NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
Minnesota Vikings - New York Jets
108
26
15:30, London
Politika
46 feliratkozó
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 704
Van igazság a közleményben. A doktori címet nem úgy kapja valaki, hogy bead egy dolgozatot és kész. A témának konzulense, opponense, előzetes opponensi véleménye van, majd meg is kell védeni egy 6 fős bizottság előtt. Azt nem egyszerű csak úgy az Ecserin megvenni. Másrészről pedig meg sem hallgatták a Köztársasági Elnököt, hanem a távollétében fosztották meg a doktori címétől - amivel nem csak őt, hanem egykori opponensét, felkészítő tanárait és vizsgabiztosait is leminősítették - és miután kimondták a fosztást, még csak fellebbezési jogot sem adtak neki, kicsit érdekes, nem? Magyarországon az EMBERÖLÉS is elévül 20 év alatt, akkor egy feltételezett - korántsem bizonyított - plágium miért nem?ha Pál ezt megúszta volna minden nélkül, akkor lenne MO. Banán Köztársaság.
Nem vagyok sem jobbos, sem balos, sem bármilyen párti, de engem személy szerint felháborít, hogy nem bírok haza menni a családomhoz a munkám végeztével, mert aktivisták le akarják állítani a forgalmat a hídon, hogy "Pali mondjál le!!!" Na és ha lemond, olcsóbb lesz a kenyér, vagy a tej. Hát nem. Nekem ebből van elegem, hogy néhány otthon magával nem tud mit kezdeni emberkétől hangos az ország, és tartanak minket banán-köztársaságnak... Engem ez zavar, és nem az, hogy a Köztársasági Elnök csalt-e, vagy sem a doktorijánál. Bocsánat, ha bárkit is megbántottam. Csupa jókat!ancsika
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Van igazság a közleményben. A doktori címet nem úgy kapja valaki, hogy bead egy dolgozatot és kész. A témának konzulense, opponense, előzetes opponensi véleménye van, majd meg is kell védeni egy 6 fős bizottság előtt. Azt nem egyszerű csak úgy az Ecserin megvenni. Másrészről pedig meg sem hallgatták a Köztársasági Elnököt, hanem a távollétében fosztották meg a doktori címétől - amivel nem csak őt, hanem egykori opponensét, felkészítő tanárait és vizsgabiztosait is leminősítették - és miután kimondták a fosztást, még csak fellebbezési jogot sem adtak neki, kicsit érdekes, nem? Magyarországon az EMBERÖLÉS is elévül 20 év alatt, akkor egy feltételezett - korántsem bizonyított - plágium miért nem?Kit nem hallgattak meg?
Nem vagyok sem jobbos, sem balos, sem bármilyen párti, de engem személy szerint felháborít, hogy nem bírok haza menni a családomhoz a munkám végeztével, mert aktivisták le akarják állítani a forgalmat a hídon, hogy "Pali mondjál le!!!" Na és ha lemond, olcsóbb lesz a kenyér, vagy a tej. Hát nem. Nekem ebből van elegem, hogy néhány otthon magával nem tud mit kezdeni emberkétől hangos az ország, és tartanak minket banán-köztársaságnak... Engem ez zavar, és nem az, hogy a Köztársasági Elnök csalt-e, vagy sem a doktorijánál. Bocsánat, ha bárkit is megbántottam. Csupa jókat!ancsika
több mint 12 éve
Van igazság a közleményben. A doktori címet nem úgy kapja valaki, hogy bead egy dolgozatot és kész. A témának konzulense, opponense, előzetes opponensi véleménye van, majd meg is kell védeni egy 6 fős bizottság előtt. Azt nem egyszerű csak úgy az Ecserin megvenni. Másrészről pedig meg sem hallgatták a Köztársasági Elnököt, hanem a távollétében fosztották meg a doktori címétől - amivel nem csak őt, hanem egykori opponensét, felkészítő tanárait és vizsgabiztosait is leminősítették - és miután kimondták a fosztást, még csak fellebbezési jogot sem adtak neki, kicsit érdekes, nem? Magyarországon az EMBERÖLÉS is elévül 20 év alatt, akkor egy feltételezett - korántsem bizonyított - plágium miért nem? Nem vagyok sem jobbos, sem balos, sem bármilyen párti, de engem személy szerint felháborít, hogy nem bírok haza menni a családomhoz a munkám végeztével, mert aktivisták le akarják állítani a forgalmat a hídon, hogy "Pali mondjál le!!!" Na és ha lemond, olcsóbb lesz a kenyér, vagy a tej. Hát nem. Nekem ebből van elegem, hogy néhány otthon magával nem tud mit kezdeni emberkétől hangos az ország, és tartanak minket banán-köztársaságnak... Engem ez zavar, és nem az, hogy a Köztársasági Elnök csalt-e, vagy sem a doktorijánál. Bocsánat, ha bárkit is megbántottam. Csupa jókat!
több mint 12 éve
És Orbánnak ez lenne a kissebb rossz? Mi lenne az alternatíva?Egész SE egy nagy, jobboldali család 😊Kiváncsi lennék, mit szól ehhez a "világhoz" a jobboldali értelmiség?zinedine5Maga Tulassay is ennek a körnek a része.
Szerintem ez a lemondás inkább egyfajta figyelmeztetés (sok ugye nem múlt rajta, 1 hónap múlva úgyis jött volna az utódja), talán próbál nagyobb súlyt adni a címet visszavonó döntéseknek.atapapa
Ez egy újabb üzenet a holdudvartól, hasonlóan a bloggerek közös nyilatkozatáig, a Heti Válasz stb. Óriás nyomás ez a kormányon és a Fideszen, főleg úgy, hogy a Vincent ma már pedzegette, hogy bírói út sem annyira tiszta. Nem könnyű, gyakorlatilag úgy kell elképzelni, hogy a kormány és a Fidesz, meg ugye Pali, naszóval a kommunikációs csapat "egyedül" küzdd, most már lassan mindenki ellen. Nincs befolyásuk a saját holdudvarukra sem, és ezt nem ismeri most fel a "Guru". Gyakorlatilag, ha nem lenne egy belülről rohadó tákolmány a MSZP, és közben a "Fidesz leváltó zövetség" sem volt képes felállni, azért mert Gyurcsány nem akar megszűnni. Pedig most megnyerhetné 2014-et a baloldal (+ kényszer szövetséges Jobbik, akik ha legalább nincsenek ellenük, akkor már segítenek), ahogy a Fidesz megnyerte Öszöd után a 2010-et.Gyurma Pappa
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 704
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=kgl5XqVSkMcHitler videóból sosem elég.
a Történelmi Vitézi Rend az alábbi közleményt juttatta el az Országos Sajtószolgálathoz:
Mi, az alábbi nemzeti elkötelezettségű társadalmi szervezetek tagjai megdöbbenéssel láttuk a nemtelen lejárató támadásokat a Köztársasági Elnök intézménye ellen. Valójában egy hitelét és hatalmát vesztett, nemzetidegen, erőszakos törpe kisebbség követ el minden színvonal alatti megnyilvánulást, melynek egyetlen célja a médiában való megjelenés. Mivel tömegeket nem tudnak mozgósítani, ezért néhány fizetett aktivistájuk a balliberális média segítségével próbálja az Államfőt, általa a többségi kormányt és a Nemzetet lejáratni. Támogatóik jó része a múlt rendszer haszonélvezőiből, illetve leszármazottjaikból áll. Ők törnek pálcát mások felett, akiknek része volt az oktatás lezüllesztésében, melyet a rendszerváltás utáni liberálisok tudatosan tovább folytattak. Ők, akik előjogaik révén felvételi nélkül jutottak felsőoktatási intézményekbe és vadászházakban diplomáztak, vagy beosztottjaikkal íratták meg diplomamunkájukat. Felszólítjuk a Kormányt, hogy szerezzen érvényt a többségi akaratnak és védje meg e nemzeti intézmény szentségét, tekintélyét ezekkel az anarchistákkal szemben.
Budapest, 2012.március 30.
Történelmi Vitézi Rend
vitéz Hunyadi László főkapitány
😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Egész SE egy nagy, jobboldali család 😊Maga Tulassay is ennek a körnek a része.kezd ez az egész súlyos méreteket ölteni..ZordddKiváncsi lennék, mit szól ehhez a "világhoz" a jobboldali értelmiség?zinedine5
Szerintem ez a lemondás inkább egyfajta figyelmeztetés (sok ugye nem múlt rajta, 1 hónap múlva úgyis jött volna az utódja), talán próbál nagyobb súlyt adni a címet visszavonó döntéseknek.atapapa
Ez egy újabb üzenet a holdudvartól, hasonlóan a bloggerek közös nyilatkozatáig, a Heti Válasz stb. Óriás nyomás ez a kormányon és a Fideszen, főleg úgy, hogy a Vincent ma már pedzegette, hogy bírói út sem annyira tiszta. Nem könnyű, gyakorlatilag úgy kell elképzelni, hogy a kormány és a Fidesz, meg ugye Pali, naszóval a kommunikációs csapat "egyedül" küzdd, most már lassan mindenki ellen. Nincs befolyásuk a saját holdudvarukra sem, és ezt nem ismeri most fel a "Guru". Gyakorlatilag, ha nem lenne egy belülről rohadó tákolmány a MSZP, és közben a "Fidesz leváltó zövetség" sem volt képes felállni, azért mert Gyurcsány nem akar megszűnni. Pedig most megnyerhetné 2014-et a baloldal (+ kényszer szövetséges Jobbik, akik ha legalább nincsenek ellenük, akkor már segítenek), ahogy a Fidesz megnyerte Öszöd után a 2010-et.
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 704
állítólag az Origo feltette a Schmitt-Orbán beszélgetést. Na, most meg elérhetetlen az origo.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Maga Tulassay is ennek a körnek a része.Kiváncsi lennék, mit szól ehhez a "világhoz" a jobboldali értelmiség?zinedine5Lemondott!kezd ez az egész súlyos méreteket ölteni..Zorddd
http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/vadibandi
Szerintem ez a lemondás inkább egyfajta figyelmeztetés (sok ugye nem múlt rajta, 1 hónap múlva úgyis jött volna az utódja), talán próbál nagyobb súlyt adni a címet visszavonó döntéseknek.
több mint 12 éve
Náluk én mindig meglepődöm, hogy van még nekik lejjebb, pedig alapból mélyről indultak nálam... 😛lol Szalma Botondot meg ki akarják zárni. Hova süllyed még a KDNP?Amadeus91kezd ez az egész súlyos méreteket ölteni..ZordddKiváncsi lennék, mit szól ehhez a "világhoz" a jobboldali értelmiség? Na nem a Kerény féle szupercsapat.zinedine5
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 704
lol Szalma Botondot meg ki akarják zárni. Hova süllyed még a KDNP?Kiváncsi lennék, mit szól ehhez a "világhoz" a jobboldali értelmiség? Na nem a Kerény féle szupercsapat.zinedine5Lemondott!kezd ez az egész súlyos méreteket ölteni..Zorddd
http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/vadibandi
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Kiváncsi lennék, mit szól ehhez a "világhoz" a jobboldali értelmiség? Na nem a Kerény féle szupercsapat.Lemondott!kezd ez az egész súlyos méreteket ölteni..Zorddd
http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/vadibandi
több mint 12 éve
Lemondott!kezd ez az egész súlyos méreteket ölteni..
http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/vadibandi
több mint 12 éve
Lemondott!Nem neki kellett volna.
http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/vadibandi
több mint 12 éve
"Hiszen akárhogy is, az ország megválasztott első embere vagyok, aki az ország egységéért, a demokrácia működésért, az alkotmányosság őrzéséért felel" 😂zinedine5S megmutatja, hogy akárki vehet magának doktorit, feltéve, hogy előtte beszerzett egy diplomát az ecserin. Mert a saját önbecsülése és belső tartása nem engedheti önnönmagát egy kétbetűs előtag nélkül sétálgatni a nagyvilágban. Ripacs-riszpekt hadd játszon, aki játszódni akar, bár remélem nem atomfizikus lesz pakson...
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
"Hiszen akárhogy is, az ország megválasztott első embere vagyok, aki az ország egységéért, a demokrácia működésért, az alkotmányosság őrzéséért felel" 😂
több mint 12 éve
Az egészben számomra az a legszomorúbb, hogy (úgy csinál, mint aki) nem érti: nem az a probléma, hogy ő nem doktor, és ha egyszer, valamikor, nagyon véletlenül megszerzi a címet, akkor nem fog mindenki ismét ugyanúgy tekinteni rá és a hivatalára, mint fél éve.atapapaRá már fél éve sem néztek jó szemmel elég sokan. szvsz azt a kisebbik gondnak látom, hogy ő nem érti mi a probléma lényege. A nagyobb baj az, hogy a "főnöke" sem érti, vagy nem akarja érteni. És (szokásához híven) szarik rá, hogy az emberek túlnyomó többségének nem tetszik..
több mint 12 éve
Igen, totál el akarja bagatelizálni az egészet, pedig egész egyszerűen arról van szó, hogy csalt, amit senkinek semmilyen körülmények között nem lehet elnézni, annak az embernek meg végképp nem, aki az országot külföldön képviseli!!
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Az egészben számomra az a legszomorúbb, hogy (úgy csinál, mint aki) nem érti: nem az a probléma, hogy ő nem doktor, és ha egyszer, valamikor, nagyon véletlenül megszerzi a címet, akkor nem fog mindenki ismét ugyanúgy tekinteni rá és a hivatalára, mint fél éve.
több mint 12 éve
http://m.index.hu/belfold/2012/04/01/schmitt_csak_a_birosag_vehette_volna_el_a_doktorimat/Ez az ember készen van, szerintem nem bírja felfogni ezt az egészet...
Lassan már elkezdem sajnálni, szerintem már kihagy az agya...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Nem lehet, biztos. 😊 Tökmindegy. 😀http://index.hu/belfold/2012/03/31/mesterhazy_ketharmaddal_maradt_mszp-elnok/Tegyük hozzá: hálistennek. Szanyi azért tényleg mindennek az alja. Bár ha azt nézzük, hogy Mesterházy Hornt említette példaképként, akkor lehet, hogy tökmindegy.Rajna
nincs új vonal, itt sem 😊Gyurma Pappa
több mint 12 éve
Az-az, oda járok. 😂A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre gondoltok?GogoKözigazgatási egyetemGyurma Pappaaz most nem a Zrínyi-RTF-Közigazgatás ft Navracsics egyetem?Amadeus91
több mint 12 éve
"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
Én egyiket sem tudom elképzelni miniszterelnöknek.http://index.hu/belfold/2012/03/31/mesterhazy_ketharmaddal_maradt_mszp-elnok/Tegyük hozzá: hálistennek. Szanyi azért tényleg mindennek az alja. Bár ha azt nézzük, hogy Mesterházy Hornt említette példaképként, akkor lehet, hogy tökmindegy.Rajna
nincs új vonal, itt sem 😊Gyurma Pappa
A többi pártból max Vonát tudom, de ott meg a mögöttes emberek gyengék.