Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 393
Fekete-Győr arra kéri Orbánt, hogy közös videóban biztassák oltásra a magyarokat

Na ezt magyarázzák meg, hogy miért nem fog közös videóban szerepelni Orbán.
Mikey
Ezt különösebben nem nehéz kezelni, ha egyáltalán reagálnak rá.
Az már érdekesebb, hogy ugyan ki a fene regisztrálna azért mert az ország egyik legelutasítottabb és leggyűlöltebb rétege (a politikusok) közösen kéri meg rá? 😊 ez éppen csak egy fokkal lenne jobb, mintha a Mészáros - Csányi - mittomén, Leisztinger típusú oligarchák állnának ki, hogy ez nem a gyűlölködés, hanem az összefogás ideje és oltasson mindneki.
Aki idáig regisztrált az nem Orbán kedvéért tette, aki meg majd ezután fog az meg nem az ellenzék buzdítása miatt teszi.
Ha ilyet akarnak csinálni, ahhoz itthon olimpikonok, színészek meg zenészek kellenek.
MC12
Te írod Gulyás reakció-beszédeit? 😀 Ha nem, jelentkezz, jól fizető állás, be tudnád tölteni. 😊

(Nyilvánvaló, hogy Fekete-Győr politikai szándékkal is indítványozta ezt. De ez most egy olyan indítvány volt, amire Jóska azt mondaná, ha Orbán tette volna, hogy: ügyes. 😊 )
peterk2005
1. Lebuktam 😊

2.Hát akkor nem értenék egyet jóskàval, borzasztó ötlet lenne a kommunikációs csapattól egy videóba tenni a démonnal 😉

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 287 — beers & Packers
Fekete-Győr arra kéri Orbánt, hogy közös videóban biztassák oltásra a magyarokat

Na ezt magyarázzák meg, hogy miért nem fog közös videóban szerepelni Orbán.
Mikey
Ezt különösebben nem nehéz kezelni, ha egyáltalán reagálnak rá.
Az már érdekesebb, hogy ugyan ki a fene regisztrálna azért mert az ország egyik legelutasítottabb és leggyűlöltebb rétege (a politikusok) közösen kéri meg rá? 😊 ez éppen csak egy fokkal lenne jobb, mintha a Mészáros - Csányi - mittomén, Leisztinger típusú oligarchák állnának ki, hogy ez nem a gyűlölködés, hanem az összefogás ideje és oltasson mindneki.
Aki idáig regisztrált az nem Orbán kedvéért tette, aki meg majd ezután fog az meg nem az ellenzék buzdítása miatt teszi.
Ha ilyet akarnak csinálni, ahhoz itthon olimpikonok, színészek meg zenészek kellenek.
MC12
Te írod Gulyás reakció-beszédeit? 😀 Ha nem, jelentkezz, jól fizető állás, be tudnád tölteni. 😊

(Nyilvánvaló, hogy Fekete-Győr politikai szándékkal is indítványozta ezt. De ez most egy olyan indítvány volt, amire Jóska azt mondaná, ha Orbán tette volna, hogy: ügyes. 😊 )
peterk2005
Hiányolom a Gyurcsány-szálat.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 287 — beers & Packers
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés között
Német és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."

 168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
nagylaza
Clickbait média fújj!
Toca
Mondjuk ez tényleg klasszikus kattintás vadászat.
Cím:
.....kapcsolat van.... - kijelentő mód.
Tartalom:
....kapcsolat lehet...- feltételes mód
De a kattintás vadászat helyett hívhatjuk ferdítésnek is, ha az jobban tetszik.
MC12
?
(Nálam egyezik a cím és a tartalom. Javították volna időközben? 😊 )
peterk2005
Valószínűleg, mert nálam ha legörgetsz nagylaza kommentjéig, még van-al van a cím.
MC12
Az URL-re gondolsz? Az lehet még kiadás előtti állapot miatt is. A cikk szerzője felteszi - még publikálatlanul -, aztán a szerkesztő átnézi, javítja és kirakja. A linket már legenerálta a motor addigra.
peterk2005
Jó, akkor itt egy másik:
Német és norvég kutatók is arra a következtetésre jutottak, hogy van összefüggés az AstraZenecával való oltás és a trombózisos esetek közt – írja a TrialSiteNews.
 index.hu/kulfold/2021/04/11/nemet-es-norveg-kutatok-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-trombozis-kozt/
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Fekete-Győr arra kéri Orbánt, hogy közös videóban biztassák oltásra a magyarokat

Na ezt magyarázzák meg, hogy miért nem fog közös videóban szerepelni Orbán.
Mikey
Ezt különösebben nem nehéz kezelni, ha egyáltalán reagálnak rá.
Az már érdekesebb, hogy ugyan ki a fene regisztrálna azért mert az ország egyik legelutasítottabb és leggyűlöltebb rétege (a politikusok) közösen kéri meg rá? 😊 ez éppen csak egy fokkal lenne jobb, mintha a Mészáros - Csányi - mittomén, Leisztinger típusú oligarchák állnának ki, hogy ez nem a gyűlölködés, hanem az összefogás ideje és oltasson mindneki.
Aki idáig regisztrált az nem Orbán kedvéért tette, aki meg majd ezután fog az meg nem az ellenzék buzdítása miatt teszi.
Ha ilyet akarnak csinálni, ahhoz itthon olimpikonok, színészek meg zenészek kellenek.
MC12
Te írod Gulyás reakció-beszédeit? 😀 Ha nem, jelentkezz, jól fizető állás, be tudnád tölteni. 😊

(Nyilvánvaló, hogy Fekete-Győr politikai szándékkal is indítványozta ezt. De ez most egy olyan indítvány volt, amire Jóska azt mondaná, ha Orbán tette volna, hogy: ügyes. 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 393
Fekete-Győr arra kéri Orbánt, hogy közös videóban biztassák oltásra a magyarokat

Na ezt magyarázzák meg, hogy miért nem fog közös videóban szerepelni Orbán.
Mikey
Ezt különösebben nem nehéz kezelni, ha egyáltalán reagálnak rá.
Az már érdekesebb, hogy ugyan ki a fene regisztrálna azért mert az ország egyik legelutasítottabb és leggyűlöltebb rétege (a politikusok) közösen kéri meg rá? 😊 ez éppen csak egy fokkal lenne jobb, mintha a Mészáros - Csányi - mittomén, Leisztinger típusú oligarchák állnának ki, hogy ez nem a gyűlölködés, hanem az összefogás ideje és oltasson mindneki.
Aki idáig regisztrált az nem Orbán kedvéért tette, aki meg majd ezután fog az meg nem az ellenzék buzdítása miatt teszi.
Ha ilyet akarnak csinálni, ahhoz itthon olimpikonok, színészek meg zenészek kellenek.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 287 — beers & Packers
Ha csak egy másnapi fosás az ára, simán vállalnám, mert Woody Allenhez hasonlóan viszonyulok a halálhoz: erősen ellenzem.
Gergőbácsi
kiköptem a levesem.

😀
Amadeus
Ennyire addiktív a vírustopik? Még vasárnapi ebéd közben is...?😊
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Erre meg az oltás ráerősít?Vagy nem? Erről kellene info.
Csütörtökön oltottak és még mindig nem vagyok jól
VvAlekosz
Hívd fel a háziorvosodat. Nem csak covid lehet, hanem elhúzódó mellékhatás/utóhatás is. Jobb, ha az orvos dönti el, hogy mi legyen, mint mi itt a fórumon.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 258 — Vikings fan
Ne már basszús hogy mindenki ilyen értetlen ..........(Sorry)

Mivel ennek a szarnak simán van akár 1 hét lappangási ideje tünetmentesen így simán elképzelhető hogy beoltottak úgy hogy már beteg vagyok.
VvAlekosz
Ha több mint egy ember ért felre akkor nem biztos hogy a többi az értetelen (sorry).

Tüneteid pont ugyanazok lesznek, gondolom a legyengült szervezet miatt nem túl előnyös szitu, de hat vissza nem csinaljak.
1.oltas után ( vagy előtt ) kapta el ugye két ismerősöm, mindketten tünet mentesen vészelték át, de ez biztos szervezet specifikus, érdemes jelezni a dokinak.
több mint 4 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 027
Fekete-Győr arra kéri Orbánt, hogy közös videóban biztassák oltásra a magyarokat

Na ezt magyarázzák meg, hogy miért nem fog közös videóban szerepelni Orbán.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Erre meg az oltás ráerősít?Vagy nem? Erről kellene info.
Csütörtökön oltottak és még mindig nem vagyok jól
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Ne már basszús hogy mindenki ilyen értetlen ..........(Sorry)

Mivel ennek a szarnak simán van akár 1 hét lappangási ideje tünetmentesen így simán elképzelhető hogy beoltottak úgy hogy már beteg vagyok.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Valaki tud mondani valamit az ügyben mi van akkor ha kap az ember oltást de közben már beteg csak nincsenek még tünetei ?
Mi a teendő ilyenkor és ez milyen hatással van a szervezetre ? Főleg hogy lehet e súlyosabb a lefolyású a betegség az oltásnak köszönhetően?
Tudom a google barátom de nem találtam semmi releváns cikket a témában
VvAlekosz
Beteg alatt Covidos?
Ha covidos vagy nem oltanak.
Toca
Igen Covidos
És igen oltanak
VvAlekosz
Az oltási hozzájáruló lapon van egy ilyen pont: (Megjegyzés: akut lázas betegség kizáró ok, 3 hónapon belül PCR igazolt fertőzés kizáró ok)

Szóval, ha az igazat írja az illető a lapra, akkor nem fog oltást kapni.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 258 — Vikings fan
Valaki tud mondani valamit az ügyben mi van akkor ha kap az ember oltást de közben már beteg csak nincsenek még tünetei ?
Mi a teendő ilyenkor és ez milyen hatással van a szervezetre ? Főleg hogy lehet e súlyosabb a lefolyású a betegség az oltásnak köszönhetően?
Tudom a google barátom de nem találtam semmi releváns cikket a témában
VvAlekosz
Beteg alatt Covidos?
Ha covidos vagy nem oltanak.
Toca
Igen Covidos
És igen oltanak
VvAlekosz
Nekem eddig 2 ismerősömet nem oltották illetve 3-at nem oltották 2.-al mert elkapta.
Én úgy tudom aki elkapja nem oltják, aki korábban elkapta se kaphat jó ideig oltást.
De lehet igazad van, csak érintőlegesen vágom a témát.
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 393
Ennek viszont látnám értelmét.

Mondjuk szerintem nyitott kapukat döntögetnek, mert pár hét és amúgy is ez lesz. Amiatt van értelme, hogy már most el lehetne kezdeni a nyilvánosságban terjeszteni, hogy mondjuk május 10-től (valamilyen dátumtól) bemész bármilyen kórházi oltópontra, járóbeteg ellátóba, védőnőhöz, házidokihoz, felmutatod a kártyát és kaphatod is. Már megbecsülhető ez az időpont elég jól. (A stadionok már fölöslegesek szerintem. Azokra az első szakaszban lehetett volna szükség.)

 168.hu/itthon/eltorolne-az-oltashoz-szukseges-regisztraciot-az-ellenzek-202640
peterk2005
Ezt szinte biztos, hogy így fogják csinálni. Az ellenzék meg most intézte el, hogy az éles indulás előtt 2 nappal szerezzünk erről tudomást 😊 mert hogy most 2-3 hétig ezt nem lehet, az biztos.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés között
Német és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."

 168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
nagylaza
Clickbait média fújj!
Toca
Mondjuk ez tényleg klasszikus kattintás vadászat.
Cím:
.....kapcsolat van.... - kijelentő mód.
Tartalom:
....kapcsolat lehet...- feltételes mód
De a kattintás vadászat helyett hívhatjuk ferdítésnek is, ha az jobban tetszik.
MC12
?
(Nálam egyezik a cím és a tartalom. Javították volna időközben? 😊 )
peterk2005
Valószínűleg, mert nálam ha legörgetsz nagylaza kommentjéig, még van-al van a cím.
MC12
Az URL-re gondolsz? Az lehet még kiadás előtti állapot miatt is. A cikk szerzője felteszi - még publikálatlanul -, aztán a szerkesztő átnézi, javítja és kirakja. A linket már legenerálta a motor addigra.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Valaki tud mondani valamit az ügyben mi van akkor ha kap az ember oltást de közben már beteg csak nincsenek még tünetei ?
Mi a teendő ilyenkor és ez milyen hatással van a szervezetre ? Főleg hogy lehet e súlyosabb a lefolyású a betegség az oltásnak köszönhetően?
Tudom a google barátom de nem találtam semmi releváns cikket a témában
VvAlekosz
Beteg alatt Covidos?
Ha covidos vagy nem oltanak.
Toca
Igen Covidos
És igen oltanak

Mivel ennek a szarnak simán van akár 1 hét lappangási ideje tünetmentesen így simán elképzelhető hogy beoltottak úgy hogy már beteg vagyok.
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 258 — Vikings fan
Valaki tud mondani valamit az ügyben mi van akkor ha kap az ember oltást de közben már beteg csak nincsenek még tünetei ?
Mi a teendő ilyenkor és ez milyen hatással van a szervezetre ? Főleg hogy lehet e súlyosabb a lefolyású a betegség az oltásnak köszönhetően?
Tudom a google barátom de nem találtam semmi releváns cikket a témában
VvAlekosz
Beteg alatt Covidos?
Ha covidos vagy nem oltanak.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Valaki tud mondani valamit az ügyben mi van akkor ha kap az ember oltást de közben már beteg csak nincsenek még tünetei ?
Mi a teendő ilyenkor és ez milyen hatással van a szervezetre ? Főleg hogy lehet e súlyosabb a lefolyású a betegség az oltásnak köszönhetően?
Tudom a google barátom de nem találtam semmi releváns cikket a témában
több mint 4 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 027
Ennek viszont látnám értelmét.

Mondjuk szerintem nyitott kapukat döntögetnek, mert pár hét és amúgy is ez lesz. Amiatt van értelme, hogy már most el lehetne kezdeni a nyilvánosságban terjeszteni, hogy mondjuk május 10-től (valamilyen dátumtól) bemész bármilyen kórházi oltópontra, járóbeteg ellátóba, védőnőhöz, házidokihoz, felmutatod a kártyát és kaphatod is. Már megbecsülhető ez az időpont elég jól. (A stadionok már fölöslegesek szerintem. Azokra az első szakaszban lehetett volna szükség.)

 168.hu/itthon/eltorolne-az-oltashoz-szukseges-regisztraciot-az-ellenzek-202640
peterk2005
Kétszínű banda az ellenzék is. Eltörölnék a regisztrációt, bezzeg már beoltatták magukat!

| (Nem saját szavak.) |

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ennek viszont látnám értelmét.

Mondjuk szerintem nyitott kapukat döntögetnek, mert pár hét és amúgy is ez lesz. Amiatt van értelme, hogy már most el lehetne kezdeni a nyilvánosságban terjeszteni, hogy mondjuk május 10-től (valamilyen dátumtól) bemész bármilyen kórházi oltópontra, járóbeteg ellátóba, védőnőhöz, házidokihoz, felmutatod a kártyát és kaphatod is. Már megbecsülhető ez az időpont elég jól. (A stadionok már fölöslegesek szerintem. Azokra az első szakaszban lehetett volna szükség.)

 168.hu/itthon/eltorolne-az-oltashoz-szukseges-regisztraciot-az-ellenzek-202640


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 393
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés között
Német és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."

 168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
nagylaza
Clickbait média fújj!
Toca
Mondjuk ez tényleg klasszikus kattintás vadászat.
Cím:
.....kapcsolat van.... - kijelentő mód.
Tartalom:
....kapcsolat lehet...- feltételes mód
De a kattintás vadászat helyett hívhatjuk ferdítésnek is, ha az jobban tetszik.
MC12
?
(Nálam egyezik a cím és a tartalom. Javították volna időközben? 😊 )
peterk2005
Valószínűleg, mert nálam ha legörgetsz nagylaza kommentjéig, még van-al van a cím.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés között
Német és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."

 168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
nagylaza
Clickbait média fújj!
Toca
Mondjuk ez tényleg klasszikus kattintás vadászat.
Cím:
.....kapcsolat van.... - kijelentő mód.
Tartalom:
....kapcsolat lehet...- feltételes mód
De a kattintás vadászat helyett hívhatjuk ferdítésnek is, ha az jobban tetszik.
MC12
?
(Nálam egyezik a cím és a tartalom. Javították volna időközben? 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Úgy néz ki elkezdett esni szerencsére a kórházban kezeltek száma, és a lélegeztetőgépen levőké is. Azért merem leírni hogy úgy néz ki, mert több napos a trend már. Eközben talán az elmúlt hónapban másodszor meg 20% alá tegnap a pozitivitási arány, ezúttal egy olyan napon amikor "normális" mennyiségű (35-40 ezer, náluk kb. ennyi most az aktuális napi teszt mozgóátlag) tesztet végeztek. A 17% is még borzasztóan magas, de már legalább javul.

Közben olvasgatva a topicot, az jutott eszembe, hogy érdekes esettanulmány lenne utólag majd elemezni a "topic hangulatot". Kicsit ez is lenyomata annak, hogy mit is jelent az abszurdisztánban élés. Amíg nem volt vakcina, addig a topic "vágási pontja" a vakcina vs nem vakcina körül volt. Az döntött "gődény vagy, nem te vagy a gődény" között. Manapság, hogy van ötféle is, a választóvonal eltolódott, ma a "gődény vs nem gődény" vonal a "melyik vakcinát választod?", "jó neked X?", "miért jó mindegyik?", "miért nem jó akármelyik?" vonal lett. 😊 Mi is hozzájárulunk azért abszurdisztánhoz, nálunk is csak helyzet kérdése, hogy éppen a chiptől félő / chiptől nem félő vagy pedig a kínai (orosz, AZ) vakcinától félő / nem félő legyen az agyhalott. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 393
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés között
Német és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."

 168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
nagylaza
Clickbait média fújj!
Toca
Mondjuk ez tényleg klasszikus kattintás vadászat.

Cím:
.....kapcsolat van.... - kijelentő mód.
Tartalom:
....kapcsolat lehet...- feltételes mód

De a kattintás vadászat helyett hívhatjuk ferdítésnek is, ha az jobban tetszik.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 464 — The Mathematician
A Klubrádióban bemondtak egy kevéssé megnyugtató hírt a kínai vakcinákról, de nem tudom belinkelni, még nem került fel a honlapjukra. Ha minden igaz, ez a forrás:
 www.scmp.com/news/china/science/article/3129053/china-considers-mixing-covid-19-vaccines-offer-more-protection
nagylaza
erről már korábban is volt szó amúgy, hogy a 2 fázisúak esetében ha 2x ugyanazt kapod akkor lehet megérné mixelni őket a jobb védettség érdekében

és ugye voltak is tesztek ezzel kapcsolatban

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!