„seahawks”

Összesen: 62

Holtszezon értékelő - 4.

Írta: Höri — 2013. április 14., 18:20

Négy részes sorozatunkban összefoglaljuk, hogy az NFL csapatok keretei miként változtak a piacnyitás óta, és hogy ezek a játékosmozgások hogyan érintik a gárdák erejét. A 4. részben a legjobban szereplő nyolc franchise kerül sorra.

Seattle SeahawksAz idei holtszezon nagy story-ja, hogy az NFC West két riválisa hogyan válaszolgat egymásnak nagyobbnál nagyobb nevek leigazolásával. Természetesen élre kívánkozik Percy Harvin a Seahawks esetében, de a klasszis elkapón kívül is minőségi igazolásokkal dúsította keretét John Schneider...

NFC döntő - lefutott verseny?

Írta: Höri — 2013. március 12., 06:09

Ritkán fordul elő a Bowl.hu-n, hogy blog jellegű bejegyzés jelenik meg a főoldalon, de a tegnapi dupla csere ezt is meghozta.

Egy nappal a 2013-as szabadügynök-piac hivatalos megnyitása előtt néhány órán belül két olyan üzlet is megköttetett, ami felrázta a futballvilág állóvizét. Az idény ezen szakaszában főleg új szerződések (mint Flacco-é) vagy veteránok elbocsátása adja a témát, nem pedig az NFL-ben egyébként is ritkán...

NFL mérkőzés beharangozók - Divisional Round vasárnap

Ki ne tudná, hogy este hétkor folytatás.

Seattle Seahawks @ Atlanta Falcons, magyar idő szerint 19:00-kor, Georgia Dome (tv: Sport2) Az eddigi két szombati mérkőzés legalább annyira szórakoztató volt, mint amennyire a Wild Card hétvége unalomba fulladt. Parádés meccseken vagyunk túl, és ha rápillantok a vasárnapi kínálatra, akkor azt kell...

NFL mérkőzés beharangozók - Wild Card vasárnap

A Wild Card kör másik két találkozója kerül megrendezésre a mai estén.

Baltimore Ravens – Indianapolis Colts, magyar idő szerint 19:00, M&T Bank Stadium (Sport 2)Nyilván mind a négy wild card meccsben van valami különleges, de a közös múltra és felfokozott érzelmi hangulatra való tekintettel nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Ravens – Colts párosítás még ezek közül is ki...

NFL mérkőzés beharangozók - 7. hét - TNF

Két hét elteltével ismét két NFC West csapat párharca nyitja a fordulót.

San Francisco 49ers - Seattle Seahawks, magyar idő szerint péntek 02:20, Candlestick Park (TV: ESPN America) Az idei szezonban a második alkalom, hogy NFC West rangadóval indul a játékhét. Az a Seahawks látogat San Franciscóba, akik az előző fordulóban nagy fordítást bemutatva verték egy ponttal a...

NFL mérkőzés beharangozó - 3. hét - MNF

A harmadik forduló hétfő esti rangadója, a Seahawks és a Packers főszereplésével.

Seattle Seahawks – Green Bay Packers, magyar idő szerint kedd 02:30, CenturyLink Field (TV: Sport 2) Amikor kihirdették a hétfő esti rangadók párosításait, ez a találkozó úgy lehetett megjelölve, mint Matt Flynn első mérkőzése korábbi csapata ellen. Azonban az élet ismét más forgatókönyvet írt, miv...

QB ügyletek Seattle-ből

Írta: Höri — 2012. augusztus 27., 23:23

Wilson kezd, Youngot meg kivágták T-Jack miatt.

A Seattle Seahawks elcserélte Tarvaris Jacksont a Buffalóhoz, miután 3. körben draftolt irányítójuk, Russell Wilson olyan jól teljesített, hogy Matt Flynn mellé nem volt szükség még egy rutinos játékosra a poszton. Az újonc QB ki is érdemelte a kezdőhelyet az alapszakasz 1. meccsén, hiába adtak Flyn...

Ruudot elcserélték

Írta: Höri — 2012. augusztus 21., 16:19

A linebacker New Orleans-ba költözik

Miután Seattle-ben az újonc Bobby Wagner kitúrta a kezdőcsapatból a 29 éves MLB-t, a Saints bejelentkezett érte, és egy meg nem nevezett draftjogért el is vitte. Ruudra azért van szükség New Orleans-ban, mert Hawthorne, Lofton és Chamberlain is küzd kisebb-nagyobb sérüléssel, a bounty-ügy miatt pedi...

Terrell Owens újra az NFL-ben

Írta: vassadi — 2012. augusztus 7., 12:43

Az elkapó Seattle-ben próbálhat szerencsét ismét a profik között.

A Seahawks egyéves, 925.000 dolláros szerződést kötött a 38 éves wide receiverrel. Owens a lockout ideje alatt ACL-szakadást szenvedett, emiatt az előző szezonban nem lépett pályára az NFL-ben. Sokáig egyetlen csapat sem tartott igényt a szolgálataira, így az IFL-ben szereplő Allen Wranglers-hez sz...

Hall of Fame 2012 - Cortez Kennedy

Írta: Fucu — 2012. augusztus 4., 11:47

Az idei év második védekező játékosa, aki bekerült a Hírességek Csarnokába, minden idők egyik legjobb DT-je.

Manapság ritka számba megy, hogy egy játékos egész pályafutását egy csapatban töltse el, ráadásul teljesítménye kimagasló legyen. A következő portéban egy ilyen játékos kerül bemutatásra.Cortez Kennedy 1968. augusztus 23-án született az Arkansas-i Osceolaban. A városban született/élt már több profi...

Tranzakciók Seattle-ben

Írta: Höri — 2012. július 28., 04:24

Unger marad, Bryant érkezik

A csapat centere, Max Unger 4 éves, 24.935 millió dolláros hosszabításba ment bele, átlagbére így a 4. legmagasabb lett a centerek között. Eközben Mike Williams helyére érkezett egy másik jelentős kihagyás után visszatérő elkapó, a 3 éve csapatnélküli Antonio Bryant. A Tampában jól szereplő, Cincin...

Chris Clemons hosszabbított

Írta: Höri — 2012. július 24., 18:19
A Seattle pass rushere még egy évig bírt érvényes szerződéssel, ezt módosították újabb 3 évre. A 30 éves DE az elmúlt két évben 11-11 sacket jegyzett.