Soccer
41 feliratkozó
több mint 12 éve
azon gondolkodtam, hogy ha ezt az esetet vesszük alapul, GLT mellett, akkor elég nagy katyvasz lehet.mert ugye a leshelyzet nem tárgya a "videobirónak", azaz ebben az esetben ha a taccsbíró elengedi a lest, majd abból születik egy gól (mint az angol meccsen), akkor az már visszanézhető lesz, és meg is adják vszleg. annak ellenére, hogy jó eséllyel azt is látja majd a RA, hogy les volt, mégse tehet semmit, a gólt meg kell adni.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Én még mindig inkább amellett vagyok, hogy kevés a bíró. Maximálisan megértem őket, hogy gyors a játék és nem látják rendesen mi történik. Mit nekünk chips a labdába, meg sasszem, hát még egy kockafejű amelyik egy sötét szobában videózgat. Úgyhogy ezúton elindítom a "Minden játékos mellé egy bírót" kampányt... 😀Matthew99most olvasom, egy elméletileg szakértői blogon, az NST-n ilyet írnak:
"de azt is ismerjük el, az ítéletek övező örökös vita és háborgás pont annyira a játék része, mint a sorfal vagy a sárga lap"
örülök, hogy empty taxi-nak még az aláírásába is bekerült az egyik mondatom, nekem is egyre jobban tetszik 😀
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Én még mindig inkább amellett vagyok, hogy kevés a bíró. Maximálisan megértem őket, hogy gyors a játék és nem látják rendesen mi történik. Mit nekünk chips a labdába, meg sasszem, hát még egy kockafejű amelyik egy sötét szobában videózgat. Úgyhogy ezúton elindítom a "Minden játékos mellé egy bírót" kampányt... 😀
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 12 éve
Azt mondod, hogy még rosszul is helyezkedett? 😛Végül is ő csak a bíró, akinek a felelőssége, hogy megadjon egy szabályos gólt, tényleg mindent tökéletesen csinált... Az, hogy vak volt a vonalbíró (is), még egyáltalán nem menti a vezetőbírót.Te biztos láttad volna Kassai szemszögéből.szaba
Btw nagyon komoly ez a Beszólás című műsor a sportklubon 😊Jakehomer
Kb tíz méterre volt, ja, látnia kellett volna. Régebben nem volt ennyi balfasz asszisztens, akikre a bíró kenhette a saját hibáját.Jakehomer
"kellene szemüveg?"
"hello én vezettem az angol-ukrán meccset"
"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
szó nincs videobíróról. csak a gólvonal technológia. vszleg a kint volt bent volt sem lesz téma, csak a gól.https://twitter.com/SeppBlatter/status/215372031506657281jól értem, hogy továbbra sem a videóbíró a téma, hanem a labdába épített chip? Ez is jó mondjuk, ha lesből szerzel gólt/les miatt tévesen nem adják meg, az nem baj, de ha ilyen átment-e a vonalon, akkor az ellen tenni kell...fetomy
jóreggelt!gabtsi
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
mivel e remek sportág, a labdarúgás folyamatosságát, lendületét nem szakíthatják meg, így csak az olyan ötlet játszik, ami azonnal segít a bíróknak a kétes szituáció eldöntésében...https://twitter.com/SeppBlatter/status/215372031506657281jól értem, hogy továbbra sem a videóbíró a téma, hanem a labdába épített chip? Ez is jó mondjuk, ha lesből szerzel gólt/les miatt tévesen nem adják meg, az nem baj, de ha ilyen átment-e a vonalon, akkor az ellen tenni kell...fetomy
jóreggelt!gabtsi
és komolyan, egyesknek még mindig az a problémája, hogy "milyen alapon dől el", milyen meccseken használják majd az esetleges technológiát, a kisebb ligák csapatait mekkora igazságtalanság éri így 😂
tegnap este amúgy a Kossuth rádióban Both József, a magyar edzői szakma prominens képviselője arról beszélt, hogy ez a helyzet őt arról győzte meg VÉGLEG, hogy nem kell semmilyen újítás, a kedvenc kommentem pedig az volt egy másik fórumról, hogy "épp az adja a labdarúgás szépségét, hogy ilyen dolgokról hónapokig, évekig beszélünk"... óriási 😀
Puzsér 😀
http://mno.hu/fourfourtwo/puzser-szerint-ertelmetlen-futballt-nezni-videobiro-nelkul-1084738
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
De a chipes labdának szeme lesz. 😀Aztán majd megmondja, hogy kezezett-e egy playa, jogosan kap sárgát, jogosan kap pirosat, szabálytalankodott-e tényleg.
Bár nekem az is eszembejutott, hogy manapság úgy is gyakorta találkozunk valamilyen álattal, ami bemegy a pályára, szerintem be kellene idomítani a madarakat, a mókusokat és a nyesteket, hogy rikácsoljanak leshelyzetben, szabálytalanságnál, gólnál.
több mint 12 éve
https://twitter.com/SeppBlatter/status/215372031506657281jól értem, hogy továbbra sem a videóbíró a téma, hanem a labdába épített chip? Ez is jó mondjuk, ha lesből szerzel gólt/les miatt tévesen nem adják meg, az nem baj, de ha ilyen átment-e a vonalon, akkor az ellen tenni kell...
jóreggelt!gabtsi
több mint 12 éve
németek se csináltak semmitfetomyDehogynem. Gomeznél volt kb1 percig a labda a 3 csoportmeccs során, és rúgott 3 gólt. Ez azért tőle már teljesítmény 😀 😀 😀 😀
több mint 12 éve
https://twitter.com/SeppBlatter/status/215372031506657281jóreggelt!
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
szaba
10 680
Ja, ez nem az NBA, hogy kompenzálgatunk. 😊Amúgy meg tiszta leshelyzet volt előtte az ukránoknál, úgyhogy csak gyorsan kompenzáltak! 😊zavi27Jó, hogy a kettő nem üti ki egymást hanem erősíti 😀Matthew99
több mint 12 éve
Amúgy meg tiszta leshelyzet volt előtte az ukránoknál, úgyhogy csak gyorsan kompenzáltak! 😊zavi27Jó, hogy a kettő nem üti ki egymást hanem erősíti 😀
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 12 éve
Te is a Fidesz-re szavaztál. 😉Azért számomra hatalmas csalódás a csigazabálók, kibaszott jól tolták selejtezőkön, nagyon ment a fiataloknak, itt az EB-n meg lófaszt se csináltak még.StezMajd a spanyolok ellen, még egyszer nem játszanak ilyen szarul, és a spanyoloknak sem jöhet mindig össze mindenGergőbácsi
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 12 éve
eaglesmcnabb: A portugáloknak a németek ellen 1 gól kellett volna, hogy ne kapjanak ki... A hollandok ellen oda kellett tenniük magukat? Na ne már... Az olaszoknak jobban oda kellett tenni magukat az írek ellen bakker...Hogy ki érdemelné meg ebből a 8 csapatból, az érdekes kérdés, mert szerintem kábé senki. A görögöknek van 1 plusz az oroszok elleni szép játékért és hajtásért, de hát az is csak 1 meccs a 3-ból, szóval lófasz, az ukránoknak lett volna az angolok elleni játékért meg ha nagyon kedves akarok lenni, akkor a portugáloknak, mert legalább próbálnak kapura lőni, de hozzáteszem egy normális tornán az is lófasz; és kábé ennyi.
Angolok nem érdemelnek szart se, undorítóan szarul játszottak, olasz meccset kevesebbet láttam, de ők se voltak húde meggyőzőek, spanyolok NO COMMENT!! franciák szintén ótvarok voltak, németek se csináltak semmit, görögöknek volt 10 jó percük a lengyelek ellen, meg egy kb. teljes az oroszok ellen, ha ezt folytatják megérdemlik, ha nem akkor kurva anyjukat, csehek is csak azért jutottak tovább mert az a csoport is szar volt, és a portugálok meg szintén nem egy nagy játékerő, de legalább nem hátul tilitoliznak. Most ebből ki nyerje? SVÁJC! Csak ők érdemlik meg, mert surranópályán így odaérni nem mindenki tud!!
több mint 12 éve
Igazad van, a 94-es is ott volt, de a döntő elhomályosította az emlékeimet 😊A 94-es, a döntőt leszámítva az volt. A két legszarabb pedig a 2004-es eb és a 2006-os vb. Ezen a kettőn együtt volt talánMennyit tudtok írni a semmiről 😀Az utolsó maradéktalanul színvonalas VB/EB az 1986-os mexikói volt (az 1998-as francia közelített hozzá). De az 1982-es spanyolt nem veri semmi, azóta sem.Dzsokijuing
Szar ez az EB oszt heló...
😀JC6
3 jó meccs.csi77
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
A 94-es, a döntőt leszámítva az volt. A két legszarabb pedig a 2004-es eb és a 2006-os vb. Ezen a kettőn együtt volt talánMennyit tudtok írni a semmiről 😀Az utolsó maradéktalanul színvonalas VB/EB az 1986-os mexikói volt (az 1998-as francia közelített hozzá). De az 1982-es spanyolt nem veri semmi, azóta sem.Dzsokijuing
Szar ez az EB oszt heló...
😀JC6
3 jó meccs.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
1. Vb-t érdemtelenül nem nyer senki (csak a németek 😊 ). Egy esetben tudtam volna ezt állítani biztosan, ha 2002-ben Dél-Korea nyer....Csúnyának csúnya lesz, verésnek verés lesz, tök mindegy ki nyer, és ha már a közelmúlt két legméltatlanabb világbajnoka csap össze, hulljon el hát az armadaGergőbácsiMeglátjuk 😉 életemben először "szorítok" majd a csigásokért 😊GergőbácsiRemélem csúnya verés lesz, amelynek elszenvedője természetesen a francai válogatott lesz. Muszáj, mert csak a spanyolok tudják megállítani kötsögéket....csi77
2. A franciák, bár rühellem őket, megérdemelten használták ki a hazai pálya előnyeit és nyerték meg '98-ban a vb-t. Megjegyzem ez a németeknek nem sikerült 2006-ban.
3. A spanyolok 2010-ben folytatták amit az eb-n abbahagytak és esélyesként sikerült behúzni a vb-t is. Most is esélyesek, de akár már a következő meccsen kieshetnek, ha 120 helyzetből nem rúgnak gólt.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Mennyit tudtok írni a semmiről 😀Az utolsó maradéktalanul színvonalas VB/EB az 1986-os mexikói volt (az 1998-as francia közelített hozzá). De az 1982-es spanyolt nem veri semmi, azóta sem.
Szar ez az EB oszt heló...
😀JC6
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
És akárhogy is nézem:Ne tévesszen meg, hogy valaki a csoportmeccseken jól játszik, nem az első három meccset kell megnyerni, hanem az utolsó hármat....A hollandok ebbe szoktak beleszaladni, gyönyörűen játszanak a csoportmeccseken, fülükön viszik a labdát, rúgnak 10 gólt, aztán a kieséses körben egy falhúgyozó csapat hazaküldi őket. Most (és 2010-ben) más volt a helyzet, de ha valahogy továbbvergődtek volna, tuti döntősök....
Csehek- semmi rendkívüli, hozzák amit tudnak.
Spanyolok- önmagukhoz képest rossz játék
Olaszok- Nem érzem az átütőerőt...
Franciák- No comment, sokkal több kell...
Angolok- Megnyerték a D csoportot, ilyen hulladék szarral... A D-csoport gyengébb volt az A-nál...
Görögük- Pfffffff. 😂
Német-Portugál döntőnek kellene lennie. Kellene... Ez a 2 csapat az, amelyik szerintem igazából megérdemelné a döntőbe jutást.Vrijbloed
Az ilyen tornákra (eb, vb) az egyenes ági kiesése szakaszra felkészített "tornacsapatok" esélyesek. Tipikusan ilyenek az olaszok. Mikor brillíroztak a csoportjukban? Régebben a németek is azok voltak, most már nem vagyok meggyőződve....
A spanyolok sem voltak ilyenek egészen 2008-ig, azóta viszont 1-0-kkal, meg 2-1-el menetelnek.
A franciák nem titkoltan a 2006-os vb-re lettek így felkészítve, döntőt is játszottak, most remélem nem! 😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
JoeyPorter
2 631
Így elbaszni :/ 😕 Simán be kellett volna húzni a csoportot,most meg éghetünk meg a spanyolok ellen 😕 😕 😕
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Mennyit tudtok írni a semmiről 😀Szar ez az EB oszt heló...
😀
több mint 12 éve
szaba
10 680
Nekik pont ezért nem kell érdemi védelem.a spanyoloknál aztán érdemi védelem van Ramossal meg Arbeloával az élen 😀mert két-három passzból felérnek a kapuig pár mp alatt, és lőnek, nem kell hozzá 80 passz és 5-6 perc 😉Rohadt jó ha felérnek a kapuig, de kb. érdemi védelem és középpálya nincs náluk sztem. A 80 passz, 5-6 perc meg azért hatásos, mert addig se támad az ellenfél, így kisebb a gólkapás esélye.szaba
meg mert a többi annyira sem érdemelné megeaglesmcnabb
eaglesmcnabb
több mint 12 éve
a spanyoloknál aztán érdemi védelem van Ramossal meg Arbeloával az élen 😀Rohadt jó ha felérnek a kapuig, de kb. érdemi védelem és középpálya nincs náluk sztem. A 80 passz, 5-6 perc meg azért hatásos, mert addig se támad az ellenfél, így kisebb a gólkapás esélye.szabaMondjuk arra még nem jöttem rá, a portugálok miért érdemelnék meg a döntőt. Sztem Llorrentében van a spanyolok hatékonysága, de VDB úgyse teszi be, mert tökfej.szabamert két-három passzból felérnek a kapuig pár mp alatt, és lőnek, nem kell hozzá 80 passz és 5-6 perc 😉
meg mert a többi annyira sem érdemelné megeaglesmcnabb
a passzolgatás meg érdemi csatársor híján sokat nem ér normális csapat ellen. Az meg nincs a spanyoloknál.
Talán a franciák ha nem játszanák ugyanezt odaérhetnek még.
5-6 percig nem támad a spanyol csapat sem csak passzolgat. Onnan egy labdaszerzés és mehet a kontra. Van erre is ellenszer, Ha betömörülsz ki tudsz védekezni egy ilyen csapatot, lásd. Chelsea-Barca, de azt nem tudod levédekezni, ha valaki 5 méteren 2őt ver a védőre :rolleyes:
a portugáloknak 2 meccsen kellett igazán odatenniük magukat, a dán és a holland meccsen. Mindkét meccsen sikerült. Miért ne érdemelnék meg?
Érdemi védelem, hát nem tudom eddig Coentraot nemigen szopatták, támadásban is odatette végre magát, pepe eddig klasszist nyújt, Bruno Alves gyakorlatilag nem vesztett fejpárbajt, Joao perreira sem mozgott szarul.
középpályán meg ott van Meireles meg Veloso, akik szintúgy jól játszottak legutóbb, annyira nem lóg lefele ki szerintem ez a rész sem.
Viszont a spanyoldrukkerek figyelmét felhívnám arra, hogy Arbeloát fontos meccsen szanaszét fogják szopatni. nem is értem mit keres a csapatban.
szerk.: Szaba szerintem elbeszélünk egymás mellett szerintem jobb lesz ha ezt most befejezem 😊 Hülye vagyok ezek szerint, de szvsz kontrajáték ellen is kell védekezni
szép cikk a spanyolokról, még EB előtt olvastam 😀
"spanyolok egyrészt címvédők, és ha egy hónappal ezelőtt nem történnek elképesztő események, most még mindig a világ uraiként emlegetnénk őket. Ugyanakkor a Real és a Barca BL-elődöntős kiesése sokat mesél a verhetetlenség mítoszának mulandó természetéről, és ha tippelnünk kéne, ezt búgja majd Del Bosque bozontos fülszőrei közé is. Llorente egydimenziósabb, mint egy ellenzéki tüntetés lekövetése az M1-en, Torresen pedig valószínűleg a saját csapattársai röhögnek a leghangosabba a kantinban. Xavi formájáról elég annyi, hogy lecserélték, amikor a Barca az életéért küzdött, Iniesta ha nem vakítana így, fel sem tűnt volna idén, Fabregas meg cserebogár. Xabi Alonsónál most már az univerzumban is nehéz lassabb élőlényt találni, Busquet legemlékezetesebb megmozdulása futballpályán pedig még mindig az Inter elleni kukucskálás.
A védőknél Piquének gyenge szezonja volt, ráadásul Puyol sérülése miatt kénytelen lesz jobbra nézve Ramos pofáját bámulni, amitől bevallottan hányingere van (vica versa). Nem egyedi eset, a keret nemzetiségei forrón rühellik a másikat, Mourinho érkezése óta még Casillas és Xavi megbonthatatlan barátsága is eltűnt. Jordi Albáról azt mondják, jó játékos, de mindenki csak gondolja, senki nem tudja. Arbeloa meg akkora középszer, hogy löncshúsos zsemlye volt a jele oviban. Szóval a védelemmel lesznek gondok, főleg, ha korábbi szokásával ellentétben a spanyol válogatott odaadja a labdát az ellenfélnek. Már megint egy fin de un ciclo?" 😊
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Cubehor
318
több mint 12 éve
szaba
10 680
Rohadt jó ha felérnek a kapuig, de kb. érdemi védelem és középpálya nincs náluk sztem. A 80 passz, 5-6 perc meg azért hatásos, mert addig se támad az ellenfél, így kisebb a gólkapás esélye.Mondjuk arra még nem jöttem rá, a portugálok miért érdemelnék meg a döntőt. Sztem Llorrentében van a spanyolok hatékonysága, de VDB úgyse teszi be, mert tökfej.szabamert két-három passzból felérnek a kapuig pár mp alatt, és lőnek, nem kell hozzá 80 passz és 5-6 perc 😉
meg mert a többi annyira sem érdemelné megeaglesmcnabb