NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Gyűlölködjünk

36 feliratkozó

több mint 1 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 8 111 — Deion Sanders for president!
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
A rendszámtáblák és a digitalizáció világában azért akad más módszer is, hogy lekapcsoljanak egy ámokfutót.
Most mindenki vállon veregeti a vadnyugati hősöket, mert nem halt meg senki.
Dzsokijuing
Például? Követik fél országon át a 200-al közlekedő agyhalottat, aki cikázott és veszélyeztette mások életét?
Beki
Pontosan tudták kit üldöznek, hol él, kik a rokonai. Ez így szimpla közúti veszélyeztetés volt a rendőrtől.
Ja és mindez vezetéstől eltiltás miatt. Kurva nagy hősök!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
 youtu.be/6uikJTnmtgw
empty taxi
fel a fejjel

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 1 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
 youtu.be/6uikJTnmtgw

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 3 829 — Patriot
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
A rendszámtáblák és a digitalizáció világában azért akad más módszer is, hogy lekapcsoljanak egy ámokfutót.
Most mindenki vállon veregeti a vadnyugati hősöket, mert nem halt meg senki.
Dzsokijuing
Ez most az az eset, mikor az a Ricsike becsapódott a buszmegállóba? Mert ott kifejezetten jól működött a rendszámtábla meg a digitalizáció...
Matthew99
Elég egy csekket kiküldeni 30e-ről. Nem kéne molesztálgatni a zállampolgárokat.
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 156 — Stromfeld Aurél fan
Ha jól láttam a videón, nem volt csúcs.
Útzárat összekalapálni valid megoldás, de várom a rendőrségi szakértők véleményét.
Dzsokijuing
Ha nem is rendészeti megoldás, de én a jó időzítésű levegő-föld rakétát preferálnám.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 536 — Lucas Scott
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
ahogy Jessup mondaná: "you gotta ask nicely".

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 942
A helyes és veszélytelen eljárás az útzár lett volna, mindkét oldalról.

Irtó nagy szerencséje a rendőröknek, hogy nem okoztak tömegbalesetet azzal, hogy a szembejövő sávban is kiköthetett volna az üldözött kocsi.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 887 — Saturday Night Lights
Ha jól láttam a videón, nem volt csúcs.
Útzárat összekalapálni valid megoldás, de várom a rendőrségi szakértők véleményét.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
A rendszámtáblák és a digitalizáció világában azért akad más módszer is, hogy lekapcsoljanak egy ámokfutót.
Most mindenki vállon veregeti a vadnyugati hősöket, mert nem halt meg senki.
Dzsokijuing
Például? Követik fél országon át a 200-al közlekedő agyhalottat, aki cikázott és veszélyeztette mások életét?
több mint 1 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 585 — Invisible man
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
A rendszámtáblák és a digitalizáció világában azért akad más módszer is, hogy lekapcsoljanak egy ámokfutót.
Most mindenki vállon veregeti a vadnyugati hősöket, mert nem halt meg senki.
Dzsokijuing
Ez most az az eset, mikor az a Ricsike becsapódott a buszmegállóba? Mert ott kifejezetten jól működött a rendszámtábla meg a digitalizáció...

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 24 482 — nabege2@yahoo.com
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
A rendszámtáblák és a digitalizáció világában azért akad más módszer is, hogy lekapcsoljanak egy ámokfutót.
Most mindenki vállon veregeti a vadnyugati hősöket, mert nem halt meg senki.
Dzsokijuing
Nem volt rajta rendszám 😊
De amúgy most őszintén hagyni kellett volna, hogy a fél országot átszelje, veszélyeztetve ezzel több száz embert??? Én ott lőttem volna fejbe, aztán meg van oldva az egész ügy.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 887 — Saturday Night Lights
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
Beki
A rendszámtáblák és a digitalizáció világában azért akad más módszer is, hogy lekapcsoljanak egy ámokfutót.
Most mindenki vállon veregeti a vadnyugati hősöket, mert nem halt meg senki.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.
warr_b
„A parancsnoki véleményt és megállapítást aggályosnak tartom, egyrészt azért, mert a rendőröknek egyéb számtalan törvényes lehetősége lett volna az általuk már beazonosított személy követésére, elfogására, az elfogás helyének és módjának a megválasztására”
Erről nagyon szívesen meghallgatnám, hogy egy 200-al száguldozó emberkét milyen törvényes módon óhajtott volna elfogni.
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 23 630 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/belfold/2023/08/15/autos-uldozes-m2-es-nem-hibaztak-a-rendorok

Nah, legalább.

Szegény, megijedt 😀😀
Remélem hosszú ideig a sitten for rohadni, ügyvédúr is mehetne vele egészen nyugodtan.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 23 630 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/belfold/2023/08/14/ittas-vezetes-ferihegyi-ut-mentok-kismama

Mindenképp el kéne törölni azt az értelmetlen zéró toleranciát, hát milyen már hogy hétfőn reggel fél 9-kor nem kocsikázhat bebaszcsizva nyugodtan az ember...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 19 226 — Vikings fan
Lipóti, most a füstölt sajtos croissant komolyan az, hogy belebasztok egy szelet sajtot a croissant belsejébe, ami meg sem olvad rendesen?
Anyátok picsája, komolyan mondom
zacknorb
Füstölt sajt pipa
Croissant pipa
Mi kell még? 😊
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 11 496 — Kinek mit intézett a kormánya
Lipóti, most a füstölt sajtos croissant komolyan az, hogy belebasztok egy szelet sajtot a croissant belsejébe, ami meg sem olvad rendesen?
Anyátok picsája, komolyan mondom
több mint 1 éve
peach Atlanta Falcons 14 663 — a new hope (again)
Adott egy teljesen felújított férfi wc, új mindennel. A porcelán két szélén egy pici kuka és kefe tartó, anyaguk fém. A tetejükön rozsdapöttyöknek tűnő foltok. Tézis: az éttermi higiéniát illetően szkeptikus bides poreszt ódzkodik ráplaccsantani nyamvadt seggét az ülökére, ehelyett gyenge lábai miatt instabil guggoló pozícióban szabadult meg a pezsgődugó jellegű parasztfosától. A pokolban a fostengerben fog kutyaúszni, a tenger pedig viharos lesz!
gyeek
az ilyet sose értettem. faszé nem rak rá az ülőkére pár réteg wc papírt és ül úgy rá a balett helyett?

haverom mesélte aki amúgy wc-s bácsi volt egy ideig egy nyilvános, ámde kultúrált és tiszta budiban, hogy egy tag megcsinálta azt a bravúrt, hogy befosott a wc kagyló meg a fal közé, közvetlen a wc tartály alá úgy, hogy az ülőke egyáltalán nem lett olyan 😂 szóval még egész jól jártál...
peach
én röszkén a határon dolgoztam ilyen téren
nekem azt magyarázza meg valaki hogy a nők a tampont miért csapják a falra?
Negritis, a vajda
mi, fiúk a papírzsepit köpőcsöveztük az osztályterem falára/plafonjára. még mondja valaki ezekután, hogy lányok korábban érnek...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 156 — Stromfeld Aurél fan
Adott egy teljesen felújított férfi wc, új mindennel. A porcelán két szélén egy pici kuka és kefe tartó, anyaguk fém. A tetejükön rozsdapöttyöknek tűnő foltok. Tézis: az éttermi higiéniát illetően szkeptikus bides poreszt ódzkodik ráplaccsantani nyamvadt seggét az ülökére, ehelyett gyenge lábai miatt instabil guggoló pozícióban szabadult meg a pezsgődugó jellegű parasztfosától. A pokolban a fostengerben fog kutyaúszni, a tenger pedig viharos lesz!
gyeek
az ilyet sose értettem. faszé nem rak rá az ülőkére pár réteg wc papírt és ül úgy rá a balett helyett?

haverom mesélte aki amúgy wc-s bácsi volt egy ideig egy nyilvános, ámde kultúrált és tiszta budiban, hogy egy tag megcsinálta azt a bravúrt, hogy befosott a wc kagyló meg a fal közé, közvetlen a wc tartály alá úgy, hogy az ülőke egyáltalán nem lett olyan 😂 szóval még egész jól jártál...
peach
Én ugyan hallottam (magam nem jártam ilyen szinten), hogy x testnedv két stabil ojjektum közé kerül ahol nincs lefolyó, de az én és te sztoridban csak a jobbágy gént látom. Ezért mondom mindig; olyan világban élünk (legalábbis itthol), ahol sok a pofa és kevés a pofon.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 11 643
Adott egy teljesen felújított férfi wc, új mindennel. A porcelán két szélén egy pici kuka és kefe tartó, anyaguk fém. A tetejükön rozsdapöttyöknek tűnő foltok. Tézis: az éttermi higiéniát illetően szkeptikus bides poreszt ódzkodik ráplaccsantani nyamvadt seggét az ülökére, ehelyett gyenge lábai miatt instabil guggoló pozícióban szabadult meg a pezsgődugó jellegű parasztfosától. A pokolban a fostengerben fog kutyaúszni, a tenger pedig viharos lesz!
gyeek
az ilyet sose értettem. faszé nem rak rá az ülőkére pár réteg wc papírt és ül úgy rá a balett helyett?

haverom mesélte aki amúgy wc-s bácsi volt egy ideig egy nyilvános, ámde kultúrált és tiszta budiban, hogy egy tag megcsinálta azt a bravúrt, hogy befosott a wc kagyló meg a fal közé, közvetlen a wc tartály alá úgy, hogy az ülőke egyáltalán nem lett olyan 😂 szóval még egész jól jártál...
peach
én röszkén a határon dolgoztam ilyen téren
nekem azt magyarázza meg valaki hogy a nők a tampont miért csapják a falra?
Negritis, a vajda
| van aki szokott vele a falra rajzolgatni is |

choose life
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 425 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
peach Atlanta Falcons 14 663 — a new hope (again)
Adott egy teljesen felújított férfi wc, új mindennel. A porcelán két szélén egy pici kuka és kefe tartó, anyaguk fém. A tetejükön rozsdapöttyöknek tűnő foltok. Tézis: az éttermi higiéniát illetően szkeptikus bides poreszt ódzkodik ráplaccsantani nyamvadt seggét az ülökére, ehelyett gyenge lábai miatt instabil guggoló pozícióban szabadult meg a pezsgődugó jellegű parasztfosától. A pokolban a fostengerben fog kutyaúszni, a tenger pedig viharos lesz!
gyeek
az ilyet sose értettem. faszé nem rak rá az ülőkére pár réteg wc papírt és ül úgy rá a balett helyett?

haverom mesélte aki amúgy wc-s bácsi volt egy ideig egy nyilvános, ámde kultúrált és tiszta budiban, hogy egy tag megcsinálta azt a bravúrt, hogy befosott a wc kagyló meg a fal közé, közvetlen a wc tartály alá úgy, hogy az ülőke egyáltalán nem lett olyan 😂 szóval még egész jól jártál...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 19 226 — Vikings fan
ezt a hisztit én se értem
nyilván mikor inni kell belőle macerás kicsit, de szokható
mikor önteni kell akkor teljesen jó
Negritis, a vajda
Én nekem nem sikerül 😀 folyton mellé megy és nekem kocsiban valahogy nagyon nem all rá a kezem inkább old-schoolban létépen.
Mondjuk már nem idegesít mint az elején megszoktam.
Toca
nemtom, nekem részegen sincs bajom vele túlságosan
ráadásul vezetés közbe még jobb is kéne hogy legyen, nem?

mer fogod és egy kézzel letekered meg vissza anélkül hogy elgurulna
Negritis, a vajda
Levétel ok, de nem tudok úgy inni hogy ne idegesítene a fityegő kupak.