Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 14 éve
Roth Pittsburgh Steelers 277 — #HereWeGo
Wallace: elengedni semmiképpen nem fogjuk. Megkapja a legnagyobb RFA-tendert és utána vagy aláír egy hosszútávút, vagy 1 évre marad az RFA-tender összegéért.Soldados
RFA-tender esetén mennyi pénzt kap?

több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A Steelers extramód megbecsüli a saját értékeit, edzőit játékosait, épp ezért az edzők (pl Butler) és a játékosok is lojálisak a klubhoz. (Pont ezért Hamptonnal lehet gáz, mert rá ez nem jellemző) Ezért tudjuk mindig rendezni a capet, mert minden évben 3-4 játékos átstruktúrálja, hogy beférjünk. (Ike pl majd minden évben megtette ezt) Ez annyit tesz, hogy például egy 5 millás rosterbónuszt nem kell kifizetni, hanem újra aláiratják a játékost, ami így signing bónuszként jelentkezik, azaz a játékos ugyan megkapja a pénzt, de az összeg egyenletesen elosztva jelentkezik a capben a szerződés hátralévő időtartamára. A probléma így az adott évre megoldódik, de úgy tűnhet, hogy csak eltolódik 1-2 évvel. Valójában azonban a köv. évben pedig majd más struktúrálja át a gigamega szerződését. Tehát mindig meg lehet oldani. Most is, ennél gázabb helyzet pedig nem lesz, hogy 25 millával vagyunk a cap felett, ilyen még soha nem volt Rooneyék bevallása szerint, s ennél nagyobb mértékre nem is kell számítani a jövőben sem. Ezt most extranehéz megoldani, de meg fogják.

Wallace: elengedni semmiképpen nem fogjuk. Megkapja a legnagyobb RFA-tendert és utána vagy aláír egy hosszútávút, vagy 1 évre marad az RFA-tender összegéért.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
Tudom, csak nehogy egyesek asziggyék mindent rózsaszínben látunk 😉

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 826 — Steelers fan
Na most ez nem így van, mert ez csak átmeneti, mert én most nem látom a pontos számokat, de később lehetnek újra cap gondok. Vagyis csak elodázzuk a dolgokat, ami persze most kell, hisz 'túlélés'-hez jó, de később újra és újra meló lesz vele.kishaszi
Csak egy gyenge vicc volt, amellyel az örömömnek akartam hangot adni, hogy megindult valami a cap helyzet normalizálásában. 😊

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
F.A..**S.Á.G. ! ! !

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Roth Pittsburgh Steelers 277 — #HereWeGo
http://www.steelersdepot.com/2012/02/let-wallace-walk-not-such-a-crazy-idea/

Wallace elengedéséről ki mit gondol? Én bírom nagyon a srácot, sajnálnám ha elmenne. De nem állunk olyan fényesen cap-el, szóval simán eltudom képzelni, hogy elengedjük.
Amúgy mekkora összegű szerződést lenne reális neki kínálni?

több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
Na most ez nem így van, mert ez csak átmeneti, mert én most nem látom a pontos számokat, de később lehetnek újra cap gondok. Vagyis csak elodázzuk a dolgokat, ami persze most kell, hisz 'túlélés'-hez jó, de később újra és újra meló lesz vele.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 826 — Steelers fan
Woodley szerződését már át is strukturálták, és ha minden igaz, az idei cap számát egészen 4.94 millió $-ra sikerült levinni.
http://www.steelersdepot.com/2012/02/steelers-restructure-contract-of-lamarr-woodley-to-clear-2012-cap-space/vassadi
Nagy mágusaink vannak szerencsére. Illetve Vugyli is átérezte gondolom a helyzet komolyságát.
Parázunk itt a cap miatt közben meg 2 hét múlva nem tudjuk kire költsük azt a rengeteg felszabaduló pénzt. 😀

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Ez szerintem több Woodey-től,mint amire számítottunk.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
Legyünk reálisak: kurvára örülünk Vincent, de nagyon sok meló lesz. Ráadásul sztem BB-ből is egy fitneszcicát kéne először faragni. A védelem pedig korszakváltásban van, de remélem Haley összerántja a bandát annyira, hogy kompenzálja a hátsó lyukat. Aminek viszont a PO-ra egyben kell lennie, mert az O becsődölhet bármikor egy meccsen, vagy csak simán megfogják, de ha a D'éfosch is játszik, akkor le jeu est fini

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Woodley szerződését már át is strukturálták, és ha minden igaz, az idei cap számát egészen 4.94 millió $-ra sikerült levinni.
http://www.steelersdepot.com/2012/02/steelers-restructure-contract-of-lamarr-woodley-to-clear-2012-cap-space/
több mint 14 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 957
korai ez a josolgatas meg, varjuk meg a free agencyt es a draftot az ilyesmivel... 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ezzel a húzással nálam a jövő év egyik nagy favoritja vagytok. Nagyon kemény lesz ellenetek így győzni.Bondi
Azért itt nem tartunk. A védelemben lesznek lyukak, és a bajnokságot pedig a védelem nyeri. De ebben a gyenge AFC-ben persze sok mindenre elég lehet egy jó Offense, ez idén is kiderült.

Ettől függetlenül én továbbra is a Bengals-t tippelném csoportgyőztesnek. Bár persze ez sok mindenen múlik, lesz-e Daltonnál sophomore slump, sérülések és még megannyi dolog.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
A faterja nem rossz scout volt ám.ulpianus
Elég annyi, hogy 1974-ben - a liga történetében egyedülálló módon - négy későbbi Hall of Famert draftoltunk.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
LOL, POla😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
több mint 14 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Ezzel a húzással nálam a jövő év egyik nagy favoritja vagytok. Nagyon kemény lesz ellenetek így győzni.

több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 730 — capitaine du château de Vienne 1487
"My father has so many fond memories both from his playing days and his time in the personnel department with the team, and I look forward to helping bring more championships to Pittsburgh and to being a part of one of the storied franchises in the NFL."

Ahogy vártuk,nem lehet nemet mondani.. 😉 😉

A család,a tradíció,a kihívás...ha tibóista lennék aszondanám,hogy az úr is ide szánta. :cool:Blitzburgh
A faterja nem rossz scout volt ám. Érdekesség, hogy amikor Todd ki lett nevezve és vitték Casselt a Chiefsbe, akkor is mondta "ugye tudod fiam, hogy vele nem nyertek bajnokságot?". Az öreg vágta a pitét.ulpianus
Az öreg Dikk, azért adta a fiút csak labdaszedonek


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
"My father has so many fond memories both from his playing days and his time in the personnel department with the team, and I look forward to helping bring more championships to Pittsburgh and to being a part of one of the storied franchises in the NFL."

Ahogy vártuk,nem lehet nemet mondani.. 😉 😉

A család,a tradíció,a kihívás...ha tibóista lennék aszondanám,hogy az úr is ide szánta. :cool:Blitzburgh
A faterja nem rossz scout volt ám. Érdekesség, hogy amikor Todd ki lett nevezve és vitték Casselt a Chiefsbe, akkor is mondta "ugye tudod fiam, hogy vele nem nyertek bajnokságot?". Az öreg vágta a pitét.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
hát én nem örülök ennek a haley kinevezésnek, de remélhetőleg nem marad sokáig ha jó lesz.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
The terrible towel Pittsburgh Steelers 521 — Steelers fan
Nagyon kíváncsi vagyok a következő szezonra O terén 😊
Meglátjuk, hátha Haley volt a megfelelő benzin a versenymotorba, nem pedig a Béla bácsi -féle sufniban pancsolt, amivel eddig karistoltunk 😀
több mint 14 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Na jó,teoretikus kérdés volt,főleg Neked.. 😊
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
http://instagr.am/p/GtzbGTvWNF/

Na ő ki? 😊Blitzburgh
Troy egy csapatban játszott Carson Palmerrel a USC-n.
több mint 14 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
http://instagr.am/p/GtzbGTvWNF/

Na ő ki? 😊
több mint 14 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
"My father has so many fond memories both from his playing days and his time in the personnel department with the team, and I look forward to helping bring more championships to Pittsburgh and to being a part of one of the storied franchises in the NFL."

Ahogy vártuk,nem lehet nemet mondani.. 😉 😉

A család,a tradíció,a kihívás...ha tibóista lennék aszondanám,hogy az úr is ide szánta. :cool: