Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
kiköptem a levesem.Ha csak egy másnapi fosás az ára, simán vállalnám, mert Woody Allenhez hasonlóan viszonyulok a halálhoz: erősen ellenzem.egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
Negritis
Gergőbácsi
😀
több mint 4 éve
A Klubrádióban bemondtak egy kevéssé megnyugtató hírt a kínai vakcinákról, de nem tudom belinkelni, még nem került fel a honlapjukra. Ha minden igaz, ez a forrás:www.scmp.com/news/china/science/article/3129053/china-considers-mixing-covid-19-vaccines-offer-more-protection
több mint 4 éve
ott azért az oltás már 20% felett jár (második, nem első) valamint a víruson átesettek száma is jóval nagyobb mint sok más helyenMár egy hónapja nem kötelező a maszkviselés, telt házas baseballmeccsek, de az esetszámok nem emelkednekA végén kiderül hogy tényleg semmit nem ér a maszk.
Fauci 'not sure' why Texas doesn't have COVID uptick after nixing masks https://t.co/AGonLoVPJz pic.twitter.com/wGbqgpjRB0
— New York Post (@nypost) April 11, 2021
r.baggio
Mondjuk csak 5-én játszott a Rangers először a Globe Life Fielden, és a tegnapi csak a harmadik meccsük volt otthon szóval annak még aligha kell jelentkeznie az adatokban. Plusz kinti sport, ami csökkenti a fertőződés esélyét, mégha telt ház is van.
Teljesen szürreális amúgy látni hogy majdnem 36 ezer néző volt kint a tegnapi meccsükön is. 😅
Mikey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés közöttClickbait média fújj!
Német és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."
168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
nagylaza
több mint 4 éve
"Még két kutatás mutatta ki, hogy kapcsolat lehet az AstraZeneca és a vérrögképződés közöttNémet és norvég kutatók szerint nagyon ritkán, de trombózist okozhat a vakcina."
168.hu/kulfold/meg-ket-kutatas-mutatta-ki-hogy-van-kapcsolat-az-astrazeneca-es-a-verrogkepzodes-kozt-202670
több mint 4 éve
apnews.com/article/beijing-immunizations-chengdu-coronavirus-pandemic-china-675bcb6b5710c7329823148ffbff6ef9Hm, újraolvasva, a hatékonyság a fertőzés tüneteinek megelőzésében kisebb. Akkor már csak az a kérdés, hogy ez mit jelent 😀
Szerkesztette: ender1112
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Majdnem 75k elso oltas tegnap.
több mint 4 éve
Már egy hónapja nem kötelező a maszkviselés, telt házas baseballmeccsek, de az esetszámok nem emelkednekA végén kiderül hogy tényleg semmit nem ér a maszk.
Fauci 'not sure' why Texas doesn't have COVID uptick after nixing masks https://t.co/AGonLoVPJz pic.twitter.com/wGbqgpjRB0
— New York Post (@nypost) April 11, 2021
r.baggio
Mondjuk csak 5-én játszott a Rangers először a Globe Life Fielden, és a tegnapi csak a harmadik meccsük volt otthon szóval annak még aligha kell jelentkeznie az adatokban. Plusz kinti sport, ami csökkenti a fertőződés esélyét, mégha telt ház is van.
Teljesen szürreális amúgy látni hogy majdnem 36 ezer néző volt kint a tegnapi meccsükön is. 😅
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Már egy hónapja nem kötelező a maszkviselés, telt házas baseballmeccsek, de az esetszámok nem emelkednekFauci 'not sure' why Texas doesn't have COVID uptick after nixing masks https://t.co/AGonLoVPJz pic.twitter.com/wGbqgpjRB0
— New York Post (@nypost) April 11, 2021

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
(Utólagos engedelmeddel beszámoztam a kérdéseidet.)mindegyik oltás ugyanolyan jó1-miért ugyanolyan jó?
Sobri Jóska
2-tudjuk a mellékhatásokat?
3-tudjuk a pontos hatékonyságot?
4-tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
1. Azért ugyanannyira jó mindegyik, mert ugyanannyira hatásosan megvéd a súlyos következményektől, haláltól. Vagyis ugyanannyira jó túlélési esélyeket biztosít.
Lenti táblázat 5. sor. Mind az öt Magyarországon felvehető oltásnál 100% a védelem, a túlélési esély. (Első 5 típus.)
2. Ugyanannyira tudjuk pontosan, igen. (Semennyire.)
3. Nem, vagyis ugyanannyira tudjuk, hogy mindegyik hatásosabb mint nem oltakozni.
4. Nem tudjuk, de mindegyik tovább hat, mintha fel se venné az ember az oltást, vagyis ugyanannyira tudjuk mindegyiknél.
Vagyis a jelenlegi infóink alapján mindegyik oltás ugyanolyan jó. (Oltáselleneseknek: ugyanolyan rossz.)
Ha éhes vagyok, és módomban áll, akkor válogatok.
Ha a túlélesem múlik rajta, akkor megeszem a nyers halat is, pedig annál kevés undorítóbbat tudok elképzelni.
több mint 4 éve
Isten (hehe...) őrizz, néha benézek oda, de konkrétan elfáradok, mire végig érek a kommenteken 😊Asszem, ez már a "világnézeti csevegő" topik.😊A feltámadás egy muksónak jött össze a történelemben egyedül (jó meg Lázár, de ott Jézus demózta, hogy micsoda király, neki ez is megy, szóval az se saját erőből való feltámadás) és az örök földi élet meg még neki se. Szóval kizárólag az ingyen sörben érdemes hinni, de nincsenek illúzióim....a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....Szomorú, hogy nem hiszel sem a feltámadásban, sem az örök életben. (Ezek szerint az ingyen sörben sem.) Menthetetlen vagyol.
MC12
nagylaza
MC12
nagylaza
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Asszem, ez már a "világnézeti csevegő" topik.😊A feltámadás egy muksónak jött össze a történelemben egyedül (jó meg Lázár, de ott Jézus demózta, hogy micsoda király, neki ez is megy, szóval az se saját erőből való feltámadás) és az örök földi élet meg még neki se. Szóval kizárólag az ingyen sörben érdemes hinni, de nincsenek illúzióim....a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....Szomorú, hogy nem hiszel sem a feltámadásban, sem az örök életben. (Ezek szerint az ingyen sörben sem.) Menthetetlen vagyol.
MC12
nagylaza
MC12
több mint 4 éve
A feltámadás egy muksónak jött össze a történelemben egyedül (jó meg Lázár, de ott Jézus demózta, hogy micsoda király, neki ez is megy, szóval az se saját erőből való feltámadás) és az örök földi élet meg még neki se. Szóval kizárólag az ingyen sörben érdemes hinni, de nincsenek illúzióim....a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....Szomorú, hogy nem hiszel sem a feltámadásban, sem az örök életben. (Ezek szerint az ingyen sörben sem.) Menthetetlen vagyol.
MC12
nagylaza
Szerkesztette: MC12
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
persze, ez a lényegAhogy azt is, hogy nem ugyanolyan jók. Valójában se neked se nekem fingunk sincsa kérdés az hogy a romlott kaja mit okozhat és nagyobb-e a kockázata mint annak ha később eszekHa már ennyire egyszerűsítünk akkor azért még mindig egy napnyi fosás mint a halál 😊 a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
Negritis
MC12
a covid nem 100%ban halálos
a vakcinák se védenek 100%ban, és amíg nem tudjuk hogy mi hogyan működik addig azt kijelenteni hogy ugyanolyan jók az barokkos túlzás
Negritis
peach
ettől még én is azt mondom hogy ha nincs orvosi vagy egyéb (a 12 hetes ismétlés túl soká van) oka akkor nincs értelme válogatni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ahogy azt is, hogy nem ugyanolyan jók. Valójában se neked se nekem fingunk sincsa kérdés az hogy a romlott kaja mit okozhat és nagyobb-e a kockázata mint annak ha később eszekHa már ennyire egyszerűsítünk akkor azért még mindig egy napnyi fosás mint a halál 😊 a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
Negritis
MC12
a covid nem 100%ban halálos
a vakcinák se védenek 100%ban, és amíg nem tudjuk hogy mi hogyan működik addig azt kijelenteni hogy ugyanolyan jók az barokkos túlzás
Negritis
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....Szomorú, hogy nem hiszel sem a feltámadásban, sem az örök életben. (Ezek szerint az ingyen sörben sem.) Menthetetlen vagyol.
MC12
több mint 4 éve
a kérdés az hogy a romlott kaja mit okozhat és nagyobb-e a kockázata mint annak ha később eszekHa már ennyire egyszerűsítünk akkor azért még mindig egy napnyi fosás mint a halál 😊 a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
Negritis
MC12
a covid nem 100%ban halálos
a vakcinák se védenek 100%ban, és amíg nem tudjuk hogy mi hogyan működik addig azt kijelenteni hogy ugyanolyan jók az barokkos túlzás
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ha csak egy másnapi fosás az ára, simán vállalnám, mert Woody Allenhez hasonlóan viszonyulok a halálhoz: erősen ellenzem.egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
Negritis
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 4 éve
Ha már ennyire egyszerűsítünk akkor azért még mindig egy napnyi fosás mint a halál 😊 a halál olyan visszafordíthatatlannak tűnik....egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
Negritis
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Én is tudok példát a családban arra, hogy a háziorvos elmondta, az adott betegség ismeretében mi az, amit szerinte be szabad adni, és mi az, amit nem. Nem mellékes körülmény, hogy ez a háziorvos "régi haver".Nem vagy az. Ez talán megoldható lenne, de elég nagy pluszmunkát jelentene valószínűleg. Bár a háziorvosom a családban lévő más, "speckó" betegeknek külön elmondta, mi jöhet és mi nem javasolt.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
több mint 4 éve
egy romlott gulyás leves is megment az éhhaláltólMegmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
MC12
csak más kérdés hogy utána egész nap fosol
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Megmenekültèl az éhhalàltól? Meg. Az amiről te írsz már nem a jóság-nem jóság tengely hanem hogy melyik a finomabb?miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
Negritis
Itt ugyanez a helyzet, nagy valószínűséggel bármelyik vakcina megment attól, hogy lélegeztető gépre kerülj? Igen. Remek, adassuk be. Aztán jövőre amikor már sok vakcina lesz sok tapasztalattal akkor lehet mondani, hogy nekem a Pifzer finomabb.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
miért ugyanolyan jó?Igen, mert egy felelős orvos egyrészt tudja, hogy mindegyik oltás ugyanolyan jó, másrészt tudja, hogy egzaktul ugyanolyan kevés infója van mindegyikről, hiszen ha mindent elolvasna is a témában, akkoris csak pár hónapja oltanak velük, nincsenek évtizedes tapasztalatok.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
Sobri Jóska
tudjuk a mellékhatásokat?
tudjuk a pontos hatékonyságot?
tudjuk hogy meddig hatnak?
nem, ezeket nem tudjuk, ez alapján nem jelenthető ki hogy ugyanolyan jó
ha éhes vagy nyilván egy wellington bélszín meg egy szelet zsíros kenyér is ugyanúgy segít
de ettől még nem lesz ugyanolyan jó mind2
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
normális esetben ha lenni idő és kapacitás rá akkor simán lehetne ez, hogy molyolnak az emberekkel “neki talán jobb lenne ez, neki meg az” csak most erre nincs idő. Rohamtempóban oltás van, kvóta amit le kell oltaniuk stb. Ebbe meg nem fér bele, mérlegelni, hogy az orosz neked 1%-al jobb vagy rosszabb mint a moderna.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊
Gergőbácsi
nagylaza
Gergőbácsi
nagylaza
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nem vagy az. Ez talán megoldható lenne, de elég nagy pluszmunkát jelentene valószínűleg. Bár a háziorvosom a családban lévő más, "speckó" betegeknek külön elmondta, mi jöhet és mi nem javasolt.Én arra gondoltam, hogy azokat a pácienseket, akikről van releváns információja, besorolhatná, hogy 1. mindegyik vakcinát megkaphatja, 2. ezt vagy azt nem. Ufó vagyok?Abból, amit általánosan leírt, ki tudtam válogatni, mi vonatkozik rám. Kb. 2500-3000 páciensre (vagy csak 1000-re) elég nagy kihívás lenne személyre szabott e-mailt küldeni szerintem, pláne hogy ezek kb. 60-70 százalékát az utóbbi mondjuk 3 évben nem is látta.Ellenpélda, azaz lehet így isKétségkívül jobb, mint az, amit én kaptam. De. Az én elvárásom az, hogy a háziorvos ne általános ismertetőt küldjön, hanem személyre szabottan mondjon át vagy bét. Tudom, maximalista vagyok.😊