Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Newgarden megint megnyerte az Indy 500-at!
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 868 — Cowboys fan
Azért megverte Schumit, azt akármilyen autóban sosem volt könnyű 😀
Heisman nádor
Igen, de az volt a Ferrari oroszlánkörmének első megvillantása. Hú, emlékszem, mikor Jerezben összementek Villeneuve-vel az utolsó futamon, abból mekkora balhé volt. Aztán előreengedte a végén Häkkinen-t, aki megnyerte első F1 futamát. Akkor még nem sejtette se ő, se senki, hogy jelképesen át is adta a stafétabotot a finn-nek, és a McLarennek mint 1. számú autó és pilóta.
iktriad
Kénytelen volt előreengedni, megsérült a szekér oldalszekrénye, azt sem tudták, hogy célba tud-e érni vele. Meg még Coulthard is elé került.

És az volt az egyetlen futam a sportág történetében, ahol az időmérő edzésen hármas holtverseny született az első helyen.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
LOL Larson 20 körrel az Indy 500 vége előtt vezet, Csak a pit stoppok miatt, de akkor is.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kár azért a gyorshajtásért a pitben, mert simán Top 10-es lehetett volna Larson...

Azért megverte Schumit, azt akármilyen autóban sosem volt könnyű 😀
Heisman nádor
Igen, de az volt a Ferrari oroszlánkörmének első megvillantása. Hú, emlékszem, mikor Jerezben összementek Villeneuve-vel az utolsó futamon, abból mekkora balhé volt. Aztán előreengedte a végén Häkkinen-t, aki megnyerte első F1 futamát. Akkor még nem sejtette se ő, se senki, hogy jelképesen át is adta a stafétabotot a finn-nek, és a McLarennek mint 1. számú autó és pilóta.
iktriad
Az hatalmas volt hogy Schumi a futam előtt bemondta hogy Villeneuve őt direkt ki fogja ütni 😀😀😀
Heisman nádor
Sokat nézte a 90-es suzukai futam rajtját, ahol Senna konkrétan így lett világbajnok. 😀
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Azért megverte Schumit, azt akármilyen autóban sosem volt könnyű 😀
Heisman nádor
Igen, de az volt a Ferrari oroszlánkörmének első megvillantása. Hú, emlékszem, mikor Jerezben összementek Villeneuve-vel az utolsó futamon, abból mekkora balhé volt. Aztán előreengedte a végén Häkkinen-t, aki megnyerte első F1 futamát. Akkor még nem sejtette se ő, se senki, hogy jelképesen át is adta a stafétabotot a finn-nek, és a McLarennek mint 1. számú autó és pilóta.
iktriad
Az hatalmas volt hogy Schumi a futam előtt bemondta hogy Villeneuve őt direkt ki fogja ütni 😀😀😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Azért megverte Schumit, azt akármilyen autóban sosem volt könnyű 😀
Heisman nádor
Igen, de az volt a Ferrari oroszlánkörmének első megvillantása. Hú, emlékszem, mikor Jerezben összementek Villeneuve-vel az utolsó futamon, abból mekkora balhé volt. Aztán előreengedte a végén Häkkinen-t, aki megnyerte első F1 futamát. Akkor még nem sejtette se ő, se senki, hogy jelképesen át is adta a stafétabotot a finn-nek, és a McLarennek mint 1. számú autó és pilóta.
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Na ezt megnéztem, Montoya először Barber Saab Pro Series-ben ment, utána Williams junior pilóta volt és ők adták kölcsön Amerikába a CART-ba, de British Formulában is ment a CART előtt. Szóval igen is meg nem is, ezt döntsd el te 😀
Viszont az hogy Villeneuve után viszont nem nyílt meg az út az tényleg 'beárazza' a mezőnyt, mert ha lenne az a tehetség biztos lenne aki utánuk nyúlna.
Talán a protekciós, 2000-es évekbeli Sargeant, Scott Speed volt az egyetlen még, de őt másfél év után kirakták.
Heisman nádor
Azt hozzáteszem, hogy Villeneuve se volt az a nagy was ist das, azok után, hogy volt 2 év jó éve a mezőnyt Red Bull szinten uraló akkori Williamsben. Ahogy az megszűnt, és nem volt alatt többé jó autó, úgy ment az ő karrierje is a levesbe kis túlzással az F-1-ben,
iktriad
Azért megverte Schumit, azt akármilyen autóban sosem volt könnyű 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Közben lassan elkezdődik a Coca Cola 600 (és az M4-en megy az a Monte Carlo-i F1 futam ismétlése is 😀),
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na ezt megnéztem, Montoya először Barber Saab Pro Series-ben ment, utána Williams junior pilóta volt és ők adták kölcsön Amerikába a CART-ba, de British Formulában is ment a CART előtt. Szóval igen is meg nem is, ezt döntsd el te 😀
Viszont az hogy Villeneuve után viszont nem nyílt meg az út az tényleg 'beárazza' a mezőnyt, mert ha lenne az a tehetség biztos lenne aki utánuk nyúlna.
Talán a protekciós, 2000-es évekbeli Sargeant, Scott Speed volt az egyetlen még, de őt másfél év után kirakták.
Heisman nádor
Azt hozzáteszem, hogy Villeneuve se volt az a nagy was ist das, azok után, hogy volt 2 év jó éve a mezőnyt Red Bull szinten uraló akkori Williamsben. Ahogy az megszűnt, és nem volt alatt többé jó autó, úgy ment az ő karrierje is a levesbe kis túlzással az F-1-ben,
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Ma nap után lassan Kiváncsi lennék ezekből az Indy sofőrökből hányan tudnának értékelhető tempóban egyáltalán végig menni a monacói pályán😄
ozibozi
A mai mezőnyből Sato, Ericsson és Grojean F1-es kocsival járt ott többször is.
iktriad
Szerintem egyedül Villeneuve volt és talán Andretti (ott a timeline nincs meg pontosan) akik IndyCarból át tudtak jönni és sikeresek voltak. Villeneuve tényleg az akit innen néztek ki a tehetsége miatt. De Palou és O'Ward próbáltak átmenni, de végül a McLarennél helyesen Piastrira esett a választás, a kis RB pedig visszavitte Ricciardot, de nekik ott van még Lawson is aki már tudott bizonyítani így az is esélytelen.
Alex Rossi lehet ment Monacóban a Manorral de nem biztos. Szerintem amúgy Larson akkora tehetség neki lenne reális esélye, bármibe beleülteted menni fog.
Heisman nádor
Montoya is onnan jött nem? Vagy ő csak oda ment vissza?
iktriad
Na ezt megnéztem, Montoya először Barber Saab Pro Series-ben ment, utána Williams junior pilóta volt és ők adták kölcsön Amerikába a CART-ba, de British Formulában is ment a CART előtt. Szóval igen is meg nem is, ezt döntsd el te 😀
Viszont az hogy Villeneuve után viszont nem nyílt meg az út az tényleg 'beárazza' a mezőnyt, mert ha lenne az a tehetség biztos lenne aki utánuk nyúlna.
Talán a protekciós, 2000-es évekbeli Sargeant, Scott Speed volt az egyetlen még, de őt másfél év után kirakták.

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ma nap után lassan Kiváncsi lennék ezekből az Indy sofőrökből hányan tudnának értékelhető tempóban egyáltalán végig menni a monacói pályán😄
ozibozi
A mai mezőnyből Sato, Ericsson és Grojean F1-es kocsival járt ott többször is.
iktriad
Szerintem egyedül Villeneuve volt és talán Andretti (ott a timeline nincs meg pontosan) akik IndyCarból át tudtak jönni és sikeresek voltak. Villeneuve tényleg az akit innen néztek ki a tehetsége miatt. De Palou és O'Ward próbáltak átmenni, de végül a McLarennél helyesen Piastrira esett a választás, a kis RB pedig visszavitte Ricciardot, de nekik ott van még Lawson is aki már tudott bizonyítani így az is esélytelen.
Alex Rossi lehet ment Monacóban a Manorral de nem biztos. Szerintem amúgy Larson akkora tehetség neki lenne reális esélye, bármibe beleülteted menni fog.
Heisman nádor
Montoya is onnan jött nem? Vagy ő csak oda ment vissza?
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Ma nap után lassan Kiváncsi lennék ezekből az Indy sofőrökből hányan tudnának értékelhető tempóban egyáltalán végig menni a monacói pályán😄
ozibozi
A mai mezőnyből Sato, Ericsson és Grojean F1-es kocsival járt ott többször is.
iktriad
Szerintem egyedül Villeneuve volt és talán Andretti (ott a timeline nincs meg pontosan) akik IndyCarból át tudtak jönni és sikeresek voltak. Villeneuve tényleg az akit innen néztek ki a tehetsége miatt. De Palou és O'Ward próbáltak átmenni, de végül a McLarennél helyesen Piastrira esett a választás, a kis RB pedig visszavitte Ricciardot, de nekik ott van még Lawson is aki már tudott bizonyítani így az is esélytelen.
Alex Rossi lehet ment Monacóban a Manorral de nem biztos. Szerintem amúgy Larson akkora tehetség neki lenne reális esélye, bármibe beleülteted menni fog.

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Honda a 2015-ös F1-es motorokat hozták el Indybe?

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Honda PR-osai egyre jobban várják a kockás zászlót. 😀
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ma nap után lassan Kiváncsi lennék ezekből az Indy sofőrökből hányan tudnának értékelhető tempóban egyáltalán végig menni a monacói pályán😄
ozibozi
A mai mezőnyből Sato, Ericsson és Grojean F1-es kocsival járt ott többször is.

Szerkesztette: iktriad
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 688
Ma nap után lassan Kiváncsi lennék ezekből az Indy sofőrökből hányan tudnának értékelhető tempóban egyáltalán végig menni a monacói pályán😄
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 235 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Elfüstölő Hondák
PTSD:  www.youtube.com/watch?v=VsjWzn7Ettg&t=12s0
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Bekezdtek a svédek
zacknorb
Csóringer Ericsson
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 235 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Bekezdtek a svédek
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 235 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
🚨🚨UPDATE🚨🚨: Az IndyCar tájékoztatása szerint az Indianapolis 500-on a helyi hatóságokkal együttműködve időkorlátot léptetnek életbe annak érdekében, hogy garantálják a pályára kilátogató rajongók biztonságos távozását és hazajutását.

Ebből adódóan a versenyt 8:15-kor (magyar idő szerint hétfő 2:15) akkor is le fogják inteni, ha addig nem sikerül teljesíteni az 500 mérföldet.
több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 490 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!

Most sikerült visszanéznem az F-1!
Végre megvan, ennyi szenvedés, szerencsétlenkedés után sikerült győzni!! 😁😁🏎
Igazán érzelemdús győzelem volt.
Külön tetszett ahogy Albert herceg is beszállt az ünneplésbe!
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
UPDATE: Estimated green flag time is now 4:44 PM ET.

Stay with NBC and Peacock for additional #Indy500   updates.
zacknorb
Szolgálati közlemény Shawnkától, ha tényleg lesz verseny Indianapolisban.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 235 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
UPDATE: Estimated green flag time is now 4:44 PM ET.

Stay with NBC and Peacock for additional #Indy500   updates.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 335 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Biztosan meg fogja kapni a waivert, minden insider ezt írta.

Elég nagy butaság is lenne a NASCAR-tól, ha nem kapná meg.
Mikey
Pedig az időjárás mindent megtesz, hogy visszakergesse Charlotte-ba. Amúgy elég komoly sztárparádé van ma az Indy 500-on. Aki szemfüles, még egy magyart is felismerhet köztük. 😉 Most már csak az időjárásnak kéne áldását adnia a futamra...

Innen lemaradt, de még a talán legnagyobb helyi híresség, David Letterman is kint van.

Monacot úgy kellene kibaszni a versenynaptárból mint macskát szarni....
Szarnék rá,hogy legendás meg tudja mi a faszom de ha nincs eső vagy baleset akkor ez egy unalmas fős vonatozás....
Vagy ha nincs eső mindhárom keveréket kell használni....plusz DRS zóna lenne az alagút is....
Ez így nézhetetlen xar....
ThundersNFL a Paraszt
Akkor ne nézd.
Nekem ez az egyetlen F1-es futam, amit mindig igyekszem megnézni, számomra ez a verseny, nem az, amikor az aktuálisan legjobb autó ad fél percet a másodiknak, és az a fő izgalmi faktor, hogy beragad e egy csavar kerékcserénél vagy a kilencedik három kör alatt meg tudja e fogni a nyolcadikat.
Monacoban bárki nyerhet, bármi megtörténhet, amiben az is benne van, hogy éppen nem történik semmi.
Nekem a kedvenc F1-es pályám.
Látod, ízlések és pofonok...
Őszentsége Sobri Jóska
+100000000000000000000 Én minden évben várom Monte Carlo-t. Egyszerűen nincs F1 nélküle számomra. Nem véletlenül mondják, hogy ez a versenynaptár ékköve. Jó, nem lehet minden futam olyan, mint a 96-os, amikor NÉGYEN értek célba (Olivier Panis egyetlen futamgyőzelme az F1-ben evör. A verseny után van bankett. Kölcsönöznie kellett egy zakót rá, annyira nem számított a győzelemre. 😀 😀 😀), de azért el lehet nézni 2 órát.

Szerkesztette: iktriad