Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 927
Megy a 24 órás le mans-i motorverseny, van magyar csapat is.
Kampman
Hát nem sikerült jól.
Stockban pole-ból indultak, sőt körrekorddal nyerték az időmérőt, aztán versenyen már az elején elkezdtek jönni a bajok. Kovács akkorát esett hogy kulcscsont törése lett, attól kezdve meg esélytelen volt minden, végül 40. -ek lettek.

Én most úgy látom, hogy sikerült a csapatnak egy elég versenyképes motort odatenni, de a versenyzők elrontották. Rutintalanság, lehet hogy túlizgulták, túlerőltették, lehet hogy a pole miatt túl nagyok lettek az elvárások... biztos lesznek majd nyilatkozatok, amikből kiderülnek új részletek, ...de azt hiszem nem lehet olyan nézőpontot találni, ahonnan ez az eredmény nem csalódás. 😕

Bízzunk benne, hogy legközelebb jobb lesz.
Jan
Az eredmények.com-on NC van, nem 40.hely. Mondjuk nem is DNF. Ez a "not classifed" itt mit takar? Még elemzik, hogy helyezést kapnak vagy sem?
Őszentsége Sobri Jóska
A kommentátorok azt mondták, hogy a versenytáv kevesebb mint 70%-át teljesítették csak, ezért nem kapnak semmilyen helyezést.

A vége felé említették, hogy az utolsó pár órában már ki se mentek egyáltalán, de aztán kijöttek az utolsó körre, hogy legalább a kockás zászlót láthassák.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 937 — #NoStress
Megy a 24 órás le mans-i motorverseny, van magyar csapat is.
Kampman
Hát nem sikerült jól.
Stockban pole-ból indultak, sőt körrekorddal nyerték az időmérőt, aztán versenyen már az elején elkezdtek jönni a bajok. Kovács akkorát esett hogy kulcscsont törése lett, attól kezdve meg esélytelen volt minden, végül 40. -ek lettek.

Én most úgy látom, hogy sikerült a csapatnak egy elég versenyképes motort odatenni, de a versenyzők elrontották. Rutintalanság, lehet hogy túlizgulták, túlerőltették, lehet hogy a pole miatt túl nagyok lettek az elvárások... biztos lesznek majd nyilatkozatok, amikből kiderülnek új részletek, ...de azt hiszem nem lehet olyan nézőpontot találni, ahonnan ez az eredmény nem csalódás. 😕

Bízzunk benne, hogy legközelebb jobb lesz.
Jan
Az eredmények.com-on NC van, nem 40.hely. Mondjuk nem is DNF. Ez a "not classifed" itt mit takar? Még elemzik, hogy helyezést kapnak vagy sem?

több mint 1 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 730 — Steelers fan
Megy a 24 órás le mans-i motorverseny, van magyar csapat is.
Kampman
Hát nem sikerült jól.
Stockban pole-ból indultak, sőt körrekorddal nyerték az időmérőt, aztán versenyen már az elején elkezdtek jönni a bajok. Kovács akkorát esett hogy kulcscsont törése lett, attól kezdve meg esélytelen volt minden, végül 40. -ek lettek.

Én most úgy látom, hogy sikerült a csapatnak egy elég versenyképes motort odatenni, de a versenyzők elrontották. Rutintalanság, lehet hogy túlizgulták, túlerőltették, lehet hogy a pole miatt túl nagyok lettek az elvárások... biztos lesznek majd nyilatkozatok, amikből kiderülnek új részletek, ...de azt hiszem nem lehet olyan nézőpontot találni, ahonnan ez az eredmény nem csalódás. 😕

Bízzunk benne, hogy legközelebb jobb lesz.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 1 éve
JéBé Green Bay Packers 8 203
Ezt kanyarcsúcspontos faszságot is valahogy szabályozni kellene mert ha Max lett volna előrébb 1 cm-vel akkor jogosan vágja át a kanyart....
Piastri is mindent akart csak elfordulni nem mivel előrébb van így mindenhez is joga van....de autónyi helyett sem hagyott....
ThundersNFL a Paraszt
Mindent akart csak elfordulni nem de hogy szo szerint Verstappen ezt mondja radioba azt valszeg o sem gondolta komolyan a sajat szajabol.
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ezt kanyarcsúcspontos faszságot is valahogy szabályozni kellene mert ha Max lett volna előrébb 1 cm-vel akkor jogosan vágja át a kanyart....
Piastri is mindent akart csak elfordulni nem mivel előrébb van így mindenhez is joga van....de autónyi helyett sem hagyott....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 131 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
B@szki Hamilton nagyon sokat kapott.
PIA +39 mp
LEC +31 mp
több mint 1 éve
Stez SMU Mustangs 49 913 — Whoops, looks like something went wrong.
Lehet a legjobb autó a McLaren, de mindkét pilótájuk max átlagos felett egy kicsivel....
ThundersNFL a Paraszt
Átlagon felül van kb Max es Lewis.
LeClercet se tennem mar nagyon más polcra mint Norris vagy Piastri.
Toca
Lewis mar nincs atlagon felul szerintem. Mar nincs meg benne a gyilkos oszton es az a plusz, hogy ki tudja maxolni az autojat (hiaba nem is jo a Ferrari).

Nala szerintem fejben valami elszakadt, amikor kikapott Maxtol azon a kerdojeles 2021-es Abu Dhabi versenyen. Meg feltetelezem, hogy ez a korral is jar, elvegre egy 40 eves pilotarol beszelunk. Nem erzem ot kelloen "ehesnek".

Nalam Max egyedul van a felso polcon, alatta meg masik 3-4-5 pilota talan.

több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 875 — Vikings fan
Lehet a legjobb autó a McLaren, de mindkét pilótájuk max átlagos felett egy kicsivel....
ThundersNFL a Paraszt
Átlagon felül van kb Max es Lewis.
LeClercet se tennem mar nagyon más polcra mint Norris vagy Piastri.
több mint 1 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 049 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
#46 második hely Imola-ban és Rossi nagyon szépen vezetett
Viszont ez a pálya alkalmatlan WEC versenyzésre

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Lehet a legjobb autó a McLaren, de mindkét pilótájuk max átlagos felett egy kicsivel....
ThundersNFL a Paraszt
Piastri idén profi
vpi
Továbbra is tartom - Piastri a VB legfőbb esélyese nálam az idén.
iktriad
Ha Norris továbbra ennyit fog mellé balfaszkodni akkor meg pláne...

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 713 — Patriot
Lehet a legjobb autó a McLaren, de mindkét pilótájuk max átlagos felett egy kicsivel....
ThundersNFL a Paraszt
Piastri idén profi

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 392 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Továbbra is tartom - Piastri a VB legfőbb esélyese nálam az idén.
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Max most bánhatja a rajtot....nagyon
Miami sima McLaren 1-2 lesz..

Mit mondtam a Szaúdi nagydíj után....

Szerkesztette: ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 29 609 — nabege2@yahoo.com
csóri Hadjar taktikából simán 8. lehetett volna, de a Williams DRS kiszúrt vele
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 131 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Dobogó és 10 mp belül a győzteshez képest. Ennek örülni kell! 👏
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Lehet a legjobb autó a McLaren, de mindkét pilótájuk max átlagos felett egy kicsivel....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ha Max visszaadja és nem büntetik meg akkor mi lenne a stájsz most?
ThundersNFL a Paraszt
Nem tudta visszaadni az sc alatt eleve.
Tarsi
Még az SC előtt....de akkor lehet arra veszett volna rajta mint Piastri,hogy kinyírja hamarabb a gumikat

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 763
Ha Max visszaadja és nem büntetik meg akkor mi lenne a stájsz most?
ThundersNFL a Paraszt
Nem tudta visszaadni az sc alatt eleve.
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Gyerünk Lec!

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 743 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ha Max visszaadja és nem büntetik meg akkor mi lenne a stájsz most?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 131 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Remélem meglesz a dobogó, nagyott megy ma #16!
steelwolf
Meg is érdemli😊
ThundersNFL a Paraszt
Már csak 1.8 😬
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 131 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Amúgy ez a Williams taktika egyszerű, de zseni.
több mint 1 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 763
Azért arra az indoklásra kíváncsi leszek ezt, hogy magyarázzák meg, hogy nem bünti.