Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 1 éve
Nagyon szép dolog az adományozás, értékelem, DE az hogy ezt pofátlanul abból az ellopott pénzből csinálja, amit a "Jóisten" neki adott... Hát bassza meg!24.hu/belfold/2024/05/28/meszaros-lorinc-nelkulozes-szegeny-csalad-bicske-adomany-kisbusz/
Szerkesztette: KB23
több mint 1 éve
De azok rockkoncertek, ott teljesen más, mert ott valóban előre tudsz menni.Nem tudom most mi van, de régen a legnagyobb koncerteken is simán előre lehetett menni kellő agilitással. Ráadásul a "pogózóna" is fellazítja az elejét. Nem hiszem ez érdemben változott volna, utoljára Amon Amarthon voltam még a covid előtt, akkor még így volt.Változó, mert valahol úgy tömörülnek mint a heringek és nem nagyon tudsz előremenni, a dulakodást meg nem szeretik.Régen sokat jártam koncertekre, ez nagyon nincs így.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Koncerten az állóhelyek miatt állnak sorba a népek, hiszen van, aki az első-második sorban szeretne tobzódni. Nekik ez a fontos, és ez egy másik élmény, másik fázisa a rajongásnak. Szóval, ha valaki elöl akar tombolni, annak muszáj korán kelni, vagy ott aludni.
kapitnono
topin
Legyen szó Hobo, Auróra, Kispál, Rammstein, Pogues vagy akár a Michael Jackson koncertről, amikor az első szám elkezdődik akkor bőven elég hátulról megindulni es hangos “vigyázat, jövök, helohelo” kiáltásokkal a legelső sorig könnyen el lehet hatolni pár perc alatt.
Őszentsége Sobri Jóska
Kell ehhez is egy kultúra, na.
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Emilyen koncerten nem biztos.
De mondom, nem tudom, túl sok koncerten nem voltam, popkoncerten meg főleg nem.
több mint 1 éve
Hagyjuk már, van jegye gondolom, bemegy aztán tróger módon előretolakszik aztán csókolom. Elég sokan ezt csinálják hidd el.Biztos 12 órával előtte már a stadion előtt csöveznék.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Koncerten az állóhelyek miatt állnak sorba a népek, hiszen van, aki az első-második sorban szeretne tobzódni. Nekik ez a fontos, és ez egy másik élmény, másik fázisa a rajongásnak. Szóval, ha valaki elöl akar tombolni, annak muszáj korán kelni, vagy ott aludni.
kapitnono
És akkor is ott lehet még a balszerencse, hogy bejutás után megbotlik és a tömeg szépen letarolja és hiába volt top20, a végén nem fér oda sehova 12+ óra sorban állás után. (ismerős gyerekével történt Ed Sheeran vagy Billy Eilish koncerten)
topin

több mint 1 éve
Nem tudom most mi van, de régen a legnagyobb koncerteken is simán előre lehetett menni kellő agilitással. Ráadásul a "pogózóna" is fellazítja az elejét. Nem hiszem ez érdemben változott volna, utoljára Amon Amarthon voltam még a covid előtt, akkor még így volt.Változó, mert valahol úgy tömörülnek mint a heringek és nem nagyon tudsz előremenni, a dulakodást meg nem szeretik.Régen sokat jártam koncertekre, ez nagyon nincs így.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Koncerten az állóhelyek miatt állnak sorba a népek, hiszen van, aki az első-második sorban szeretne tobzódni. Nekik ez a fontos, és ez egy másik élmény, másik fázisa a rajongásnak. Szóval, ha valaki elöl akar tombolni, annak muszáj korán kelni, vagy ott aludni.
kapitnono
topin
Legyen szó Hobo, Auróra, Kispál, Rammstein, Pogues vagy akár a Michael Jackson koncertről, amikor az első szám elkezdődik akkor bőven elég hátulról megindulni es hangos “vigyázat, jövök, helohelo” kiáltásokkal a legelső sorig könnyen el lehet hatolni pár perc alatt.
Őszentsége Sobri Jóska
Kell ehhez is egy kultúra, na.
Lúdas Solymi
több mint 1 éve
Változó, mert valahol úgy tömörülnek mint a heringek és nem nagyon tudsz előremenni, a dulakodást meg nem szeretik.Régen sokat jártam koncertekre, ez nagyon nincs így.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Koncerten az állóhelyek miatt állnak sorba a népek, hiszen van, aki az első-második sorban szeretne tobzódni. Nekik ez a fontos, és ez egy másik élmény, másik fázisa a rajongásnak. Szóval, ha valaki elöl akar tombolni, annak muszáj korán kelni, vagy ott aludni.
kapitnono
topin
Legyen szó Hobo, Auróra, Kispál, Rammstein, Pogues vagy akár a Michael Jackson koncertről, amikor az első szám elkezdődik akkor bőven elég hátulról megindulni es hangos “vigyázat, jövök, helohelo” kiáltásokkal a legelső sorig könnyen el lehet hatolni pár perc alatt.
Őszentsége Sobri Jóska
Kell ehhez is egy kultúra, na.
több mint 1 éve
Régen sokat jártam koncertekre, ez nagyon nincs így.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Koncerten az állóhelyek miatt állnak sorba a népek, hiszen van, aki az első-második sorban szeretne tobzódni. Nekik ez a fontos, és ez egy másik élmény, másik fázisa a rajongásnak. Szóval, ha valaki elöl akar tombolni, annak muszáj korán kelni, vagy ott aludni.
kapitnono
topin
Legyen szó Hobo, Auróra, Kispál, Rammstein, Pogues vagy akár a Michael Jackson koncertről, amikor az első szám elkezdődik akkor bőven elég hátulról megindulni es hangos “vigyázat, jövök, helohelo” kiáltásokkal a legelső sorig könnyen el lehet hatolni pár perc alatt.
több mint 1 éve
Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Koncerten az állóhelyek miatt állnak sorba a népek, hiszen van, aki az első-második sorban szeretne tobzódni. Nekik ez a fontos, és ez egy másik élmény, másik fázisa a rajongásnak. Szóval, ha valaki elöl akar tombolni, annak muszáj korán kelni, vagy ott aludni.
kapitnono
És akkor is ott lehet még a balszerencse, hogy bejutás után megbotlik és a tömeg szépen letarolja és hiába volt top20, a végén nem fér oda sehova 12+ óra sorban állás után. (ismerős gyerekével történt Ed Sheeran vagy Billy Eilish koncerten)
több mint 1 éve
Kis esze lenne a kereskedőnek, simán rátenne egy nyitó hétvégén 20-25%-ot az árakra 😊nem hinném, hogy generációs gap, szinte minden beharangozott nyitásnál tömeg/sor van, és ez így volt már harminc éve is.Gyanítom ez a generációs gap amit nem fogunk teljesen megértem soha.Annyiból nem teljesen, hogy az egy koncert ami ott ès akkor lesz ès ki tudja mikor tudok elmenni legközelebb...viszont egy üzletbe, ami várhatóan ott lesz sokáig, ès ugyan mi kapható most ami kèsőbb nem? Ha mondjuk a nyitó kedvezményt nem számítjuk de azért így sorba állni. De kinek, mire.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2
kapitnono
dande2
Toca
egyszerűen úgy gondolják az emberek, hogy 1, minél előbb jutnak be annál több minden közül tudnak választani; és 2, lesz valami nyitási kedvezmény az első x darab vásárlónak. well...
slowmotion
több mint 1 éve
nem hinném, hogy generációs gap, szinte minden beharangozott nyitásnál tömeg/sor van, és ez így volt már harminc éve is.Gyanítom ez a generációs gap amit nem fogunk teljesen megértem soha.Annyiból nem teljesen, hogy az egy koncert ami ott ès akkor lesz ès ki tudja mikor tudok elmenni legközelebb...viszont egy üzletbe, ami várhatóan ott lesz sokáig, ès ugyan mi kapható most ami kèsőbb nem? Ha mondjuk a nyitó kedvezményt nem számítjuk de azért így sorba állni. De kinek, mire.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2
kapitnono
dande2
Toca
egyszerűen úgy gondolják az emberek, hogy 1, minél előbb jutnak be annál több minden közül tudnak választani; és 2, lesz valami nyitási kedvezmény az első x darab vásárlónak. well...
több mint 1 éve
Gyanítom ez a generációs gap amit nem fogunk teljesen megértem soha.Annyiból nem teljesen, hogy az egy koncert ami ott ès akkor lesz ès ki tudja mikor tudok elmenni legközelebb...viszont egy üzletbe, ami várhatóan ott lesz sokáig, ès ugyan mi kapható most ami kèsőbb nem? Ha mondjuk a nyitó kedvezményt nem számítjuk de azért így sorba állni. De kinek, mire.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2
kapitnono
dande2
több mint 1 éve
Annyiból nem teljesen, hogy az egy koncert ami ott ès akkor lesz ès ki tudja mikor tudok elmenni legközelebb...viszont egy üzletbe, ami várhatóan ott lesz sokáig, ès ugyan mi kapható most ami kèsőbb nem? Ha mondjuk a nyitó kedvezményt nem számítjuk de azért így sorba állni. De kinek, mire.Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2
kapitnono
több mint 1 éve
Amikor a lányos apukák titokban a Tücsökben ‘bujkálnak’ csak hogy onnan szemmel tartsák szemük fényét, aki pont magát keresi…Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2
kapitnono
A szervízúton parkoló kocsikról ne is beszéljünk😉
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Látod valaki egy Azariah koncertre is reggel 6 tól sorban állt, az is kb ugyanez a kategória...Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2

több mint 1 éve
YoungZeeZee
9 546
iphone,ps2 stb sorba alltak ertr.ejszakaztak.gyokerekLyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
dande2
több mint 1 éve
Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni.Erre bezzeg van ideje mindenkinek......😔😔😔
www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
Ventura
több mint 1 éve
Lyézu$ -om, képesek az emberek ilyenert sorba allni. www.linkedin.com/posts/forbes-magyarorsz%C3%A1g_forbes-forbesmagazin-forbeshungary-activity-7201131007859691521-Rk3F?utm_source=share&utm_medium=member_ios
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 1 éve
ugye felszoktak merülni a elmebeteg sofőrökwww.youtube.com/watch?v=38B-WD5VSEI
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
nmhh.hu/tart/report/63/Kiskoruak_vedelme_pornografia_eroszakos_tartalom_korhatar_besorolasMa voltunk mi is a Garfielden és ugyanezeket játszották, úgyhogy központinak tűnik a dolog.Kíváncsi lennék, a Szinemaszitinél van-e bárki, aki átnézi a filmek előtt leadott reklámokat és előzeteseket. Ha nincs, akkor szánalom, ha van, akkor kellene agyat növeszteni.Ilyenkor jelentsd fel őket az NMHH-nál. Basszák meg őket, és a 10. félmilliós bírság után lesz majd valaki, aki átnézi.
Ma gyereknap hetvégéjének alkalmából elkezdték vetíteni a Garfieldet idő előtt. Volt valami Gru előzetes, Agymanók 2 előzetes, mondom oké.
Aztán valami film Scarlett Johannsonnal, valami alternatív storyline a holdraszállás mellé, vicces, mondjuk a konteósok majd erre fognak mutogatni (hogy a holdraszállás tényleg megszervezett volt), mondom hát érdekes.
Aztán jött egy Blake Lively-film előzetese, It All Ends With Us. Hát... azért elég erős film felnőtteknek is, kapcsolati bántalmazásról és az ebből/ebbe történő ingázásról, ráadásul kis híján premier plánban játsszák be, hogy a főszereplő életében felbukkan egy régi ismerős, és hogy anno hogy kúrta meg.
És ha ez még nem lett volna elég, a végére még maradt egy tamponreklám is.
Anyátokpicsáját.
slowmotion
vpi
Matthew99
több mint 1 éve
100-120 mm esett egy óra alatt, és ma is zivatar van kb másfél órája esikKurva jégeső durván lecsapott, cseresznye nagyságú jég esik nálunk kb 20 perce és ömlik az eső, az árkok megtelnek lassan😈🤬👿Gondolom acsatorna rendszer ott is egy kalap szar mint az egész országban szinte
Willie Parker
🤘 gaben 🤘
több mint 1 éve
Ma voltunk mi is a Garfielden és ugyanezeket játszották, úgyhogy központinak tűnik a dolog.Kíváncsi lennék, a Szinemaszitinél van-e bárki, aki átnézi a filmek előtt leadott reklámokat és előzeteseket. Ha nincs, akkor szánalom, ha van, akkor kellene agyat növeszteni.Ilyenkor jelentsd fel őket az NMHH-nál. Basszák meg őket, és a 10. félmilliós bírság után lesz majd valaki, aki átnézi.
Ma gyereknap hetvégéjének alkalmából elkezdték vetíteni a Garfieldet idő előtt. Volt valami Gru előzetes, Agymanók 2 előzetes, mondom oké.
Aztán valami film Scarlett Johannsonnal, valami alternatív storyline a holdraszállás mellé, vicces, mondjuk a konteósok majd erre fognak mutogatni (hogy a holdraszállás tényleg megszervezett volt), mondom hát érdekes.
Aztán jött egy Blake Lively-film előzetese, It All Ends With Us. Hát... azért elég erős film felnőtteknek is, kapcsolati bántalmazásról és az ebből/ebbe történő ingázásról, ráadásul kis híján premier plánban játsszák be, hogy a főszereplő életében felbukkan egy régi ismerős, és hogy anno hogy kúrta meg.
És ha ez még nem lett volna elég, a végére még maradt egy tamponreklám is.
Anyátokpicsáját.
slowmotion
vpi

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Kurva jégeső durván lecsapott, cseresznye nagyságú jég esik nálunk kb 20 perce és ömlik az eső, az árkok megtelnek lassan😈🤬👿Gondolom acsatorna rendszer ott is egy kalap szar mint az egész országban szinte
Willie Parker
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Szombathely környékeKurva jégeső durván lecsapott, cseresznye nagyságú jég esik nálunk kb 20 perce és ömlik az eső, az árkok megtelnek lassan😈🤬👿helyszín?
Willie Parker
Ventura
több mint 1 éve
Vagy csak havária van SavariánPittsburghKurva jégeső durván lecsapott, cseresznye nagyságú jég esik nálunk kb 20 perce és ömlik az eső, az árkok megtelnek lassan😈🤬👿helyszín?
Willie Parker
Ventura
- JC6
több mint 1 éve
PittsburghKurva jégeső durván lecsapott, cseresznye nagyságú jég esik nálunk kb 20 perce és ömlik az eső, az árkok megtelnek lassan😈🤬👿helyszín?
Willie Parker
Ventura
több mint 1 éve
Kurva jégeső durván lecsapott, cseresznye nagyságú jég esik nálunk kb 20 perce és ömlik az eső, az árkok megtelnek lassan😈🤬👿helyszín?