NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Olimpia

23 feliratkozó

több mint 1 éve
Rajna Tennessee Titans 7 998 — Nega Scott
Amúgy az egyetlen dolog, ami beárnyékolja a vívás sikerét, az a közvetítés. Hihetetlen, hogy Szekerest sikerült kb. downgrade-elni (vagy legalábbis ugyanolyanra cserélni), nulla hozzáadott érték, csak közhelyek és értetlenkedés. Nemcsik hiába ért hozzá, arra használja, hogy amikor mond valamit, nagyon helyesel, mintha maga találta volna ki. Csak azért nem nézem némán, mert Nemcsik mmeg mond közben hasznosakat, ha épp nem tromfolja le.

Erre igazán figyelhetnének, mert most ez a legfontosabb sportágunk (kajak-kenu lehet még hasonló max, de ha az is, ott sokkal kevésbé kell bármihez érteni). Egy olyan embert beültethetnének, aki a) ért egy kicsit hozzá b) hajlandó főleg kérdezni a szakértőtől.

több mint 1 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 624 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Jó lett ez a vívó kezdés így azért. A hat érmet hat különböző ország fogja vinni, jó eséllyel 2-2-2 bontásban Európa, Afrika és Ázsia. Nagyon széles a mezőny, egy ilyen, nekünk erős napon is szép dolog az érem. Főleg egy "beugrótól" (reggel valaki még írta is, hogy az éremesélyesünk otthon ül 😊 ).
Rajna
Sportágnak jót tesz az tény, de ez nagyon gyér kezdés volt a fiúktól. Tuti benne van az is, hogy gyökérkedtek a szövetségben

több mint 1 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 670 — je suis poloska
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?
petey
Nálunk már csak így működik... egyébként tudsz mondani mondjuk Londonból bronzérmeseket?
gyurczi
Csernobiczky Éva
zacknorb
+ Cseh Laci tuti, kajak negyes, kovacs katalin asszem janiccsal, marosi adam.

De pl Tokiobol nekem az olimpia teljesitmenye Siklósi Gergelyé volt. O ugrik be eloszor az olimpiarol Milak mellett.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 167 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?
ThundersNFL a Paraszt
Sorold fel a magyar csapat érmeseit Wikipédia nélkül az elmúlt 30 évből
ozibozi
És? Attól nem lehet örülni neki vagy mi a here?
Én amúgy 2004 től nézem az olimpiát, onnatól bármikor felsorolom szinte az összeset
kapitnono
De fiatal vagy 😉 (nekem az már a ötödik volt 😛)
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 336 — no es importante
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Kit érdekel a nyári olimpia? A sport? A szabadidő? Bárkinek is az élete a kozmikus perspektívából?

Irány az nso, ebből többet itt nem kérünk

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?
petey
Nálunk már csak így működik... egyébként tudsz mondani mondjuk Londonból bronzérmeseket?
gyurczi
Csernobiczky Éva
zacknorb
Csernoviczki*
Sixo
Ezen lamentáltam, mielőtt leírtam, hogy b vagy v

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 033
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?
ThundersNFL a Paraszt
Sorold fel a magyar csapat érmeseit Wikipédia nélkül az elmúlt 30 évből
ozibozi
Kicsit sok volt, ezt te is tudod.

Mondjak fejből 10 nem aranyérmest, istenbizony fejből?

2000 női kézicsapat ezüst
2004 női kajak négyes ezüst
2000 női kajak négyes ezüst
2008 Cseh Laci ezüstök
2004 Gyurta Dani ezüst
2004 Cseh Laci bronz
2012 Cseh Laci bronz
2004 férfi párbajtőr csapat ezüst
2000 Balogh Gábor ezüst
2020-21 vízilabdás bronzok

Szerkesztette: Kampman

több mint 1 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 40 429 — LIGHTS OUT!
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?
petey
Nálunk már csak így működik... egyébként tudsz mondani mondjuk Londonból bronzérmeseket?
gyurczi
Csernobiczky Éva
zacknorb
Csernoviczki*

több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 076 — The Mathematician

Cseh Laci mondjuk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Rajna Tennessee Titans 7 998 — Nega Scott
Jó lett ez a vívó kezdés így azért. A hat érmet hat különböző ország fogja vinni, jó eséllyel 2-2-2 bontásban Európa, Afrika és Ázsia. Nagyon széles a mezőny, egy ilyen, nekünk erős napon is szép dolog az érem. Főleg egy "beugrótól" (reggel valaki még írta is, hogy az éremesélyesünk otthon ül 😊 ).

több mint 1 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 017 — WHO DAT!!!!
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?
ThundersNFL a Paraszt
Sorold fel a magyar csapat érmeseit Wikipédia nélkül az elmúlt 30 évből
ozibozi
És? Attól nem lehet örülni neki vagy mi a here?
Én amúgy 2004 től nézem az olimpiát, onnatól bármikor felsorolom szinte az összeset

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?
petey
Nálunk már csak így működik... egyébként tudsz mondani mondjuk Londonból bronzérmeseket?
gyurczi
Csernobiczky Éva

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 27 463 — nabege2@yahoo.com
legjobbkor sikerült vezetni végül 😊
Szesze
jah pont írni akartam, hogy 6-5 óta mindig az észt vezetett!, egyszer nem
megjegyzem HM az ES-en elmondta, hogy az észt az összes meccsét eggyel nyerte
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 076 — The Mathematician
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?
ThundersNFL a Paraszt
Van sajnos egy ilyen hozzáállás, szerintem még nem is csak itthon.
Kampman
persze hogy van, azzal nincs is bajom ha valakit nem érdekel
de sokakat meg igen, sőt

karanténkasztban is említették hogy annyi amerikai induló van hogy az átlag nem tudja követni
ami tény, csak amekkora batár ország az a szubkultúra aki meg követi az viszont simán lehet hogy nagyobb mint itthon az aranyat követőké

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
gyurczi New York Giants 2 559 — Giants fan
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?
petey
Nálunk már csak így működik... egyébként tudsz mondani mondjuk Londonból bronzérmeseket?

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 243
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?
ThundersNFL a Paraszt
Sorold fel a magyar csapat érmeseit Wikipédia nélkül az elmúlt 30 évből
Mondjál 10-et
Aranyosat tudsz

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 605 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
innen sztem nem lesz visszaút 😕
Szesze
kiváló iktriading!
empty taxi
PADAWAN!
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 033
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?
ThundersNFL a Paraszt
Van sajnos egy ilyen hozzáállás, szerintem még nem is csak itthon.

több mint 1 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 600 — No 1 Lijiao Gong fan
Mondjuk ez az úszás elég ijesztő 800 gyorsra Ledeckynek....
Igor
Mert? 400on mindig is elkente Ariarne ennyivel.
Sixo
Ennyivel azért nem. És McIntosh is elkente...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 1 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 363 — Omar's Coming Yo!
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?
petey
be vagy állva vagy mizu?

több mint 1 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 658 — Csodabogár
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
jól vagy bazdmeg?

több mint 1 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 40 429 — LIGHTS OUT!
Mondjuk ez az úszás elég ijesztő 800 gyorsra Ledeckynek....
Igor
Mert? 400on mindig is elkente Ariarne ennyivel.

több mint 1 éve
Szesze New York Giants 21 837 — Giants fan
legjobbkor sikerült vezetni végül 😊
több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 398 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
Wtf?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 076 — The Mathematician
Ki a faszt érdekelnek az olimpiai ezüst bronz. Érmesek,? Kb senkit a családtagokon kívűl.
ozibozi
köszönjük
viszlát