Washington Commanders
28 feliratkozó
több mint 12 éve
Nem lesz türelmem újra végignézni, de úgy tűnt, mintha a félidő után abbahagytuk volna a futást. Miért? Sztem 100 yard felett volt a csapat 2 negyed alatt, ettük az órát, Manning a padról leste a meccset és vezettünk...nexion218Nem volt az olyan nagy óra-evés, a félidő végére 1-2 perc difi volt csak a possession-ban. Az az egy utolsó drive volt hosszabb, amiből a végén a TD született, de ugye ahhoz is kellett egy denveri 12 men hiba. Az első félidei szoros eredmény elsősorban a védelmet dícséri, akik jól megfogták a denveri támadásokat. A második félidő meg úgy indult, hogy jó egy negyedig az offense-eteknek alig volt lehetősége pályán lenni, mert az egyik megszerzett lasztit 3 play-el TD-re vitték, a másikat maga a védelem vitte be, utána meg a Denver vezetett 2 hosszú TD drive-ot (a második már átlógott a 4. negyedre). Eközben összesen 1 Redskins drive-ra volt lehetőség, 3 Morris futással, 2 passzkísérlettel. Utána meg jött a jvic által írt "drive" azzal a punttal a végén, és ettől érezhetően megrogyott a csapat. Ettől kezdve futás volt az eredmény után.
De igazából nem emiatt jöttem, hanem RGIII miatt. Nagyon kedvelem a játékát (már a college óta), és aggódom miatta, mert ennek nem lesz jó vége. 😕 És az a fura a dologban, hogy nem azért mert fut. Kaepernick, Wilson is fut, amiben nyilván van veszély, de az kalkulált. Ami a nagy különbség, hogy Kaep és Wilson maximum akkor veszélyezteti magát amikor fut, mert egyébként szabadulnak a labdától. Ha jön a nyomás, akkor inkább eldobják a rákba. De RGIII nem, ő Roethlisbergert játszik, passz playeknél szed be akkora taslikat mint a ház. Erről sürgősen le kéne szoknia, mert ő nem Luck ill. Big Ben linebacker méretekkel és felépítéssel, hanem annál sokkal törékenyebb. Neki a zsebben nem szabadna hősködni. Nem értem, hogy Shanny miért nem veri ezt a fejébe....


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
A 15 yardos punt-ot meg se említsük... Egész meccsen kurva jól rúgott, aztán megtörtén "az"...
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 12 éve
jvic
115
Ez a "drive" tökéletesen jellemezte a második félidei playhívást:Washington Redskins at 14:56
5-M.Prater kicks 65 yards from DEN 35 to end zone, Touchback.
1-10-WAS 20
(14:56) 10-R.Griffin pass incomplete deep middle to 15-J.Morgan.
2-10-WAS 20
(14:50) (Shotgun) 10-R.Griffin pass incomplete deep middle to 88-P.Garcon.
3-10-WAS 20
(14:42) (Shotgun) 10-R.Griffin pass incomplete deep middle to 11-A.Robinson [97-M.Jackson].
4-10-WAS 20
(14:36) 6-S.Rocca punts 15 yards to WAS 35, Center-40-K.Nelson, out of bounds.
több mint 12 éve
Arról nem beszélve, hogy Cowgirls zakó, Philly zakó, Törpök nyertek, de ők még tőlünk szarabbul állnak, szépen lehetett volna zárkózni.... 😕
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 12 éve
és tényleg!Elvert 😊CowboykarcsiValóban bekalkulált vereség volt, csak amikor Manning (és Peyton, nem Eli!) 3 INT-et hajít meg egy fumble-t és 14 ponttal vezetünk meg rendre a saját 20-asán belülről indul az ellen, akkor illene legalább "lemenedzselni" a meccset. Nem lesz türelmem újra végignézni, de úgy tűnt, mintha a félidő után abbahagytuk volna a futást. Miért? Sztem 100 yard felett volt a csapat 2 negyed alatt, ettük az órát, Manning a padról leste a meccset és vezettünk...nexion218a második félidőben Foxék levideózták a felállásokat
amíg Shannyék feltették a kérdőjeleket a tényleg fantasztikus (és roppant szerencés...) gameplannel, addig a félidei elemzés hatalmas nagy betli volt
mert az ellenfél nem egy rookie QB volt aki majd szemérmesen szemet huny a pontatlanságok, védelmi anomáliák felett, félidőtől mindig új meccs kezdődik; ez most így sikerült 😕, de a Broncos mindenkit el fog verni a csoportunkban, szóval ez nem egy erős vereség
csak a többi konf. és csoport meccsen, nem lenne jó dolog kikapni, mert baj lesz 😊sapka
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
Elvert 😊Valóban bekalkulált vereség volt, csak amikor Manning (és Peyton, nem Eli!) 3 INT-et hajít meg egy fumble-t és 14 ponttal vezetünk meg rendre a saját 20-asán belülről indul az ellen, akkor illene legalább "lemenedzselni" a meccset. Nem lesz türelmem újra végignézni, de úgy tűnt, mintha a félidő után abbahagytuk volna a futást. Miért? Sztem 100 yard felett volt a csapat 2 negyed alatt, ettük az órát, Manning a padról leste a meccset és vezettünk...nexion218a második félidőben Foxék levideózták a felállásokat
amíg Shannyék feltették a kérdőjeleket a tényleg fantasztikus (és roppant szerencés...) gameplannel, addig a félidei elemzés hatalmas nagy betli volt
mert az ellenfél nem egy rookie QB volt aki majd szemérmesen szemet huny a pontatlanságok, védelmi anomáliák felett, félidőtől mindig új meccs kezdődik; ez most így sikerült 😕, de a Broncos mindenkit el fog verni a csoportunkban, szóval ez nem egy erős vereség
csak a többi konf. és csoport meccsen, nem lenne jó dolog kikapni, mert baj lesz 😊sapka
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 12 éve
Valóban bekalkulált vereség volt, csak amikor Manning (és Peyton, nem Eli!) 3 INT-et hajít meg egy fumble-t és 14 ponttal vezetünk meg rendre a saját 20-asán belülről indul az ellen, akkor illene legalább "lemenedzselni" a meccset. Nem lesz türelmem újra végignézni, de úgy tűnt, mintha a félidő után abbahagytuk volna a futást. Miért? Sztem 100 yard felett volt a csapat 2 negyed alatt, ettük az órát, Manning a padról leste a meccset és vezettünk...nexion218a második félidőben Foxék levideózták a felállásokat
amíg Shannyék feltették a kérdőjeleket a tényleg fantasztikus (és roppant szerencés...) gameplannel, addig a félidei elemzés hatalmas nagy betli volt
mert az ellenfél nem egy rookie QB volt aki majd szemérmesen szemet huny a pontatlanságok, védelmi anomáliák felett, félidőtől mindig új meccs kezdődik; ez most így sikerült 😕, de a Broncos mindenkit el fog verni a csoportunkban, szóval ez nem egy erős vereség
csak a többi konf. és csoport meccsen, nem lenne jó dolog kikapni, mert baj lesz 😊
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
Valóban bekalkulált vereség volt, csak amikor Manning (és Peyton, nem Eli!) 3 INT-et hajít meg egy fumble-t és 14 ponttal vezetünk meg rendre a saját 20-asán belülről indul az ellen, akkor illene legalább "lemenedzselni" a meccset. Nem lesz türelmem újra végignézni, de úgy tűnt, mintha a félidő után abbahagytuk volna a futást. Miért? Sztem 100 yard felett volt a csapat 2 negyed alatt, ettük az órát, Manning a padról leste a meccset és vezettünk...
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 12 éve
Ez szerintem is megnyugtatóbb, nem is arra gondoltam ,hogy most fog véget érni a karrierje, hanem hogy ha lesz még egy-két olyan meccse (márpedig lesz) mint a tegnapi, hogy úgy ütik mint a boxzsákot szokás, akkor nem húzza ki a szezont. Jobban meg kéne védeni, de nem tudják.Az nagyon nem hat meg, hogy RGIII szerint minden oké a térdével, mert pont ugyanezt mondta a Ravens elleni sérülése után is, és vígan fölmenne a pályára akkor is, ha kiskocsival húzná a lábát maga után.Most azt olvastam az NFL.com-on, hogy nem RGIII, hanem Andrews doktor mondta, hogy OK a térde. Így azért kicsit megnyugodtam, a doki tavaly is mindig megmondta nyíltan a véleményét, nem kertelt- ha komoly lenne a baj, szerintem megmondaná.bálnalekvár
agent T
Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 12 éve
Az nagyon nem hat meg, hogy RGIII szerint minden oké a térdével, mert pont ugyanezt mondta a Ravens elleni sérülése után is, és vígan fölmenne a pályára akkor is, ha kiskocsival húzná a lábát maga után.Most azt olvastam az NFL.com-on, hogy nem RGIII, hanem Andrews doktor mondta, hogy OK a térde. Így azért kicsit megnyugodtam, a doki tavaly is mindig megmondta nyíltan a véleményét, nem kertelt- ha komoly lenne a baj, szerintem megmondaná.
agent T
akkorisredskins
több mint 12 éve
A vereséget én is bekalkuláltam, inkább a módja volt nagyon elszomorító. A mézesmadzag tipikus esete. Sok idő után először fordult elő velem az, hogy kikapcsoltam a streamet, 5+ játékperccel a vége előtt, így nem láttam Griffin sérülését sem- Nektek mennyire tűnt komolynak? Cousins hogy játszott?
akkorisredskins
több mint 12 éve
Nem néztem a meccs végét, de néhány gondolat azért.Semmi meglepőt nem látok abban, hogy kb. húsz ponttal kikaptunk, ezt kevés kivétellel idén a Broncos így szokta tolni. Nagyjából ennyi különbség van is a két csapat között.
Számomra ez bekalkulált vereség volt, sokkal fontosabbnak érzem a továbbjutás szempontjából, hogy a Boys elvérzett Detroitban. A csoport úgy összeállt mint a ganca, a végén a törpök is továbbmehetnek 0-6-ról, ami azért komoly.
Ami szintén várható volt és a vereségnél sokkal kellemetlenebb, RGIII térde. Tudtuk ezt is, hogy ez lesz, csak valahogy reméltük, hogy mégse.
Az nagyon nem hat meg, hogy RGIII szerint minden oké a térdével, mert pont ugyanezt mondta a Ravens elleni sérülése után is, és vígan fölmenne a pályára akkor is, ha kiskocsival húzná a lábát maga után.
Lehet, hogy valahogy pár meccset még kibír, de szerintem a teljes szezont nem.
Nézzünk szembe a tényekkel. Felkészül: Kirk Cousins.
Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 12 éve
Kedves szurkolótársak, legyen olyan kedves valamelyikőtök az alábbi két mondatot lefordítani nekem. Nagyjából értem, de szeretném pontosan. Előre is köszönöm!RGIII újból ráijesztett a fanokra vasárnap este. A másodéves irányító a Denver ellen 45-21-re elszenvedett mérkőzés 4. negyedének végén lett kiütve a játékból egy térd(bal)sérüléssel.
"Robert Griffin III gave Washington another injury scare Sunday evening. The second-year quarterback was knocked out of the game with a left knee injury late in the fourth quarter of the Redskins' 45-21 loss to the Denver Broncos."steroid stewie
több mint 12 éve
Kedves szurkolótársak, legyen olyan kedves valamelyikőtök az alábbi két mondatot lefordítani nekem. Nagyjából értem, de szeretném pontosan. Előre is köszönöm!"Robert Griffin III gave Washington another injury scare Sunday evening. The second-year quarterback was knocked out of the game with a left knee injury late in the fourth quarter of the Redskins' 45-21 loss to the Denver Broncos."
több mint 12 éve
No igen... Ezért szimpatikusabb az amcsi kifejezés: magyarázkodás nélkül alkalmazható akárkire. 😀Itt a világvége: Reed Doughty out w/ concussion.nexion218Itt valami csalás lesz. Volt neki olyan a fejében ami rázkódjon? A taknyán kívül?apeszos
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 12 éve
Itt a világvége: Reed Doughty out w/ concussion.nexion218lehet hogy nyerünk?
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
Itt a világvége: Reed Doughty out w/ concussion.nexion218Itt valami csalás lesz. Volt neki olyan a fejében ami rázkódjon? A taknyán kívül?
több mint 12 éve
Itt a világvége: Reed Doughty out w/ concussion.
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 12 éve
tessenek iljen szépségeket lehet találni Halbritterről, egy kis magánnyomozósdi megérné Snydernek isblog.syracuse.com/opinion/2013/06/albany_should_reject_corrupt_b.html
vagy elég lenne egy kisebb támogatás a gonosz sasoknak
www.badeagle.com/2003/01/22/casinos-coercion-and-corruption/
de valami már alakul
profootballtalk.nbcsports.com/2013/10/16/oneida-indian-nation-fires-back-at-attacks-on-ray-halbritter/
Redskins Rest Name
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Egy évig volt csak Braves, a legelsőben. A többi nyolcvanban Redskins. Ha egy franchise 80 év után változtat nevet, azzal eléggé sérül az imázs is. Ráadásul kényszer hatására. Ha megváltozik a név, azt hiszitek a többi nem fog? Hiszen ez a hangos maroknyi emberke meghátrálásra kényszerítette az NFL második legértékesebb franchise tulajdonosát. Utána engedni kell a logóban is, hiszen miazmá' hogy egy levágott indián fej van ennek a rasszista bagázsnak a sisakján, ráadásul bordó mezben ami olyan bronzos nem? Amerikában is vannak olyan balfaszok mint a TASZ. Rohadjanak meg.A névmizériáról egy nagyon jó írás, ebből kiderül a Redskins név, és az indiánfejes címer története is.átgondolva alaposabban a dolgokat, szerintem ha visszaneveznék a franchiset Bravesre, az lenne a legkorrektebb, ha ennyire zavarja az embereket ez a megkülönböztetés
www.coldhardfootballfacts.com/content/hail-to-the-redskins-nfl-must-save-name-image-legacy/25861/Geeri
de úgy hogy sem a csapat imázsát, sem a logóját nem változtatnák meg, akkor az egy elfogadható magyarázat lenne; igen a bravehearts lehet túlzás lenne, de a szándék megvan benne 😀sapka
több mint 12 éve
A névmizériáról egy nagyon jó írás, ebből kiderül a Redskins név, és az indiánfejes címer története is.átgondolva alaposabban a dolgokat, szerintem ha visszaneveznék a franchiset Bravesre, az lenne a legkorrektebb, ha ennyire zavarja az embereket ez a megkülönböztetés
www.coldhardfootballfacts.com/content/hail-to-the-redskins-nfl-must-save-name-image-legacy/25861/Geeri
de úgy hogy sem a csapat imázsát, sem a logóját nem változtatnák meg, akkor az egy elfogadható magyarázat lenne; igen a bravehearts lehet túlzás lenne, de a szándék megvan benne 😀
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
A névmizériáról egy nagyon jó írás, ebből kiderül a Redskins név, és az indiánfejes címer története is.www.coldhardfootballfacts.com/content/hail-to-the-redskins-nfl-must-save-name-image-legacy/25861/
Mindig jövőre!
több mint 12 éve
csak azért furcsa, hogy most kezdték el fúrni az ügyet, mert 1937 óta ezen a néven fut a csapat (sőt 1933 óta van a REdskins név forgalomban)vmi hasonlón én is gondolkodtam...😊 Nekem már eleve az abszurd, hogy miért gondolják, hogy egy rasszista banda pont a gyűlölt rassz képviselőjével ellátott logo alatt akarna versenyezni (ismét pusztán didaktikai okokból: XX. sz. közepén a német testőrségi válogatottat el tudjuk képzelni citrom árnyalatú "sexangulum"-mal a trikójukon? 😊 )? Ha meg mégsem rasszisták, akkor miért ne választhatnának akármilyen rasszból kabalafigurát? De nyilván úgysem tudjuk ezt innen befolyásolni, szóval hagyom is a túróba az egészet... Remélem Danny boy olyan tökös és hajthatatlan lesz, mint ahogy azt eddig mondta.
és eddig nem zörgették folyamatosan a bokrokat a név miatt, nagyon furcsa, de legfőképpen visszatetsző, hogy nem olyan régóta kezdenek el ebből ügyet fabrikálni
legyen washington roma's
+1 dolog, 2004-ben volt felmérés, hogy kiket zavar a redskins név, és az indiánok 90%-át nem zavarta 😊sapka
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 12 éve
csak azért furcsa, hogy most kezdték el fúrni az ügyet, mert 1937 óta ezen a néven fut a csapat (sőt 1933 óta van a REdskins név forgalomban)és eddig nem zörgették folyamatosan a bokrokat a név miatt, nagyon furcsa, de legfőképpen visszatetsző, hogy nem olyan régóta kezdenek el ebből ügyet fabrikálni
legyen washington roma's
+1 dolog, 2004-ben volt felmérés, hogy kiket zavar a redskins név, és az indiánok 90%-át nem zavarta 😊
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
Washington...Bravehearts?Iszonyat lenne más névvel látni a kedvenceket, de ha a nevet még meg is változtatják, könyörgöm, a színek maradjanak, azokat imádom 😀
www.cbssports.com/nfl/eye-on-football/24137527/could-the-washington-redskins-become-the-washington-braveheartsundisputedly
akkorisredskins