Politika
65 feliratkozó
több mint 3 éve
Bazd meg Tibi, akkor mi a dolgotok?Kétszer olvastam ma el ezt a cikket, és vakartam a fejem. Tulajdonképpen most mentették fel magukat minden felelősség alól, bármilyen eredmény lesz. De akkor minek is léteznek?
24.hu/belfold/2022/03/31/valasztas-2022-kozvelemeny-kutatas-bizonytalansag/
Ez a lendületes válasz azonban rögtön több ponton korrigálásra is szorul, ezekről fogunk az alábbiakban írni, hangsúlyozva, hogy a közvélemény-kutatóknak nem feladatuk, és nem is céljuk megmondani, ki nyer április 3-án.
MC, te talán jobban emlékszel, volt olyan év, hogy már ELŐRE magyarázkodtak?
Gyurma Pappa
Nem emlékszem ilyen cikkre egyébént az elmúlt 24 évből mióta aktívabban követem a közéletet. Minden választás előtt ment a nyenyergés hogy, sok a bizonytalan, lehet meglepetés stb. De hogy egy ilyen hosszú, erősen szakmai (nak hangzó) cikket írjanak arról, hogy a szemét választók - már akit elérnek - szándékosan átbasszák őket, meg hogy tulajdonképpen nem tudnak annyi kutatást végezni - elsősorban pénzügyi okokból - hogy azzal valóban egy reális képet mutassanak, hát, beárazzák saját magukat és a munkájuk minőségét.
Azért a magyarázkodással illik ám megvárni legalább az esemény megtörténtét - vagy utána az első konfernciát ugye - mert ha véletlenül bejön amit jósolnak eredményben akkor rosszul fog öregedni ez a cikk 😊
Úgy érzem, mindenki kicsit pánikol. Kicsit pánikolnak a közvélemény-kutatók, kicsit pánikol az ellnezék, de ugyanúgy pánikol a Fidesz is egy kicsit, ilyen fura bizonytalanságot nem is emlékszem, hogy láttam-e. Talán az egyébként tükörsima ‘14es választásnàl volt valami hasonló, akkor láttam aggódó fideszes arcokat, 10ben 18ban egyáltalán nem, előtte meg más volt azért a világ. Mintha lenne valami a levegőben, de egyik szerepelő se tudja, hogy tényleg van-e, az neki segít-e vagy a másiknak és amikor ránéznek a közvélemény-kutatóikra azok széttárják a kezüket 😊 úgyhogy mindenki le hajtja a fejét és tolja a kampány biciklit.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Off: kerti koca grillező vagyok, szeretem a 20-30 fokot meg sört/fröccsöt mellé (plusz tologatni a Webert jégen kevésbé élmény 😊 )Off: olyan nincs hogy grill szezon. Grillezni mindig lehet. Főleg BBQ-zni.Valahogy nincs kedvem ironizálni, mikor egy nyíltan hazaáruló kormány újabb választási csalással történő újraválasztása előtt állunk, mindezt a saját hazámban, ne haragudj. Ha legalább egyszer a büdös életben képesek lennénk legalább a vonzóbb, és nem az államférfijainknak kedvezőbb ajánlatot kínáló ajánlatra all-int mondani, talán még menne is, az útszéli riherongy kurvában viszont nem tudom meglátni a poént.Farkas Attila Mártonnak volt erre egy jó posztja:
r.baggio
“Egyáltalán nem gondolom, hogy a választásoknak semmi tétjük ne lenne. Rengeteg ember pénzét, munkáját, karrierjét és életét befolyásolja, ki kerül kormányra. Beruházások, birtokviszonyok, megbízások, médiaerőviszonyok, intézmények vezetése, kutatások sorsa függ a szavazás kimenetelétől. Beszédek, stílusok, kuruc és labanc közhelyszótárak használata, történelmi traumákkal való hergelések, s nyomában rengeteg idegeskedés függ a választásoktól.
Mindez bizony igen sok, és megértem, aki minden négy évben úgy érzi, hogy ez most aztán tényleg a legutolsó esély, a mindent eldöntő végső akármi.
Én mindössze csak annyit állítok, hogy Magyarország helyzete, gazdasága, társadalmi berendezkedése, kül- és belpolitikája, szociális problémái és kulturális állapota nem függnek ettől.“
Nem mondom, hogy mindennel egyetértek a fentiek közül sőt a médiaerőviszonyból pont következik a kulturális állapot mondjuk, de az alapmondanivalóval tudok azonosulni, a választást követő hétfőn is feljön a nap én elviszem a gyereket bölcsibe, te is bemész dologozni, meg a pék is megsüti a kenyeret akár MzP lesz akár Orbán, sőt még hentesem is ki fog nyitni ahol a jövő heti grill-szezon indító bordát rendeltem meg ma - legalábbis kurvára remelem, drága volt.
De a posztjaidat olvasva tényleg egy kicsit jobban rá vagy feszülve erre a választásra mint amennyire lehet, hogy kellene. Félre ne érts, szíved joga, de azért szoktál te ennél szofisztikáltabb lenni 😊
MC12
On: azt gondolom, hogy a legtöbb állampolgár (én is), akkor teheti a legtöbbet a közügyekért, ha foglalkozik közügyekkel. Az az állítás, hogy "nincs köze hozzá" szerintem nem igaz. Szerintem mindenhez köze van a politikának, mert onnantól kezdve hogy miként működik a közigazgatás odáig, hogy Demeter Szilárd épp újraírja a magyar irodalmi kánont, nagyon széles az a kör, hogy mennyire folyik bele a politika az életünkbe.
Amit szerintem meg lehet választani, az nem más, mint hogy ki mennyire és hogyan éli ezt meg. Kb. 3 hete, amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nagyobb az esélye egy Fidesz győzelemnek, mint nem, egy-két napig én sem voltam boldog. De nézem a bigger picture-t. Ha nyer is Fidesz, nagyon más világ jön, és sokkal nehezebb lesz következmények nélkül harcolni Brüsszellel és közben dörgölőznia gazdihozPutyinhoz. Teljesen nyilvánvaló, ha korábban nem lett volna az, 02.24 után biztosan az, hogy a NER-nek előbb-utóbb vége lesz.
Én megteszek mindent amit lehet: racionálisan agitálok itt és a szűkebb környezetemben (bár szóban egyébként sokkal fárasztóbb ez az egész, mert ott nem on demand, ha mondom, muszáj hallgatni... kevés barátom is van 😀 ), nem is az ellenzék mellett inkább a nagyobb ügyek mellett. Elmegyek szavazni, aztán majd amikor kell, akkor megint.
Gyurma Pappa
On: Erre próbáltam utalni. Szerintem egy pontnál tovább már hogy azt ne mondjam egészségre káros az az adrenalin, akármi, ami termelődik a másik oldal - mindegy melyik - felé történtő haragban, gyűlöletben. Persze tévedhetek és lehet hogy valaki így vezeti le a feszültséget ez is igaz. Meg hàt baggio meglengette előttem a vörös zászlót azzal, hogy nincs kedve ironizalni ami számomra az esetek 99%ban elképzelhetetlen 😊 ( a politika és Magyarország helyezet nincs a kivételes 1%ban)
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Bazd meg Tibi, akkor mi a dolgotok? 24.hu/belfold/2022/03/31/valasztas-2022-kozvelemeny-kutatas-bizonytalansag/
Ez a lendületes válasz azonban rögtön több ponton korrigálásra is szorul, ezekről fogunk az alábbiakban írni, hangsúlyozva, hogy a közvélemény-kutatóknak nem feladatuk, és nem is céljuk megmondani, ki nyer április 3-án.
MC, te talán jobban emlékszel, volt olyan év, hogy már ELŐRE magyarázkodtak?

több mint 3 éve
Off: olyan nincs hogy grill szezon. Grillezni mindig lehet. Főleg BBQ-zni.Valahogy nincs kedvem ironizálni, mikor egy nyíltan hazaáruló kormány újabb választási csalással történő újraválasztása előtt állunk, mindezt a saját hazámban, ne haragudj. Ha legalább egyszer a büdös életben képesek lennénk legalább a vonzóbb, és nem az államférfijainknak kedvezőbb ajánlatot kínáló ajánlatra all-int mondani, talán még menne is, az útszéli riherongy kurvában viszont nem tudom meglátni a poént.Farkas Attila Mártonnak volt erre egy jó posztja:
r.baggio
“Egyáltalán nem gondolom, hogy a választásoknak semmi tétjük ne lenne. Rengeteg ember pénzét, munkáját, karrierjét és életét befolyásolja, ki kerül kormányra. Beruházások, birtokviszonyok, megbízások, médiaerőviszonyok, intézmények vezetése, kutatások sorsa függ a szavazás kimenetelétől. Beszédek, stílusok, kuruc és labanc közhelyszótárak használata, történelmi traumákkal való hergelések, s nyomában rengeteg idegeskedés függ a választásoktól.
Mindez bizony igen sok, és megértem, aki minden négy évben úgy érzi, hogy ez most aztán tényleg a legutolsó esély, a mindent eldöntő végső akármi.
Én mindössze csak annyit állítok, hogy Magyarország helyzete, gazdasága, társadalmi berendezkedése, kül- és belpolitikája, szociális problémái és kulturális állapota nem függnek ettől.“
Nem mondom, hogy mindennel egyetértek a fentiek közül sőt a médiaerőviszonyból pont következik a kulturális állapot mondjuk, de az alapmondanivalóval tudok azonosulni, a választást követő hétfőn is feljön a nap én elviszem a gyereket bölcsibe, te is bemész dologozni, meg a pék is megsüti a kenyeret akár MzP lesz akár Orbán, sőt még hentesem is ki fog nyitni ahol a jövő heti grill-szezon indító bordát rendeltem meg ma - legalábbis kurvára remelem, drága volt.
De a posztjaidat olvasva tényleg egy kicsit jobban rá vagy feszülve erre a választásra mint amennyire lehet, hogy kellene. Félre ne érts, szíved joga, de azért szoktál te ennél szofisztikáltabb lenni 😊
MC12
On: azt gondolom, hogy a legtöbb állampolgár (én is), akkor teheti a legtöbbet a közügyekért, ha foglalkozik közügyekkel. Az az állítás, hogy "nincs köze hozzá" szerintem nem igaz. Szerintem mindenhez köze van a politikának, mert onnantól kezdve hogy miként működik a közigazgatás odáig, hogy Demeter Szilárd épp újraírja a magyar irodalmi kánont, nagyon széles az a kör, hogy mennyire folyik bele a politika az életünkbe.
Amit szerintem meg lehet választani, az nem más, mint hogy ki mennyire és hogyan éli ezt meg. Kb. 3 hete, amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nagyobb az esélye egy Fidesz győzelemnek, mint nem, egy-két napig én sem voltam boldog. De nézem a bigger picture-t. Ha nyer is Fidesz, nagyon más világ jön, és sokkal nehezebb lesz következmények nélkül harcolni Brüsszellel és közben dörgölőzni
Én megteszek mindent amit lehet: racionálisan agitálok itt és a szűkebb környezetemben (bár szóban egyébként sokkal fárasztóbb ez az egész, mert ott nem on demand, ha mondom, muszáj hallgatni... kevés barátom is van 😀 ), nem is az ellenzék mellett inkább a nagyobb ügyek mellett. Elmegyek szavazni, aztán majd amikor kell, akkor megint.

több mint 3 éve
Valahogy nincs kedvem ironizálni, mikor egy nyíltan hazaáruló kormány újabb választási csalással történő újraválasztása előtt állunk, mindezt a saját hazámban, ne haragudj. Ha legalább egyszer a büdös életben képesek lennénk legalább a vonzóbb, és nem az államférfijainknak kedvezőbb ajánlatot kínáló ajánlatra all-int mondani, talán még menne is, az útszéli riherongy kurvában viszont nem tudom meglátni a poént.Farkas Attila Mártonnak volt erre egy jó posztja:
r.baggio
“Egyáltalán nem gondolom, hogy a választásoknak semmi tétjük ne lenne. Rengeteg ember pénzét, munkáját, karrierjét és életét befolyásolja, ki kerül kormányra. Beruházások, birtokviszonyok, megbízások, médiaerőviszonyok, intézmények vezetése, kutatások sorsa függ a szavazás kimenetelétől. Beszédek, stílusok, kuruc és labanc közhelyszótárak használata, történelmi traumákkal való hergelések, s nyomában rengeteg idegeskedés függ a választásoktól.
Mindez bizony igen sok, és megértem, aki minden négy évben úgy érzi, hogy ez most aztán tényleg a legutolsó esély, a mindent eldöntő végső akármi.
Én mindössze csak annyit állítok, hogy Magyarország helyzete, gazdasága, társadalmi berendezkedése, kül- és belpolitikája, szociális problémái és kulturális állapota nem függnek ettől.“
Nem mondom, hogy mindennel egyetértek a fentiek közül sőt a médiaerőviszonyból pont következik a kulturális állapot mondjuk, de az alapmondanivalóval tudok azonosulni, a választást követő hétfőn is feljön a nap én elviszem a gyereket bölcsibe, te is bemész dologozni, meg a pék is megsüti a kenyeret akár MzP lesz akár Orbán, sőt még hentesem is ki fog nyitni ahol a jövő heti grill-szezon indító bordát rendeltem meg ma - legalábbis kurvára remelem, drága volt.
De a posztjaidat olvasva tényleg egy kicsit jobban rá vagy feszülve erre a választásra mint amennyire lehet, hogy kellene. Félre ne érts, szíved joga, de azért szoktál te ennél szofisztikáltabb lenni 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Én kérek elnézést! Valóban.Az értő olvasás elsajátítását javaslom, hiszen a 2016-os dátum benne van a bejegyzésbenDe, 2016-os, nem egy hét kemény munkájából jött össze a lavrov-féle baráti kitüntetésA tényszerűség kedvéért megtennéd, hogy ezt megemlíted amikor egy 15 órával ezelőtti olyan post-ra hivatkozol ami nélkülöz minden dátumot? Hozzászólásokat nem olvasok, és nem biztos, hogy mindenki utólag rákeres...
r.baggio
Köszönöm 😉
clbass
r.baggio
több mint 3 éve
Valahogy nincs kedvem ironizálni, mikor egy nyíltan hazaáruló kormány újabb választási csalással történő újraválasztása előtt állunk, mindezt a saját hazámban, ne haragudj. Ha legalább egyszer a büdös életben képesek lennénk legalább a vonzóbb, és nem az államférfijainknak kedvezőbb ajánlatot kínáló ajánlatra all-int mondani, talán még menne is, az útszéli riherongy kurvában viszont nem tudom meglátni a poént.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Ooooo szerencsés 😕 nekem az idei termés egy mi hazánkos toll, egy egységben Magyarország hűtőmagnes és egy megoldás mozgalom kitűző. A Fidesztől semmi de még egy kurva szórólap se 😕 (igen gyujtom azAmúgy az, hogy lehet, hogy sem engem sem a feleségemet nem kereste meg egy párt/képviselő se azzal, hogy szavazzunk (postán, e-mailen és telefonon sem)? Ja és Magyarországon lakunk, magyar telefonszámmal, magyar e-mail címmel, szóval nem külföldről kérdezem ezt. 😀Én kaptam tollat és hűtőmágnest is a playboy nyuszi Tündikétől bibibiiii!
Nem hiányzik amúgy, csak mindenki erről panaszkodik és nem tudom hogy csináltuk.
Jughead
Szokol
Ilyen vackokat)
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Miért mindig máshoz csengetnek be a playboy nyuszi fideszlányok, és soha nem hozzám?Amúgy az, hogy lehet, hogy sem engem sem a feleségemet nem kereste meg egy párt/képviselő se azzal, hogy szavazzunk (postán, e-mailen és telefonon sem)? Ja és Magyarországon lakunk, magyar telefonszámmal, magyar e-mail címmel, szóval nem külföldről kérdezem ezt. 😀Én kaptam tollat és hűtőmágnest is a playboy nyuszi Tündikétől bibibiiii!
Nem hiányzik amúgy, csak mindenki erről panaszkodik és nem tudom hogy csináltuk.
Jughead
Szokol
több mint 3 éve
Segítsek értelmezni legalább neked a "választási csalás" jelentését vagy csak jól esett ezt így bemásolni?Èn mélyen egyetértek veled, magam sem írhattam volna jobban. Szavazólapot elégetni valóban csalás, a másik meg valóban gdpr issue. Nem hiszem, hogy ebben lenne közöttünk vita 😊
Kitöltött, kiválogatott szavazólapokat elégetni = választási csalás
Kampányüzeneteket küldeni kéretlenül és engedély nélkül megszerzett adatok alapján = gdpr rendeletszegés
r.baggio
Amúgy nem jól esett, csak egy kis iróniát próbáltam csempészni a soraid mögé, dehát jól van, legközelebb nem teszem bocsi bocsi.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Segítsek értelmezni legalább neked a "választási csalás" jelentését vagy csak jól esett ezt így bemásolni?
Kitöltött, kiválogatott szavazólapokat elégetni = választási csalás
Kampányüzeneteket küldeni kéretlenül és engedély nélkül megszerzett adatok alapján = gdpr rendeletszegés
r.baggio

több mint 3 éve
A Nemzeti Választási Bizottság a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 18/2022. (III.25.) számú határozatát megváltoztatja és a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.[/b]Annyi jutott nekünk, hogy ezen meg Bödőcsön nevessünk, sokszor kínunkban, csodás kilátások
Ez nincs benne a Magyar Nemzetben.
bíbíszí sztenderd 😃
Gyurma Pappa
Az értő olvasás elsajátítását javaslom, hiszen a 2016-os dátum benne van a bejegyzésbenDe, 2016-os, nem egy hét kemény munkájából jött össze a lavrov-féle baráti kitüntetésA tényszerűség kedvéért megtennéd, hogy ezt megemlíted amikor egy 15 órával ezelőtti olyan post-ra hivatkozol ami nélkülöz minden dátumot? Hozzászólásokat nem olvasok, és nem biztos, hogy mindenki utólag rákeres...
r.baggio
Köszönöm 😉
clbass

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
De, 2016-os, nem egy hét kemény munkájából jött össze a lavrov-féle baráti kitüntetésA tényszerűség kedvéért megtennéd, hogy ezt megemlíted amikor egy 15 órával ezelőtti olyan post-ra hivatkozol ami nélkülöz minden dátumot? Hozzászólásokat nem olvasok, és nem biztos, hogy mindenki utólag rákeres...
r.baggio
Köszönöm 😉
több mint 3 éve
Amúgy az, hogy lehet, hogy sem engem sem a feleségemet nem kereste meg egy párt/képviselő se azzal, hogy szavazzunk (postán, e-mailen és telefonon sem)? Ja és Magyarországon lakunk, magyar telefonszámmal, magyar e-mail címmel, szóval nem külföldről kérdezem ezt. 😀Én kaptam tollat és hűtőmágnest is a playboy nyuszi Tündikétől bibibiiii!
Nem hiányzik amúgy, csak mindenki erről panaszkodik és nem tudom hogy csináltuk.
Jughead
több mint 3 éve
OMG. Ezt sikerült megszülni, így a kampány végére.Egy valag ember, ellenzéki - kormánypárti - független kapott SMS-t hogy szavazzanak MzP-re. És nyilván a kormánypártiak állítják, hogy ők aztán soha senkinek a telefonszámukat. Datadat-os habverés.Tegyél már képbe, hozzám ez nem jut el (nem kattintok sehova). Mit fantáziál a Mediaworks?Egy pár óráig hihetőnek tűnő önigazolás a nagy ellenzéki összeesküvés hivatásos rettegőinek, ennyi maradt a vállalhatatlant is elfogadni képes embereknek, gratulálok.Már hogyne maradt volna?
Csak mára jutott egy egyértelmű választási csalás és egy brutális történelemhamisítás, plusz a lengyelek és a csehek után már a szlovákok is nyíltan kritizálták a külpolitikánkat, hát előre tovább a lenini úton elvtársak, még jó hogy a kampány utolsó hetére semmi egetrengető bomba nem maradt.
r.baggio
“A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői – értesült a Mediaworks Hírcentruma.”
MC12
Gyurma Pappa
...
MC12
Oké.
Ha már itt tartunk a kedvencem kerüljön rögzítésre a Múzsáról:
Szabó Rebeka párbeszédes politikus megsértette a választási eljárásról szóló törvényt – állapította meg első fokú határozatában a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. Erről a Mandiner számolt be cikkében, hozzátéve, a lap által megismert határozat szerint egy magánszemély fordult panasszal a testülethez, kifogásolva, hogy
a hatpárti összefogás egyéni parlamenti képviselőjelöltje egy külső, tőle látszólag független finanszírozót von be a kampánykiadásainak fedezésébe azzal, hogy a Facebook-oldalán a hirdetéseket a kormanytvaltok.hu oldal pénzeli. A kifogást tevő álláspontja szerint a portál nem maga a jelölt és nem is minősül nyilvántartásba vett jelölőszervezetnek."
Ez benne van a Magyar Nemzetben.
A Nemzeti Választási Bizottság
236/2022. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság a Párbeszéd Magyarországért Párt (1015 Budapest, Batthyány utca 62., a továbbiakban: Beadványozó) jelölőszervezet által benyújtott fellebbezés tárgyában – 11 igen és 1 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 18/2022. (III.25.) számú határozatát megváltoztatja és a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
Ez nincs benne a Magyar Nemzetben.
bíbíszí sztenderd 😃

több mint 3 éve
Amúgy az, hogy lehet, hogy sem engem sem a feleségemet nem kereste meg egy párt/képviselő se azzal, hogy szavazzunk (postán, e-mailen és telefonon sem)? Ja és Magyarországon lakunk, magyar telefonszámmal, magyar e-mail címmel, szóval nem külföldről kérdezem ezt. 😀 Nem hiányzik amúgy, csak mindenki erről panaszkodik és nem tudom hogy csináltuk.
Szerkesztette: Jughead
több mint 3 éve
Segítsek értelmezni legalább neked a "választási csalás" jelentését vagy csak jól esett ezt így bemásolni?Kitöltött, kiválogatott szavazólapokat elégetni = választási csalás
Kampányüzeneteket küldeni kéretlenül és engedély nélkül megszerzett adatok alapján = gdpr rendeletszegés

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Egy valag ember, ellenzéki - kormánypárti - független kapott SMS-t hogy szavazzanak MzP-re. És nyilván a kormánypártiak állítják, hogy ők aztán soha senkinek a telefonszámukat. Datadat-os habverés.Tegyél már képbe, hozzám ez nem jut el (nem kattintok sehova). Mit fantáziál a Mediaworks?Egy pár óráig hihetőnek tűnő önigazolás a nagy ellenzéki összeesküvés hivatásos rettegőinek, ennyi maradt a vállalhatatlant is elfogadni képes embereknek, gratulálok.Már hogyne maradt volna?
Csak mára jutott egy egyértelmű választási csalás és egy brutális történelemhamisítás, plusz a lengyelek és a csehek után már a szlovákok is nyíltan kritizálták a külpolitikánkat, hát előre tovább a lenini úton elvtársak, még jó hogy a kampány utolsó hetére semmi egetrengető bomba nem maradt.
r.baggio
“A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői – értesült a Mediaworks Hírcentruma.”
MC12
Gyurma Pappa
De mivel miattad végig kellett olvasnom a cikket, ezért szenvedd végig te is 😊 (csak azt az egy bekezdést másoltam ki baggio-nak)
“Súlyos választási csalást követett el Márki-Zay kampánycsapata
MEDIAWORKS HÍRCENTRUM2022.03.31. 07:00
A Márki-Zay Pétert támogató, Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat csoport állt a hátterében annak az sms-cunaminak, amely során az ország lakosságának egy tizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet a baloldali kampányközponttól. Az akciót illegális adatbázis felhasználásával hajtották végre.
A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői – értesült a Mediaworks Hírcentruma.
Információink szerint a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.
ÚGY TUDJUK, AZ ILLEGÁLIS ÚTON BESZERZETT ADATHALMAZ FACEBOOK-PROFILOKBÓL LETÖLTÖTT, NEVEKKEL ÖSSZEKAPCSOLT TELEFONSZÁMOKBÓL, ILLETVE BANKI ÉS KERESKEDELMI ADATBÁZISOKBÓL KINYERT ELÉRHETŐSÉGEKBŐL ÁLL.
Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket. Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, számos kormánytag, illetve konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet.
A MEDIAWORKS HÍRCENTRUMÁNAK NYILATKOZÓ INFORMATIKAI SZAKÉRTŐ SZERINT CSUPÁN EGY OLYAN MŰVELETRŐL BESZÉLHETÜNK, AMELY SORÁN NEM VÁLOGATTAK A CÉLSZEMÉLYEK KÖZÖTT, ITT A MENNYISÉG, A MINÉL NAGYOBB SZÁMÚ VÁLASZTÓPOLGÁR ELÉRÉSE VOLT AZ ELSŐDLEGES SZEMPONT.“
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
De, 2016-os, nem egy hét kemény munkájából jött össze a lavrov-féle baráti kitüntetés

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
A nagy békemenetes békepárti legutóbbi bejegyzése:Nincs, mert a tábor ezt igényli. Ez a békegalambos sztori csak azért kell/kellett, hogy összevethető legyen a háborúpárti ellenzékkel.
De mi sem most jöttünk le a falvédőről, mi is ott vagyunk a harcmezőn, és mi is tesszük a dolgunkat.
Tényleg nincs senki az egész stábban, aki szólna neki, hogy "hé Viktor, legalább erre a pár napra felejtsd el a harc szó használatát?"
r.baggio
Most olvastam UP recenzióját Szczerek új könyvéhez (a Jön Mordor, és felfal minket még 2018-ban olvastam, a KK-EU gonzo csúcsa), ha nem is olvasnám el a könyvet majd (nyilván el fogom), akkor is ezt a két bekezdést kiraknám a falra:
„Ugyan létezik Orbán és Kaczyński között egyfajta közös ideológiai platform, mégis, ez a két vezető teljesen máshogyan működik. Orbán narratívája ellentmondásokkal teli: egyszer megvédi Európát a muzulmánoktól, máskor a muzulmán Kazahsztánba utazik és kijelenti: lélekben veletek vagyunk. Ez nem egy koherens ideológia, hanem csak és kizárólag a pillanatnyi hatásra játszik. Kaczyński ugyanakkor úgy tűnik, hisz is abban, amit mond. Orbán nem. Orbán, ha Istent emlegeti, csak le akarja zárni a vitát, hiszen, ha Isten áll az ember oldalán, akkor arra mivel tromfolhat rá a másik fél?”
„Orbán csak azért beszél a nemzetről, hogy kizárhassa belőle az ellenzéket. Az ő nacionalizmusa nem a szerbek vagy a románok ellen, vagyis kifelé, hanem befelé irányul.”

több mint 3 éve
Nekem a google ezt dobta kiEz nem egy 4 éves story?
"Úgy tűnik, hogy ezek a találatok gyorsan módosulnak
Új téma esetén néha időbe telik, amíg a megbízható források információkat közölnek"
Újfent gratulálok a hazaárulók pártolásához!
www.facebook.com/istvan.szentivanyi.56/posts/576042107421380
r.baggio
propeller.hu/itthon/3337962-probaljak-ellehetetleniteni-kuluggyel-pereskedo-egykori-diplomatat
több mint 3 éve
A nagy békemenetes békepárti legutóbbi bejegyzése:De mi sem most jöttünk le a falvédőről, mi is ott vagyunk a harcmezőn, és mi is tesszük a dolgunkat.
Tényleg nincs senki az egész stábban, aki szólna neki, hogy "hé Viktor, legalább erre a pár napra felejtsd el a harc szó használatát?"

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Tegyél már képbe, hozzám ez nem jut el (nem kattintok sehova). Mit fantáziál a Mediaworks?Egy pár óráig hihetőnek tűnő önigazolás a nagy ellenzéki összeesküvés hivatásos rettegőinek, ennyi maradt a vállalhatatlant is elfogadni képes embereknek, gratulálok.Már hogyne maradt volna?
Csak mára jutott egy egyértelmű választási csalás és egy brutális történelemhamisítás, plusz a lengyelek és a csehek után már a szlovákok is nyíltan kritizálták a külpolitikánkat, hát előre tovább a lenini úton elvtársak, még jó hogy a kampány utolsó hetére semmi egetrengető bomba nem maradt.
r.baggio
“A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői – értesült a Mediaworks Hírcentruma.”
MC12

több mint 3 éve
Nekem a google ezt dobta ki"Úgy tűnik, hogy ezek a találatok gyorsan módosulnak