Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
Lewis-t amúgy szerettük volna megtartaniKlaci79
Nem egészen ezt támasztja alá az, hogy nem kapott tőlünk szerződésajánlatot. 😊 Ha jól emlékszem Colbert később nyilatkozta, hogy a cap miatt nem is számoltak a megtartásával.vassadi
Igen, viszont a kettő nem ütközik egymással. Sajnos esélyünk sem volt a megtartására. Viszont annyira nem érezzük a hiányát, mint mondjuk Harrison-ét. Ha JJ vagy Worlids legalább futás ellen tudná hozni azt a szintet...Klaci79
Meg lehetett volna oldani, hogy beleférjen. Csak Colberték úgy gondolták, hogy akkora összegért nem éri meg, amennyit elvinne a capből, mert ott van mögötte az utánpótlás Allen személyében, továbbá Gay-t vissza lehetett hozni, aki egy-két évig viszonylag elfogadható megoldást jelent harmadik/negyedik (és mint azt láthattuk, akár második) számú CB-ként, illetve akkoriban még úgy tűnt, hogy Curtis Brownból is lehet valami.
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
Lewis-t amúgy szerettük volna megtartaniKlaci79
Nem egészen ezt támasztja alá az, hogy nem kapott tőlünk szerződésajánlatot. 😊 Ha jól emlékszem Colbert később nyilatkozta, hogy a cap miatt nem is számoltak a megtartásával.vassadi
Igen, viszont a kettő nem ütközik egymással. Sajnos esélyünk sem volt a megtartására. Viszont annyira nem érezzük a hiányát, mint mondjuk Harrison-ét. Ha JJ vagy Worlids legalább futás ellen tudná hozni azt a szintet...
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
Lewis-t amúgy szerettük volna megtartaniKlaci79
Nem egészen ezt támasztja alá az, hogy nem kapott tőlünk szerződésajánlatot. 😊 Ha jól emlékszem Colbert később nyilatkozta, hogy a cap miatt nem is számoltak a megtartásával.
több mint 12 éve
laby Pittsburgh Steelers 1 161 — A megye legjobb puntere!
Lewis-t amúgy szerettük volna megtartani, de ő meg szeretett volna visszatérni NO-ba. És láss csodát tényleg nem vészes a hiánya. Hozzátenném, hogy Lewis tavaly az utolsó meccseken játszott nagyon jól és talán pont ezért emlékszik rá mindenki olyan pozitívan. Korábban semmivel sem emelkedett ki Ike és Allen mellett. Hozzáteszem én is sajnálom, de nem fért bele. Ike amúgy is jó idényt fut, Gay és Allen pedig jó második számú CB-k.Klaci79
Ezzel nem értek egyet, az első pár fordulóba nem volt annyira észrevehető, de akkor is jól játszott.
Viszont a szezon több, mint a felét iszonyat jól nyomta végig. Sokszor kiemelkedett a védelemből is, nagyon meglepett hogy ekkorát tudott fejlődni és imádtam nézni a játékát Őt sajnáltam a legjobban az offseason folyamán, de hát érthető volt.

több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 941 — capitaine du château de Vienne 1487
Marcus Gilbert ma is limitáltan edzett. Amennyiben nem tud vasárnap játszani Guy Whimper lesz a helyettese. Adams kihagyta a mai edzést bordasérülés miatt. Így a támadófal várhatóan Beachum-Foster-Velasco-DeCastro-Whimper lesz. Klaci79
Elárulom a másik oldalt 😉
Branch- KyleWilliams-Dareus-MarioWillianssutianap
Igen. A hét elején írtam is, hogy matchup szerint ez sokkal rosszabb nekünk, mint a Pats volt.Soldados
Ez borzalom nem mecsáp, Lózon nincs az so-so, mehetne a passz, ha ha Kiko meg a Bills sec nem ott vadászna, BigBennek ideje lenne előszedni magát, semmi homály mer visszaviszik.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Marcus Gilbert ma is limitáltan edzett. Amennyiben nem tud vasárnap játszani Guy Whimper lesz a helyettese. Adams kihagyta a mai edzést bordasérülés miatt. Így a támadófal várhatóan Beachum-Foster-Velasco-DeCastro-Whimper lesz. Klaci79
Elárulom a másik oldalt 😉
Branch- KyleWilliams-Dareus-MarioWillianssutianap
Igen. A hét elején írtam is, hogy matchup szerint ez sokkal rosszabb nekünk, mint a Pats volt.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 941 — capitaine du château de Vienne 1487
Marcus Gilbert ma is limitáltan edzett. Amennyiben nem tud vasárnap játszani Guy Whimper lesz a helyettese. Adams kihagyta a mai edzést bordasérülés miatt. Így a támadófal várhatóan Beachum-Foster-Velasco-DeCastro-Whimper lesz. Klaci79
Elárulom a másik oldalt 😉
Branch- KyleWilliams-Dareus-MarioWillians


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
A Bills-nél Manny Lawson LB és Robert Woods WR nem edzett pénteken. Előbbi ráadásul valami meg nem nevezett személyes okok miatt hagyta ki a pénteki edzést.
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
Marcus Gilbert ma is limitáltan edzett. Amennyiben nem tud vasárnap játszani Guy Whimper lesz a helyettese. Adams kihagyta a mai edzést bordasérülés miatt. Így a támadófal várhatóan Beachum-Foster-Velasco-DeCastro-Whimper lesz. Ike Taylor ismét rendesen edzett, így az ő játéka nem lehet kérdéses.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Vugylival egyébként szerződésileg ilyenkor mit lehet csinálni? (a szerződések egy iszonyatos nagy fehér folt az életemben) Ha megválnánk tőle sem állunk jobban a cap alatt, szerződésmódosításnál meg Ő diktálna ilyen számok mellett. Vagy mégsem?
Lamarr Woodley 2014 Cap Number: $13,590,000 , Dead Money: $14,170,000 , Cap Savings: -$580,000kittli
Olyan túl sokat nem lehet kezdeni a szerződésével. Jövőre 8 millió bónusz + 5,6 millió garantáltja lesz. A 8 millió (mínusz az apró) 2/3-át lehet átvezetni a 2015-ös és 2016-os idényre. Ezzel nyerne a FO 2014-ben cca 5 millió cap helyet (0,8 millió bónusz+8 millió garantált), cserébe a 2015-ös cap hite 14 helyett 16,5-re, a 2016-os pedig 12-ről 14,5 millióra ugrana és az eddigi 14 milliós garantált tartalom felmenne 21 millió fölé.tomi-tomi
Tehát mielőtt megfulladok kapok egy kis levegőt, hátha mégiscsak jön egy hajó ami felvesz.kittli
Nagyjából igen. Csak ebben a játékban minden fordulóban egyre kevesebb és elhasználtabb levegőt kapsz. Pár éve még bőséges, üde, ózondús adag jutott (Harrison, BigBen), most meg... Woodley.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 998 — Steelers fan
Vugylival egyébként szerződésileg ilyenkor mit lehet csinálni? (a szerződések egy iszonyatos nagy fehér folt az életemben) Ha megválnánk tőle sem állunk jobban a cap alatt, szerződésmódosításnál meg Ő diktálna ilyen számok mellett. Vagy mégsem?
Lamarr Woodley 2014 Cap Number: $13,590,000 , Dead Money: $14,170,000 , Cap Savings: -$580,000kittli
Olyan túl sokat nem lehet kezdeni a szerződésével. Jövőre 8 millió bónusz + 5,6 millió garantáltja lesz. A 8 millió (mínusz az apró) 2/3-át lehet átvezetni a 2015-ös és 2016-os idényre. Ezzel nyerne a FO 2014-ben cca 5 millió cap helyet (0,8 millió bónusz+8 millió garantált), cserébe a 2015-ös cap hite 14 helyett 16,5-re, a 2016-os pedig 12-ről 14,5 millióra ugrana és az eddigi 14 milliós garantált tartalom felmenne 21 millió fölé.tomi-tomi
Tehát mielőtt megfulladok kapok egy kis levegőt, hátha mégiscsak jön egy hajó ami felvesz.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Vugylival egyébként szerződésileg ilyenkor mit lehet csinálni? (a szerződések egy iszonyatos nagy fehér folt az életemben) Ha megválnánk tőle sem állunk jobban a cap alatt, szerződésmódosításnál meg Ő diktálna ilyen számok mellett. Vagy mégsem?
Lamarr Woodley 2014 Cap Number: $13,590,000 , Dead Money: $14,170,000 , Cap Savings: -$580,000kittli
Olyan túl sokat nem lehet kezdeni a szerződésével. Jövőre 8 millió bónusz + 5,6 millió garantáltja lesz. A 8 millió (mínusz az apró) 2/3-át lehet átvezetni a 2015-ös és 2016-os idényre. Ezzel nyerne a FO 2014-ben cca 5 millió cap helyet (0,8 millió bónusz+8 millió garantált), cserébe a 2015-ös cap hite 14 helyett 16,5-re, a 2016-os pedig 12-ről 14,5 millióra ugrana és az eddigi 14 milliós garantált tartalom felmenne 21 millió fölé.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 998 — Steelers fan
1, Ike, top5corner a caphit szempontjából és elengedtük Lewist 5év/25m-ért, azért, hogy jövőre kicsesszük Ike-ot?
Nooormális?
2, Vugyli garantáltja évente 2,6M még két évig, ő ugye caphitben top4. Comment?
3, Polát Berry előzi csak meg zsenge 60e dollárkával. capithrankingon. Wattafukk? gari 5M felett
4. A Lőcsnek nincs singingbonusa jövőre, miért nem nincs elképzelhettelen QB kérdés?
Just ONE shotsutianap
1. Ike-t nem kikúrjuk, hanem nem hosszabbítunk vele. És bár sajnálom Lewis elengedését a CB-posztot abszolút megoldottuk Lewis nélkül és olcsóbban, mint ő, mert Gay és Allen együtt nem keres annyit.
2. Woodley alulteljesít. Itt érdemes gondolkodni.
3. Polának ki ne adott volna olyan szerződést, amit kapott? Kora TOP3 legmeghatázóbb védői közé tartozik. Ő idén is jó a Pats meccset leszámítva. Capszáma könnyen csökkenthető egy 3 éves hosszabbítással.
4. Azért mert a franchise QB a legértékesebb poszt. Azzal nem játszik csak úgy az ember, hogy hátha bejön. Ha draftolnánk is QB-t, akkor se lenne cut BB, azaz lényegtelen kérdés, hogy van-.e signing bonusa a capben vagy nincs.Soldados
Vugylival egyébként szerződésileg ilyenkor mit lehet csinálni? (a szerződések egy iszonyatos nagy fehér folt az életemben) Ha megválnánk tőle sem állunk jobban a cap alatt, szerződésmódosításnál meg Ő diktálna ilyen számok mellett. Vagy mégsem?
Lamarr Woodley 2014 Cap Number: $13,590,000 , Dead Money: $14,170,000 , Cap Savings: -$580,000

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
Lewis-t amúgy szerettük volna megtartani, de ő meg szeretett volna visszatérni NO-ba. És láss csodát tényleg nem vészes a hiánya. Hozzátenném, hogy Lewis tavaly az utolsó meccseken játszott nagyon jól és talán pont ezért emlékszik rá mindenki olyan pozitívan. Korábban semmivel sem emelkedett ki Ike és Allen mellett. Hozzáteszem én is sajnálom, de nem fért bele. Ike amúgy is jó idényt fut, Gay és Allen pedig jó második számú CB-k.
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
1, Ike, top5corner a caphit szempontjából és elengedtük Lewist 5év/25m-ért, azért, hogy jövőre kicsesszük Ike-ot?
Nooormális?
2, Vugyli garantáltja évente 2,6M még két évig, ő ugye caphitben top4. Comment?
3, Polát Berry előzi csak meg zsenge 60e dollárkával. capithrankingon. Wattafukk? gari 5M felett
4. A Lőcsnek nincs singingbonusa jövőre, miért nem nincs elképzelhettelen QB kérdés?
Just ONE shotsutianap
1. Ike-t nem kikúrjuk, hanem nem hosszabbítunk vele. És bár sajnálom Lewis elengedését a CB-posztot abszolút megoldottuk Lewis nélkül és olcsóbban, mint ő, mert Gay és Allen együtt nem keres annyit.
2. Woodley alulteljesít. Itt érdemes gondolkodni.
3. Polának ki ne adott volna olyan szerződést, amit kapott? Kora TOP3 legmeghatázóbb védői közé tartozik. Ő idén is jó a Pats meccset leszámítva. Capszáma könnyen csökkenthető egy 3 éves hosszabbítással.
4. Azért mert a franchise QB a legértékesebb poszt. Azzal nem játszik csak úgy az ember, hogy hátha bejön. Ha draftolnánk is QB-t, akkor se lenne cut BB, azaz lényegtelen kérdés, hogy van-.e signing bonusa a capben vagy nincs.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 941 — capitaine du château de Vienne 1487
1, Ike, top5corner a caphit szempontjából és elengedtük Lewist 5év/25m-ért, azért, hogy jövőre kicsesszük Ike-ot?
Nooormális?
2, Vugyli garantáltja évente 2,6M még két évig, ő ugye caphitben top4. Comment?
3, Polát Berry előzi csak meg zsenge 60e dollárkával. capithrankingon. Wattafukk? gari 5M felett
4. A Lőcsnek nincs singingbonusa jövőre, miért nem nincs elképzelhettelen QB kérdés?
Just ONE shot


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Szerintem Sanders Wheaton fejlődésétől függ. Ha befut a srác, stabil megbízható célponttá válik, akkor nem fogjuk megtartani ezt szinte biztosra veszem. Persze nem breakout ez a year, de lesz olyan csapat, aki vinni fogja és mi nem fogunk akarni majd versenyezni.Klemó
Hát ez az!
Kinek a kárára, helyén fusson be, váljon stabil, megbízható célponttá? Brown? No way. Cotchery? Érdekes döntés lenne most. Sanders? Akkor mi a túróért match-elte a FO a Pats ajánlatát? Ismerje el a stáb, hogy a 2,5 millió ablakon kidobott pénz?
Melyik ujjamat adjam oda? probléma. Vagy "vakon" (magas kockázattal) tartom meg Wheaton-t, vagy fizetek Sanders-nek, mint a katonatiszt. Illetve nem, mert pénz, az nincs. Akkor csak marad Wheaton. Akkor pályára vele. Miért nem engedtétek el Sanders-t??! Még egy harmadik kör is jött volna. S nagyjából ez az egyik legjobban menedzselt poszt a Steelers-ben.:-/tomi-tomi
2,5 milláért van idén egy második számú WR-ünk, ez fair deal. Idén egy rookie túl nagy kockázat lett volna, ilyet (a védelemben) a pats csinál, mi nem. Sérült is volt Wheaton, vagyis bőven szükségünk volt is erre, így végképp nem értem miért lenne kidobott pénz ez. Én a jövő évről beszéltem, arról az évről, amikor egy kipróbált másod éves veheti át a helyét. Pont az a lényeg, hogy ehhez bizonyítania kell, tehát itt nincs blind választás. Persze az megint más kérdés, ha nem bizonyít, de mondjuk egye fene, ha mondjuk egy Cotchery nem hagyja ippeg a teljesítménye okán.

Egyébként hozzáteszem Én anno azt mondtam engedjük el, de így utólag azt mondom, hogy jó döntés volt, főleg a sérüléseket látva.Klemó
Jó döntés volt matchelni a 2,5 millát. Ez nem kérdés. Vékonyak lettünk volna WR-poszton, ha elengedjük. így meg viszonylag olcsón maradt a 2. WR-ünk. Teljesen jó volt. Nem jött a breakout year, így emberi összegért fog elmenni, vagy maradni.

A 3. körös pick nem volt létszükséglet, idén lesz elég pickünk a compensatory révén.

A cap miatt nem aggódom, szűkös lesz, mint nekünk mindig. De Levi Brown cutja mellett valszeg Foote is cut lesz. Troynál pedig - ha a hátralévő 8 meccsen jó formát mutat - el tudok képzelni egy 3 éves hosszabbítást, ami jelentősen csökkentheti a jövő évi capszámát. A hátralévő 8 meccs pedig még dönthet további cutokról, ezeken a racionális capspace növelő lépéseken túl.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 005
Szerintem Sanders Wheaton fejlődésétől függ. Ha befut a srác, stabil megbízható célponttá válik, akkor nem fogjuk megtartani ezt szinte biztosra veszem. Persze nem breakout ez a year, de lesz olyan csapat, aki vinni fogja és mi nem fogunk akarni majd versenyezni.Klemó
Hát ez az!
Kinek a kárára, helyén fusson be, váljon stabil, megbízható célponttá? Brown? No way. Cotchery? Érdekes döntés lenne most. Sanders? Akkor mi a túróért match-elte a FO a Pats ajánlatát? Ismerje el a stáb, hogy a 2,5 millió ablakon kidobott pénz?
Melyik ujjamat adjam oda? probléma. Vagy "vakon" (magas kockázattal) tartom meg Wheaton-t, vagy fizetek Sanders-nek, mint a katonatiszt. Illetve nem, mert pénz, az nincs. Akkor csak marad Wheaton. Akkor pályára vele. Miért nem engedtétek el Sanders-t??! Még egy harmadik kör is jött volna. S nagyjából ez az egyik legjobban menedzselt poszt a Steelers-ben.:-/tomi-tomi
2,5 milláért van idén egy második számú WR-ünk, ez fair deal. Idén egy rookie túl nagy kockázat lett volna, ilyet (a védelemben) a pats csinál, mi nem. Sérült is volt Wheaton, vagyis bőven szükségünk volt is erre, így végképp nem értem miért lenne kidobott pénz ez. Én a jövő évről beszéltem, arról az évről, amikor egy kipróbált másod éves veheti át a helyét. Pont az a lényeg, hogy ehhez bizonyítania kell, tehát itt nincs blind választás. Persze az megint más kérdés, ha nem bizonyít, de mondjuk egye fene, ha mondjuk egy Cotchery nem hagyja ippeg a teljesítménye okán.

Egyébként hozzáteszem Én anno azt mondtam engedjük el, de így utólag azt mondom, hogy jó döntés volt, főleg a sérüléseket látva.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Szerintem Sanders Wheaton fejlődésétől függ. Ha befut a srác, stabil megbízható célponttá válik, akkor nem fogjuk megtartani ezt szinte biztosra veszem. Persze nem breakout ez a year, de lesz olyan csapat, aki vinni fogja és mi nem fogunk akarni majd versenyezni.Klemó
Hát ez az!
Kinek a kárára, helyén fusson be, váljon stabil, megbízható célponttá? Brown? No way. Cotchery? Érdekes döntés lenne most. Sanders? Akkor mi a túróért match-elte a FO a Pats ajánlatát? Ismerje el a stáb, hogy a 2,5 millió ablakon kidobott pénz?
Melyik ujjamat adjam oda? probléma. Vagy "vakon" (magas kockázattal) tartom meg Wheaton-t, vagy fizetek Sanders-nek, mint a katonatiszt. Illetve nem, mert pénz, az nincs. Akkor csak marad Wheaton. Akkor pályára vele. Miért nem engedtétek el Sanders-t??! Még egy harmadik kör is jött volna. S nagyjából ez az egyik legjobban menedzselt poszt a Steelers-ben.:-/

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 005
Szerintem Sanders Wheaton fejlődésétől függ. Ha befut a srác, stabil megbízható célponttá válik, akkor nem fogjuk megtartani ezt szinte biztosra veszem. Persze nem breakout ez a year, de lesz olyan csapat, aki vinni fogja és mi nem fogunk akarni majd versenyezni. Egyébként sokkal inkább van nekünk szükségünk possession WR-re, mint Brown Wheaton mellett még Sandersre.
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 941 — capitaine du château de Vienne 1487
Minthahogy a Urbik, Legursky is döntés volt


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Velasco és Sanders 2 érdekes döntés lesz. Velasco azért mert jól játszik és biztos olcsóbb lenne, mint Pouncey, akinek még 1 év van a szerződéséből. Sanders meg azért, mert ha megy, akkor megint vékonyak leszünk WR-poszton. Amúgy sztem ő sem lesz majd túl drága, mert nem volt breakout year.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
- 2012-re elkerülhetetlenné vált a fiatalítás megkezdése, mert kilencen voltak 30 felett, plusz a cap is egyre jobban szorított az átstrukturálások miatt
.....
Ha ez sem győz meg, akkor elfogadom, hogy más a véleményed a fiatalításról, de kérlek Te is fogadd el, hogy én maradnék a fiatalítás konzervatív megközelítésénél, hogy én azt korban és nem fizetésben mérem.
Soldados
Ezt a két mondatot egy postban írtad le, éppen most Soldi drága. 😊 Nem kérem, hogy magyarázd meg, hogy ha te írod le egy mondatban, hogy a fiatalítás kor plusz cap miatt volt szükséges, az miért más, mint, ha én írom le, mert félek, hogy azt is annales méretű postban megmagyaráznád. Inkább maradok tudatlan ezúttal. 😀peterk2005
Te a fiatalítás tényét kérdőjelezted meg a capszámokkal, ami röhejes. Én meg leírtam a fiatalítás okait, ami 2 külön dolog.

A Cap oka lehet a fiatalításnak, de mércéje nem, mert azt korban mérik.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
Az OL-ről lehet nekem csak az a véleményem, de szerintem csak egy puzzle hiányzik, mégpedig egy franchise left OT. Megkockáztatom, hogy ha ez meglenne, akkor nem hogy rossz OL-ről, de a jobbak közé tartozó OL-ről beszélnénk. Ráadásul a mélységgel sem állnánk olyan rosszul egy Adams-szel, egy Beachum-mel. Nyilván Velascot a fizu miatt nem tudjuk, de talán ezért nem is lenne érdemes, így kellene még egy C prospect.Klemó
Nem tudom Velasco-nál hogy áll a fizú, de el tudnám képzelni jövőre egy franchise OT-vel a csapatot úgy,m hogy ?-Pouncey-Velasco-DeCastro-Gilbert, míg a kispadon, Foster, Adams, Beachum.
Vagy ez lehetetlen? Mert úgy tudom, hogy Pouncey szívesen játszik G-t, ráadásul messzebb kerülne DeCastro-tól, ami nem árt az egészségének 😛
Sanders-t úgysem fogjuk tudni megtartani, így azt a pénzt nem kell kifizetni. Persze ehhez az is kellene, hogy Big Ben a saját testi épsége és még egy lehetséges gyűrű miatt lemondjon a fizetése egy részéről, ahogy asszem TB is megtette.
több mint 12 éve
laby Pittsburgh Steelers 1 161 — A megye legjobb puntere!
Nyilván Velascot a fizu miatt nem tudjuk, de talán ezért nem is lenne érdemes, így kellene még egy C prospect.Klemó
Ott van Pouncey, feltéve ha lesz olyan év ahol nem dobja be a törcsit.