Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

NBA

32 feliratkozó

több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 968
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne
Negritis, a vajda
Nézd a dolog jó oldalát, nagyon boldog dolog lakers haternek lenni 😊
tenorx
Meg egyébként is, ha az egyik játékosod a gm, akkor azért jó dolog nézni a szart amit kifőzött és maga is részese!
VanillaSky
Ha ő lenne a GM, akkor ez a csapat ugyanúgy nézne ki, mint a Heat és a Cavs. Valszeg szarik ő már bele, Pelinka meg egyszerűen egy balfasz.
Jughead
LOL ezt gondold át megint 😀
Megteremtette ugyanazt a nagy hármat mint a Heatnél, csak itt az jött ki belőle, hogy
- 1 bajnoki cím
- Következő 5 év kuka
- Ő majd lelép Bronihoz
Toca
James világéletében egy dolgot kért a vezetőségtől: legyen a csapat tele shooterekkel a sztárok mellett. Mondj egyet a Lakersből. Vagy elfelejtette, hogy mi fekszik a játékához és mivel ért el sikereket 18 éven át, vagy szarik bele az egészbe.

Szerkesztette: Jughead
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 959 — Vikings fan
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne
Negritis, a vajda
Nézd a dolog jó oldalát, nagyon boldog dolog lakers haternek lenni 😊
tenorx
Meg egyébként is, ha az egyik játékosod a gm, akkor azért jó dolog nézni a szart amit kifőzött és maga is részese!
VanillaSky
Ha ő lenne a GM, akkor ez a csapat ugyanúgy nézne ki, mint a Heat és a Cavs. Valszeg szarik ő már bele, Pelinka meg egyszerűen egy balfasz.
Jughead
LOL ezt gondold át megint 😀
Megteremtette ugyanazt a nagy hármat mint a Heatnél, csak itt az jött ki belőle, hogy
- 1 bajnoki cím
- Következő 5 év kuka
- Ő majd lelép Bronihoz
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 968
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne
Negritis, a vajda
Nézd a dolog jó oldalát, nagyon boldog dolog lakers haternek lenni 😊
tenorx
Meg egyébként is, ha az egyik játékosod a gm, akkor azért jó dolog nézni a szart amit kifőzött és maga is részese!
VanillaSky
Ha ő lenne a GM, akkor ez a csapat ugyanúgy nézne ki, mint a Heat és a Cavs. Valszeg szarik ő már bele, Pelinka meg egyszerűen egy balfasz.

amíg a cavst meg a heatet zúzta le addig szórakoztatott, ez kevésbé ...
Negritis, a vajda
Szerintem minden Lakers szurkoló elégedett lenne, ha ugyanúgy verte volna szét a Lakers-t, mint ezeket, hiszen épp 4 döntőn lenne túl a csapat. 😀

Szerkesztette: Jughead
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 566 — Cowboys fan
de legalább mennek a James meg Davis mezeladások. (egyébként tényleg mennek?)
slowmotion
 sportsnaut.com/top-selling-nba-jerseys/

davis nem, james igen
de a mamba edition ami limited eleve megy nagyon
Negritis, a vajda
hát akkor mindegy, ha Dzsinibassznak csilingel a kassza, akkor minden is rendben van.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
Meg egyébként is, ha az egyik játékosod a gm, akkor azért jó dolog nézni a szart amit kifőzött és maga is részese!
VanillaSky
amíg a cavst meg a heatet zúzta le addig szórakoztatott, ez kevésbé ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
de legalább mennek a James meg Davis mezeladások. (egyébként tényleg mennek?)
slowmotion
 sportsnaut.com/top-selling-nba-jerseys/

davis nem, james igen
de a mamba edition ami limited eleve megy nagyon

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 566 — Cowboys fan
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne
Negritis, a vajda
de legalább mennek a James meg Davis mezeladások. (egyébként tényleg mennek?)
több mint 3 éve
VanillaSky 1 725
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne
Negritis, a vajda
Nézd a dolog jó oldalát, nagyon boldog dolog lakers haternek lenni 😊
tenorx
Meg egyébként is, ha az egyik játékosod a gm, akkor azért jó dolog nézni a szart amit kifőzött és maga is részese!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
tenorx 14 205 — fő libsi
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne
Negritis, a vajda
Nézd a dolog jó oldalát, nagyon boldog dolog lakers haternek lenni 😊

Szerkesztette: tenorx
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
Toca
nem túl boldog dolog lakers szurkolónak lenni
a westbrook trade kinyíta a csapatot, ezt már akkor lehetett látni sajnos
nincs mélység, ez a cseresor: Rusty-Matt Ice Ryan-Reaves-JTA-GAbriel
G ligába is kevés lenne

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 959 — Vikings fan
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt
Negritis, a vajda
Szomorú amikor a Lakers drukker, annyit tud mondani a meccsről, hogy a 47 misis játékosnak volt egy jó negyede.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 668 — Lucas Scott
Bucks 8-0, Portis, Beauchamp remekül beépült, ez a Twolves is egyszer bírt a nyakunkra jönni. Ott meg Giannis megoldotta.
Dzsokijuing
a wolvesnak meg ido kell. vmi nem all ossze a kezdo otosnel, egyszeruen elkepeszto h konstansan -1xben vannak mikozben a cserepad, amitol feltettek a csapatot a szezon elott meg hozza a +1xket. nyilvan Reid is most jatszik ugy mintha kezdo center is lehetne belole ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.
somoskovig
az első negyedben teljesen jó volt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 726 — Chiefs GM
Rusty jól kezdte a meccset karrierjét, de megint inkább hátrány mint előny most már
Negritis, a vajda
Fixed.

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
Rusty jól kezdte a meccset, de megint inkább hátrány mint előny most már

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
playmaker90 San Francisco 49ers 215
kik voltak ezek a teljesen fogalmatlan zebrák a phoenix-portland meccset? ennyi hülyeséget amit ezek fújkáltak össze vissza mindkét oldalra ember emlékezet óta nem láttam
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 535 — Saturday Night Lights
Bucks 8-0, Portis, Beauchamp remekül beépült, ez a Twolves is egyszer bírt a nyakunkra jönni. Ott meg Giannis megoldotta.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
a portland utotte a sunst 😀
YoungZeeZee
Az 50 %-os mezőnymutatóhoz képest a két pontos vereség nem is rossz eredmény.
Eddig két vereség, összesen három ponttal a Blazerstől.
több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 993
a portland utotte a sunst 😀
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
Nike dobta kyriet

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 535 — Saturday Night Lights
ugye a Petry dilemma.
csebi
meg Hrutka, meg még pár egyéb
Negritis, a vajda
azert a Hrutka meg a Petry ugy kozott rengeteg kulonbseg van. nem szimplan a szabad velemeny nyilvanitasrol van szo.
csebi
A sportolókat soha nem az eszükért szeretjük, legyen fekete vagy fehér.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 428 — The Mathematician
Nem tud, All time top3 gyökér. Ha nem lenne ilyen jó már kibaszták volna és ki is kellett volna.
Toca
Jayson Williams
 www.history.com/this-day-in-history/former-nba-all-star-indicted
Kermit Washington
 www.espn.co.uk/video/clip/_/id/21693564
de Latrell Sprewell, Sheed, Bowen vagy Rodman is simán idefér
Calvin Muprhy-t nem tudom ott elég fura pár dolog

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 959 — Vikings fan
nets elmeszelte 5 meccsre irvinget
Negritis, a vajda
milyen antiszemita tartalmat osztott meg?
most megy persze az apologizolás, de mivel fekete sportolóról van szó, rögtön ott vannak a bezzeg amikor a feketék ellen mond valaki valamit, akkor nem ennyire szigorúak a döntéshozók...
ő is inkább kosarazna...
Klaci79
reklámozott egy antiszemita filmet

 www.nytimes.com/2022/11/03/sports/basketball/kyrie-irving-apology-antisemitic-documentary.html
 www.theguardian.com/sport/2022/oct/30/kyrie-irving-defends-post-antisemitic-film

nem láttam a filmet így nem tudom hogy mennyire gáz
csak továbbra is az a bajom hogy Meyers Leonardot elmeszelték random "dühniggerezésért" streamen
ezt a faszt meg simán megtűrik
(és akkor a tulajokról ne is beszéljünk akiket kevesebbért is kitúrnak)
Negritis, a vajda
Alapvetően még a legnagyobb gyokereknek is joguk van kifejteni a véleményük de amikor már eloveszik a kettős mércét, a PC vakitast meg a faji kártyát hányinger szintre emelkedik az egész.

Irving all-time top3 labdakezelo kb, ilyen talentel sima HoF kaliber lenne ha végre a játékra is koncentrálni kicsit
FLZOLI
Nem tud, All time top3 gyökér. Ha nem lenne ilyen jó már kibaszták volna és ki is kellett volna.
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 959 — Vikings fan
Nash távozásának legalább lehet örülni. Remélem lehetőséget kap egy normális csapatnál.
🤘gaben🤘
Remélem még nem és nem mint főedző. Kidd-i karriert kéne bejárnia.