Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 15 784 — a new hope (again)
Apósom passzolta a kínait, mondjuk reggeltől estig atv-t néz, szóval nem csodálom. A háziorvosunk (akiben 100%-osan megbízom) annyit írt az emailben, hogy bármelyik vakcina jobb mint a vírust elkapni, mindenki döntsön saját belátása szerint. Egyébként kemény 84 darab oltást kapott a körzetre, a leggyorsabb 84 reagáló volt a szerencsés nyertes.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
Nem igazán értem az indulatokat (azon túl, hogy nyilván belefásul mindenki a járványba, március óta egy szobából tanítok én is). A fórumozók nagy többsége nyár előtt úgysem kap vakcinát. Aki a jelen tudásunk alapján bízik a kínaiban, örüljön, mert a nyugatosok nem veszik el előle. Aki nem, örüljön, hogy neki jut majd nyugati vakcina, mert a keletesek átálltak a másik sorba. Problem solved.
Teabee
Már bocs de van egy nagymamám és az asszonynak is például.
Szerinted amikor ő felhív, hogy kínait fog kapni beadassa-e vagy nem akkor azt mondjam, hogy figyelj én megvárom amíg te beadatod a kínait aztán legalább én már tudom hogy nekem jó-e ?
Toca
Hát, ha nem vagy orvos akkor talán az orvost kérdezzék ne téged. Engem is felhívott a nagymamám hogy mi legyen az orosszal. Kérdeztem, hogy mit mondott az orvos? Azt hogy ez jó lesz neki. Akkor adassad befelé. Ennyiben maradtunk.
MC12
Háziorvosa azt mondta ő nem szívesen adja be akárkinek. Másik tanítványa apja orvos szerinte meg simán.
Akkor kit kene hívjon ?
Érzed már a problémát?
Toca
Ez már egy tök jogos felvetés. De ennek az ódiumát szerintem egyszerűen nem vállalhatod magadra. Én legalábbis biztosan nem tenném. Ha nem adatja be bármelyiket amivel az orvos hívja hogy jöjjön, és 3 hét múlva elkapja akkor magadat fogod hibáztatni hogy miért mondtad hogy ne adassa be. Ha beadatod és valami mellékhatás miatt vagy akarmi miatt baj lesz (ami bármelyik vakncinánál lehet) akkor meg azért fogod magadat hibáztatni. Úgyhogy az orvosának a kurva anyja, hogy a felelősséget le tolja az egyén szintjére. Ha fenntartása van, ne hívja fel vagy ha felhívja akkor ne legyen fenntartása és adja be. De ez egy rohadékság, hogy van itt vakcina Mari néni, de én nem tudom, hogy beadjam - e döntsön ön. Anyád. Akkor tedd le a köpenyt, és menj a szalag mellé.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 509
Nem igazán értem az indulatokat (azon túl, hogy nyilván belefásul mindenki a járványba, március óta egy szobából tanítok én is). A fórumozók nagy többsége nyár előtt úgysem kap vakcinát. Aki a jelen tudásunk alapján bízik a kínaiban, örüljön, mert a nyugatosok nem veszik el előle. Aki nem, örüljön, hogy neki jut majd nyugati vakcina, mert a keletesek átálltak a másik sorba. Problem solved.
Teabee
Már bocs de van egy nagymamám és az asszonynak is például.
Szerinted amikor ő felhív, hogy kínait fog kapni beadassa-e vagy nem akkor azt mondjam, hogy figyelj én megvárom amíg te beadatod a kínait aztán legalább én már tudom hogy nekem jó-e ?
Toca
Hát, ha nem vagy orvos akkor talán az orvost kérdezzék ne téged. Engem is felhívott a nagymamám hogy mi legyen az orosszal. Kérdeztem, hogy mit mondott az orvos? Azt hogy ez jó lesz neki. Akkor adassad befelé. Ennyiben maradtunk.
MC12
Háziorvosa azt mondta ő nem szívesen adja be akárkinek. Másik tanítványa apja orvos szerinte meg simán.
Akkor kit kene hívjon ?
Érzed már a problémát?
Toca
Mc12 nagymamajanak az orvosat.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 271 — Vikings fan

riley South Alabama Jaguars 66 — .
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
Kétszer 150 oldalt belinkeltél, ráadasul erősen szakmai szöveg. Másfél óra alatt rágjam magam át rajta? Vagy van rá pár nap?
Nyugi.
Elolvasom, értelmezem, hozzáolvasok, ahogy szoktam, és majd utána arcoskodhatsz, ködösíthetsz a szokott általánosságaiddal.
Mert a kedves miklobi se feleli meg a két alap kérdést:
Mi a bizonyosság, hogy a kínai vakcina rossz és hatástalan?
És mit árt, ha valaki azzal oltakozik?

Amíg megvan a 300 oldal előnyöd hátha tudsz erre adni egzakt, érthető, személyeskedésmentes választ.
Ugorj neki, hajrá.
Sobri Jóska
A mit árt-ra ma maga Falus Ferenc is választ adott:

"NINCS AZ A KÍNAI VAKCINA, AMI NAGYOBB RIZIKÓT JELENTENE, MINT A VÍRUS OKOZTA BETEGSÉG."

Akkor azt hiszem erről ennyit.

 index.hu/belfold/2021/02/26/sinopharm_vakcina_falus_andras/
MC12
El is olvasod a teljes cikket, vagy csak kiragadod belőle azt a két sort, ami ate narratívádat igazolja? 😊
Amúgy most akkor Ferenc vagy András? És továbbra is, ez ki a fene? Valami orákulum, birtokában a bölcsek kövével, vagy csak egy random immunológus?
Ezt is mondta:
Voltaképpen bizonyos értelemben emberkísérletnek mondható minden most bevezetett vakcina, aminek nem tudjuk a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásait, a védettség időtartamát
Meg ezt is:
Fogalmunk sincs, hogy a kínai fejlesztéssel mi a helyzet, de a Szputnyik V-el kapcsolatban voltak állítólag problémái még Vlagyimir Putyinnak is

Szóval ahogy mondtad, azt hiszem, erről ennyit 😁😉
warr_b
A korábbi kommentben feltett konkrét kérdésre ez a konkrét válasz. Ennyi. András valóban, a töbi kérdésedre is ott a válasz a cikkben olvasd el ügyesen 😊

Ajaj, a kiemelt résszel óvatosan....itt fórumon a nyugati-vakcina hívők meg fognak ezért feszíteni....hiszen azokról pontosan tudjuk ezeket....vagy ezek szerint mégsem?

Ne kavarj össze, idáig úgy tudtam, hogy a nyugati vakcinákkal minden rendben, átestek minden ellenőrzésen, pontosan ismerjük a mellékhatásaikat és minden tekintetben megfelelnek a standard eljárásoknak ami alapján oltani lehet velük. És csak a mocskos kelet-vakcinák azok, amikről ezeket nem tudjuk.
Vagy úgy oltunk MINDEN vakcinával, hogy nem ismerjük a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásokat - hiszen egy éve sincs még kifejlesztve egyik se? Ez biztos nincs így, így nem oltanának több 100 millió embert....oh wait...
MC12
Lassan tényleg olyan társalogni veled, mint Zuzu Petals-szal 😂

Senki nem mondta, hogy a nyugatiak tökéletesek, hibátlanok és minden lehetséges mellékhatásuk grammra ismert. A gond az, hogy a kínaival (és kisebb mértékben az orosszal is) kapcsolatban sokkal komolyabb gondok és kételyek merültek fel. Százszor le lettek írva, hogy mik és miért. Szerintem felesleges százegyedszerre is.
De meggyőzni nyilván nem fogjuk egymást, így innentől kezdve ez már értelmetlen szócséplés.
warr_b
Hidd el, hogy veled sem felemelőbb mint egy átlagos 5 évessel, de úgy, ahogy az ember velük is próbálkozik úgy itt sem adjuk fel a reményt 😊 😊 😊
Egyetértünk.
MC12
vegulis a sok eu-s szakmai illetekes az 5 eves akik nem veszik, csak te vagy helikopter viktorral es sobrival(ja bocs az te vagy). miutan beadatjatok es meg tudtok magyarul pls csatoljatok ide nekunk rola a nevre szolo oltasotokat 😀 ne szavakkal gyozkodd az 5 eveseket, abrakkal konnyebb
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 259 — Invisible man
 index.hu/kulfold/2021/02/25/guardian-nem-hasznaljak-fel-az-astrazeneca-vakcinait-az-eu-s-orszagok/

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Teabee Denver Broncos 794
mondjuk, ezt is mondta, így hurokba kerültünk...
több mint 5 éve
Teabee Denver Broncos 794
"ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Nem igazán értem az indulatokat (azon túl, hogy nyilván belefásul mindenki a járványba, március óta egy szobából tanítok én is). A fórumozók nagy többsége nyár előtt úgysem kap vakcinát. Aki a jelen tudásunk alapján bízik a kínaiban, örüljön, mert a nyugatosok nem veszik el előle. Aki nem, örüljön, hogy neki jut majd nyugati vakcina, mert a keletesek átálltak a másik sorba. Problem solved.
Teabee
Pedig aki regisztrált, azt Vezérünk szerint húsvétig beoltják.
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
Kétszer 150 oldalt belinkeltél, ráadasul erősen szakmai szöveg. Másfél óra alatt rágjam magam át rajta? Vagy van rá pár nap?
Nyugi.
Elolvasom, értelmezem, hozzáolvasok, ahogy szoktam, és majd utána arcoskodhatsz, ködösíthetsz a szokott általánosságaiddal.
Mert a kedves miklobi se feleli meg a két alap kérdést:
Mi a bizonyosság, hogy a kínai vakcina rossz és hatástalan?
És mit árt, ha valaki azzal oltakozik?

Amíg megvan a 300 oldal előnyöd hátha tudsz erre adni egzakt, érthető, személyeskedésmentes választ.
Ugorj neki, hajrá.
Sobri Jóska
A mit árt-ra ma maga Falus Ferenc is választ adott:

"NINCS AZ A KÍNAI VAKCINA, AMI NAGYOBB RIZIKÓT JELENTENE, MINT A VÍRUS OKOZTA BETEGSÉG."

Akkor azt hiszem erről ennyit.

 index.hu/belfold/2021/02/26/sinopharm_vakcina_falus_andras/
MC12
El is olvasod a teljes cikket, vagy csak kiragadod belőle azt a két sort, ami ate narratívádat igazolja? 😊
Amúgy most akkor Ferenc vagy András? És továbbra is, ez ki a fene? Valami orákulum, birtokában a bölcsek kövével, vagy csak egy random immunológus?
Ezt is mondta:
Voltaképpen bizonyos értelemben emberkísérletnek mondható minden most bevezetett vakcina, aminek nem tudjuk a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásait, a védettség időtartamát
Meg ezt is:
Fogalmunk sincs, hogy a kínai fejlesztéssel mi a helyzet, de a Szputnyik V-el kapcsolatban voltak állítólag problémái még Vlagyimir Putyinnak is

Szóval ahogy mondtad, azt hiszem, erről ennyit 😁😉
warr_b
A korábbi kommentben feltett konkrét kérdésre ez a konkrét válasz. Ennyi. András valóban, a töbi kérdésedre is ott a válasz a cikkben olvasd el ügyesen 😊

Ajaj, a kiemelt résszel óvatosan....itt fórumon a nyugati-vakcina hívők meg fognak ezért feszíteni....hiszen azokról pontosan tudjuk ezeket....vagy ezek szerint mégsem?

Ne kavarj össze, idáig úgy tudtam, hogy a nyugati vakcinákkal minden rendben, átestek minden ellenőrzésen, pontosan ismerjük a mellékhatásaikat és minden tekintetben megfelelnek a standard eljárásoknak ami alapján oltani lehet velük. És csak a mocskos kelet-vakcinák azok, amikről ezeket nem tudjuk.
Vagy úgy oltunk MINDEN vakcinával, hogy nem ismerjük a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásokat - hiszen egy éve sincs még kifejlesztve egyik se? Ez biztos nincs így, így nem oltanának több 100 millió embert....oh wait...
MC12
Lassan tényleg olyan társalogni veled, mint Zuzu Petals-szal 😂

Senki nem mondta, hogy a nyugatiak tökéletesek, hibátlanok és minden lehetséges mellékhatásuk grammra ismert. A gond az, hogy a kínaival (és kisebb mértékben az orosszal is) kapcsolatban sokkal komolyabb gondok és kételyek merültek fel. Százszor le lettek írva, hogy mik és miért. Szerintem felesleges százegyedszerre is.
De meggyőzni nyilván nem fogjuk egymást, így innentől kezdve ez már értelmetlen szócséplés.
warr_b
Hidd el, hogy veled sem felemelőbb mint egy átlagos 5 évessel, de úgy, ahogy az ember velük is próbálkozik úgy itt sem adjuk fel a reményt 😊 😊 😊
Egyetértünk.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 009 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Teabee Denver Broncos 794
Nem igazán értem az indulatokat (azon túl, hogy nyilván belefásul mindenki a járványba, március óta egy szobából tanítok én is). A fórumozók nagy többsége nyár előtt úgysem kap vakcinát. Aki a jelen tudásunk alapján bízik a kínaiban, örüljön, mert a nyugatosok nem veszik el előle. Aki nem, örüljön, hogy neki jut majd nyugati vakcina, mert a keletesek átálltak a másik sorba. Problem solved.
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
Kétszer 150 oldalt belinkeltél, ráadasul erősen szakmai szöveg. Másfél óra alatt rágjam magam át rajta? Vagy van rá pár nap?
Nyugi.
Elolvasom, értelmezem, hozzáolvasok, ahogy szoktam, és majd utána arcoskodhatsz, ködösíthetsz a szokott általánosságaiddal.
Mert a kedves miklobi se feleli meg a két alap kérdést:
Mi a bizonyosság, hogy a kínai vakcina rossz és hatástalan?
És mit árt, ha valaki azzal oltakozik?

Amíg megvan a 300 oldal előnyöd hátha tudsz erre adni egzakt, érthető, személyeskedésmentes választ.
Ugorj neki, hajrá.
Sobri Jóska
A mit árt-ra ma maga Falus Ferenc is választ adott:

"NINCS AZ A KÍNAI VAKCINA, AMI NAGYOBB RIZIKÓT JELENTENE, MINT A VÍRUS OKOZTA BETEGSÉG."

Akkor azt hiszem erről ennyit.

 index.hu/belfold/2021/02/26/sinopharm_vakcina_falus_andras/
MC12
El is olvasod a teljes cikket, vagy csak kiragadod belőle azt a két sort, ami ate narratívádat igazolja? 😊
Amúgy most akkor Ferenc vagy András? És továbbra is, ez ki a fene? Valami orákulum, birtokában a bölcsek kövével, vagy csak egy random immunológus?
Ezt is mondta:
Voltaképpen bizonyos értelemben emberkísérletnek mondható minden most bevezetett vakcina, aminek nem tudjuk a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásait, a védettség időtartamát
Meg ezt is:
Fogalmunk sincs, hogy a kínai fejlesztéssel mi a helyzet, de a Szputnyik V-el kapcsolatban voltak állítólag problémái még Vlagyimir Putyinnak is

Szóval ahogy mondtad, azt hiszem, erről ennyit 😁😉
warr_b
A korábbi kommentben feltett konkrét kérdésre ez a konkrét válasz. Ennyi. András valóban, a töbi kérdésedre is ott a válasz a cikkben olvasd el ügyesen 😊

Ajaj, a kiemelt résszel óvatosan....itt fórumon a nyugati-vakcina hívők meg fognak ezért feszíteni....hiszen azokról pontosan tudjuk ezeket....vagy ezek szerint mégsem?

Ne kavarj össze, idáig úgy tudtam, hogy a nyugati vakcinákkal minden rendben, átestek minden ellenőrzésen, pontosan ismerjük a mellékhatásaikat és minden tekintetben megfelelnek a standard eljárásoknak ami alapján oltani lehet velük. És csak a mocskos kelet-vakcinák azok, amikről ezeket nem tudjuk.
Vagy úgy oltunk MINDEN vakcinával, hogy nem ismerjük a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásokat - hiszen egy éve sincs még kifejlesztve egyik se? Ez biztos nincs így, így nem oltanának több 100 millió embert....oh wait...
MC12
Nyilván valami csak Fekete vagy Fehér lehet.
Lassan fárasztóbb vagy mint Sobri.
Kitalálsz egy baromságot és erősen ismételgeted, belelovalod magad, majd úgy érzed kereszteshadjáratot kell indítanod a megfékezésére! (NYUGATI VAKCINA HÍVÓK topic)

És igen a Vakcina jobb mintha elkapod a vírus, de itt nem ez a kérdés.
Ha azt kérdezed, hogy már koronás embernek kell-e bevennie akkor igen, biztos jobb.
Egy még nem fertőzöttnek ez már nem igaz.
Toca
Ezt bóknak veszem. 😊

peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 554 — The only discipline that lasts, is self discipline
A mai vitával eljutottam abba az állapotba, ahová a faterommal folytatott "politizálások" után szoktam, amikor faterom egyszer csak a vita közepén ártatlan szemmel megkérdezi, hogy mondjam már meg, hogy mit nem szeretek a Gyurcsányban, hiszen az olyan rendes ember. Tizenhárom éve, kb. két havonta bedobja ezt vita közben. 😀 Na, attól szoktam úgy érezni, hogy oké, egy időre kivitatkoztam magam. 😀
peterk2005
Tőled egy matekosat kérdezek.
A jelenlegi tudásod, ismereteid, infóid birtokában, tudván, hogy azok korlátozottak, hiányosak, cseppet sem teljeskörűek, szerinted a kínai vakcinával való oltakozás pluszEV vagy minusz EV?
Ugye ez azt takarja, hogy több és súlyosabb e a várható veszteség mint a várható haszon, miben van nagyobb érték, az oltás felvételében vagy elutasításában a teljes nepesség átlagában, nem a specifikált, egyedi esetekre kitérve, semmi egyrészről, másrészről.
Nem kell levezetés, mert bármit írsz elfogadom, és elismerem, hogy felesleges érvelnem, csak annyit mondj, "+" vagy "-".
Kösz.
Sobri Jóska
Passzolom a kérdésedet az orvosomhoz, mert veled ellentétben én nem vagyok az.
.....
Megjött a válasz: nem tudja.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 307 — beers & Packers
Jobb ha tőlem tudjátok, hogy bizonyos senior körökben Parizer, Madonna és Asztro Zenekar néven keringenek az oltások 😊
FLZOLI
És a szputnyikot hogy híjják? 😊
bcsarli
Ruszli?
zemanla
Szputyin.
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 009 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
Kétszer 150 oldalt belinkeltél, ráadasul erősen szakmai szöveg. Másfél óra alatt rágjam magam át rajta? Vagy van rá pár nap?
Nyugi.
Elolvasom, értelmezem, hozzáolvasok, ahogy szoktam, és majd utána arcoskodhatsz, ködösíthetsz a szokott általánosságaiddal.
Mert a kedves miklobi se feleli meg a két alap kérdést:
Mi a bizonyosság, hogy a kínai vakcina rossz és hatástalan?
És mit árt, ha valaki azzal oltakozik?

Amíg megvan a 300 oldal előnyöd hátha tudsz erre adni egzakt, érthető, személyeskedésmentes választ.
Ugorj neki, hajrá.
Sobri Jóska
A mit árt-ra ma maga Falus Ferenc is választ adott:

"NINCS AZ A KÍNAI VAKCINA, AMI NAGYOBB RIZIKÓT JELENTENE, MINT A VÍRUS OKOZTA BETEGSÉG."

Akkor azt hiszem erről ennyit.

 index.hu/belfold/2021/02/26/sinopharm_vakcina_falus_andras/
MC12
El is olvasod a teljes cikket, vagy csak kiragadod belőle azt a két sort, ami ate narratívádat igazolja? 😊
Amúgy most akkor Ferenc vagy András? És továbbra is, ez ki a fene? Valami orákulum, birtokában a bölcsek kövével, vagy csak egy random immunológus?
Ezt is mondta:
Voltaképpen bizonyos értelemben emberkísérletnek mondható minden most bevezetett vakcina, aminek nem tudjuk a hosszú távú, nem kívánt mellékhatásait, a védettség időtartamát
Meg ezt is:
Fogalmunk sincs, hogy a kínai fejlesztéssel mi a helyzet, de a Szputnyik V-el kapcsolatban voltak állítólag problémái még Vlagyimir Putyinnak is

Szóval ahogy mondtad, azt hiszem, erről ennyit 😁😉

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 069 — Слава Україні! Героям слава!
Nah, kolléganő pozitív lett, tegnap óta már HO-ban van a csoport, a munkahely intézi a pcr tesztet, valszeg hétfőn én is átesek ezen a procedúrán.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
kedves naplóm
ezt elengedem
nem hiszek az rkéjekben
mer nincs alátámasztva
lehetetlen konstrukció
donkihótében sem hiszek
ahogy a szélmalomharcokban sem
a tettetésben sem hiszek
hiszen minek tetteni, mikor el lehet érni
az agyzápulás képzete
lehetne maga az agyzápulás is
a retrográd ismétlés monotóniája
a monotónia önigazsága hal meg
halálában enyészti önazonosságát
képzetét egy ismétlődő hurokban tartott fejjel
nem
a mindenség távozik el attól, aki úgy tuggya, hogy a mindenség nem azonos vele
imádkozzunk hát Odinnál
hogy a kiszögelt beleinken egy rúnakőre csavarodva
már nem kell félni tovább
hiszen a farkas eljött
a sötétség beköszönt
sutianap
Kétszer 150 oldalt belinkeltél, ráadasul erősen szakmai szöveg. Másfél óra alatt rágjam magam át rajta? Vagy van rá pár nap?
Nyugi.
Elolvasom, értelmezem, hozzáolvasok, ahogy szoktam, és majd utána arcoskodhatsz, ködösíthetsz a szokott általánosságaiddal.
Mert a kedves miklobi se feleli meg a két alap kérdést:
Mi a bizonyosság, hogy a kínai vakcina rossz és hatástalan?
És mit árt, ha valaki azzal oltakozik?

Amíg megvan a 300 oldal előnyöd hátha tudsz erre adni egzakt, érthető, személyeskedésmentes választ.
Ugorj neki, hajrá.
Sobri Jóska
A mit árt-ra ma maga Falus Ferenc is választ adott:

"NINCS AZ A KÍNAI VAKCINA, AMI NAGYOBB RIZIKÓT JELENTENE, MINT A VÍRUS OKOZTA BETEGSÉG."

Akkor azt hiszem erről ennyit.

 index.hu/belfold/2021/02/26/sinopharm_vakcina_falus_andras/

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 069 — Слава Україні! Героям слава!
Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy is tervezi ezek visszaszorítását, mert azon túl, hogy 10 nap karanténra kötelez, mást nem nagyon tud tenni. Nem hinném, hogy nem enged be az országba amikor hazajövök 😀
Márpedig aki menni akar, annak nem nagy visszatartó erő a 10 nap karantén.
kapitnono
Pont az lesz, hogy aki üzleti céllal utazik, annak is jöhet a 10 nap karantén (persze a haveroknak osztogatott zöld diplomata útlevél biztosan ez alól is felmentést ad majd)
r.baggio
Ja persze, Petyának helikopterezni kell össze vissza, nehogy karanténban legyen 😀
kapitnono
DE HÁT Ő DOLGOZIK!!!44!4!4 Még egy yachton is dolgozik!!!4!!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!