Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
Reus hivatalosan is kihagyja a VBt - részleges bokaszalag szakadást szenvedett. 😕 Jogi Lőw viszont nem Vollandot, hanem Shkodran Mustafit hívta be a helyére. Úgyis kevés fura nevű német volt a válogatottban az elmúlt évekhez képest. És így az albánoknak is lesz kiért szorítaniuk. 😀😀
több mint 11 éve
van egy space az x és D között.www.youtube.com/watch?v=YK6x DnnUUAw#t=19Nekem úgy sem jó. 😕Bazzani
hát baz 😀😀
az egészet kopizzátok ki, az ikszdé miatt nem engedi beillesztenipetey
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
„Nehéz indulatok nélkül beszélni a helyzetről – mondta a Nemzeti Sportnak az albánok elleni meccs kapcsán Garaba Imre, korábbi 82-szeres válogatott labdarúgó. – Egyszerűen érthetetlen, hogy ezek a profinak mondott játékosok hogyan tudnak ilyen unottan, egykedvűen, lélektelenül futballozni, mint tették azt az albánok ellen. Az arcukra volt írva, hogy muszájból léptek pályára, hogy már gyakorlatilag vakáción vannak, és egyszerűen csak túl akarnak lenni a kötelező penzumon. Pedig ők a hazánkat képviselik, az országot minősítik a produkciójukkal. Nem akarok szentimentális húrokat pengetni, de én otthon is felpattanok a fotelből, ha a Himnuszt hallom. Ezeknek pedig szemmel láthatólag ez sem jelent semmit."„Ha ez a maximum, akkor azt mondom, hogy szörnyű helyzetben van a magyar futball. Tudom, majd megint lesznek, akik megsértődnek, korábban is olvastam néhány viszontválaszt a kritikákra, itthon és külföldön játszó sztárocskáktól, miközben magyarázták a magyarázhatatlant. Nem kérek tőlük semmi mást a sok millió szurkoló nevében, csak azt, hogy legalább fussák ki magukat a címeres mezben. De alighanem naiv gondolat ez is. Tele van a zsebük, luxusautókkal karamboloznak, tilosban parkolnak, rongyot ráznak, és zsebből megvesznek mindenkit. A szurkolókat nem lehet becsapni. Azt mondtam az előbb, a fiúk vakációztak az albánok ellen, de ugyanezt tették korábban a finnek és a dánok ellen is. Nincs bennük alázat, hiányzik a motiváció és az akarat" – fogalmazott a játékosokkal kapcsolatban.
több mint 11 éve
www.youtube.com/watch?v=YK6x DnnUUAw#t=19Nekem úgy sem jó. 😕
hát baz 😀😀
az egészet kopizzátok ki, az ikszdé miatt nem engedi beillesztenipetey
több mint 11 éve
www.youtube.com/watch?v=YK6x DnnUUAw#t=19hát baz 😀😀
az egészet kopizzátok ki, az ikszdé miatt nem engedi beilleszteni
több mint 11 éve
Az a gond, hogy a bajnokság végi válogatott meccsekkel mindig ez van 😕Ráadásul most olyanok vannak bent a válogatottban, akiknek tényleg nagy részük többet nem is lesz bent és ők ezt tudják és nem érdekli őket az egész, tényleg csak nyűg nekik.
több mint 11 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-nem-latom-hogy-pinter-alkalmas-lenne-a-feladatra-2341099NB2Pintérnel mikor kivalasztottak mimdemki azt mondta, hogy o majd jol rendbeszedi a tarsosagot nala nem lesz lazsalas csak kemenyseg es a vedelemet is osszerantja.
Ebbol az lett hogy meg azok a noname jancsik akiknek kozuk sincs a vallogatotthoz megis ott vannak is telibeszarjak ezeket a meccseket. Most kene megmutatni hogy igen faszajancsi vagyok megerte behivni erre mint a golyafos a levegobe ugy tolodnak jobbra es balra.
több mint 11 éve
www.origo.hu/foci-vb-2014/light/20140606-a-vilagbajnoksag-focistafelesegeinek-23-as-kerete.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-4&utm_campaign=secTalán elfér...
Azért durvák ezek a sérülések, múlt héten az írek ellen az olaszoknál dőlt ki egy fontos ember, most Reus.
Emléxem mikor nekünk sikerült lerúgni az egyik EB előtt egy dán játékost (talán éppen 90-ben).
több mint 11 éve
Ezt a 2. félidei német válogatottat elnézném 7 meccsen át Brazíliában is. Remélem Reus sérülése nem annyira súlyos. Ja és MIRO 69!!!!!iktriadÁllítólag boka szalag szakadas akkor viszont a VBnek annyi reszerol.
több mint 11 éve
Ezt a 2. félidei német válogatottat elnézném 7 meccsen át Brazíliában is. Remélem Reus sérülése nem annyira súlyos. Ja és MIRO 69!!!!!
több mint 11 éve
en.mcdonalds.fantasy.fifa.com/Itt is lesz VB játék. Gondolom lehet majd ligát csinálni, aztán mehet a móka.
több mint 11 éve
a brazilok már csak ilyenek, Taffarel is vagy fél évszázadig volt a kapusukslowmotionTaffarel legalább meghatározó kapus volt abban az időben. Kettőjüket nehéz lenne egylapon említeni.
Cesaron kis túlzással legutóbb bukták a hollandok elleni meccset, de az Interben is inkább volt bizonytalan, betliképes. Marcos is megbízhatóbb volt a 2002-es VB-n pedig akkoriban még Didát tartották a #1-nak, akinek a játéka sokban hasonlít Cesaréra.
Kíváncsi vagyok lesz-e olyan felfedezettje Scolarinak idén, mint Koreában Gilberto Silva vagy éppen Kleberson ebből a keretből.
több mint 11 éve
Iulio Cesar még mindig a brazilok kapusa? Négy év alatt nem sikerült legalább egy félig kompetens hálóőrt találni? Nem lepődnék meg, ha csak a 16 közé tudnának jutni. Aztán lehet akkora rebellió lesz belőle, hogy a VB többi részét már le sem kell játszani. 😛DoMa brazilok már csak ilyenek, Taffarel is vagy fél évszázadig volt a kapusuk
több mint 11 éve
Iulio Cesar még mindig a brazilok kapusa? Négy év alatt nem sikerült legalább egy félig kompetens hálóőrt találni? Nem lepődnék meg, ha csak a 16 közé tudnának jutni. Aztán lehet akkora rebellió lesz belőle, hogy a VB többi részét már le sem kell játszani. 😛
több mint 11 éve
oh bassza meg, Reus... :/
több mint 11 éve
hosszabbitas.hu/velemeny-2/pinyoSzabó Gábor cikke Pintérről.
"Azt álmodtam Mocsai Lajos és Pintér Attila beszélgetnek. De miről?" 😀
több mint 11 éve
nézzetek be a VB stadionokba:www.google.com/maps/views/streetview/brazils-world-cup-stadiums?gl=us
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
miközben mi itt gőzerővel készülgetünk a kazah-albán duó ellen, őszi tétmeccses ellenfelünk, Észak-Írország pedig Chile és Uruguay ellen nyomott két meccset, 0-1 és 0-2 a végeredmény. Vajon melyik országban bizakodnak jobban a szurkolók?Hörinálunk, mert tudjuk, hogy Pinyő csak altat, az uruk meg a cseresznyések viszont nem akarnak megsérülni egy héttel a vb előtt.
plusz nem játszott Suarez, az mínusz három gól 😊
több mint 11 éve
A 2013/14-es idény Európa válogatottja:#1 Courtois - Lahm, Benatia, Godin, Alaba - Koke, Gabi, Vidal - Ronaldo, D. Costa, Suarez
#2 Neuer - Juanfran, S. Ramos, Chiellini, R. Rodríguez - Y. Toure, Rakitic, Di Maria, Reus - Messi, Ibrahimovic
www.zonalmarking.net/2014/06/02/european-team-of-the-season-201314/
több mint 11 éve
Most nem azért, de Korhut hogy kerül ide? Oké volt egy rossz lövése (volt már sok mindenkinek szerintem, hogy lecsúszott igen ennyire is), de egyébként szerintem a tökéletes megoldás balhátvédnek a válogatottba is. 😉Eddig legalább a barátságos meccseken elpicsáztunk mindenkit. Most már azokon sem nagyon nyerünk, max megverjük a 3244352. helyen álló kis csapatot szenvedve, egy góllal.
Egyébként meg továbbra is azt mondom nem érdekes Pintér mit mondd vagy tesz, ne ezért akarjuk leválatni, mint edzőt ha valamit számon lehet kérni rajta, akkor az max a tegnapi, de az meg egy szar barátságos meccs volt, ahol tesztelte a játékosokat és ennyi, majd az EB selejtezőkön kongassuk a vészharangokat, ha kell. A taktikáról meg annyit, hogy 2 nap alatt nem lehet taktikát kialakítani, egyelőre azt keresi kikre számíthat az EB selejtezőkön, taktikát majd max a selejtezőkön látunk (persze ott se valami nagyot, mert ez egy válogatott nem egy klub csapat, itt komoly taktikát kialakítani csak a világversenyeken lehet).Addig, amíg keresi a válogatottját addig meg röhögjünk a faszságain és ne temessük előre a válogatottat szerintem (szeretek pozitív lenni na). 😉Jughead
Örülök neki hogy ennyire pozitív vagy, de én már nem tudok hinni a tökéletesen zselézett hajú válogatottban, túl sokszor okoztak csalódást.
Pintér pedig már a mostani meccsen lekezdett bízni, mi lesz majd ezek után? Kíváncsi vagyok mikor jut el a "kikaptunk mert valakifellocsoltaapályát" szintre.
több mint 11 éve
Jajám. Én ezért egész máig azt hittem döntetlen lett 😀Az ominózus szabadrúgásról (amiből lekontráztak minket) nincs fent videó valahol? Pont átkapcsoltam és lemaradtam az esetről.Tonybasszus mki a Taken 2-t nézte inkább? 😀csebi

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
Az ominózus szabadrúgásról (amiből lekontráztak minket) nincs fent videó valahol? Pont átkapcsoltam és lemaradtam az esetről.Tonybasszus mki a Taken 2-t nézte inkább? 😀
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Az ominózus szabadrúgásról (amiből lekontráztak minket) nincs fent videó valahol? Pont átkapcsoltam és lemaradtam az esetről.
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
több mint 11 éve
miközben mi itt gőzerővel készülgetünk a kazah-albán duó ellen, őszi tétmeccses ellenfelünk, Észak-Írország pedig Chile és Uruguay ellen nyomott két meccset, 0-1 és 0-2 a végeredmény. Vajon melyik országban bizakodnak jobban a szurkolók?
