WWE, UFC, MMA és box

7 feliratkozó

5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Fury alapvetően egy közepes bokszoló, csak nagy, eltökélt, elvetemült, és ebben a fos nehézsúlyban momentán kiemelkedik.
Klicsko meg Wilder ellen se ő volt a favorit, mert a szakírók leragadtak az effektív boksztudásnál, amiből Furynak nem sok van, de kurva nagy és nagyon elszánt. És ezzel -több mint- kompenzálja azt, ha az ellenfele egyébként jobban tud bokszolni.
Őszentsége Sobri Jóska
Wildernél jobb bokszoló és ezt bizonyította is mindhárom meccsen. azért a közepest vitatnám, mert a nehézsúlyban a boksztudása a közepesnél jobbnak számít, főleg a testméretéhez képest, legalábbis nem sokat tudnék mondani a mai mezőnyből, aki jobb bokszoló lenne nála a súlyban, Usyk nyilván, de ő kisebb is, illetve még Joshua jöhet szóba, de ő már nem biztos, hogy a skilleket tekintve többet tud. attól függ melyik meccseit nézed, mert Fury képes botrány szar teljesítményre is, pl. az első meccsét a journeyman McDermott ellen bukta, csak elcsalták neki, meg padlózott Pajkic, Cunningham ellen is, Wallin ellen szintén szar volt. de a legalja eddig az Ngannou elleni teljesítménye volt. ennél tud jobban is bokszolni, pl. Klicsko meg Wilder ellen. ha Usyk ellen tud tehénkedni, akkor nyerhet.

choose life
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Fury alapvetően egy közepes bokszoló, csak nagy, eltökélt, elvetemült, és ebben a fos nehézsúlyban momentán kiemelkedik.
Klicsko meg Wilder ellen se ő volt a favorit, mert a szakírók leragadtak az effektív boksztudásnál, amiből Furynak nem sok van, de kurva nagy és nagyon elszánt. És ezzel -több mint- kompenzálja azt, ha az ellenfele egyébként jobban tud bokszolni.

5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Aki látta Usyk-et boxolni, meg Fury-t, az miből gondolja hogy egy véletlen KO-n kívül bármit tud majd tenni fury?
Usyk mindenben jobb ütéserő kivételével.
Eazzy
testméretben sem jobb, láthattuk Wilder ellen is, hogy Fury a tehénkedésével tudott gondokat okozni egy nála kisebb súlyú ellenfélnek. ez az előny Ngannou ellen nem volt meg, nem is ment ezzel semmire ellene.

choose life
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Aki látta Usyk-et boxolni, meg Fury-t, az miből gondolja hogy egy véletlen KO-n kívül bármit tud majd tenni fury?
Usyk mindenben jobb ütéserő kivételével.
Eazzy
Hogy ez a nehézsúly.
36 perce lesz Furynak, hogy "véletlenül" kiüsse.

5 hónapja
Eazzy Philadelphia Eagles 4 462 — No one likes us, cause no one like us
Aki látta Usyk-et boxolni, meg Fury-t, az miből gondolja hogy egy véletlen KO-n kívül bármit tud majd tenni fury?
Usyk mindenben jobb ütéserő kivételével.

Don't talk the walk, Walk the talk!
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Őszentsége Sobri Jóska
pont ezért
deyell
Pont ezért nem.
Őszentsége Sobri Jóska
az nem szégyen a bokszra nézve, hogy egy 37 éves nem bokszoló kibokszolja a nehézsúlyú bajnokot? mesélj még.
deyell
Nem bokszolta ki, egyszer leütötte, és hozott egy szoros eredményt egy "bulimeccsen".
Fury azért kvázi felkészületlenül is dominált, egy gorcsevi pofonra nem számított. Ennyi történt.

Ha mindenképpen szégyent akarsz detektálni, akkor az lehetne inkább, hogy a legtöbb jóképességű fiatal bokszoló inkább az MMA felé megy, mert a nevetséges amatőr pontozás, a szétdarabolt profi szövetségek, "félelemmel teli" ellenfél(nem)választások, a top5-től lefelé kevés pénz odatereli őket, és a teljes profi boksz egyfajta mélyrepülésben van jóideje.
Valuev, mint majdnem veretlen nehézsúlyú bajnok... Na az szégyenletes volt.
Őszentsége Sobri Jóska
nem mondanám bulimeccsnek. ez egy BBBoC által szankcionált profi meccs volt, amit ha Fury elveszít, megvan az első veresége, mert a mérlegébe beleszámít az eredmény.
nem az történt, hogy Fury "csak" bekapott egy ütést figyelmetlenségből. több menetet vesztett, 4-5 menetet nálam biztos, ugye 5 vesztes menettel már bukja a meccset a leütés miatt. amelyik meneteket nyerte, ott sem iskolázta le az ellenfelet, pedig minimum elvárható lett volna, tekintve, hogy az ellenfél egy 37 éves MMA harcos volt, aki majd 2 éve bunyózott utoljára, térdműtét után jött vissza, és profi bokszmeccse még nem volt. ezzel szemben Fury itt a győzelmet annak köszönhette, hogy van még benne pénzes meccs Usyk meg esetleg Joshua ellen, és a pontozók ezt nem akarták megakadályozni. nem biztos hogy az általad ezek szerint lenézett Valuev rosszabb teljesítményt nyújtott volna...
deyell
Én azt olvastam, hogy nem volt címmeccs, ha veszít is marad világbajnok.

Sokkal több ütése volt Furynak, significant is, Ngannou statikus volt, inkább Fury ment, egyetlen menet se volt nyilvánvaló (a leütésestől eltekintve), ráadásul egyikük se dominált érdemben, így kaphatott több menetet Fury. (Két bírónál. Egynél kevesebbet pontot kapott.) Aki szintén nem élesen, nem top formában érkezett, ráadásul ő már évek óta utál bunyózni, csak a pénz miatt tolja.
Nem ez volt az évszázad meccse, az tény, sima pénzes meccs volt, mindkét sportoló jól járt, és majdnem a nézők is. Szégyenteljesnek továbbra se tartom a bokszra nézve, sajnos itt tart most ez a sport, mélyrepülés kb. Roy Jones, Pacquiao legjobb évei óta. A nehézsúlyban meg Lewis óta.

5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Őszentsége Sobri Jóska
pont ezért
deyell
Pont ezért nem.
Őszentsége Sobri Jóska
az nem szégyen a bokszra nézve, hogy egy 37 éves nem bokszoló kibokszolja a nehézsúlyú bajnokot? mesélj még.
deyell
Nem bokszolta ki, egyszer leütötte, és hozott egy szoros eredményt egy "bulimeccsen".
Fury azért kvázi felkészületlenül is dominált, egy gorcsevi pofonra nem számított. Ennyi történt.

Ha mindenképpen szégyent akarsz detektálni, akkor az lehetne inkább, hogy a legtöbb jóképességű fiatal bokszoló inkább az MMA felé megy, mert a nevetséges amatőr pontozás, a szétdarabolt profi szövetségek, "félelemmel teli" ellenfél(nem)választások, a top5-től lefelé kevés pénz odatereli őket, és a teljes profi boksz egyfajta mélyrepülésben van jóideje.
Valuev, mint majdnem veretlen nehézsúlyú bajnok... Na az szégyenletes volt.
Őszentsége Sobri Jóska
nem mondanám bulimeccsnek. ez egy BBBoC által szankcionált profi meccs volt, amit ha Fury elveszít, megvan az első veresége, mert a mérlegébe beleszámít az eredmény.

nem az történt, hogy Fury "csak" bekapott egy ütést figyelmetlenségből. több menetet vesztett, 4-5 menetet nálam biztos, ugye 5 vesztes menettel már bukja a meccset a leütés miatt. amelyik meneteket nyerte, ott sem iskolázta le az ellenfelet, pedig minimum elvárható lett volna, tekintve, hogy az ellenfél egy 37 éves MMA harcos volt, aki majd 2 éve bunyózott utoljára, térdműtét után jött vissza, és profi bokszmeccse még nem volt. ezzel szemben Fury itt a győzelmet annak köszönhette, hogy van még benne pénzes meccs Usyk meg esetleg Joshua ellen, és a pontozók ezt nem akarták megakadályozni. nem biztos hogy az általad ezek szerint lenézett Valuev rosszabb teljesítményt nyújtott volna...

Szerkesztette: deyell

choose life
5 hónapja
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 810 — Deion Sanders for president!
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Ezt lélőre meg lehetett mondani.
🤘 gaben 🤘
azt, hogy Fury-nak a pontozók segítségére lesz szüksége ahhoz, hogy a meccset megnyerje, és le is lesz ütve, azt körülbelül senki nem mondta volna meg a meccs előtt.
deyell
a SZÉGYEN részén van a hangsúly 😀

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Őszentsége Sobri Jóska
pont ezért
deyell
Pont ezért nem.
Őszentsége Sobri Jóska
az nem szégyen a bokszra nézve, hogy egy 37 éves nem bokszoló kibokszolja a nehézsúlyú bajnokot? mesélj még.
deyell
Nem bokszolta ki, egyszer leütötte, és hozott egy szoros eredményt egy "bulimeccsen".
Fury azért kvázi felkészületlenül is dominált, egy gorcsevi pofonra nem számított. Ennyi történt.

Ha mindenképpen szégyent akarsz detektálni, akkor az lehetne inkább, hogy a legtöbb jóképességű fiatal bokszoló inkább az MMA felé megy, mert a nevetséges amatőr pontozás, a szétdarabolt profi szövetségek, "félelemmel teli" ellenfél(nem)választások, a top5-től lefelé kevés pénz odatereli őket, és a teljes profi boksz egyfajta mélyrepülésben van jóideje.
Valuev, mint majdnem veretlen nehézsúlyú bajnok... Na az szégyenletes volt.

5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Őszentsége Sobri Jóska
pont ezért
deyell
Pont ezért nem.
Őszentsége Sobri Jóska
az nem szégyen a bokszra nézve, hogy egy 37 éves nem bokszoló kibokszolja a nehézsúlyú bajnokot? mesélj még.

choose life
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Őszentsége Sobri Jóska
pont ezért
deyell
Pont ezért nem.

5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Ezt lélőre meg lehetett mondani.
🤘 gaben 🤘
azt, hogy Fury-nak a pontozók segítségére lesz szüksége ahhoz, hogy a meccset megnyerje, és le is lesz ütve, azt körülbelül senki nem mondta volna meg a meccs előtt.

choose life
5 hónapja
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 810 — Deion Sanders for president!
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Ezt lélőre meg lehetett mondani.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Őszentsége Sobri Jóska
pont ezért

choose life
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve
deyell
Miért?
Jobban megizzasztotta Furyt, mint bárki az utobbi meccsein.
Nyilván sose fog nemboxoló boxolót verni ringben, de ez volt az eddigi legígéretesebb próbálkozás. McGregor vagy az influenszerbunyók se szégyen, csak gáz, de ez egy teljesen jó nehézsúlyú meccs volt.

5 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
szégyen volt a bokszra nézve

choose life
5 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 7 192 — Kinek mit intézett a kormánya
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?
Eazzy
Szerintem nem meglepő hogy bármi áron ki kell hozni Cigánykirályt
5 hónapja
Eazzy Philadelphia Eagles 4 462 — No one likes us, cause no one like us
Fury - Ngannou?
Mit szóltok?

Don't talk the walk, Walk the talk!
6 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 10 368
Tyson Fury and Oleksandr Usyk have signed contracts for an undisputed heavyweight championship fight in Saudi Arabia, multiple sources told ESPN.

Fight could take place Dec. 23 or sometime in January, sources said. Fury first meets Francis Ngannou on Oct. 28 in Saudi Arabia.

choose life
9 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A mai UFC gálán Jacksonvilleben lesz egy NFL-es debütáns is. Austen Lane anno a Jags draftolta 2010-ben. Ha jól tudom, ő a 2. legmagasabban draftolt nFL játékos, aki egy ilyen eseményen harcolni fog.

11 hónapja
ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football
Garcia-Davis meccset komolyan nem fogja egy sportadó sem közvetíteni itthon?????

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 30 630 — LIGHTS OUT!
 sportal.blikk.hu/egyeni-sportok/kuzdosportok/hosszu-ideje-feszult-lehet-a-viszony-erdei-zsolt-es-koko-kozott/2023011713451005770

több mint 1 éve
YoungZeeZee 7 858
Az arenan neztem pankraciot.
Gyerekkent neztem sokat.apam kb kinevetett....
A mozdulatok es a show az top.de a meccsek szanalom es a szineszi teljesitmeny kb baratok kozt.
De millioan szeretik es felnott emberek is.rohej😀
több mint 1 éve
JéBé Green Bay Packers 6 609
Gyerunk Adi!
JéBé
Nem igazán volt semmi eszköze a brazil ellen. 😕
Bazzani
McKee-nek sem ment jobban ellene, Pitbull szervezettol fuggetlenul a vilag egyik legjobb es legokosabb bunyosa. Lehetett volna ez rosszabb meccs is, nem kerult nagyon tavol a cimmeccstol Adi talan.
JéBé
Egyrészt teljesen igazat adok neked.
Másrészt nekem ez most kicsit megúszósnak tűnt Borics részéről.
Amikor már érződött, hogy elment a meccs akkor is inkább arra játszott, hogy be legyen nagyobb baj.
Bazzani
Igen en sem ereztem hogy minden mindegy alapon megprobalta volta kiutni. Persze innen konnyu. Sajnos Adi nem egy nagy finisher, se nem nagy uto.
több mint 1 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley