Kosárlabda
14 feliratkozó
2 hónapja
A történetet ilyen mélységben nem ismerem, de az kétségtelenül egy nagyon bizarr anomália, hogy Budapestnek 1 csapata van az NB1-ben, Pécsnek meg kettő. Így meg hogy az egyik a kiesés ellen szenved, a másik meg pont lemaradt a playoffról, még viccesebb az egész. Miközben a városi derbik masszívan teltházasak, a saját meccseik félházasak jó esetben is, szóval egy egységes csapatnak lenne állandó közönségeLehet rosszul emlékszem, hogy mikor ki mit csinált, de a pécsi női kosárlabda ott ment végérvényesen tévútra, amikor Iványi visszatért, és úgy gondolta, hogy majd ő átveszi a vezetést, az addigi vezetés meg nem így gondolta. És lett PVSK helyett PVSK meg PANKKK, vagy hogy hívták. Onnantól, hogy meg van osztva, már nem annyira erős a keret, mintha lenne egy válogatott.A pécsi kosárlabda egy részében ott van most is, bár ahogy látom, ma már inkább kende, mint gyula.Inkább sokkal kevesebb Rátgéber.Hát én a fejemet fogtam 😕 Ilyen trágya színvonalt... És igen én aki részt vett azon a durva 20 évben mikor a pécsi kosárlabda a toppon volt, sírok milyen gyenge lett az egész 😕lehet, hogy picit kevesebb pénz is van benne, nem?
NB2
slowmotion
Őszentsége Sobri Jóska
Kampman
Férfiágon ugyanaz, két elsőosztályú csapat is van Pécsen, de a rájátszásba egyik sem jutott be. Mi értelme van ennek? Legyen egy erős felnőttcsapat az elsőben, meg egy utánpótlás a másodikban.
slowmotion
Női vonalon a PVSK csődbe ment tudtommal, ilyen csapat nincs most semelyik osztályban, csak a Rátgéber-féle NKA.
Szerkesztette: Kampman

2 hónapja
Lehet rosszul emlékszem, hogy mikor ki mit csinált, de a pécsi női kosárlabda ott ment végérvényesen tévútra, amikor Iványi visszatért, és úgy gondolta, hogy majd ő átveszi a vezetést, az addigi vezetés meg nem így gondolta. És lett PVSK helyett PVSK meg PANKKK, vagy hogy hívták. Onnantól, hogy meg van osztva, már nem annyira erős a keret, mintha lenne egy válogatott.A pécsi kosárlabda egy részében ott van most is, bár ahogy látom, ma már inkább kende, mint gyula.Inkább sokkal kevesebb Rátgéber.Hát én a fejemet fogtam 😕 Ilyen trágya színvonalt... És igen én aki részt vett azon a durva 20 évben mikor a pécsi kosárlabda a toppon volt, sírok milyen gyenge lett az egész 😕lehet, hogy picit kevesebb pénz is van benne, nem?
NB2
slowmotion
Őszentsége Sobri Jóska
Kampman
Férfiágon ugyanaz, két elsőosztályú csapat is van Pécsen, de a rájátszásba egyik sem jutott be. Mi értelme van ennek? Legyen egy erős felnőttcsapat az elsőben, meg egy utánpótlás a másodikban.
2 hónapja
A pécsi kosárlabda egy részében ott van most is, bár ahogy látom, ma már inkább kende, mint gyula.Inkább sokkal kevesebb Rátgéber.Hát én a fejemet fogtam 😕 Ilyen trágya színvonalt... És igen én aki részt vett azon a durva 20 évben mikor a pécsi kosárlabda a toppon volt, sírok milyen gyenge lett az egész 😕lehet, hogy picit kevesebb pénz is van benne, nem?
NB2
slowmotion
Őszentsége Sobri Jóska

2 hónapja
Inkább sokkal kevesebb Rátgéber.Hát én a fejemet fogtam 😕 Ilyen trágya színvonalt... És igen én aki részt vett azon a durva 20 évben mikor a pécsi kosárlabda a toppon volt, sírok milyen gyenge lett az egész 😕lehet, hogy picit kevesebb pénz is van benne, nem?
NB2
slowmotion

2 hónapja
Hát én a fejemet fogtam 😕 Ilyen trágya színvonalt... És igen én aki részt vett azon a durva 20 évben mikor a pécsi kosárlabda a toppon volt, sírok milyen gyenge lett az egész 😕lehet, hogy picit kevesebb pénz is van benne, nem?
NB2
2 hónapja
Hát én a fejemet fogtam 😕 Ilyen trágya színvonalt... És igen én aki részt vett azon a durva 20 évben mikor a pécsi kosárlabda a toppon volt, sírok milyen gyenge lett az egész 😕
2 hónapja
jó hát persze, mindenhol vannak egybites tuskók, de hogy nőket dobáljak vagy sörrel locsoljak annál nem nagyon van lejjebba brios szurkolók dobálják a soproni lányokat amikor mennek le a pályáról, miközben zúg a cigányok, pont az ő szájukból... hozták a formájukA ZTE drukkerei messze a legrosszabbak az alapján, amit eddig láttam, a DVTK még úgy ahogy.
Stoki
Kampman
2 hónapja
Kifejezetten az ultrákra gondoltam.a brios szurkolók dobálják a soproni lányokat amikor mennek le a pályáról, miközben zúg a cigányok, pont az ő szájukból... hozták a formájukA ZTE drukkerei messze a legrosszabbak az alapján, amit eddig láttam, a DVTK még úgy ahogy.
Stoki
Kampman

2 hónapja
óóó... mekkora rangadók voltak régen a Péccsel, amikor még Iványiék tolták ott 😀 Akkoriban még gyakrabban voltam kinn én is. Sopronban a férfi kosár meccsein teltház van a női csapat meccseire meg lehet jegyet kapni szinte mindig.Én járok Pécsre, plusz mindkét férficsapat meccseire is.Legalább epic vége volt, úgyhogy jöhet az 5. meccsgondolkodom is rajta, hogy kimenjek. De nagyon nézhetetlen a női kosár 😀
Kampman
Toto21
Maradjunk annyiban, hogy a PMFC férfi meccseinél a női kosár kb. 600 fokozattal élvezhetőbb 😀
Kampman
2 hónapja
a brios szurkolók dobálják a soproni lányokat amikor mennek le a pályáról, miközben zúg a cigányok, pont az ő szájukból... hozták a formájukA ZTE drukkerei messze a legrosszabbak az alapján, amit eddig láttam, a DVTK még úgy ahogy.
Stoki

2 hónapja
Én járok Pécsre, plusz mindkét férficsapat meccseire is.Legalább epic vége volt, úgyhogy jöhet az 5. meccsgondolkodom is rajta, hogy kimenjek. De nagyon nézhetetlen a női kosár 😀
Kampman
Toto21
Maradjunk annyiban, hogy a PMFC férfi meccseinél a női kosár kb. 600 fokozattal élvezhetőbb 😀

2 hónapja
a brios szurkolók dobálják a soproni lányokat amikor mennek le a pályáról, miközben zúg a cigányok, pont az ők szájából... hozták a formájukazért örülök, hogy hazai pályán lesz esélyünk nyerni. Remélem ez a harcias felfogás meg fog maradni. Menni kell megint minden lepattanóért majd.
Stoki
2 hónapja
Legalább epic vége volt, úgyhogy jöhet az 5. meccsgondolkodom is rajta, hogy kimenjek. De nagyon nézhetetlen a női kosár 😀
Kampman
2 hónapja
akkor is rosszak voltak a fújások 😀hamarabb is írhattad volna 😊ez a magyar női kosárdöntő valami borzalmas színvonala bírók is nagyon alja... Azért lejt a hazai pálya rendesen. 😀
ha nem tudnám milyen meccs azt gondolnám osztályozó az első osztályért
a csapatokat csak krézi jenő múlja alul, aki úgy szurkol a briósnak, hogy a hülye is kihallja 😊
Stoki
Toto21
Stoki
2 hónapja
hamarabb is írhattad volna 😊ez a magyar női kosárdöntő valami borzalmas színvonala bírók is nagyon alja... Azért lejt a hazai pálya rendesen. 😀
ha nem tudnám milyen meccs azt gondolnám osztályozó az első osztályért
a csapatokat csak krézi jenő múlja alul, aki úgy szurkol a briósnak, hogy a hülye is kihallja 😊
Stoki
Toto21
2 hónapja
ez a magyar női kosárdöntő valami borzalmas színvonala bírók is nagyon alja... Azért lejt a hazai pálya rendesen. 😀
ha nem tudnám milyen meccs azt gondolnám osztályozó az első osztályért
a csapatokat csak krézi jenő múlja alul, aki úgy szurkol a briósnak, hogy a hülye is kihallja 😊
Stoki
2 hónapja
ez a magyar női kosárdöntő valami borzalmas színvonalha nem tudnám milyen meccs azt gondolnám osztályozó az első osztályért
a csapatokat csak krézi jenő múlja alul, aki úgy szurkol a briósnak, hogy a hülye is kihallja 😊
3 hónapja
Hajnalban megvolt a WNBA draft, papírforma 1/1-el:www.forbes.com/sites/roberta-rodrigues/2025/04/15/2025-wnba-draft-paige-bueckers-goes-no-1-dominique-malonga-no-2/
Hailey Van Lith 1/11 Chicago.
Poloska vagyok.
3 hónapja
Sikerült az NKA-nak a ligautolsó otthonában lemaradni a playoffról, de legalább jöhetnek a jó kis városi derbik az alsóházban.3 tök felesleges bukta helyett jött volna a győzelem, akkor simán 4.-ek
Kampman
3 hónapja
Sikerült az NKA-nak a ligautolsó otthonában lemaradni a playoffról, de legalább jöhetnek a jó kis városi derbik az alsóházban.

3 hónapja
Gratula Dorka!Skills, heart, and determination 🔥
— EuroLeague Women (@EuroLeagueWomen) April 12, 2025
Congratulations to the All-#EuroLeagueWomen Second Team👏 pic.twitter.com/U8gIEuJqds
3 hónapja
Nagyon jó döntő és Final Four volt ez összeségében, tetszett!nekem is, csak ez a kappan hangú "szagkommentátor" ne lett volna
zavi27