Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

4 hónapja
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
Én elmentem 2 éve nyáron egy alváslaborba Szolnokra, ott bent kellett aludnom és egy csomó műszert kapcsoltak rám. Kb 6 órát aludtam és megállapították, hogy alvási apnoé nem áll fenn, de nagyfokú horkolás igen. Egyébként azért mentem el, mert a feleségem nekem is azt mondta, hogy néha nekem is kimaradnak légzések az éjszaka folyamán. Mivel azonban ez nem állt fenn a vizsgálat alapján, így a horkolást elleni lehetőségek kapcsán egy fül-orr-gégészhez irányítottak a Semmelweis klinikára, ahová szeptemberre kaptam időpontot. Ott az első vizsgálat alapján előírtak egy alvásendoszkópiás vizsgálatot, ami novemberben volt és annyiból állt, hogy reggel be kellett mennem, elaltattak, aztán délben, amikor megvolt a műtét eredménye, volt egy konzultáció a dokival, ahol elmondta, hogy orrsövényferdülésem van, illetve a számban a lány szájpadlás és a garat alvás közben beszűkül és ez okozhatja a horkolást, így az orvos javaslatára az orrsövény műtéttel kezdtünk, ami februárban volt. Ez egy két éjszakás benntartózkodással járt. A menete ugyanaz volt, hogy reggel mentem és délelőtt megvolt a műtét, majd figyelgették az állapotomat és két nap múlva hazamehettem. Ezután többször kellett visszamennem ellenőrzésre, majd azt mondta, hogy kb fél évnek el kellene telni a két műtét között, így ismét szeptember táján vettük fel a kapcsolatot, aztán november végére kaptam időpontot a garatplasztika műtétre, ami az orrsövény műtéthez hasonlóan zajlott. Ez után is volt még néhány kontroll vizsgálat, meg otthoni alvásvizsgálat egy géppel és most májusban mondta a doktornő, hogy tovább nem tudunk menni műtéti úton.

A horkolás mérséklődött ugyan, de nem szűnt meg teljesen. Úgyhogy most annyit kell tenni, hogy egy picit fogynom kellene, mert az tovább segítheti a horkolás mérséklődését. 187 cm és 101 kg vagyok most, de le kellene adni így akkor 10 kg-t kb. Nem szabad alvás előtt két órával már enni vagy nagyon bekajálni, mert az is fokozhatja a horkolást. De egyébként van egy snorelab nevű applikáció, ami méri az esti horkolás hangjait és pontozza az adott éjszakát. Ezt a doktornő ajánlotta, amivel néha méregetem az éjszakákat és nem olyan rosszak az eredmények.

Alapvetően az orrsövény műtét, amitől jobban féltem, az volt a kevésbé rossz, igaz hogy hideg időben volt és utána még egy hónapig kb érzékenyebb volt az orrom, de nem volt vészes. A garatplasztika viszont nagyon durva volt és kb egy hónapig éltem fájdalomcsillapítókon, azt a fájdalmat nem kívánom senkinek. És még kb. plusz egy hónapig olyan volt, mintha torokgyulladásom lenne, de ott már nem voltam hajlandó további gyógyszereket bevenni. Tele volt varrva az egész szájpadlásom, ami rohadt lassan szívódott fel és folyamatosan mozgolódott és fájdalmat okozott. A doki szerint nem mindenki szenvedi meg ennyire, de én úgy látszik megszívtam. Emiatt az egész procedúra nekem nagyon negatív volt és hogy még nem is lett 100% az eredmény, így nem vagyok tőle boldog.

Arra vigyázni kell, hogy ha valaki elmegy alvásvizsgálatra és alvási apnoét állapítanak meg nála, akkor azt onnan valamilyen módon kezelni kell, mert még a jogsit is elvehetik miatta, ha nincs kezelés, szóval csak óvatosan.
Amúgy az alvásvizsgálat volt fizetős, a többi része az már mind TB alapon ment, de elég sok vizsgálattal járt, mert minden altatás előtt, amiből 3 volt ugye, kellett nagylabor, mellkasröntgen, ekg és altatóorvosi konzultáció, vérnyomásnapló.

Szóval ha valakinek ezzel kapcsolatosan van kérdése az tegye fel nyugodtan, ha tudok válaszolok.
4 hónapja
warr_b Washington Commanders 31 581 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
A BRFK közúti baleset okozása vétség gyanúja miatt indított az ügyben büntetőeljárást.
Súlyos, maradandó sérülést okozó baleset elkövetése zebrán, és VÉTSÉG miatt nyomoznak?! Mi a fasz van a yarddal, bazmeg?!

 24.hu/belfold/2026/05/24/elektromos-roller-gazolas-idos-ferfi-koma/
slowmotion
Gpt szerint:

Azért, mert a magyar büntetőjogban a „vétség” és a „bűntett” közti különbséget nem az dönti el, hogy mennyire felkavaró vagy súlyos az eset, hanem az, hogy az adott bűncselekményre a törvény milyen büntetési tételt ír elő.

Ebben az ügyben a rendőrség jelenleg „közúti baleset okozása vétség” miatt nyomoz.
Ez elsőre tényleg enyhének hangzik egy kómában fekvő sértettnél, de ennek több oka lehet:

a nyomozás elején még csak az alapminősítést közlik;

még nem biztos, hogy jogilag megállapították az életveszélyes vagy maradandó sérülést;

a gyanúsítás később súlyosbodhat.

A Btk.-ban a közúti baleset okozása alapból gondatlan bűncselekmény. Ha „csak” súlyos sérülés történik, az tipikusan vétség. Viszont:

életveszélyes sérülés,

maradandó fogyatékosság,

vagy halál

esetén már súlyosabb minősítés jöhet, akár bűntett is.

A cikk szerint a sértett kómában van és életveszélyes koponyasérülést szenvedett.
Ha ezt hivatalos igazságügyi orvosszakértő is megerősíti, könnyen lehet, hogy a minősítést később módosítják.

Van még egy fontos jogi háttér: az elektromos roller szabályozása Magyarországon sokáig eléggé bizonytalan volt. Nem minden roller számít ugyanúgy járműnek, és ez néha a büntetőjogi minősítést is bonyolítja. Ettől függetlenül zebrán gyalogost elütni nyilvánvalóan súlyos szabályszegés lehet.

Szóval röviden:

a „vétség” itt nem azt jelenti, hogy a hatóság bagatellizálja az ügyet;

inkább azt, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában ez az ideiglenes jogi minősítés;

ez még változhat a sérülések végleges szakértői megállapítása után.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
A BRFK közúti baleset okozása vétség gyanúja miatt indított az ügyben büntetőeljárást.
Súlyos, maradandó sérülést okozó baleset elkövetése zebrán, és VÉTSÉG miatt nyomoznak?! Mi a fasz van a yarddal, bazmeg?!

 24.hu/belfold/2026/05/24/elektromos-roller-gazolas-idos-ferfi-koma/
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
Baszki, tegnap esett le, hogy már nem lehet errefelé üveges/dobozos Kilkennyt kapni.

És az errefelé alatt nem csak ezt a gödröt értem, hanem konkrétan a kontinentális Európát.

Kapja be a Diageo.
slowmotion
Mi az oka?
szaba
Fogalmam sincs. Már csak csapolva van, ír pubokban.
slowmotion
30 literes hordóval még tudsz rendelni 😎

 www.italclub.hu/ital-webaruhaz/30-Hordos-Sor/170-Kilkenny-hordos-sor-30-l?srsltid=AfmBOorhuZhkX9EtuDQXz9nh3MY2piFKGi8NsFIA1BAuXcBoIf6RU7Cr
warr_b
És valszeg ezért lehet csak csapolt változatban megtalálni
4 hónapja
Tactful Cactus Green Bay Packers 16 036
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
Willie Parker
első posztom

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
4 hónapja
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 685
Nálunk mindenki nagyon jó alvó. Csak hogy oldjam kicsit a hangulatot.
szaba
Kopogd le gyorsan! 😀
4 hónapja
warr_b Washington Commanders 31 581 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Baszki, tegnap esett le, hogy már nem lehet errefelé üveges/dobozos Kilkennyt kapni.

És az errefelé alatt nem csak ezt a gödröt értem, hanem konkrétan a kontinentális Európát.

Kapja be a Diageo.
slowmotion
Mi az oka?
szaba
Fogalmam sincs. Már csak csapolva van, ír pubokban.
slowmotion
30 literes hordóval még tudsz rendelni 😎

 www.italclub.hu/ital-webaruhaz/30-Hordos-Sor/170-Kilkenny-hordos-sor-30-l?srsltid=AfmBOorhuZhkX9EtuDQXz9nh3MY2piFKGi8NsFIA1BAuXcBoIf6RU7Cr


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
Baszki, tegnap esett le, hogy már nem lehet errefelé üveges/dobozos Kilkennyt kapni.

És az errefelé alatt nem csak ezt a gödröt értem, hanem konkrétan a kontinentális Európát.

Kapja be a Diageo.
slowmotion
Mi az oka?
szaba
Fogalmam sincs. Már csak csapolva van, ír pubokban.
4 hónapja
szaba San Francisco 49ers 13 349
Baszki, tegnap esett le, hogy már nem lehet errefelé üveges/dobozos Kilkennyt kapni.

És az errefelé alatt nem csak ezt a gödröt értem, hanem konkrétan a kontinentális Európát.

Kapja be a Diageo.
slowmotion
Mi az oka?
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
Baszki, tegnap esett le, hogy már nem lehet errefelé üveges/dobozos Kilkennyt kapni.

És az errefelé alatt nem csak ezt a gödröt értem, hanem konkrétan a kontinentális Európát.

Kapja be a Diageo.
4 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 270
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
Willie Parker
Végre halálrakeresemmagam
sutianap
Érdekes szóhasználat ebben a témakörben.
4 hónapja
YoungZeeZee 10 047
Én rendkívül rossz alvó vagyok.
Van egy agyi aneurizmám, ami villámcsapásként hajnali 4-kor rendkívül erős fejfájással és kifolyt orrvérzéssel párosul. Ott van még egy alvásparalízisom is.
De közben meg egy ismert hosszabb úton vezetés közben mikróalvással is küzdöttem, vagy küzdök. Nem tudom mert lehet éppen alszok 🙃
steelwolf
na az alvasioaralizis is kellemetlen. de azt olvastam vhol h kinovi az ember. nekem sok volt korabban.
4 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 860 — Saturday Night Lights
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
Willie Parker
Már lassan mindenki vén "szar" lesz 😊
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
lesz

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
4 hónapja
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 368 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Én rendkívül rossz alvó vagyok.
Van egy agyi aneurizmám, ami villámcsapásként hajnali 4-kor rendkívül erős fejfájással és kifolyt orrvérzéssel párosul. Ott van még egy alvásparalízisom is.
De közben meg egy ismert hosszabb úton vezetés közben mikróalvással is küzdöttem, vagy küzdök. Nem tudom mert lehet éppen alszok 🙃
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 500 — #NoStress
Nálunk mindenki nagyon jó alvó. Csak hogy oldjam kicsit a hangulatot.
szaba
Én egyedül élek, így fingom nincs, hogy életveszélyben vagyok vagy sem, én jól alszom, csak nehogy egyszer arra ébredjek, hogy megfulladtam.

4 hónapja
szaba San Francisco 49ers 13 349
Nálunk mindenki nagyon jó alvó. Csak hogy oldjam kicsit a hangulatot.
4 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 399
Nekem asszony mondja időnként, hogy éjszaka hoszzú ideig nem veszek levegőt, van hogy meg is kell lökjön. Aztán nagy horkantás és szuszogok tovább. Mondjuk én ebből semmit nem érzékelek, nem ébredek fel semennyire, reggel nem vagyok fáradt (nem tudom ő is miért nem alszik inkább ahelyett hogy a lélegzésemet hallgatja 😀 ). Nem vagyok elhízva, nem dohányzok, inni is ritkán iszok, szóval nem sok minden van meg a szokásos tényezőkből.
warr_b
Dettó.
| Kivéve az utolsó mondatot. |
Belefut egy kihagyásba és egész éjszaka azt figyeli élek-e még.
A másnapi fáradtság nála jelentkezik nem nálam.
kittli
Nálunk ugyan ez van!😱 Reggel meg fel van háboradva, hogy alig aludt mert nem akarta, hogy megfulladjak...🥴
nagir
Same here! Szoktam mondani, hogy csukja be a szemét, úgy könnyebb aludni.
4 hónapja
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 804 — Bla, bla, bla
Nekem asszony mondja időnként, hogy éjszaka hoszzú ideig nem veszek levegőt, van hogy meg is kell lökjön. Aztán nagy horkantás és szuszogok tovább. Mondjuk én ebből semmit nem érzékelek, nem ébredek fel semennyire, reggel nem vagyok fáradt (nem tudom ő is miért nem alszik inkább ahelyett hogy a lélegzésemet hallgatja 😀 ). Nem vagyok elhízva, nem dohányzok, inni is ritkán iszok, szóval nem sok minden van meg a szokásos tényezőkből.
warr_b
Dettó.
| Kivéve az utolsó mondatot. |
Belefut egy kihagyásba és egész éjszaka azt figyeli élek-e még.
A másnapi fáradtság nála jelentkezik nem nálam.
kittli
Nálunk ugyan ez van!😱 Reggel meg fel van háboradva, hogy alig aludt mert nem akarta, hogy megfulladjak...🥴



ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
4 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 3 027 — Steelers fan
Nekem asszony mondja időnként, hogy éjszaka hoszzú ideig nem veszek levegőt, van hogy meg is kell lökjön. Aztán nagy horkantás és szuszogok tovább. Mondjuk én ebből semmit nem érzékelek, nem ébredek fel semennyire, reggel nem vagyok fáradt (nem tudom ő is miért nem alszik inkább ahelyett hogy a lélegzésemet hallgatja 😀 ). Nem vagyok elhízva, nem dohányzok, inni is ritkán iszok, szóval nem sok minden van meg a szokásos tényezőkből.
warr_b
Dettó.
| Kivéve az utolsó mondatot. |
Belefut egy kihagyásba és egész éjszaka azt figyeli élek-e még.
A másnapi fáradtság nála jelentkezik nem nálam.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
4 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 256 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
Willie Parker
Már lassan mindenki vén "szar" lesz 😊

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
Willie Parker
Végre halálrakeresemmagam
sutianap
már ha nem makkansz meg előttünk 😮
4 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 984 — capitaine du château de Vienne 1487
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
Willie Parker
Végre halálrakeresemmagam

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
4 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 399
Mindenkinek jobbulást és jó egészséget kívánok! Vigyázzatok magatokra, amennyire lehet!

Egyébként a fórum és a korfa előrehaladásával lassan illene nyitni egy orvosi vagy egészségügyi topikot, hogy ne offoljunk szét mindent😊
4 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 13 126 — Sworn to the Dark
Nem vagyok elhízva, nem dohányzok, inni is ritkán iszok, szóval nem sok minden van meg a szokásos tényezőkből.
warr_b
A dokinál láttam 50 kg-os nőt is velem együtt várakozni. Természetesen az általad felsoroltak magasan befolyásoló tényezők, de meglepően sok esetben nem ezen múlik a dolog.
peach
akinek nem alvási apnoéja van, hanem UARS-a (felső légúti ellenállás szindróma), ami hasonló geciség, azok jellemzően sovány emberek.

gats we bust, backs we crush

4 hónapja
peach Atlanta Falcons 16 192 — a new hope (again)
Nem vagyok elhízva, nem dohányzok, inni is ritkán iszok, szóval nem sok minden van meg a szokásos tényezőkből.
warr_b
A dokinál láttam 50 kg-os nőt is velem együtt várakozni. Természetesen az általad felsoroltak magasan befolyásoló tényezők, de meglepően sok esetben nem ezen múlik a dolog.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...