NBA

32 feliratkozó

több mint 3 éve
esanders10 Denver Broncos 857
PO előtt a bucks ellen vártam warriors győzelmet, de összességében örülök
G6 Klay ma nem jött, de hálisten nem is volt rá szükség

igazi okos csapat munka volt ez a golden state részéről
Negritis
Ez a Celtics sokkal erosebb szvsz, mint a Harden-fele Houston volt, de megis arra hajaz nekem
Stez
Azért az a Rockets a legjobb évében, egy cp3 sérüléssel együtt is hajszálnyira volt attól hogy megverje a nyugati döntőben a KD-vel felálló GSW-t. Az általam látott egyik legnagyobb sporttörténelmi chokerség kellett hozzá hogy végül ne ( 27 zsinórban kihagyott tripla a 7. meccsen. Azóta sem hiszem el 😀)

Abban egyet értek hogy a Celtics sokkal jobban védekező csapat, és hogy nekik ez még nem a plafon, ami biztató mindenképpen.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
Annyira durva, hogy a Patst ki nem állhatom, a Warriors aki meg ugyanezt csinálja most az NBAvel meg kurva feelgood.
Egyszerűen az egész csapat annyira szimpatikus, kezdve persze Curryvel, hogy nem lehet nem szeretni őket.
tenorx
Ó dehogynem. Maga az egész PO rettentően unalmas volt, semmi kiemelkedő párharc. Meg maga a Warriors is nagyon unalmas. Tele vannakj hoffal, aztán ha az egyik kiesik a szezonra akkor az egész csapatot szabadságolják (ja persze Currynek season ending sérülése volt lol) aztán tankolnak egy évet az amúgy is rohadt erős csapatba lotteryért. Remélem hamar öregednek vagy legalább rosszul!
VanillaSky
Amúgy ezzel mi a baj ?
Ők nyerni akarnak, ha valaki kiesik az az idény nekik forfeit, akkor meg legalább menjenek rá egy jó pickre.
Sokkal közelebb áll ez hozzám, minthogy csak azért playoffba menjenek, hogy ott legyenek... Főleg ennyi bajnoki cím után.
Toca
és eleve 2 kezdő esett ki kapsából nem csak 1
valamint elment még 2 fontos rotációs

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 271 — Vikings fan
Annyira durva, hogy a Patst ki nem állhatom, a Warriors aki meg ugyanezt csinálja most az NBAvel meg kurva feelgood.
Egyszerűen az egész csapat annyira szimpatikus, kezdve persze Curryvel, hogy nem lehet nem szeretni őket.
tenorx
Ó dehogynem. Maga az egész PO rettentően unalmas volt, semmi kiemelkedő párharc. Meg maga a Warriors is nagyon unalmas. Tele vannakj hoffal, aztán ha az egyik kiesik a szezonra akkor az egész csapatot szabadságolják (ja persze Currynek season ending sérülése volt lol) aztán tankolnak egy évet az amúgy is rohadt erős csapatba lotteryért. Remélem hamar öregednek vagy legalább rosszul!
VanillaSky
Amúgy ezzel mi a baj ?
Ők nyerni akarnak, ha valaki kiesik az az idény nekik forfeit, akkor meg legalább menjenek rá egy jó pickre.
Sokkal közelebb áll ez hozzám, minthogy csak azért playoffba menjenek, hogy ott legyenek... Főleg ennyi bajnoki cím után.
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 614 — Whoops, looks like something went wrong.
Annyira durva, hogy a Patst ki nem állhatom, a Warriors aki meg ugyanezt csinálja most az NBAvel meg kurva feelgood.
Egyszerűen az egész csapat annyira szimpatikus, kezdve persze Curryvel, hogy nem lehet nem szeretni őket.
tenorx
Azert szerintem nagyon mas a ketto. A Pats alapvetoen szerencse es megkerdojelezheto biroi iteletek miatt kezdett meg egy menetelest, amiben nem is telt el ugy ket ev, hogy ne kerult volna elo ilyen-olyan vad az edzo, az iranyito es tarsai ellen.

Ezek utan a legkisebb mertekig sem csodalkozhat senki sem, ha a Patriots egy tipikusan vagy imadod, vagy gyulolod franchise lett, mert a legkisebb alakjatol a legnagyobbig szinte mindig akadt valami "turpissag", amik kozul azert ha szigoruak lennenk, 1-2-t siman lehetne csalasnak is nevezni.

Ezzel szemben a GSW a sajat draftoltjaira raepitett egy dinasztiat, nem remlik barkinek balheja, en aztan baromira nem vagyok Curry-fan, de ezt a faszit egesz egyszeruen nem lehet nem kedvelni. Mint ahogy Thompson is mindig is egy abszolut szimpatikus figura volt, Kerr szinten egy halalszereny edzo volt mindig is. Az egeduli ordas fasszopo retek az Green, de egyebkent alapvetoen ebben ki is merul a ketes kep az egesz franchise-rol. Sosem jottek roluk negativ dolgok, jogosulatlan elonyszerzes, nem is igazan lehet mutogatni arra, hogy na, netan a sporik nyerettek veluk akarcsak egy gyurut.

Nem. Onerobol, fasza jatekkal osszehoztak ezeket.

Mondom ezt ugy, hogy egyebkent nem szeretem a GSW-t, az idei donton kivul mindig ellenuk szurkoltam. De megis, azert ez egy nagyon fasza, tiszta, balhementes csapat.

Es erdekes, mert James sem egy balhes ember, a palyan a lelket is kiteszi, de iszonyat ellenszenves es igazabol ha valaszthatnek James es Curry kozott, en siman utobbira boknek ra szimpatia szempontjabol.

Lehet mutogatni a GW-nel arra, hogy hu, leigazoltak Durantet, de attol ok kevesebbek nem lettek. Vele es nelkule is hulyere tudtak verni mindenkit, nem azert kellett, hogy nyerjenek (a'la LeBron, aki a Heattel elkezdte ezeket az osszeallos szupercsapatokat). Tudnak csapatkent jatszani, ugy, hogy hiaba szupersztar az egyik, ha kell, akkor atadja a stafetat masnak, nem azt varja, hogy csak es kizarolag mindig az o kezeben legyen a labda. Kepesek egysegkent viselkedni, ha az egyiknek nem megy, akkor a masik elo tud lepni. Es a hatterbol ilyen ezerszer leirt Wigginsek, meg fokozatosan felepitett Poole-ok kepesek meccseket nyerni.

Szoval tovabbra sem vagyok GSW-fan, de azert baromira szeretheto csapat ez szerintem.

Szerkesztette: Stez

több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 338
Annyira durva, hogy a Patst ki nem állhatom, a Warriors aki meg ugyanezt csinálja most az NBAvel meg kurva feelgood.
Egyszerűen az egész csapat annyira szimpatikus, kezdve persze Curryvel, hogy nem lehet nem szeretni őket.
tenorx
A Durant féle Warriorst nehéz volt szeretni (nem is ment), de ezt lehetett.

Az elmúlt 11 évből 8-at Curry vagy James csapata nyert. (és a maradék 3 évből 2-ben a döntőben kapott ki a csapatuk, meg amúgy játszottak egymás ellen a csapataik 4 döntőt).
több mint 3 éve
VanillaSky 1 635
Annyira durva, hogy a Patst ki nem állhatom, a Warriors aki meg ugyanezt csinálja most az NBAvel meg kurva feelgood.
Egyszerűen az egész csapat annyira szimpatikus, kezdve persze Curryvel, hogy nem lehet nem szeretni őket.
tenorx
Ó dehogynem. Maga az egész PO rettentően unalmas volt, semmi kiemelkedő párharc. Meg maga a Warriors is nagyon unalmas. Tele vannakj hoffal, aztán ha az egyik kiesik a szezonra akkor az egész csapatot szabadságolják (ja persze Currynek season ending sérülése volt lol) aztán tankolnak egy évet az amúgy is rohadt erős csapatba lotteryért. Remélem hamar öregednek vagy legalább rosszul!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
tenorx 14 101 — fő libsi
Annyira durva, hogy a Patst ki nem állhatom, a Warriors aki meg ugyanezt csinálja most az NBAvel meg kurva feelgood.
Egyszerűen az egész csapat annyira szimpatikus, kezdve persze Curryvel, hogy nem lehet nem szeretni őket.
több mint 3 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 564 — Amerikai sportok rajongója
Ha mar ez a parhuzam felmerult Tatum jol vegig Hardenezte a dontot.
JéBé
Tatum Booker 2.0 vagy fordítva. Amikor kellene nem tud teljesíteni
playmaker90
mondjuk bőven jobb játékos mint booker
de beszédes hogy Tatum lett az első játékos az NBA történetében akinek összejött a 100 TO egy PO-ban, ez jól bemutatja hogy mi is a Boston fő baja

amúgy nekem nem a rockets párhuzam ugrik be róluk, hanem a tavalyi Suns
az ellenfeleik sérülésekkel küszködnek és túlmennek rajtuk, az alapszakasz legjobb csapata (nem az elejétől de ahonnan a futás indul), a döntőben viszont elfogy a tudomány
a különbség hogy a suns egy kész csapat és látszik hogy nincs hova fejlődni, abban lehet bízni hogy amit tudnak az jobban végrehajtják meg hogy nem esik szét a keret
a celticsben viszont sajnos még van potenciál csak meg kéne találni egy rendes floor generalt aki a félpályás támadójátékot tudja mozgatni/szervezni, persze évek óta ez a gond
Negritis
vigyék oda Chris Pault!😛
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
Ha mar ez a parhuzam felmerult Tatum jol vegig Hardenezte a dontot.
JéBé
Tatum Booker 2.0 vagy fordítva. Amikor kellene nem tud teljesíteni
playmaker90
mondjuk bőven jobb játékos mint booker
de beszédes hogy Tatum lett az első játékos az NBA történetében akinek összejött a 100 TO egy PO-ban, ez jól bemutatja hogy mi is a Boston fő baja

amúgy nekem nem a rockets párhuzam ugrik be róluk, hanem a tavalyi Suns
az ellenfeleik sérülésekkel küszködnek és túlmennek rajtuk, az alapszakasz legjobb csapata (nem az elejétől de ahonnan a futás indul), a döntőben viszont elfogy a tudomány
a különbség hogy a suns egy kész csapat és látszik hogy nincs hova fejlődni, abban lehet bízni hogy amit tudnak az jobban végrehajtják meg hogy nem esik szét a keret
a celticsben viszont sajnos még van potenciál csak meg kéne találni egy rendes floor generalt aki a félpályás támadójátékot tudja mozgatni/szervezni, persze évek óta ez a gond

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
playmaker90 San Francisco 49ers 215
Ha mar ez a parhuzam felmerult Tatum jol vegig Hardenezte a dontot.
JéBé
Tatum Booker 2.0 vagy fordítva. Amikor kellene nem tud teljesíteni
több mint 3 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 564 — Amerikai sportok rajongója
BAJNOKCSAPAT, BAJNOKCSAPAT!!! Szezon előtt nem éreztem valahogy hogy ez ennyire jól elsülhet, de a playoffban a Suns gyengélkedése után már egyre biztosabbnak tűnt, és meg is valósult.

Szerkesztette: zavi27
több mint 3 éve
JéBé Green Bay Packers 7 878
Ha mar ez a parhuzam felmerult Tatum jol vegig Hardenezte a dontot.
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 614 — Whoops, looks like something went wrong.
Az az èrdekes, hogy pont a paddal nem volt gond korábban, igenis hoztak pontokat, passzokat stb.. egyszerűen mintha a bizalom elfogyott volna irántuk ès ezt ők is vhol megèreztèk a többi meg jött "magától" de lehet túl gondolom ès csak gyengèk 😛

Nem lesz egyszerű ide újra eljutni, remélem 2-3 èven belül sikerül. 😊
dande
Hat nyilvan ok es okozat a pad vekonysaga, mert 1-2 rotacios jatekostol eltekintve ilyen egy-masfel perceket kaptak a tobbiek.

több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 296 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az az èrdekes, hogy pont a paddal nem volt gond korábban, igenis hoztak pontokat, passzokat stb.. egyszerűen mintha a bizalom elfogyott volna irántuk ès ezt ők is vhol megèreztèk a többi meg jött "magától" de lehet túl gondolom ès csak gyengèk 😛

Nem lesz egyszerű ide újra eljutni, remélem 2-3 èven belül sikerül. 😊

Szerkesztette: dande2
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 614 — Whoops, looks like something went wrong.
PO előtt a bucks ellen vártam warriors győzelmet, de összességében örülök
G6 Klay ma nem jött, de hálisten nem is volt rá szükség

igazi okos csapat munka volt ez a golden state részéről
Negritis
Viszont PO-Wiggins jott. 😀
Ez a Celtics sokkal erosebb szvsz, mint a Harden-fele Houston volt, de megis arra hajaz nekem: evek ota ott van a tuz kozeleben, siman bajnokeselyes, de megsem tud sosem tullepni a sajat arnyekan, mindig valahogy elchokerkedik a jatekosok.

Mondjuk a csapat gerince meg fiatal, boven lesz lehetoseguk, de hat a pad szerintem siralom, most hozzacsaptak kemenyen 5 pontot a kezdohoz, a kulcsemberek meg konkretan alig pihentek valamit. Nem csoda, ha a seggukon veszik a levegot harom negyed utan.

Az elozo meccsen ugyanez volt, hozott 11 pontot a pad, azt megelozoen meg kemeny 8 jatekosuk lepett palyara egesz osszecsapason.

Szerkesztette: Stez

több mint 3 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 2 983 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa fan!
Gratulálok a GSW-nek és természetesen Kerr mesternek! 🙂

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
PO előtt a bucks ellen vártam warriors győzelmet, de összességében örülök
G6 Klay ma nem jött, de hálisten nem is volt rá szükség

igazi okos csapat munka volt ez a golden state részéről

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
tenorx 14 101 — fő libsi
Helyes 😊 nagyon megérdemelte a warriors
több mint 3 éve
tenorx 14 101 — fő libsi
Vérlázító módon floppol a Celtics, a bírók meg befújják.
Bármi lesz, remélem a Celtics fanok nem fognak bírózni.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
a celtics castingol a következő space jamre v mi?
de azt se értem hogy miért nem a kosár szerzéssel hanem a bírókkal foglalkoznak

valami recseg a warriorsnál

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 296 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ez van èrvènyesül a papírforma. Tavaly a Montreal a Stanleyben most a Celtics itt, soha rosszabb idènyeket 😛
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
Az ilyen szétcsúszásokat mi, a 15-0-ás runokat meg túlnyomórészt a Warriors produkálta ebben a döntőben.

Szép felülteljesítés volt a csapattól, én nem számítottam rá.
Nagyon kell majd egy irányító, meg persze a padot is meg kell erősíteni és akkor be lehet még jutni a döntőbe, akár meg is lehet nyerni.
Kampman
Curry a második negyedre kicsit megzuhant szóval egyáltalán nem lefutott ez még
de Tatum és Smart eddigi játéka/testbeszéde nem bíztató
az eladott labdák viszont eddig nagyon gyilkosak, amihez igen egy rendes elsődleges ballhandler kellene, vagy a triónak tovább javulnia

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 660
Az ilyen szétcsúszásokat mi, a 15-0-ás runokat meg túlnyomórészt a Warriors produkálta ebben a döntőben.

Szép felülteljesítés volt a csapattól, én nem számítottam rá.
Nagyon kell majd egy irányító, meg persze a padot is meg kell erősíteni és akkor be lehet még jutni a döntőbe, akár meg is lehet nyerni.

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
Ez a Pritchard, Whyte duo borzalmas támadásban
Az előbbi hátul se találja magát

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 805
Dallas trade for Christian Wood

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!