Olimpia
24 feliratkozó
több mint 8 éve
Büdös gebe befosott az akadály előtt
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Ha Sarolta innen felér a dobogóra akkor az hatalmas bravúr
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Jughead
5 302
Pont ez a lényeg, hogy öt tusa. 😉 De azzal, hogy úszásban gyakorlatilag nem lehet semmilyen különbséget kiharcolni négy tusa lett belőle, hisz hiába fulladsz bele a vízbe semmit se veszítessz vele. 😉Azért mert ez öt tusa. Ez a sportág neve. Ebben az öt tusában van fizikai jellegű tusa és technikai jellegű tusa. Ha nem lenne, ha máshogy lenne súlyozva, nem lenne értelme. Arra ott van a triatlon, biatlon és társai.Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊Miért nincs igaza? Ha vívásban valakinek 5 találattal van több mint a másiknak, ami kb simán lehet hogy csak a szerencsén múlt, akkor 30 ponttal többet kap. Ahhoz, hogy ezt visszahozza úszásban kell neki adnia 10 másodpercet, pedig abban aztán semmi mázli faktor nincs, az erőből megy. 😉
peterk2005
Jughead
peterk2005
több mint 8 éve
ha most beírom az igazságot nagyképűnek tartotok😀Nono, nem ezt szoktuk meg a hazafiak hazafiaitól a fórumon.... 😊mindenben nem lehetek otthon😊Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊én már beírtam délután is, hogy az úszáson az első és az utolsó között van 20 mp, erre a különbség 50 v. 60 pontAkkor ez egy teljesen szánalmas sport. Ilyen kis különbségeknél ennyi szerencse faktort beiktatni. (lovaglás, vívás egy tusig)Laikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
peterk2005
fodi91
ez így semmi, legalább 200 pontot kéne veszítenie emiatt
NB2
peterk2005
NB2
flzoli
ez a póló ismétlés nagyon nem kellett😕
több mint 8 éve
Nono, nem ezt szoktuk meg a hazafiak hazafiaitól a fórumon.... 😊mindenben nem lehetek otthon😊Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊én már beírtam délután is, hogy az úszáson az első és az utolsó között van 20 mp, erre a különbség 50 v. 60 pontAkkor ez egy teljesen szánalmas sport. Ilyen kis különbségeknél ennyi szerencse faktort beiktatni. (lovaglás, vívás egy tusig)Laikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
peterk2005
fodi91
ez így semmi, legalább 200 pontot kéne veszítenie emiatt
NB2
peterk2005
NB2
több mint 8 éve
Azért mert ez öt tusa. Ez a sportág neve. Ebben az öt tusában van fizikai jellegű tusa és technikai jellegű tusa. Ha nem lenne, ha máshogy lenne súlyozva, nem lenne értelme. Arra ott van a triatlon, biatlon és társai.Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊Miért nincs igaza? Ha vívásban valakinek 5 találattal van több mint a másiknak, ami kb simán lehet hogy csak a szerencsén múlt, akkor 30 ponttal többet kap. Ahhoz, hogy ezt visszahozza úszásban kell neki adnia 10 másodpercet, pedig abban aztán semmi mázli faktor nincs, az erőből megy. 😉
peterk2005
Jughead
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
mindenben nem lehetek otthon😊Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊én már beírtam délután is, hogy az úszáson az első és az utolsó között van 20 mp, erre a különbség 50 v. 60 pontAkkor ez egy teljesen szánalmas sport. Ilyen kis különbségeknél ennyi szerencse faktort beiktatni. (lovaglás, vívás egy tusig)Laikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
peterk2005
fodi91
ez így semmi, legalább 200 pontot kéne veszítenie emiatt
NB2
peterk2005
több mint 8 éve
Jughead
5 302
Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊Miért nincs igaza? Ha vívásban valakinek 5 találattal van több mint a másiknak, ami kb simán lehet hogy csak a szerencsén múlt, akkor 30 ponttal többet kap. Ahhoz, hogy ezt visszahozza úszásban kell neki adnia 10 másodpercet, pedig abban aztán semmi mázli faktor nincs, az erőből megy. 😉
peterk2005
több mint 8 éve
Azt hiszem fogalmad sincs erről a sportról 😊 Ami nem baj, de legyél azért tisztában vele 😊én már beírtam délután is, hogy az úszáson az első és az utolsó között van 20 mp, erre a különbség 50 v. 60 pontAkkor ez egy teljesen szánalmas sport. Ilyen kis különbségeknél ennyi szerencse faktort beiktatni. (lovaglás, vívás egy tusig)Laikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
peterk2005
fodi91
ez így semmi, legalább 200 pontot kéne veszítenie emiatt
NB2
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
én már beírtam délután is, hogy az úszáson az első és az utolsó között van 20 mp, erre a különbség 50 v. 60 pontAkkor ez egy teljesen szánalmas sport. Ilyen kis különbségeknél ennyi szerencse faktort beiktatni. (lovaglás, vívás egy tusig)Laikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
peterk2005
fodi91
ez így semmi, legalább 200 pontot kéne veszítenie emiatt
több mint 8 éve
Jughead
5 302
Ha már vízilabda: az amerikaiak nyerték az olimpiát, a döntőben 12-5-re verték az olaszokat. Ezen eredmény ismeretében tessék elhelyezni a magyar csapat 10-14-es vereségét ellenük...
több mint 8 éve
Akkor átpártoltam volna a Broncoshoz ja nem....Ez sok műöröm meg szép volt lányok....mindjárt hányokEz nem műöröm. Én például tényleg így érzek. És sokan mások is. De elhiszem, hogy te nem. Vannak, akiknek csak a győzelem ér valamit. Ők NFL csapatot is így választanak általában 😊
ThundersNFL
peterk2005
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Regnáló világbajnokként a dobogó/pontszerző helyen kívüli helyezés igencsak kudarc. Lehet ezt finomítani sokféleképpen, de ez így gyengeLaikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
peterk2005
több mint 8 éve
Mondjuk az edzőjük és önmaguk? Az nem elég?Ez sok műöröm meg szép volt lányok....mindjárt hányokDélután épp ez jutott eszembe, ahogy hallgattam a rádióban, hogy ahelyett, hogy felszopkodnánk őket, ki lesz olyan őszinte, hogy közölje velük, mekkora balfaszok voltak, és kurvára megérdemelték a répát.
ThundersNFL
Hanni
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Ez sok műöröm meg szép volt lányok....mindjárt hányokEz nem műöröm. Én például tényleg így érzek. És sokan mások is. De elhiszem, hogy te nem. Vannak, akiknek csak a győzelem ér valamit. Ők NFL csapatot is így választanak általában 😊
ThundersNFL
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Laikusként kérdem tuti nincs esély a bronzra? 34 pontot nem lehet hozni egy dupla tusában? Mert akkor az egész rendszer el van baszva és nincsenek jól súlyozva a tusák.A világbajnokságon idén - amit Saci megnyert egyébként - a győztes és a 25. között kb. 80 pont volt. Így nézd azt a 34 pontot.
fodi91
Egyébként nem az a baj, hogy ellovagolta magát, hanem mellé még el is vívta. Három számból kettőben önmagához mérten gyengébbet hozott, így nem lehet érmet nyerni a mai mezőnyben sajnos. Annál sokkal kiegyensúlyozottabb ma már a mezőny.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Ez sok műöröm meg szép volt lányok....mindjárt hányokDélután épp ez jutott eszembe, ahogy hallgattam a rádióban, hogy ahelyett, hogy felszopkodnánk őket, ki lesz olyan őszinte, hogy közölje velük, mekkora balfaszok voltak, és kurvára megérdemelték a répát.
ThundersNFL
több mint 8 éve
Szujó az észosztó
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Ez sok műöröm meg szép volt lányok....mindjárt hányok
Draft
2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Most nézem, hogy japán női birkóban 5 érmet, köztük 4 aranyat szerzett. Elég durva.
több mint 8 éve
Jughead
5 302
A ló is fáradhat, no meg ha nem feküdt neki akkor is egy ló miatt szívta meg szal ugyanúgy unfair...Igazából csak egy marha gyenge poén akart lenni. 😀 De amúgy a lovaglás léte baszott fel mert így teljesen felesleges 4 évet készülni, hogy utána egy ló miatt megszívd...Nem a ló miatt szívta meg, ezzel a lóval előtte lovagoltak egy maximumot, és egy 7 pont hibásat. Vagy ő rontotta el, vagy a ló egyszerűen nem feküdt neki.
Jughead
Egyébként szvsz megvan az olimpiai bajnok: a francia Clouvel lesz az.
peterk2005
Saját lovakkal kell lovagolni és onnantól fair a dolog. 😉 Amúgy is ez a sok esés/bizonytalan lovaglás + a szerencsefaktor csak rosszat tesz az öttusának nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne megengedni, hogy mindenki hozza a saját lovát.Igazából csak egy marha gyenge poén akart lenni. 😀 De amúgy a lovaglás léte baszott fel mert így teljesen felesleges 4 évet készülni, hogy utána egy ló miatt megszívd...Ezzel csak az pici probléma hogy hány éve is van ez így??? Ja kb 100 éve. Ezzel nincs mit kezdeni
Jughead
dande
több mint 8 éve
Nem a ló miatt szívta meg, ezzel a lóval előtte lovagoltak egy maximumot, és egy 7 pont hibásat. Vagy ő rontotta el, vagy a ló egyszerűen nem feküdt neki.Igazából csak egy marha gyenge poén akart lenni. 😀 De amúgy a lovaglás léte baszott fel mert így teljesen felesleges 4 évet készülni, hogy utána egy ló miatt megszívd...Hát ez így lófasz volt... Herélt ló ide herélt ló oda. 😕Most te meg mit reklamálsz meg elégedetlenkedsz. Nem jó neked semmi. Örülj hogy itt volt az olimpián s nem verte le az összes akadályt. S te még itt méltatlankodsz nézzé má magadbaú. Mi rakjuk rájuk a terhet emiatt van tudod-e...
Jughead
Bocs de ezt most muszáj volt 😉 😛
dande
Jughead
Egyébként szvsz megvan az olimpiai bajnok: a francia Clouvel lesz az.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Jughead
5 302
Ja amúgy Schoneborn nullázta a lovaglást a 3. helyről.
több mint 8 éve
Ezzel csak az pici probléma hogy hány éve is van ez így??? Ja kb 100 éve. Ezzel nincs mit kezdeniIgazából csak egy marha gyenge poén akart lenni. 😀 De amúgy a lovaglás léte baszott fel mert így teljesen felesleges 4 évet készülni, hogy utána egy ló miatt megszívd...Hát ez így lófasz volt... Herélt ló ide herélt ló oda. 😕Most te meg mit reklamálsz meg elégedetlenkedsz. Nem jó neked semmi. Örülj hogy itt volt az olimpián s nem verte le az összes akadályt. S te még itt méltatlankodsz nézzé má magadbaú. Mi rakjuk rájuk a terhet emiatt van tudod-e...
Jughead
Bocs de ezt most muszáj volt 😉 😛
dande
Jughead
több mint 8 éve
Németek elchokerkedték miután összeszedték a meccset. Kár érte....a bírók szépen engedték a franciákat egy percet támadni...
Hanni