Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
2 hónapja
Nekem rohadtul unszimpatikus az összes nyelvtannáci!
2 hónapja
olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Attól, hogy neked antipatikus az unszimpatikus, még létezik, az 1994-es idegen szavak szótárában is benne van.
fake.id
Amúgy pedig:
Mind az unszimpatikus, mind pedig az antipatikus olyan alkotás, amelyeket idegen szóelemekből, idegen szavak mintájára alkottak úgy, hogy nagyjából a magyar hagyományokhoz illeszkedjenek (pl. a latinból származó -us végződést ugyanúgy ejtjük ezekben is, mint a sokkal régebbi átvételekben és alkotásokban). Az egyetlen különbség köztük az, hogy míg az antipatikus csak görög szóelemeket tartalmaz (a latinos alak átvétele származhat akár a középkori latinból, akár a franciából, német közvetítéssel), míg az unszimpatikus elején az un- egy német vagy angol fosztóképző, ami arról árulkodik, hogy itt az átvétel közvetlen forrása (vagy az alkotás mintája) német vagy angol. Ez azonban nem jelentős különbség, rengeteg ilyen kevert eredetű szó gazdagította a magyar nyelvet, és nem tudok róla, hogy ezek valaha bármi gondot okoztak volna.(Kálmán László)
2 hónapja
Engem egyébként a "húszhuszonhat" meg a "tizenkétegészhárom" bosszantott sokáig, de már elengedtem. Én nem használom így ezeket továbbra sem, de már csak a gyerekeimnél teszem szóvá ha előttem mondják így. 😊
Szerkesztette: kittli
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
2 hónapja
az előbbiben egyetértek, ezért kénytelen vagyok felülvizsgálni az álláspontomat. ellenben azt vitatnám, hogy helyes ragozással használni szavakat megfelelő kontextusban modorosság lenne. az legyen, hogy én felkúrom magam rajta, de ennyi erővel minden modoros, ami nem fér bele egy 800-1200 szavas szókincsbe. elvégre a dzsesszika is lehet valakinek a neve az utónév szótár szerint mostmár, de a Je'aSeanLamar viszont nemA nyelv már csak ilyen, alakul erre-arra.Mert értelmetlen és helytelen? Persze manapság ez nem számít, úgyis funkcionális analfabéta az emberek kétharmada.Amúgy miért sajnos?olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
szaba
kittli
warr_b
Az antiutópia az disztópia, de ha az utóbbit használod, modoros vagy.
A gyógyszerészellenes ugyanez.
Dzsokijuing
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
2 hónapja
Tévedett. Ennyit elnézhetünk neki is.Grétsy László pl. nem így látta.Mert értelmetlen és helytelen? Persze manapság ez nem számít, úgyis funkcionális analfabéta az emberek kétharmada.Amúgy miért sajnos?olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
szaba
kittli
warr_b
Én meg hiszek neki. 😊
kittli
2 hónapja
Grétsy László pl. nem így látta.Mert értelmetlen és helytelen? Persze manapság ez nem számít, úgyis funkcionális analfabéta az emberek kétharmada.Amúgy miért sajnos?olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
szaba
kittli
warr_b
Én meg hiszek neki. 😊
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
2 hónapja
A nyelv már csak ilyen, alakul erre-arra.Mert értelmetlen és helytelen? Persze manapság ez nem számít, úgyis funkcionális analfabéta az emberek kétharmada.Amúgy miért sajnos?olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
szaba
kittli
warr_b
Az antiutópia az disztópia, de ha az utóbbit használod, modoros vagy.
A gyógyszerészellenes ugyanez.
Dzsokijuing
😂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
2 hónapja
Mert értelmetlen és helytelen? Persze manapság ez nem számít, úgyis funkcionális analfabéta az emberek kétharmada.Amúgy miért sajnos?olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
szaba
kittli

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
2 hónapja
Amúgy miért sajnos?olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
szaba
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
2 hónapja
olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Sajnos már van, bekerült a magyar szavak közé hivatalosan is.
fake.id
3 hónapja
olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!Mi a bajod a patikusokkal?
fake.id
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
3 hónapja
olyan szó, hogy unszimpatikus NINCS a magyar nyelvben. a szó amit ilyenkor keres az elkövető az antipatikus!!!
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
3 hónapja
Mi a francnak van ez a rohadt digitális világ ha nem lehet semmit fizikai papírok nèlkül elintèzni a dáp is csak feleslegesen van 😡😡😡😡😡😡😡 mindenhol azt kapom azt mi nem tudjuk felhasználni.....És a papírók számlák 90%-a a kukában végzi mielőtt még kimész az ügyintézés helyéről.
dande2
3 hónapja
Mi a francnak van ez a rohadt digitális világ ha nem lehet semmit fizikai papírok nèlkül elintèzni a dáp is csak feleslegesen van 😡😡😡😡😡😡😡 mindenhol azt kapom azt mi nem tudjuk felhasználni.....
3 hónapja
Igen, rosszul fogalmaztam. Imádom őket, minden nehézséggel együtt, annyi de annyi szeretetet adnak, sírás.Ezek sztorik. Azok meg nem ernek semmit a birosagon szerintem bizonyitek nelkul. Tehat elmondhatod, de nem fogjak figyelembe venni. Az er valamit, amit bizonyitani lehet.Úgy legyen! 😊 Az biztos, hogy itt nagyon kell figyelni a gyerekekre, hogy ne sérüljenek, mert amit én akkor láttam a 6 és 4 éves gyereken, az szívfacsaró volt.Igen, csak ezzel az a baj, ha bevetek mindent, végük.
Ha JC mindent bevett, kér szakvéleményt pszichológustól vagy hasonló akkor megfogható a nő.
KB23
Mert akkor amikor felpofozott, megszorongatott, utogetett aznap este, hívhattam volna rendőrt, de nem tettem, mert fent aludtak a gyerekeim.
Vagy beperelhettem volna az anyósom rágalmazásért, becsületsértésért, de a gyerekeimet lehetett volna cipelni a bíróságra… pszichologus, stb.
Kosz nem.
És meg van 5-6 ilyen sztori, de mindig őket néztem.
Nem vagyok szent, sokszor voltam barom, hibaztam nem egyet, és sok pofont erdemlek, de ez a terhességi teszt megnyomott bennem egy olyan gombot hogy a végsőkig küzdök a gyerekekért
JC6 (Mr. Miele)
Az meg, hogy terhessegi teszt... Ez nem olyan fajdalom, ez csak a buszkeseged bassza. Szerintem nyeld le, ha a gyerekeknek nem akarod azt, amit tole kapnak, akkor probald meg oket jogi uton megszerezni. De ne bosszubol csinald, hanem azert, mert szereted oket es jot akarsz nekik, a legjobbat. Es azt is kell akarnod, be az legyen a cel, hogy bantsd a masikat, hanem hogy vedd a gyerekeket. Ha ugy erzed, nala serulnek, akkor vidd vegig.
Stez
Amint eljöttem tőlük és végig hallgattak a szidasomat, pár perc múlva viberen irtak hogy “szeretlek apuci”
😢🥺
3 hónapja
Ezek sztorik. Azok meg nem ernek semmit a birosagon szerintem bizonyitek nelkul. Tehat elmondhatod, de nem fogjak figyelembe venni. Az er valamit, amit bizonyitani lehet.Úgy legyen! 😊 Az biztos, hogy itt nagyon kell figyelni a gyerekekre, hogy ne sérüljenek, mert amit én akkor láttam a 6 és 4 éves gyereken, az szívfacsaró volt.Igen, csak ezzel az a baj, ha bevetek mindent, végük.
Ha JC mindent bevett, kér szakvéleményt pszichológustól vagy hasonló akkor megfogható a nő.
KB23
Mert akkor amikor felpofozott, megszorongatott, utogetett aznap este, hívhattam volna rendőrt, de nem tettem, mert fent aludtak a gyerekeim.
Vagy beperelhettem volna az anyósom rágalmazásért, becsületsértésért, de a gyerekeimet lehetett volna cipelni a bíróságra… pszichologus, stb.
Kosz nem.
És meg van 5-6 ilyen sztori, de mindig őket néztem.
Nem vagyok szent, sokszor voltam barom, hibaztam nem egyet, és sok pofont erdemlek, de ez a terhességi teszt megnyomott bennem egy olyan gombot hogy a végsőkig küzdök a gyerekekért
JC6 (Mr. Miele)
Az meg, hogy terhessegi teszt... Ez nem olyan fajdalom, ez csak a buszkeseged bassza. Szerintem nyeld le, ha a gyerekeknek nem akarod azt, amit tole kapnak, akkor probald meg oket jogi uton megszerezni. De ne bosszubol csinald, hanem azert, mert szereted oket es jot akarsz nekik, a legjobbat. Es azt is kell akarnod, be az legyen a cel, hogy bantsd a masikat, hanem hogy vedd a gyerekeket. Ha ugy erzed, nala serulnek, akkor vidd vegig.
3 hónapja
Úgy legyen! 😊 Az biztos, hogy itt nagyon kell figyelni a gyerekekre, hogy ne sérüljenek, mert amit én akkor láttam a 6 és 4 éves gyereken, az szívfacsaró volt.Igen, csak ezzel az a baj, ha bevetek mindent, végük.
Ha JC mindent bevett, kér szakvéleményt pszichológustól vagy hasonló akkor megfogható a nő.
KB23
Mert akkor amikor felpofozott, megszorongatott, utogetett aznap este, hívhattam volna rendőrt, de nem tettem, mert fent aludtak a gyerekeim.
Vagy beperelhettem volna az anyósom rágalmazásért, becsületsértésért, de a gyerekeimet lehetett volna cipelni a bíróságra… pszichologus, stb.
Kosz nem.
És meg van 5-6 ilyen sztori, de mindig őket néztem.
Nem vagyok szent, sokszor voltam barom, hibaztam nem egyet, és sok pofont erdemlek, de ez a terhességi teszt megnyomott bennem egy olyan gombot hogy a végsőkig küzdök a gyerekekért
3 hónapja
Úgy legyen! 😊 Az biztos, hogy itt nagyon kell figyelni a gyerekekre, hogy ne sérüljenek, mert amit én akkor láttam a 6 és 4 éves gyereken, az szívfacsaró volt.Szerintem ez attol is fugg, milyen ugyveded van. Ha JC-e ennyire allat, akkor meg fogja talalni a modjat, hogy megoldja, azert a nonek elmondas alapjan eleg sok problemas pontja van, amivel lehet mit kezdeni.Sajnos a bíróság még mindig inkább az anyának ítéli a gyerekeket, legyen akármilyen.Ha valoban olyan vaddiszno a csavo, ahogy azt mondod, akkor azert szerintem meglesznek a modszerei, hogy pozitivan kigyere ebbol az egeszbol, leven az exed nem igazan probalja meg eloadni a jo anyat es peldas feleseget.Arról nem is beszélve, hogy nem nehéz bizonyítani, hogy az anya elvetemült szektás, vallásilag tébolyodott agyhalott, hiszen nem is tagadja. Ilyen közegbe nem helyez a bíróság gyereket, ha van bármi egyéb, működőképes opció. Márpedig van.
Stez
Magyarországon a jogalkalmazás szekularizált, egy nyilvánvalóan diszfunkcionális, bolond, tévképzetes, gyereknevelésre alkalmatlan emberhez nem helyeznek el gyereket.
Ha ezt az ügyvéd ügyesen megjeleníti, prezentálja, a gyerekek elmondják milyen szektás faszságokra vannak kényszerítve, akkor eléggé egykapus lesz a történet, a bíróság nem engedi, hogy szektás közegbe kerüljenek a gyerekek.
Őszentsége Sobri Jóska
A közelmúlban a sogórom is hasonló történetbe szaladt bele. Ők mondjuk nem voltak házasok, de perre mentek a 2 gyerek miatt, és ott az egyik gyermek autista is. A sogórnak jól fizető állása, saját háza, 2 kocsi, 8 kerék, ahogy azt lennie kell, jól szituált, a nő meg drog függő, albiból albiba járatta a gyerekeket, volt hogy az alkesz nagyanyjánal laktak úgy hogy előforult hogy 1 hétig elő se került az csaj.
Na már most a bíróságon akármilyen bizonyítékot is hozhattak, a bíró csipőből a csajnak ítélte a gyerekeket. Igaz utána a sogór nem nagyon erőltette, hogy tovább viszi az ügyet, de sajnos a magyar jog ilyen. És ez azért sokkal durvább eset mint JC-é.
KB23
Stez
Ha JC mindent bevett, kér szakvéleményt pszichológustól vagy hasonló akkor megfogható a nő.
3 hónapja
Biztos igazad van én is csak másodkézből tudok nyilatkozni, nekem a sogór mondta, hogy az ő ügyvédje is azt jósolta, hogy itt ő nem fog nyerni.Az én ügyvédem szerint, aki csinál válópereket is, meg nem ilyen. (És nem jog, hanem jogalkalmazás amiről beszélünk.)Sajnos a bíróság még mindig inkább az anyának ítéli a gyerekeket, legyen akármilyen.Ha valoban olyan vaddiszno a csavo, ahogy azt mondod, akkor azert szerintem meglesznek a modszerei, hogy pozitivan kigyere ebbol az egeszbol, leven az exed nem igazan probalja meg eloadni a jo anyat es peldas feleseget.Arról nem is beszélve, hogy nem nehéz bizonyítani, hogy az anya elvetemült szektás, vallásilag tébolyodott agyhalott, hiszen nem is tagadja. Ilyen közegbe nem helyez a bíróság gyereket, ha van bármi egyéb, működőképes opció. Márpedig van.
Stez
Magyarországon a jogalkalmazás szekularizált, egy nyilvánvalóan diszfunkcionális, bolond, tévképzetes, gyereknevelésre alkalmatlan emberhez nem helyeznek el gyereket.
Ha ezt az ügyvéd ügyesen megjeleníti, prezentálja, a gyerekek elmondják milyen szektás faszságokra vannak kényszerítve, akkor eléggé egykapus lesz a történet, a bíróság nem engedi, hogy szektás közegbe kerüljenek a gyerekek.
Őszentsége Sobri Jóska
A közelmúlban a sogórom is hasonló történetbe szaladt bele. Ők mondjuk nem voltak házasok, de perre mentek a 2 gyerek miatt, és ott az egyik gyermek autista is. A sogórnak jól fizető állása, saját háza, 2 kocsi, 8 kerék, ahogy azt lennie kell, jól szituált, a nő meg drog függő, albiból albiba járatta a gyerekeket, volt hogy az alkesz nagyanyjánal laktak úgy hogy előforult hogy 1 hétig elő se került az csaj.
Na már most a bíróságon akármilyen bizonyítékot is hozhattak, a bíró csipőből a csajnak ítélte a gyerekeket. Igaz utána a sogór nem nagyon erőltette, hogy tovább viszi az ügyet, de sajnos a magyar jog ilyen. És ez azért sokkal durvább eset mint JC-é.
KB23
Biztos van 1-1 elbaszott eset, de ez amit leírsz kb. a 30 évvel ezelőtti automatizmus. 2026-ban ilyen alaphelyzetből egy jó ügyvéddel kizárt ilyen kimenetel. A bírók nem hülyék.
Őszentsége Sobri Jóska
De az biztos, hogy a nő olyan szépen eladta magát a bíróságon, azt mindenki bekajálta.
3 hónapja
Szerintem ez attol is fugg, milyen ugyveded van. Ha JC-e ennyire allat, akkor meg fogja talalni a modjat, hogy megoldja, azert a nonek elmondas alapjan eleg sok problemas pontja van, amivel lehet mit kezdeni.Sajnos a bíróság még mindig inkább az anyának ítéli a gyerekeket, legyen akármilyen.Ha valoban olyan vaddiszno a csavo, ahogy azt mondod, akkor azert szerintem meglesznek a modszerei, hogy pozitivan kigyere ebbol az egeszbol, leven az exed nem igazan probalja meg eloadni a jo anyat es peldas feleseget.Arról nem is beszélve, hogy nem nehéz bizonyítani, hogy az anya elvetemült szektás, vallásilag tébolyodott agyhalott, hiszen nem is tagadja. Ilyen közegbe nem helyez a bíróság gyereket, ha van bármi egyéb, működőképes opció. Márpedig van.
Stez
Magyarországon a jogalkalmazás szekularizált, egy nyilvánvalóan diszfunkcionális, bolond, tévképzetes, gyereknevelésre alkalmatlan emberhez nem helyeznek el gyereket.
Ha ezt az ügyvéd ügyesen megjeleníti, prezentálja, a gyerekek elmondják milyen szektás faszságokra vannak kényszerítve, akkor eléggé egykapus lesz a történet, a bíróság nem engedi, hogy szektás közegbe kerüljenek a gyerekek.
Őszentsége Sobri Jóska
A közelmúlban a sogórom is hasonló történetbe szaladt bele. Ők mondjuk nem voltak házasok, de perre mentek a 2 gyerek miatt, és ott az egyik gyermek autista is. A sogórnak jól fizető állása, saját háza, 2 kocsi, 8 kerék, ahogy azt lennie kell, jól szituált, a nő meg drog függő, albiból albiba járatta a gyerekeket, volt hogy az alkesz nagyanyjánal laktak úgy hogy előforult hogy 1 hétig elő se került az csaj.
Na már most a bíróságon akármilyen bizonyítékot is hozhattak, a bíró csipőből a csajnak ítélte a gyerekeket. Igaz utána a sogór nem nagyon erőltette, hogy tovább viszi az ügyet, de sajnos a magyar jog ilyen. És ez azért sokkal durvább eset mint JC-é.
KB23
3 hónapja
Az én ügyvédem szerint, aki csinál válópereket is, meg nem ilyen. (És nem jog, hanem jogalkalmazás amiről beszélünk.)Sajnos a bíróság még mindig inkább az anyának ítéli a gyerekeket, legyen akármilyen.Ha valoban olyan vaddiszno a csavo, ahogy azt mondod, akkor azert szerintem meglesznek a modszerei, hogy pozitivan kigyere ebbol az egeszbol, leven az exed nem igazan probalja meg eloadni a jo anyat es peldas feleseget.Arról nem is beszélve, hogy nem nehéz bizonyítani, hogy az anya elvetemült szektás, vallásilag tébolyodott agyhalott, hiszen nem is tagadja. Ilyen közegbe nem helyez a bíróság gyereket, ha van bármi egyéb, működőképes opció. Márpedig van.
Stez
Magyarországon a jogalkalmazás szekularizált, egy nyilvánvalóan diszfunkcionális, bolond, tévképzetes, gyereknevelésre alkalmatlan emberhez nem helyeznek el gyereket.
Ha ezt az ügyvéd ügyesen megjeleníti, prezentálja, a gyerekek elmondják milyen szektás faszságokra vannak kényszerítve, akkor eléggé egykapus lesz a történet, a bíróság nem engedi, hogy szektás közegbe kerüljenek a gyerekek.
Őszentsége Sobri Jóska
A közelmúlban a sogórom is hasonló történetbe szaladt bele. Ők mondjuk nem voltak házasok, de perre mentek a 2 gyerek miatt, és ott az egyik gyermek autista is. A sogórnak jól fizető állása, saját háza, 2 kocsi, 8 kerék, ahogy azt lennie kell, jól szituált, a nő meg drog függő, albiból albiba járatta a gyerekeket, volt hogy az alkesz nagyanyjánal laktak úgy hogy előforult hogy 1 hétig elő se került az csaj.
Na már most a bíróságon akármilyen bizonyítékot is hozhattak, a bíró csipőből a csajnak ítélte a gyerekeket. Igaz utána a sogór nem nagyon erőltette, hogy tovább viszi az ügyet, de sajnos a magyar jog ilyen. És ez azért sokkal durvább eset mint JC-é.
KB23
Biztos van 1-1 elbaszott eset, de ez amit leírsz kb. a 30 évvel ezelőtti automatizmus. 2026-ban ilyen alaphelyzetből egy jó ügyvéddel kizárt ilyen kimenetel. A bírók nem hülyék.
3 hónapja
Sajnos a bíróság még mindig inkább az anyának ítéli a gyerekeket, legyen akármilyen.Ha valoban olyan vaddiszno a csavo, ahogy azt mondod, akkor azert szerintem meglesznek a modszerei, hogy pozitivan kigyere ebbol az egeszbol, leven az exed nem igazan probalja meg eloadni a jo anyat es peldas feleseget.Arról nem is beszélve, hogy nem nehéz bizonyítani, hogy az anya elvetemült szektás, vallásilag tébolyodott agyhalott, hiszen nem is tagadja. Ilyen közegbe nem helyez a bíróság gyereket, ha van bármi egyéb, működőképes opció. Márpedig van.
Stez
Magyarországon a jogalkalmazás szekularizált, egy nyilvánvalóan diszfunkcionális, bolond, tévképzetes, gyereknevelésre alkalmatlan emberhez nem helyeznek el gyereket.
Ha ezt az ügyvéd ügyesen megjeleníti, prezentálja, a gyerekek elmondják milyen szektás faszságokra vannak kényszerítve, akkor eléggé egykapus lesz a történet, a bíróság nem engedi, hogy szektás közegbe kerüljenek a gyerekek.
Őszentsége Sobri Jóska
A közelmúlban a sogórom is hasonló történetbe szaladt bele. Ők mondjuk nem voltak házasok, de perre mentek a 2 gyerek miatt, és ott az egyik gyermek autista is. A sogórnak jól fizető állása, saját háza, 2 kocsi, 8 kerék, ahogy azt lennie kell, jól szituált, a nő meg drog függő, albiból albiba járatta a gyerekeket, volt hogy az alkesz nagyanyjánal laktak úgy hogy előforult hogy 1 hétig elő se került az csaj.
Na már most a bíróságon akármilyen bizonyítékot is hozhattak, a bíró csipőből a csajnak ítélte a gyerekeket. Igaz utána a sogór nem nagyon erőltette, hogy tovább viszi az ügyet, de sajnos a magyar jog ilyen. És ez azért sokkal durvább eset mint JC-é.
3 hónapja
Szombaton rendőr mellett zárat cseréltem. Ott aludtunk a lányokkal, akiket egyébként levitt vidékre, ő meg kiutazott a pasihoz 3 napra. Onnan hozzam el őket.Aztán mondta ha hazajön beszéljünk.
Természetesen hangfelvétel, stb.
Semmit nem ismer el, semmit nem lát be, én vagyok a sátán.
Azt mondta a lanyaimnak hogy azért hoztam rendőrt szombaton ide, hogy börtönbe zárassam, csak ő nem volt itthon…
Mondom ilyen nincs 😂 úgy nevettem…
Azt is mondta hogy neki szüksége van visszamenőleg a gyerektartasra és legyek szíves szeptemberig indítsam el a dolgokat. Mondtam hogy biztos hogy nem.
Erre azt mondta: jól gondold meg mit csinalsz. Mert tönkreteszlek. Mindenem megvan hozza, minden bizonyíték. Szerződések, papírok, fotók, és nem csak te buksz, hanem az üzlettársaid is.
Mondta mindezt a gyerekek előtt.
Annyit válaszoltam: indítsd el. Csináld. Nézzük meg.
Amúgy este a lányaim találtak egy terhességi tesztet az egyik szekrényében. Negatív😃
Ma, amikor mentem kifelé a kapun látta a leendő ex hogy a kocsimban van, azt mondta adjam oda, azt az anyja csinálta.
Az 52 éves anyja, akinek 7 éve nem jött meg😂😂😂
Mondtam hogy felejtse el😃
Hogy én mennyire hulye és vak voltam…
Na de ennyit mára, szevasztooook
3 hónapja
szegenyt meg miattad is rugtak ki ...Már kilépett. Szolgált a dicséretben egy kisebb gyulekezetben.Ha valoban olyan vaddiszno a csavo, ahogy azt mondod, akkor azert szerintem meglesznek a modszerei, hogy pozitivan kigyere ebbol az egeszbol, leven az exed nem igazan probalja meg eloadni a jo anyat es peldas feleseget.Arról nem is beszélve, hogy nem nehéz bizonyítani, hogy az anya elvetemült szektás, vallásilag tébolyodott agyhalott, hiszen nem is tagadja. Ilyen közegbe nem helyez a bíróság gyereket, ha van bármi egyéb, működőképes opció. Márpedig van.
Stez
Magyarországon a jogalkalmazás szekularizált, egy nyilvánvalóan diszfunkcionális, bolond, tévképzetes, gyereknevelésre alkalmatlan emberhez nem helyeznek el gyereket.
Ha ezt az ügyvéd ügyesen megjeleníti, prezentálja, a gyerekek elmondják milyen szektás faszságokra vannak kényszerítve, akkor eléggé egykapus lesz a történet, a bíróság nem engedi, hogy szektás közegbe kerüljenek a gyerekek.
Őszentsége Sobri Jóska
Megtudták hogy cigizik, káromkodik és válik, összehívták a vezetőséget és megköszönték neki az eddigieket.
Azóta gyűlöli az egészet.
JC6 (Mr. Miele)
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.