TV, rádió

18 feliratkozó

több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Sobri azért ne hasonlítsuk már össze, hogy vki leköpése után hajlandó bocsánatot kérni, illetve hogy vki ezt többször megteszi különböző okok folytán. Ha még köpésért sem kért volna bocsánatot, az már nem tudom milyen mély szint lenne...

fetomy: ebben a köpés dologban nagyon nem értünk egyet. Aki képes bárkit leköpni, mert ez a vitarendezési módja, az egy szánalmas alak. Teljesen lényegtelen, hogy részeg volt, vagy józan. Erre nincs mentség. Ez nem az az eset az én értékrendem és erkölcsi normáim szerint, ami el van intézve egy bocsánatkéréssel. Ez a minimum, de ettől még sztem az emberek jelentős többsége Jerzy helyében úgy viselkedne, hogy a feje tetejére is állhat, akkor is ott marad a tüske. (Csak hát Jerzy hányattatott sorsa miatt még ennyi önbecsülést sem szedett magára) Akiben csak egy pici intelligencia is van, az nem tesz ilyet. Százszor bocsánatot kérhet, de ez a cselekedet olyan szinten megalázó a másik számára, hogy speciel én sem értem, hogy Jerzy miként állhat ilyen kedvesen ugyanahhoz nőszemélyhez.

Tehát igen, egy normál erkölcsi normákkal rendelkező embernél kiverte a biztosítékot. Ugyanúgy mintha lopott volna. Jogilag van különbség köztük, erkölcsileg semmi, mindkettő súlyosan elítélendő cselekmény. Egy unintelligens, hiú, féltékeny, törtető hülye picsa, aki semmiféle önkontrollal nem rendelkezik.

Ettől függetlenül ezt a játékot okosan játssza, az összes párbaján őt vártam vissza. De egy roncs az ember és ez kiderült a köpésnél, kiderült a Vacsoracsata eredményhirdetésénél. Na az is pl hányingerkeltő viselkedés volt. Tönkretenni egy jó hangulatú estét és elrontani mások örömét. Pl ezután elnézést kért? Mert Anikó ilyen hisztijei után szokta azt mondani, hogy bocs, túlreagáltam. Évának ezt egy köpés után sikerült megtennie, de ezért még nem lesz megbánások hősnője, mert ezek után ez azért tényleg a legminimálisabb elvárás.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 054 — #NoStress
Nekem meg van olyan ismerősnőm aki 28 éves korára családanya,van munkahelye, van egy szerető családja nem mellesleg normális,nem issza talajrészegre magát az első adandó alkalommal,most az anyagiakba ne is menjünk bele.
Nehogy már az Éva féle selejt legyen a nőmodell...Bazzani
Éva nem nőmodell, se nem etalon. Egy szociopata agyhalott, szerintem ez senkinek nem kétséges, senki sem látja másként.
De nem azért, mert nem sikeres.
Sok nem sikeres embert ismerek, akik nem szaremberek, csak mondjuk nem volt szerencséjük se a pálya- se a párválasztással, és sok sikerest (családanya/apa, munkahely, szerető család) aki meg egy igazi trágyakupac.
Nem a munka- és családbéli sikeresség egy ember fokmérője.
Kicsit diferenciáltabb ennél a dolog.
De téged se irigyellek, szar lehet a világ színek nélkül, minden fehér vagy fekete...

több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Nekem meg van olyan ismerősnőm aki 28 éves korára családanya,van munkahelye, van egy szerető családja nem mellesleg normális,nem issza talajrészegre magát az első adandó alkalommal,most az anyagiakba ne is menjünk bele.
Nehogy már az Éva féle selejt legyen a nőmodell...Bazzani
Hát igen, és kétségkívül úgy működik a világ, hogy két féle életút van egy nőnek. Az általad említett egy minta nő, csodálatos, tökéletes. A másik Éva, aki egy szardarab senki. Na ezt szeretem az emberekben. Az eszméletlenül hülye általánosításokat, és a szélsőséges álláspontokat. Azt meg végképp, mikor az emberek ítélkeznek össze-vissza, miközben közük nincsen a "szentéletűséghez", csak mások negatív tulajdonságai undorító szarok, a sajátok, illetve számukra pozitív személyek negatív tulajgonságait meg elhomályosítják a jók.

Ja, azt meg senki nem mondta, hogy Éva a nőmodell. Csak azt, hogy nem egy út van, ami helyes, és attól még, hogy valaki pl. 28 évesen még nem alapított családot, semmit nem jelent.

Példa kedvéért nagynéném idén 30 éves, és csak 29 évesen lett olyan párja, aki a férje már, és gyereket is várnak, jó munkája van, minden idilli. De 27-28 évesen még senkije nem volt. Ráadásul még a családja, gyökerei sem mondható hozzá közel állónak. Ettől függetlenül egyáltalán nem rossz ember, de mostmár legalább tudom, hogy Bazzani szerint két éve még ő is az aljanép tagja volt.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley
Nekem meg van olyan ismerősnőm aki 28 éves korára családanya,van munkahelye, van egy szerető családja nem mellesleg normális,nem issza talajrészegre magát az első adandó alkalommal,most az anyagiakba ne is menjünk bele.
Nehogy már az Éva féle selejt legyen a nőmodell...

több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 054 — #NoStress
A Viszont arról, hogy Éva leköpte Jerzyt kajakra bebaszva annyit, hogy Éva bocsánatot kért utána többször is, és Jerzy megbocsátott neki. Akkor innentől nem a mi dolgunk ezt megítélni.Sobri Jóska
Évát ebből szerintem megítélhetem, a részegség nem mentség, az ital nem rosszá hanem igazzá tesz. Ez a nő ennyit ér valójában. Az meg hogy bocsánatot kért... minden idióta bocsánatot kérne ebben az esetben, ettől nem nőtt a szememben.JayB
Nem is neked írtam 😛
Soldi domborítja ki Anikó erényei között teljesen jogosan a megoldásra való türekvést, a bocsánatkérésre való hajlandóságot és emeli piedesztálra mint becsülendő tulajdonságot, a megbocsájtás képességét.
Nos kiderült, hogy Éva Hajlandó bocsánatot kérni, Jerzy pedig meg tud bocsátani.
Innentől az ő dolguk, nem kell megítélni őket, mivel elrendezték a dolgot maguk között, de persze te azt csinálsz, gondolsz, mondasz, amit csak akarsz.

Egy olyan 28éves nő akinek az életének a legnagyobb eredménye,hogy mindenkinek megmondja a magáét mert ő mindig magát adja,az nálam senki.
Se barátai,se családja,se... nem is folytatom.Bazzani
Én voltam olyan 28 éves (lehet 29 vagy 30, nem emlékszem pontosan) nővel, akinek szintén se barátjai, se családja nem volt, de ehhez volt akkora arca a semmire, hogy csak néztem (persze ettől még a primér funkcióját eredményesen betöltötte). Most (kb 8 év telt el) Magyarország top100 leggazdagabb emberei közül az egyiknek a felesége, van kisgyereke, férje, barátai.
Ettől persze szerintem nem lett több, ugyanaz az ember aki volt, viszont elötte se volt kevesebb, és azzal minősíthető, hogy nincs senkije. Egyszerűen sajátos természete volt.
Ahány ember annyi féle.

több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Nem mondtam, hogy ezért utálják annyian.

Azért nem érzem magam elfogultnak, mert elismerem Éva hibáit, elismerem a nem szimpatikus lakók (Gigi, Béci) pozitívumait, és csak azért védem ennyit Évát, mert ennyit van szidva. De ugyanígy védtem pl. Anikót is, több témában is, mikor szidták érzésem szerint jogtalanul. Úgy emlékszem Gigi esetén is elmondtam, hogy semmi probléma a múltjával, nem is ítéltem, és nem is ítélem el amiatt. Nyilván minimális elfogultság van, hiszen szimpatikusabb és kevésbé szimpatikus emberek is vannak, de szerintem egyáltalán nem vagyunk ugyanazon a szinten ilyen téren 😉

De most ha érted, beírod, hogy "Fúj köcsög Éva, hogy kibeszéli a többieket", akkor nyilván szóvá fogom tenni, hogy az összes lakó ezt teszi, mert nem érzem jogtalannak emiatt konkrétan lebaszni csak Évát. Egyáltalán nem védeném ennyit, ha nem lenne napi szinten olyanért baszogatva, ami 1) kb. mindenki más is csinál, 2) merő utálatból fakad.

A fórumon szerintem már jó néhány vitánál kiderülhetett, hogy olyat (embert, témát) is védek, akit amúgy nem szeretek, amikor igazságtalan vádak érik.

Bazzani hsz-ére meg inkább nem is mondok semmit....
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley
Egy olyan 28éves nő akinek az életének a legnagyobb eredménye,hogy mindenkinek megmondja a magáét mert ő mindig magát adja,az nálam senki.
Se barátai,se családja,se... nem is folytatom.

több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 870
Éva nem a köpés miatt lett közutálat tárgya, az a csak a kitelljesedése volt az egész villalétének. Ha ezen az egy baklövésen kívül nem lenne más szarsága akkor talán elfogahdató is lenne ez a megbánás de neki minden napra jut valami hasonlóan szimpatikus megmozdulás így én nemtudom komolyan venni. Lehet hogy elfogult vagyok, annak is tartanak de ez rólad ugyanúgy elmondható csak másik irányból 😊
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Hát persze... A tök részeg emberek pont arról ismeretesek, hogy kultúráltan viselkednek. Vagy csak konkrétan az, hogy nem köpnek, más nem számít? Komolyan mondom,úgy van beállítva ez az egész részegen leköpte téma, mintha megerőszakolt volna 15 csecsemőt... Gondolom rengeteg részeg emberrel voltál már egy társaságban, és rengetegszer voltál te is részeg.. A másik meg az, hogy igen, megtette, azóta százszor bocsánatot kért érte, és egyértelmű, hogy k.vára megbánta. Ezt lehet leszarni, mert utáljuk az illetőt, de az max az elfogultságot mutatja elég szépen, mert azután, hogy hibát követünk el, rengetegszer adódik olyan helyzet, hogy a bocsánatkérésen kívül mást nem lehet tenni. De gondolom Éva csinálhatna amit akarna, mert úgyis max azt érné el, hogy az adott dolog figyelmen kívül lenne hagyva, de ezt is csak ha mákja van, mert egyébként az ég világon mindent átforgattok úgy, hogy az legyen a világ legszörnyűbb dolga.

Pont az ilyenek miatt tartanak itt elfogultnak JayB, mert neked tök mindegy, hogy Béciék mit csinálnak, ők nagyon rendesek, és az is tök mindegy, hogy Éva mit csinál, mert egy szarházi köcsög akkor is.

Hozzáteszem, kicsit sem szimpatikus, hogy leköpte Jerzyt, de azért kicsit túlzásba viszitek már...
több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 870
Picsakészen szvsz kizárolag a szivedre hallgatsz nem az eszedre. Nyilván még egy Éva is van annyira kulturált hogy józanul nem tesz ilyet, de normális ember részegen se, nem azért mert az önkontrollja megfékezi hanem mert eszébe sem jut.
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
A Viszont arról, hogy Éva leköpte Jerzyt kajakra bebaszva annyit, hogy Éva bocsánatot kért utána többször is, és Jerzy megbocsátott neki. Akkor innentől nem a mi dolgunk ezt megítélni.Sobri Jóska
Évát ebből szerintem megítélhetem, a részegség nem mentség, az ital nem rosszá hanem igazzá tesz. Ez a nő ennyit ér valójában. Az meg hogy bocsánatot kért... minden idióta bocsánatot kérne ebben az esetben, ettől nem nőtt a szememben.JayB
Az a jó, hogy "Még bocsánatot se kér..." "Leszarom, hogy bocsánatot kért" 😂
Egyébként pedig egyáltalán nem igaz az, hogy az alkohol igazzá tesz. A részeg ember nem igazat mond, hanem elveszíti az önkontrollját, az érzelmei pedig teljesen szélsőségesek lesznek. Ami (önkontrollvesztés) spec Évánál alap katasztrófa, mivel az alapból se sok van neki.
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
http://valovilag.hu/cikk/363811
BAAZMEG 😀😀😀 "Sarah Connor? Sarah Connor?" LOL
Kurvanagy 😀 A vége meg epic fail 😀

(Egyébként az se rossz, hogy Éva fél óráig könyörög, hogy engedjék be a szobába, de szarnak rá, Zsófi egyszer szól, már nyílik is az ajtó.. 😊 )fetomy
remek időzítés, ma van az ítélet napja ugyanis

több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 870
A Viszont arról, hogy Éva leköpte Jerzyt kajakra bebaszva annyit, hogy Éva bocsánatot kért utána többször is, és Jerzy megbocsátott neki. Akkor innentől nem a mi dolgunk ezt megítélni.Sobri Jóska
Évát ebből szerintem megítélhetem, a részegség nem mentség, az ital nem rosszá hanem igazzá tesz. Ez a nő ennyit ér valójában. Az meg hogy bocsánatot kért... minden idióta bocsánatot kérne ebben az esetben, ettől nem nőtt a szememben.
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
http://valovilag.hu/cikk/363811
BAAZMEG 😀😀😀 "Sarah Connor? Sarah Connor?" LOL
Kurvanagy 😀 A vége meg epic fail 😀

(Egyébként az se rossz, hogy Éva fél óráig könyörög, hogy engedjék be a szobába, de szarnak rá, Zsófi egyszer szól, már nyílik is az ajtó.. 😊 )
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Namost amiket ő szemtől szembe mondott valakinek, azokért bocsánatot kért, ha túlreagálta. Nem egyszer hallottam már tőle, hogy beismerte, hogy túlreagálta, és nem kellett volna, csak ez vagy az volt éppen akkor.
Amúgy Anikó azért kért bocsánatot, hogy leférgezte és az életre is alkalmatlannak stb.. nevezte Évát?

Hát akkor csak én nem láttam semmit abból, hogy akár csak egy kis problémájuk lenne (Szandika kirohanásán kívül, mikor mindenkit elküldött az anyjába).
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Jajj Soldados, nem úgy értettem, hogy tök ugyanolyan a két személy.... Hanem hogy abban a témakörben annyi a különbség köztük...
Egyébként meg igen, Szandika elküldte az anyjába, cserébe Éva is, és ennyiben megállt volna a dolog, ha Anikó nem kezdi el a "nem is akar veled összeköltözni" és hasonló dolgokat. De hát nem tudom, akkor merő véletlen, hogy addig semmi gond nem volt... Mert Anikó közel sem végső lökést adott, hanem akkor már inkább úgy mondanám, hogy a sorstól kaptak egy lökést, ami viszont nem billentette volna ki őket, ezért Anikó is belesegített a lökésbe 😉
Egyébként Te tényleg más műsort nézel...

Ja, és ha már a köpést felhozod, akkor azt is felhozhatnád, amit Sobri mond, mert valóban saccperkábé 25 alkalommal kért bocsánatot. Valamint a gyónáskor is elmondta, hogy k.vára bánja, és azt is, amit az anyjáról mondott. De ez biztos meg sem történt, vagy mivel ő az Éva, nála nem számít, hisz ha nem kér bocsánatot, akkor köcsög, ha bocsánatot kér, akkor is. 😊fetomy
Na most Éva bocsánatot kért a köpésért. Rendben. Ezt azért nevezzük alapnak. És mikor kért bocsánatot más egyébért? Amikor mondjuk ilyeneket mondott, hogy legszívesebben pofán basznám. Ilyenekért valaha kért bocsánatot? Én nem hallottam. Ellenben Anikó rendszeresen megtette a túlreagált szitukban.

Ezt a Szandikás dolgot teljesen máshogy látjuk, Szandika és Éva akkor már épp nem igazán voltak jóban, Sz. erősen húzott Ani és Béci felé, hát megkapta a végső lökést hozzá.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Jajj Soldados, nem úgy értettem, hogy tök ugyanolyan a két személy.... Hanem hogy abban a témakörben annyi a különbség köztük...
Egyébként meg igen, Szandika elküldte az anyjába, cserébe Éva is, és ennyiben megállt volna a dolog, ha Anikó nem kezdi el a "nem is akar veled összeköltözni" és hasonló dolgokat. De hát nem tudom, akkor merő véletlen, hogy addig semmi gond nem volt... Mert Anikó közel sem végső lökést adott, hanem akkor már inkább úgy mondanám, hogy a sorstól kaptak egy lökést, ami viszont nem billentette volna ki őket, ezért Anikó is belesegített a lökésbe 😉
Egyébként Te tényleg más műsort nézel...

Ja, és ha már a köpést felhozod, akkor azt is felhozhatnád, amit Sobri mond, mert valóban saccperkábé 25 alkalommal kért bocsánatot. Valamint a gyónáskor is elmondta, hogy k.vára bánja, és azt is, amit az anyjáról mondott. De ez biztos meg sem történt, vagy mivel ő az Éva, nála nem számít, hisz ha nem kér bocsánatot, akkor köcsög, ha bocsánatot kér, akkor is. 😊
több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 054 — #NoStress
A mai összefoglalót elnézve Anikónak kampec.
Ráadásul ha most robbantja Évát és Alekoszt, akkor tuti a kiesése még Éva ellen is.
A valódi szavazók nem mennek Alekosszal egy ilyen sztori után, valamint ahogy látom az RTL se akarja Anikót a döntőben.
Aztán majd kiderül persze.
Viszont arról, hogy Éva leköpte Jerzyt kajakra bebaszva annyit, hogy Éva bocsánatot kért utána többször is, és Jerzy megbocsátott neki. Akkor innentől nem a mi dolgunk ezt megítélni.

több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hát még ezer és ezer különbséget tudnék mondani kezdve a köpéstől, a ordibáláson át egészen az elnézés kérésig. Merthogy ami a mai műsorból kiderült: továbbra is Anikó az egyetlen, aki tud bocsánatot kérni. Sokadszorra tette meg. Ez hatalmas erény. (Az én értékrendem szerint nem sok nagyobb van ennél, talán csak maga a megbocsátás)

Amúgy lehet az én memóriám nem olyan tökéletes, de Szandika kezdett kiszakadni, Éva berágott rá, elküldte a faszba, Ani pedig a pletyizéssel csak megadta a végső lökést Szandikának. Ezt mondjuk én nem értékelném úgy, hogy ő robbantotta ki Szandikát, csak nem nyomta meg a féket, amikor már amúgy is megállíthatatlan volt az autó, de tény hogy egy gázfröccsel lezárta a dolgot.

Ami még érdekes volt ma: szerencsére Jerzy sztem ordas fasz a Gigihez való hozzáállásában, de ez nagyon jól jön Anikónak, mert így nemcsak az elmebeteg Zsófika pátyolgatja őt, hanem Gigi is, ráadásul rá van nagyobb szüksége. És igenis muszáj lépnie Anikónak a másik tábor felé is, ha nyerni akar. Ha Aleknál kezdi, hát kezdje ott, mert lehet 150 napig nem viseli el Alekot, de 1 hétig lehet érdemes lenne. 😉 Sőt az egész játék legkirályabb (taktikai) húzása lenne, ha Évával összeugrasztaná. Egészen zseniális lenne. Évát csak Alek (tábora) mentheti meg, ha azt lecsípi Ani, akkor finalista. 😊 Ezt kell tennie (ahogy Évának is azt kellett az elmúlt kiválasztáson), ha vki elítéli, hát ítélje el, de valójában pedig a legokosabb húzás lenne.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Egy szóval nem mondtam, hogy Éva ártatlan a Szandika dologban, mivel én is tudom, hogy Anikó nem hazudott. Azt meg végképp nem mondtam, hogy, sajnálni kellene érte, már csak azért sem, mert nem Éva itt a téma, hanem Anikó, aki bekavart, amivel kapcsolatban mellékes, hogy mondta-e az illető vagy sem, max egy fokkal jobb, hogy azért nem hazudott. (Azt meg amúgy csak halkan teszem hozzá, hogy ahogyan az általam többször idézett Kőhalmi mondta, ha az ember, a telefon lerakása után 1 percig hallaná a másikat, akkor minden emberi kapcsolat megszakadna. Ami nagy igazság, mert mindenki mond mindenkire időnként rosszat. Ki durvábbat, ki "finomabbat". Valamint csak hogy tényleg most is védjem Évát 😀, amiket mondott róla, emlékeim szerint akkor mondta, amikor Szandika ok nélkül nekitámadt Évának, és elmondta mindennek.)

Éva pontosan ugyanakkora kapcsolatfüggő, mint Anikó. Annyi a különbség, hogy Anikó, "pártfogó" nélkül is el-el éldegélne -bár párbajokon kiesett volna akkor, amikor nem volt főként Olivérrel nagyon egy húron-, míg Éva azonnal kiesne, méghozzá hatalmas különbséggel, ha nincs ott mellette Alekosz. Kettejük között a különbség, hogy Anikónak annyi elvárása, önértékelése azért van, hogy egy olyanra ne akaszkodjon fel, mint Alekosz, míg Évának annyira nem számít semmi, csak hogy előrébb menjen, hogy a folyamatos megalázást, idegbajt is elviseli, csak hogy a lehető legerősebb mellett legyen.) Hozzáteszem ebben a témában Anikó hozzáállása sokkal szimpatikusabb, mint Éváé 😊
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
fetomy: az a baj, h te pl ezt a Szandika vs Éva vs Anikó sztorit egyből a második lépéstől kezded, mert így negatív Anikóra nézve és ártatlan benne Éva... azt felejted el, hogy Éva tette meg az egész felé az első lépést azzal, hogy úgy beszélt Szandikáról, ahogy... tudhatta pontosan h vissza fog kerülni ez Sz-hoz. Mindig minden visszakerül a másikhoz... főleg egy ilyen közegben, ahol ők vannak. Anikó pletykás volt és még akár azt is belemagyarázhatjuk h direkt robbantani akart és ezért tette, DE ha Éva nem mond Szandikáról ilyeneket, akkor Anikónak sincs mit visszamondania... Ezek után nehogy már Évát sajnáljam, h az állítólagos legjobb barátnőjét elmondja mindenféle útszéli kurvának (még ha az is), aztán csodálkozik h az berág rá...

Ráadásul ha Anikóra igaz az, h kapcsolatfüggő, ez Évára 100xorosan igaz. Aleket is nem tudom meddig tűri most hogy húz Jerzyhez is.. nem tudom akkor mi lenne ha Olivér még mindig bent maradt volna és nem akaszkodhatott volna ennyire Alekoszra... vsz rég nem lenne már bent.
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Amikor Éva nem jerzyt pickelte, utána Anikó épp úgy vágott vissza, hogy Alekosszal elkezdett baromi kedves lenni.
Nem óriási jófejségből nem édesgette magához Alekoszt, hanem azért, mert Alekosz stílusa, amit Évával csinál, hogy állandóan baszogatja, neki baromira nem jön be, és nem is bírná elviselni, mivel ő sem híres arról, hogy a legkisebb kritikát is el tudná viselni. Plusz ott volt neki Béci-Olivér-Laci-Béci, akikhez "bújt", és mind-mind jobb választás olyan szempontból, hogy nem baszogatják folyton. Hozzáteszem, ebben nincs semmi rossz, biztos, hogy én sem tudnék elviselni egy olyan embert mellettem, mint amilyen Alekosz 😊

Hát ha nem emlékszel, szerintem nem azt a műsort nézed amit én 😀 Ugyanilyen kis finom módon kezdte el Alekosznak tolni, hogyy Olivér ezt meg azt mondja Alekoszról a háta mögött, csak azért az Alekosz-Olivér tengely annál jóval stabilabb volt, minthogy egy kis kavarás betegyen neki, másodszor azonban már sikerrel járt. Szandika és Éva viszonya ugyanis attól kezdve változott meg, Szandika onnantól kezdett elfordulni Évától, hogy Anikó szépen halkan elmondta Szandikának, hogy "Jajj én nem akarok kavarni, de Éva azt mondta a hátad mögött, hogy hú meg há. De ne mondd el neki, sőt inkább felejtsd is el, hogy mondtam...". Egész addig semmi probléma nem volt Szandika és Éva között, onnantól viszont egyre rosszabb lett a viszony, amiben épp az is szerepet játszott, hogy mit ad Isten, Szandika épp Anikóval (és Bécivel) kezdett szorosabb kapcsolatot építeni. Pont ezért mondtam, hogy igen, igaza volt abban, hogy Éva ültette el Jerzy fülébe a bogarat (megjegyzem, hogy a leadott anyag szerint Jerzy mondta el Évának, hogy mi a gondja, és Éva csak helyeselt, meg hát nyilván utána már erősítette is a dolgot), viszont attól függetlenül ordas nagy képmutatás volt, mert ő nem egyszer csinálta ezt, és most megint ugyanezt csinálja (ha igaz, ami az előzetesben volt).

Ami persze taktikai húzás, semmi gond nincs vele (bár nekem kicsit sem szimpatikus a szarkavarás -sem tőle, sem Évától, sem mástól), csak ugyanezért nem bírtam Gigit sem. Mert ha én tegyük fel elgáncsolok valakit, akkor fél óra múlva nem jövök azzal, hogy mekkora undorító dolog a gáncsolás, és én soha az életben nem gáncsolnék el soha senkit, mert undorodom a dologtól.
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Jajj de meglepődtem az online savazáson ^^

Remélem nem jól látom, hogy Anikó holnap elkezdi Alekoszt fúrni Évánál... 😊 😛fetomy
előzetes alapján sztem magát kezdi el fúrni...peach
Hát azért nem, mert teljesen lényegtelen lesz, hogy már a harmadik szoros kapcsolatot próbálja megfúrni alattomos módon, hisz az eddigiekre sem emlékszik senki, mindenki szerint egy tök rendes lányka, és Éva a köcsög, mert átverte őt 😊 És ha sikerrel jár, akkor neki k.vajó lesz, mert Éva, Alekosz, és a tábora támogatása nélkül totál esélytelen.
(mindenki persze nem mindenki, csak aki nem utálja 😊)fetomy
Milyen szoros kapcsolatokat fúrt meg? 😊 Én valóban egyre sem emlékszem.

Egyébként én egyáltalán nem köcsögöztem Évát, mert átverte Anikót, tökéletes taktikai húzás volt. Viszont ugyanúgy tökéletes taktikai húzás lenne, ha Anikó szét tudná robbantani Alekot és Évát. Éva kisebbségi komplexusos hisztijeit, és Alek Anikó iránti fizikális vonzalmát látva qrva jófej Anikó, hogy eddig erre nem játszott rá és nem választotta szét őket. Viszont ha most megteszi óriási taktikai húzás lenne, ami akár győzelmet érne. Én megtenném. Ahogy Éva helyében is megtettem volna az "átbaszást" az elmúlt kiválasztáson. Ez egy játék, ahol a hajrá van egy 50 millás fődíjért. Mondom, Anikó szvsz qrva jófej volt, hogy nem édesgette magához Alekot, pedig számtalanszor megtehette volna. De nem tette.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ÉH:
_Ha Szandra politikus lenne, biztos KDNP-s lenne: "én vagyok itt a kormányzó erő"
_Ahogy nézem a reklámokat, az új Ford Focus simán okosabb mint a legtöbb Hotel lakó. Magától parkol, hajlítgatja a lamelláit, adaptív fényszóró. Ezek meg terepszínű gatyát vesznek fel hófehér környezetbe belesimulni.DiamondsHead44
csodás ahogyan hype-olja magát folyamatosan Spider Monkey.

Lassúbeszédű gatyája pedig nem is volt terepszínű 😀
a pápa pedig nem is álcázta magát, gondolom rájött, hogy ha kiszúrják akkor ki tudják következtetni, hogy ki nagyobb a másik csávónál egy fejjel

több mint 14 éve
DiamondsHead44 2 696 — Rams fan
ÉH:
_Ha Szandra politikus lenne, biztos KDNP-s lenne: "én vagyok itt a kormányzó erő"
_Ahogy nézem a reklámokat, az új Ford Focus simán okosabb mint a legtöbb Hotel lakó. Magától parkol, hajlítgatja a lamelláit, adaptív fényszóró. Ezek meg terepszínű gatyát vesznek fel hófehér környezetbe belesimulni.

STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)