellenére, hogy mindenki halott a fejvadász pénzekről No-ban. Nem pénzbüntetés kell ide, hanem eltiltás vagy megtorlás
no flacco
Ugy latom akkor nem en vagyok egyedul ezzel a velemennyel. 😀

Bar ezt eddig is tudtam, csak en az itteni Usa, Pittsburgh ujsagokbol is olvasok, nem csak a bowl.hu forumbol.

Vagy nem csak a steelerses oldalakrol. Es kb 1999 ota kovetem a steelerst. Es nezem meg minden meccset. Szoval gondoltam meg merem osztani a steelers topikban a velemenyem, bar mindenki nemitani akar.

A vicc az hogy pont itt lakok Pittsburghben. Szoval lehet tobbet hallok errol arrol mint egyesek otthon, akik nemitani akarnak. Es persze ez nem azt jelenti, hogy okosabb vagyok. Vagy ilyesmi. Csak tobb infot olvasok kapok akar tvn, nfl networkon, helyi ujsagokbol. Vagy en voltam az aki egesz holt szezonban hallgathattam a patriots deflate gate botranyat, barmit csinaltam. Radio, tv, net stb. Ezert is fajt annyira, hogy ujra elojott valami feloluk. Otthon gondolom nem nyomtak ezt a hypot. Itt sajnos igen. Meg a sok belicheck dumat, hogy nem ert a labdakhoz. Stb.

Tehat sok infoval rendelkezek, vagy olvasok utana. Amiit persze mas is meg is tesz pl soldi, klaci es a tobbiek. Es soldi jobban is elmelyul ebben, meg ez a szakmaja ha jol tudom.

Vagy masok akik jatszak is ezt a sportot otthon, nem csak kovetik mint en. De en nem mondtam meg egyikuknek sem, ha jobban belemerultek valamibe, okoskodnak stb. Soldit is hanyszor keresztre akartak fesziteni, csak azert mert elmondta amit gondolt. Most meg ez van velem is.

Szoval elnezest, ha barki is magara veszi azt, amit gondolok egy jatekrol. Vagy azt, ha a velemenyem serti mas fulet. Nem ez a szandekom.

De pont ugy, mint ahogy sok mindennel en sem ertek egyet massal, azert nem nemitom. Inkabb elolvasok mindent. Tobb info, tobb nezet, bolcsebbe tehet. Bar nem kotelezo senkinek sem. De birom, amikor irok valamit, rogton nekem tamadnak sokan, mert mashogy gondolom es hogy hogy merek ilyet gondolni.
gabistar
Nem a véleményed miatt akarnak némitani, hanem mert túl sokszor írod le ugyanazt. Nem lenne ezzel baj, de nem kell mindenkivel vitázni, értjük mi az álláspontodat, ha egyszer leírod akkor is. Béke van itt mindenfelé...
több mint 10 éve
fcancellara Pittsburgh Steelers 1 571
Több az infód? Írd meg egy-két hsz-ben és esetleg linkeld oda, hogy honnan van, azt csókolom. De ez a parttalan szájtépés/klaviatúra-koptatás egyszerűen idegesítő, -hogy egy klasszikust idézzek:-nem kicsit, nagyon. Minden hsz-ben ugyanazokat ismételgeted. Ráadásul nagyon nem ez a lényeg, hanem Ben állapota és hogy TH és Tomlin mit tud Vickből kihozni. No offense, de a Pats elleni meccs után ugyanígy ment ez az egész...Ahogy a Pats elleni meccs lényege is az L és a mutatott játék volt, nem pedig a vélt vagy valós sérelmek hangoztatása. Nem azért kaptunk ki a Patstől ugyanis.
Ilyen esetekben rakd wordbe a mondandódat, két napig ülj rajta,fogalmazd át, bővítgesd..etc és utána küldd el, majd, ha valami kimaradt még egyszer tegyél így, de(!) nem ugyanazzal a tartalommal és kész. Béke.
több mint 10 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 712 — no es importante
A vicc az hogy pont itt lakok Pittsburghben. Szoval lehet tobbet hallok errol arrol mint egyesek otthon, akik nemitani akarnak. Es persze ez nem azt jelenti, hogy okosabb vagyok. Vagy ilyesmi. Csak tobb infot olvasok kapok akar tvn, nfl networkon, helyi ujsagokbol. Vagy en voltam az aki egesz holt szezonban hallgathattam a patriots deflate gate botranyat, barmit csinaltam. Radio, tv, net stb. Ezert is fajt annyira, hogy ujra elojott valami feloluk. Otthon gondolom nem nyomtak ezt a hypot. Itt sajnos igen. Meg a sok belicheck dumat, hogy nem ert a labdakhoz. Stb.gabistar
Ez a mai világban már őszintén szólva semmit nem jelent, én is voltam többször, több ideig az USA-ban, és épphogy akkor szűkült be a legjobban az NCAA-re való rálátásom, mikor lehetőségem volt személyesen NCAA meccsekre járnom.

De nem is ezért elviselhetetlen sokszor, amit ebben a topicban csinálsz, hanem a floodolás miatt. Próbáld meg egyszer, jól kifejtve leírni az egy témával kapcsolatos gondolataidat (egy kommentben akár több usert is idézhetsz), és ne mindenkinek külön-külön szinte ugyanazt válaszolva. Értem én, hogy van is miről vitatkozni, de volt hogy egymás után öt-hat hozzászólást küldtél el, a "sok beszédnek sok az alja" mondást gyönyörűen szemléltetve.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 202
Én a sérülés tényét el tudom fogadni és nem szoktam picsogni. Ami felbőszített, az az aljas, alattomos elkövetés. Legalább annyira kiakasztott, hogy néhányan qrva naivak e téren, annak ellenére, hogy mindenki halott a fejvadász pénzekről No-ban. Nem pénzbüntetés kell ide, hanem eltiltás vagy megtorlás
no flacco
Ugy latom akkor nem en vagyok egyedul ezzel a velemennyel. 😀

Bar ezt eddig is tudtam, csak en az itteni Usa, Pittsburgh ujsagokbol is olvasok, nem csak a bowl.hu forumbol.

Vagy nem csak a steelerses oldalakrol. Es kb 1999 ota kovetem a steelerst. Es nezem meg minden meccset. Szoval gondoltam meg merem osztani a steelers topikban a velemenyem, bar mindenki nemitani akar.

A vicc az hogy pont itt lakok Pittsburghben. Szoval lehet tobbet hallok errol arrol mint egyesek otthon, akik nemitani akarnak. Es persze ez nem azt jelenti, hogy okosabb vagyok. Vagy ilyesmi. Csak tobb infot olvasok kapok akar tvn, nfl networkon, helyi ujsagokbol. Vagy en voltam az aki egesz holt szezonban hallgathattam a patriots deflate gate botranyat, barmit csinaltam. Radio, tv, net stb. Ezert is fajt annyira, hogy ujra elojott valami feloluk. Otthon gondolom nem nyomtak ezt a hypot. Itt sajnos igen. Meg a sok belicheck dumat, hogy nem ert a labdakhoz. Stb.

Tehat sok infoval rendelkezek, vagy olvasok utana. Amiit persze mas is meg is tesz pl soldi, klaci es a tobbiek. Es soldi jobban is elmelyul ebben, meg ez a szakmaja ha jol tudom.

Vagy masok akik jatszak is ezt a sportot otthon, nem csak kovetik mint en. De en nem mondtam meg egyikuknek sem, ha jobban belemerultek valamibe, okoskodnak stb. Soldit is hanyszor keresztre akartak fesziteni, csak azert mert elmondta amit gondolt. Most meg ez van velem is.

Szoval elnezest, ha barki is magara veszi azt, amit gondolok egy jatekrol. Vagy azt, ha a velemenyem serti mas fulet. Nem ez a szandekom.

De pont ugy, mint ahogy sok mindennel en sem ertek egyet massal, azert nem nemitom. Inkabb elolvasok mindent. Tobb info, tobb nezet, bolcsebbe tehet. Bar nem kotelezo senkinek sem. De birom, amikor irok valamit, rogton nekem tamadnak sokan, mert mashogy gondolom es hogy hogy merek ilyet gondolni.

Szerkesztette: gabor25
több mint 10 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 202
Mivel blokkolatlanul ment át a falon, ezért ha szándékosan sérülést akar okozni, akkor telibeveri Bent térden vagy az alatt és egész szezonra kiüti jó eséllyel.

Itt azonban nem ez történt. Az pedig külön vicces hogy néhányan azt gondolják, hogy szándékosan lemegy a földre, hogy aztán elkúszva Benhez verje őt lábon...nyilván ő úgy készült a meccsre, hogy elment a katonasághoz, hogy tökélyre fejlessze a kúszását, sőt az alatt a pár mp alatt, ilyen tökéletes haditerv jut az eszébe 😊

Elvesztette az egyensúlyát, földre került, de követte azt, amit az évek során belevertek, hogy mindenáron érd el az irányítót. Ő megtette, viszont már nem tudott szabályosan szerelni. Szabálytalan volt? Igen. Szándékos volt? Az a része hogy sackelni akarta Bent igen, az hogy előre megtervezetten térd alá menjen, az nem.

Ez egy ilyen sport, sajnos ez benne van, kapjon érte pénzbüntit. De hogy itt már a bountygate is előkerült, az parádés, hiszen a Ramsnek aligha van bármi haszna abból ha Ben lesérül, még csak nem is egy konferenciában van a két csapat...
ervinator
Teljesen igazad van. Es igy kerek ahogy mondod.

Csak azt gondolom, hogy a terdre mert utest nem kellett volna neki full contact csinalni, ha mar elesett.

A bounty gate tel csak azt akartam mondani, hogy igenis van neha, hogy akarnak a masiknak serulest okozni. Az is bizonyitotta ezt. Erre gondoltam azzal.

Szerkesztette: gabor25