Politika
64 feliratkozó
több mint 6 éve
A libsik egyik, ha nem a legnagyobb vétke, hogy összemossák azt, amiről tehetsz, azzal, amiről nem tehetsz.Hol írtam ilyet Jóska?Szerinted a muszlimok nem vetik meg a hitetleneket?Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Akkor te mindenképp keresd vissza diverdoc posztját.
Sobri Jóska
Én nem fogok vallás, bőrszín, nem, szexuális orientáció, stb. mentén válogatni. A "darabja válogatja" elv szerint élek. Ennek alapján van jó muszlim, rossz keresztény és vica versa. És így tovább. Sokkal tisztább így számomra az élet, minthogy mindenkihez előítélettel álljak. Majd kialakítom én a saját véleményenet, nem kell hogy fogják a kezem ehhez.
gdavid
A bőrszínedről, szexuális orientációdról nem tehetsz, ergo ez alapján szelektálni ostobaság.
A vallásodról, pártpreferenciádról, elveidről, meggyőződésedről tehetsz, ezeket tudatosan magadnak választod, ezek alapján megítélhető vagy.
Gondolj bele, te is leírod a vallást és a bőrszínt egymás mellé, mintha egyenrangúan megítélendő dolgokról lenne szó.
több mint 6 éve
Én is, de ez van elfogadom, hogy ilyenek az emberek, mert mást nem tehetek. 😊angolok ugyanezt mondják a középeurópaiakról 😀Mint hithű ateista sose éreztem magam szarul, ha valaki előttem keresztet vetett. Sose éreztem magam szarul attól, hogy mikor esküt tettem a végén körülöttem mindenki azzal zárt, hogy Isten engem úgy segéljen stb.tölts el arabok közt 1-2 évet, megérted. Volt szerencsém benne, soha többet.
Hogy lehet, hogy én ezeket el tudom fogadni és még azon se háborodok fel, hogy a kormány le akarja nyomni az emberek torkán a kereszténységet, míg a katolikusok, akiknek a tolerancia és embertársaik elfogadása alaptanítás nem képesek erre?
Jughead
Ja és igen, volt közöttük rendes, szorgalmas, csak az a baj hogy 50-ből 1.
davemayer
Negritis
több mint 6 éve
angolok ugyanezt mondják a középeurópaiakról 😀Mint hithű ateista sose éreztem magam szarul, ha valaki előttem keresztet vetett. Sose éreztem magam szarul attól, hogy mikor esküt tettem a végén körülöttem mindenki azzal zárt, hogy Isten engem úgy segéljen stb.tölts el arabok közt 1-2 évet, megérted. Volt szerencsém benne, soha többet.
Hogy lehet, hogy én ezeket el tudom fogadni és még azon se háborodok fel, hogy a kormány le akarja nyomni az emberek torkán a kereszténységet, míg a katolikusok, akiknek a tolerancia és embertársaik elfogadása alaptanítás nem képesek erre?
Jughead
Ja és igen, volt közöttük rendes, szorgalmas, csak az a baj hogy 50-ből 1.
davemayer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Mint hithű ateista sose éreztem magam szarul, ha valaki előttem keresztet vetett. Sose éreztem magam szarul attól, hogy mikor esküt tettem a végén körülöttem mindenki azzal zárt, hogy Isten engem úgy segéljen stb.tölts el arabok közt 1-2 évet, megérted. Volt szerencsém benne, soha többet.
Hogy lehet, hogy én ezeket el tudom fogadni és még azon se háborodok fel, hogy a kormány le akarja nyomni az emberek torkán a kereszténységet, míg a katolikusok, akiknek a tolerancia és embertársaik elfogadása alaptanítás nem képesek erre?
Jughead
Ja és igen, volt közöttük rendes, szorgalmas, csak az a baj hogy 50-ből 1.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 6 éve
Mint hithű ateista sose éreztem magam szarul, ha valaki előttem keresztet vetett. Sose éreztem magam szarul attól, hogy mikor esküt tettem a végén körülöttem mindenki azzal zárt, hogy Isten engem úgy segéljen stb.Hogy lehet, hogy én ezeket el tudom fogadni és még azon se háborodok fel, hogy a kormány le akarja nyomni az emberek torkán a kereszténységet, míg a katolikusok, akiknek a tolerancia és embertársaik elfogadása alaptanítás nem képesek erre?
több mint 6 éve
Amúgy totál nem értem mi értelme az ilyen beszélgetéseknek. Kb már a 2. eszmecserénél látszott, hogy 2 totál más állásponton vagytok CF-fel, nem fogjátok meggyőzni. Hogy kinek lesz igaza az idő eldönti. (én egyébként inkább Firpo hadnaggyal értek egyet, pedig nem vagyok vallásos 😊 )Nem vallásosként az egy racionális érvelés, hogy félted azt, ami a tied (vagy amit annak gondolsz), és a kívülállót olyan ellenségnek gondolod, aki a te javaidra tör.
NB2
Na de fennen hangoztatott pápistaként, melynek alaptétele az elfogadás, a tolerancia, a "ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel" elv?!
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Erre a megoldás hogy ne jöjjenek be a migránsok :“Egyemmeg Aggodalommal tölt engem el
A születési arányszám förtelme ej
Lemegyek a klubba magamban ezt tudva
A helyzet durva a déli határon
Hogyha ki állok vadkannibálok
Mindenhol hidd el most
Egy dolgot tehetünk ellenuk ja
Csecsem' sírással hergelünk ah
Nem jöttem a klubba véletlen
Akciótervvel érkeztem
Gyereket csinálok népemnek
Funkcionáljon a méhecske
Énekelj Krúbi-val Dé:Nash-el
Még egy magyar
Még egy magyar
Még egy magyar
Még egy magyar
Még egy magyar
Még egy magyart
Hozzál a világra még egy magyart
Családalapítás
Családalapítás
Három gyereket adjál kislány
Ne jöjjön be nekem a sok sok migráns”
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 6 éve
Amúgy totál nem értem mi értelme az ilyen beszélgetéseknek. Kb már a 2. eszmecserénél látszott, hogy 2 totál más állásponton vagytok CF-fel, nem fogjátok meggyőzni. Hogy kinek lesz igaza az idő eldönti. (én egyébként inkább Firpo hadnaggyal értek egyet, pedig nem vagyok vallásos 😊 )
több mint 6 éve
És miből gondolod, hogy eldobják a jövőt?A feltétlen toleránsoktól, a véleményelkerülőktől, a PC-ktől, a rövid távú jófejektől, aki a jövőt odadobják.Mitől félsz?Még mi vagyunk itthon. Még mi engedünk. Még, és én még szeretnék itt élni úgy, hogy itthon vagyok.Szíved joga, csak akkor ne kérd számon őket, hogy ők sem akarnak engedni neked bizonyos dolgokat.De én meg pont nem akarom engedni, pont ez a lényeg. Na végre!Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 6 éve
A feltétlen toleránsoktól, a véleményelkerülőktől, a PC-ktől, a rövid távú jófejektől, aki a jövőt odadobják.Mitől félsz?Még mi vagyunk itthon. Még mi engedünk. Még, és én még szeretnék itt élni úgy, hogy itthon vagyok.Szíved joga, csak akkor ne kérd számon őket, hogy ők sem akarnak engedni neked bizonyos dolgokat.De én meg pont nem akarom engedni, pont ez a lényeg. Na végre!Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Mitől félsz?Még mi vagyunk itthon. Még mi engedünk. Még, és én még szeretnék itt élni úgy, hogy itthon vagyok.Szíved joga, csak akkor ne kérd számon őket, hogy ők sem akarnak engedni neked bizonyos dolgokat.De én meg pont nem akarom engedni, pont ez a lényeg. Na végre!Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 6 éve
Még mi vagyunk itthon. Még mi engedünk. Még, és én még szeretnék itt élni úgy, hogy itthon vagyok.Szíved joga, csak akkor ne kérd számon őket, hogy ők sem akarnak engedni neked bizonyos dolgokat.De én meg pont nem akarom engedni, pont ez a lényeg. Na végre!Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Szíved joga, csak akkor ne kérd számon őket, hogy ők sem akarnak engedni neked bizonyos dolgokat.De én meg pont nem akarom engedni, pont ez a lényeg. Na végre!Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 6 éve
De én meg pont nem akarom engedni, pont ez a lényeg. Na végre!Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Most mi zavar pontosan? Hogy ők nyilvánosan teszik, vagy hogy te nem? Tedd te is nyilvánosan, ha ezt szeretnéd! Ha atrocitás ér majd emiatt, érted is ki fogok állni. Ha te nem akarod nyilvánosan gyakorolni, szíved joga. Csak ne akard megtiltani másoknak, hogy ők így cselekedjenek.Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 6 éve
Csak egy egyszerű kérdés: a vallásgyakorlás mehet a munka rovására?Nem tudom, ez nem a munka rovására ment. Mondjuk egy bárban, kávézóban, moziban, könyvtárban, múzeumben vagy rendelőben hirtelen egy vendég leborul a földre Mekka felé.
NB2
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Csak egy egyszerű kérdés: a vallásgyakorlás mehet a munka rovására?
több mint 6 éve
Hol írtam ilyet Jóska?Szerinted a muszlimok nem vetik meg a hitetleneket?Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Akkor te mindenképp keresd vissza diverdoc posztját.
Sobri Jóska
Én nem fogok vallás, bőrszín, nem, szexuális orientáció, stb. mentén válogatni. A "darabja válogatja" elv szerint élek. Ennek alapján van jó muszlim, rossz keresztény és vica versa. És így tovább. Sokkal tisztább így számomra az élet, minthogy mindenkihez előítélettel álljak. Majd kialakítom én a saját véleményenet, nem kell hogy fogják a kezem ehhez.
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 6 éve
Ok, ők. Természetesen legyünk PC-k. ŐK, természetesen. Ezt nem is vitatom, csak ezt a vallásosságot miért kell kihozni a közterületre? Minket - engem is - azzal sulykoltak annó, hogy a vallás az magánügy. Ok, elfogadtuk. Ők??Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Szerinted a muszlimok nem vetik meg a hitetleneket?Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
gdavid
Akkor te mindenképp keresd vissza diverdoc posztját.
több mint 6 éve
Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúk, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.Nem ezek, ők. Ha ők neveznek téged "enneknek", akkor az számodra elfogadható? Jól sejtem, hogy nem?
Charlie Firpo
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 6 éve
Az a probléma, hogy az európéer tolerancia egyoldalú dolog, amit a muszlimok élveznek, de nem viszonoznak.Tiltakozom, én intoleráns vagyok! (gondolkodom)
Ezért lúzerkedik Európa, ezért kell ez ellen tenni, és ezt érzékeli jól Orbán.
Sobri Jóska
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Az a probléma, hogy az európéer tolerancia egyoldalú dolog, amit a muszlimok élveznek, de nem viszonoznak.Ezért lúzerkedik Európa, ezért kell ez ellen tenni, és ezt érzékeli jól Orbán.
több mint 6 éve
Mondtam neki, hogy hazazavartam volna. De persze én vagyok a intoleráns. A 10 meg, nem minősítem, mindenkinek megvan az érdeke.Hát 10-0 arányban megszavazták, hogy szabad. Veled 10-1 lett volna. Szar dolog a többségi döntés, de a demokrácia már csak ilyen.Én - nyilván, mint rasszista kissebséggyűlölő, nacionalista nyilas és főleg fasiszta - azt mondtam volna, hogy ezt itt ne, gyakorold a vallásod otthon. Dehát én a kluklux vagyok.Akkor pedig cselekedj, ne itt siránkozz!Még - senki.És ki tiltja meg?Lájk, csak én intoleráns rasszista vagyok, karnék némi beleszólást a (nem azén) gyermekeim jövőjébe.Ha neked ez jó, legyél rasszista! Liberális világ van, megteheted 😂Jó nagy baromság, csak ez itt - eddig - nem volt megszokott.Remélem, nem szaggatom föl az itt jól lerakott, megágyazott, selymesen elterülő momentumos jövőt.Nem akarok személyeskedni, de teszek rá, hogy ki mikor imádkozik. Akkor csinálod amikor csak akarod, mint amikor nálunk óránként kijárnak cigizni. Csak férjen bele az ima is a ”cigiszünetbe” és ha munka van akkor ne menj addig. A zöld szőnyeges gádzsi is mehet nyugodtan, de ha meló van és nem dolgozik, senki nem lesz megértő!
Ma azaz most épp mesélte nekem egy barátom (pápista), hogy a munkahelyén, ami sajna közhivatal, ahol ő szolgáltat, megjelent egy zöld szőnyeges lány, hogy ő délután egykor imádkozni fog, és nem érdekli a többi ember. Imádkozott allahhoz.
A munkahelyi kollektíva 10-0 arányban megengedő volt.
Másnap már ketten imádkoztak, előtte a mosdót elárasztották mosakodás címen. DE imádkozhattak álláhhoz.
Boldog, szép jövő.
Én, mist pápista, mikor gyakorolhatom majd ilyen nyugodtan a vallásom ebben a szép, ám de toleráns fővárosban??? (Volt olyan kolégám, aki megjegyezte: Miezaszaranyakadban??? Azóta minden nap ott van.)
Elérhetőség a szerkesztőségben...
Charlie Firpo
Mondjuk jó nagy baromság vallási témát így felhozni. Nekik az a normális ha naponta ötször csináljak, nekünk meg elég este, vagy egyszer egy héten. Ettől meg munkahelyen első a munka, ha keresztény, ha muszlim, ha hitgyulis...
Klaci79
(Láttam már sok mident.)
Én meg, nyilván rasszista egy szar vagyok, nem akarom ezt. Ennyi. Te akard, nyugodtan.
Charlie Firpo
Klaci79
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
gdavid
Charlie Firpo
u.i.: ezek szerint a barátod is egy migráns simogató... Kezd vele az elbeszélgetést erről a hallatlan viselkedésről!
gdavid
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
Nem random helyen, hanem egy helyen - amit nyilván nem írok le - tehát egy helyen, ahol sokan vannak, más vallásúak is, mások is. Ez sosem volt probléma, csak ezek mások.
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.