Jégkorong
23 feliratkozó
több mint 9 éve
Vay Ádám bemutatkozott a tengeretúlon egy 5. másodperces kiütéssel (1:45-től):youtu.be/lSUPEP8jS-g

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 9 éve
A szlovénok ellen is 0-2-ről fordítottunk. Chernomaz szerintem rendbe rázza őket. 😊Feljutott az U20-as válogatott az 1A-csoportba!!!de egyszer olyat is csinálhatnának, hogy már az utolsó harmad előtt is mutatnak életjeleket, mert azért oké, hogy az utolsó három harmadik harmadot 2-0, 4-0, 3-0-ra hozták, de a polákok ellen már eleve nem volt elég.
Nem semmi, azok után, hogy egy horror meccsen kikaptunk a lengyelektől.
Az kellett a feljutáshoz (és az első helyhez), hogy nyerjünk a szlovénok ellen, a lengyelek pedig kikapjanak az olaszok ellen. Kb. 0 volt rá az esély.
De sikerült.
A legtöbb gólt Sági lőtte, holtversenyben a lengyel Jeziorski-val.
Bravó fiúk.
danyly
slowmotion
Szerkesztette: danyly
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Feljutott az U20-as válogatott az 1A-csoportba!!!de egyszer olyat is csinálhatnának, hogy már az utolsó harmad előtt is mutatnak életjeleket, mert azért oké, hogy az utolsó három harmadik harmadot 2-0, 4-0, 3-0-ra hozták, de a polákok ellen már eleve nem volt elég.
Nem semmi, azok után, hogy egy horror meccsen kikaptunk a lengyelektől.
Az kellett a feljutáshoz (és az első helyhez), hogy nyerjünk a szlovénok ellen, a lengyelek pedig kikapjanak az olaszok ellen. Kb. 0 volt rá az esély.
De sikerült.
A legtöbb gólt Sági lőtte, holtversenyben a lengyel Jeziorski-val.
Bravó fiúk.
danyly
több mint 9 éve
Feljutott az U20-as válogatott az 1A-csoportba!!!Nem semmi, azok után, hogy egy horror meccsen kikaptunk a lengyelektől.
Az kellett a feljutáshoz (és az első helyhez), hogy nyerjünk a szlovénok ellen, a lengyelek pedig kikapjanak az olaszok ellen. Kb. 0 volt rá az esély.
De sikerült.
A legtöbb gólt Sági lőtte, holtversenyben a lengyel Jeziorski-val.
Bravó fiúk.
Szerkesztette: danyly
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
De miért csak Vegas?mert kurva lusták kimondani h Las. már senkisem használja. Mint LA.
Mikey
több mint 9 éve
Egyrészt, másrészt több opció a helyesírási hibára a közvetítésekben 😊hogy ne négy részből álljon a nevükAzt egy átlag las vegasi büfészurkoló már nem tudná megjegyezni?
slowmotion
Mikey

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
valamelyik részét tuti elfelejtenék, igen 😊hogy ne négy részből álljon a nevükAzt egy átlag las vegasi büfészurkoló már nem tudná megjegyezni?
slowmotion
Mikey
több mint 9 éve
hogy ne négy részből álljon a nevükAzt egy átlag las vegasi büfészurkoló már nem tudná megjegyezni?
slowmotion
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
hogy ne négy részből álljon a nevük
több mint 9 éve
De miért csak Vegas?
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Hogy ne csak offoljunk: Vegas Golden Knights lesz az új NHL csapat neve.sports.yahoo.com/news/las-vegas-nhl-team-picks-vegas-golden-knights-as-name-023126967.html

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Meanwhile @ Habarovszk: youtu.be/8am5psdNxhQA mellette álló "kolléga" pedig fa arcal konstatálja hogy ma sem ő lesz a sztár 😀
empty taxi
több mint 9 éve
Meanwhile @ Habarovszk: youtu.be/8am5psdNxhQ

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Jake Guentzel: első shift, első lövés, első gól. Ismerős sztori Pittsburgh-ből (Lemieux). 😊Persze ez csak vicc, mindenesetre megvan a 2. gólja is. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Stamkos 4-6 hónap kiesés. Nagyon nem jó.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Nem is volt rossz mutatója a meccs előtt Montoyonák. Csak meglepődtem, hogy nem cserélték le. De gondolom Price teljes pihenőn volt, így nem cserélték be.Az egy dolog, hogy o vedett. Attol meg lohettek volna golt a tobbiek. Ez van. Meglatjuk nemsokara, hogy mire jutnak, remelem ma sem lonek egyet sem, aztan hajra.Pont most olvastam Price-ról milyen jó. Meg is lepődtem mennyit kapott a Canadiens (persze ekkor még nem tudtam, hogy Montoya védett). Ez azért csúnya blama volt a csapatra nézve is. Előfordul, hogy nagy verést kap egy jól menetelő csapat, de ez tényleg randa művelet volt a kanadaiaktól.Montreal 0-10 ColombusMeglepodtem. Orultem. Aztan leesett, hogy a kedvenc csapatom ellen fognak jatszani es biztos ezek utan mindent beleadnak. Most varok.
Heisman Trophy
ulpianus
danyly
ulpianus
És igen, attól függetlenül lőhetett volna a Canadiens min. egy gólt. De teljesen impotensek voltak.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Dubnyk-Landeskog bunyó. Az kemény (kapus vs. kapitány). Persze gyorsan leszerelte +2 Wild játékos a Avs főnököt. 😊
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Az egy dolog, hogy o vedett. Attol meg lohettek volna golt a tobbiek. Ez van. Meglatjuk nemsokara, hogy mire jutnak, remelem ma sem lonek egyet sem, aztan hajra.Pont most olvastam Price-ról milyen jó. Meg is lepődtem mennyit kapott a Canadiens (persze ekkor még nem tudtam, hogy Montoya védett). Ez azért csúnya blama volt a csapatra nézve is. Előfordul, hogy nagy verést kap egy jól menetelő csapat, de ez tényleg randa művelet volt a kanadaiaktól.Montreal 0-10 ColombusMeglepodtem. Orultem. Aztan leesett, hogy a kedvenc csapatom ellen fognak jatszani es biztos ezek utan mindent beleadnak. Most varok.
Heisman Trophy
ulpianus
danyly

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
Pont most olvastam Price-ról milyen jó. Meg is lepődtem mennyit kapott a Canadiens (persze ekkor még nem tudtam, hogy Montoya védett). Ez azért csúnya blama volt a csapatra nézve is. Előfordul, hogy nagy verést kap egy jól menetelő csapat, de ez tényleg randa művelet volt a kanadaiaktól.Montreal 0-10 ColombusMeglepodtem. Orultem. Aztan leesett, hogy a kedvenc csapatom ellen fognak jatszani es biztos ezek utan mindent beleadnak. Most varok.
Heisman Trophy
ulpianus
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Montreal 0-10 ColombusMeglepodtem. Orultem. Aztan leesett, hogy a kedvenc csapatom ellen fognak jatszani es biztos ezek utan mindent beleadnak. Most varok.
Heisman Trophy

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
Montreal 0-10 Colombus
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
A Canucks a kedvenc csapatom, így én is szívesen nézném ott a meccset.Megy a HUN-CAN barátságos meccs!Aki szerencsés Vancouver-ben nézi nagyképernyőn!
Aki szerencsés kinn van.
danyly
gaben
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Megy a HUN-CAN barátságos meccs!Aki szerencsés Vancouver-ben nézi nagyképernyőn!
Aki szerencsés kinn van.
danyly
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
Megy a HUN-CAN barátságos meccs!Aki szerencsés kinn van.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
de jelenleg nincs értékünk Larkinon kívül. És cap sincs rá, hogy szerezzünk. Fiatal sincs, hogy elhozzuk Trouba-t mondjuk. Nyquist és Tatar ha idén nem emberelik meg magukat, akkor őket is el lehet felejteni, mint érték.Kucserov 4,7 millióért hosszabbított...Yzerman tényleg elit GM, szerencse, hogy Detroitban itt van Ken Holland, aki szét tudta baszni az egész franchise-t...szerintem addig kell valahogy kihúzni (és az értékeket megtartani), amíg a holtsúly el nem tűnik a cap alól meg a rosterről (Kronner, Mule, Jimmer, Big E - és fájdalom, de ha nem erősödik a teljesítménye és a fizikai állapota, akkor Z is)
Habi
slowmotion
Mule szerződése még x évig megy, Z szintén.


JT Daniels fan