PC és Konzol
27 feliratkozó
több mint 14 éve
WOT:még mindig kurva szar vagyok, pláne PzIV-el, (siralmas kill ratio) de most olyan kört zúztam h csak na 😀
Legkisebb tank voltam, El haluf, elején kicsit lövészkedtem a szirtekről, aztán egy óvatlan pillanatban lezúztam a völgybe, és onnan egy szép kis bokorból sniperkedtem. kurva jó volt, is3at levittem 108 hp-re. végén ő nyírt ki valami három sor káromkodással megtoldva, akkor már csak egy artynk maradt rajtam kívűl, egész teamük engem keresett, ekkor jöttek killek is.
3 kill, (kv, 30valamiP, tigrincs) plusz lesebeztem 6 másikat, közte is3-at. csata elején betalált arty, szóval 24 hp-val toltam végig
nyilván ez még midnig szar, de én megörültem neki nagyon, valahogy kb 10 csatája kezdem érezni ezt a tankot, kár h előtte lebénáztam v 120-at vele 😂
több mint 14 éve
A hír: Tavasszal kieg jön a Civ V-höz.hát fene sem tudja, remélem a kieg keretén belül rendberaknak mindent ami idegesített az V-ben. szégyen nem szégyen, egyáltalán nem tartom előrelépésnek a IVhez képest. Persze még így is tökéletes arra, hogy az ember éjszakákat nyomjon végig a Na csak még egy kör, jegyében
A reakcióm: http://www.youtube.com/watch?v=31g0YE61PLQ
Megint újra kezdődnek majd az átalvatlan éjszaka... :/süti
több mint 14 éve
A hír: Tavasszal kieg jön a Civ V-höz.A reakcióm: http://www.youtube.com/watch?v=31g0YE61PLQ
Megint újra kezdődnek majd az átalvatlan éjszaka... :/
több mint 14 éve
Dobok pm-et.2010-es Medal of Honort nyomja/nyomta valaki? Technikai kérdésem lenne.szaba"Nyomtam".süti
több mint 14 éve
Ennyi bőven elég. 😊 A demót én kihagyom, megvárom a teljes játékot. Lassan meg is kell rendelni...vassadiEnnyiért meg ne kérjenek el 12 ezer forintot. 😛
2010-es Medal of Honort nyomja/nyomta valaki? Technikai kérdésem lenne.szaba"Nyomtam".
több mint 14 éve
2010-es Medal of Honort nyomja/nyomta valaki? Technikai kérdésem lenne.
több mint 14 éve
ME3: Lehet nyugodtan anyázni, de ez egy ME2 dlc... A sztori az zseniális, viszont ettől eltekintve max az UI színe változott... Ugyanazt csinálod, ugyanazokkal, ugyanúgy, mint a 2-ben. Grafika se sokat javult, hátha majd a véglegesben lehet jobban finomhangolni.sütiEnnyi bőven elég. 😊 A demót én kihagyom, megvárom a teljes játékot. Lassan meg is kell rendelni...
több mint 14 éve
ME3: Lehet nyugodtan anyázni, de ez egy ME2 dlc... A sztori az zseniális, viszont ettől eltekintve max az UI színe változott... Ugyanazt csinálod, ugyanazokkal, ugyanúgy, mint a 2-ben. Grafika se sokat javult, hátha majd a véglegesben lehet jobban finomhangolni. Eddig vártam március 6-át, de ezek után már majd év közepe felé nekiállok, mert a sztori azért érdekel...Viszont!
Alan Wake a legjobb játék amivel életemben eddig játszottam. Ettől jobb sztorit maga Stephen King se írhatott volna. Az atmoszféra gyakorlatilag a menütől magával ragad. Semmi üres járat, igaz borzasztó egyszerű játékmenet mégis élvezetes. Grafikát rendesen felturbózták. Filmzene gyönyörű. Első epizód végén Orbison... Csak az end of episode 1 felirat villogott a képernyőn és kérte h skippeljem, de muszáj voltam újra végighallgatni. Mondták, hogy nagyon fasza játék így is álltam neki, de hogy ennyire arra nem voltam felkészülve. Minden tiszteletem a Remedyé... CE edition berendelve.
több mint 14 éve
Na akkor SPOLIER:kurvajó lesz, csak nagyon rövid a demó(+ rendesen szaggat a laptopomon 😕 ) A szinkronhangok szerintem maradtak, most vittem végig az me1-et meg a 2 2/3-át, és szerintem változatlan.
Demó kurva rövid. Ok, hogy demó, de ahhoz képest, hogy azt mondták 2 óra lesz, nem tudom kinek kell két óra ahhoz h ezt végigpörgesse:
pár észrevétel, amiről biztos mindenki olvasott már, de így élesben átélve mégis más:
-level design: hát ez durván fejlődött, tényleg sokkal inkább tagolódik, van ereszkedés, mászás, ugrás dögivel.
-game maga is kurvaszép lett, 2 sem volt csúnya max resen, de ez... pff
-harc is komolyodott, már amennyire ebből a rövid részből le tudtam szűrni. tényleg nincs már az, h látod h egyre több fedezék van és felkészülsz.
-ashley száját durván telenyomták szilikonnal, szerencsétlennek inkább az orrát kellett volna megműteni. Vega meg tuti LB volt 😀
amúgy ennek pont nem olvastam utána, de változtak a hangok? Shepphardé is másnak hangzik, Wrex meg tuti nem az ami 1-2 ben volt. Na mindegy, már nem kell sokat aludnibriareos
több mint 14 éve
Valaki Star Trek Online?
több mint 14 éve
Jah, köszi!NBA 2k12-ben a 3. negyed elején csinálok egy óriási nagy blokkot, mire kiírja a "szerezz legalább egy kosárt, gólpasszt, lepattanót és blokkot/stealt" nevű dynamic goalt. Erre utána meg is csinálom a kosarat, gólpasszt és lepattanót, de nem adja meg completednek. Ez mitől van?SchleckCsak akkor adja meg, ha azt követően csinálod meg, miután kiírta.Dub
Ez de buzi. Még soha nem sikerült megcsinálnom ezt. 😀
több mint 14 éve
NBA 2k12-ben a 3. negyed elején csinálok egy óriási nagy blokkot, mire kiírja a "szerezz legalább egy kosárt, gólpasszt, lepattanót és blokkot/stealt" nevű dynamic goalt. Erre utána meg is csinálom a kosarat, gólpasszt és lepattanót, de nem adja meg completednek. Ez mitől van?SchleckCsak akkor adja meg, ha azt követően csinálod meg, miután kiírta.
több mint 14 éve
NBA 2k12-ben a 3. negyed elején csinálok egy óriási nagy blokkot, mire kiírja a "szerezz legalább egy kosárt, gólpasszt, lepattanót és blokkot/stealt" nevű dynamic goalt. Erre utána meg is csinálom a kosarat, gólpasszt és lepattanót, de nem adja meg completednek. Ez mitől van?
több mint 14 éve
Tankozók ne felejtsétek az egy nap prémiumot: http://worldoftanks.eu/news/1229-valentines-code/
több mint 14 éve
Na akkor SPOLIER:Demó kurva rövid. Ok, hogy demó, de ahhoz képest, hogy azt mondták 2 óra lesz, nem tudom kinek kell két óra ahhoz h ezt végigpörgesse:
pár észrevétel, amiről biztos mindenki olvasott már, de így élesben átélve mégis más:
-level design: hát ez durván fejlődött, tényleg sokkal inkább tagolódik, van ereszkedés, mászás, ugrás dögivel.
-game maga is kurvaszép lett, 2 sem volt csúnya max resen, de ez... pff
-harc is komolyodott, már amennyire ebből a rövid részből le tudtam szűrni. tényleg nincs már az, h látod h egyre több fedezék van és felkészülsz.
-ashley száját durván telenyomták szilikonnal, szerencsétlennek inkább az orrát kellett volna megműteni. Vega meg tuti LB volt 😀
amúgy ennek pont nem olvastam utána, de változtak a hangok? Shepphardé is másnak hangzik, Wrex meg tuti nem az ami 1-2 ben volt. Na mindegy, már nem kell sokat aludni
több mint 14 éve
azaz már most, csorog is már lefele 😀este 9kor demóbriareoshttp://gamepod.hu/hir/mass_effect_3_a_teljes_demo_felvetelrol.htmlyepp 😀briareos
legyen már március 9.Chevy
több mint 14 éve
este 9kor demóhttp://gamepod.hu/hir/mass_effect_3_a_teljes_demo_felvetelrol.htmlyepp 😀briareos
legyen már március 9.Chevy
több mint 14 éve
Fifa rajongók likeoljátok az oldalt, hátha meglesz az eredménye és Tökölivel is játszhatunk 😀LOL 😀 Engem nem likeolt senki,mégis megcsináltam a PES 11-ben az nb1 90%-át :cool:
http://www.facebook.com/pages/Magyar-bajnoks%C3%A1got-a-FIFA-ba/298328770180623Habi
több mint 14 éve
Fifa rajongók likeoljátok az oldalt, hátha meglesz az eredménye és Tökölivel is játszhatunk 😀http://www.facebook.com/pages/Magyar-bajnoks%C3%A1got-a-FIFA-ba/298328770180623


JT Daniels fan
több mint 14 éve
http://www.konzolgame.hu/xbox-360/microsoft-xbox360-hard-drive-250gb-slim-888.htmlCsak a slimhez. A "régi" boxnál kívül volt a vinyó.
Az a kérdésem h ez a hdd jo-e a régebbi fehér xbox-ba? vagy csak a slimhez?superbrutal88

több mint 14 éve
http://gamepod.hu/hir/mass_effect_3_a_teljes_demo_felvetelrol.htmlyepp 😀
legyen már március 9.Chevy
több mint 14 éve
http://gamepod.hu/hir/mass_effect_3_a_teljes_demo_felvetelrol.htmllegyen már március 9.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
http://www.konzolgame.hu/xbox-360/microsoft-xbox360-hard-drive-250gb-slim-888.htmlAz a kérdésem h ez a hdd jo-e a régebbi fehér xbox-ba? vagy csak a slimhez?
több mint 14 éve
nem is az az akadály 😀 az hogy 100 forintért be lehetne szerezni (mondjuk xboxra is egy 1000es max...)fifa street 12Buzik, hogy nem adják ki PC-re. Ma már 3000 Ft-ért is lehet szerezni egy kontrollert, nem hiszem, hogy ez akadály lenne. :/Schleck
http://www.youtube.com/watch?v=vQpX-ijDMUs&feature=player_embeddedHabi


JT Daniels fan
több mint 14 éve
fifa street 12Buzik, hogy nem adják ki PC-re. Ma már 3000 Ft-ért is lehet szerezni egy kontrollert, nem hiszem, hogy ez akadály lenne. :/
http://www.youtube.com/watch?v=vQpX-ijDMUs&feature=player_embeddedHabi
