San Francisco 49ers
58 feliratkozó
több mint 8 éve
Kíváncsi leszek a 49-ers következő meccseire (eddig nem voltam rájuk kíváncsi). Garoppolo nekem nagyon jó irányítónak tűnik, de ezt persze most még nem sok tényre lehet alapozni, inkább csak megérzés. Igen sajnálom, hogy elment a Pats-ből, viszont reménykedem benne, hogy Brady visszavonulása után valamilyen fortéllyal visszaszerzik. Már ha tényleg jó lesz. Persze erre kevés az esély - hogy visszatér.
több mint 8 éve
Saját csapat ellen nem szabad, én egy Milan–Liverpool BL-döntőn tanultam meg 😀Friscora most is fogadtam, oszintem szolva a Hawks-ra is gondoltam amikor het elejen 2.0 felett volt az odds, de kedvenc(eim) ellen nem fogadok miota egyszer a Saintsre tettem a Pats ellen azt hiszem 2013-ban. Még egy olyan rossz meccsnezest nem akarok 😀hajra Jimmy! vegas nem ezt tippelte, de szerintem behuzzátok a mait.Szerencsére így még pénzt is lehet nyerni rajta 😊 meg a Seahawks is underdog megint 😊
winston
Wyatt
winston

több mint 8 éve
Friscora most is fogadtam, oszintem szolva a Hawks-ra is gondoltam amikor het elejen 2.0 felett volt az odds, de kedvenc(eim) ellen nem fogadok miota egyszer a Saintsre tettem a Pats ellen azt hiszem 2013-ban. Még egy olyan rossz meccsnezest nem akarok 😀hajra Jimmy! vegas nem ezt tippelte, de szerintem behuzzátok a mait.Szerencsére így még pénzt is lehet nyerni rajta 😊 meg a Seahawks is underdog megint 😊
winston
Wyatt
több mint 8 éve
...vannak problémák arrafelé.....Még az NFL.com-on is azt írják, h nyerhetünk 😊Én rossz meccset néztem akkor, mert én öt FG-t láttam, TD-t nem 😀
49ers
25
Texans
17
Sunday, Dec. 10 @ 1 PM ET
Why not forecast another win for Jimmy Garoppolo, whom everyone in the Bay Area is excited about following a road win in Chicago last week? Despite San Francisco only scoring one offensive touchdown against the Bears, Garoppolo impressed plenty with efficient play. Tom Savage must rein in the turnovers if Houston is to pick up its fifth win of the season. He's been far from an interception machine, but seven lost fumbles have given him a total of 13 giveaways in part-time duty this year. Also, the interception he threw with a minute to go in Nashville was of the kind he didn't need to force.
Fun fact: Garoppolo has made three career starts -- and he's led fourth-quarter comebacks in two of them.
Alabama Niners
Wyatt
több mint 8 éve
Még az NFL.com-on is azt írják, h nyerhetünk 😊Én rossz meccset néztem akkor, mert én öt FG-t láttam, TD-t nem 😀
49ers
25
Texans
17
Sunday, Dec. 10 @ 1 PM ET
Why not forecast another win for Jimmy Garoppolo, whom everyone in the Bay Area is excited about following a road win in Chicago last week? Despite San Francisco only scoring one offensive touchdown against the Bears, Garoppolo impressed plenty with efficient play. Tom Savage must rein in the turnovers if Houston is to pick up its fifth win of the season. He's been far from an interception machine, but seven lost fumbles have given him a total of 13 giveaways in part-time duty this year. Also, the interception he threw with a minute to go in Nashville was of the kind he didn't need to force.
Fun fact: Garoppolo has made three career starts -- and he's led fourth-quarter comebacks in two of them.
Alabama Niners

több mint 8 éve
Még az NFL.com-on is azt írják, h nyerhetünk 😊49ers

Szerintem ma sok Pats drukker fogja követni Jimmyt! Felülünk a 49ers Bandwagonra! 😀
több mint 8 éve
hajra Jimmy! vegas nem ezt tippelte, de szerintem behuzzátok a mait.Szerencsére így még pénzt is lehet nyerni rajta 😊 meg a Seahawks is underdog megint 😊
winston

több mint 8 éve
Nem reális elvárás a mai győzelem, de nem is reménytelen. Mi a győzelmek hatására felszálló ágban vagyunk. Ma meglesz kezdőként is az első TD-je Garoppolonak! Go 9ers!Ámen! 😀
Alabama Niners
Irány a rájátszás! Titan Up!
több mint 8 éve
Nem reális elvárás a mai győzelem, de nem is reménytelen. Mi a győzelmek hatására felszálló ágban vagyunk. Ma meglesz kezdőként is az első TD-je Garoppolonak! Go 9ers!
több mint 8 éve
Ma a 49ers letöri a bika szarvát? Szerintem az otthonában is verhető a Texans.
Irány a rájátszás! Titan Up!
több mint 8 éve
hajra Jimmy! vegas nem ezt tippelte, de szerintem behuzzátok a mait.
több mint 8 éve
Ha meccsnap, akkor jár a friss PFF is.zsírlézer
drive.google.com/drive/folders/1PVEtL0LdCgZ0EADr3xHjCQzWETpntnBo?usp=sharing
dankodavid
kösz!!!
több mint 8 éve
Ha meccsnap, akkor jár a friss PFF is.drive.google.com/drive/folders/1PVEtL0LdCgZ0EADr3xHjCQzWETpntnBo?usp=sharing
Pulvis et umbra sumus.
több mint 8 éve
közben a vasárnai ellenfelünknél, Ellington IR...eloel..ehhez nagyon ért a fiú
több mint 8 éve
Engedd el a múltat nyugodtan 😀www.facebook.com/SANFRANCISCO49ERS/videos/10154934573406875/Lesz itt hamarosan igazi rivalizálás megint, és ez tök jó! 😊
ez valami nagyon jó. ilyenkor látja az ember, hogy tök más kultúra alakul ki idén, mint eddig volt. fiatal csapat, és így tud örülni a 2. győzelemnek. Robbie meg hatalmas respekt hogy így nyomta a Bears ellen. talán 1 méterrel feljebb vagyunk a gödör aljától 😊
petey
Persze nem mehetek el amelett, hogy felidézzek néhány boldog pillanatot.😀 :
www.49ers.com/video/videos/Locker-Room-Speech--Thats-Great-Thats-One/1ce20f10-7616-4d07-8a6f-ea9c74cc2dd3
www.nfl.com/videos/nfl-locker-room-mvps/0ap2000000078700/49ers-locker-room-excitement
Helmut Zimmer
több mint 8 éve
www.facebook.com/SANFRANCISCO49ERS/videos/10154934573406875/Lesz itt hamarosan igazi rivalizálás megint, és ez tök jó! 😊
ez valami nagyon jó. ilyenkor látja az ember, hogy tök más kultúra alakul ki idén, mint eddig volt. fiatal csapat, és így tud örülni a 2. győzelemnek. Robbie meg hatalmas respekt hogy így nyomta a Bears ellen. talán 1 méterrel feljebb vagyunk a gödör aljától 😊
petey
Persze nem mehetek el amelett, hogy felidézzek néhány boldog pillanatot.😀 :
www.49ers.com/video/videos/Locker-Room-Speech--Thats-Great-Thats-One/1ce20f10-7616-4d07-8a6f-ea9c74cc2dd3
www.nfl.com/videos/nfl-locker-room-mvps/0ap2000000078700/49ers-locker-room-excitement
több mint 8 éve
ez valami nagyon jó. ilyenkor látja az ember, hogy tök más kultúra alakul ki idén, mint eddig volt. fiatal csapat, és így tud örülni a 2. győzelemnek. Robbie meg hatalmas respekt hogy így nyomta a Bears ellen. talán 1 méterrel feljebb vagyunk a gödör aljától 😊
több mint 8 éve
Grat a győzelemhez! Remélem behúztok még párat 😊köll a drafthely mi? 😀 átlátunk a szitán
Asbee
több mint 8 éve
1.Tyler Palko Pitt. Panthers 66TD first opener professional coach Todd Haley (ex.KC HC jelenleg Steelers OC)gondolkodtam én is, hogy megkérem írja le magyarul 😊Ihh mennyi látens Pittypangerz fan, vagy Csifzesek kendtek? Ne emlegessük az ördögöt, mer Hélinek megint megjelenik, uristen 66, csínompalkó....meth vagy házi vegyes?
Örvendezzenek inkább Jiminek, aki Tudevski s fényesítsék a pikket az okisztétes vasingtonnak...
sutianap
petey
diverdoc
2. 2018 draft prospect: James Washington, Oklahoma State WR
www.youtube.com/watch?v=WkTe3NTR6PA
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
cazért majdnem összehoztak egy "The Catch"-et 😀 megint Kittle-lel, ha nem látom nem hiszem, kár hogy nem lett TD. címlapsztori lett volna.
petey
Josszi
több mint 8 éve
gondolkodtam én is, hogy megkérem írja le magyarul 😊Ihh mennyi látens Pittypangerz fan, vagy Csifzesek kendtek? Ne emlegessük az ördögöt, mer Hélinek megint megjelenik, uristen 66, csínompalkó....meth vagy házi vegyes?
Örvendezzenek inkább Jiminek, aki Tudevski s fényesítsék a pikket az okisztétes vasingtonnak...
sutianap
petey

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
Ihh mennyi látens Pittypangerz fan, vagy Csifzesek kendtek? Ne emlegessük az ördögöt, mer Hélinek megint megjelenik, uristen 66, csínompalkó....meth vagy házi vegyes?

¯\_(ツ)_/¯