Politika
65 feliratkozó
több mint 3 éve
Molnár Zsolt meg pár szoci izzadna mint kurva a templomban 😊Na, ott elválna a szar a májtól, igen gyorsan 😀Juj 😊 egy ilyen 99 Fidesz 100 ellenzék tudná izgatni a politikai fantáziámat 😊Az pont a 98-1-100 (ugye a németet beleraktam).Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
MC12
Kutyákkal együtt elég az 53-53, mert akkor ugye listán előz a potenciális "koalíció". De szerintem akkor kisebbségi kormányzásra készülnek fel, legalábbis megpróbálják.
Mivel a kutyák nem jutnak be, így ez mindegy. Amíg nem szakítanak a bázisdemokrata hülyeséggel, ez így is lesz.
Gyurma Pappa
MC12
De szerintem ezen nem kell majd gondolkodni. Azt gondolom, hogy egyértelmű lesz a vége
Gyurma Pappa
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Viktor is ezt gondolja. vagy inkább a rencergizdák, akiknek leszóltak a központból.Na, ott elválna a szar a májtól, igen gyorsan 😀Juj 😊 egy ilyen 99 Fidesz 100 ellenzék tudná izgatni a politikai fantáziámat 😊Az pont a 98-1-100 (ugye a németet beleraktam).Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
MC12
Kutyákkal együtt elég az 53-53, mert akkor ugye listán előz a potenciális "koalíció". De szerintem akkor kisebbségi kormányzásra készülnek fel, legalábbis megpróbálják.
Mivel a kutyák nem jutnak be, így ez mindegy. Amíg nem szakítanak a bázisdemokrata hülyeséggel, ez így is lesz.
Gyurma Pappa
MC12
De szerintem ezen nem kell majd gondolkodni. Azt gondolom, hogy egyértelmű lesz a vége
Gyurma Pappa
több mint 3 éve
Én a kommentet nem arra értettem hogy 54 egyénivel nem lehet nyerni, hanem hogy a büdös életbe nem lesz a közelében sem még a 40nek sem az ellenzék...Vessz össze a Krekóékkal a Political Capitalnál, az ő kalkulátoruk hozza ki.54 egyénivel...Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
bobi0092
Gyurma Pappa
több mint 3 éve
Persze, el lesz csalva.Na, ott elválna a szar a májtól, igen gyorsan 😀Juj 😊 egy ilyen 99 Fidesz 100 ellenzék tudná izgatni a politikai fantáziámat 😊Az pont a 98-1-100 (ugye a németet beleraktam).Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
MC12
Kutyákkal együtt elég az 53-53, mert akkor ugye listán előz a potenciális "koalíció". De szerintem akkor kisebbségi kormányzásra készülnek fel, legalábbis megpróbálják.
Mivel a kutyák nem jutnak be, így ez mindegy. Amíg nem szakítanak a bázisdemokrata hülyeséggel, ez így is lesz.
Gyurma Pappa
MC12
De szerintem ezen nem kell majd gondolkodni. Azt gondolom, hogy egyértelmű lesz a vége
Gyurma Pappa
több mint 3 éve
Na, ott elválna a szar a májtól, igen gyorsan 😀Juj 😊 egy ilyen 99 Fidesz 100 ellenzék tudná izgatni a politikai fantáziámat 😊Az pont a 98-1-100 (ugye a németet beleraktam).Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
MC12
Kutyákkal együtt elég az 53-53, mert akkor ugye listán előz a potenciális "koalíció". De szerintem akkor kisebbségi kormányzásra készülnek fel, legalábbis megpróbálják.
Mivel a kutyák nem jutnak be, így ez mindegy. Amíg nem szakítanak a bázisdemokrata hülyeséggel, ez így is lesz.
Gyurma Pappa
MC12
De szerintem ezen nem kell majd gondolkodni. Azt gondolom, hogy egyértelmű lesz a vége

több mint 3 éve
Juj 😊 egy ilyen 99 Fidesz 100 ellenzék tudná izgatni a politikai fantáziámat 😊Az pont a 98-1-100 (ugye a németet beleraktam).Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
MC12
Kutyákkal együtt elég az 53-53, mert akkor ugye listán előz a potenciális "koalíció". De szerintem akkor kisebbségi kormányzásra készülnek fel, legalábbis megpróbálják.
Mivel a kutyák nem jutnak be, így ez mindegy. Amíg nem szakítanak a bázisdemokrata hülyeséggel, ez így is lesz.
Gyurma Pappa
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Vessz össze a Krekóékkal a Political Capitalnál, az ő kalkulátoruk hozza ki.54 egyénivel...Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
bobi0092

több mint 3 éve
Az pont a 98-1-100 (ugye a németet beleraktam).Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
MC12
Kutyákkal együtt elég az 53-53, mert akkor ugye listán előz a potenciális "koalíció". De szerintem akkor kisebbségi kormányzásra készülnek fel, legalábbis megpróbálják.
Mivel a kutyák nem jutnak be, így ez mindegy. Amíg nem szakítanak a bázisdemokrata hülyeséggel, ez így is lesz.

több mint 3 éve
Kampány van, győzelemért bármit. BÁRMIT.Hát nem azért, de 2006 volt az általános orientációs pont a fidesz világban: A csúnya gaz komcsik hazudtak és jött a népfelkelés és ment a szabadságért a küzdelem.Ez így még annál is sokkal durvább, hiszen 15 évig elfogadott tény volt, hogy szélsőjobbosok tették.Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
De az orwelli valóságtorzításban és a goebbelsi retorikában nincs végpont, ha egyszer kinyílt pandora szelencéje onnantól bárki bármilyen őrültséget mondhat, ez a posztmodern, c'est la vie
r.baggio
Amadeus
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Hát nem azért, de 2006 volt az általános orientációs pont a fidesz világban: A csúnya gaz komcsik hazudtak és jött a népfelkelés és ment a szabadságért a küzdelem.Ez így még annál is sokkal durvább, hiszen 15 évig elfogadott tény volt, hogy szélsőjobbosok tették.Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
De az orwelli valóságtorzításban és a goebbelsi retorikában nincs végpont, ha egyszer kinyílt pandora szelencéje onnantól bárki bármilyen őrültséget mondhat, ez a posztmodern, c'est la vie
r.baggio
több mint 3 éve
még 2007ben hallottam punkoktólEzt ki mondta???Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
csebi
nem gondoltam volna hogy 15 évvel később kerül újra
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Az azért csücskös nem? Ott már kellenek a kutyák is, ha jól emlékszem. Vagy az 100-101 mandátum?Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Ez így még annál is sokkal durvább, hiszen 15 évig elfogadott tény volt, hogy szélsőjobbosok tették.Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
De az orwelli valóságtorzításban és a goebbelsi retorikában nincs végpont, ha egyszer kinyílt pandora szelencéje onnantól bárki bármilyen őrültséget mondhat, ez a posztmodern, c'est la vie

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Ezt ki mondta???Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Tényleg nem értem.neeem, a tv székháznál nem volt még szemkilövetésDe ha a baloldal rohamozott 2006-ban, akkor a baloldali rendőrség a baloldali tüntetők szemét lövette ki?Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
és hol volt ekkor a jobboldal?
Amadeus
ott szépen engedtek mindent, elvégre vér nélkül el is foglalták
nem érted te
Negritis
Mindig mondom: ha hazudunk, akkor következetesen csináljuk.
A fidesz meg mintha most építené le a profi politikai párt imidzsét, olyan bénán hazudoznak most már.
több mint 3 éve
neeem, a tv székháznál nem volt még szemkilövetésDe ha a baloldal rohamozott 2006-ban, akkor a baloldali rendőrség a baloldali tüntetők szemét lövette ki?Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
és hol volt ekkor a jobboldal?
Amadeus
ott szépen engedtek mindent, elvégre vér nélkül el is foglalták
nem érted te
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
De ha a baloldal rohamozott 2006-ban, akkor a baloldali rendőrség a baloldali tüntetők szemét lövette ki?Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
Negritis
és hol volt ekkor a jobboldal?
több mint 3 éve
Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.nem tudtad? így tudták megoldani hogy szembelövethessék az embereket és jöhessen a rendőr terror
Hogy tessék?
Amadeus
mint a bush & 911
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Hogy azt mondja 2006-ban a baloldal ostromolta meg a tv székházat.Hogy tessék?
több mint 3 éve
54 egyénivel...Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi
Gyurma Pappa
több mint 3 éve
Ez amúgy tényleg valid.Nem teljesen ide illik, és amiről írsz az bőven nem magyar sajátosság, de azért bedobom ide. Pont mostanában olvastam (Mérő László könyvében), hogy Magyarországon rengeteg cég alakult a rendszerváltás után, amit akkor 20-30-40 éves emberek alapítottak, eltelt azóta ~30 év és eljutottak oda ezek a cégek, hogy tovább kellene adni őket, mert a kor halad előre, de az élet nem áll meg... Szóval amiről szólt a cucc, hogy a cég vezetőjének mennyire nehéz belátnia azt, hogy akár a fia (akiben persze megbízik, legjobb iskolákba járt még ismeri is a struktúrát stb.) nem úgy vinné a céget, nem abba az irányba, nem aszerint ahogy az öreg szerinte sikeres, hiszen a fia nem úgy látja a dolgokat ahogy ő. Egy ilyen cégvezető mondta a Mérőnek akihez "tanácsadói beszélgetésekre" járt (de igazából nem tanácsadás volt, csak kellett egy külsős ember akivel tud másképp kommunikálni mint szakmán belül), hogy Mérő egyetlen mondata neki megérte a pénzt amibe került: "Ő [a fiad] egy másik ember..."-> fogadd el, hogy soha nem fogja teljesen olyan módon látni a dolgokat és úgy vezetni a céget, ahogy azt az alapító elképzelte. Rengeteg cég tönkre is megy ilyen esetekben amúgy, mert nem tudják megfelelően továbbruházni (rengeteg meg működik tovább sikeresen persze).van egy gyanúm h orbánt sem a pénz motiválja már hanem a hatalom és h hajbókol neki boldog boldogtalan (itthon)Osztom a gyanúdat, de én inkább azokra a vállalkozókra, vezetőkre gondoltam, akik már "készen vannak", mégis még 40-50-60 évesen is kaparnak, hajtják a semmit, pörögnek, mint a búgócsiga, ahelyett, hogy a hobbijuknak, családjuknak, kedvteléseiknek élnének, napi 16 órákat melóznak vagy az infarktusig vagy valami nagy koppanásig/kudarcig/keserűségig. Vagy csak simán életük végéig.
bele sem merek gondolni mekkora sebet ejhetett rajta juncker dictator pofon kombinációja
briareos
Sobri Jóska
Építőiparban például nagyon komoly érzés látnom, hogy ülünk bent 30-40-esek egy helyszíni megbeszélésen (kivitelezésben résztvevő mérnökök) és van 1-2 ember, aki már bőven benne a nyugdíjas korban, ugyanúgy ott ül 70 évesen és harcol tárgyal, üti az asztalt vehemensen olyan súlyú dolgokért, amire bőven beküldhetné a sokkal tapasztalatlanabb, kevesebbet látott kollégát... ("Nem megfelelő tervekből nem lehet dolgozni?!?!) Annyira "?????????" (ide mondja meg valaki hogy mi lehet a jó szó), hogy képtelen kiengedni a kezei közül az irányítást.
Ismerek olyan embert, aki nem adta el a saját használt autóját drágábban (és itt 15-20%-os árkülönbségekről beszélek) olyannak, akiről nem volt meggyőződve, hogy majd jó kezekben tartja azt, inkább kevesebbet kért és kapott érte, de nyugodtabban alszik, mert aki megvette az karbantartja óvja vigyáz rá annyira amennyire ő tette (pedig nyilván ha eladod az autódat szabályosan, onnantól akár a roncstelepre is viheti az új tulaj...)
bobi0092
Rokonnal beszélgettünk, aki egy hasonló vállalkozásnál dolgozik, megy a biznisz, de mehetne jobban is, viszont a tulaj mintha már nem nagyon foglalkozna vele, nem hallgat arra, amit mondanak, megragadt egy szinten és így a cég is éppen hogy vegetál, de lehet, hogy hamarosan bekrepál, ha nem adja el, ami valószínűbb mint nem.
Szerintem sok ilyen vállalkozó már kicsit kiégett, felhúzta a bizniszt arra a szintre amire lehetett, megújulni nem tud, de kiadni a kezéből se akarja...viszont foglalkozni se vele, mert már inkább teher.
Hozza a lóvét, ő meg ellébecol és már fogalma sincs a piacról meg úgy sok dologról se.
De ez amúgy multinál is megfigyelhető, erről már írtam jó fél éve...megy a beskatulyázás, lassú víz partot mos tempó és nem tudsz érvényesülni.
több mint 3 éve
na látod. ha a volt főnökömnek sikerült volna átcsábítania, akkor most foglalkozási ártalomból kifolyólag tudnám, de hát a telekommunikáció is csak annyira érdekel, hogy legyennokia már rég nem telefont hanem 5g hálózatot értékesít 😀ja baszki, hogy már tíz éves sztori, hogy... na eljöttem a szállítmányozásból, egyből be is döntötték a romániai Nokia gyárat, ez nagyon kimaradt nekem 😮ott nemtom mi van 😀fun fact a nokia 3 országban bővül:nocsak nocsak, bővítik Kolozsvárt?
portugália, románia és mi
nah ennek kell örülni 😀
Negritis
slowmotion
pesten a corvinon vagyunk, és ott akarunk nem bővíteni hanem szintre visszamenni 😀
Negritis
azért kérdeztem Kolozsvárt, mert írtad, hogy románba' is bővítetek
slowmotion
a mostani nokia telefonokat is a hmd gyártatja
Negritis
több mint 3 éve
Inkább 20 az a 17, nem?A mandátum kalkulátor szerint 54 egyénivel már az ellenzék alakít kormányt. Az is 18, elszámoltam magam.
csebi

több mint 3 éve
nokia már rég nem telefont hanem 5g hálózatot értékesít 😀ja baszki, hogy már tíz éves sztori, hogy... na eljöttem a szállítmányozásból, egyből be is döntötték a romániai Nokia gyárat, ez nagyon kimaradt nekem 😮ott nemtom mi van 😀fun fact a nokia 3 országban bővül:nocsak nocsak, bővítik Kolozsvárt?
portugália, románia és mi
nah ennek kell örülni 😀
Negritis
slowmotion
pesten a corvinon vagyunk, és ott akarunk nem bővíteni hanem szintre visszamenni 😀
Negritis
azért kérdeztem Kolozsvárt, mert írtad, hogy románba' is bővítetek
slowmotion
a mostani nokia telefonokat is a hmd gyártatja
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Választási földrajz oldalról:azok amik itt biztos fidesz választókerületként vannak kategorizálva, azok közül jó párról nem gondolom, hogy olyan biztos lenne.
Ha ez nagyjából, még min. 17 billegőt kell hoznia az ellenzéknek. Kemény menet lesz, főleg hogy a mostani "biztosakat" sem kéne elveszíteni.
Gyurma Pappa
built for this shit
