Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
1 hónapja
Volt kollégám - már nyugdíjas vagy 10 éve - mondta, mikor megkérdeztem tőle, hogy XYbácsi, te cigiztél valaha? Aszonta igen, de általános másodikban leszokott. (bányász család sarja).Ja, emlékszem, 5-6 évesen még nagyon szenvedtem, amikor megittam 😀Amúgy azért felnőtt emberként lehet azzal is szembesülni kellene, hogy nem minden ízlik mindenkinek. Sőt, van olyan, aki kimondottan kevés dolgot szeret igazán. Illetve folyamatos változásban van az emberi ízlés is.Így van, én például egyre jobban szeretem a cigánypecsenyét és a steak-et. Meg a sört is 😀
szaba
warr_b
somoskovig
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
1 hónapja
Nekem a gyerekeim mindenből kértek / kérnek 1-1,5 éves koruktól. Néha már fárasztó volt, hogy leültem enni, és akármennyire is ettek előtte, jöttek lejmolni. Ugyanez történt a sörrel is. Legnagyobb gyermeknél, kb 2,5-3 éves volt, mondom jó, itt van, igyál - gondoltam ez biztos nem ízlik neki. Tévedtem, óriásit. A gyerek rendesen szerette a sört. A középső lány, vele ezt nem játszottam el, a legkisebb fiú, hát nem ez is szereti!? Rendesen zugivó vagyok a saját otthonomban, különben kuncsorog a sörért. Másfél évesen.Ja, emlékszem, 5-6 évesen még nagyon szenvedtem, amikor megittam 😀Amúgy azért felnőtt emberként lehet azzal is szembesülni kellene, hogy nem minden ízlik mindenkinek. Sőt, van olyan, aki kimondottan kevés dolgot szeret igazán. Illetve folyamatos változásban van az emberi ízlés is.Így van, én például egyre jobban szeretem a cigánypecsenyét és a steak-et. Meg a sört is 😀
szaba
warr_b
somoskovig
Szerkesztette: szaba
1 hónapja
Ja, emlékszem, 5-6 évesen még nagyon szenvedtem, amikor megittam 😀Amúgy azért felnőtt emberként lehet azzal is szembesülni kellene, hogy nem minden ízlik mindenkinek. Sőt, van olyan, aki kimondottan kevés dolgot szeret igazán. Illetve folyamatos változásban van az emberi ízlés is.Így van, én például egyre jobban szeretem a cigánypecsenyét és a steak-et. Meg a sört is 😀
szaba
warr_b
1 hónapja
Amúgy azért felnőtt emberként lehet azzal is szembesülni kellene, hogy nem minden ízlik mindenkinek. Sőt, van olyan, aki kimondottan kevés dolgot szeret igazán. Illetve folyamatos változásban van az emberi ízlés is.Így van, én például egyre jobban szeretem a cigánypecsenyét és a steak-et. Meg a sört is 😀
szaba

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
1 hónapja
Nem pusztán változik az emberek ízlése, hanem konkrétan romlik. Egyre több olyan ember van, aki kimondottan kevés dolgot szeret. Nőtt a kaják kínálata és mennyisége, ami miatt egyre kényelmesebbek vagyunk és masszív túlfogyasztás van, ami pont ehhez vezet. Ezelőtt 50 évvel nem voltak ilyen finomak az ételek, nagyapáink mégis megettek szinte mindent. Én speciel elfogadom, ha valaki jópár dolgot nem szeret, de van olyan kolleganőm, aki állítása szerint a hapsija 4-5 fajta kaját szeret, ami miatt étteremben sem sok helyre tudnak elmenni. Ebben az esetben nagyon nehéz lenne nem a csávóban keresni a hibát.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
1 hónapja
Igen, szerintem ezzel nálunk is ritkán találkozik. Na meg persze tőlem az ellenkezőjét látja és én ezt szoktam is hangsúlyozni.Azért ha anyu főz, akkor gyaníthatóan a gyerek nem szembesül azzal a dologgal, hogy anyu nem eszik pacalt, főzeléket, tojáslevest.lehet hogy direktbe nem tanítja, de ha azt látja hogy az anyja válogatEz leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
dugo93
akkor igenis ráragad mert a gyerek a felnőtt mintát utánozza
Negritis, a vajda
Ritka az a helyzet amikor a gyerek látja, hogy az anyja válogatós.
kittli
1 hónapja
Azért ha anyu főz, akkor gyaníthatóan a gyerek nem szembesül azzal a dologgal, hogy anyu nem eszik pacalt, főzeléket, tojáslevest.lehet hogy direktbe nem tanítja, de ha azt látja hogy az anyja válogatEz leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
dugo93
akkor igenis ráragad mert a gyerek a felnőtt mintát utánozza
Negritis, a vajda
Ritka az a helyzet amikor a gyerek látja, hogy az anyja válogatós.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
1 hónapja
Adtam volna, ha úgy folytatódik: öcsém a mai napig ott ül.Nekem anyám bármit főzött, azt mondta, hogy addig fel nem kelünk az asztaltól, amíg mindent meg nem eszünk.Ez leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
dugo93
eaglesmcnabb
1 hónapja
Nekem anyám bármit főzött, azt mondta, hogy addig fel nem kelünk az asztaltól, amíg mindent meg nem eszünk. Mivel nem akartunk ott rohadni, megettük mindig. Így utólag megérte a "szigor" mert megeszünk azóta is bármit. Hozzáteszem, hogy aki nagyanyám rettenetes főztjén nő fel, az tényleg bármit megeszik. Emiatt tesómmal kajakihívás bajnokok vagyunk, ha most leírnám hogy miket ettünk már meg életünk során fogadásból, szerintem instant bant kapnék.Ez leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
dugo93
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
1 hónapja
Az általános, ahova a gyerekek járnak szupermenza van, jelentsen ez bármit is. Svédasztalos, és már az elsősök is maguknak szedik a kaját. Minden nap kétféle leves, 2-3 féle köret, 2 főétel plusz minden mentes főétel is. Plusz evés után nem csak úgy lerakják valahova a tálcát, hanem nekik kell kiönteni, kikaparni a maradékot, hogy lássa, mennyit pazarol. Elvileg a tavalyi tanévben 30%-al csökkent a kidobott étel mennyisége.Csak erre reagálok: ahol ez van, ott felügyeli a konyhai személyzet, hogy ne legyen ez a magatartás, tehát tanítják a gyerekeket arra, hogy inkább szedjen kétszer, de ne csináljon felesleges hulladékot. Ebben éppen ez a pláne, hogy a gyerek esetlegesen ortó, otthonról hozott hozzáállását is változtassa a rendszer.És egy 7 éves gyerek még kevésbé tudja. Ettől függetlenül persze tuti jobb lenne egy svédasztalos verzió mint a jelenlegi.Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar.Szerencséd volt. Sok helyen nagyon rossz az étel minősége és / vagy ízesítése. De ezért is jó kezdeményezés a svédasztalos ebéd a sulimenzán. Remélhetőleg egyre több helyen lesz majd így megoldva az iskolai étkeztetés.
Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
eaglesmcnabb
szaba
eaglesmcnabb
szaba
1 hónapja
lehet hogy direktbe nem tanítja, de ha azt látja hogy az anyja válogatEz leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
dugo93
akkor igenis ráragad mert a gyerek a felnőtt mintát utánozza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Az hogy válogatós valaki egy dolog. Én nem vagyok az, de nekem is volt pár étel amit nem ettem meg. Én ilyenkor ki sem kértem inkább, de volt olyan gyerek aki kikérte, összeturkálta a villájával majd visszavitte. Illetve amit eagles is említett, a svédasztal. Ha nem tudom ízleni fog-e, akkor nem szedek ki egy bazinagy adagot, hanem egy falatot megkóstolok és ha jó akkor szedek. Ezeket az alapvető dolgokat kéne megtanítani.Ez leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
dugo93
1 hónapja
Ez leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.Ezzel pár évvel ezelőttig egyet is értettem volna, de nálunk a nagyobbik gyerek borzasztó válogatós. Nagyon vékony réteg az amit megeszik. Pedig én aztán úgy nevelem, amilyen én is vagyok. Minden kaja ami otthon van finom és megesszük. Az öccse meg full olyan, mint én. Bármit megeszik.
Sebii
Btw az anyja is full válogatós, az is lehet hogy valahogy tőle ragad át rá, pedig nem erre tanítja ő sem.
1 hónapja
Csak erre reagálok: ahol ez van, ott felügyeli a konyhai személyzet, hogy ne legyen ez a magatartás, tehát tanítják a gyerekeket arra, hogy inkább szedjen kétszer, de ne csináljon felesleges hulladékot. Ebben éppen ez a pláne, hogy a gyerek esetlegesen ortó, otthonról hozott hozzáállását is változtassa a rendszer.És egy 7 éves gyerek még kevésbé tudja. Ettől függetlenül persze tuti jobb lenne egy svédasztalos verzió mint a jelenlegi.Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar.Szerencséd volt. Sok helyen nagyon rossz az étel minősége és / vagy ízesítése. De ezért is jó kezdeményezés a svédasztalos ebéd a sulimenzán. Remélhetőleg egyre több helyen lesz majd így megoldva az iskolai étkeztetés.
Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
eaglesmcnabb
szaba
eaglesmcnabb
1 hónapja
Ez leginkább neveltetés kérdése. Én úgy nőttem fel, hogy az ételt nem pazaroljuk, ez tabu volt. Pedig nem voltunk szegények, sőt, középosztálynak inkább a felső részéhez tartoztunk.
1 hónapja
Szerintem nem, mert az én időmben is ugyanúgy szarozták az akkori menzát. Szimplán csak válogatósak a gyerekek, meg úgy általánosságban az emberek is. Valamiért a vendéglőkben is rengetegen otthagyják a kaját, pedig ott még direktben fizetnek is érte, és jó esetben ők választják ki, hogy mit ennének. Ráadásul vendéglős kajára még nem is mondhatjuk, hogy ehetetlen, ha az lenne, akkor nem élne meg az étterem...Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar.Szerencséd volt. Sok helyen nagyon rossz az étel minősége és / vagy ízesítése. De ezért is jó kezdeményezés a svédasztalos ebéd a sulimenzán. Remélhetőleg egyre több helyen lesz majd így megoldva az iskolai étkeztetés.
Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
eaglesmcnabb
szaba
Lerágott csont, de még rosszabb, hogy svédasztalnál is csomóan otthagyják. Még a felnőttek is... Négycsillagos szállodában is volt, hogy a mellettem levő asztalnál a kiscsaj kiszedett egy tonna kaját, aztán legalább a felét otthagyta a tányéron, de úgy, hogy azért közben kb. mindenbe belezabált. Számomra ez a legalja. Nem igaz, hogy nem tudják belőni hogy mire van szükségük. És egy 7 éves gyerek még kevésbé tudja. Ettől függetlenül persze tuti jobb lenne egy svédasztalos verzió mint a jelenlegi.
Hozzáteszem, azért nem véletlen hogy manapság egyre több gyerek válogat, és ez a kaja minőségétől is független. Egyre több az elhízott diák, a folyamatosan kalóriatöbbletben levő gyerekek pedig nyilván nem fogják megenni a főtt krumplit meg a finomfőzeléket.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
1 hónapja
Azt mondjam, hogy a "maradékot" előre kiválogatják?Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar.A kulonbseg az elkeszitett kajabol a maradek gyakorlatilag nehezkesen feldolgozhato es vigyek. Az alapanyag viszont egy teljesen mas teszta.
Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
eaglesmcnabb
no
A maradék az, amit kibasznak ebèd címen, nehogymár ő szart vigyen haza ingyen...
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
1 hónapja
Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar.A kulonbseg az elkeszitett kajabol a maradek gyakorlatilag nehezkesen feldolgozhato es vigyek. Az alapanyag viszont egy teljesen mas teszta.
Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
eaglesmcnabb
1 hónapja
Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar.Szerencséd volt. Sok helyen nagyon rossz az étel minősége és / vagy ízesítése. De ezért is jó kezdeményezés a svédasztalos ebéd a sulimenzán. Remélhetőleg egyre több helyen lesz majd így megoldva az iskolai étkeztetés.
Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
eaglesmcnabb
1 hónapja
Ismerősöm iskolai konyhán dolgozik, a maradékokból viszi haza a férjének meg a fiának a kaját, azoknak meg többnyire nem kell, mert állításuk szerint szar. Tesóm meg tanár, neki a diákok viszik fel a kaját állandóan ebéd után, mert nagy átlagban kb. a felét otthagyják.
Ezen ismeretek tudatában ezek a gyömrői tetvek is kivárhatták volna a sorukat, úgy is maradt volna elég maradék.
Én mondjuk nem értem, a 4+12 év alatt pontosan 0-szor hagytam ott a kaját a menzán, pedig anyámék etettek rendesen, akkor is amikor csórók voltunk. 3 óvodába és 2 iskolába jártam, mindenhol kiváló volt a kaja.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
1 hónapja
Mi egy beteg kislány alapítványának ajánljuk fel, havonta 6-12 ezer forint között van a “fogyasztásunk”, minden forint számít 😊
1 hónapja
maradék amúgy is menne a szemétbe, bár van ahonnan elviszik a foodbankba ami még használható, de többségében szemétbe kerül (sajnos)Valszeg minden konyhán lopnak, józanabb konyhások a maradékot viszik haza, a többi meg annyit, amennyit tud.24.hu/belfold/2026/09/02/gyomro-altalanos-iskola-lopas-konyhasok/Szerintem abból van sokkal kevesebb, ahol nem így működik. Már gyerekkoromban is így működött, pedig ez nem ma volt. De senki nem csinált ezzel semmit…sajnos!
Az kemény gyerekektől ellopni nap mint nap az étel közel 70% át, aztán csodalkozik a szülő miért éhes szegény gyerek mindig. Gyanítom azért nem ez az egyetlen hely ahol így működik
kapitnono
Klaci79
ender1112
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
1 hónapja
Valszeg minden konyhán lopnak, józanabb konyhások a maradékot viszik haza, a többi meg annyit, amennyit tud.24.hu/belfold/2026/09/02/gyomro-altalanos-iskola-lopas-konyhasok/Szerintem abból van sokkal kevesebb, ahol nem így működik. Már gyerekkoromban is így működött, pedig ez nem ma volt. De senki nem csinált ezzel semmit…sajnos!
Az kemény gyerekektől ellopni nap mint nap az étel közel 70% át, aztán csodalkozik a szülő miért éhes szegény gyerek mindig. Gyanítom azért nem ez az egyetlen hely ahol így működik
kapitnono
Klaci79
Szerkesztette: ender1112
1 hónapja
24.hu/belfold/2026/09/02/gyomro-altalanos-iskola-lopas-konyhasok/erre anyukam tortenete a legjobb. vezeto ovono volt, es azzal szembesult, hogy a hajnalban kitett tej, kakao csomag mindig meg volt dezsmalva, eleg sok hianyzott belole. rendszeresen heti tobbszor. 1-2 het utan elege lett ebbol, direkt odament jo par alkalommal hajnalban mikor kitettek, hogy mi tortenik. el is kapta a tolvajt. tudod ki volt? az egyik ovodas gyerek anyja, aki aztan tovabbertekesitette a piacon a cuccot ...
Az kemény gyerekektől ellopni nap mint nap az étel közel 70% át, aztán csodalkozik a szülő miért éhes szegény gyerek mindig. Gyanítom azért nem ez az egyetlen hely ahol így működik
kapitnono
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.