Soccer

41 feliratkozó

2 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 487 — #NoStress
B+, hat perc van hátra, amikor a szpíker elkönyveli a kiesést.
nagylaza, főpohárnok
És nem igaza volt?!
De nem meglepő, az izlandiaknal játszott Ibra magic.

2 hónapja
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 162
bárki meglepődött? tudtuk hogy ez lesz amikor lefújták a tavalyi szezont
remontada

Én igen. Hiszen mást olvastam itt
Itt nagyjából Mki meg volt győződve hogy eto bajnoki cím kell mert akkor jön majd a két európai csoportkörös csapat. Egyedül én próbáltam érvelni h arra nagyon pici lesz az esély. Bar őszintén szólva még nekem is nagyobb elvarasaim voltak, mert abból indultam ki hogy majd a BL selejtező második körében fog kiesni … nembaj ok a nehezebb utat választják. Respekt.
csebi
Én érveltem amellett, hogy jót tesz a magyar labdarúgásnak az Eto bajnoki cím és tartom is, attól függetlenül, hogy alakult ez a BL meccs.
Ugyanis sokkal egyszerűbben odajuthat(ott) volna az Eto a csoportkörbe a BL-ből, mint Konferencia ligából. Attól mert rögtön az első körben kizúgtak, a fenti állítás igaz marad.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
2 hónapja
ozibozi New York Giants 22 483
Azért a vikingek legyőzték már az elmúlt 1-2 évben a C.Bruges és a Panathinaikos csapatát is, szóval egy gyenge magyar bajnokság győztese miért lenne olyan nagy meglepetés. Azok az idők már elmúltak.
2 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 007 — Lucas Scott
bárki meglepődött? tudtuk hogy ez lesz amikor lefújták a tavalyi szezont
remontada

Én igen. Hiszen mást olvastam itt
Itt nagyjából Mki meg volt győződve hogy eto bajnoki cím kell mert akkor jön majd a két európai csoportkörös csapat. Egyedül én próbáltam érvelni h arra nagyon pici lesz az esély. Bar őszintén szólva még nekem is nagyobb elvarasaim voltak, mert abból indultam ki hogy majd a BL selejtező második körében fog kiesni … nembaj ok a nehezebb utat választják. Respekt.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
2 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 861 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
bárki meglepődött? tudtuk hogy ez lesz amikor lefújták a tavalyi szezont
remontada
Tudtuk már akkor a Vikingur elleni kiesést ilyenkor?
Ember akkor a lottószámokat dobd már be ide, mert én nem tudtam ezt se meg azt se.
2 hónapja
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 700 — ellenIktriad / a héber pöröly
na mindegy, a belváros szép volt

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
2 hónapja
davemayer Chicago Bears 15 779 — "Grammar maci"
Felidei vezetésröl nem nyerni + ilyen első 20 percet nyomni a második félidőben - na ez a szégyen

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
2 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 861 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Legyünk pozitívak, így a Vasas-ETO a nyitókörben vasárnap lesz, amikor Pesten leszek, így tudok menni
2 hónapja
Nandito Tennessee Titans 3 401 — Titans fan
Bohócok ezek, nem focisták.

Music City Miracle
2 hónapja
remontada San Francisco 49ers 2 325
bárki meglepődött? tudtuk hogy ez lesz amikor lefújták a tavalyi szezont
2 hónapja
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 170 — Illegális gyakorló
Szépvótgyőr

2 hónapja
Szokol Pittsburgh Steelers 7 491 — Steelers fan
Mondjuk ez ciki
2 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 505 — Így remélem megfelelek nektek.....
Gyalázat akár hogyan is....
2 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 007 — Lucas Scott
Két csoportkörös csapat. Hat persze …

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
2 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 252 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ennyit az Etoról

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
ozibozi New York Giants 22 483
10 beadásig számoltam hogy 10x viking fejelte ki. Utána már nem számoltam
2 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 252 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
A Győrnek volt egyáltalán volt helyzete a második félidőben

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 454 — beers & Packers
B+, hat perc van hátra, amikor a szpíker elkönyveli a kiesést.
2 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 713 — "Montoya por favor!"
Mindig meglep hogy az elinflált magyar klub foci mindig hoz remek történetet, mint egy izlandi gárda elleni kiesés

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
2 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 505 — Így remélem megfelelek nektek.....
Azèrt ez így akkor is gáz....
2 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 252 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Vitális nagyon szar ma. Is.
nagylaza, főpohárnok
Nagyon betett a Győrnek az edző lelépése

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 454 — beers & Packers
Vitális nagyon szar ma. Is.
2 hónapja
Kenny Atlanta Falcons 12 022 — Omar's Coming Yo!
nulla game plan, össze-vissza futkosnak.

2 hónapja
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 700 — ellenIktriad / a héber pöröly
Hazai pályán védekezik a Győr a továbbjutásra álló Viking Úr ellen. Nem szép.
nagylaza, főpohárnok
félidő összezavarta a srácokat