Soccer

42 feliratkozó

több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
közben Konferencia Ligában ne felejtsük el, hogy a Gzira tegnap döntetlent játszott Ausztriában, a Wolfsberger ellen. nagyot megy a máltai csapat, mert leőző körben a Nist búcsúztatta (többek között annak köszönhetően, hogy a 94. percben egyenlített idegenben, és a hosszabbításban is hátrányból mentette tizikre). visszavágón épp Máltán leszek kedden, csak mivel kocsinál lesz a szerelő, ezért nem fogok tudni kimenni, pedig érdekelne.
ma meg Lettországban tolja a Hibernians (legutóbbi bajnok), ők észt csapatot búcsúztattak előző körben, a Hamrun pedig a Levszki Szófiát fogadja ma (ők a bosnyák Mostart ejtettek ki kettős győzelemmel).
nagyon szurkolok hátha a 3ból egy bejut a csoportkörbe, mert akkor ősszel biztos kimennék vmeik meccsre.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 272 — Axel Foley
Olasz csatár Újpesten.
Serie A-s tapasztalat (pesszimisták szerint kevés az 1perc), hatalmas rutin (pesszimisták szerint nem jó jel, hogy minden évben másik fos csapatban játszott), korosztályos válogatott (pesszimisták szerint azóta se jutott eszébe semmilyen válogatott edzőnek behívni bárhová).
Ki állít meg minket? (pesszimisták szerint hétvégén a Puskás)

Szerkesztette: Bazzani

több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Azosztigen.



empty taxi
A Rókák 100 millát kérnek érte. Elég kemény.
Tony Adams
Jól sejtem, hogy a visszadobott ajánlat is már erősen sok érte?
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 941 — Colts Fan
Azosztigen.



empty taxi
A Rókák 100 millát kérnek érte. Elég kemény.
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 353 — NFL bracket champion '26
Azosztigen.




Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
visszajon a ket focizni tudo kpjuk lesz itt baj.
De nyerheto, sot.
Kenny
nem értek veled egyet. sztem mákunk volt, jobb ez az azeri csapat nálunk, csak nem jött ki nekik igazán a lépés. sztem simán bedarálnak minket az üllőin.

amúgy a fradi gólja csak sztem volt les? nem Boli volt lesen hanem még mielőtt kialakult a kavarodás a Fradi játékosa lesről visszajöve startolt a labdára. lehet ténylegesen nem ért hozzá, de labdára mozdult és az azeri védőkre gyakorolt nyomást, akik így nem tudtak felszabadítani.
amúgy Botka is megúszta a második sárgát ...
btw: ez a védelem, a mostani Dibusszal gyötrelem, életveszély.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
M4 sport műsor:
Zorja Luhanszk (ukrán)-Universitatea Craiova (román) 19.30
Sepsi OSK (romániai)-Djurgardens IF (svéd) 20.00
😊
zeman zemanla
Nálam a Kisvárda meg a Vidi meccse van beírva az M4-re ma.
zacknorb
A teljes forduló programja...




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 069 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
M4 sport műsor:
Zorja Luhanszk (ukrán)-Universitatea Craiova (román) 19.30
Sepsi OSK (romániai)-Djurgardens IF (svéd) 20.00
😊
zeman zemanla
Nálam a Kisvárda meg a Vidi meccse van beírva az M4-re ma.
több mint 3 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
M4 sport műsor:
Zorja Luhanszk (ukrán)-Universitatea Craiova (román) 19.30
Sepsi OSK (romániai)-Djurgardens IF (svéd) 20.00
😊




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 941 — Colts Fan
több mint 3 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 335


Figyeld a labdát 😊
több mint 3 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 335
Fuh.
- A magyar Essien kétszer csinált olyat, amiben engem ifiben azonnal lekaptak. A második félidőben QA kontra, az ívelt labdát a félpályán visszafejelné neki a védő, az meg áll és néz... el is hozták..
- Botka nagyon instabil sajnos.
- A hátsó Mmaee életveszély, olyanokat csinál néha, hogy nem merek odanézni...
- Tökmaggal egyel kevesebben vagyunk, nem tudom mi van a szerződésében, lehet Hajnalék a tonnányi pénz mellett állandó játéklehetőséget garantáltak neki, csak erre tudok gondolni, de hogy a csávó középen el van veszve, az mondjuk Csecsetszop hibája, de hogy kapura amúgy semmilyen veszélyt nem jelent, sőt, a kevés támadásunkat is megakasztja, hát siralmas. Legalább kapná le vagy ültetné padra, meccsek, továbbjutások, mehetnek el a csávón.. amikor támadtunk, második félidő, talán 75. perc körül, két szép passz középen, játszanánk meg Tökmagot, az meg áll mint egy faszent, majd amikor megelőzik, széttárja a karját, beszartam.
Kegyetlen nehéz lesz a visszavágó, de a hazai pálya sokat segíthet. Ha valahogy nyerünk, akkor az EL-csoportkör megvan. Hajrá!

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 855 — The Mathematician
Az a baj, hogy olyanok a Fradi játèkosok gyakran, mintha birodalmi lèpegetők lennènek. Talán Traorènak van meg a sebessége meg nèha Tökinek amikor van ereje megindulni. De egyébként vhogy lassúnak tűnik az egèsz csapat....ez nem károgás vagy leszólás így èrzèkelem. Az a szerencse, hogy sikerült magunkhoz lassítani őket (mèg ha hülyèn is hangzik) a Slovan ellen is ezt èreztem, meg már tavaly is, ès amikor jött egy gyorsabb csapat akkor bajban voltunk. Meglátjuk mi lesz, de sebességben nagyon előre kellene lèpni ha akarunk mèg többet (fejben is)
dande2
valszeg rebrov távozásával az edzések intenzitása is esett így hiányzik az az extra ami kellene

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 650 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az a baj, hogy olyanok a Fradi játèkosok gyakran, mintha birodalmi lèpegetők lennènek. Talán Traorènak van meg a sebessége meg nèha Tökinek amikor van ereje megindulni. De egyébként vhogy lassúnak tűnik az egèsz csapat....ez nem károgás vagy leszólás így èrzèkelem. Az a szerencse, hogy sikerült magunkhoz lassítani őket (mèg ha hülyèn is hangzik) a Slovan ellen is ezt èreztem, meg már tavaly is, ès amikor jött egy gyorsabb csapat akkor bajban voltunk. Meglátjuk mi lesz, de sebességben nagyon előre kellene lèpni ha akarunk mèg többet (fejben is)
több mint 3 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 158 — Illegális gyakorló
Ahhoz képest, hogy a lengyel bajnoknak itt gurítottak egy ötöst, a svájciak meg kaptak hármat, az x messze nem a világ vége. Az is látszik, hogy ezek nem a vurstliban lőtték a zsinórban 9 csoportkört.
De ha a visszatérőiket is beleveszem a képletbe és azt, hogy helyenként elég meleg volt a helyzet, akkor ki kell mondani, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat még a telt házas hazai pályán sem. Egy biztos, ennyi bal faszság hátul nem fér bele... De a Slovan visszavágón látott játékkal és hozzáállással hozható.
Mondjuk olyan megérzéssel ültem le a meccs elé, hogy vagy erre, vagy arra, de kb már ma eldől. Hát eléggé nem 😊

több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Nehéz lesz, de most azt mondom hogy irányitva a játékot, megbecsülve a labdát és így a labdabirtoklast hozva a vége felé nyerhető lehet ez a párharc. Ők játszanak hetvegen + utaznak is, ezt erőnlétben muszáj kihasználni.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Csak a kommenteket olvasva azt hinném 4-1 az azerieknek.
Bazzani
Sokan szerették volna...

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Végre már lecserélték Laidounit...A 70. perc óta vonszolta magát a csávó,egész meccsen egy rakás szar volt,eladott labdák,felesleges szabálytalanságok,rossz döntések+a gólt is miatta kapták...
JoeyPorter
Tokmac jateka is nevetseges az elmult 3-4 meccsen. Igazabol miota hosszabbitott, mintha levezet.
Stez
Elotte is, kb masfel éve nem képes stabilan jobb teljesitmenyre

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 3 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
örülünk Vincent? vagy ahogy dave mondta, most kellett volna nyerni, mert a visszavágó nehezebb lesz?
NB2
Ha azt a tendenciát nézzük,hogy minden visszavágó meccsen sokkal jobban játszott a Fradi akár még bizakodni is lehet.Bár kíváncsi leszek én is arra két játékosra,akik nem játszottak de cserébe ódákat zengett mindenki róluk.

több mint 3 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 789 — Omar's Coming Yo!
visszajon a ket focizni tudo kpjuk lesz itt baj.
De nyerheto, sot.

több mint 3 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 212 — no es importante
Csak a kommenteket olvasva azt hinném 4-1 az azerieknek.
Bazzani
Hát visszatér a két kulcsemberük és az 1-1 abszolút hízelgő eredmény a kinizsire nézve


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 789 — Csodabogár
Csak a kommenteket olvasva azt hinném 4-1 az azerieknek.
Bazzani
Nem álltak tőle messze

több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 272 — Axel Foley
Továbbmegy a fradi.
Idegenben jó az iksz.

több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 29 629 — nabege2@yahoo.com
örülünk Vincent? vagy ahogy dave mondta, most kellett volna nyerni, mert a visszavágó nehezebb lesz?
több mint 3 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
7 perc, most kell megtenni az azeri gólt
r.baggio
Legalább a körmét nem kellett lerágnia annak aki megtette.