Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

4 hónapja
warr_b Washington Commanders 20 621 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ez a téli-nyái gumicsere az egyik legnagyobb faszság amit egy átlagautós cselekedhet.
Persze évente százezres nagyságrendű kilométernél lehet, hogy kijön valami matek, hogy megéri, de egy átlagautós az évi párezrével-tízezrével mégis mennyit spórol, hogy leveteti a "téli gumit", a gumit, ami jó télen, nyáron, csak nyáron feleslegesnek mondják, mert ezer kilométerenként mondjuk 5 literrel többet fogyaszt miatta az autó? Évi tíz-húszezret? Van erre valami egzakt számítás?
Nekem sokat fogyaszt az autóm, már egy ideje csak téli gumit használok, nem vezetek sokat, de nem érzem úgy, hogy többet költenék benzinre, mint amikor még cserélgettem én is.
És lehet így egy évvel korábban kell az egészet lecserélni, mintha két szett lenne, de egy év múlva akkor mindkettőt le kellene, átlag kilométernél nem a kopás az igazi gond, hanem az anyagfáradás, szóval ezen se múlik.
40-50 éve nem volt ez a gumicsere mizéria, normális, télen is használható abroncsok voltak, az autóipar zseniális húzása, hogy kitalálta a "nyári gumi" fogalmát, kb. akkora ötlet, mint a palackozott "ásvanyvíz" többszázszoros áron.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem véletlenül léteznek 4 évszakos gumik, ha így gondolkozol, inkább használd azt, a téliről csúnyán le tud olvadni a futófelület ha nyáron tartósan használod.
empty taxi
Tényleg amit Sobri leművelt a vírus idején, most hirtelen ért a gumihoz 😊
NB2
Jóska mindenhez IS ért. Jobban.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
4 hónapja
NB2 New England Patriots 21 895 — nabege2@yahoo.com

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
4 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 4 138
Mert az autóbérlés macerás és kevésbé érte meg, mint a saját autó fenntartása (pedig ez se lesz olcsó 😀 ).
Jughead
A szalonban nem teszik rá Neked? Én itt Tatabányán Suzuki szalonba hordom az autót, az mondjuk szervíz is, meg műszaki vizsga hely egyben. Nem volt még olyan hogy ne kaptam volna egy hétre időpontot. 500 forinttal fizetek többet mint a gumiszervízben, ahol kb. 3 hétre adnak időpontot, amíg szerelik az autót kint ácsoroghatok esőben/fagyban, míg itt fűtött szalonban kényelmes körülmények között tudok várakozni, és közben kávéval kínálnak. Most legutóbb 8500 ft-ot fizettem, igaz nekem felnin van a téligumi, így csak le kell kapni a nyári kerekeket és feldobni a télit.
pgabtb
Ők is foglaltak idénre, a garanciális szervízek miatt. :/
4 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 313 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Te Sobri, azokat a gumikat jó nagy terhelés éri március - október között, biztos vagy te ebben hogy jó egész évben a télit használni? Nem véletlenül vannak úgy alkotva…
JC6 - a zsidó
A téligumi az olyan, mint korábban bármelyik, a nyári meg direkte kevésbbé alkalmas téli útviszonyokra.
Vagyis nem a korábbi "évszakmentes" gumi van valamiképp optimalizálva, felpimpelve télire, hanem a standard abroncsnak, ami pár évtizede még egyféle volt, van egy "nyáriasított" változata, aminek használata (vagyis a másik nemhasználata) plusz km-ket biztosít a télinek.
Kb. ennyiről van szó.

Mintha lenne egy fasza sportcipőd, ami teljesen jó mindenféle burkolatra, utcára, épületre, jössz-mész benne egész nap, és lenne egy kinézetre ugyanolyan sétálócipőd, kissé ergyább anyagokból, amire átcseréled az irodában, kimész benne hugyozni a padlószőnyegen meg üldögélsz benne.
Elviekben az eredeti sportcipőd élettartama bizonyára némileg megnőhet, de cipővel elképzelve nem egy felesleges faszság cserélgetni?
Őszentsége Sobri Jóska
Az ötlet számomra nem rossz, mivel én keveset megyek, azt is nagyrészt városon belül. Pár oda-vissza csere ára meg lenne spórolva, abból kijön néhány év alatt az új téli gumi. A kérdésem az, hogy a téli gumi nyáron hogy viselkedik? Nem nő meg érezhetően a fékút például?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem tudom, én is városban járok, ezer éve vezetek, én nem veszek észre semmi furcsát, nem volt semmi gondom sose a fékúttal, sose csüsztam meg, vagy sodródtam ki, de ez gondolom nem csak az abroncsokon múlik, a felette lévő autó is számít.
A szakszervízben azt mondták felesleges cserélgetnem, ez a mostani gumi jó nekem télen-nyáron, 2 éve vettem, most vizsgázott, szerintük kb. 4-5 évente kell cserélni, de majd úgyis mondják a következő vizsgánál ha kell, viszont én kevés kilométert megyek, még a havi 400 km se jön össze, szóval az évi kb max 5000 kilometeremmel nem vagyok mérvadó.
Amit warr-b írt, a négyévszakos gumi lehet az ideális megoldás, bár városban kb. ugyanaz mint a téli.
Őszentsége Sobri Jóska
Márciusban vettem az autót, jó állapotú 4 évszakossal. Most fog vizsgázni igazán hogy mit tud. Amíg nem olvastam amit írtál azon gondolkodtam hogy veszek téli és nyéri szettet is. Nekem jó ötletnek tűnik az állandó téli, mert én is kb 5-6 ezret megyek egy évben. A fő probléma, hogy elég meredek domboldalt kell megmászni a háztól a nagyforgalmű útig, ami már biztos járható. Ma friss hó esett, ki is fog derülni mit tud a 4 évszakos.

4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Te Sobri, azokat a gumikat jó nagy terhelés éri március - október között, biztos vagy te ebben hogy jó egész évben a télit használni? Nem véletlenül vannak úgy alkotva…
JC6 - a zsidó
A téligumi az olyan, mint korábban bármelyik, a nyári meg direkte kevésbbé alkalmas téli útviszonyokra.
Vagyis nem a korábbi "évszakmentes" gumi van valamiképp optimalizálva, felpimpelve télire, hanem a standard abroncsnak, ami pár évtizede még egyféle volt, van egy "nyáriasított" változata, aminek használata (vagyis a másik nemhasználata) plusz km-ket biztosít a télinek.
Kb. ennyiről van szó.

Mintha lenne egy fasza sportcipőd, ami teljesen jó mindenféle burkolatra, utcára, épületre, jössz-mész benne egész nap, és lenne egy kinézetre ugyanolyan sétálócipőd, kissé ergyább anyagokból, amire átcseréled az irodában, kimész benne hugyozni a padlószőnyegen meg üldögélsz benne.
Elviekben az eredeti sportcipőd élettartama bizonyára némileg megnőhet, de cipővel elképzelve nem egy felesleges faszság cserélgetni?
Őszentsége Sobri Jóska
Az ötlet számomra nem rossz, mivel én keveset megyek, azt is nagyrészt városon belül. Pár oda-vissza csere ára meg lenne spórolva, abból kijön néhány év alatt az új téli gumi. A kérdésem az, hogy a téli gumi nyáron hogy viselkedik? Nem nő meg érezhetően a fékút például?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem tudom, én is városban járok, ezer éve vezetek, én nem veszek észre semmi furcsát, nem volt semmi gondom sose a fékúttal, sose csüsztam meg, vagy sodródtam ki, de ez gondolom nem csak az abroncsokon múlik, a felette lévő autó is számít.
A szakszervízben azt mondták felesleges cserélgetnem, ez a mostani gumi jó nekem télen-nyáron, 2 éve vettem, most vizsgázott, szerintük kb. 4-5 évente kell cserélni, de majd úgyis mondják a következő vizsgánál ha kell, viszont én kevés kilométert megyek, még a havi 400 km se jön össze, szóval az évi kb max 5000 kilometeremmel nem vagyok mérvadó.
Amit warr-b írt, a négyévszakos gumi lehet az ideális megoldás, bár városban kb. ugyanaz mint a téli.

4 hónapja
warr_b Washington Commanders 20 621 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Te Sobri, azokat a gumikat jó nagy terhelés éri március - október között, biztos vagy te ebben hogy jó egész évben a télit használni? Nem véletlenül vannak úgy alkotva…
JC6 - a zsidó
A téligumi az olyan, mint korábban bármelyik, a nyári meg direkte kevésbbé alkalmas téli útviszonyokra.
Vagyis nem a korábbi "évszakmentes" gumi van valamiképp optimalizálva, felpimpelve télire, hanem a standard abroncsnak, ami pár évtizede még egyféle volt, van egy "nyáriasított" változata, aminek használata (vagyis a másik nemhasználata) plusz km-ket biztosít a télinek.
Kb. ennyiről van szó.

Mintha lenne egy fasza sportcipőd, ami teljesen jó mindenféle burkolatra, utcára, épületre, jössz-mész benne egész nap, és lenne egy kinézetre ugyanolyan sétálócipőd, kissé ergyább anyagokból, amire átcseréled az irodában, kimész benne hugyozni a padlószőnyegen meg üldögélsz benne.
Elviekben az eredeti sportcipőd élettartama bizonyára némileg megnőhet, de cipővel elképzelve nem egy felesleges faszság cserélgetni?
Őszentsége Sobri Jóska
Az ötlet számomra nem rossz, mivel én keveset megyek, azt is nagyrészt városon belül. Pár oda-vissza csere ára meg lenne spórolva, abból kijön néhány év alatt az új téli gumi. A kérdésem az, hogy a téli gumi nyáron hogy viselkedik? Nem nő meg érezhetően a fékút például?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
De. Meg hamarabb el is kopik.
Egyébként ezek a mostani téli gumik normál (téli) használat mellett jellemzően nem elkopnak, hanem felkeményednek, tehát hiába lesz még bőven profilmélysége, 4-5 évesen már csúszni fog, mint a takony.

Ha meg nyáron a hőségben is azon jársz, még hamarabb lesz szar, és csúszol majd bele egy stabályosan közlekedő, ártatlan szerencsétlenbe.

 www.vezess.hu/magazin/2021/06/09/teli-gumival-a-nyari-aszfalton-nem-jo-otlet/

(Direkt nem valami gumis weboldal véleményét linkeltem).

Akkor már inkább vegyél egy normálisabb négyévszakost, ha nem akarsz cserélgetni.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
4 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 313 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Te Sobri, azokat a gumikat jó nagy terhelés éri március - október között, biztos vagy te ebben hogy jó egész évben a télit használni? Nem véletlenül vannak úgy alkotva…
JC6 - a zsidó
A téligumi az olyan, mint korábban bármelyik, a nyári meg direkte kevésbbé alkalmas téli útviszonyokra.
Vagyis nem a korábbi "évszakmentes" gumi van valamiképp optimalizálva, felpimpelve télire, hanem a standard abroncsnak, ami pár évtizede még egyféle volt, van egy "nyáriasított" változata, aminek használata (vagyis a másik nemhasználata) plusz km-ket biztosít a télinek.
Kb. ennyiről van szó.

Mintha lenne egy fasza sportcipőd, ami teljesen jó mindenféle burkolatra, utcára, épületre, jössz-mész benne egész nap, és lenne egy kinézetre ugyanolyan sétálócipőd, kissé ergyább anyagokból, amire átcseréled az irodában, kimész benne hugyozni a padlószőnyegen meg üldögélsz benne.
Elviekben az eredeti sportcipőd élettartama bizonyára némileg megnőhet, de cipővel elképzelve nem egy felesleges faszság cserélgetni?
Őszentsége Sobri Jóska
Az ötlet számomra nem rossz, mivel én keveset megyek, azt is nagyrészt városon belül. Pár oda-vissza csere ára meg lenne spórolva, abból kijön néhány év alatt az új téli gumi. A kérdésem az, hogy a téli gumi nyáron hogy viselkedik? Nem nő meg érezhetően a fékút például?

4 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 055 — WHO DAT!!!!
Mondjuk az, hogy négy gumi lecserélése meg a centírozás, ami összesen két emberrel max 15 perces munka, lassan 20000 ft, szintén nonszensz
r.baggio
Ezt nem is értem. 4000Ft-ért cseréltettem a 4db felnin lévő gumit. Persze ez vidék, de nem borsodi zsákfalu.
dawyd728
Ezért kell két szett kerék, amit otthon átcserélsz.
Vagy egy téli meg egy nyári autó, mint az olyan betegeknél mint én.
(meg egy céges meg egy puttonyos meg egy robogó meg egy bicikli szükség szerint😀)
🤘 gaben 🤘
Az első megoldás a jó, én is várom az új szett alufelnit a kocsira, hogy télire nyárira is legyen. Aztán majd cserélgetem én itthon mint az előzőnél 😀

4 hónapja
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 845 — Deion Sanders for president!
Mondjuk az, hogy négy gumi lecserélése meg a centírozás, ami összesen két emberrel max 15 perces munka, lassan 20000 ft, szintén nonszensz
r.baggio
Ezt nem is értem. 4000Ft-ért cseréltettem a 4db felnin lévő gumit. Persze ez vidék, de nem borsodi zsákfalu.
dawyd728
Ezért kell két szett kerék, amit otthon átcserélsz.
Vagy egy téli meg egy nyári autó, mint az olyan betegeknél mint én.
(meg egy céges meg egy puttonyos meg egy robogó meg egy bicikli szükség szerint😀)

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Te Sobri, azokat a gumikat jó nagy terhelés éri március - október között, biztos vagy te ebben hogy jó egész évben a télit használni? Nem véletlenül vannak úgy alkotva…
JC6 - a zsidó
A téligumi az olyan, mint korábban bármelyik, a nyári meg direkte kevésbbé alkalmas téli útviszonyokra.
Vagyis nem a korábbi "évszakmentes" gumi van valamiképp optimalizálva, felpimpelve télire, hanem a standard abroncsnak, ami pár évtizede még egyféle volt, van egy "nyáriasított" változata, aminek használata (vagyis a másik nemhasználata) plusz km-ket biztosít a télinek.
Kb. ennyiről van szó.

Mintha lenne egy fasza sportcipőd, ami teljesen jó mindenféle burkolatra, utcára, épületre, jössz-mész benne egész nap, és lenne egy kinézetre ugyanolyan sétálócipőd, kissé ergyább anyagokból, amire átcseréled az irodában, kimész benne hugyozni a padlószőnyegen meg üldögélsz benne.
Elviekben az eredeti sportcipőd élettartama bizonyára némileg megnőhet, de cipővel elképzelve nem egy felesleges faszság cserélgetni?

4 hónapja
pgabtb Philadelphia Eagles 10 155 — Eagles fan
Komolyan mondom, amikor bejön mögém inni, és nyom egy kurvanagy 80as évek üdítőreklám "áááhhhhh"-t két kortyonként, legszívesebben egy svédcsavarral basznám a fejéhez a szalagnyomtatót. -_-
gyeek
Ismerek olyat aki forró kávéból kicsi szürcsölés/kortyolás után csinálja ezt rendszeresen. Nekem is mindig felbassza az agyamat 😀

Szerkesztette: pgabtb

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
4 hónapja
pgabtb Philadelphia Eagles 10 155 — Eagles fan
Mert az autóbérlés macerás és kevésbé érte meg, mint a saját autó fenntartása (pedig ez se lesz olcsó 😀 ).
Jughead
A szalonban nem teszik rá Neked? Én itt Tatabányán Suzuki szalonba hordom az autót, az mondjuk szervíz is, meg műszaki vizsga hely egyben. Nem volt még olyan hogy ne kaptam volna egy hétre időpontot. 500 forinttal fizetek többet mint a gumiszervízben, ahol kb. 3 hétre adnak időpontot, amíg szerelik az autót kint ácsoroghatok esőben/fagyban, míg itt fűtött szalonban kényelmes körülmények között tudok várakozni, és közben kávéval kínálnak. Most legutóbb 8500 ft-ot fizettem, igaz nekem felnin van a téligumi, így csak le kell kapni a nyári kerekeket és feldobni a télit.

Szerkesztette: pgabtb

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
4 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 055 — WHO DAT!!!!
Miért az első hó leesésekor jut eszébe az embereknek, hogy gumit kell cserélni? Megjött a kocsim, de várhatok 2 hetet mire normálisan tudom használni, mert mindenkinek most jutott eszébe, hogy cserélni kellene gumit (én kocsi nélkül is bejelentkeztem előre, de csúszott az átadás…)
Jughead
Én mindig nézem a havi időjárás előrejelzést, aztán ha tartósan napközben is 10 fok alatt mutatja, akkor szoktam időpontot kérni előtte egy 2 héttel. Aztán mivel online időpontfoglaló is van/ Marso/ be tudom lőni hogy mikor érek rá. De sajnos sok embertől hallom, hogy minek az a téli gumi, úgy sem ér semmit, jó lesz az a nyári is. Aztán amikor felmegy az autópályára mondjuk, és nincs megfelelően takarítva, egy komolyabb kanyarban meg csodálkozik ha az árokban találja magát....
kapitnono
Ez itt mellékes lesz, de zavarta a szememet.

A kávé szemeket is nézheted ugyanannyira lenne releváns. 10 napnál előrébb jóslás. Valami való meteorológus 7 napnál előrébb nem jelez előre. Precíz prognózist pedig 3-4 napra lehet készíteni.
dawyd728
Azt lehet elbasszák hogy esni fog vagy napos lesz, de azt hogy hideg lesz vagy pusztulat meleg azért 2 hét távlatban meg tudják mondani. És nem 1 napot nézek, hanem legalább 1-2 hetet. Nekem ez eddig bejött, de ki hogy csinálja.

4 hónapja
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 594 — Bla, bla, bla
Miért az első hó leesésekor jut eszébe az embereknek, hogy gumit kell cserélni? Megjött a kocsim, de várhatok 2 hetet mire normálisan tudom használni, mert mindenkinek most jutott eszébe, hogy cserélni kellene gumit (én kocsi nélkül is bejelentkeztem előre, de csúszott az átadás…)
Jughead
Az autószalonban nem cserelik le? Biztos drágább, de nem kell várni két hetet...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
4 hónapja
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 269
A kávé szemeket is nézheted ugyanannyira lenne releváns. 10 napnál előrébb jóslás. Valami való meteorológus 7 napnál előrébb nem jelez előre. Precíz prognózist pedig 3-4 napra lehet készíteni.
dawyd728
define precíz
mikor az F1ben is csak %os esélyt tudnak esőre mondani fél órára előre
nyílván trendeket lehet látni és nagyjábóli előrejelzést tenni, de ha valaki azt mondja hogy 10 centi hó fog esni -2 fok mellett vasárnap, akkor az kontár
Negritis, a vajda
a százalék az időjárásnál nem az esély, hanem hogy adott terület hány százalékára várják mondjuk a csapadékot
4 hónapja
dawyd728 3 690
A kávé szemeket is nézheted ugyanannyira lenne releváns. 10 napnál előrébb jóslás. Valami való meteorológus 7 napnál előrébb nem jelez előre. Precíz prognózist pedig 3-4 napra lehet készíteni.
dawyd728
define precíz
mikor az F1ben is csak %os esélyt tudnak esőre mondani fél órára előre
nyílván trendeket lehet látni és nagyjábóli előrejelzést tenni, de ha valaki azt mondja hogy 10 centi hó fog esni -2 fok mellett vasárnap, akkor az kontár
Negritis, a vajda
F1-ben egy pár négyzetkilométeres területre kell prognosztizálni.
Míg az átlagember részére a meteorológus mondjuk úgy ezer négyzetkilométeres területi egységekre tesz előrejelzést. Ha pedig azt mondja 3 nap múlva Budapest területén esőre kell számítani, de csak egy szélső kerületben fog ténylegesen esni, akkor ők pontosak voltak, hiába van 22 másik kerület lakója meggyőződve róla, h az időjárást jelentő meteorológus tévedett.
4 hónapja
dawyd728 3 690
Mondjuk az, hogy négy gumi lecserélése meg a centírozás, ami összesen két emberrel max 15 perces munka, lassan 20000 ft, szintén nonszensz
r.baggio
Ezt nem is értem. 4000Ft-ért cseréltettem a 4db felnin lévő gumit. Persze ez vidék, de nem borsodi zsákfalu.

Szerkesztette: dawyd728
4 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 888 — The Mathematician
A kávé szemeket is nézheted ugyanannyira lenne releváns. 10 napnál előrébb jóslás. Valami való meteorológus 7 napnál előrébb nem jelez előre. Precíz prognózist pedig 3-4 napra lehet készíteni.
dawyd728
define precíz
mikor az F1ben is csak %os esélyt tudnak esőre mondani fél órára előre
nyílván trendeket lehet látni és nagyjábóli előrejelzést tenni, de ha valaki azt mondja hogy 10 centi hó fog esni -2 fok mellett vasárnap, akkor az kontár

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
4 hónapja
dawyd728 3 690
Miért az első hó leesésekor jut eszébe az embereknek, hogy gumit kell cserélni? Megjött a kocsim, de várhatok 2 hetet mire normálisan tudom használni, mert mindenkinek most jutott eszébe, hogy cserélni kellene gumit (én kocsi nélkül is bejelentkeztem előre, de csúszott az átadás…)
Jughead
Én mindig nézem a havi időjárás előrejelzést, aztán ha tartósan napközben is 10 fok alatt mutatja, akkor szoktam időpontot kérni előtte egy 2 héttel. Aztán mivel online időpontfoglaló is van/ Marso/ be tudom lőni hogy mikor érek rá. De sajnos sok embertől hallom, hogy minek az a téli gumi, úgy sem ér semmit, jó lesz az a nyári is. Aztán amikor felmegy az autópályára mondjuk, és nincs megfelelően takarítva, egy komolyabb kanyarban meg csodálkozik ha az árokban találja magát....
kapitnono
Ez itt mellékes lesz, de zavarta a szememet.

A kávé szemeket is nézheted ugyanannyira lenne releváns. 10 napnál előrébb jóslás. Valami való meteorológus 7 napnál előrébb nem jelez előre. Precíz prognózist pedig 3-4 napra lehet készíteni.
4 hónapja
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 815 — No es importante
Mondjuk az, hogy négy gumi lecserélése meg a centírozás, ami összesen két emberrel max 15 perces munka, lassan 20000 ft, szintén nonszensz

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
4 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 055 — WHO DAT!!!!
Ez a téli-nyái gumicsere az egyik legnagyobb faszság amit egy átlagautós cselekedhet.
Persze évente százezres nagyságrendű kilométernél lehet, hogy kijön valami matek, hogy megéri, de egy átlagautós az évi párezrével-tízezrével mégis mennyit spórol, hogy leveteti a "téli gumit", a gumit, ami jó télen, nyáron, csak nyáron feleslegesnek mondják, mert ezer kilométerenként mondjuk 5 literrel többet fogyaszt miatta az autó? Évi tíz-húszezret? Van erre valami egzakt számítás?
Nekem sokat fogyaszt az autóm, már egy ideje csak téli gumit használok, nem vezetek sokat, de nem érzem úgy, hogy többet költenék benzinre, mint amikor még cserélgettem én is.
És lehet így egy évvel korábban kell az egészet lecserélni, mintha két szett lenne, de egy év múlva akkor mindkettőt le kellene, átlag kilométernél nem a kopás az igazi gond, hanem az anyagfáradás, szóval ezen se múlik.
40-50 éve nem volt ez a gumicsere mizéria, normális, télen is használható abroncsok voltak, az autóipar zseniális húzása, hogy kitalálta a "nyári gumi" fogalmát, kb. akkora ötlet, mint a palackozott "ásvanyvíz" többszázszoros áron.
Őszentsége Sobri Jóska
Részemről nem azért használom mert spórolok vele egy forintot is, hanem mert biztonságosabbnak érzem. Számomra télen érezhető különbség van téli meg nyári között városi körülmények között is, mivel rohadtul nem szoktak minen utcát óránként takarítani Pesten sem akár, egy autópályáról, főútról ne is beszéljünk...
kapitnono
de Joska epp azt irja, hogy nyaron is teli gumit kell hasznalni.
csebi
Fordítva is igaz számomra, érezhetően jobban tapad, hirtelen fekezesnél könnyebb megállni. Aki ennyit sajnál az autójára szerintem az autónmásra is ugyanúgy fogja sajnálni, szóval gondolom milyen állapotúak lehetnek....

4 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 955 — Stromfeld Aurél fan
A nyuszipingáló munkatársam ma bejött 4re, izgett-mozgott kicsit az irodában, feltett pár generic Q-t... aztán egy határozott bár teljesen céltalan mozdulattal lekapcsolta a villanyt... Miután rájött hogy (megint) hülyeséget csinált, visszakapcsolta. Fejlődőképes! 😀

Komolyan mondom, amikor bejön mögém inni, és nyom egy kurvanagy 80as évek üdítőreklám "áááhhhhh"-t két kortyonként, legszívesebben egy svédcsavarral basznám a fejéhez a szalagnyomtatót. -_-

Szerkesztette: gyeek

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
4 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 967 — Lucas Scott
Ez a téli-nyái gumicsere az egyik legnagyobb faszság amit egy átlagautós cselekedhet.
Persze évente százezres nagyságrendű kilométernél lehet, hogy kijön valami matek, hogy megéri, de egy átlagautós az évi párezrével-tízezrével mégis mennyit spórol, hogy leveteti a "téli gumit", a gumit, ami jó télen, nyáron, csak nyáron feleslegesnek mondják, mert ezer kilométerenként mondjuk 5 literrel többet fogyaszt miatta az autó? Évi tíz-húszezret? Van erre valami egzakt számítás?
Nekem sokat fogyaszt az autóm, már egy ideje csak téli gumit használok, nem vezetek sokat, de nem érzem úgy, hogy többet költenék benzinre, mint amikor még cserélgettem én is.
És lehet így egy évvel korábban kell az egészet lecserélni, mintha két szett lenne, de egy év múlva akkor mindkettőt le kellene, átlag kilométernél nem a kopás az igazi gond, hanem az anyagfáradás, szóval ezen se múlik.
40-50 éve nem volt ez a gumicsere mizéria, normális, télen is használható abroncsok voltak, az autóipar zseniális húzása, hogy kitalálta a "nyári gumi" fogalmát, kb. akkora ötlet, mint a palackozott "ásvanyvíz" többszázszoros áron.
Őszentsége Sobri Jóska
Részemről nem azért használom mert spórolok vele egy forintot is, hanem mert biztonságosabbnak érzem. Számomra télen érezhető különbség van téli meg nyári között városi körülmények között is, mivel rohadtul nem szoktak minen utcát óránként takarítani Pesten sem akár, egy autópályáról, főútról ne is beszéljünk...
kapitnono
de Joska epp azt irja, hogy nyaron is teli gumit kell hasznalni.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.