Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
a Tomlin szándékosan lépett e be téma 😛
Klaci79
Mé' igen?! 😀 Just kidding XDCollapo
Bár Brown esetében állt volna ott a pálya szélén...akkor Antonio-nak is kicsit beljebb kellett volna lépnie az uccsó playnél és máris td...Klaci79
Pont elérte volna a védő szvsz. Az a kilépés nem "kilépés" nálam, épp csípte a vonalat, ilyen szituban ezt így kontrollálni nem lehet.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Nem félremagyarázom, ezeket írod. Az egy más kérdés, hogy mást gondolsz, vagy mást akarsz írni, de attól még amiket leírsz, azok így hangzanak.

De, Arians is hívott ugyanekkora ökörségeket, leírtam rengeteget, és rendszeresen csinált ordas baromságot. Amire az egyetlen mentsége az lehetett, hogy a D brutalitása miatt sokszor büntetlenül tehette. Ezen nincs mit vitázni, az a baj. Tömegével volt, hiába emlékszel úgy, hogy nem volt. Pontosan ez volt a helyzet, mikor 1-2-3 negyedeken keresztül értékelhetetlen volt az O teljesítménye. Aztán jött 1-2 nagy play, 1-2 IRREÁLIS menekülése BB-nek és a szarból mentette meg az impotens playeket. És megint D, D, D. Baszhattuk volna ki az egészet az ablakon, ha az ellenfél 4-5-6 TD-ket ír fel a táblára egy-egy normális drive-val.
Ez a hívjunk olyan playt, amire reális esély van ez mekkora már😊 Múltkor is ellőtted, de még azóta se tértem magamhoz😀 Mire van reális play???? Ez mitől ilyen egzakt dolog nálad? Ha te ennyire tudod minden egyes playnél, minden egyes Def-felállásnál, minden egyes ellenfélnél személyre, és egységre szabottan, hogy mi a reális play minden helyzetben, akkor te rossz helyre születtél. Nem így működik. Reális play? Ha ez ennyire könnyű, ez a menete, akkor Arians miért nem tudott folyton 40-50 pontokat csináltatni a remek offenzével, ami személyre volt szabva, ami az erősségekre hajtott, stb?

GW drive: egyet értsél már meg Soldi: GW drive-ra akkor van esélyed, ha kevés pont különbségre van az ellenfél és nem pontháború van - Steelerst nézve történelmileg, jelenkor szerint is. Ahhoz meg fasza D kell. Egy olyan D esetén nincs esélyed GW driveot vezetni, ahol 40 pontokat kap a csapatod, ha csak nem az offense Brees, PM, Brady, Rodgers által vezérelt, olyan elkapókkal, olyan sémákkal. Ne azt a pillanatot ragadd ki, hogy 1x, amikor épp lehetőség van rá fordítani. Érdekes, a Detroit ellen sikerült. Érdekes, a Miami ellen is meg lehetett volna több támadás is elég impresszív volt, csak a D ordas nagy hibái ezt keresztül húzták.
..és hiába mondod, Arians is akkora ökörségeket hívott, leírtam többször, de átsiklasz felette mindig.
Az óra ölése meg nem konzervativizmus kérdése még mindig, mert ezzel egyetértek én is. De nem 1TD előnyben, ahogy Arians csinálta rendre, 15-20 percekkel a meccs vége előtt. Aztán meg amint besült az O, baj volt. Csak a D jött és megoldotta a töketlenkedést. Számtalanszor. Ez volt az igazi erénye annak Steelersnek, és nem BA volt a kulcs. Messze nem.

...és Haley vs. Arians témára nem ugrottam rá, harmadszor írom le: a kontextus az, hogy Haley mekkora gyökér, mert gyökérségeket hívott. Ariansnál meg ez nálad teljes resetálásra került.

BB sérülése: még mindig nem érted. Nem az a lényeg, hogy benne van a pakliban, hanem az: Rooneyék megunták, hogy BB folyamatosan AGYBA-FŐBE van verve! Komoly sérülések rendre. Más kérdés, hogy törött orral, szétcseszett bokával is játszik ez az "állat". AZ ő 100 millió dolláros befektetésük, és nem a szurkolóké. Nem a tiéd. Az ő döntésük, hogy óvni akarják, amibe pénzt fektettek, és viszont is akarnak belőle látni sok zsetont. Az meg úgy nem megy, hogy hülyére verik. Ennek semmi köze Haleyhez.

A rövid drill sem a time managementről szólt, arra reagáltam, hogy nem tudunk, gyors támadást vezetni, ami tényszerűen megint nem igaz. Erről beszéltem.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
a Tomlin szándékosan lépett e be téma 😛
Klaci79
Mé' igen?! 😀 Just kidding XDCollapo
Bár Brown esetében állt volna ott a pálya szélén...akkor Antonio-nak is kicsit beljebb kellett volna lépnie az uccsó playnél és máris td...
több mint 10 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
a Tomlin szándékosan lépett e be téma 😛
Klaci79
Mé' igen?! 😀 Just kidding XD

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
hú vazzeg...lehetne mindenki kicsit rövidebb és tömörebb...biztos velem van a baj, de szeretem végigolvasni amit írtok, viszont a végére elfelejtem az elejét, pedig igazán élvezetes a vita...legalábbis én jobban élvezem, mint a Tomlin szándékosan lépett e be téma 😛
köszi előre is
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Az a baj haszi, hogy Te minden gondolatomat félremagyarázod ebben a témában és olyan dolgokat adsz a számba, amit sose mondtam. Így hát ezredszer is leírom: nem mindenért Haley a felelős, és amikor Arians volt az OC, akkor sem volt minden tökéletes az O terén. Nem tudom ezt még hányszor írjam le...

- Arians is hívott rossz playeket, de nem olyan ökörséget, hogy pl 3. és 12-re középső futás, amire semmi esély sincs, hogy 1st down legyen. De volt is 1-2 faszság, nem olyan tömegével szinte meccsenként, mint most. Ez a bajom. Hívjunk olyan playt, amire van reális esély. Olyan van, hogy nem sikerül, azt el tudom fogadni.
- Tudom, hogy itt sokan nem szerették az előnyben rush-rush-passt. Akkor is sokat vitáztunk erről. Én ebben ugyanolyan konzervatív elveket vallok, mint Arians és még sok más ember. Ez típus, ízlés kérdése. Én ugyanezt választanám, mert én is órát akarnék ölni.
- A GW-drive-okban viszont egyértelműen nincs igazad. A GW-drive-nál mindegy, hogy a 35 pontnál van, vagy 13-nál jöhet. Ha ott a lehetőség, vagy megcsinálod, vagy nem. Akkoriban nagyrészt megcsináltuk, most meg szinte soha nem csináljuk meg. Ennek legfőbb oka a lassú drive-ok, a rossz time managment, és a játékelméletileg rossz playek. Magyarázd el, hogy 2 possessiion hátrányban miért vezetünk 9 perces drive-ot? És miért állandóan középre hívjuk a playeket? Mindig ugyanaz a nóta vége, nincs elég időnk. Vajon miért?
- Nos van olyan szitu is, amikor viszont nem azonnali TD kell. Ezért anyáztam. Ha 4 perc van a meccsből 1 possession hátrányban, akkor ne 1,5 perc alatt csináljunk TD-t, mert az ökörség. Látod, pont ez a bajom Haley-vel. Játékelméletileg, a time managmentre fittyet hányva hoz rossz döntéseket. Amikor gyors TD kell, akkor 9 perces drive jön, amikor az órát lepörgetve kéne TD, akkor meg behívja a hosszút és otthagyjuk az óra kontrollját és a meccs eldöntésének lehetőségét az ellenfélnek.
- BB sérülését ne keverjük ide. Tavaly is megsérült. Az amerikaifociban ez benne van, a világ legjobb fala mögött is megtörténhet, elég hozzá egyetlen rossz play.
- soha nem mondtam olyat, hogy egyetlen play se tetszett. Nem egyszer dicsértem is Haley-t. 😉 Olyan playt nem láttam tőle, ami specifikusan egy játékosra, vagy egy csapat ellen lett volna kidolgozva. Lehet, hogy volt ilyen, de nekem nem tűnt fel. Ez mind, amit mondtam.
- Haleynél nemcsak egy-egy play zavar, hanem az egész koncepció, a játékelmélet (hiába unjátok ezt a szót 😊), a time management. És erre jönnek még a 3. és 12-re középső futások... Katasztrófa.

És azt is még egyszer kihangsúlyoznám, hogy amire most ráugrottál (Haley vs Arians) arról egy szót nem is írtam az eredeti HSZ-ben. Én ott azt elemeztem, hogy Tomlin meg akarta tartani Arians-t, tehát neki is kényszerpálya, hogy új OC-t kellett választania, mert ő nem akart új OC-t. Ennyi amit mondtam, semmiféle összehasonlítást nem tettem. Azt már Te kezdted el. De ettől még a tény az, hogy amióta Arians-t elküldtük, ő az egyik legkeresettebb O-edző és azóta is bizonyít mindenhol, míg Haley nálunk inkább leépíti a renoméját.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Persze basztatom Haley-t, metr megint übergyökér volt. amikor jó volt, akkor pedig dicsértem. Ilyen ez nálam.

Ahogy akkor is mindenkivel vitában voltam, úgy most is. Az egy szép dolog, hogy kb pontszámban ugyanannyit termel az O, mint akkor, de nemcsak ez számít. Persze a pontok döntik el a meccseket, de nem csak ettől függ, hogy valaki jó munkát végez, vagy rosszat. Ha képesek vagyunk túllépni a pontszám ugyanannyi dolgon akkor számos nagyon fontos különbséget veszünk észre.

1. nála volt futás és volt passz is. Mindkettő tudott működőképes lenni. Haleynél nincs értékelhető futójáték 2 év alatt. Odáig vagyunk Bellért, hogy milyen jónak tűnik. És valóban! Jó is, mert minden kontakt után hozzáteszi a maga 2-3-4-5 yardját. De még így is az elég szarnak tekinthető 3,5 yd/carry-vel fut. Nekünk ez már jónak tűnik... Beszédes Haley-rendszer futójátékáról...
Soldados
Jah, vagy sokat mond az O-fal run blockingról. Vagy az RB coachról akár, de nyilván Haley sara egyedül, értem én.
2. Játékelméletileg jó playeket választott. Voltak neki is hibái, ő is hibázott, akár gameplanben, akár playhívásban, de nem játékelméletileg. Mire is gondolok? 3. és 12-re nem hívott belső futást. 3. és 10-20 közöttire nem hívott a másik csapat ESETLEGES hibájára építő screent. Nem csinált olyat, hogy a futásra épülő és sikeres drive után az egész meccsre abbahagyja a futást. Voltak rossz döntései, hibái, de nála alapvetően nem az ostoba playcalling miatt feszült az agyam, hanem a rossz kivitelezés miatt. És ez az OC munkájának megítélésében nálam jelentős különbség.
Soldados
Aha,értem már. Arians sose hívott rossz playeket, játékelméletileg, csak a kivitelezés volt mindig rossz. Csakis. Ha nem sikerült, hát nem sikerült. Ha mindenki tudta, hogy run-run-pass és nem sikerült - millió példa. Az nem Arians hibája, hanem a kivitelezésé. Az is, amikor a 3.-ra Moore kapta és nem sikerült. Amikor 3. és 7+-ra screen, Moore kapta, és nem sikerült ezerszer az ucsó 2 évében, az is mindenki más hibája. Vagy az, hogy quick slant Moorenak. Ucsó 2 évben már ezt is rendre levédekezék.
Az is, ha a red zoneban bénák voltunk, nem volt Miller kihasználva, TE-játék alig. Játékelmélet szerint nyilván megint nem Arians hibája volt. Az se az ő hibája volt, hogy 1-2 yardra a vonaltól rendszeresen belebuktunk a 3 futásból oldjuk meg erőből. Ha csak párszor fordult volna elő, és 80%-ban megcsináljuk 2 kísérletből a futott TD-t, akkor jogos, ha erőltetjük, de Ariansnál ez rendszeres volt, hogy nem ment. Meg se próbáltunk passzolni. Nyilván nem Arians hibája ez sem. Játékelméletileg. Csak a nagy számok törvénye hirtelen felmondta szolgálatot folyamatosan, meccsről meccsre.

3. Playhívásaival jól bánt az órával. Vajon akkor miért vezettünk számtalan GW-drive-ot? Például ezért. Amikor 2 possession hátrányban voltunk, nem 10 perces dink and dunkot vezetett, hanem sorra jöttek a make or break drive-ok építve a big play abilityre. (pl Dallas ellen 08-ban), ugyanis ha nem sikerült, akkor a gyors támadás miatt még mindig maradt lehetőség (a Dallas ellen az első ilyen drive-unk pl elakadt az 1 yardos, de mivel elég gyorsak voltunk, így is maradt idő még 2 drive-ra). Mikor vezettünk utoljára egy jó 2-minute drillt Haley alatt? Én nem emlékszem ilyenre. Arians-nál viszont viszonylag sokat tudnék említeni. Még no-huddle-be is lassúak vagyunk, így nem lehet 2 minute drillt vezetni. Arians-szel megvolt a tempó, pillanatok alatt végig tudtunk masírozni a pályán, ha kellett. Haley alatt egyetlen gyors drive-unk sincs. Lehet jönni a D-vel, de nem ezen múlik. Arians alatt megcsináltuk a GW-drive-ot, idén, most nem. Hány példát mondjak? OAK, BAL, MIN, MIA, TEN... Ugyanúgy ott volt a lehetőség, de sorozatos rossz döntések miatt egyik sem sikerült. Rossz time managment, rossz TO-k, rossz és lassú, órafuttató középső playek hátrányban... Broáf. Na ilyen nem volt az ő idejében. Jééé, voltak is GW-drive-ok tömegével. Bizony, ez is nagyban kapcsolódik a játékelmélethez. 😊
Soldados
Jól bánt az órával? Hmm, előfordult. Sokszor meg nem.
Tök jó példa a Dallas elleni GW drive, a D engedett 15 pontot, vagyis esély volt rá, hogy visszajöjjünk. 25-30-35 kapott pontoknál mennyi az esély rá? Mennyi sikeres drive kell, hogy legyen benne GW-drive is?
Én nem értem ezt a játékelméletet, de aki azt mondja, hogy ennyi kapott pont tekintetében nem releváns a D teljesítménye ahhoz, hogy az O sikerességét vizsgálhassuk az életében nem játszott semmilyen sportot.
Nincs gyors és sikeres drive Haley alatt. Akkor múltkor miért anyáztad, hogy a lassú drive helyett 1,5 perc alatt TD-t csináltunk? Költői kérdés...

4. big play ability: igen BB improvizációjának volt köszönhető. De Arians épített erre. Haley alatt ez kb tiltva van. Sokszor mondtam egyik a játékosok erősségére épített. Ez is erről szólt.
Soldados
Mi van tiltva? Nincs az tiltva most sem, hogy ha omlik a zseb akkor meneküljön. Az elvárás lett más fentről, pláne látva BB sérüléseit (orrtörés, agyrázkódás, boka sérülés), hogy ne az legyen az alap, hogy BB 10 másodpercig meneküljön a pass-rush elől, mert épp nincs kinek dobni. Játékelméletileg, ha nincs szabad elkapó - Arians rendszerében millió ilyen volt - rövid időn belül, akkor az kinek a hibája??? Költői kérdés

5. óraölés. Utolsó negyedben mindenki ekézte, hogy 1 possession game-nél miért rush-rush-pass. Én akkor is kiálltam az elv mellett. Most is tartom, hogy ezt kell tenni, ebben én iskonzervatívan gondolkodom. Alapvetően én is ezt csinálnám. Főleg egy akkor még kiváló védelemmel maguk mögött és egy olyan QB-WR chemistryvel, amely a liga egyik legjobb 3rd down egysége volt. Ölni az órát amennyire csak lehet és 3.-ra jó esély volt a sikeres pass 1st downra.
Soldados
Én meg csak részben értettem egyet ezzel. Bika D. Ez tette lehetővé, hogy BA ne tökösen, kreatívan tovább vigye az O-t, hanem biztonsági lófaszok voltak. Aztán majd a D úgyis megoldja. Vagy megoldotta, vagy nem. Nah, ez sokaknál zörgette a pacemakert.

6. váratlan, vagy egyénre szabott playek. 2 év alatt egy ilyen impozáns playre sem emlékszem, abból az 5 évből biztos tudnék 3-4 ilyet említeni.
Soldados
Ez szubjektív kérdés. megítélés, kinek mi és hogy tetszik. Ha neked idén nemvolt egy szép play se O tekintetében, akkor azzal nem tudok mit kezdeni. Nyilván TH-nak ebben semmi szerepe, csak BB zsenialitásam vagy másoké. Lényeg, hogy Haleynak semmi köze egy TD-hez sem. Értem... Vagy nem.

EZ NEM AZT JELENTI, HOGY ARIANS TÖKÉLETES ÉS HIBÁTLAN VOLT!

De ami NEKEM fontos egy OC-nál, azt tudta! Kiváló kapcsolat a játékosaival és a franchise QB-val (ha tetszik ha nem, ez rendkívül fontos szempont, ez a chemistry nagyban befolyásolja az eredményességet), játékelméletileg jó playek, jó time managment, tud futásra és passzra épülő stratégiát futtatni és voltak igazán váratlan húzásai. Ezek összességének az eredménye pedig az volt, hogy amikor meccset kellett nyerni, akkor az O képes volt rá. Most nem képes! (Ez a jelentős különbség az akkori és a mostani O között. Ez pedig nem azon múlik, hogy a D 10 ponttal többet átlagol, mert lehetőség most is volt számtalan (fel is soroltam), de az összeset elbuktuk. Az összeset. Rossz playek, rossz time managment, lassú haladás hátrányban... Naná hogy nincs GW-drive. 😕

De ha akarod százszor leírom: Arians nem volt hibátlan, neki is megvoltak a maga problémái, amit nem tudott orvosolni (RZ, short yard szitu). De nyerni viszont tudott az O-ja. Arians nálunk olyan OC volt, akit sok Steelers-fan ekézett, miközben az egész liga felfigyelt arra, hogy milyen kiváló munkát végez, s ezt folytatta utána máshol is. Az egyik legjobb O-edző jelenleg a ligában, tipikusan a szarból is várat csinál. Ez persze már nem a Steelers-részhez tartozik, de az igazsághoz ez is hozzátartozik.Soldados
Ez a része nem érdekel, ez nem egy olyan dolog, hogy elvetted a játékom, akkor mondom a magamét, nem Arians vs. Haley-ről volt szó, hanem arról, hogy te kiragadtál egy playhívási momentumot, utána meg úgy állítod be a dolgot, hogy Ariansnak nem voltak olyan hibái, mint Haleynek. Nem a lótúrót nem voltak. ...és igen, nyerni tudott az O, mert a D adott rá sok lehetőséget. rendszeresen, meccsen belül is 3-4x is megadta, mire nagy nehez sikerült a meccs végére összetenni sikeres driveokat. Szép romantika azt mondani, hogy BA zsenialitása volt egy-egy meccs sikere, de akkor is az volt tök jogosan a kritika, hogy a D bikaerős, átlag O, ami olykor 1-1 nagy playjel lélekzetet adott a csapatnak, és a végső sikernek. Nem tudok érdemben arra reflektálni, hogy a mindenkori D irreleváns ebben a kérdésben, egészen elképesztőnek gondolom, hogy ilyen marhaságot írjon valaki a Te tudásoddal. Utoljára mondom, csíptem Arianst, de attól még a hibái - még hozzá sok ordas hiba volt - meg volt, és ezt én nem felejtem el idővel. Te úgy látszik csak a szépre emlékszel Arians esetén, de hogy nálad az objektivitást a Haley iránti gyűlöleted durván torzítja az 100%.

Tényleg leszarom most már, menjen a picsába Haley, legalább ennek a gumicsontnak a rágása befejeződik, remélhetőleg.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
Nem tudom, hogy ettől valaki jobban, vagy rosszabbul érzi majd magát, de ha Brown nem lép ki, megadták volna a TD-t. Nincs rá megdönthetetlen bizonyíték, hogy előre ment BB passza, a pályán pedig az az ítélet született, hogy az egy szabályos lateral volt.

Én speciel rosszabbul érzem így magam. 😕 Nemcsak azért, mert kb fél inchen múlt az életben maradásunk, hanem mert ilyen playekért nézzük az NFL-t, az amerikafocit. Azt a 2 mp-t, amíg azt hittük, hogy TD, azt élvezhettük volna hosszú-hoszú percekig kábultan a bámulattól. Sőt évek múltán is. Ez a play olyan lett volna, amely névvel (aka Immaculate Reception) bevonul a történelemkönyvekbe. Kár érte. Nagy kár. Ilyen csodákat jó látni pedig.

 www.cbssports.com/nfl/eye-on-football/24371516/nfl-vp-of-officiating-roethlisbergers-lateral-would-have-stoodSoldados
Szó szerint ezt érzem én is!!! 😕
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nem tudom, hogy ettől valaki jobban, vagy rosszabbul érzi majd magát, de ha Brown nem lép ki, megadták volna a TD-t. Nincs rá megdönthetetlen bizonyíték, hogy előre ment BB passza, a pályán pedig az az ítélet született, hogy az egy szabályos lateral volt.

Én speciel rosszabbul érzem így magam. 😕 Nemcsak azért, mert kb fél inchen múlt az életben maradásunk, hanem mert ilyen playekért nézzük az NFL-t, az amerikafocit. Azt a 2 mp-t, amíg azt hittük, hogy TD, azt élvezhettük volna hosszú-hoszú percekig kábultan a bámulattól. Sőt évek múltán is. Ez a play olyan lett volna, amely névvel (aka Immaculate Reception) bevonul a történelemkönyvekbe. Kár érte. Nagy kár. Ilyen csodákat jó látni pedig.

 www.cbssports.com/nfl/eye-on-football/24371516/nfl-vp-of-officiating-roethlisbergers-lateral-would-have-stood

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
Tomlin szerint a Bengals elleni meccsre Keisel és Beachum is visszatérhet! ez igen jó hír!Soldados
tudom, hogy már csak szűk matematikai esélyünk van, azonban mégis jó lenne, ha az utolsó pillanatig ez megmaradna, mert mégiscsak érdekesebb egy számunkra is téttel bíró mérkőzést nézni, mint az, hogy vajon melyik picket húzzuk majd...úgyhogy jó lenne elkapni a cicákatKlaci79
A cicákat mindig jó elkapni! 😊 Meg amúgy is, nyerjünk mindig, én szarok a draftcsúszásra, nem ezen múlik, hogy jó játékost hozunk-e, vagy sem.Soldados
Na nem a szándékos visszacsúszásra gondoltam, hanem arra, hogy elég motiváció lesz e mondjuk a GB ellen, ha már nincs tét.Ezért is kellene nyerni nekünk is, na meg a Pats-nek is és a Lions-nak is hétfőn. Utóbbi kettő nem elképzelhetetlen, úgyhogy nekünk nagyon bele kellene húzni.
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Tomlin szerint a Bengals elleni meccsre Keisel és Beachum is visszatérhet! ez igen jó hír!Soldados
tudom, hogy már csak szűk matematikai esélyünk van, azonban mégis jó lenne, ha az utolsó pillanatig ez megmaradna, mert mégiscsak érdekesebb egy számunkra is téttel bíró mérkőzést nézni, mint az, hogy vajon melyik picket húzzuk majd...úgyhogy jó lenne elkapni a cicákatKlaci79
A cicákat mindig jó elkapni! 😊 Meg amúgy is, nyerjünk mindig, én szarok a draftcsúszásra, nem ezen múlik, hogy jó játékost hozunk-e, vagy sem.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
Tomlin szerint a Bengals elleni meccsre Keisel és Beachum is visszatérhet! ez igen jó hír!Soldados
tudom, hogy már csak szűk matematikai esélyünk van, azonban mégis jó lenne, ha az utolsó pillanatig ez megmaradna, mert mégiscsak érdekesebb egy számunkra is téttel bíró mérkőzést nézni, mint az, hogy vajon melyik picket húzzuk majd...úgyhogy jó lenne elkapni a cicákat
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Tomlin szerint a Bengals elleni meccsre Keisel és Beachum is visszatérhet! ez igen jó hír!

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
...kishaszi
Azt hiszem nem érted. Játékelmélet, ez itt a kulcs; a játékelmélet!

ui.:Játékelméletileg Haley alkalmatlan, szóval elméletileg játékelméletileg impotens.laby
Az akkor öt éves fiam odaállt az autónk hátuljához és a rendszámon végigvezetve az ujjait, hangosan mondta: Oooo-ppp-el. Mert ő tud olvasni.
Gameplan and play design c. könyvet betűzve van, akinek kijön, hogy Game theory. (Mert az amerikai focit lehet elemezni játékelméleti szempontok alapján. Btw játékelméletileg harmadik és (nagyon) hosszúra alapvetően a screen és draw play-ek hívása az optimális döntés.)tomi-tomi
Nagyon hosszúra valóban az az optimális! 😉 Meg is dicsértem Haley két ízben is, amikor 3. és 30-ra illetve huszonx-re screent hívott, mert ilyenkor baszott mélyen vannak a védők, azaz a screen szinte garantált 10-15 yardot jelent. De 3. és 10-re nemhogy nem ideális, hanem egyenesen butaság.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
...kishaszi
Azt hiszem nem érted. Játékelmélet, ez itt a kulcs; a játékelmélet!

ui.:Játékelméletileg Haley alkalmatlan, szóval elméletileg játékelméletileg impotens.laby
Az akkor öt éves fiam odaállt az autónk hátuljához és a rendszámon végigvezetve az ujjait, hangosan mondta: Oooo-ppp-el. Mert ő tud olvasni.
Gameplan and play design c. könyvet betűzve van, akinek kijön, hogy Game theory. (Mert az amerikai focit lehet elemezni játékelméleti szempontok alapján. Btw játékelméletileg harmadik és (nagyon) hosszúra alapvetően a screen és draw play-ek hívása az optimális döntés.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nem, Soldi, nem érted. Csupán arra reflektáltam, amit kiemeltél: nekiálltál megint ekézni Haleyt hülye hívások miatt. Arians ugyanúgy millió ilyet csinált. (s csinálnak a többi csapatnál is, Breeséknél sincs olyan, hogy minden drive 95 yardos TD....) Lehetett szeretni Arianst - én is bírtam, jobban, mint az itt lévők nagy többsége, de attól még az a tény, hogy meccsek, idények mentek el homály félidőkkel, vagy akár majd teljes meccsekkel. Ezt akárhogy próbálhatod elterelni azzal, hogy ő mennyire szabta a játékosokra a támadásokat, amennyire csak bírod, de ettől még a tények tények maradnak. Ahogy az is tény marad, hogy Haley idei offenze is a 4 első meccs ellenére a mindenkori Arians csúccsal összemérhető, egyenértékű az eredményességet tekintve: ez 23 pont. Továbbra is az a különbség a két éra között, hogy 15 pontos romlás van a D oldalon. Ezért van akkora különbség a két csapat között nyert meccsek számát tekintve. Most hiába ragadsz ki szar dolgokat, Arians megannyi faszságot csinált, mint játékelméleti baromság. Lásd, run-run-pass 1 TD előnyben. ÚGy, hogy mindenki tudta mi jön. Főleg, ha már megvolt a 2 sikertelen futás😊😕
Vagy a red zone impotencia, tök mindegy, hogy miket hívott.
Vagy 3. kísérletre Művelet Múr. Ami ment 1,5 évig, utána megint mindenki tudta és alig sikerült.
De megtehette többnyire büntetlenül, mert egy vadállat defense volt - 60 yardokat engedtünk futásban, sok nyomás a QB-n, ami hibára késztette az ellent. Ha ezek nem lettek volna, akkor az lett volna Arians alatt is, mint most. 8-8, vagy negatív szezon.
Tévhit, hogy itt mindenki a Tomlint akarja kirúgatni, mert én ezt egyszer se írtam le. ISMÉTLEM: elküldhetik Haleyt, de megint figyelmeztetlek, hogy teljesen mindegy milyen OC jön, ha a D olyan lesz, mint amilyen idén. Nem lesz erős csapat. Ennyi. Azt lehet ekézni az OC-t megint😊.
Várom az új OC-t (tényleg), olyat, amit Soldi szeretne (na, erre viszont kíváncsi leszek😊, aki nem olyan hülye, mint Haley ehhez a játékhoz úgy en bloc, és abrak a dabra.

+1 Jah, és még valami a big play abilityre: már írtam, de az nem Arians érdeme volt többnyire, hanem Ben össze-vissza menekülése utáni ad hoc jellegű improvizáció. Sok-sok másodperc után, ha volt végre kicsit, vagy jobban elszakadt elkapó. Nah, ez volt az X-faktor, ez nem kívülről, előre megalkotott playek voltak. Nehogy már Arians legyen érte a vastapsos😀 -
+2 megint a D, 1-1 big play is addig lehet jó, amíg van egy bika D, utána kirakhatjuk az ablakba a szép játékokat, ha Megatront - bár nyilván más kategória ő jelenleg, de lehetne mást is említeni -, hagyjuk besétálni 50 yardot, vagy a védők lecsúsznak az elkapóról és kontakt után még 20 yardot futá a célterületre.kishaszi
Persze basztatom Haley-t, metr megint übergyökér volt. amikor jó volt, akkor pedig dicsértem. Ilyen ez nálam.

Ahogy akkor is mindenkivel vitában voltam, úgy most is. Az egy szép dolog, hogy kb pontszámban ugyanannyit termel az O, mint akkor, de nemcsak ez számít. Persze a pontok döntik el a meccseket, de nem csak ettől függ, hogy valaki jó munkát végez, vagy rosszat. Ha képesek vagyunk túllépni a pontszám ugyanannyi dolgon akkor számos nagyon fontos különbséget veszünk észre.

1. nála volt futás és volt passz is. Mindkettő tudott működőképes lenni. Haleynél nincs értékelhető futójáték 2 év alatt. Odáig vagyunk Bellért, hogy milyen jónak tűnik. És valóban! Jó is, mert minden kontakt után hozzáteszi a maga 2-3-4-5 yardját. De még így is az elég szarnak tekinthető 3,5 yd/carry-vel fut. Nekünk ez már jónak tűnik... Beszédes Haley-rendszer futójátékáról...
2. Játékelméletileg jó playeket választott. Voltak neki is hibái, ő is hibázott, akár gameplanben, akár playhívásban, de nem játékelméletileg. Mire is gondolok? 3. és 12-re nem hívott belső futást. 3. és 10-20 közöttire nem hívott a másik csapat ESETLEGES hibájára építő screent. Nem csinált olyat, hogy a futásra épülő és sikeres drive után az egész meccsre abbahagyja a futást. Voltak rossz döntései, hibái, de nála alapvetően nem az ostoba playcalling miatt feszült az agyam, hanem a rossz kivitelezés miatt. És ez az OC munkájának megítélésében nálam jelentős különbség.
3. Playhívásaival jól bánt az órával. Vajon akkor miért vezettünk számtalan GW-drive-ot? Például ezért. Amikor 2 possession hátrányban voltunk, nem 10 perces dink and dunkot vezetett, hanem sorra jöttek a make or break drive-ok építve a big play abilityre. (pl Dallas ellen 08-ban), ugyanis ha nem sikerült, akkor a gyors támadás miatt még mindig maradt lehetőség (a Dallas ellen az első ilyen drive-unk pl elakadt az 1 yardos, de mivel elég gyorsak voltunk, így is maradt idő még 2 drive-ra). Mikor vezettünk utoljára egy jó 2-minute drillt Haley alatt? Én nem emlékszem ilyenre. Arians-nál viszont viszonylag sokat tudnék említeni. Még no-huddle-be is lassúak vagyunk, így nem lehet 2 minute drillt vezetni. Arians-szel megvolt a tempó, pillanatok alatt végig tudtunk masírozni a pályán, ha kellett. Haley alatt egyetlen gyors drive-unk sincs. Lehet jönni a D-vel, de nem ezen múlik. Arians alatt megcsináltuk a GW-drive-ot, idén, most nem. Hány példát mondjak? OAK, BAL, MIN, MIA, TEN... Ugyanúgy ott volt a lehetőség, de sorozatos rossz döntések miatt egyik sem sikerült. Rossz time managment, rossz TO-k, rossz és lassú, órafuttató középső playek hátrányban... Broáf. Na ilyen nem volt az ő idejében. Jééé, voltak is GW-drive-ok tömegével. Bizony, ez is nagyban kapcsolódik a játékelmélethez. 😊
4. big play ability: igen BB improvizációjának volt köszönhető. De Arians épített erre. Haley alatt ez kb tiltva van. Sokszor mondtam egyik a játékosok erősségére épített. Ez is erről szólt.
5. óraölés. Utolsó negyedben mindenki ekézte, hogy 1 possession game-nél miért rush-rush-pass. Én akkor is kiálltam az elv mellett. Most is tartom, hogy ezt kell tenni, ebben én iskonzervatívan gondolkodom. Alapvetően én is ezt csinálnám. Főleg egy akkor még kiváló védelemmel maguk mögött és egy olyan QB-WR chemistryvel, amely a liga egyik legjobb 3rd down egysége volt. Ölni az órát amennyire csak lehet és 3.-ra jó esély volt a sikeres pass 1st downra.
6. váratlan, vagy egyénre szabott playek. 2 év alatt egy ilyen impozáns playre sem emlékszem, abból az 5 évből biztos tudnék 3-4 ilyet említeni.

EZ NEM AZT JELENTI, HOGY ARIANS TÖKÉLETES ÉS HIBÁTLAN VOLT!

De ami NEKEM fontos egy OC-nál, azt tudta! Kiváló kapcsolat a játékosaival és a franchise QB-val (ha tetszik ha nem, ez rendkívül fontos szempont, ez a chemistry nagyban befolyásolja az eredményességet), játékelméletileg jó playek, jó time managment, tud futásra és passzra épülő stratégiát futtatni és voltak igazán váratlan húzásai. Ezek összességének az eredménye pedig az volt, hogy amikor meccset kellett nyerni, akkor az O képes volt rá. Most nem képes! (Ez a jelentős különbség az akkori és a mostani O között. Ez pedig nem azon múlik, hogy a D 10 ponttal többet átlagol, mert lehetőség most is volt számtalan (fel is soroltam), de az összeset elbuktuk. Az összeset. Rossz playek, rossz time managment, lassú haladás hátrányban... Naná hogy nincs GW-drive. 😕

De ha akarod százszor leírom: Arians nem volt hibátlan, neki is megvoltak a maga problémái, amit nem tudott orvosolni (RZ, short yard szitu). De nyerni viszont tudott az O-ja. Arians nálunk olyan OC volt, akit sok Steelers-fan ekézett, miközben az egész liga felfigyelt arra, hogy milyen kiváló munkát végez, s ezt folytatta utána máshol is. Az egyik legjobb O-edző jelenleg a ligában, tipikusan a szarból is várat csinál. Ez persze már nem a Steelers-részhez tartozik, de az igazsághoz ez is hozzátartozik.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
laby Pittsburgh Steelers 1 161 — A megye legjobb puntere!
...kishaszi
Azt hiszem nem érted. Játékelmélet, ez itt a kulcs; a játékelmélet!

ui.:Játékelméletileg Haley alkalmatlan, szóval elméletileg játékelméletileg impotens.

több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Nem, Soldi, nem érted. Csupán arra reflektáltam, amit kiemeltél: nekiálltál megint ekézni Haleyt hülye hívások miatt. Arians ugyanúgy millió ilyet csinált. (s csinálnak a többi csapatnál is, Breeséknél sincs olyan, hogy minden drive 95 yardos TD....) Lehetett szeretni Arianst - én is bírtam, jobban, mint az itt lévők nagy többsége, de attól még az a tény, hogy meccsek, idények mentek el homály félidőkkel, vagy akár majd teljes meccsekkel. Ezt akárhogy próbálhatod elterelni azzal, hogy ő mennyire szabta a játékosokra a támadásokat, amennyire csak bírod, de ettől még a tények tények maradnak. Ahogy az is tény marad, hogy Haley idei offenze is a 4 első meccs ellenére a mindenkori Arians csúccsal összemérhető, egyenértékű az eredményességet tekintve: ez 23 pont. Továbbra is az a különbség a két éra között, hogy 15 pontos romlás van a D oldalon. Ezért van akkora különbség a két csapat között nyert meccsek számát tekintve. Most hiába ragadsz ki szar dolgokat, Arians megannyi faszságot csinált, mint játékelméleti baromság. Lásd, run-run-pass 1 TD előnyben. ÚGy, hogy mindenki tudta mi jön. Főleg, ha már megvolt a 2 sikertelen futás😊😕
Vagy a red zone impotencia, tök mindegy, hogy miket hívott.
Vagy 3. kísérletre Művelet Múr. Ami ment 1,5 évig, utána megint mindenki tudta és alig sikerült.
De megtehette többnyire büntetlenül, mert egy vadállat defense volt - 60 yardokat engedtünk futásban, sok nyomás a QB-n, ami hibára késztette az ellent. Ha ezek nem lettek volna, akkor az lett volna Arians alatt is, mint most. 8-8, vagy negatív szezon.
Tévhit, hogy itt mindenki a Tomlint akarja kirúgatni, mert én ezt egyszer se írtam le. ISMÉTLEM: elküldhetik Haleyt, de megint figyelmeztetlek, hogy teljesen mindegy milyen OC jön, ha a D olyan lesz, mint amilyen idén. Nem lesz erős csapat. Ennyi. Azt lehet ekézni az OC-t megint😊.
Várom az új OC-t (tényleg), olyat, amit Soldi szeretne (na, erre viszont kíváncsi leszek😊, aki nem olyan hülye, mint Haley ehhez a játékhoz úgy en bloc, és abrak a dabra.

+1 Jah, és még valami a big play abilityre: már írtam, de az nem Arians érdeme volt többnyire, hanem Ben össze-vissza menekülése utáni ad hoc jellegű improvizáció. Sok-sok másodperc után, ha volt végre kicsit, vagy jobban elszakadt elkapó. Nah, ez volt az X-faktor, ez nem kívülről, előre megalkotott playek voltak. Nehogy már Arians legyen érte a vastapsos😀 -
+2 megint a D, 1-1 big play is addig lehet jó, amíg van egy bika D, utána kirakhatjuk az ablakba a szép játékokat, ha Megatront - bár nyilván más kategória ő jelenleg, de lehetne mást is említeni -, hagyjuk besétálni 50 yardot, vagy a védők lecsúsznak az elkapóról és kontakt után még 20 yardot futá a célterületre.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
...Soldados
Félreértettél.
Nem gondolom Tomlint rossz HC-nak, csak nem abban jó, amire most szükség van.
Most egy rebuildingre (vagy ha ez nem tetszik, akkor hívd ahogy akarod) van szükség, nem pedig finomhangolásra.
Amikor idejött, volt egy SB győztes matéria, és 1-2 helyen kellett pontosítani, cizellálni, ezt faszán csinálta - valóban nem véletlen a két SB.
De most mélyebbről, többet kéne építkezni, mint mondjuk Pete Caroll-nak Seattle-ben - és ez nem az ő reszortja.
Meggyőzni nem tudlak, ahogy te se engem, hogy ez ne így lenne, csak gondoltam vitaindítónak megteszi, ha felvetem, hogy tán a fejétől bűzlik a hal, és nem az egyik uszonya van csak megrothadva kissé.
És egy szemléletes példát zárásképp: teljesen más szakembert igényel egy cég felépítése a semmiből, és teljesen mást, ha már majdnem hozza az elvárt profitot, de optimalizálni, hatékonyabbá kell tenni a folyamatokat.
Persze vannak olyan edzők (Belichick, Reid, Coughlin, Payton) akik komplexek, és mindkettőhöz bizonyítottan értenek, de Tomlin nem ilyen. (Ahogy arra is van sok példa, hogy valaki a semmiből összerak egy csapatot, csak mindig az a kis plusz hiányzik a végén, amitől valóban nagyot szólna a dolog. Nekem pl. Fischer ilyen vagy Mike és Lovie Smith.)
Szóval még csak azt se gondolom feltétlen, hogy Tomlint el kéne küldeni (bár te is írtad, egy új HC-OC páros még Riverst is újraéleszti), de hogy a jelenlegi 5-8-ért leginkább ő a ludas (és nem Haley) azt igen.
Egyszerűen nem a komfortzónájában mozog az biztos.Sobri Jóska
Nem. Az 5-8-ért nem ő leginkább a ludas. Az 5-8-ért nagyon ludas Rooney-család, akik Tomlin szavát felülbírálva elküldtek egy edzőt, ezzel belenyúltak egy jól működőcsapatba, szakembergárdába, s azóta nincs összhang a játékosok és az OC között, ennek egyértelmű teljesítménykövetkezményei is vannak. Az 5-8-ért nagyon ludas Colbert az elhibázott draftok és rostermanagment miatt. És persze nagyon ludas Tomlin, mint HC. Az egyik legnagyobb hibának Haley megtartását gondolom, de vajon elküldhette volna? Ki tudja... De ha ez nem is az ő döntése, akkor is nagyon ludas. De nem övé a főfelelősség. Azon 3 emberrel osztozik. Haley csak egy pojáca, akit el kell zavarni. Majd jön másik OC, megnyugszik mindenki és hirtelen nálunk lesznek a nüanszok, hirtelen 3. és 12-re nem futni fogunk, amikor szorít az idő, akkor nem 7-8 perces dink&dunk-kal akarunk végigmenni, mert ugye ilyen is volt.... Megintcsak: játékelmélet, ez az, ami nincs meg Haleyben. De arról nem ő tehet, hogy nem rúgták ki és ez kétségtelenül nagyobb hiba, minthogy ő fasz playeket hív.

És mivel még mindig nem kell rebuilding, így Tomlin simán jó ide. Nem ő fogja és nem is neki kell összerántani az O-t. Azt a finomhangolást majd az új OC megteszi. A kulcs abban lesz, hogy kit választ! A Defense más tészta, az tele van fiatallal és kiöregedőkkel, annak idő kell, az Tomlin és LeBeau sara, hogy most olyan, amilyen. Majd ha 2 év múlva is ilyen középszerű, akkor majd én is rákezdek Tomlin fire mantrára.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Soldi, komolyan vicc számba megy már, amit csinálsz Haley témában😊 Ha meccs közben van érthetetlen play, vagy gyengébb időszak, akkor már tök hülye😀 Úgy csinálsz, mintha Arians mindig minden meccsen 4 negyeden át tudta volna mit és hogyan csinál. Közröhej. Ariansnál akkora homály volt rengeteg meccs 3 negyedeken keresztül, hogy az valami iszonyat, vagy félidőkön keresztül. Ucsó 2 évéig rendre az volt, hogy első félidő ordas balfaszkodása után feltámadt az O - ebben jó volt akkoriban, jók voltak az elemzések és tudtak, tudott Arians is változtatni. Utána már ez sem ment. Arról nem beszélve, hogy az 1 TD előny esetén már nekiállt a run-run-pass sémának 15 perccel a meccs vége előtt, ami csak azért nem okozott nagyob btragédiákat, mert akkoriban kétségtelenül numero uno volt a Steelers D. Ennyi. Ordas nagy zakók lettek volna, ha csak kicsit is hasonlított volna a mostani védelemre, ahol meccsenként 30 pontokat kapunk, akkoriban meg 12 pontokat írtak fel nekünk . Jelenleg 23 pont környéke az O idei idény is: elismerem, előrelépés nem volt, de Arians csúcsa ugyanez. Ennyi a különbség: ha van egy 2008-as Steelers védelmed, akkor a 23 pontok 12-4-es idényt hozhatnak, ha olyan van, mint az idei, akkor meg legjobb esetben 8-8-ast, vagy mínuszost.
A helyzet az Soldi, hogy bármennyire is akarjuk/akarjátok Haleyt menesztetni, az ő elküldésével, egymásik OC alkalmazásával a torta 1db szelete lesz elkészítve. A maradék penészes 4-5 szelet ugyanúgy ott marad. Ennek következménye az lesz, hogy ugyanúgy csalódni fogsz😛kishaszi
A helyzet az, hogy én egyszer sem csalódtam mióta követem ezt a csapatot. Mindig azt kaptam, amit vártam. Idén is. Arians-témát megint nem értetted, de megszoktam. Semmiféle összehasonlítást nem tettem a kettő között, sőt külön kiemeltem, hogy a történet arról szól, hogy nem Tomlin akarta elküldeni.

De ha már szóba hoztad! 😀 😀 Arians >>>>>>>>>>>>>> Haley Arians nálunk is bizonyított, Te úgy látod, ahogy leírtad, én meg úgy látom, hogy egy keretnek megfelelő O-t rakott össze, amely életveszélyes volt a big play ability miatt. Ő pont olyan OC volt, amilyen nekünk kellett. Tudott passzoltatni, tudott futtatni, nem egyféle rendszer ismerője, hanem bármit képes működtetni. Rush heavyt és pass heavyt is, ő pont játékelméletben, keretreszabásban kiváló. És ezt azóta is mindenütt láthatjuk ahol megfordul. Haley egy rendszert futtat (dink&dunk) azt csókolom. Ezért nézhetem a 3. és 12-re középső futást, vagy screent. Bravó. Játékelmélet. Ez a kulcs szó. Nem Arians kell vissza, hanem egy olyan OC aki ehhez ért. És akivel ismét összhangban van a franchise QB-nk. Igen a franchise QB-nak megfelelő OC kell és nem olyan, akit azért hoznak, hogy változtaasson a franchise QB-n. Előbbi esetben is fog változni, de akkor a meglévő összhang miatt hiszti nélkül és előnyére.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 113 — capitaine du château de Vienne 1487
oké zsugabubusok, mit kölött csinnyánia a sideline-bakancsosnak. Van egy SB-s keret, magas cap-számokkal, azt lehet foltozgatni, de primérbe a draftokra kellett volna feltenni minden erőnket, nos ez rohattul nem megy Tomlinnak, és ahogy pörögnek az évek úgy kerülünk egyre mélyebben a fos-horizont alá. Mert szarul építkezik az igyentéglából, stimmt.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
...Soldados
Félreértettél.
Nem gondolom Tomlint rossz HC-nak, csak nem abban jó, amire most szükség van.
Most egy rebuildingre (vagy ha ez nem tetszik, akkor hívd ahogy akarod) van szükség, nem pedig finomhangolásra.
Amikor idejött, volt egy SB győztes matéria, és 1-2 helyen kellett pontosítani, cizellálni, ezt faszán csinálta - valóban nem véletlen a két SB.
De most mélyebbről, többet kéne építkezni, mint mondjuk Pete Caroll-nak Seattle-ben - és ez nem az ő reszortja.
Meggyőzni nem tudlak, ahogy te se engem, hogy ez ne így lenne, csak gondoltam vitaindítónak megteszi, ha felvetem, hogy tán a fejétől bűzlik a hal, és nem az egyik uszonya van csak megrothadva kissé.
És egy szemléletes példát zárásképp: teljesen más szakembert igényel egy cég felépítése a semmiből, és teljesen mást, ha már majdnem hozza az elvárt profitot, de optimalizálni, hatékonyabbá kell tenni a folyamatokat.
Persze vannak olyan edzők (Belichick, Reid, Coughlin, Payton) akik komplexek, és mindkettőhöz bizonyítottan értenek, de Tomlin nem ilyen. (Ahogy arra is van sok példa, hogy valaki a semmiből összerak egy csapatot, csak mindig az a kis plusz hiányzik a végén, amitől valóban nagyot szólna a dolog. Nekem pl. Fischer ilyen vagy Mike és Lovie Smith.)
Szóval még csak azt se gondolom feltétlen, hogy Tomlint el kéne küldeni (bár te is írtad, egy új HC-OC páros még Riverst is újraéleszti), de hogy a jelenlegi 5-8-ért leginkább ő a ludas (és nem Haley) azt igen.
Egyszerűen nem a komfortzónájában mozog az biztos.Sobri Jóska
Nem értelek! Tomlinnak ezt sosem kellett még megtennie, hiszen egy elég fiatal edző, aki kapott egy jó csapatot. Belichick talán a legjobb edző a ligában, de talán ha Tomlinnak is annyi rutinja lenne jobban menne neki, így azért nehéz összehasonlítani őket.
Nem gondolnám, hogy Tomlin egyszemélyi döntése volt, hogy ezzel a csapattal kell folytatni nagyobb személyi változások nélkül és nincs szükség újjáépítésre, mondjuk a 0-ról. Seattle esetében is kijelenthető, hogy mostanra visszataláltak arra az útra ahol jártak a detroiti SB vereség óta, de ehhez jó néhány év kellett, amit mi szinte végig a rájátszásban töltöttünk.
De tehát szidni Tomlin-t több dolog miatt, de hogy az egészért neki kellene elvinni a balhét az egyrészt nem igaz, másrészt nálunk az nem is férne bele, hogy a főedzőt kirúgják. Ha valakit egyáltalán ki fognak, bár kétlem, akkor az biztosan Haley lesz. Lehet találnánk jobbat nála, de picit lutrinak érzem ezt, mert a végére egészen jó volt ez az O, természetesen a meccsenkénti 4-5 hibától eltekintve.
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 381 — #NoStress
...Soldados
Félreértettél.
Nem gondolom Tomlint rossz HC-nak, csak nem abban jó, amire most szükség van.
Most egy rebuildingre (vagy ha ez nem tetszik, akkor hívd ahogy akarod) van szükség, nem pedig finomhangolásra.
Amikor idejött, volt egy SB győztes matéria, és 1-2 helyen kellett pontosítani, cizellálni, ezt faszán csinálta - valóban nem véletlen a két SB.
De most mélyebbről, többet kéne építkezni, mint mondjuk Pete Caroll-nak Seattle-ben - és ez nem az ő reszortja.
Meggyőzni nem tudlak, ahogy te se engem, hogy ez ne így lenne, csak gondoltam vitaindítónak megteszi, ha felvetem, hogy tán a fejétől bűzlik a hal, és nem az egyik uszonya van csak megrothadva kissé.
És egy szemléletes példát zárásképp: teljesen más szakembert igényel egy cég felépítése a semmiből, és teljesen mást, ha már majdnem hozza az elvárt profitot, de optimalizálni, hatékonyabbá kell tenni a folyamatokat.
Persze vannak olyan edzők (Belichick, Reid, Coughlin, Payton) akik komplexek, és mindkettőhöz bizonyítottan értenek, de Tomlin nem ilyen. (Ahogy arra is van sok példa, hogy valaki a semmiből összerak egy csapatot, csak mindig az a kis plusz hiányzik a végén, amitől valóban nagyot szólna a dolog. Nekem pl. Fischer ilyen vagy Mike és Lovie Smith.)
Szóval még csak azt se gondolom feltétlen, hogy Tomlint el kéne küldeni (bár te is írtad, egy új HC-OC páros még Riverst is újraéleszti), de hogy a jelenlegi 5-8-ért leginkább ő a ludas (és nem Haley) azt igen.
Egyszerűen nem a komfortzónájában mozog az biztos.

több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
Soldi, komolyan vicc számba megy már, amit csinálsz Haley témában😊 Ha meccs közben van érthetetlen play, vagy gyengébb időszak, akkor már tök hülye😀 Úgy csinálsz, mintha Arians mindig minden meccsen 4 negyeden át tudta volna mit és hogyan csinál. Közröhej. Ariansnál akkora homály volt rengeteg meccs 3 negyedeken keresztül, hogy az valami iszonyat, vagy félidőkön keresztül. Ucsó 2 évéig rendre az volt, hogy első félidő ordas balfaszkodása után feltámadt az O - ebben jó volt akkoriban, jók voltak az elemzések és tudtak, tudott Arians is változtatni. Utána már ez sem ment. Arról nem beszélve, hogy az 1 TD előny esetén már nekiállt a run-run-pass sémának 15 perccel a meccs vége előtt, ami csak azért nem okozott nagyob btragédiákat, mert akkoriban kétségtelenül numero uno volt a Steelers D. Ennyi. Ordas nagy zakók lettek volna, ha csak kicsit is hasonlított volna a mostani védelemre, ahol meccsenként 30 pontokat kapunk, akkoriban meg 12 pontokat írtak fel nekünk . Jelenleg 23 pont környéke az O idei idény is: elismerem, előrelépés nem volt, de Arians csúcsa ugyanez. Ennyi a különbség: ha van egy 2008-as Steelers védelmed, akkor a 23 pontok 12-4-es idényt hozhatnak, ha olyan van, mint az idei, akkor meg legjobb esetben 8-8-ast, vagy mínuszost.
A helyzet az Soldi, hogy bármennyire is akarjuk/akarjátok Haleyt menesztetni, az ő elküldésével, egymásik OC alkalmazásával a torta 1db szelete lesz elkészítve. A maradék penészes 4-5 szelet ugyanúgy ott marad. Ennek következménye az lesz, hogy ugyanúgy csalódni fogsz😛kishaszi
Bár én nem fogalmaznék ennyire sarkítottan, de én sem érzek nagy különbséget Arians és Haley O között, mert mindkét esetben a jellemző volt, hogy baromságokat hívtunk és több drive-on keresztül képtelenek vagyunk haladni. Aztán a 2. félidőre összeszedi magát a csapat és jó esetben tud nyerni, rossz esetben túl nagy a hátrány. Bár hozzáteszem ez alól kilóg a mostani 2. félidő ahol egyenlőre senki nem érti, hogy miért nem futottunk többet és főképp miért nem futottunk annak tudatában, hogy ez korábban működött.
Na de lényeg szerintem, hogy ott a különbség, hogy amíg Arians alatt a védelem nem engedte 10 pontok fölé az ellenfeleket addig ez most megtörténik és onnan már nem nagyon van visszaút ennek a csapatnak. És azt látjuk, hogy nem azért mert a mostani O ne tudna feltenni több mint 20 pontokat a táblára, hanem mert a D már nem tud kevés pontot kapni. A kevés meccstől eltekintve a D mindig nagyon komoly hibákat csinál, de ez nyilván nem komplett D kérdése, hanem 1-2 playmakert hiányolok a csapatból, de nagyon. Elég csak belegondolnom, hogy Foote pl tavaly milyen jó évet csinált és idén a helyén újonc játszott nyilván sokkal gyengébben. Vagy hogy Harrison milyen jó is volt futás ellen, idén pedig...

Ergo nem látom annyira borúsnak a helyzetet, mint itt többen is. Vagyis nem látom annyira borúsnak, hogy ne lehetne egy igazán jó felkészüléssel újra a PO ért versenyezni. Messze vagyunk jelenleg egy Seatle-től vagy egy 49-erstől, de ezek most az ő éveik éppen, nem lehetünk folyamatosan a csúcson.
több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Soldi, komolyan vicc számba megy már, amit csinálsz Haley témában😊 Ha meccs közben van érthetetlen play, vagy gyengébb időszak, akkor már tök hülye😀 Úgy csinálsz, mintha Arians mindig minden meccsen 4 negyeden át tudta volna mit és hogyan csinál. Közröhej. Ariansnál akkora homály volt rengeteg meccs 3 negyedeken keresztül, hogy az valami iszonyat, vagy félidőkön keresztül. Ucsó 2 évéig rendre az volt, hogy első félidő ordas balfaszkodása után feltámadt az O - ebben jó volt akkoriban, jók voltak az elemzések és tudtak, tudott Arians is változtatni. Utána már ez sem ment. Arról nem beszélve, hogy az 1 TD előny esetén már nekiállt a run-run-pass sémának 15 perccel a meccs vége előtt, ami csak azért nem okozott nagyob btragédiákat, mert akkoriban kétségtelenül numero uno volt a Steelers D. Ennyi. Ordas nagy zakók lettek volna, ha csak kicsit is hasonlított volna a mostani védelemre, ahol meccsenként 30 pontokat kapunk, akkoriban meg 12 pontokat írtak fel nekünk . Jelenleg 23 pont környéke az O idei idény is: elismerem, előrelépés nem volt, de Arians csúcsa ugyanez. Ennyi a különbség: ha van egy 2008-as Steelers védelmed, akkor a 23 pontok 12-4-es idényt hozhatnak, ha olyan van, mint az idei, akkor meg legjobb esetben 8-8-ast, vagy mínuszost.
A helyzet az Soldi, hogy bármennyire is akarjuk/akarjátok Haleyt menesztetni, az ő elküldésével, egymásik OC alkalmazásával a torta 1db szelete lesz elkészítve. A maradék penészes 4-5 szelet ugyanúgy ott marad. Ennek következménye az lesz, hogy ugyanúgy csalódni fogsz😛