Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
az más kérdés, én most direkt arról beszélek amivel alapvetően én is egyetértekEgy csomó fideszes intézkedéssel meg az a baj, hogy már az ötlet sem jó és díjazandó.amúgy ugyanaz a baj mint szokott egy csomó fideszes intézkedésselEzt a fácséról csentemHa van kedve ezt végigcsinálni úgy, hogy közben végig maszkban van ő is és a gyereke is, hajrá. A tesco mondjuk tömött lehet, ha rosszba megy rossz időpontban, de még az is kevésbé az, mint amikor 30 gyerek ötször 45 percet ül egy légtérben együtt egy 40 négyzetméteres tanteremben.
"Akkor ha jól értelmezem hétfőn reggel elindulhatok a kiscsalàdommal mondjuk a tescoba, feladhatjuk a lotto szelvényt, kiszaladhatunk a piacra zöldségért,elmehetünk nőnapi virágot venni, nőnapot köszönteni, beugorhatunk a patikába, elmehetünk az obiba fűmagért, ha már ott vagyunk beszaladhatunk a dm-be akármicsodáért, Feladhatjuk a havi járulékot csekken a postán aztán becsöppenünk a templomba mert egy ima ezek után jól fog jönni😂,visszafele megnézhetjük hogy hányan vannak a játszótéren, aztán onnan nem messze van egy jó magánfogorvos, kérnénk a recepción időpontot...de nem vihetem közösségbe, mert a vírushelyzet miatt az oktatási intézmények zárva vannak! Teljesen világos! "
csi77
peterk2005
az ötlet jó és díjazandó, a megvalósítás meg meh
Negritis
nagylaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Egy csomó fideszes intézkedéssel meg az a baj, hogy már az ötlet sem jó és díjazandó.amúgy ugyanaz a baj mint szokott egy csomó fideszes intézkedésselEzt a fácséról csentemHa van kedve ezt végigcsinálni úgy, hogy közben végig maszkban van ő is és a gyereke is, hajrá. A tesco mondjuk tömött lehet, ha rosszba megy rossz időpontban, de még az is kevésbé az, mint amikor 30 gyerek ötször 45 percet ül egy légtérben együtt egy 40 négyzetméteres tanteremben.
"Akkor ha jól értelmezem hétfőn reggel elindulhatok a kiscsalàdommal mondjuk a tescoba, feladhatjuk a lotto szelvényt, kiszaladhatunk a piacra zöldségért,elmehetünk nőnapi virágot venni, nőnapot köszönteni, beugorhatunk a patikába, elmehetünk az obiba fűmagért, ha már ott vagyunk beszaladhatunk a dm-be akármicsodáért, Feladhatjuk a havi járulékot csekken a postán aztán becsöppenünk a templomba mert egy ima ezek után jól fog jönni😂,visszafele megnézhetjük hogy hányan vannak a játszótéren, aztán onnan nem messze van egy jó magánfogorvos, kérnénk a recepción időpontot...de nem vihetem közösségbe, mert a vírushelyzet miatt az oktatási intézmények zárva vannak! Teljesen világos! "
csi77
peterk2005
az ötlet jó és díjazandó, a megvalósítás meg meh
Negritis
több mint 4 éve
pbs.twimg.com/media/Ev0cnB0XMAI9AGN.jpgMár tavaly is vót...😊
dande
több mint 4 éve
amúgy ugyanaz a baj mint szokott egy csomó fideszes intézkedésselEzt a fácséról csentemHa van kedve ezt végigcsinálni úgy, hogy közben végig maszkban van ő is és a gyereke is, hajrá. A tesco mondjuk tömött lehet, ha rosszba megy rossz időpontban, de még az is kevésbé az, mint amikor 30 gyerek ötször 45 percet ül egy légtérben együtt egy 40 négyzetméteres tanteremben.
"Akkor ha jól értelmezem hétfőn reggel elindulhatok a kiscsalàdommal mondjuk a tescoba, feladhatjuk a lotto szelvényt, kiszaladhatunk a piacra zöldségért,elmehetünk nőnapi virágot venni, nőnapot köszönteni, beugorhatunk a patikába, elmehetünk az obiba fűmagért, ha már ott vagyunk beszaladhatunk a dm-be akármicsodáért, Feladhatjuk a havi járulékot csekken a postán aztán becsöppenünk a templomba mert egy ima ezek után jól fog jönni😂,visszafele megnézhetjük hogy hányan vannak a játszótéren, aztán onnan nem messze van egy jó magánfogorvos, kérnénk a recepción időpontot...de nem vihetem közösségbe, mert a vírushelyzet miatt az oktatási intézmények zárva vannak! Teljesen világos! "
csi77
peterk2005
az ötlet jó és díjazandó, a megvalósítás meg meh
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ezt a fácséról csentemHa van kedve ezt végigcsinálni úgy, hogy közben végig maszkban van ő is és a gyereke is, hajrá. A tesco mondjuk tömött lehet, ha rosszba megy rossz időpontban, de még az is kevésbé az, mint amikor 30 gyerek ötször 45 percet ül egy légtérben együtt egy 40 négyzetméteres tanteremben.
"Akkor ha jól értelmezem hétfőn reggel elindulhatok a kiscsalàdommal mondjuk a tescoba, feladhatjuk a lotto szelvényt, kiszaladhatunk a piacra zöldségért,elmehetünk nőnapi virágot venni, nőnapot köszönteni, beugorhatunk a patikába, elmehetünk az obiba fűmagért, ha már ott vagyunk beszaladhatunk a dm-be akármicsodáért, Feladhatjuk a havi járulékot csekken a postán aztán becsöppenünk a templomba mert egy ima ezek után jól fog jönni😂,visszafele megnézhetjük hogy hányan vannak a játszótéren, aztán onnan nem messze van egy jó magánfogorvos, kérnénk a recepción időpontot...de nem vihetem közösségbe, mert a vírushelyzet miatt az oktatási intézmények zárva vannak! Teljesen világos! "
csi77


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Ezt a fácséról csentem"Akkor ha jól értelmezem hétfőn reggel elindulhatok a kiscsalàdommal mondjuk a tescoba, feladhatjuk a lotto szelvényt, kiszaladhatunk a piacra zöldségért,elmehetünk nőnapi virágot venni, nőnapot köszönteni, beugorhatunk a patikába, elmehetünk az obiba fűmagért, ha már ott vagyunk beszaladhatunk a dm-be akármicsodáért, Feladhatjuk a havi járulékot csekken a postán aztán becsöppenünk a templomba mert egy ima ezek után jól fog jönni😂,visszafele megnézhetjük hogy hányan vannak a játszótéren, aztán onnan nem messze van egy jó magánfogorvos, kérnénk a recepción időpontot...de nem vihetem közösségbe, mert a vírushelyzet miatt az oktatási intézmények zárva vannak! Teljesen világos! "
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
www.facebook.com/robert.kalocsai.37/posts/4019334578079813Ne becsüld le az ötletet, még amerikai elnök is lehet belőle.
megoldás magyar módra, okosba
Negritis


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
"Azért nyugtasson meg csókolom, ugye nem kanyaróra oltanak? "Elmegy a főnök a pandémiáról beszélni, és mond mindent brüsszeltől gyurcsányig, de a központi információs számot nem tudja.Nem nem tudja, hanem azt hiszi, hogy van, de amikor beszél róla, akkor még nincs is.
peterk2005
Képzeld, amikor a sameszok hallották, hogy kimondta, hogy van...
hvg.hu/tudomany/20210307_Senki_nem_veszi_fel_a_telefont_a_1818onNekem elsőre sikerült felhívni (hogy az a gondom az sms-el, hogy nem kaptam, pedig vártam), csak éppen szerencsétlen csajszi az égvilágon semmiben nem tudott segíteni, semmire nem tudott választ adni.
Ez a k*rva telefonszám nagyon bonyolult lehet, Viktor nem tudta megjegyezni, aztán egy napig titkos volt, most meg nem működik. Szerintem lovasfutárral kellene üzenetet küldeni a központi uradalmi intézőnek, nem való az ilyen úri huncutság a rendes magyar embernek, mint a telefon.
somoskovig
Gondolom annyi az itiner, hogy bárki bármit kérdez annyit mondjon, hogy "Ebben sajnos nem én vagyok az illetékes, sajnos nem tudok segíteni."
De ezt kedvesen mondta mindannyiszor.
Ő csak adatokat van ott egyeztetni.
Mondtam, akkor egyeztessük, hogy neki milyen telefonszám van hozzám kapcsolva. Hát azt nem tudja, se az emailt, se a lakcímet, de ha bediktálom rögzít bármit.
De ha nem nincs nála semmi, akkor honnan tudja, hogy én én vagyok, és nem valakinek a meglévő helyes adatait rontom most el? Hát azt sehogy.
Ez nem az a klasszikus egyeztetés így, mondtam. Hát nem, mondta, de ő ebben tud segíteni.
Végül adott egy másik telefonszámot, a Koronavírus forródrótot (06-80-277-455], na az tényleg nem működik.
Sobri Jóska
😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
pbs.twimg.com/media/Ev0cnB0XMAI9AGN.jpgMost voltam a Lidliben, meglepően tök nyugis volt. Alig voltak.
dande
több mint 4 éve
pbs.twimg.com/media/Ev0cnB0XMAI9AGN.jpg
több mint 4 éve
Én adtam egyet, utána töröltem és újra adtam. Az már három nem? De! 😊Erre két like-ot is adnék, ha lehetne. 😊Dehát en nem megyek sehova, ülök itthon, bóklászni kockázatos.Majd ha Záhony felé haladsz éppen oltásért, akkor átgondolod. 😀Azért nem voltak illúzióim. 😊A semmit úgy értettem, hogy az adategyeztetéshez és az oltáshoz való közeledésben elért eredményed. De információs szempontból valóban hasznos gyakorlat volt. 😀Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊...Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
Sobri Jóska
somoskovig
És igazolódott, hogy a politika tényleg nem hat ki az életemre.
El se ér.
Még ha kéne, akkor se.
Sobri Jóska
somoskovig
Amúgyse akarnak adni, pedig nekem mindegyik megfelel, tiszta 22-es csapdája...
"- Oltást? - kérdezte Daneeka doki.
- Oltást - mondta Yossarian.
- Kaptál róla SMS-t, hogy kaphatsz? - kérdezte Daneeka doki, és beletúrt a fiókba, hogy fecskendőt keressen. A fiókban egy rakás hűségnyilatkozatot talált, meg egy lukulluszparadicsomot. A paradicsom leve ráfolyt a nyilatkozatokra, mint egy vérszerződés hitelesítése. Daneeka doki riadtan visszalökte a fiókot.
- Kaptam - mondta Yossarian, és meglengette a telefonját.
- Akkor nem olthatlak be - mondta Daneeka doki.
Yossarian elvigyorodott. - Á, a 22-es. De arról is kaptam SMS-t, hogy nem olthatsz be.
- Az már más - mondta Daneeka doki, és a többi fiókra meredt. Kicsit megborzongott, látszott, hogy egyiket sem akaródzik neki kinyitni. - Akkor beolthatnálak.
- BeolthatNÁL? - hökkent meg Yossarian.
- Ha csak úgy erre jártál volna, tök véletlenül, akkor igen, rögtön beoltanálak. De...
- De?
- De te azért jöttél, hogy beoltsalak, ezáltal figyelmen kívül hagytad a második SMS utasítását. Ez még nem is lenne akkora baj, mert én meg figyelmen kívül hagyhatnám, hogy figyelmen kívül hagytad, hiszen az csak arra szólít fel, hogy hagyd figyelmen kívül az elsőt. De te ezzel betartottad az első SMS utasítását, amit a második SMS érvénytelenített, ezáltal egyszerre engedelmeskedtél egy téves utasításnak és szegtél meg egy érvényes utasítást, tehát igazságtalan lenne a többiekkel szemben, ha most beoltanálak.
- Milyen többiekkel szemben?
- Akik nincsenek itt.
- Csak én vagyok itt.
- Erről van szó - bólogatott boldogan Daneeka doki, hogy Yossarian végre megértette. - Mindenkivel szemben igazságtalan lenne.
- Szóval - próbálta összefoglalni Yossarian, aki még nem értette meg teljesen, de örült, hogy Daneeka doki örül, hogy ő megértette, mert remélte, hogy egy boldog Daneeka doki mégis beoltja őt -, ha nem lennék itt, beolthatnál.
- Igen. Mindenkit beolthatok, aki nincs itt.
- Én nem vagyok itt - próbálkozott Yossarian. - Pontosabban, itt vagyok, de az csak valami tévedés. Nem kellene itt lennem. Floridában kellene napoznom valami tengerparton.
- Ez nem így megy - csóválta a fejét Daneeka doki. - De, mivel úgysincs itt senki... tűrd fel a zubbonyod ujját.
A szekrényhez lépett, tétovázott, aztán nagyot sóhajtva elszántan kihúzta az "Oltóanyag! Óvatosan kezelendő!" feliratú fiókot. Döbbenten meredt a tartalmára, kivett egy cetlit, kihajtogatta és elolvasta. Megrázta a fejét.
- Kínaiul van? - kérdezte Yossarian.
- Fenét van kínaiul - mondta Daneeka doki elvörösödve. - Ez a francos amerikai hadsereg, Yossarian, miért lenne francos kínaiul? Francos amerikaiul van. Az van rajta, hogy "Ami jó az M&M Vállalatnak, az jó a Hazának is". Parancsolsz egy kis csokoládéba mártott gyapotot?"
Sobri Jóska
somoskovig
több mint 4 éve
m.hvg.hu/tudomany/20210307_Ausztriaban_felfuggesztettek_az_oltast_az_AstraZeneca_egy_adagjavalEz így igaz.
Minden oltás jobb, mint a vírus!
r.baggio
A többi többerzer AZ-val oltottnak semmi baja.
Ráadásul:
Az egészségügyi hatóság közölte, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az oltás volt a közvetlen kiváltó oka a megbetegedésnek és a halálnak"
Én még azt tenném hozzá, hogy ez nem kínai vakcina. És attól, hogy van hozzá papír, meg angol engedély, ez egy rohamtempóban kifejlesztett vakcina, rengeteg protokollt felrúgva, erős társadalmi nyomásra. Ahogy az összes.
Tök ugyanannyira megbízható mindegyik vakcina, amennyire mi, egyszerű emberek tudhatjuk, nincs általunk közvetlenül, bizonyosan tudható különbség ennek tekintetében.
De a vírusnál mindegyik jobb, ebben biztos vagyok.
több mint 4 éve
m.hvg.hu/tudomany/20210307_Ausztriaban_felfuggesztettek_az_oltast_az_AstraZeneca_egy_adagjavalMinden oltás jobb, mint a vírus!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
We’re just sayin’. To abolish mask -wearing laws in some States while the rest of the Nation keeps theirs is like designating a peeing section of the swimming pool.
— Neil deGrasse Tyson (@neiltyson) March 6, 2021
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Erre két like-ot is adnék, ha lehetne. 😊Dehát en nem megyek sehova, ülök itthon, bóklászni kockázatos.Majd ha Záhony felé haladsz éppen oltásért, akkor átgondolod. 😀Azért nem voltak illúzióim. 😊A semmit úgy értettem, hogy az adategyeztetéshez és az oltáshoz való közeledésben elért eredményed. De információs szempontból valóban hasznos gyakorlat volt. 😀Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊...Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
Sobri Jóska
somoskovig
És igazolódott, hogy a politika tényleg nem hat ki az életemre.
El se ér.
Még ha kéne, akkor se.
Sobri Jóska
somoskovig
Amúgyse akarnak adni, pedig nekem mindegyik megfelel, tiszta 22-es csapdája...
"- Oltást? - kérdezte Daneeka doki.
- Oltást - mondta Yossarian.
- Kaptál róla SMS-t, hogy kaphatsz? - kérdezte Daneeka doki, és beletúrt a fiókba, hogy fecskendőt keressen. A fiókban egy rakás hűségnyilatkozatot talált, meg egy lukulluszparadicsomot. A paradicsom leve ráfolyt a nyilatkozatokra, mint egy vérszerződés hitelesítése. Daneeka doki riadtan visszalökte a fiókot.
- Kaptam - mondta Yossarian, és meglengette a telefonját.
- Akkor nem olthatlak be - mondta Daneeka doki.
Yossarian elvigyorodott. - Á, a 22-es. De arról is kaptam SMS-t, hogy nem olthatsz be.
- Az már más - mondta Daneeka doki, és a többi fiókra meredt. Kicsit megborzongott, látszott, hogy egyiket sem akaródzik neki kinyitni. - Akkor beolthatnálak.
- BeolthatNÁL? - hökkent meg Yossarian.
- Ha csak úgy erre jártál volna, tök véletlenül, akkor igen, rögtön beoltanálak. De...
- De?
- De te azért jöttél, hogy beoltsalak, ezáltal figyelmen kívül hagytad a második SMS utasítását. Ez még nem is lenne akkora baj, mert én meg figyelmen kívül hagyhatnám, hogy figyelmen kívül hagytad, hiszen az csak arra szólít fel, hogy hagyd figyelmen kívül az elsőt. De te ezzel betartottad az első SMS utasítását, amit a második SMS érvénytelenített, ezáltal egyszerre engedelmeskedtél egy téves utasításnak és szegtél meg egy érvényes utasítást, tehát igazságtalan lenne a többiekkel szemben, ha most beoltanálak.
- Milyen többiekkel szemben?
- Akik nincsenek itt.
- Csak én vagyok itt.
- Erről van szó - bólogatott boldogan Daneeka doki, hogy Yossarian végre megértette. - Mindenkivel szemben igazságtalan lenne.
- Szóval - próbálta összefoglalni Yossarian, aki még nem értette meg teljesen, de örült, hogy Daneeka doki örül, hogy ő megértette, mert remélte, hogy egy boldog Daneeka doki mégis beoltja őt -, ha nem lennék itt, beolthatnál.
- Igen. Mindenkit beolthatok, aki nincs itt.
- Én nem vagyok itt - próbálkozott Yossarian. - Pontosabban, itt vagyok, de az csak valami tévedés. Nem kellene itt lennem. Floridában kellene napoznom valami tengerparton.
- Ez nem így megy - csóválta a fejét Daneeka doki. - De, mivel úgysincs itt senki... tűrd fel a zubbonyod ujját.
A szekrényhez lépett, tétovázott, aztán nagyot sóhajtva elszántan kihúzta az "Oltóanyag! Óvatosan kezelendő!" feliratú fiókot. Döbbenten meredt a tartalmára, kivett egy cetlit, kihajtogatta és elolvasta. Megrázta a fejét.
- Kínaiul van? - kérdezte Yossarian.
- Fenét van kínaiul - mondta Daneeka doki elvörösödve. - Ez a francos amerikai hadsereg, Yossarian, miért lenne francos kínaiul? Francos amerikaiul van. Az van rajta, hogy "Ami jó az M&M Vállalatnak, az jó a Hazának is". Parancsolsz egy kis csokoládéba mártott gyapotot?"
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Dehát en nem megyek sehova, ülök itthon, bóklászni kockázatos.Majd ha Záhony felé haladsz éppen oltásért, akkor átgondolod. 😀Azért nem voltak illúzióim. 😊A semmit úgy értettem, hogy az adategyeztetéshez és az oltáshoz való közeledésben elért eredményed. De információs szempontból valóban hasznos gyakorlat volt. 😀Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊...Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
Sobri Jóska
somoskovig
És igazolódott, hogy a politika tényleg nem hat ki az életemre.
El se ér.
Még ha kéne, akkor se.
Sobri Jóska
somoskovig
Amúgyse akarnak adni, pedig nekem mindegyik megfelel, tiszta 22-es csapdája...
"- Oltást? - kérdezte Daneeka doki.
- Oltást - mondta Yossarian.
- Kaptál róla SMS-t, hogy kaphatsz? - kérdezte Daneeka doki, és beletúrt a fiókba, hogy fecskendőt keressen. A fiókban egy rakás hűségnyilatkozatot talált, meg egy lukulluszparadicsomot. A paradicsom leve ráfolyt a nyilatkozatokra, mint egy vérszerződés hitelesítése. Daneeka doki riadtan visszalökte a fiókot.
- Kaptam - mondta Yossarian, és meglengette a telefonját.
- Akkor nem olthatlak be - mondta Daneeka doki.
Yossarian elvigyorodott. - Á, a 22-es. De arról is kaptam SMS-t, hogy nem olthatsz be.
- Az már más - mondta Daneeka doki, és a többi fiókra meredt. Kicsit megborzongott, látszott, hogy egyiket sem akaródzik neki kinyitni. - Akkor beolthatnálak.
- BeolthatNÁL? - hökkent meg Yossarian.
- Ha csak úgy erre jártál volna, tök véletlenül, akkor igen, rögtön beoltanálak. De...
- De?
- De te azért jöttél, hogy beoltsalak, ezáltal figyelmen kívül hagytad a második SMS utasítását. Ez még nem is lenne akkora baj, mert én meg figyelmen kívül hagyhatnám, hogy figyelmen kívül hagytad, hiszen az csak arra szólít fel, hogy hagyd figyelmen kívül az elsőt. De te ezzel betartottad az első SMS utasítását, amit a második SMS érvénytelenített, ezáltal egyszerre engedelmeskedtél egy téves utasításnak és szegtél meg egy érvényes utasítást, tehát igazságtalan lenne a többiekkel szemben, ha most beoltanálak.
- Milyen többiekkel szemben?
- Akik nincsenek itt.
- Csak én vagyok itt.
- Erről van szó - bólogatott boldogan Daneeka doki, hogy Yossarian végre megértette. - Mindenkivel szemben igazságtalan lenne.
- Szóval - próbálta összefoglalni Yossarian, aki még nem értette meg teljesen, de örült, hogy Daneeka doki örül, hogy ő megértette, mert remélte, hogy egy boldog Daneeka doki mégis beoltja őt -, ha nem lennék itt, beolthatnál.
- Igen. Mindenkit beolthatok, aki nincs itt.
- Én nem vagyok itt - próbálkozott Yossarian. - Pontosabban, itt vagyok, de az csak valami tévedés. Nem kellene itt lennem. Floridában kellene napoznom valami tengerparton.
- Ez nem így megy - csóválta a fejét Daneeka doki. - De, mivel úgysincs itt senki... tűrd fel a zubbonyod ujját.
A szekrényhez lépett, tétovázott, aztán nagyot sóhajtva elszántan kihúzta az "Oltóanyag! Óvatosan kezelendő!" feliratú fiókot. Döbbenten meredt a tartalmára, kivett egy cetlit, kihajtogatta és elolvasta. Megrázta a fejét.
- Kínaiul van? - kérdezte Yossarian.
- Fenét van kínaiul - mondta Daneeka doki elvörösödve. - Ez a francos amerikai hadsereg, Yossarian, miért lenne francos kínaiul? Francos amerikaiul van. Az van rajta, hogy "Ami jó az M&M Vállalatnak, az jó a Hazának is". Parancsolsz egy kis csokoládéba mártott gyapotot?"
több mint 4 éve
Majd ha Záhony felé haladsz éppen oltásért, akkor átgondolod. 😀Azért nem voltak illúzióim. 😊A semmit úgy értettem, hogy az adategyeztetéshez és az oltáshoz való közeledésben elért eredményed. De információs szempontból valóban hasznos gyakorlat volt. 😀Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊...Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
Sobri Jóska
somoskovig
És igazolódott, hogy a politika tényleg nem hat ki az életemre.
El se ér.
Még ha kéne, akkor se.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Azért nem voltak illúzióim. 😊A semmit úgy értettem, hogy az adategyeztetéshez és az oltáshoz való közeledésben elért eredményed. De információs szempontból valóban hasznos gyakorlat volt. 😀Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊...Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
Sobri Jóska
somoskovig
És igazolódott, hogy a politika tényleg nem hat ki az életemre.
El se ér.
Még ha kéne, akkor se.
több mint 4 éve
A semmit úgy értettem, hogy az adategyeztetéshez és az oltáshoz való közeledésben elért eredményed. De információs szempontból valóban hasznos gyakorlat volt. 😀Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊hvg.hu/tudomany/20210307_Senki_nem_veszi_fel_a_telefont_a_1818onNekem elsőre sikerült felhívni (hogy az a gondom az sms-el, hogy nem kaptam, pedig vártam), csak éppen szerencsétlen csajszi az égvilágon semmiben nem tudott segíteni, semmire nem tudott választ adni.
Ez a k*rva telefonszám nagyon bonyolult lehet, Viktor nem tudta megjegyezni, aztán egy napig titkos volt, most meg nem működik. Szerintem lovasfutárral kellene üzenetet küldeni a központi uradalmi intézőnek, nem való az ilyen úri huncutság a rendes magyar embernek, mint a telefon.
somoskovig
Gondolom annyi az itiner, hogy bárki bármit kérdez annyit mondjon, hogy "Ebben sajnos nem én vagyok az illetékes, sajnos nem tudok segíteni."
De ezt kedvesen mondta mindannyiszor.
Ő csak adatokat van ott egyeztetni.
Mondtam, akkor egyeztessük, hogy neki milyen telefonszám van hozzám kapcsolva. Hát azt nem tudja, se az emailt, se a lakcímet, de ha bediktálom rögzít bármit.
De ha nem nincs nála semmi, akkor honnan tudja, hogy én én vagyok, és nem valakinek a meglévő helyes adatait rontom most el? Hát azt sehogy.
Ez nem az a klasszikus egyeztetés így, mondtam. Hát nem, mondta, de ő ebben tud segíteni.
Végül adott egy másik telefonszámot, a Koronavírus forródrótot (06-80-277-455], na az tényleg nem működik.
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Nem a semmiért, az információért és bizonyosságért! 😊Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊hvg.hu/tudomany/20210307_Senki_nem_veszi_fel_a_telefont_a_1818onNekem elsőre sikerült felhívni (hogy az a gondom az sms-el, hogy nem kaptam, pedig vártam), csak éppen szerencsétlen csajszi az égvilágon semmiben nem tudott segíteni, semmire nem tudott választ adni.
Ez a k*rva telefonszám nagyon bonyolult lehet, Viktor nem tudta megjegyezni, aztán egy napig titkos volt, most meg nem működik. Szerintem lovasfutárral kellene üzenetet küldeni a központi uradalmi intézőnek, nem való az ilyen úri huncutság a rendes magyar embernek, mint a telefon.
somoskovig
Gondolom annyi az itiner, hogy bárki bármit kérdez annyit mondjon, hogy "Ebben sajnos nem én vagyok az illetékes, sajnos nem tudok segíteni."
De ezt kedvesen mondta mindannyiszor.
Ő csak adatokat van ott egyeztetni.
Mondtam, akkor egyeztessük, hogy neki milyen telefonszám van hozzám kapcsolva. Hát azt nem tudja, se az emailt, se a lakcímet, de ha bediktálom rögzít bármit.
De ha nem nincs nála semmi, akkor honnan tudja, hogy én én vagyok, és nem valakinek a meglévő helyes adatait rontom most el? Hát azt sehogy.
Ez nem az a klasszikus egyeztetés így, mondtam. Hát nem, mondta, de ő ebben tud segíteni.
Végül adott egy másik telefonszámot, a Koronavírus forródrótot (06-80-277-455], na az tényleg nem működik.
Sobri Jóska
somoskovig
A riporteri vér nem válik vízzé, látod.
több mint 4 éve
több mint 4 éve
Megdolgoztál a semmiért rendesen. 😊hvg.hu/tudomany/20210307_Senki_nem_veszi_fel_a_telefont_a_1818onNekem elsőre sikerült felhívni (hogy az a gondom az sms-el, hogy nem kaptam, pedig vártam), csak éppen szerencsétlen csajszi az égvilágon semmiben nem tudott segíteni, semmire nem tudott választ adni.
Ez a k*rva telefonszám nagyon bonyolult lehet, Viktor nem tudta megjegyezni, aztán egy napig titkos volt, most meg nem működik. Szerintem lovasfutárral kellene üzenetet küldeni a központi uradalmi intézőnek, nem való az ilyen úri huncutság a rendes magyar embernek, mint a telefon.
somoskovig
Gondolom annyi az itiner, hogy bárki bármit kérdez annyit mondjon, hogy "Ebben sajnos nem én vagyok az illetékes, sajnos nem tudok segíteni."
De ezt kedvesen mondta mindannyiszor.
Ő csak adatokat van ott egyeztetni.
Mondtam, akkor egyeztessük, hogy neki milyen telefonszám van hozzám kapcsolva. Hát azt nem tudja, se az emailt, se a lakcímet, de ha bediktálom rögzít bármit.
De ha nem nincs nála semmi, akkor honnan tudja, hogy én én vagyok, és nem valakinek a meglévő helyes adatait rontom most el? Hát azt sehogy.
Ez nem az a klasszikus egyeztetés így, mondtam. Hát nem, mondta, de ő ebben tud segíteni.
Végül adott egy másik telefonszámot, a Koronavírus forródrótot (06-80-277-455], na az tényleg nem működik.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Elmegy a főnök a pandémiáról beszélni, és mond mindent brüsszeltől gyurcsányig, de a központi információs számot nem tudja.Nem nem tudja, hanem azt hiszi, hogy van, de amikor beszél róla, akkor még nincs is.
peterk2005
Képzeld, amikor a sameszok hallották, hogy kimondta, hogy van...
hvg.hu/tudomany/20210307_Senki_nem_veszi_fel_a_telefont_a_1818onNekem elsőre sikerült felhívni (hogy az a gondom az sms-el, hogy nem kaptam, pedig vártam), csak éppen szerencsétlen csajszi az égvilágon semmiben nem tudott segíteni, semmire nem tudott választ adni.
Ez a k*rva telefonszám nagyon bonyolult lehet, Viktor nem tudta megjegyezni, aztán egy napig titkos volt, most meg nem működik. Szerintem lovasfutárral kellene üzenetet küldeni a központi uradalmi intézőnek, nem való az ilyen úri huncutság a rendes magyar embernek, mint a telefon.
somoskovig
Gondolom annyi az itiner, hogy bárki bármit kérdez annyit mondjon, hogy "Ebben sajnos nem én vagyok az illetékes, sajnos nem tudok segíteni."
De ezt kedvesen mondta mindannyiszor.
Ő csak adatokat van ott egyeztetni.
Mondtam, akkor egyeztessük, hogy neki milyen telefonszám van hozzám kapcsolva. Hát azt nem tudja, se az emailt, se a lakcímet, de ha bediktálom rögzít bármit.
De ha nem nincs nála semmi, akkor honnan tudja, hogy én én vagyok, és nem valakinek a meglévő helyes adatait rontom most el? Hát azt sehogy.
Ez nem az a klasszikus egyeztetés így, mondtam. Hát nem, mondta, de ő ebben tud segíteni.
Végül adott egy másik telefonszámot, a Koronavírus forródrótot (06-80-277-455], na az tényleg nem működik.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
hvg.hu/elet/20210307_ATV_Hatalmas_sorok_kigyoznak_oltasertIde azokat küldik más oltópontokról, akik még nem kaptak SMS-t, de szeretnének oltást.
Gondoltam rá én is, hogy bepróbálkozom. Kemény.
Oltsanak már rendesen bassza meg.
Amadeus
Ez még estére kibővül azzal, hogy nem is regisztráltak oltásért és teljes a kép a szervezésről ismét.
több mint 4 éve
Viszont kiszámítható, tervezhető és mindenkire egyformán érvényes.Megtette. Bármelyik vállalat kedvére szabályozhatja, hogy hány ember mehet be légköbméterenként, négyzetméterenként, deciliterenként 😊 most te azt mondod hogy a profitmaximalizálás felül írja az emberi élet védelmét a multiknál? Ez megdöbbentő lenne 😊Nincs. A versenyszférában működnek, nekik azzal van dolguk, hogy bevételt és profitot maximalizáljanak. Az államnak meg azzal van dolga, hogy megteremtse a szabályozási környezetet. Sajnos itthon kicsit megfordult, az állam(párt) maximalizál bevételt meg profitot, és az egyénekre és a gazdasági szereplőkre van bízva az (ön)szabályozás a jelek szerint.Most akkor gondoljuk át, hogy a társadalmunk megérett-e egy olyan szabályozásra, h négyzetméter v légköbméter alapon engedhetnek be az üzletek bizonyos létszámot. Mint pl Észak-Euban.Mondjuk éppenséggel egyetlen boltot sem tart vissza semmi, hogy ezt csinálja. Bármelyik SPAR, Lidl Tesco bevezetheti ezt a csr, társadalmi felelősségvállalás stb. Égisze alatt. Vagy ha az állam nem írja elő, akkor nekik nincs dolguk ezzel? 😊
Gondolom a rendőrök ott álldogálnának minden egyes boltnál, h leverjék a néplázadást.
Willie Parker
MC12
somoskovig
MC12
A kiemelt részhez: A semmittevés is döntés elméletet Sobri nyomatta egy darabig, akkor is f*szságnak gondoltam, a Te előadásodban sem túl meggyőző.
A CSR egyébként meg pont olyan marketingeszköz, mint a TV-reklám. Ebből írtam annó a szakdolgozatomat. Azt se azért csinálja semelyik multi sem, mert olyan baromi felelős/környezettudatos/társadalmilag érzékeny, hanem mert azoktól a cégektől, azokból a termékekből többet vásárolnak. Itthon viszont a fogyasztók nagyjából lesz*rják ezt, így nem is nagyon van olyan mélységű CSR, mint a hanyatló nyugaton.