Make Love

28 feliratkozó

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 857 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lassan megvan az o-line, grat 😁
warr_b
DLINE már meg van 😉

Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
Én egésznap Minecraft meg Brawl Starts beszélgetéseket hallgatok, és hiába mutatom nekik, nem értékelik, hogy mennyire szépen ölöm a bossokat DS3-ban 😕 😀

Az szééép! Gratula! Nálunk egál az arány, de az Asszony a második után azt mondta a harmadik váló ok...🤣
nagir
Az egyém azt mondta, hogy 4-t beszéltünk meg az esküvő előtt, szóval tartsam be amit ígértem 😀

Feleségednek együttérzésem 😉 😛

Gratula

Ja és így gondolom minden NFC South csapatra jut egy kölyök, biztos ő lesz a Tampa szurkoló 😀
dande
Én mindanégy előtt lányt akartam, most még ittam is a "folyamat" alatt, mert az állítólag segíti a lányok előbukkanását, De nem sikerült.

Ahogy a gyermeki agyat ismerem, mind Falcons szurkoló lesz 😊
Gyurma Pappa
Nem kispályázol, de lassan kispályázhattok fociban.

Nekem 1 fiam és 2 lányom van, de úgy érzem, hogy a a lányok egyenként is kettőt érnek. 😊
Willie Parker
Hát én két fiúval ezt erősen kétlem 😀
warr_b
Amikor játszotok, akkor lehetsz kovboj, vagy az indián szerep a tied? 😊
Helmut the Dystopian Ride
A ló 😀😀

Amúgy épp egymást gyilkolják folyamatosan, amikor együtt vannak 😊
Ütés, rúgás, köpés, hajtépés, ami jön. Mindezt persze folyamatos rohanás, ugrálás és üvöltés közepette 😀
És mostanra már megtanulták az intézményekben a szar, hülye, megöllek és hasonló szavakat is...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Lassan megvan az o-line, grat 😁
warr_b
DLINE már meg van 😉

Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
Én egésznap Minecraft meg Brawl Starts beszélgetéseket hallgatok, és hiába mutatom nekik, nem értékelik, hogy mennyire szépen ölöm a bossokat DS3-ban 😕 😀

Az szééép! Gratula! Nálunk egál az arány, de az Asszony a második után azt mondta a harmadik váló ok...🤣
nagir
Az egyém azt mondta, hogy 4-t beszéltünk meg az esküvő előtt, szóval tartsam be amit ígértem 😀

Feleségednek együttérzésem 😉 😛

Gratula

Ja és így gondolom minden NFC South csapatra jut egy kölyök, biztos ő lesz a Tampa szurkoló 😀
dande
Én mindanégy előtt lányt akartam, most még ittam is a "folyamat" alatt, mert az állítólag segíti a lányok előbukkanását, De nem sikerült.

Ahogy a gyermeki agyat ismerem, mind Falcons szurkoló lesz 😊
Gyurma Pappa
Nem kispályázol, de lassan kispályázhattok fociban.

Nekem 1 fiam és 2 lányom van, de úgy érzem, hogy a a lányok egyenként is kettőt érnek. 😊
Willie Parker
Hát én két fiúval ezt erősen kétlem 😀
warr_b
Amikor játszotok, akkor lehetsz kovboj, vagy az indián szerep a tied? 😊
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 857 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lassan megvan az o-line, grat 😁
warr_b
DLINE már meg van 😉

Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
Én egésznap Minecraft meg Brawl Starts beszélgetéseket hallgatok, és hiába mutatom nekik, nem értékelik, hogy mennyire szépen ölöm a bossokat DS3-ban 😕 😀

Az szééép! Gratula! Nálunk egál az arány, de az Asszony a második után azt mondta a harmadik váló ok...🤣
nagir
Az egyém azt mondta, hogy 4-t beszéltünk meg az esküvő előtt, szóval tartsam be amit ígértem 😀

Feleségednek együttérzésem 😉 😛

Gratula

Ja és így gondolom minden NFC South csapatra jut egy kölyök, biztos ő lesz a Tampa szurkoló 😀
dande
Én mindanégy előtt lányt akartam, most még ittam is a "folyamat" alatt, mert az állítólag segíti a lányok előbukkanását, De nem sikerült.

Ahogy a gyermeki agyat ismerem, mind Falcons szurkoló lesz 😊
Gyurma Pappa
Nem kispályázol, de lassan kispályázhattok fociban.

Nekem 1 fiam és 2 lányom van, de úgy érzem, hogy a a lányok egyenként is kettőt érnek. 😊
Willie Parker
Hát én két fiúval ezt erősen kétlem 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 042
Lassan megvan az o-line, grat 😁
warr_b
DLINE már meg van 😉

Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
Én egésznap Minecraft meg Brawl Starts beszélgetéseket hallgatok, és hiába mutatom nekik, nem értékelik, hogy mennyire szépen ölöm a bossokat DS3-ban 😕 😀

Az szééép! Gratula! Nálunk egál az arány, de az Asszony a második után azt mondta a harmadik váló ok...🤣
nagir
Az egyém azt mondta, hogy 4-t beszéltünk meg az esküvő előtt, szóval tartsam be amit ígértem 😀

Feleségednek együttérzésem 😉 😛

Gratula

Ja és így gondolom minden NFC South csapatra jut egy kölyök, biztos ő lesz a Tampa szurkoló 😀
dande
Én mindanégy előtt lányt akartam, most még ittam is a "folyamat" alatt, mert az állítólag segíti a lányok előbukkanását, De nem sikerült.

Ahogy a gyermeki agyat ismerem, mind Falcons szurkoló lesz 😊
Gyurma Pappa
Nem kispályázol, de lassan kispályázhattok fociban.

Nekem 1 fiam és 2 lányom van, de úgy érzem, hogy a a lányok egyenként is kettőt érnek. 😊
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 127 — zászló zászló szív
Lassan megvan az o-line, grat 😁
warr_b
DLINE már meg van 😉

Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
Én egésznap Minecraft meg Brawl Starts beszélgetéseket hallgatok, és hiába mutatom nekik, nem értékelik, hogy mennyire szépen ölöm a bossokat DS3-ban 😕 😀

Az szééép! Gratula! Nálunk egál az arány, de az Asszony a második után azt mondta a harmadik váló ok...🤣
nagir
Az egyém azt mondta, hogy 4-t beszéltünk meg az esküvő előtt, szóval tartsam be amit ígértem 😀

Feleségednek együttérzésem 😉 😛

Gratula

Ja és így gondolom minden NFC South csapatra jut egy kölyök, biztos ő lesz a Tampa szurkoló 😀
dande
Én mindanégy előtt lányt akartam, most még ittam is a "folyamat" alatt, mert az állítólag segíti a lányok előbukkanását, De nem sikerült.

Ahogy a gyermeki agyat ismerem, mind Falcons szurkoló lesz 😊

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 857 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
Lassan megvan az o-line, grat 😁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
és gin lesz, vagy whiskey?
gratula, eörö, ebódottá!
slowmotion
is
Gyurma Pappa
Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
nem gond, csak kell öt mosdó.
több mint 5 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 698 — Bla, bla, bla
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
ez igen!a 4 fiú az összes gyermekszám vagy akad leány gyermek is a családban?
yooker
fiú bizony
Gyurma Pappa
Az szééép! Gratula! Nálunk egál az arány, de az Asszony a második után azt mondta a harmadik váló ok...🤣

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 618 — Így remélem megfelelek nektek.....
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
ez igen!a 4 fiú az összes gyermekszám vagy akad leány gyermek is a családban?
yooker
fiú bizony
Gyurma Pappa
Feleségednek együttérzésem 😉 😛

Gratula

Ja és így gondolom minden NFC South csapatra jut egy kölyök, biztos ő lesz a Tampa szurkoló 😀

Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
és gin lesz, vagy whiskey?
gratula, eörö, ebódottá!
slowmotion
is
Gyurma Pappa
Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
Helmut the Dystopian Ride
Majd betétre költheted a fizetésed 😄
(Nekem 2 lány 1 fiú)

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
és gin lesz, vagy whiskey?
gratula, eörö, ebódottá!
slowmotion
is
Gyurma Pappa
Gratulálok Haver!!
Itt 3 lány 2-9 évesig, én sem unatkozom 😊 Az 4 nő a házban....érted!
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
ez igen!a 4 fiú az összes gyermekszám vagy akad leány gyermek is a családban?
yooker
fiú bizony
Gyurma Pappa
hát legalább puskát nem kell beszerezni
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 127 — zászló zászló szív
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
ez igen!a 4 fiú az összes gyermekszám vagy akad leány gyermek is a családban?
yooker
fiú bizony

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
gratula!
a faszenet értem ebben a hidegben, de a marhaoldalas nem tüzel annyira jól, hogy megérje neked azzal fűteni 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 491 — Expect the Best !
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
ez igen!a 4 fiú az összes gyermekszám vagy akad leány gyermek is a családban?

Szerkesztette: yooker
több mint 5 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
Saints mez megrendelve neki?😄
Gratulálok!

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 127 — zászló zászló szív
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
és gin lesz, vagy whiskey?
gratula, eörö, ebódottá!
slowmotion
is

több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 411 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
és gin lesz, vagy whiskey?
gratula, eörö, ebódottá!
slowmotion
Nagyo ipatota, de matotati patota! 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀
Gyurma Pappa
és gin lesz, vagy whiskey?
gratula, eörö, ebódottá!
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 127 — zászló zászló szív
Megszületett a negyedik fiam, majd 4kg, csodálatosan jól van mindenki, én már rendeltem marhaoldalast, vettem normális faszenet, szóval én is lassan csodálatosan leszek 😀

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
ÖKÖLLEL VERTE SZÉT SZÁMÍTÓGÉPÉT EGY VEHEMENS JÓGAOKTATÓ❗️😲🚑❤️🇭🇺

Elképesztő haragra gerjedt az a Pest megyei jógaoktató, akihez hétfőn kérték a mentők segítségét. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és kiderült, az 50 év körüli nő számítógépe épp a várt online meditáció előtt fagyott le, amiért hatalmas erővel a billentyűzetre csapott. A stresszlevezetés ezen formája azonban nem bizonyult hatékonynak, a gép nem indult újra, ráadásul a jogini keze is eltört. Végül helyszíni fájdalomcsillapítás után, a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt, aki kétségtelenül formabontóan hívja fel a figyelmet az “internet veszélyeire”. Mielőbbi felépülést kívánunk, bajtársainknak gratulálunk!
(Namaste!)🙏🏼
ozibozi
ilyenkor kell szúszázni
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 904

Hósepregetés után jól esik az embernek a fűthető kormány 😊
warr_b
Szerencse, hogy nem "meleg"-et írtál.... 😀

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 857 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hósepregetés után jól esik az embernek a fűthető kormány 😊
warr_b
Örülök, hogy kormánypárti lettél. 😊
Sobri Jóska
Már vártam 😂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 937 — #NoStress