Prospect ismertetők


Carlos Hyde 2. kör

Egyetem
Ohio State
Életkor
33 (1990-09-20)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
232 lb (105 kg)

Erősségek

Elképesztő méret, tömeg és erő kombinációját tudja felmutatni a futó poszton. Gyakorlatilag soha sem sikerült az első védőnek megállítani. Nagyon nehéz leütközni, mindent bele kell adni a védőnek, hogy ne fusson át rajta. Türelmes játékos, aki megvárja, hogy kialakuljon a folyosó, mielőtt elindulna középen. Belső futásoknál a legreménytelenebb helyzetekből is rendre összehozott néhány yardot legalább. Az a fajta futó, aki akkor kezd el kiemelkedően hatékony lenni, mikor már lefárasztotta az ellenfeleit. Értékes pass protector, ésszel helyezkedik és fenn is tartja emberét, amivel időt lehet nyerni. A legtöbb snapet shotgunból kapta, holott egyéb formációkból hatékonyabb lehet. Folyamatosan fejlődött a teljesítménye, senior éve kifejezetten parádésra sikerült. Nincs agyon használva, két kezdő évében csak 200 labdát kapott.

Gyengeségek

Időbe telik mire eléri a végsebességét, gyorsnak nem nevezhető. Látva az erejét és visszafogott atletikusságát, túl sokszor akar oldalfutásokkal veszélyztetni. Nem tud azonnal lejönni a szerelésről, másodpercek telnek el mire üresre játsza magát. Elkapóként kevés hasznát venni, 3. kísérletnél valószínűleg leveszik majd a pályáról. Azok a csapatok nem valószínű, hogy benne látják a jövőt, akik zone-blockingra építenek. Tanulmányi problémái, és a kocsmai incidense miatt fontos lesz, hogy az interjúkon miként alakít.

Megjegyzések

Két évig kezdett a Buckeyes-ban. Ohióban nőtt fel, de a középiskola utolsó 3 évét Floridában töltötte. A nemzet 2. legjobb fullbackjeként ígérkezett el a Buckeyes-hoz, de nem voltak a jegyei elég jók, hogy beíratkozhasson, így a Fork Union katonai akadémián töltötte az őszt. All-BigTen 2. csapatos volt 2012-ben, egy évvel később pedig az elsőbe is befért. Bokasérülés miatt kihagyta junior éve utolsó 2 meccsét. Három meccses eltiltással kezdte végzős idényét, mivel egy nő megvádolta, hogy molesztálta egy bárban, de a videófelvételek alapján erre nem volt bizonyíték. Visszafogott játékideje is elég volt 1521 yardra és összesen 18 touchdownra ebben az évben. Igásló-jellegű játékos, aki rendületlenül megy előre, bárki is kerül vele szembe, ezért sokan látnak benne Zac Stacy vagy Le´Veon Bell-szintű segítséget leendő csapatának. A kérdés, hogy visszafogott sebessége mire lesz elég magasabb szinten, hiszen az sem kizárt, hogy megragad Mark Ingram hasznossági mutatóján.

Tre Mason 2-3. kör

Egyetem
Auburn
Életkor
30 (1993-08-06)
Magasság
5 ft 8 in (1.73 m)
Tömeg
207 lb (94 kg)

Erősségek

Rövid, ám kiugróan eredményes karriert tudhat magáénak. Kiforrott futó, aki nagyszerűen vált irányít, ezzel kompenzálni tudja, hogy hosszú távon nem túl gyors. Kimondottan agilis, az első szerelőt már egy testcsellel le tudja rázni, hogy lehetősége legyen üres területre kerülni. Egyensúlyérzéke szintén impresszív, ütközés után, kis területen is talpon tud maradni. Jól lát a pályán, kihasználja ha megnyílik a lyuk, így zone blockingba is illik. Rend szerint előrefelé dől a futás végén, ezzel is extra yardokat hozva. Nem nagyon szerelték a backfielden, ha elkapják, akkor is visszajut a vonalig legalább, nem pedig hátrafelé akar hősködni. Nehéz levinni, lényegesen erősebb, mint azt a tömege alapján hinnénk. Hatékonyan távol tudja tartani magától a defensive backeket, ha már eljutott a vonalukba. Ki tud szakadni a szélre, de otthonosan mozog a tackle-k között is. Sikeres visszahordó, főleg újoncként szerzett rutint.

Gyengeségek

Kicsivel kisebb, mint azt egy NFL igáslótól elvárná az ember, lehet, hogy további tömeget akarnak majd pakolni rá. Sebessége nem elit; el tud szakadni ugyan, de hosszú futások végén utol tudják érni. Amikor szerelik, akkor inkább előredől, ahelyett, hogy beleállna az ütközésbe és próbálna átjutni a védőn. Gyakrabban fut bele saját emberébe, mint egy átlagos running back, ezzel megakasztva a játékot. Ahelyett, hogy egyből kilőne, nekiáll toporzékolni a vonal előtt néha. Az Auburn sémájából adódóan nem használták túl sokszor se elkapóként, se blokkolóként. Amikor blokkol, nem tűnik erősnek az alsóteste, ki lehet billenteni az egyensúlyából.

Megjegyzések

Édesapja a De La Soul nevű hip-hop banda tagja. Másfél évig kezdett az Auburnben. A 2013-as évben 1786 yarddal zárt, ezzel megdöntötte Bo Jackson iskolacsúcsát. A SEC döntőben 46 futás, 304 yard és 4 TD volt a mérlege, mind rekord. A bajnoki döntőben 34 futásból 195 yardot és egy touchdownt is szerzett, de kikaptak ezzel együtt is. 2013-ban all-SEC és all-American válogatott. Élete első egyetemi meccsén 97 yardos KR TD-t mutatott be. Potenciális kezdőjátékos az NFL-ben, aki az első 2-3 futó között lesz, aki gazdára talál, lehet, hogy ő lesz az első. Játéka alapján every-down back is lehet, de a passzjátékban sok tanulnivalója van, ez az őt esetlegesen draftoló csapatok számát is limitálhatja. Ettől függetlenül, bárhová is kerül, potenciális húzóemberként fognak rá tekinteni, akitől rendre lehet first down futásokat várni.

Jeremy Hill 2-3. kör

Egyetem
LSU
Életkor
31 (1992-10-20)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
234 lb (106 kg)

Erősségek

Elképesztő méret. Gyorsan eléri a végsebességét, kezdettől fogva úgy megy, mintha dombról futna lefelé. Méretéhez képest gyors a lába. Behasít a lyukba. Lerázza a szerelést, és extra yardokat szerez az első kontakt után. Jó keze van a rövid passzokhoz, kis területen megbízható elkapó. Egy pro-style power offense soraiban volt eredményes - majdnem 7 yardot átlagolt futásonként '13-ban. Vigyázni szokott a labdára, 371 futása alatt 1 fumblet vétett. Nincs elhasználva, ami ezen a poszton nagy előnynek számít.

Gyengeségek

Nem lát a pályán jól, és egyensúlyérzéke is átlagos. Kissé merev a csípője, így darabos a mozgása. Mélyebbre is mehetne futás közben - mikor megérkezik a lyukba eléggé kihúzza magát, ezzel saját erősségeit kioltva. Teljesen lelassít mikor irányt vált és átslisszol egy másik lyukba. Egysebességes, nem tud ütemet váltani. Végsebessége alapján nem fog elrobogni a tömegből, sőt még azelőtt utolérhetik, hogy kiérne a szélre. Kevés route-ot ismer, mivel elkapóként ritkán alkalmazták. Az Alabama például teljesen kiiktatta. Mélyen utána kell járni, hogy elég érett-e, és, hogy ezzel a jellemmel érdemes-e bízni benne.

Megjegyzések

Két évig kezdett a Tigers-ben. True freshmankét volt a csapata legjobb futója, 10-ből 7 meccsen szerzett legalább egy TD-t 2012-ben. 2013-ban 1401 yarddal az iskolatörténet 2. legjobb számait tette le az asztalra, pedig a TCU elleni szezonnyitót kihagyta eltiltás miatt. 6.9 yardos cipelésenkénti átlaga SEC-rekord. All-SEC 2. csapatba került redshirted szezonja után, az Outback Bowlon 216 yardot futott, majd bejelentkezett a draftra. Végzős középiskolásként megrontással vádolták, ezért a 2011-es szemeszterben nem focizott. Mind a 32 csapatnak küldött egy levelet, amiben elmagyarázta a letartóztatása körülményeit - 18 évesen volt egy fiatalabb barátnője, ebből lett a probléma. Les Miles az adott körülmények között is megadta neki az ösztöndíjat. 2013 áprilisában egy bár előtt pofán vágott egy manust, ezért 2015. július 12-ig próbaidőn van. Ellentmondásos prospect, aki nagyszerű powerback lehet az NFL-ben, hiszen eddigi hatékonysága önmagáért beszél, viszont sok csapat kerüli a hozzá hasonló balhés figurákat és ha megkapja a bizalmat, akkor is van esély rá, hogy profi szinten nem tud majd hatékony lenni. Kicsit boom or bust szaga van.

 www.youtube.com/watch?v=4_67w8sjuo8

Bishop Sankey 2-3. kör

Egyetem
Washington
Életkor
31 (1992-09-15)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
209 lb (94 kg)

Erősségek

Magassága ideális a poszthoz. Türelmes játékos, de csak annyira, amennyire szükséges; azonnal bevág a megnyíló lyukakba. Kellően agilis, cutbackjeivel folyamatosan el tudja kerülni a védőket. Agresszív, fizikális játékstílus jellemzi, mindig bevállalja a kontaktot az extra yardokért. Nem tartozik az erősebb futók közé, de az első szembe jövő védőt az esetek többségében le tudja rázni magáról, arm tackle-lel rendkívül nehéz őt megállítani, alacsonyan játszik, és rendszerint előredől, amikor szerelik. A backfieldről kimozogva elkapóként is hasznosnak bizonyult egyetemi karrierje során. Kellő tapasztalattal rendelkezik passzblokkolásban, és megbízhatóan is végezte feladatát, amikor az irányítót kellett védenie: nem csak egyszerűen nekiütközik a pass rushereknek, hanem megfelelő technikával próbálja távol tartani a védőket a QB-tól. Strapabíró játékos; két éven át igazi workhorse volt a Huskiesnál, óriási terhelést kapott, de egyetlen meccset sem kellett kihagynia sérülés miatt. Annak ellenére hozott remek számokat, hogy meglehetősen inkonzisztens támadófal mögött kellett játszania. Munkamorálja kiváló, igazi vezéregyéniség, emiatt junior évében csapatkapitánynak választották.

Gyengeségek

Néhány font izmot ugyan még rá lehet pakolni, de fizikuma összességében nem épp ideális egy kezdő running back számára. Sebessége megfelelő, de ritkán látni tőle nagy játékokat. Futás közben olykor felesleges mozdulatokat tesz. Jobban kell vigyáznia a labdára; hajlamos arra, hogy egyensúlyának megtartása érdekében lengeti a karjait, ilyenkor pedig könnyebben ki tudják ütni kezéből a játékszert. Cut blokkja ugyancsak fejlesztésre szorul. Lehet, hogy az előző két szezonban kapott nagymértékű terhelés (összesen 677 carry és elkapás) egyes csapatokat elriaszt a draftolásától.

Megjegyzések

A junior idényét követően profinak szegődő játékos két éven át volt a Washington kezdő running backje. Egy kivételével csapata összes meccsén pályára lépett már freshman szezonjában is, de Chris Polk mögött mindössze 28 labdacipelés jutott neki, melyekből 187 yardot és 1 touchdownt tudott elérni. A 2012-es idényt már első számú RB-ként játszotta végig, 1439 futott yarddal és 16 touchdownnal zárva a szezont. Szeptember végén, a Stanford elleni teljesítményének köszönhetően robbant be a köztudatba, miután vezetésével - 144 yarddal és egy touchdownnal terhelte meg a Cardinal elit védelmét - a Huskies hazai pályán legyőzte a későbbi Pac-12 bajnok és Rose Bowl-győztes alakulatot. Az évadzáró Las Vegas Bowlon a vesztes csapat tagja volt, mégis őt választották a mérkőzés támadó oldali MVP-jének: futásból 205, elkapásból 74 yardot ért el a Boise State ellen, valamint egy touchdownt is szerzett. Az előző szezonban iskolarekordot jelentő 1870 yardot szorgoskodott össze a földön (scrimmage yardok tekintetében 34 egységgel maradt el az országos első helytől), újabb 20 futott TD-jével pedig a Seattle-i futballprogram vonatkozó örökrangsorának élére állt. Az egyéni elismerések sem maradtak el, first-team All-Pac-12 és second-team All-American választott lett, valamint bekerült az ország legjobb running backjének járó Doak Walker Award döntősei közé. Sankey fizikálisan nincs azon a szinten, mint az RB class szűk elitjéhez tartozó társai, de ahogy egyetemi pályafutása alatt bizonyította, számos olyan adottsággal bír, melyek a profi ligában is all-down back szerepkörre predesztinálják. Az elhasználtsága a másik olyan faktor, ami kételyeket vethet fel egyes csapatoknál vele kapcsolatban, de ahogy tavaly láthattuk például Montee Ball esetében - akire második kör végi draftjogot áldozott a Broncos -, vannak, akiket különösebben nem zavar ez a tényező (és eddig úgy fest, jó döntést hoztak John Elwayék az egykori wisconsini futó kiválasztásával). Ebből kiindulva könnyen elképzelhető, hogy Sankey ugyancsak gazdára lel már az újoncbörze második körében.

Terrance West 3. kör

Egyetem
Towson
Életkor
33 (1991-01-28)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
224 lb (102 kg)

Erősségek

Hozzászokott, hogy belső futásokra használják, és állja az ütközéseket. Jól lát a pályán, olvassa a blokkokat, és ki is használja őket. Nagy erővel, eltántoríthatatlanul fut - beleáll az ütközésbe, extra yardokat hoz kontakt után és a maximumot igyekszik kihozni mindenből. Üres területen olyannyira fel tud gyorsulni, hogy hosszú touchdownokat is lehet tőle várni. Kivételes eredményesség jellemezte, történelmet írt. Egy mecsen belül is meg lehet terhelni rengeteg labdával, nem fog visszaesni. Gólvonalon nagyszerűen használható, ezt a 3 év alatti 83 TD is mutatja.

Gyengeségek

Mért ideje nem elit. Mozgékonysága és megfoghatatlansága a labda átvételekor még nem érződik. Merev a csípője. Jobban is ügyelhetne a labdára - túlságosan távol tartja a testétől, és 5 fumble-je is volt az elmúlt évben. Csiszolni kell 3rd downoknál a játékán, mind route-futás, mind a pass protection felvétele szintjén. Futási stílusa és az egyetemi kihasználtsága nem jövendöl neki hosszú karriert, három év alatt 780 labdacieplés sokat kivesz az emberből.

Megjegyzések

Három évig kezdő a másodosztályban. Remek sportoló (4700 futott yard) és borzasztó tanuló volt középiskolában, így a Carlos Hyde utódját kereső Fork Union katonai akadémiára íratkozott be 18 évesen, de annyira hiányzott neki a családja, hogy idő előtt otthagyta. Az NCAA-ből keresett magának csapatot, a Clemson és a Maryland is kereste, de tanulmányi eredményei alapján nem adhattak neki ösztöndíjat, ellenben a másodosztályú Towson igen. 2011-ben 11 meccsen 1294 yarddal és 29 touchdownnal mutatkozott be, meg is kapta a Jerry Rice-díjat, mint az FCS legjobb újonca és az all-American csapatba is bekerült. Másodévesen csak 10 meccsen játszott, mivel megsérült a Delaware ellen, így 14 TD-re és 1050 yardra estek vissza a számai. 2013-ban csillagászati statisztikákat szedett össze, 16 meccsen 2509 yard és 41 touchdown került a neve mellé, ami FCS rekord. Csapata először vert meg élvonalbeli gárdát és másodszor jutott be a playoffba, ahol rögtön a döntőig meneteltek. A Walter Payton-díj döntősei közé jutott, de nem ő lett a második vonal legjobbja. Ravens-drukkernek mondja magát, hiszen Baltimore-ban nőtt fel, a Towson mellesleg szintén marylandi csapat. Terrance West és a többiek között egyértelműen osztálykülönbség volt eddigi karrierje alatt, izgalmas kérdés, hogy mire vitte volna ha van annyi esze, hogy az FBS-be is benevezhető lett volna. Eddig szinte tökéletes munkát végzett a futballpályán, így kétségtelen, hogy megérdemli az esélyt, hogy a legjobbak között is a kezdő pozícióért megküzdjön. Ha tartani tudja a lépést az NFL sokkal atletikusabb védőivel, akkor nagy steal lehet a draft 3. napján, de hozzá kell tenni, hogy ez eléggé hamupipőke-történet lenne már. Az FCS legjobb futóinak egyébként nincs túl jó eredménye az elmúlt jópár évben NFL szinten.

 www.youtube.com/watch?v=x3P8AiFO5CU

Ka'Deem Carey 3-4. kör

Egyetem
Arizona
Életkor
31 (1992-10-30)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
207 lb (94 kg)

Erősségek

Két kiemelkedően produktív szezonja volt egy erős konferenciában. Bírja a terhelést, nyugodtan lehet igáslóként használni. Erős, vastag felépítés, kicsit nagyobbnak látszik a listázott tömegénél. Fizikális, agresszív, erőteljes futó, általában előredőlve fejezi be a futásokat. Nagyon alacsony súlyponttal fut. Nem jellemző, hogy az első védő megállítaná, az arm tackle-öket rendre áttöri. Nyílt területen hatékony gyorsulásról és jó végsebességről tett tanúbizonyságot. Ügyesen vág vissza, nyílt terepen képes megtréfálni a védőket. Lenyűgöző egyensúlyérzék és mozgáskoordináció jellemzi, ennek hála kontakt után nem nagyon szokott elesni. A backfieldről kimozogva elkapásokra is alkalmas. Nincsenek sérülések a múltjában.

Gyengeségek

Az elmúlt két szezonban nagyon nagy terhelést kapott, emiatt elhasználtsági kérdések vannak körülötte. A látásán dolgozni kell, hajlamos túl sok védő közé befutni. Fizikális stílusa szintén tartóssági kérdéseket vet fel. Nem mindig konzisztens, túl sok rövid/negatív yardos futása van. Passzjátéknál tipikusan célpontként használták, a blokkolásán dolgozni kell.

Megjegyzések

Már 2011-ben true freshmanként is a második legtöbb yardot futotta a csapatában, az Oregon ellen 9 kickoff visszahordásból 197 yardot tett meg, mindkettő iskolarekord. 2012-ben lett első számú futó 1929 yardot és 23 TD-t futott, mindkettő iskolarekord, konszenzus All-American címet gyűjtött be, a Colorado ellen 366 yardot futott ez Pac-12 rekord. Ő az első Wildcat, akinek zsinórban két 200+ futott yardos meccse volt, 2248 all-purpose yard állt a szezon végén a neve mellett, ez 1 yarddal kevesebb Dennis Northcutt 1999-es iskolarekordjánál. 2013 januárjában testi sértéssel és rendbontással vádolták, állítólag a terhes barátnőjével erőszakoskodott, a vádakat júniusban ejtették. Az eset folyományaként 1-meccses eltiltással kezdte a szezont, ebben a szezonban is konszenzus All-American lett, mellette ő lett Az Év Támadója a Pac-12-ben. 4239 yardot és 48 touchdownt futott az Arizona színeiben, mindkettővel iskolarekorder. Carey egy zömök felépítésű futó, aki alacsony súlyponttal játszik. Fizikális stílusának hála rendre előredőlve fejezi be a futásokat, jellemzően nem viszik le a kezdeti kontaktussal, mindemellett jók az irányváltásai és nyílt területen robbanékony. Mint elkapó a passzjátékok során is tud segíteni, ez szintén növeli az értékét, ráadásul már bizonyította, hogy kemény mezőnyben is lehet rá igáslóként számítani. Jelenleg a látásával kapcsolatban vannak kisebb aggodalmak, továbbá a blokkolási képességei számítanak ismeretlennek, de kétségtelenül kezdő potenciállal bíró futó, aki el fog kelni a draft második napján.

Lache Seastrunk 3-4. kör

Egyetem
Baylor
Életkor
32 (1991-06-29)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
202 lbs (92 kg)

Erősségek

Gyorslábú és cseles futó, akinek a végsebességével kevés védő tudta felvenni a versenyt, így sok hosszú játékot mutatott be. Megtévesztően gyors. Folyamatosan tapos akkor is ha csüngenek rajta, le tudja rázni az első szerelni igyekvőt és át tud futni a karok tengerén. Erős az alsóteste és elég mélyen fut, alacsonyan van a súlypontja. Áthámozza magát az embertömegen és jó érzékkel találja meg a kiutat. Nagyszerű egyensúlyérzéke van, amit ki is használ a megállásoknál és újraindulásoknál.

Gyengeségek

Kisebbnek tűnik a pályán, mint amekkora, igyekszik kimaradni a tömeg közepén az izmozásból. Minden áron menni akar előre, túl sokat vállal - sokkal türelmesebben kell játszania, megvárni amíg felérnek a blokkolók elé és megtisztítják a terepet. Elkapóként kifejezetten kevés rutint mondhat magáénak. Olyan támadósorban játszott, amiben hatalmas lyukak voltak a futáshoz, és ez feltornázta a statisztikáit. Többször utolérték hátrányból is a védők. Kissé öntörvényű játékosnak számít, akinek adott időszakokra visszaeshet a koncentrációja.

Megjegyzések

Két évig volt a Bears top futója. Keresztnevét úgy ejtik mint a tavat angolul, „Lake“. Nagyszülei nevelték, az apja börtönben van. Öt csillagos toborzottként, az ország 3. legjobb running backjeként számon tartva írt alá az Oregonhoz. Jelentős atletikai háttere is volt ekkor, 6.60 métert ugrott távol és 10.33 alatt futotta a 100 métert - már 13 éves korában iskolarekordokat döntött. Szóba került a neve az Oregon toborzási csalással kapcsolatos nyomozása során, hiszen az ügyet kirobbantó Willie Lyles kapcsolatban állt Seastrunkkal. 2010-ben redshirtöt kapott a LaMichael Jamest és Kenjon Barnert is foglalkoztató kacsáknál, de mielőtt eljött volna az ideje, transzfert kért és hazatért a Baylorhoz, ahol újra együtt játszott a tinédzserkori barátjával és az idei drafton is jelenlévő Tevin Reese-szel. 2011-ben a váltás miatt nem léphetett pályára. Két évig veszteglés után 1012 yarddal nyitotta NCAA karrierjét Terrence Ganaway utódjaként, és a Big XII legjobb újoncának szavazták meg. A 2013-as idény előtt egy interjúban garantálta a Heisman-győzelmét, ami nem vette jól ki magát, de 1177 yarddal és 11 TD-vel azért hozzátette a magáét a Bears sikeréhez, Big XII 1. csapatos is lett. A combine-on papírformaszerűen ő ugrott legtávolabb (134 inch) és magasugrásban is élen végzett (41.5 inch) a futók között. Olyan rendszerből jön, amit nehéz átkonvertálni NFL sémába, és nem is szoktak a hasonló hátterű futók jól szerepelni a profik között, de Seastrunknak sok elődjéhez hasonlóan megfelelő sebessége, mérete, fizikai adottságai vannak hozzá, hogy el tudjuk képzelni alapemberként a pályán. Lehetséges továbbá, hogy a mentalitásával nem minden vezető lesz elégedett a draft előtti interjúk során, de nem is kell, mert elég ha 1 az.

 www.youtube.com/watch?v=ATV13gzocN0

Charles Sims 3-4. kör

Egyetem
West Virginia
Életkor
33 (1990-09-19)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
214 lb (97 kg)

Erősségek

Fürgelábú, gyors első mozdulattal bír és kis területen is fel tud gyorsítani. Hamar eléri a végsebességét, és üres területen meg is mutatja, hogy milyen gyors. Robbanékony akkor is, ha egyenesen előre küldik, mindenen keresztül. Laza alsótestével bokatörő váltásokra képes. Képes kiperdülni a fogásból. Lágy keze van, a testétől távol kapja el a labdát, és eredményes is ebből; 10 yard fölötti átlaga van elkapásokból karrierje folyamán. Kreatív játékos elkapás után is. Keményen dolgozik, példamutató a hozzáállása. A legrutinosabb tailback a felhozatalból.

Gyengeségek

Felépítése nem ideális a poszthoz, eléggé sovány az alsóteste, ami sérülésekhez vezethet. További tömeget kell rá pakolni. Aránylag magasan fut, túlságosan kihúzza magát. Sebességét jobban is át lehetne alakítani erővé a játék előrehaladásával. Csípője olykor merev. Túl gyakran viszi le egyetlen védő. Kizárólag pistol és shotgun felállás alkalmával futott eddig. Nagyon kicsi a keze és nem elég megbízhatóan fogja a labdát. A végsebességétől senki sem fog elájulni. Kérdéses, hogy mennyire tud blokkolni. Újoncként 24 éves lesz már.

Megjegyzések

Három évig kezdett Houstonban, egy évig West Virginiában. 2009-ben a C-USA legjobb freshmanjének választották, 2010-ben viszont tanulmányi okok miatt redshirtben részesült. Visszatérése után all-C-USA 1. majd 2. csapatos választott volt szülővárosa színeiben. 2013 májusában lediplomázott, egészségügyi szakirányon, így szabadon távozhatott bármelyik egyetemre mesterképzésre és azonnal folytathatta a futballt. Szóba került, hogy a supplemental draftra dobja be a nevét. Anno a WVU főedző, Dana Holgorsen toborozta Houstonba, így a volt mesterét követte a Mountaineers-hez. A top senior running backként kezdte az évet, de a West Virginia gyengécske szezonja miatt nem kapott sok médiafigyelmet. 2013-ban így is Big12 első csapatos kerettag lett. A Senior Bowlon a legjobban produkáló futóként zárt. Sims az idei draft felhozatal legjobban elkapó running back-je, ha eddigi karrierjéből indulunk ki, és ez sok csapat szemében aranyat ér. Atletikussága és munkamorálja is adott hozzá, hogy eredményes profi legyen a megfelelő rendszerben, de hiányosságai miatt nem számít elit prospectnek. Ha minden összejön neki, még akár Matt Forté-szintre is eljuthat.

Devonta Freeman 3-4. kör

Egyetem
Florida State
Életkor
32 (1992-03-15)
Magasság
5 ft 8 in (1.73 m)
Tömeg
207 lb (94 kg)

Erősségek

Jó felépítésű, kidolgozott izomzatú játékos. Jó szeme van és ügyesen mozog oldalra a lyukban - kis helyre is beférkőzi magát és olyan helyzetekből hoz yardokat, amikből lehetetlennek tűnik. Beleáll az ütközésekbe, megfelelő technikával robotol előre. Erős az alsó teste, meglepően erőteljes támadó, egyensúlyérzéke pedig szuper. Szívós, kemény játékos. Testétől távol kapja el a labdákat, bonyolult elkapásokat is be tud mutatni. Elkapás után is izomból, de szép mozgással halad előre. Megbízható pass protector. Félelmetesen nagy versenyszellem. Bírja a strapát, egy meccset se hagyott ki. Önállóan is edz és elemzi a meccseket.

Gyengeségek

Mérete és fizikális ereje alapján nem lehet elképzelni igáslóként az NFL-ben, eleve keveset láttuk a tackle-ök között futni. Sebessége alapján nem fog hosszú touchdownokat szerezni. Az ország egyik legerősebb támadófala mögött szerepelt, és a többi poszton is jelentős tehetségfölényben voltak ellenfeleikkel szemben. Hátsérülések zavarták a játékban korábban.

Megjegyzések

Három évig kezdett a Seminoles-ban. Állami bajnok volt középiskolásként Floridában, 306 yardot futott a döntőben, a szezonban pedig 2208-at, 26 TD-vel, így top10-es futóként írt alá a Florida State-hez. Minden évében a Noles top futója volt, utolsó (junior) évében 1000 yard fölé jutott, amire 1996 óta nem volt képes játékos Tallahassee-ben (akkor Warrick Dunn). 15 TD-t szerzett a bajnoki cím felé vezető úton 2013-ban, pedig váltótásai közül James Wilder és Karlos Williams is profi karrier elé néz. All-ACC első csapatba választották juniorként. Remek adottságokkal bíró futó, aki az NFL-ben is meghatározó fegyvere lehet egy csapatnak, nem csak kiegészítő szerepben. Hasonló stílusú tailback, mint tavaly Andre Ellington, akinek hasonló mért ideje (4.59-4.61) volt és sokat csúszott a draft 3. napján, annak ellenére, hogy a pályán látottak alapján gyorsabbnak hitték - Freemanből is lehet hasonló steal. Ugyan 1. körös (Manuel) és Heisman-nyertes (Winston) QB mögött játszott, számos olyan fontos meccset nyertek meg, ahol ő volt a főszereplő.

 www.youtube.com/watch?v=Cu8AtuzQaKU

Andre Williams 3-4. kör

Egyetem
Boston College
Életkor
31 (1992-08-28)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
232 lb (105 kg)

Erősségek

Erőteljes, nagytestű futó, aki ellen mindent bele kell adni, hogy le tudják szerelni. Ritkán tudta az első ember feltartóztatni, határozottan átgyalogol a szembejövőkön. Nem fél leereszteni a vállát, és félresöpörni az ellenfelet egy-egy nagy ütközés árán. Képes improvizálni mikor lezárják a lyukat és új útvonalon haladni előre. Habitusa miatt szinte példátlan, hogy a backfielden szereljék. Jól fejezi be a futásait, mindig előredől, hogy extra yardokat hozzon. Ereje ellenére sem keresi a felesleges ütközést, ha van üres hely, akkor arra igyekszik. Intelligens játékos, a maga posztján ritkán látható pályán kívüli karrierrel. Bizonyította, hogy bírja az igásló szerepkört. A semmiből robbant be a köztudatba, sőt a legeslegjobb egyetemi játékosok közé, majdnem Heismant nyert.

Gyengeségek

Nem várható, hogy végig fog rohanni a pályákon mert bár fel tud gyorsulni, hosszú távon utolérik. Kevés trükk és váratlanság van a játékában, leginkább erejére és eltökéltségére épít. Fizikális, saját magát sem kímélő stílusa sérülékenységhez vezethet magasabb szinten. Nagyon tapasztalatlan pass protectionben és elkapásokban is. Visszatérő probléma volt nála, hogy nem vigyázott eléggé a labdára miközben az extra yardokért harcolt. Néhány meccset ki kellett hagynia második és harmadik évében is.

Megjegyzések

Három évig kezdő az Eagles-nél. A 2013 Doak Walker-díj első helyezettje, vagyis a legjobb running back. Heisman-finalista. Az NCAA történetének 16. játékosa, aki egy szezon alatt átlépte a 2000 futott yardot. Végzősként futott 2177 yardja minden idők 5. legjobb egyéni teljesítménye a posztján. Természetesen all-American és all-ACC első csapatos kerettag 2013-ban. Csak 3 csillagos recruit volt, a BC mellett a Vandy, a Temple és az Akron hívta. Két évig Georgiában, két évig Pennsylvaniában járt gimibe, most utóbbit vallja otthonának. Minden lényeges iskolai csúcsot megdöntött, a legtöbben egykori csapattársát, Montel Harrist beelőzve. 2013 decemberében alkalmazott pszichológia szakon szerzett diplomát, 1 évvel az előírt képzési idő előtt. Ebben a szemeszterben már tanársegédként dolgozott egy gólyáknak szóló kurzus alatt. Tanulmányi eredményei miatt számos kitüntetésben részesült a foci mellett. Összesen 10 passzt kapott el 4 év alatt, így a legtöbb NFL csapat nem feltétlen vele képzeli el a jövőt, főleg mivel a blitz felvételét se gyakorolta eddig. Ezzel együtt, egy nagyon szerethető játékos, aki régivágású futóként zakatolt előre, példátlan eredményességgel párosítva. Stílusa miatt semmiképp se nevezhető top prospectnek, viszont ha egy gárda olyan futót keres, aki első két downon egész nap pályára küldhető, akkor Williams lehet az ő emberük, elég olcsón.

James White 5-6. kör

Egyetem
Wisconsin
Életkor
32 (1992-02-03)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
204 lb (93 kg)

Erősségek

Jól látja meg a visszavágási lehetőségeket. Oldalirányba is agilis, a mozgása viszonylag könnyed és fürge, képes ellépni a védőtől és így extrayardokat hozni. Rutinos elkapó, végzős évében 39 elkapása volt, a Senior Bowlon is természetesnek tűnt az elkapó mozdulata. Alkatilag alacsonyan van a súlypontja, így a nem megfelelő technikával szerelő védőket előre tudja tolni néhány extrayardért. Mikor berobban a lyukba, hihetetlen soványnak tűnik, ügyesen kerüli el a kontaktot. Türelmes futó, közelről követi a blokkolókat és megvárja, hogy mi lesz a play vége. Screeneknél gyorsan megjátszható. Erőfutásban is jó munkát végez. Kiválóan vigyáz a labdára, megbízható játékos, ritkán vét fumble-t. Tapasztalt special teamer akár a coverage egység tagjaként, akár returnerként. Nyílt területen képes hibára késztetni a védőjét. Készséges blokkoló, képes felismerni és felvenni a blitzet, megvan a lábmunkája ahhoz, hogy letükrözze a védő mozgását. Nagyon produktív egyetemi karrier van mögötte, annak ellenére, hogy számos kiváló játékossal kellett megküzdenie az érintésekért. Tartós játékosnak tűnik, egyetemi pályafutása alatt csupán egy meccset hagyott ki sérülés miatt.

Gyengeségek

Kisebb, mint az ideális futó és már nem is igazán lehet rá izmot pakolni. Nagyon kicsik a kezei és rövidek a karjai. NFL-szinten semmi esetre sem tűnik erős futónak, goal line szituációkban ez visszaüthet. Méretbeli hiányosságait nem képes kiváló végsebességgel kompenzálni, a combine-on 4.57-et futott 40 yardon, ami egy teljesen átlagos idő. Ha a futósávok túlzsúfoltak hajlamos túl sokat táncolni a backfielden. Jobban kihasználhatná azt, hogy alacsonyan van a súlypontja. Néha a testével kap el. Pass protectionben elnyomható, technikailag finomítani kell, ki kell, hogy nyújtsa a karját annak érdekében, hogy távol tartsa a védőt a testétől, hajlamos nekidőlni a védőnek, kitörve a saját egyensúlyi helyzetéből. Kontakt után nem hoz szignifikáns yardmennyiséget, a leg drive-ja inkonzisztens. Többnyire kiegészítő szerep hárult rá a nála tehetségesebb (jelenleg a Denver Broncosban játszó) Montee Ball mögött, nehezen elképzelhető, hogy több van benne a profik között. Végzősként volt először kezdő. Az ország egyik legnagyobb és legfizikálisabb futásblokkoló fala mögött játszott.

Megjegyzések

Több rokona is focizott: Craig White a Minnesota Golden Gophers DB-je volt, Sinorice Moss WR Super Bowlt nyert a New York Giants-cel, az ő testvére Santana Moss pedig jelenleg is a Washington Redskins elkapója. Szabadidejében legszívesebben táncol vagy videójátékozik. Középiskolában baseballozott is, a nagyhírű St. Thomas Aquinas High Schoolban érettségizett. A középiskolában is split carryben játszatták, a váltótársa a jelenlegi Cincinnati Bengals futó Giovani Bernard volt, mellette csapattársa volt még: Leonard Hankerson Washington Redskins WR, Major Wright Tampa Bay Buccaneers S, Lamarcus Joyner Florida State CB, Marcus Roberson Florida CB, Dezmen Southward Wisconsin S, Brandon Linder Miami OG (utóbbi négy jàtékos ismertetője megtalàlható az oldalon), Bobby Hart Florida State OT, Jake Rudock Iowa QB, Rashad Greene Florida State WR, Cody Riggs Florida S, Joey Bosa Ohio State DE, Justin DuVernois Illinois P, Michael Palardy Tennessee Volunteers K/P, John O'Korn Houston Cougars QB, Keion Payne Troy CB. 3-csillagos recruitként íratkozott be a Wisconsinra, 2010-ben 6.74-es átlaggal (ez az iskola történetének 2. legjobb yard/carry mutatója legalább 100 labdacipelés esetén egy idényben) 1052 yardot és 14 TD-t futott, az Év Freshmanjének választották a Big Tenben, a rivals.comnál, a CollegeFootballNews.comnál és a Sporting Newsnál Freshman All-American, a média All-Big Ten második csapatba is beszavazta. A következő két évben Montee Ball mögött csak limitált snapszámot kapott, 2013-ban lett kezdő futó, 6.5-es átlaggal 1444 yardot és 13 TD-t futott, konszenzus All-Big Ten második válogatott lett. 670 elkapott yardjával iskolarekorder a futók között, csapattársával Melvin Gordonnal együtt 2013-ban 3053 yardot futottak, ez FBS-rekord. 2013-ban az Indiana ellen 93-yardos TD-t futott, ez szintén iskolarekord. White karrierjét beárnyékolta az, hogy Montee Ball és Melvin Gordon személyében NFL-kezdő szintű futókkal kellett osztoznia a backfielden, ennek ellenére mind a négy Madisonban töltött szezonjában konzisztens hatékonyság jellemezte. Alulméretezett futó, aki külső és belső futásoknál, valamint elkapásoknál is használható. Hiányzik belőle a kirívó végsebesség vagy erő, ezért a profik között leginkább kiegészítő vagy backup szerep várhat rá.

www.youtube.com/watch?v=0s_VvVhQrGc

Kapri Bibbs 5-6. kör

Egyetem
Colorado State
Életkor
31 (1993-01-10)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
203 lbs (92 kg)

Erősségek

Masszív, zömök test, ami ideális a posztra. Prototípus belső futó, aki főleg a Tackle-k között él meg. Türelmes, kiegyensúlyozott futó, aki remekül lát a pályán és ütemérzéke is elit; nem rohan bele a lyukba míg nincs előtte a blokkoló. Agilis oldalirányba, egy váltás után szokott megiramodni. Rugalmas bokájával be tudja ültetni a hintába a védőket, és lassításnál is ki tudja ezt használni. Jól gyorsul a lyukba beérve és ügyesen lépked ki a szélre. Szívós futó, akiről lepattognak a védők és addig járatja a lábát, míg ki nem hozza a maximumot az akcióból. Megbízható, mindent kibíró játékosnak ismertük meg egy éve alatt a Rams-ben.

Gyengeségek

Mérete és sebessége nem ad olyan kombinációt, amit elvárnak a RB poszton. Nem egy robbanékony játékos, magasabb szinten nehéz lesz lerázni a védőket. Harmadik kísérletnél nem érdemes pályán tartani mert elkapásban és blokkolásban sem valami rutinos. Nem találkozott elit ellenfelekkel.

Megjegyzések

Kerekítve egy évig kezdő a Rams-ben. Hét testvére van, ketten idősebbek nála. Coloradóban született, de Illinois-ban nőtt fel. Két évig focizott a középiskolában, előtte atlétikában és bowlingban (!) vitézkedett eredményesen. Két év alatt 61 TD-t futott és Chicago körzetének legjobb támadójának választották, de tanulmányi eredményei miatt nem kerülhetett be az NCAA-be, pedig a Colorado State mellett a Northern Illinois és a Toledo is kereste. 2011-ben a Snow College csapatában játszott a JuCo ligában, de semmi extrát nem alkotott, majd 2012-ben a Front Range CC-hez igazolt, ahonnan egy évvel később elvitte a Colorado State. 2013-ban 31 touchdownt futott, ezt korábban csak Barry Sanders és Montee Ball tudta megcsinálni. 1741 yardja az FBS 6. helyére volt elég. A szezon 3. meccsén került be a kezdőcsapatba. A Nevada ellen 312 futott yarddal és 4 TD-vel tette le a névjegyét, iskolarekordokat döntve, majd a következő héten 291 yardot és 6 Touchdownt szórt a New Mexico kárára. Nyolc olyan meccse volt ahol legalább 3 TD-t szerzett. Redshirted sophomore-ként jelentkezett a draftra, kevesebb mint 12 hónapig volt a CSU hallgatója. Bibbs nem kiemelkedő prospect, viszont a pályán megállíthatatlannak bizonyult, és valószínűleg ez 2014-ben sem lett volna másként. Mellette szól, hogy alig van „kilométer“ a lábaiban, és ha ezt a durva emelkedésű karrierívet folytatni tudja, akkor komoly steal esélyes. Mért eredményei és az ellenfelek tudása miatt jogosan harmadik napos prospect, ugyanakkor számos olyan kezdő running back van az NFL-ben, aki hasonló háttérrel már befutottnak számít.

Storm Johnson 6. kör

Egyetem
Central Florida
Életkor
9 (2014-04-06)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
209 lb (94 kg)

Erősségek

Ideális mérete van belső futásokhoz, és bizonyította, hogy lehet igáslóként számolni vele. Ösztönös futó; erejének és atletikusságának kombinációja átlag felettinek számít. Hamar felgyorsul és indul el a lyuk felé, nem hezitál. Szerelés közben is vetődik előre. Türelmes és jól lát a pályán, kihasználja ha a védelem lyukas valahol. Ravasz játékos, aki hossz lépéseivel szeli át a pályát. Agilisnek számít, és szépen kerüli el a tömeget mikor látja az üres területet. Ügyesen mozog oldalra, méretéhez képest nem olyan egyszerű megfogni. Tapasztalt elkapónak számít a backfieldről, blokkolás után rutinszerűen kéri a labdát. Kreatív elkapás után. Több sémában bevethető.

Gyengeségek

Két év alatt 8 fumble-t vesztett a lovagoknál. Mindössze 1 év rutinja van alapemberként. Kevés manővert láthattunk tőle, ritka, hogy kicselezze a védőket. Végsebessége elmarad a várakozástól, hosszú touchdownokat ne várjunk tőle, mivel hátrányból is utol lehet érni. Nem megy elég mélyre futás közben, így könnyű megütni. Nem egy hirtelen mozdulatokkal operáló atléta. Mérete alapján azt várnánk, hogy több szerelési kísérleten rohanjon át. Blokkolóként van hova fejlődnie.

Megjegyzések

Igazi neve Westleigh. Egy évig kezdő a Knights-ban. Top100-as recruit volt minden szervezetnél, az ESPN egyenesen a 22. legjobb játékosnak tartotta 2008-ban. A Miami Hurricanes-hez írt alá, de újoncként csak 9 labdát kapott, igaz így is volt egy 78 yardos touchdownja, miközben a játékidő többségét Lamar Miller és Mike James kapta. Egy a campuson kirobbant marijuana-botrány szereplőjeként jobbnak látszott ha távozik a csapattól. 2011-ben nem focizhatott a transzfer szabály miatt. Sophomore-ként semmi jel sem utalt rá, hogy profi lesz, 113 futásból volt 507 yardja és Latavius Murray (Raiders) árnyékában szerepelt. 2013-ban aztán jelentős szerepet vállalt a UCF Fiesta Bowl győzelemmel véget érő szezonjából, 213 próbákozásból 1139 yardot ment előre és 14 futott TD is ékesítette hírnevét. Az American Conference álomcsapatában őt szavazták meg futónak. A pro day alatt meghúzódott a combhajlító izma, így nem tudott javítani a combine-on összehozott 4.6-os 40 yardos idején. Ha javítani tud a labdavesztési problémáján, akkor semmi akadálya, hogy az NFL-ben is stabil szereplő legyen, hiszen sok meccsen ő volt a főszereplő, nem pedig Blake Bortles. Az lényegtelen, hogy mikor választják ki, futóként hátsó körösként is gyorsan karriert lehet csinálni. Nem lehet semmiben sem kiemelkedőnek nevezni a tudását, de mindenben korrekt. Hasonló prospect, mint Pierre Thomas volt annak idején Illinois-ból.

De'Anthony Thomas 6. kör

Egyetem
Oregon
Életkor
31 (1993-01-05)
Magasság
5 ft 9 in (1.75 m)
Tömeg
174 lb (79 kg)

Erősségek

Esélyes a draft leggyorsabb embere címre, 4.2 körüli 40 yardot tud, hála atlétikai hátterének. Minden labdaérintése touchdown veszély. Üres területen halálos, agilitásával hibára készteti a védőket vagy csak simán lefutja őket. Megbízható kezei vannak, nem volt gondja az elkapásokkal. Hatással van a játékra, puszta jelenléte figyelmet érdemel a védőktől. Visszahordóként is bevethető, nem csak mint offensive weapon - mindhárom évében az ország legjobbjai között zárt returnerként. Csodálatosan változtat irányt. Képes a védőket megverni a sarokban.

Gyengeségek

Durván alulméretezett. Nincs posztja; futó? visszahordó? elkapó? Nincs rutinja tradícionális wide receiverként, egészen minimális mennyiségű route-ot tanult meg. Se mérete, se ereje nincs, hogy az OT-k között fusson. Nagyon könnyen sérülő játékos lehet belőle. Elődei közül LaMichael James és Kenjon Barner sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket eddig. Ha elveszíti a sebességét, teljesen értéktelenné válik.

Megjegyzések

Három évig játszott Oregonban. Beceneve Black Mamba, akárcsak Kobe Bryant esetében. Ezt Snoop Dogg ragasztotta rá, mikot 12 évesen a rapper ifjúsági fociligájában játszott. 2011-ben a no1 defensive back volt a toborzó oldalak szerint, igazi sokk volt, hogy nem arra a USC-re íratkozott be, amelynek a pályája 10 percre volt a lakóhelyétől. Oregonban RB, WR, KR és PR feladatkörben is foglalkoztatta Chip Kelly, majd utódja - szerzett is touchdownt minden kategóriában. 2011-ben all-Pac-12 első csapatos választott volt. A foci mellett sprinterként is segítette a kacsákat, de legjobb eredményei még gimnáziumból vannak: 100 méteren 10.57 mp, 200-on pedig 21.35. Junior évében 4 meccset kihagyott bokasérülés miatt a szezon közepén. Első két szezonjában egyaránt 1100+ all-purpose yardig jutott 16-16 touchdownnal, és 2-2 return TD is összejött neki, utolsó éve a sérülése miatt kevésbé dicsőséges, de meccsre lebontva nem volt visszaesés a mutatóiban. Nagy várakozás előzte meg a 2013-as idényét, ami a sérülése miatt is csalódást keltő volt illetve Byron Marshall is az ő kárára kapott több labdát a backfielden. Sebessége miatt biztosan korán be fognak rá ruházni, már akár a 2. napján a dratnak, de egyértelmű, hogy boom or bust játékosról van szó, akinek még meg kell a posztját is találni.

Isaiah Crowell 6. kör

Egyetem
Alabama State
Életkor
31 (1993-01-08)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
211 lb (95 kg)

Erősségek

Jó felépítésű, erőteljes futó, aki magasabb szinten is eredményes lehet a Tackle-ök közötti játékok során. Alacsonyan van a súlypontja. Alsó- és felsőteste is kimondottan erős, rendre előfordul, hogy tovább zakatol néhány rácsimpaszkodó védővel. Ha megnyílik a lyuk, bele tud robbanni. Kis területen, oldalirányba elég fürgének számít. Kiegyensúlyozott, koordinált mozgása van, és a futás végén is igyekszik előredőlni. Jól lát a pálya közepén, ha fényt lát az alagútban, oda tud érni. Ruganyosnak számít a bokája és a csipője. Türelmes futó, nem előzi be a blokkolóját.

Gyengeségek

Nincs meg a sebessége, hogy hosszú touchdownokkal veszélyeztessen, hátrányból is utol lehet érni, főleg a profik között. Nem elég robbanékony, hirteles mozgású futó, nem fogja testcseleivel hintába ültetni a védőket. Keveset használták elkapásra, így ezt a képességét nehéz kiértékelni. Jobban kell működnie pass protectionben, főleg a türelem hiányzik belőle. A meccs végén kevésbé igyekszik, főleg ha lefutott az állás. Öntörvényű játékos, akkor igyekszik, mikor a kedve tartja. Jelentős jellembeli kérdőjelek állnak a neve mellett, érettsége és szellemi képességei sem bizonyítottak. Nehezen edzhető, kevés NFL edző elég türelmes hozzá.

Megjegyzések

Egy évig kezdő az élvonalban, két évig a másodosztályban. A legjobb középiskolás futó volt a Scout.com szerint, a Rivals a 4. helyre tette. Azonnal mély vízbe került, hiszen a Georgia top futói közül az egyik eligazolt, a másik tanulmányi gondokkal küzdött, Crowell 850 yardot és 5 TD-t mutatott fel a 10-2-es mérlegű Bulldogs-ban, és az AP őt választotta az év újoncának. A 2012-es szezon előtt lövöldözésbe keveredett, így a Georgia kitette a keretéből, júlis elején pedig bejelentette, hogy az Alabama State-hez szerződik. 11 meccs alatt csak 843 yardot hozott össze, de 15 touchdown képében megmutatkozott, hogy magasabb szinten edződött. Bekerült az all-SWAC első csapatba és itt is megválasztották a legjobb újonann érkezőnek. Juniorként megismételte 15 TD-jét, a yardokat feltornázta 1121-re, ismét bekerült a konf álomcsapatába, majd profinak állt. A combine egyik legjobbja volt a futók között a fekvenyomásban, 23-mal. Ellentmondásos prospect, akit jó eséllyel kiköp majd magából az NFL világa, de mégis adott előtte a lehetőség, hogy legrosszabb esetben undrafted játékosként bebizonyítsa, hogy nem véletlen mondták annak idején korosztálya legtehetségesebb futójának. Nem lesz teljes munkaidős futó, de rövid yardos helyzeteknél nyugodtan pályára lehet küldeni, és például egy BenJarvus Green-Eliis-nél semmivel sem rosszabb képességű. Ha fel tudja venni a profi világ életritmusát, akkor jó fogás lehet a draft végén.

James Wilder Jr 6-7. kör

Egyetem
Florida State
Életkor
31 (1992-04-14)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
232 lb (105 kg)

Erősségek

Testépítő szinten kidolgozott izomzattal bír, a strong safety-k között is kevés az ilyen fizikum. A belső futásokhoz pont ilyen jellegű emberekre van szükség. Hatékony rövid yardos megoldás. Jó az egyensúlyérzéke. Könnyedén válik le a szerelni igyekvőkről, rengeteg yardot szerez az első kontakt után, és rángatja magával a védőket tovább. A stiff-arm használata védjeggyé vált nála. Robbanékony, jó kondícióban lévő atléta, minimális testzsír-százalékkal. Kimondottan frissen kerül a ligába, nincs leharcolva, 226-szor futott 3 év alatt. Az elmúlt két évben 10 futásonként átlagolt egy touchdownt, a cipelésenkénti yard átlaga pedig 7. Egyértelmű fejlődési potenciál van benne. NFL-vérvonallal bír.

Gyengeségek

Hosszú törzse van, kihúzza magát futás közben, könnyű megütni. Sebessége nem ideális, hátrányból is utolérik. Merev a csípője, nem nagyon fog eltáncolni az emberek között. Darabos a mozgása, teljesen lelassít egy-egy irányváltáshoz. A testével kapja el a labdát. Fejlődhetne blokkolóként. Nem volt alapember az egyetemen. Sérülékenynek számít, 2013-ban a vállával is volt baja, és agyrázkódás is érte. A letartóztatások miatt érettségi és jellembeli kérdéseket vet fel.

Megjegyzések

Nem volt első számú futó az NCAA-ben. Édesapja, James Wilder Sr. 10 évig játszott az NFL-ben, 1984-ben all-Pro választott lett és mai napig ő a Buccaneers történetének legtöbb futását és elkapását bemutató játékosa, sőt 43 labdacipeléssel az egy meccsre jutó rekordot is tartja. A kis James lánytestvére, Courtney a Tampa Bay Breeze LFL csapatában focizott a 11/12-es idényben. Wilder Jr. legendás középiskolás játékosnak számított, a Rivals az év játékosának is megválasztotta 2009-ben (1004 futott yard, 15 TD, 136 szerelés, 19 sack), majd poszttól függetlenül a 11. legértékesebb toborzottként került Tallahassee-be. Három éve közül a 2012-es volt a legjobb, ekkor 15 touchdownt jegyzett, de 635 yardja akkor sem volt kiemelkedő. Devonta Freeman és Karlos Williams mellett limitált játékidő alatt kellett tüsténkednie. Többször is letartóztatták. 2012 februárjában inzultált egy rendőrt, aki épp letartóztatta a barátnőjét, akit a fürdőszobájában bújtatott. Ezután hat hónapos próbaidőre ítélték, ami alatt nem fogyaszthatott volna alkoholt (egyébként is kiskorúnak számított), de bebukta a szúrópróbát. Ezen kívül lejárt jogosítvánnyal vezetett, az ügy tárgyalására pedig nem ment el. Wilder Jr. az NCAA-ben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, más kérdés, hogy a csapata így is bajnoki címet ünnepelhetett. Amíg középiskolásként könnyedén tudta robosztus termetét kihasználva dominálni a mezőnyt, addig ez magasabb szinten már kevésbé sikerült, a profik között pedig minden eddiginél nagyobb erőbedobást kell vállalnia, hogy boldoguljon. Természetesen nagyszerű nyersanyagnak számít, ráadásul kevesebb ütést kapott eddig, mint a kortársai, de esélyes, hogy csak rövid yardos erőfutóként tud karriert csinálni az NFL-ben. A draft harmadik napján érdemes lehet beruházni rá, korábban viszont kezdőcsapatba szánva eléggé kockázatos megoldás lenne.

 www.youtube.com/watch?v=q5w7YW0hEjo

Trey Millard 6-7. kör

Egyetem
Oklahoma
Életkor
-
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
247 lb (112 kg)

Erősségek

Kiemelkedő méret. Az ütéseinek a puffanásai hallhatóak, hatékony lead blocker. Remek futási készségei vannak: lát a pályán, türelmes, finom mozdulatokkal kerüli el a közvetlen kontaktust. Finom kezek. Jól alkalmazkodik a labdához, jobb a mozgáskoordinációja, mint egy tradicionális lead fullbacknek. Igazi melós játékos. Született vezető, példát mutat. Kifejezetten kompetitív. Határozott short-yardage futó, megtalálja a lyukat és bele is csapódik. Special-teams temperamentummal rendelkezik (nem egy kiütése volt már). Folyamatosan teljes körű produkciót nyújt. Sokoldalú, rengeteg helyen áll fel (fullback, tailback, slot) és mindent jól csinál (tud futni, blokkolni, elkapni és kick coverben is hasznos). Nagyon intelligens és okos a football pályán.

Gyengeségek

Limitált gyorsulás, irányváltási készség és kis területi robbanékonyság: egysebességes futó, aki nem képes feljebb váltani. Átlagos erő és szerelés áttörő képesség. Route futás közben kissé merev. Nem egy igazi kalapács lead blocker, nem rázza meg a védőket a vele való kontaktus. ACL-műtét után rookie szezonjában valószínűleg még nem lesz 100%-os.

Megjegyzések

Nyolcadikos koráig soccerezett, utána váltott a footballra. Édesanyja a Missouri Egyetem Konferencia Tanszékének a vezetője. A tesója Ky a Westminster College-ban focizott, az unokatesója J.D. Gasparovic a Ball State-en röplabdázott. 2013-ban Írországban volt tanulmányi kiránduláson, pszichológia szakon diplomázott. Középsuliban a football- és a kosárlabdacsapat kapitánya, mellette sikeres költő, két versét is publikálták. Csapattársa volt HS-ban Paris Logan Northern Illinois CB. Már true freshmanként kezdő fullback lett a Soonersben, az ESPN.comnál Freshman All-Big 12 csapatos, az edzőknál All-Big 12 második válogatott. 2011-ben vezette a csapat ranglistáját 14 special team szereléssel, mellette az edzőknál All-Big 12 első csapatos és Academic All-Big 12 válogatott. 2012-ben 13 meccsből 8-szor kezdő, újra All-Big 12 első csapatos az edzőknél és Academic All-Big 12 válogatott. Végzősként újra All-Big 12 első válogatott az edzőknél és Academic All-Big 12 válogatott, 8 meccsből 5-ször kezdett, a Texas Tech ellen ACL-sérülést szedett össze, ami véget vetett az idényének. A sokoldalú Millard a legtöbb hozzáadott értékét mint special team kulcsember hozhatja. Támadásban egy olyan rendszerbe illik, ami kiegyenlítetlen matchupok létrehozására fókuszál, ahol ő számos szerepet be tud tölteni. Nagyon megbízható és tartós játékos volt a karrierje alatt végig egészen az október végi ACL-sérüléséig, ami még a rookie idényéből is igényel némi rehabilitációt és ez bizony befolyásolhatja a drafthelyét.

www.youtube.com/watch?v=GH2hNyOwMmI