Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 825 — no es importante
Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy is tervezi ezek visszaszorítását, mert azon túl, hogy 10 nap karanténra kötelez, mást nem nagyon tud tenni. Nem hinném, hogy nem enged be az országba amikor hazajövök 😀
Márpedig aki menni akar, annak nem nagy visszatartó erő a 10 nap karantén.
kapitnono
Pont az lesz, hogy aki üzleti céllal utazik, annak is jöhet a 10 nap karantén (persze a haveroknak osztogatott zöld diplomata útlevél biztosan ez alól is felmentést ad majd)

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
Klaci79
Ez kitől?
Nem semmi, hogy a fél éve tartó "határzár" után eljutottak ide... gondolom most unták meg Tanzániát
r.baggio
Természetesen a mini Duce nyilatkozatát idéztem. Elnézést, hogy nincs forrásmegjelölés, de azt hittem, hogy a totálisan zagyva megfogalmazás egy fontos kérdésben, egyértelművé teszi 😊
Klaci79
Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy is tervezi ezek visszaszorítását, mert azon túl, hogy 10 nap karanténra kötelez, mást nem nagyon tud tenni. Nem hinném, hogy nem enged be az országba amikor hazajövök 😀
Márpedig aki menni akar, annak nem nagy visszatartó erő a 10 nap karantén.

több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 825 — no es importante
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
Klaci79
Ez kitől?
Nem semmi, hogy a fél éve tartó "határzár" után eljutottak ide... gondolom most unták meg Tanzániát
r.baggio
Természetesen a mini Duce nyilatkozatát idéztem. Elnézést, hogy nincs forrásmegjelölés, de azt hittem, hogy a totálisan zagyva megfogalmazás egy fontos kérdésben, egyértelművé teszi 😊
Klaci79
Azt hittem olyan szavakat, mint az "okosba" legalább nem használ, de végképp elgurult neki a gyógyszer ezek szerint

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 825 — no es importante
 m.hvg.hu/gazdasag/20210226_oltasi_terv_felnottek

"a Koronavírus Sajtóközpont válaszában nem tagadott és magyarázkodott, hanem azt írta, a baloldal vakcinaellenes kampánya rendkívül felelőtlen"

Szégyen ez az ország. Persze csak hogy ne vádoljon senki elfogulatlansággal, az Újpesten kirakott "PÉNZÜGYI HÁBORÚ 2021" plakátok miatt se éreztem nagy büszkeséget...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 893
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
Klaci79
Ez kitől?
Nem semmi, hogy a fél éve tartó "határzár" után eljutottak ide... gondolom most unták meg Tanzániát
r.baggio
Természetesen a mini Duce nyilatkozatát idéztem. Elnézést, hogy nincs forrásmegjelölés, de azt hittem, hogy a totálisan zagyva megfogalmazás egy fontos kérdésben, egyértelművé teszi 😊

Szerkesztette: Klaci79
több mint 5 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 406 — Do Your Job
Jobb ha tőlem tudjátok, hogy bizonyos senior körökben Parizer, Madonna és Asztro Zenekar néven keringenek az oltások 😊
FLZOLI
És a szputnyikot hogy híjják? 😊
bcsarli
Ruszli?

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Jobb ha tőlem tudjátok, hogy bizonyos senior körökben Parizer, Madonna és Asztro Zenekar néven keringenek az oltások 😊
FLZOLI
És a szputnyikot hogy híjják? 😊

több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 825 — no es importante
beszerzési ár alatt adtuk őket tovább, vagy tök ingyen? Borbinho
Szerinted? Egyetlen darabot nem adtak el, pedig próbálkoztak is.

És akkor ov benyögi, hogy "most minden lélegeztetőgépre szükség lesz"

A cinizmusnak tényleg nincs határa

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 825 — no es importante
45-52. hét közt eredetileg lejenentett KSH halálozások:
25,967
Korrekciók után, jelenleg:
27,258

~5%-os növekedés

Előző 5 év átlagához képest:

szerk:
azért az is durva, h lassan 4 hónapja a napi 100 halott körüli szinten vagyunk (november eleje óta)
Borbinho
Az az igazi őrület, hogy a 49. hét már 4100 (!) felett jár, kb 500 halott ami utólag került bele a statisztikákba

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Jobb ha tőlem tudjátok, hogy bizonyos senior körökben Parizer, Madonna és Asztro Zenekar néven keringenek az oltások 😊

több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 825 — no es importante
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
Klaci79
Ez kitől?
Nem semmi, hogy a fél éve tartó "határzár" után eljutottak ide... gondolom most unták meg Tanzániát

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
45-52. hét közt eredetileg lejenentett KSH halálozások:
25,967
Korrekciók után, jelenleg:
27,258

~5%-os növekedés

Előző 5 év átlagához képest:

szerk:
azért az is durva, h lassan 4 hónapja a napi 100 halott körüli szinten vagyunk (november eleje óta)

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 670 — Lucas Scott
kurva jó a kontakt kutatás, hogy megint a 20% feletti pozitív mintában vagyunk egy ideje, vagy szarban a haza?
Borbinho
drámai hetek következnek.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
451en vannak lélegeztetőn. De van még 2296 géppel felszerelt ágy. Össz ~17k lélegeztetőgépből.
Ez is bőven elég (sajnos), mert az egészségügyi dolgozók kapacitása jóval végesebb, mint a gépek száma, így tök8, h 2k van, 10k van, vagy ha mind a 17k üzemben lenne. 674en voltak a legtöbben egyszerre gépen (december elején).

"A raktárban lévő lélegeztetőkből közben elajándékozott a kormány Szerbiába 100-at, a cseheknek 150-et, a kirgizeknek 20-at, Ukrajnába pedig 150-et." Ajándék alatt itt arról van szó, h beszerzési ár alatt adtuk őket tovább, vagy tök ingyen?

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 245 — Cowboys fan
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
Klaci79
Majd alkotnak új kategóriát ezekre, az lesz a neve, hogy nemzetbiztonságilag/nemzetgazdaságilag kritikus utazás
több mint 5 éve
kaszo Atlanta Falcons 3 168 — Falcons fan
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
Klaci79
Sobri és az éjszakai séták 😀
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
kurva jó a kontakt kutatás, hogy megint a 20% feletti pozitív mintában vagyunk egy ideje, vagy szarban a haza?

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 670 — Lucas Scott
a török vakcinát megjósoltam vagy megjósoltam? be is olthatják a másfél-2millió szírjüket kísérletként (aztán ezt is letagadják, mint az örmény népirtást legfeljebb), mi gyorsan engedélyezhetjük is aztán hajrá.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 893
„Az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy ilyen körülmények között -mert erre hivatkozva lehet utazni, és a magyar okosba kitalálja, hogy ő végül is üzleti tevékenységet végez - elnézést kérek a rosszindulatú feltételezésért, de láttam ilyen esetet nem egyet, nem kettőt. Tehát mindenképpen az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell, mert be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat” - mondta.

Látott már ilyet! Érted 🤣🤣🤣
Miután az összes spanja így megy maldivra...
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 307 — beers & Packers
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
Ehhez csak annyit tennék hozzá: „Ha be van tiltva az erdő, minek a menedékház?” (Dixi)
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
A mai vitával eljutottam abba az állapotba, ahová a faterommal folytatott "politizálások" után szoktam, amikor faterom egyszer csak a vita közepén ártatlan szemmel megkérdezi, hogy mondjam már meg, hogy mit nem szeretek a Gyurcsányban, hiszen az olyan rendes ember. Tizenhárom éve, kb. két havonta bedobja ezt vita közben. 😀 Na, attól szoktam úgy érezni, hogy oké, egy időre kivitatkoztam magam. 😀
peterk2005
Tőled egy matekosat kérdezek.
A jelenlegi tudásod, ismereteid, infóid birtokában, tudván, hogy azok korlátozottak, hiányosak, cseppet sem teljeskörűek, szerinted a kínai vakcinával való oltakozás pluszEV vagy minusz EV?
Ugye ez azt takarja, hogy több és súlyosabb e a várható veszteség mint a várható haszon, miben van nagyobb érték, az oltás felvételében vagy elutasításában a teljes nepesség átlagában, nem a specifikált, egyedi esetekre kitérve, semmi egyrészről, másrészről.
Nem kell levezetés, mert bármit írsz elfogadom, és elismerem, hogy felesleges érvelnem, csak annyit mondj, "+" vagy "-".
Kösz.
Sobri Jóska
amíg nem tudjuk hogy mi a fasz addig sztem negatív
mi van ha a phase 3 alapján csak 10%os hatékonyságú? leoltjuk vele 2 nap alatt a lakosságot
kinyitunk és apokalipszis

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 259 — Bears & Illinois fan
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
És mit árt, ha valaki azzal oltakozik?
[/b]
Sobri Jóska
Pl heveny önismétlést okoz......

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
A mai vitával eljutottam abba az állapotba, ahová a faterommal folytatott "politizálások" után szoktam, amikor faterom egyszer csak a vita közepén ártatlan szemmel megkérdezi, hogy mondjam már meg, hogy mit nem szeretek a Gyurcsányban, hiszen az olyan rendes ember. Tizenhárom éve, kb. két havonta bedobja ezt vita közben. 😀 Na, attól szoktam úgy érezni, hogy oké, egy időre kivitatkoztam magam. 😀
peterk2005
Tőled egy matekosat kérdezek.
A jelenlegi tudásod, ismereteid, infóid birtokában, tudván, hogy azok korlátozottak, hiányosak, cseppet sem teljeskörűek, szerinted a kínai vakcinával való oltakozás pluszEV vagy minusz EV?
Ugye ez azt takarja, hogy több és súlyosabb e a várható veszteség mint a várható haszon, miben van nagyobb érték, az oltás felvételében vagy elutasításában a teljes nepesség átlagában, nem a specifikált, egyedi esetekre kitérve, semmi egyrészről, másrészről.
Nem kell levezetés, mert bármit írsz elfogadom, és elismerem, hogy felesleges érvelnem, csak annyit mondj, "+" vagy "-".
Kösz.
Sobri Jóska
Össztársadalmi szempontból "+", de egyes emberekre lebontva lehet óriási "-", és mindenki emiatt óvatos vele.
Kérlek ne kérdezd meg újra, hogy mit árthat egy vakcina.
Köszönöm.

több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 271 — Vikings fan
Mindenkinek, aki szerint csak a kínai vakcina emberkísérlet és csak a kínairól nem lehet mindent PONTOSAN tudni egy érdekes hír:

 index.hu/kulfold/2021/02/25/koronavirus_pfizer_moderna_harmadik_vakcina_mutans_virusvariansok/

"A Pfizer és a Moderna már azt is teszteli, hogy egy harmadik oltás a koronavírus elleni oltóanyagukból milyen hatással van az emberi szervezetre."

Tök jó, hogy már tesztelik ezt is.
Bár ha az eddigi működésükről mindent PONTOSAN tudni, akkor mi a gyíkot tesztelgetnek már?....
Sobri Jóska
Ennyire nehéz ezt összerakni?
Eddig tesztelték azt a dózist amit kettészedve adtak be.
Most elkezdték nézni, hogy erősíti-e a vedetséget egy plusz oltás.
Ha ez nem sikerült összerakni tényleg kar veled vitatkozni...
Vigyázz, ha sokáig tetted az értetlenséget meg a végén értetlen leszel...
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 089 — #NoStress