Politika
52 feliratkozó
több mint 3 éve
Most akkor nem esta-zhatsz, ha nem a jelenlegi Mo területén születtél. Pl az erdélyi magyarok, akik kint születtek, akkor sem ha születésük után másnap már Pesten lakott. Érdekes módon ugyanez igaz akkor is, ha pl egyik ismerősöm szülei Manilában voltak kiküldetésben és a srác ott született. Így bukta az esta-t már az előző szigorítás óta.akkor számít sztem, ha a másik állampolgárság országa nincs benne a programban. pl a lengyelek biztosan nincsenek benne tudomásom szerint, ezek szerint a románok sem.Kicsit off, de csebi, lehet rosszul emlékszem, de ez az esta-ügyintézés már eddig sem vonatkozott a kettős állampolgárokra, ebből volt is valami balhé nem? Legalábbis amikor egy román-magyar kettős állampolgár ismerősöm akarta az estat megcsinálni, visszadobták, hogy menjen szépen vízumért.nekem úgyis rendes vízumot kellene kérnem, ha mennék szóval az én életemre ez nincs hatással.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
MC12
ugye ez amiatt balhés, mert állítólag van olyan alapelv, hogy ha valahol a 27 tagállam egyike nem vízummentes, akkor az az ország nem lehet az EUba vízummentes. kivéve ugye USA (meg vszeg más "erősebb" országok sem) ...
csebi
Mivel ez egy jó ideje így van, talán 2-3 év, ez a döntés most gyanítom inkább politikai, mint a kínai/orosz/grúz/stb adatokról szóló. Ezt persze senki se mondja ki, talán az is elképzelhető, hogy bizonyos emberek úgy is hozzájuthattak papírokhoz, hogy magyarországi születést is “kaptak” mellé. Ezt nem tudom, de a tegnapi napig ezek a szabályok biztosak.
Én egyelőre annak is örülök, hogy ez maradt. Jövőre egyszer mennénk a családdal, nyilván olcsóbb mint a vízum, de ezt még nem kellett kérnem addig, az esta mindig elég volt.
Ha ezek a Miamiból induló hajóutak után újra friss esta kell, akkor az nagy szívás, de ezt a részét még nem tudom.
több mint 3 éve
Mehetsz helyette Oroszországbaakkor számít sztem, ha a másik állampolgárság országa nincs benne a programban. pl a lengyelek biztosan nincsenek benne tudomásom szerint, ezek szerint a románok sem.Kicsit off, de csebi, lehet rosszul emlékszem, de ez az esta-ügyintézés már eddig sem vonatkozott a kettős állampolgárokra, ebből volt is valami balhé nem? Legalábbis amikor egy román-magyar kettős állampolgár ismerősöm akarta az estat megcsinálni, visszadobták, hogy menjen szépen vízumért.nekem úgyis rendes vízumot kellene kérnem, ha mennék szóval az én életemre ez nincs hatással.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
MC12
ugye ez amiatt balhés, mert állítólag van olyan alapelv, hogy ha valahol a 27 tagállam egyike nem vízummentes, akkor az az ország nem lehet az EUba vízummentes. kivéve ugye USA (meg vszeg más "erősebb" országok sem) ...
csebi
www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/rogton-lepett-oroszorszag-miutan-amerika-vizumkorlatozast-vezetett-be-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631109

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Az USA Nagykövetség honlapja ( hu.usembassy.gov/hu/visas-hu/visa-waiver-program-hu/) szerint egyrészt: "A Magyarországon kívül született magyar útlevéllel rendelkezők nem jogosultak az ESTA-ra, és az Egyesült Államokba való beutazáshoz érvényes vízumra van szükségük." Ez nyilván azt jelenti, hogy pl. egy Erdélyben született, román állampolgárságú, ám aztán később magyar állampolgárságot és útlevelet szerző személy sem jogosult ESTA-ra. Ez a feltétel önmagában kizárja azt, hogy a határon túl született magyarok jogosultak legyenek ESTA-ra (csak a "klasszikus" vízummal tudta utazni eddig is).akkor számít sztem, ha a másik állampolgárság országa nincs benne a programban. pl a lengyelek biztosan nincsenek benne tudomásom szerint, ezek szerint a románok sem.Kicsit off, de csebi, lehet rosszul emlékszem, de ez az esta-ügyintézés már eddig sem vonatkozott a kettős állampolgárokra, ebből volt is valami balhé nem? Legalábbis amikor egy román-magyar kettős állampolgár ismerősöm akarta az estat megcsinálni, visszadobták, hogy menjen szépen vízumért.nekem úgyis rendes vízumot kellene kérnem, ha mennék szóval az én életemre ez nincs hatással.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
MC12
ugye ez amiatt balhés, mert állítólag van olyan alapelv, hogy ha valahol a 27 tagállam egyike nem vízummentes, akkor az az ország nem lehet az EUba vízummentes. kivéve ugye USA (meg vszeg más "erősebb" országok sem) ...
csebi
Másrészt a honlap (és a közlemény is) úgy fogalmaz, hogy "2011 és 2020 között a magyar kormány egyszerűsített honosítási eljárás keretében közel egymillió ember számára adott magyar állampolgárságot a személyazonosságukra vonatkozó megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül." Ez a megfogalmazás bőven hagy mozgásteret a Kormánynak, hiszen túlzottan diplomatikus: egy rendkívül tág időtartományt és személyi kört határoz meg, és szerintem pont azért, hogy ne okozzon diplomáciai bonyodalmat azzal, hogy nevén nevez olyan országot vagy programot (értsd: magyar letelepedési kötvény és az azzal adott állampolgárság), amelyek hivatalos amerikai diplomáciai álláspont szerint nincsenek kifejezetten szankció alatt.
Meg hát, ez tényleg pusztán egy "eljárásjogi" módosítás: sima vízumot kell igényelni és nem jogosultak a könnyített vízumra, de simán lehet, hogy egyébként beléphetnek az USA-ba, mivel a konkrét személyükkel amúgy nincs baja az USA hatóságoknak. Nem arról van szó, hogy az USA kitiltotta volna ezt a közel egymillió személyt az USA-ból.
Meg azért az is fontos, hogy USA miért ne mondhatná meg, hogy ki és hogyan jogosult belépni az ország területére? Vagy ezt is Magyarország mondhatja meg, hogy az USA kit és hogyan köteles beengedni? Nem az van, hogy Kormányunk számon kéri azt, hogy ha beleszólnak az országhatárán való belépését érintő szabályozásba (lásd migráns tranzitzóna szerb határon), de bezzeg ha az USA hoz hasonló tárgykörű döntést, akkor meg már azonnal megy a hőbör-hőbör?
Egyébként az USA szerintem itt túlreagálta a dolgot, mármint ezzel minket, "rendes" magyar állampolgárokat szankcionálnak, nem azt a közlemény szerinti közel egymillió embert, akivel amúgy "baja van" (nincs baja azzal sem, mármint nem minddel). Ez így szerintem aránytalan és cél tévesztett szankció [oké, persze, nyilván abszolút lényegtelen, nem most tervezek az USA utazni ((sajnos))].
több mint 3 éve
A mókás az lesz, amikor majd a jó munkások egy része majd szépen eltűnik, azt ráengedünk a mocskos prüsszelre még pár tízezer embert...Pontosan. Megkapja a munkavállalasi papírt, aztán ül fel egyből a vonatra. Vagy két hét után, mikor rájön hogy nem tetszik a rabszolgamunka az akksigyárban.
gyurczi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
A mókás az lesz, amikor majd a jó munkások egy része majd szépen eltűnik, azt ráengedünk a mocskos prüsszelre még pár tízezer embert...
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 3 éve
Újra a hipósferik országa vagyunk.Migráns vagy vendégmunkás?Na, csak megérkeztünk oda, ahol a 90-es évek közepén voltunk, amikor a Fradi B-közép huhogott meg banánt dobált az Ajax elleni meccseken, de a főszurkoló lenyilatkozta, hogy nem rasszisták, mert "Fatusi a mi niggerünk".
Miután évekig a migránsok ellen hergelt a narancspropaganda, most hetente jelentenek be új akkugyárakat, amelyekhez viszont nemcsak víz és áram nincs elég, de munkáskéz sem. Megy is a toborzás (!) Ázsiában, érkeznek a külföldiek rendesen, lázong Kelet-Magyarország, miközben Budapesten is egyre látványosabb ez a történet.
Erre a propagandának is ki kellett találnia valamit: ők nem „migránsok”, á dehogy. Ők „vendégmunkások”, őket mi hívtuk, nem törvénytelenül jöttek. Ők majd haza fognak menni.
Zsellértelkes Vrij
somoskovig
több mint 3 éve
Nem, mert ezek hazamennek.Migráns vagy vendégmunkás?Na, csak megérkeztünk oda, ahol a 90-es évek közepén voltunk, amikor a Fradi B-közép huhogott meg banánt dobált az Ajax elleni meccseken, de a főszurkoló lenyilatkozta, hogy nem rasszisták, mert "Fatusi a mi niggerünk".
Miután évekig a migránsok ellen hergelt a narancspropaganda, most hetente jelentenek be új akkugyárakat, amelyekhez viszont nemcsak víz és áram nincs elég, de munkáskéz sem. Megy is a toborzás (!) Ázsiában, érkeznek a külföldiek rendesen, lázong Kelet-Magyarország, miközben Budapesten is egyre látványosabb ez a történet.
Erre a propagandának is ki kellett találnia valamit: ők nem „migránsok”, á dehogy. Ők „vendégmunkások”, őket mi hívtuk, nem törvénytelenül jöttek. Ők majd haza fognak menni.
Zsellértelkes Vrij
somoskovig
Ha meg nem akarnak, akkor szépen ki lesznek toloncolva.
Ja, hogy kellene a munkaerő, a munkáltató meg azt mondja, hogy jól képzettek és maradjanak?
több mint 3 éve
Migráns vagy vendégmunkás?Na, csak megérkeztünk oda, ahol a 90-es évek közepén voltunk, amikor a Fradi B-közép huhogott meg banánt dobált az Ajax elleni meccseken, de a főszurkoló lenyilatkozta, hogy nem rasszisták, mert "Fatusi a mi niggerünk".
Miután évekig a migránsok ellen hergelt a narancspropaganda, most hetente jelentenek be új akkugyárakat, amelyekhez viszont nemcsak víz és áram nincs elég, de munkáskéz sem. Megy is a toborzás (!) Ázsiában, érkeznek a külföldiek rendesen, lázong Kelet-Magyarország, miközben Budapesten is egyre látványosabb ez a történet.
Erre a propagandának is ki kellett találnia valamit: ők nem „migránsok”, á dehogy. Ők „vendégmunkások”, őket mi hívtuk, nem törvénytelenül jöttek. Ők majd haza fognak menni.
Zsellértelkes Vrij
több mint 3 éve
akkor számít sztem, ha a másik állampolgárság országa nincs benne a programban. pl a lengyelek biztosan nincsenek benne tudomásom szerint, ezek szerint a románok sem.Kicsit off, de csebi, lehet rosszul emlékszem, de ez az esta-ügyintézés már eddig sem vonatkozott a kettős állampolgárokra, ebből volt is valami balhé nem? Legalábbis amikor egy román-magyar kettős állampolgár ismerősöm akarta az estat megcsinálni, visszadobták, hogy menjen szépen vízumért.nekem úgyis rendes vízumot kellene kérnem, ha mennék szóval az én életemre ez nincs hatással.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
MC12
ugye ez amiatt balhés, mert állítólag van olyan alapelv, hogy ha valahol a 27 tagállam egyike nem vízummentes, akkor az az ország nem lehet az EUba vízummentes. kivéve ugye USA (meg vszeg más "erősebb" országok sem) ...
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Figyelmeztető loves.Magyarokat meg kell védeni a migransoktol.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 3 éve
Kicsit off, de csebi, lehet rosszul emlékszem, de ez az esta-ügyintézés már eddig sem vonatkozott a kettős állampolgárokra, ebből volt is valami balhé nem? Legalábbis amikor egy román-magyar kettős állampolgár ismerősöm akarta az estat megcsinálni, visszadobták, hogy menjen szépen vízumért.nekem úgyis rendes vízumot kellene kérnem, ha mennék szóval az én életemre ez nincs hatással.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
nekem úgyis rendes vízumot kellene kérnem, ha mennék szóval az én életemre ez nincs hatással.www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Mert fél tőle. 😉De hát csak Orbánnal fogott kezet!!!!index.hu/belfold/2023/08/01/belugyminiszterium-reagal-egyesult-allamok-vizum-korlatozas-kettos-allampolgarok-joe-biden/Nyilván nem véletlen, hogy Biden neve csak akkor szerepel a híradóban, amikor félrebeszél/eltéved/elesik. Tudták előre, hogy valami lesz, szépen meg is ágyaztak annak, hogy megint "Magyarország" elleni lépésnek lehessen beállítani.
Szép a duma csak az orosz kémek útlevele a gond
Negritis, a vajda
Klaci79
FLZOLI
több mint 3 éve
De hát csak Orbánnal fogott kezet!!!!index.hu/belfold/2023/08/01/belugyminiszterium-reagal-egyesult-allamok-vizum-korlatozas-kettos-allampolgarok-joe-biden/Nyilván nem véletlen, hogy Biden neve csak akkor szerepel a híradóban, amikor félrebeszél/eltéved/elesik. Tudták előre, hogy valami lesz, szépen meg is ágyaztak annak, hogy megint "Magyarország" elleni lépésnek lehessen beállítani.
Szép a duma csak az orosz kémek útlevele a gond
Negritis, a vajda
Klaci79
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2023/08/01/belugyminiszterium-reagal-egyesult-allamok-vizum-korlatozas-kettos-allampolgarok-joe-biden/Nyilván nem véletlen, hogy Biden neve csak akkor szerepel a híradóban, amikor félrebeszél/eltéved/elesik. Tudták előre, hogy valami lesz, szépen meg is ágyaztak annak, hogy megint "Magyarország" elleni lépésnek lehessen beállítani.
Szép a duma csak az orosz kémek útlevele a gond
Negritis, a vajda
Szerkesztette: Klaci79
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2023/08/01/belugyminiszterium-reagal-egyesult-allamok-vizum-korlatozas-kettos-allampolgarok-joe-biden/Szép a duma csak az orosz kémek útlevele a gond
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Figyelj, nem kéne, hogy beengedd az életedbe.
Klaci79
több mint 3 éve
www.portfolio.hu/gazdasag/20230801/breking-vizumszankciokat-vezet-be-az-usa-minden-magyar-allampolgarral-szemben-631077Ne hagyd hogy hasson rád
Klaci79
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
USD/HUF és hogy a kutasok szeretnék behozni a stop alatt kiesett nyereséget, ehhez pedig asszisztál a kormányunk, aki rájött, hogy ha igazán jól kommunikál, akkor az emberek a drága benzint is megveszik, politikai kockázat nélkül.És ebben még nincs benne az óriási jövedéki adó-emelésMost ezt az emelkedést egyébként mi a petyhüdt lófasz indokolja?
m.hvg.hu/gazdasag/20230731_2527_forinttal_dragulhatnak_az_uzemanyagok_a_kovetkezo_hat_napban
Még Tajvant megtámadhatná Kína és eljön a Kánaán
r.baggio
Mikey
Szerkesztette: Klaci79
több mint 3 éve
Migráns vagy vendégmunkás?Miután évekig a migránsok ellen hergelt a narancspropaganda, most hetente jelentenek be új akkugyárakat, amelyekhez viszont nemcsak víz és áram nincs elég, de munkáskéz sem. Megy is a toborzás (!) Ázsiában, érkeznek a külföldiek rendesen, lázong Kelet-Magyarország, miközben Budapesten is egyre látványosabb ez a történet.
Erre a propagandának is ki kellett találnia valamit: ők nem „migránsok”, á dehogy. Ők „vendégmunkások”, őket mi hívtuk, nem törvénytelenül jöttek. Ők majd haza fognak menni.
Na persze.
Miközben a megafonos oldalakon nincs olyan nap, hogy többször ne kutyáznák a németeket, franciákat, osztrákokat a sok muszlim, a zavargások meg a kevés német és francia szó miatt, nem árt tudnunk, hogy annak a sztorinak is a „vendégmunka” volt a háttere. A hatvanas években a németek kifejezetten „Gastarbeiter”-nek hívták a törököket. Most 7 milliós közösséget alkotnak a 93 milliós népességből, harmadik generációs bevándorlók, német állampolgársággal és török tudattal, minden nyáron népvándorlás a Balkánon meg vissza. Franciaország kicsit más sztori, de a duma ott is a vendégmunka volt. Aztán a Volkswagen meg a Renault gyártósorok mellé nem kellett annyi munkás, de mégsem mentek haza.
A kormány kommunikációja szerint félmillió „vendégmunkásra”, azaz migránsra szükség van ezekhez a gyárakhoz. Most egyelőre lendüljünk túl azon, hogy akkugyárból sem feltétlenül kellene több, mint amennyi már van: a félmillió a kb. kilencmillió magyarhoz viszonyítva az már majdnem a törökök németországi aránya.
Miért gondoljuk, hogy nem mennek haza? És egyáltalán: a „vendégmunkás” biztosan jobb, mint a „migráns”?
Ha csak azt az egy szempontot nézem, hogy itt marad vagy nem marad itt, akkor egyáltalán nem jobb, sőt. A „migránsok”, akik ellepték 2015-ben a Keletit meg az M1-et, azok zömében fiatal, katonakorú férfiak, aki valami rettenetesen rossz helyről az EU jobb területei: Németország vagy Skandinávia felé igyekeznek.
Az unió megpróbálja mindenféle betarthatatlan kvótákkal szétosztani őket, nekünk is adna, de mi nem kérjük, de ennek sok jelentősége nincs. Úgysem maradnának itt. Schengen van, két nap múlva újra Stuttgart-külsőn vannak. Nem akarnak itt lenni, Magyarország nekik nem cél. Nem a nyugati Kánaán, ezt még ők is leveszik.
A „vendégmunkások”, akik megjelennek egyelőre leginkább Debrecen környékén és a fővárosban: zömében fiatal, katonakorú férfiak, akik általában Ázsiából érkeznek.
A munkájuk ide fogja kötni őket, itt kell nekik szállást és valami életlehetőséget adni. Van rá 2+1 évük, hogy maradási stratégiákat alakítsanak ki, addig is százezres nagyságrendben ITT LESZNEK, esélyes, hogy utána is. Naná, az akkugyárak se mennek "haza", arra meg nem látszik stratégia, hogy helyi munkaerőt képezzünk oda, tehát legjobb esetben is cserélődni fognak, rossz esetben folyamatosan nő majd a számuk bevándorlással.
Magyarrá tenni ez a szétesett állapotú nemzet nem akarja és nem is fogja tudni tenni őket, tehát ekkora tömegben természetesen egymás társaságát fogják keresni: ez az, amit a narancspropaganda „migránsgettónak” vagy „no-go zónának” hív.
És miközben ismét konstatáljuk, hogy fideszék megint az ellenkezőjét csinálják, mint amit folyamatosan kommunikáltak, ne feledjük: erre leginkább azért van szükségük, mert (1) több százezer magyarnak vagy belőlük, vagy az általuk lerohasztott gazdaságból van elege és elmentek nyugatra, tehát ez egy lakosságcsere, a vállalkozó szelleműbb magyarok helyett ázsiai népességgel, és (2) mert annyit lopnak, hogy az EU nem hajlandó több pénzt adni ennek a rendszernek, ezért Kínából kell kuncsorogni, annak meg ez az ára. Ez a szál messzebbre vezet, mint a mostani téma, jövünk is majd vele.
www.facebook.com/photo/?fbid=629948619267248&set=a.408074548121324
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Gulyás túltolt valamit erősen:Következőre meg kellet volna kérdezni, hogy tudja-e, hogy a kábítószerfogyasztás bűncselekmény, és hogy mekkora a büntetési tétele?
telex.hu/belfold/2023/08/01/csillagpont-reformatus-ifjusagi-tabor-gulyas-gergely
Aztán lehet ez csak a központi narratíva (NER) újabb fordulata az 1984 c. könyv felé
Váratlan helyen kapott kritikát a kormány: a reformátusok zánkai ifjúsági fesztiválján kérték számon Gulyás Gergelyen Mészáros Lőrinc és Tiborcz István gazdagodását, valamint az oktatás és az egészségügy állapotát. A miniszter szerint az oktatás még soha nem volt olyan jó helyzetben, mint az elmúlt tíz évben, az egészségügyben pedig még ennél is nagyobb fejlődés történt. Gulyás azt mondta: a magyar milliárdosok lényegesen szegényebbek a régió többi országának gazdasági elitjéhez képest, Mészáros Lőrinccel pedig csak az a baj, hogy nem harminc vagy negyven van belőle.
zacknorb
több mint 3 éve
Gulyás túltolt valamit erősen:telex.hu/belfold/2023/08/01/csillagpont-reformatus-ifjusagi-tabor-gulyas-gergely
Aztán lehet ez csak a központi narratíva (NER) újabb fordulata az 1984 c. könyv felé
Váratlan helyen kapott kritikát a kormány: a reformátusok zánkai ifjúsági fesztiválján kérték számon Gulyás Gergelyen Mészáros Lőrinc és Tiborcz István gazdagodását, valamint az oktatás és az egészségügy állapotát. A miniszter szerint az oktatás még soha nem volt olyan jó helyzetben, mint az elmúlt tíz évben, az egészségügyben pedig még ennél is nagyobb fejlődés történt. Gulyás azt mondta: a magyar milliárdosok lényegesen szegényebbek a régió többi országának gazdasági elitjéhez képest, Mészáros Lőrinccel pedig csak az a baj, hogy nem harminc vagy negyven van belőle.