PC és Konzol

27 feliratkozó

5 hónapja
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Közben befejeztem a BG3 végigjátszást. Igazából hetek óta a végén voltam, de csak ma vettem rá magam, hogy véget vessek neki. A megjelenés után kivettem 4 napot és kb 6 napig megállás nélkül toltam(Azért volt a közepén egy szocializációs, családlátogatós nap). A felnőttkori gamer életem legszebb időszaka volt. Utoljára kamasz koromban csúsztam bele így játékba. Sajnos meló mellett nagyon szar pár órákat játszani vele. Tényleg olyan játék amiben el akar merülni az ember.

Senki ne féljen tőle, normal nehézségen egyáltalán nem nehéz, és ami a legfontosabb, nincs tökéletes végigjátszás, csak egy történet amit végigviszel. Tényleg a te történeted. Kenterbe veri az összes Telltale játékot ebben.

Ami érdekes, hogy agyaltam mit is kéne játszani egy ekkora játék után, és képtelen voltam mást tenni, elkezdtem újra egy teljesen más karakterrel és más társakkal. Megdöbbentő, hogy 120 óra után ugyan azt az izgalmat érzem mint mikor elkezdtem augusztus elején. Soha egyetlen játék se tudta ezt, pedig EA-t is beleszámolva negyedszer játszom ACT1-et. A második act szerintem a videójátéktörténet egyik legjobban összerakott fejezete, és a játék egésze is a legszűkebb elitben van. Bízom benne, hogy a Witcher 3 után ez is egy jó érv lesz a nagy stúdiók felé, hogy érdemes igényes nagyszabású single player játékokba fektetni az erőforrásokat.
andree
Szia!

Dex buildnek, vagy két fegyveres melee buildnek látted értelmét?

Köszi szépen előre is
5 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
 store.steampowered.com/app/371850/Football_Mogul_2014/

ez lenne még esetleg, nemtom van-e újabb

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 253 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
NFL-re vagy NCAA-re létezik olyan játék, mint gurulósra a Football manager?
warr_b
 en.m.wikipedia.org/wiki/NFL_Head_Coach
r.baggio
Király 😀
Kár hogy valami újabb kiadás nincs, de egy ilyen vén brokinak jó lesz ez is, majd ránézek.
warr_b
Hát ha vén broki vagy, akkor biztos szeretted a Sensi Soccert. Ha igen akkor:
 store.steampowered.com/app/1106340/Legend_Bowl/

5 hónapja
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
NFL-re vagy NCAA-re létezik olyan játék, mint gurulósra a Football manager?
warr_b
 en.m.wikipedia.org/wiki/NFL_Head_Coach
r.baggio
Király 😀
Kár hogy valami újabb kiadás nincs, de egy ilyen vén brokinak jó lesz ez is, majd ránézek.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
5 hónapja
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
NFL-re vagy NCAA-re létezik olyan játék, mint gurulósra a Football manager?
warr_b
 en.m.wikipedia.org/wiki/NFL_Head_Coach

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
5 hónapja
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
NFL-re vagy NCAA-re létezik olyan játék, mint gurulósra a Football manager?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
5 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 22 471 — Cowboys fan
Aki esetleg akarna boxot.
 www.alza.hu/gaming/xbox-series-x-diablo-iv-ea-sports-fc-24-d7925652.htm 209.890
 www.alza.hu/gaming/xbox-series-s-500-gb-ea-sports-fc-24-d7925644.htm 109.890
NB2
allitolag az uj fifaban rohadt nehez a vedekezes, es rohadt nagy szakadek van az online jatekosok kozott ...
csebi
és azt már sikerült leprogramozni, hogy amikor az auto switch-et manualra rakom, akkor az manualként is viselkedjen?
5 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 780 — Lucas Scott
Aki esetleg akarna boxot.
 www.alza.hu/gaming/xbox-series-x-diablo-iv-ea-sports-fc-24-d7925652.htm 209.890
 www.alza.hu/gaming/xbox-series-s-500-gb-ea-sports-fc-24-d7925644.htm 109.890
NB2
allitolag az uj fifaban rohadt nehez a vedekezes, es rohadt nagy szakadek van az online jatekosok kozott ...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
5 hónapja
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
Aki esetleg akarna boxot.
 www.alza.hu/gaming/xbox-series-x-diablo-iv-ea-sports-fc-24-d7925652.htm 209.890
 www.alza.hu/gaming/xbox-series-s-500-gb-ea-sports-fc-24-d7925644.htm 109.890
6 hónapja
Kenny Atlanta Falcons 9 240 — Omar's Coming Yo!

rip my boy, buy p90 rush B dont stop @shawnka

6 hónapja
Hendrix California Golden Bears 1 461
Maddennel itt tolja valaki?

I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
6 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
6 hónapja
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Az FM 23 letölthető egy havi Amazon előfizetésért (vagy próba időszakért) a  gaming.amazon.com/home oldalán.

Epic fiók szükséges hozzá mint a 20-22-nél.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
6 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 253 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Nyugati címekhez szokott szemmel (PS exkluzívok, ac-k, open worldok stb stb.) ugyanakkor Anime fogyasztóként, az olyan jellegű jrpg-k mint egy Tales of Arise, Dragons Quest 11, Persona 5 mennyire lesz nagy váltás? 😀 Izgatják a fantáziámat, de egyelőre nem mertem bele fogni egyikbe sem, mondjuk a 60-100 órás main story sem segít benne 😀
esanders10
A Tales és a Persona sorozat alapból nagyon mások. 😊

Szerintem először azt kell magában az embernek letisztázni, hogy mennyire zavar a két dolog 1) a grindolás (gyakran ezért 60-100 óra a sztori), és 2) maga a turnbased / köralapú harcrendszer. Ha ezek egyike se gond, akkor kb mindenből lehet válogatni, és a tematika meg grafika alapján nyúlnék a dolgokhoz... mert JRPG-kből borzasztó hosszú a lista, Japán-tengert lehet rekeszteni vele.

Ha a kettőből valamelyikkel gondod van, az már erősen leszűkíti a kört... és ilyenkor lehet nem is annyira JRPG, hanem taktikai/stratégia RPG-k felől indulnék el (főleg ha mondjuk tetszett anno az XCOM) - Advance War, Final Fantasy Tactics vagy Fire Emblem a legnagyobb nevek talán (biztos kimaradt valami), de vannak érdekes keverékek is a múfajban, mint pl az én nagy kedvencem a Valkyria Chronicles (főleg az 1 és 4, amit érdemes játszani), - borzasztóan underrated játék.
Igor
Jagged Alliance 3 állítólag jól sikerült.
 store.steampowered.com/app/1084160/Jagged_Alliance_3/

Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló

6 hónapja
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Nyugati címekhez szokott szemmel (PS exkluzívok, ac-k, open worldok stb stb.) ugyanakkor Anime fogyasztóként, az olyan jellegű jrpg-k mint egy Tales of Arise, Dragons Quest 11, Persona 5 mennyire lesz nagy váltás? 😀 Izgatják a fantáziámat, de egyelőre nem mertem bele fogni egyikbe sem, mondjuk a 60-100 órás main story sem segít benne 😀
esanders10
A Tales és a Persona sorozat alapból nagyon mások. 😊

Szerintem először azt kell magában az embernek letisztázni, hogy mennyire zavar a következő két dolog
1) a grindolás (gyakran ezért 60-100 óra a sztori), és
2) maga a turnbased / köralapú harcrendszer. Ha ezek egyike se gond, akkor kb mindenből lehet válogatni, és a tematika meg grafika alapján nyúlnék a dolgokhoz... mert JRPG-kből borzasztó hosszú a lista, Japán-tengert lehet rekeszteni vele.

Ha a kettőből valamelyikkel gondod van, az már erősen leszűkíti a kört... és ilyenkor lehet nem is annyira JRPG, hanem taktikai/stratégia RPG-k felől indulnék el (főleg ha mondjuk tetszett anno az XCOM) - Advance War, Final Fantasy Tactics vagy Fire Emblem a legnagyobb nevek talán (biztos kimaradt valami), de vannak érdekes keverékek is a múfajban, mint pl az én nagy kedvencem a Valkyria Chronicles (főleg az 1 és 4, amit érdemes játszani), - borzasztóan underrated játék.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
6 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
6 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
Nyugati címekhez szokott szemmel (PS exkluzívok, ac-k, open worldok stb stb.) ugyanakkor Anime fogyasztóként, az olyan jellegű jrpg-k mint egy Tales of Arise, Dragons Quest 11, Persona 5 mennyire lesz nagy váltás? 😀 Izgatják a fantáziámat, de egyelőre nem mertem bele fogni egyikbe sem, mondjuk a 60-100 órás main story sem segít benne 😀
esanders10
uh, ez igen nehéz kérdés
ugye egyrészt egy DQ/persona jellegű jrpg más mert közelebb van egy baldurs gate 3hoz vagy a klasszikusabb CRPG-khez
körökre osztott harc és hasonlók
ezek inkább jrpg-k
az utóbbi időben jópár játék shiftelt az akciósabb vonalra pl Final Fantasy 15, 16, Tales of Arise, Y's,...

a legfőbb különbségek dolog sztem:
- a narratíva: ha az animéket szereted, főleg a shounenesebb vonalat akkor sztem ez nem lesz gond
- world setting: rengeteg megalomán jellegű dolog és sokszor látod a late game ellenfeleket már a legelején
valamint általában az open wolrd scopeja is sokkal nagyobb
és ugye az ellenfelek is rengetegszer monumentálisak

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
6 hónapja
StormST Denver Broncos 10 803 — SB 50 Champion @ Grund
kurva lassan haladok vele elbaszakodok minden aprósággal. leveling rendszer tetszik, karakterek elmennek. izgatottan várom moderrek mit adnak majd hozzá. All in All nekem adja azt a feelinget mint annak idején skyrim bár ott is elején csak órákig tátott szájjal mászkáltam az erdőkben 😀
Kúrfürst briareos
Neked nem túl repetitív? Én ugyan nem játszok vele, csak nézem félszemmel a gameplayt (igen boomer vagyok és nincs időm sem játszani), de ahogy egyre többet látok belőle, egyre unalmasabbnak tűnik (azért meg extra nagy feketepont jár, hogy két naprendszer két bolygóján totálisan ugyanaz a bánya van, de az utolsó kődarabig). Az elképesztő mennyiségű bugot pedig nem is említve, azt már megszoktuk a Bethseda játékoknál.
Hanni
eddig nem unalmas de még nem is toltam 6-8 órát egyhuzamban. Bugok terén vagy vak vagyok vagy szerencsés semmi durva nem jött eddig szembe mondjuk még csak 35 órám van benne
Kúrfürst briareos
Én játszom vele XBOX-on a megjelenés óta, napi pár órát, nekem nem repetatív, illetve annyira az, amennyire az ember azzá akarja tenni magának. Rengeteg lehetőség van, sok küldetésszál, bolygófelfedezéssel én el tudok molyolni órákat is, bounty hunting, stb...

Bug az mondjuk akad, nem is kevés, de nekem eddig nem volt igazán zavaró egyik se, persze erre is van, aki érzékenyebb nálam, ez biztos, nekem, amíg a játékban nem akadályoz meg, addig max nevetek rajta egyet... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
6 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 940 — Stromfeld Aurél fan
Jó a flow-ja a csávónak, egyből elkapott a wot nosztalgia...

gyeek
Amúgy rohadjak meg átérzem a csávót 😀 Csóri csak nyugodtan akart játszani 😀
Drip
Klasszikus. 😀

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
6 hónapja
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 776 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Jó a flow-ja a csávónak, egyből elkapott a wot nosztalgia...

gyeek
Amúgy rohadjak meg átérzem a csávót 😀 Csóri csak nyugodtan akart játszani 😀

6 hónapja
esanders10 Denver Broncos 424
Nyugati címekhez szokott szemmel (PS exkluzívok, ac-k, open worldok stb stb.) ugyanakkor Anime fogyasztóként, az olyan jellegű jrpg-k mint egy Tales of Arise, Dragons Quest 11, Persona 5 mennyire lesz nagy váltás? 😀 Izgatják a fantáziámat, de egyelőre nem mertem bele fogni egyikbe sem, mondjuk a 60-100 órás main story sem segít benne 😀
6 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 940 — Stromfeld Aurél fan
Jó a flow-ja a csávónak, egyből elkapott a wot nosztalgia...

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
6 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
6 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 004 — Víí aaaar dö cseempjönsz.

Remake-nek jobban örültem volna, de ez is jó lesz, végre egy kis igazi Tomb Raider, az elcseszett 2013-as rebootok helyett.

Szerkesztette: ender1112
6 hónapja
andree Arizona Cardinals 1 663