Magyar foci csevegő

36 feliratkozó

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
volt már ilyen? mert div-1-gyel együtt biztos nem.Bálint #15
A 2008-as szezonban Div1 és Div2 is két csoportra volt osztva:
Div1:
A.csop:
Budapest Wolves
Győr Sharks
North Pest Vipers
Szolnok Soldiers

B.csop:
Budapest Titans
Budapest Cowboys
Debrecen Gladiators
Nagykanizsa Demons

Div2:
Kelet:
Dunaújváros Gorillaz
Revolution Tigers
Miskolc Steelers
Eger Heroes
Újpest Bulldogs

Nyugat:
Zala Predators
Kaposvár Goldenfox
Pécs Gringos
Szombathely Fighters
Veszprém Wildfires

Csoporton belül mindenki játszott mindenkivel + minden csapat játszott egy meccset a másik csoport egyik csapatával. Az első kér helyezett jutott tovább a rájátszásba/elődöntőbe majd a döntőbe.
Div1 és Div2-ben is ez volt a versenykiírás.apó
Debrecen és Nagykanizsa a Duna két ellenkező partjától vannak nagyon messze. ezek csoportok, nem területi eloszlás. persze, voltak már csoportok, amikor sokan merészeltek elindulni div1-ben. de most nem érzem az 5.-8. rangsorolt csapaton, hogy nagyon akarnának náluk jobbakkal játszani. ezért vagy az kell, hogy ha valaki nem vállalja az indulást div1-ben, akkor tiltsák el, büntessék meg, zárják ki, égessék fel és szórjanak sót az egyesület romjaira, vagy legyen egy kis motiváció a div1-ben való indulásra, azaz pénzért megválthatnák a pofozózsák szerepkört és sztárok lehetnének. tudom, hogy igazságtalan lenne, de az is igazságtalan, hogy valakik nem indulnak el az első osztályban, mert kikapnának a meccseken. mellesleg sportolóként elfogadhatatlan hozzáállás a megfutamodás a jobbak elleni meccsek elöl.Bálint #15
Értem amit mondasz, de ez nem ilyen egyszerű, ez amatőr sport sehol nem lehet egy csapatott arra kényszeríteni hogy felsőbb osztályban játsszon, és azt se hogy melyik csapatba játsszon, mindenki szórakozni szeretne szabadidejét kellemesen eltölteni, és mindenki különböző mértékben áll hozzá (van aki mindent feláldoz ezért, szabadidejét, pénzét egészségét, és van aki még az idejéből is alig alig). Vannak csapatok akik mögött van háttér azok tudnak egy viszonylag jó színvonalat is hozni fejlődnek stb. és vannak amelyek ideig óráig maradnak meg. Be kell állnia a rendszernek, és azért e felé haladunk Kavbojok is végigjárták az utat, Rebels is, most kezdik a Hurikánok, Zala is egyben maradt Haladás is. És egyre inkább színesedik a sport és egyre kevesebb az arcpirító bénázás. Meglátjuk mi lesz de talán jobb lesz és nem lesz több nagy botrány mint ami idén volt😉
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Az világos, hogy a nehézséget a legjobb csapatok körül szervezett bajnokság okozza.

Legyünk konkrétak, ki az a csapat, aki ha lehetne (mindegy milyen lehetőségeknél fogva) elindulna a legjobb 4-5 csapat mellett egy bajnokságban? Mert azt már olvastam pár embertől, hogy milyen hozzáállás nem indulni a legjobbak ellen, de olyat, hogy valaki alig várja, hogy mehessen, na ezzel még nem találkoztam. Lehet jelentkezni, ne általánosítgassunk! Mert ha mindenki úgy gondolja, hogy nincs rá felkészülve, akkor miről beszélünk? Ráadásul igazuk van, szerintem senki sem érett még a Top csapatokkal való találkozásokra (meg kell nézni az idei eredményeket).

Nyilván nem lehet túl jó bajnokságot kiírni 5 csapattal (legalábbis határeset), mert kevés a meccs, 6-al talán már elfogadható a sztori. Kérdés, hogy csak azért, hogy egyel több meccset játszhassanak a legjobbak (ami ráadásul garantáltan minimum 50-0 lesz MINDEN esetben), tényleg kötelező jelleggel be kell-e oda tuszkolni valakit boxzsáknak. Előrébb viszi-e ez a dolgokat, vagy nem? A jó csapatoknak meggyőződésem, hogy nincs szükségük ezekre a meccsekre semmilyen szempontból, a pofozógépre kárhoztatott csapatok, meg ebből nem profitálnak semmit. Ilyen különbségnél semmit sem tanulhatnak, max. annyit, hogy basszus agyonver mindenki egész szezonban, kösz, de én ebből nem kérek. És még hibáztatni sem lehet őket érte.

Látható, hogy idővel egy-két csapat képes felzárkózni (Tigers, Rebels, Gorillaz a legutóbbi példák), de szerintem meg kell ezt várni, előrébb hozni, erőltetni nincs értelme. Azzal pedig, hogy egy alakuló, fejlődő csapatot idő előtt bedobunk a túl mély vízbe, szerintem csak visszavetjük őket, mert nagyon demoralizáló ha minden meccsen agyonvernek.

Még mindig jobb megoldás amit valaki felvetett, hogy 1-2 külföldi csapattal dúsítsuk fel a Div I-et, kérdés lenne-e jelentkező rá. Persze a jogi háttér számomra nem ismert kellően :rolleyes: , de amúgy tetszene, meg más magyar sportokban is egyre gyakoribb ez. Nyilván csak viszonylag közeli csapatok jöhetnének szóba, úgy még talán különösebb extra lóvét sem igényelne a csapatoktól.

Alapszakasz pedig nem nagyon lesz egy darabig 6 meccsnél többel, ez tényként kezelhető bármelyik osztályban.KoriTE
Már megint ez a ki indulna el velük kérdés...
Haho!
Most 12 csapatos volt a DIV I és volt 6-7 "merész" csapat!
Ha csak 8 vagy 10 csapatos lenne, akkor is lenne...

Az meg hogy miért kell második határt húzni (DIV III) ide is egy válasz, hogy egy újonnan elinduló csapat ne a mély vízbe kerüljön rögtön, hanem végig kelljen másznia a szamár létrát.
Megalakul egy csapat és mire elindul egy bajnokságban. addigra azért eltelik 1 másfél év.
Elindul a másod osztályban (megnyeri) plusz 1 év és
3 év alatt ott van a DIV I-ben!
(ha van DIV 3, akkor az plusz 1 év!)

Na ezt hívják tökéletes tervnek.

Az meg hogy miért kell DIV III lehet, hogy nem kell... De akkor lesz egy 8-10 csapatos DIV I (a tíz az már szerintem sok) és egy 15-18-20 csapatos DIV II.
Én még nem láttam olyan, hogy egy alsóbb osztály 2x akkora, mint a felső, de biztos van ilyen.
És megint minden évben más fajta kiírás kell az egészre.
16 csapat (8-8 osztályonként) mindig lesz (ennyire már sztem stabil ez a sport itthon), de a többi csapat...
Alakul, megszűnik, átalakul, kihagy, más bajnokságban indul...

Legyen 2 Divízió, de egy ekkora első osztály nagy (12) és egy "ideális" kicsi (6) lenne. A másod osztály pedig, minden évben más létszámmal indulna. Legyen 2 vagy 3 divízió, lényegtelen, a lényeg, hogy ami lesz az legyen 3-4 évig és mindig minden osztályban ugyan az legyen a rendszer évről évre (lehet más a kiírási rendszer a különböző osztályokban, de az a más legyen 2-3 évig!).

Ahogy Horatius is mondta: "Aurea mediocritas" (a lényeg az) Arany középút!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Igen, lehetséges hogy az lenne a megoldás, hogy 6 csapatosra felduzzasztani a legfelső osztályt külföldi csapattal/csapatokkal!Bruce
magyar jéghokiba van ilyen és működik is, a liga fele külföldi csapatokból áll. el lehet játszani a gondolattal. most az a kérdés mit szólnának ehhez a DIV1-es csapatok
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 461 — Sic semper tyrannis!
Igen, lehetséges hogy az lenne a megoldás, hogy 6 csapatosra felduzzasztani a legfelső osztályt külföldi csapattal/csapatokkal!
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 461 — Sic semper tyrannis!
http://amerikaifoci.blogspot.com/2010/09/tanulsagos.html
több mint 13 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Az világos, hogy a nehézséget a legjobb csapatok körül szervezett bajnokság okozza.

Legyünk konkrétak, ki az a csapat, aki ha lehetne (mindegy milyen lehetőségeknél fogva) elindulna a legjobb 4-5 csapat mellett egy bajnokságban? Mert azt már olvastam pár embertől, hogy milyen hozzáállás nem indulni a legjobbak ellen, de olyat, hogy valaki alig várja, hogy mehessen, na ezzel még nem találkoztam. Lehet jelentkezni, ne általánosítgassunk! Mert ha mindenki úgy gondolja, hogy nincs rá felkészülve, akkor miről beszélünk? Ráadásul igazuk van, szerintem senki sem érett még a Top csapatokkal való találkozásokra (meg kell nézni az idei eredményeket).

Nyilván nem lehet túl jó bajnokságot kiírni 5 csapattal (legalábbis határeset), mert kevés a meccs, 6-al talán már elfogadható a sztori. Kérdés, hogy csak azért, hogy egyel több meccset játszhassanak a legjobbak (ami ráadásul garantáltan minimum 50-0 lesz MINDEN esetben), tényleg kötelező jelleggel be kell-e oda tuszkolni valakit boxzsáknak. Előrébb viszi-e ez a dolgokat, vagy nem? A jó csapatoknak meggyőződésem, hogy nincs szükségük ezekre a meccsekre semmilyen szempontból, a pofozógépre kárhoztatott csapatok, meg ebből nem profitálnak semmit. Ilyen különbségnél semmit sem tanulhatnak, max. annyit, hogy basszus agyonver mindenki egész szezonban, kösz, de én ebből nem kérek. És még hibáztatni sem lehet őket érte.

Látható, hogy idővel egy-két csapat képes felzárkózni (Tigers, Rebels, Gorillaz a legutóbbi példák), de szerintem meg kell ezt várni, előrébb hozni, erőltetni nincs értelme. Azzal pedig, hogy egy alakuló, fejlődő csapatot idő előtt bedobunk a túl mély vízbe, szerintem csak visszavetjük őket, mert nagyon demoralizáló ha minden meccsen agyonvernek.

Még mindig jobb megoldás amit valaki felvetett, hogy 1-2 külföldi csapattal dúsítsuk fel a Div I-et, kérdés lenne-e jelentkező rá. Persze a jogi háttér számomra nem ismert kellően :rolleyes: , de amúgy tetszene, meg más magyar sportokban is egyre gyakoribb ez. Nyilván csak viszonylag közeli csapatok jöhetnének szóba, úgy még talán különösebb extra lóvét sem igényelne a csapatoktól.

Alapszakasz pedig nem nagyon lesz egy darabig 6 meccsnél többel, ez tényként kezelhető bármelyik osztályban.


több mint 13 éve
e53m62 Pittsburgh Steelers 299 — W.A.R. = We Are Renegades
...sportolóként elfogadhatatlan hozzáállás a megfutamodás a jobbak elleni meccsek elöl.Bálint #15
Ezt fel sem tudom fogni, h miért, milyen hozzáállás alapján lehet ezt bevállalni, hogy nem indulok az első osztályban, FELTÉVE, hogy van rá pénzem.

Azt is be lehetne vezetni, hogy az aktuális feljutó csak annyi nevezési díjat fizessen az első magasabb osztályban töltött évében, mint az előző osztályában a többi csapat. Ugyanis eddig mindig az volt a nem-indulás oka, hogy mennyibe kerül. Megint más kérdés, hogy a második évben már ne legyen ilyen kivételezés adott csapattal.

A defense lineman could tear apart a refridgerator with his teeth.
The offense lineman can tell you how to put it back together spring by spring...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ilyen már volt 😀
2 éve 😉Teddy
volt már ilyen? mert div-1-gyel együtt biztos nem.Bálint #15
A 2008-as szezonban Div1 és Div2 is két csoportra volt osztva:
Div1:
A.csop:
Budapest Wolves
Győr Sharks
North Pest Vipers
Szolnok Soldiers

B.csop:
Budapest Titans
Budapest Cowboys
Debrecen Gladiators
Nagykanizsa Demons

Div2:
Kelet:
Dunaújváros Gorillaz
Revolution Tigers
Miskolc Steelers
Eger Heroes
Újpest Bulldogs

Nyugat:
Zala Predators
Kaposvár Goldenfox
Pécs Gringos
Szombathely Fighters
Veszprém Wildfires

Csoporton belül mindenki játszott mindenkivel + minden csapat játszott egy meccset a másik csoport egyik csapatával. Az első kér helyezett jutott tovább a rájátszásba/elődöntőbe majd a döntőbe.
Div1 és Div2-ben is ez volt a versenykiírás.apó
Debrecen és Nagykanizsa a Duna két ellenkező partjától vannak nagyon messze. ezek csoportok, nem területi eloszlás. persze, voltak már csoportok, amikor sokan merészeltek elindulni div1-ben. de most nem érzem az 5.-8. rangsorolt csapaton, hogy nagyon akarnának náluk jobbakkal játszani. ezért vagy az kell, hogy ha valaki nem vállalja az indulást div1-ben, akkor titlsák el, büntessék meg, zárják ki, égessék fel és szórjanak sót az egyesület romjaira, vagy legyen egy kis motiváció a div1-ben való indulásra, azaz pénzért megválthatnák a pofozózsák szerepkört és sztárok lehetnének. tudom, hogy igazságtalan lenne, de az is igazságtalan, hogy valakik nem indulnak el az első osztályban, mert kikapnának a meccseken. mellesleg sportolóként elfogadhatatlan hozzáállás a megfutamodás a jobbak elleni meccsek elöl.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ilyen már volt 😀
2 éve 😉Teddy
volt már ilyen? mert div-1-gyel együtt biztos nem.Bálint #15
A 2008-as szezonban Div1 és Div2 is két csoportra volt osztva:
Div1:
A.csop:
Budapest Wolves
Győr Sharks
North Pest Vipers
Szolnok Soldiers

B.csop:
Budapest Titans
Budapest Cowboys
Debrecen Gladiators
Nagykanizsa Demons

Div2:
Kelet:
Dunaújváros Gorillaz
Revolution Tigers
Miskolc Steelers
Eger Heroes
Újpest Bulldogs

Nyugat:
Zala Predators
Kaposvár Goldenfox
Pécs Gringos
Szombathely Fighters
Veszprém Wildfires

Csoporton belül mindenki játszott mindenkivel + minden csapat játszott egy meccset a másik csoport egyik csapatával. Az első kér helyezett jutott tovább a rájátszásba/elődöntőbe majd a döntőbe.
Div1 és Div2-ben is ez volt a versenykiírás.
több mint 13 éve
SzentiRebel_#18 272 — Rebels fan
Még mindig nem értem, hogy mi értelme van a 3-ik osztálynak. Mindegy, mennyi csapatot választunk le első osztálynak, (ahol egyébként mindenképp születnek nagy verések a fenti fejtegetés miatt) utána minek húzni még egy vonalat?
Komolyan lejjebb találni még egy hasonló szakadékot mint az első négy-öt csapat után?

Szerintem ilyen közel sincs.

Azt meg, hogy az alacsonyabb osztályúak fizessenek többet a premier divízióba külföldi csapatok meghívásáért nem hiszem, hogy sok csapat támogatná. Hiszen pénzügyileg elég megterhelő az eddigi díj is.Paulus
Osztom

több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Még mindig nem értem, hogy mi értelme van a 3-ik osztálynak. Mindegy, mennyi csapatot választunk le első osztálynak, (ahol egyébként mindenképp születnek nagy verések a fenti fejtegetés miatt) utána minek húzni még egy vonalat?
Komolyan lejjebb találni még egy hasonló szakadékot mint az első négy-öt csapat után?

Szerintem ilyen közel sincs.

Azt meg, hogy az alacsonyabb osztályúak fizessenek többet a premier divízióba külföldi csapatok meghívásáért nem hiszem, hogy sok csapat támogatná. Hiszen pénzügyileg elég megterhelő az eddigi díj is.
több mint 13 éve
SzentiRebel_#18 272 — Rebels fan
Nem lehet jelenleg nálunk meghúzni olyan vonalat ami mindenkinek megfelel divíziók között. Minden évben változnak az erőviszonyok. Ha most megcsinálja a szövetség 4 csapatosra a div 1-et akkor az utolsó játszik osztályozót majd a div 2 nyertesével? már ha az akar osztályozót játszani? Ez szerintem nem lenne ideális. Ha megmarad 12 csapatosra az első osztály akkor jelen helyzetben természetes hogy vannak rosszabb és jobb csapatok de a rosszabbak felveszik a versenyt a szintén rosszabbakkal, illetve a középmezőnnyel a jobbak meg a jobbakkal versenyeznek, mennek nemzetközi porondra, gyakorolnak a gyengébbek ellen, és játszatják az ujjoncokat. Hány sérülést szenvedtek el a gyengébb csapatok játékosai a Wolves, Cowboys, Tigers, Rebels, Gorillaz meccseken? nem hiszem hogy sokkal többet mint a Bulldogs, Titans, Wildfire, ... meccseken

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Nem megoldás a fél úton történő meccs rendezése ez világos. De nekem nem jut eszembe jobb megoldás a mostaninál. A legjobb tényleg az lenne, ha mindenki játszana mindenkivel oda vissza, de ehhez kevés a bíró valóban. Márciusban el kell kezdeni ha törik ha szakad, nincs határidő tologatás, ha meg van határozva hogy február 26-ig be kell adni a papírokat akkor akkora be kel adni nem február 25.-én kell elkezdeni járni a papírok után. Időben elkezdődik a bajnokság és lehet játszani október végéig. Hétvégente 4 meccs, július közepétől augusztus közepéig szünet. Ez a realitás jelenlegSzentiRebel_#18
és mi ezzel a baj? 😊 ez a realitás, nincs ezzel baj.

a baj szerintem azzal van, hogy van a NyT-BPC-GyS-BPW, amik fölényesen kiemelkednek a mezőnyből, további 2 akik sokkal jobbak, mint a többiek, és van a többi. Kevés a 4 csapat egy div 1-hez, de sajnos kevesen vannak akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak ellenük és valószínűleg a div-1 alján végezzenek sok veré után. inkább játszanának div-2-ben, ahol gyengébb csapatokat verhetnek meg és sztárnakérezhetik magukat.

ki lenne a 8 csapat szerintetek div-1-ben?

mondjuk 4 adott: NyT-BPC-Gys/DG-BPW
további 4? Rebels, ?, ?, ? (Huligánok beférnének a várakozásaim alapján, de ők meg kezdhetik alulról)

egyébként, amit esetleg a pesti csapatok megspórolnak a területi felosztás esetén az utazásokon, azt elbukják pályabérleten.Bálint #15
A Gorillaz nem, mert Vili ott van...
Ezért kell a 2 lépcső! 270-es bejegyzés...
A legjobb 8 ott játszik fenn és kész! Jövőre kialakul az erősorrend és minden évben kap 2 csapata lehetőséget, hogy ott fenn bizonyítson (kiesés/feljutás, wild card)

Aki meg nem akar feljutni a legjobbakhoz az minek játssza ezt a sportot?
Jó hogy nem kérjük meg őket, hogy most 2-3 évig ne játszanak, hogy a többi csapat utolérhesse őket 😀Teddy
azt hittem a "/" jelből megérted, hogy tudom ki a Vili és mit csinál, ezúton elnézést kérek tőled
nem a hangzatos parancsok hiányoznak, hanem a végrehajtás. ki lesz az a nyolc szerinted, akiből legalább 2, de inkább 3 csapat vállalja, hogy sokszor nagyon megverjék őket, s legyen 1 max 2 ki-ki meccse. ha erre tudsz válaszolni, akkor segítettél közelebb kerülni a megoldáshoz.
egyszerűen fogják magukat majd a csapatok és pénzügyi vagy bármilyen okkal nem fognak elindulni div-1-ben, csak div-2-ben, és marad 4 csapat a div-1-ben, amivel nem lehet rendes bajnokságot csinálni.

az a baj, hogy most bármilyen retorzió nélkül lehet kérni a visszasorolást lejjebbi divízióba, tönkretéve azok lehetőségeit, akik jobbak náluk

bár ha meghívnánk pár környező csapatot, pl. bratislava, vienna knights, stb. és megemelnénk a div-2 nevezési díját, hogy fedezze a div-1 bajnokság pluszköltségeit, akkor már van értelme leválasztani a 4 legjobbat. és div-2-esek teteje fürdőzhetnek a náluk sokkal rosszabbakkal, igaz ki is fizetnék az árát 😊
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
REND RENDSZER RENDSZERESSÉG!Teddy
Ahogy mondod! Mindenki erre vár.SzentiRebel_#18
De a lényeg nem a rendszer, hanem az ÁLLANDÓSÁG!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Szerintem a területi felosztás jó ötlet és egyszer annak is lehetne esélyt adni, utánna könnyebben meglehetne mondani, hogy melyik volt a jobb és akkor kialakulhatna végre valami rendszer.
Ha nem próbáljuk ki azt is legalább egyszer, akkor mindig az lesz hogy a mostani aktuális rendszer "szar" próbáljuk ki már végre a régiós megoldást, viszont ha egy szezon lemenne úgy, akkor utánna lehetne mondani hogy jó volt, mert... vagy szar volt, mert...
kutya23c
Ilyen már volt 😀
2 éve 😉Teddy
volt már ilyen? mert div-1-gyel együtt biztos nem.Bálint #15
Nem arról volt szó, hogy a DIV I-el össze volt-e vonva (és csak 1 osztály volt), hanem hogy volt-e és volt...
Kellet és Nyugat 1-2 volt...
Csak nem 25 csapattal, hanem 12-vel, ha jól emlékszem...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Hagyjál már ezzel a pesti rendezéssel! 😀
Legdrágább a meccsrendezés szempontjából! Ki akarja az magának? Meg még utazzunk is oda. Hát inkább elutazok Zalaegerszegre kétszer, mint egy meccs megrendezése Pesten!Bruce
Nem megoldás a fél úton történő meccs rendezése ez világos. De nekem nem jut eszembe jobb megoldás a mostaninál. A legjobb tényleg az lenne, ha mindenki játszana mindenkivel oda vissza, de ehhez kevés a bíró valóban. Márciusban el kell kezdeni ha törik ha szakad, nincs határidő tologatás, ha meg van határozva hogy február 26-ig be kell adni a papírokat akkor akkora be kel adni nem február 25.-én kell elkezdeni járni a papírok után. Időben elkezdődik a bajnokság és lehet játszani október végéig. Hétvégente 4 meccs, július közepétől augusztus közepéig szünet. Ez a realitás jelenlegSzentiRebel_#18
és mi ezzel a baj? 😊 ez a realitás, nincs ezzel baj.

a baj szerintem azzal van, hogy van a NyT-BPC-GyS-BPW, amik fölényesen kiemelkednek a mezőnyből, további 2 akik sokkal jobbak, mint a többiek, és van a többi. Kevés a 4 csapat egy div 1-hez, de sajnos kevesen vannak akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak ellenük és valószínűleg a div-1 alján végezzenek sok veré után. inkább játszanának div-2-ben, ahol gyengébb csapatokat verhetnek meg és sztárnakérezhetik magukat.

ki lenne a 8 csapat szerintetek div-1-ben?

mondjuk 4 adott: NyT-BPC-Gys/DG-BPW
további 4? Rebels, ?, ?, ? (Huligánok beférnének a várakozásaim alapján, de ők meg kezdhetik alulról)

egyébként, amit esetleg a pesti csapatok megspórolnak a területi felosztás esetén az utazásokon, azt elbukják pályabérleten.Bálint #15
A Gorillaz nem, mert Vili ott van...
Ezért kell a 2 lépcső! 270-es bejegyzés...
A legjobb 8 ott játszik fenn és kész! Jövőre kialakul az erősorrend és minden évben kap 2 csapata lehetőséget, hogy ott fenn bizonyítson (kiesés/feljutás, wild card)

Aki meg nem akar feljutni a legjobbakhoz az minek játssza ezt a sportot?
Jó hogy nem kérjük meg őket, hogy most 2-3 évig ne játszanak, hogy a többi csapat utolérhesse őket 😀
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Szerintem a területi felosztás jó ötlet és egyszer annak is lehetne esélyt adni, utánna könnyebben meglehetne mondani, hogy melyik volt a jobb és akkor kialakulhatna végre valami rendszer.
Ha nem próbáljuk ki azt is legalább egyszer, akkor mindig az lesz hogy a mostani aktuális rendszer "szar" próbáljuk ki már végre a régiós megoldást, viszont ha egy szezon lemenne úgy, akkor utánna lehetne mondani hogy jó volt, mert... vagy szar volt, mert...
kutya23c
Ilyen már volt 😀
2 éve 😉Teddy
volt már ilyen? mert div-1-gyel együtt biztos nem.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Szerintem a területi felosztás jó ötlet és egyszer annak is lehetne esélyt adni, utánna könnyebben meglehetne mondani, hogy melyik volt a jobb és akkor kialakulhatna végre valami rendszer.
Ha nem próbáljuk ki azt is legalább egyszer, akkor mindig az lesz hogy a mostani aktuális rendszer "szar" próbáljuk ki már végre a régiós megoldást, viszont ha egy szezon lemenne úgy, akkor utánna lehetne mondani hogy jó volt, mert... vagy szar volt, mert...
kutya23c
Ilyen már volt 😀
2 éve 😉
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Hagyjál már ezzel a pesti rendezéssel! 😀
Legdrágább a meccsrendezés szempontjából! Ki akarja az magának? Meg még utazzunk is oda. Hát inkább elutazok Zalaegerszegre kétszer, mint egy meccs megrendezése Pesten!Bruce
Nem megoldás a fél úton történő meccs rendezése ez világos. De nekem nem jut eszembe jobb megoldás a mostaninál. A legjobb tényleg az lenne, ha mindenki játszana mindenkivel oda vissza, de ehhez kevés a bíró valóban. Márciusban el kell kezdeni ha törik ha szakad, nincs határidő tologatás, ha meg van határozva hogy február 26-ig be kell adni a papírokat akkor akkora be kel adni nem február 25.-én kell elkezdeni járni a papírok után. Időben elkezdődik a bajnokság és lehet játszani október végéig. Hétvégente 4 meccs, július közepétől augusztus közepéig szünet. Ez a realitás jelenlegSzentiRebel_#18
és mi ezzel a baj? 😊 ez a realitás, nincs ezzel baj.

a baj szerintem azzal van, hogy van a NyT-BPC-GyS-BPW, amik fölényesen kiemelkednek a mezőnyből, további 2 akik sokkal jobbak, mint a többiek, és van a többi. Kevés a 4 csapat egy div 1-hez, de sajnos kevesen vannak akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak ellenük és valószínűleg a div-1 alján végezzenek sok veré után. inkább játszanának div-2-ben, ahol gyengébb csapatokat verhetnek meg és sztárnakérezhetik magukat.

ki lenne a 8 csapat szerintetek div-1-ben?

mondjuk 4 adott: NyT-BPC-Gys/DG-BPW
további 4? Rebels, ?, ?, ? (Huligánok beférnének a várakozásaim alapján, de ők meg kezdhetik alulról)

egyébként, amit esetleg a pesti csapatok megspórolnak a területi felosztás esetén az utazásokon, azt elbukják pályabérleten.
több mint 13 éve
SzentiRebel_#18 272 — Rebels fan
Hagyjál már ezzel a pesti rendezéssel! 😀
Legdrágább a meccsrendezés szempontjából! Ki akarja az magának? Meg még utazzunk is oda. Hát inkább elutazok Zalaegerszegre kétszer, mint egy meccs megrendezése Pesten!Bruce
Nem megoldás a fél úton történő meccs rendezése ez világos. De nekem nem jut eszembe jobb megoldás a mostaninál. A legjobb tényleg az lenne, ha mindenki játszana mindenkivel oda vissza, de ehhez kevés a bíró valóban. Márciusban el kell kezdeni ha törik ha szakad, nincs határidő tologatás, ha meg van határozva hogy február 26-ig be kell adni a papírokat akkor akkora be kel adni nem február 25.-én kell elkezdeni járni a papírok után. Időben elkezdődik a bajnokság és lehet játszani október végéig. Hétvégente 4 meccs, július közepétől augusztus közepéig szünet. Ez a realitás jelenleg

több mint 13 éve
kutya23c 223
Szerintem a területi felosztás jó ötlet és egyszer annak is lehetne esélyt adni, utánna könnyebben meglehetne mondani, hogy melyik volt a jobb és akkor kialakulhatna végre valami rendszer.
Ha nem próbáljuk ki azt is legalább egyszer, akkor mindig az lesz hogy a mostani aktuális rendszer "szar" próbáljuk ki már végre a régiós megoldást, viszont ha egy szezon lemenne úgy, akkor utánna lehetne mondani hogy jó volt, mert... vagy szar volt, mert...
Pesti csapatoknak az utazás "tök mindegy", szerintem nem és nekik is legalább abban az évben az a költség megmaradna.
szerintem ez a területi dolog megér egy misét mielőtt hőzöngve elvetnénk.

Egyébként szerintem meg össze lehetne hozni egy olyan rendszert, amibe csak bepötyögnénk minden szezon elején az aktuális csapatokat az adott osztályokban és az kidobná a párosítsokat. Valószínűség számításból tanultam anno ilyet mintavételnek hívták, biztos van valami okos tanár ismerős aki egy hétvége alatt az excel solver programmal összehoz egy ilyet. azt gond megoldva.(ugyanaz mintha üvegből húzkodnánk a csapatneveket)

"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."

több mint 13 éve
SzentiRebel_#18 272 — Rebels fan
REND RENDSZER RENDSZERESSÉG!Teddy
Ahogy mondod! Mindenki erre vár.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
J
A régebbi felvetésem, hogy a vidéki csapatok, ha az ország 2 ellentétes felén vannak rendezzenek dupla meccset itt Pesten:
Szurkolók: Az egyik csapat tábora így is úgyis szív, így a másik csapaté "is". Esélykiegyenlítés, Szolidaritás...
Ki rendezze: Ez egy jó kérdés. Vagy meglehetne előre hirdetni (a bajnokság elején) vagy egy pesti csapat segítségével. Nem tudom én csak egy ötletet adtam, de ez sem jó. Megint csak vissza. Mit lehet ez ellen tenni, nagyon semmit, a földrajzi elhelyezkedéssel nem lehet mit csinálni...
(Az utazási költségeket, lehetne kompenzálni a következő évi nevezéseknél - és akik kevesebbet utaztak azoknak 10-20.000-rel több lenne a nevezése) De az már megint méltánytalan...

Teddy
Hagyjál már ezzel a pesti rendezéssel! 😀
Legdrágább a meccsrendezés szempontjából! Ki akarja az magának? Meg még utazzunk is oda. Hát inkább elutazok Zalaegerszegre kétszer, mint egy meccs megrendezése Pesten!Bruce
Akkor meg...
Mást úgysem tudsz csinálni, mint utazni. De az sem jó...
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 461 — Sic semper tyrannis!
J
A régebbi felvetésem, hogy a vidéki csapatok, ha az ország 2 ellentétes felén vannak rendezzenek dupla meccset itt Pesten:
Szurkolók: Az egyik csapat tábora így is úgyis szív, így a másik csapaté "is". Esélykiegyenlítés, Szolidaritás...
Ki rendezze: Ez egy jó kérdés. Vagy meglehetne előre hirdetni (a bajnokság elején) vagy egy pesti csapat segítségével. Nem tudom én csak egy ötletet adtam, de ez sem jó. Megint csak vissza. Mit lehet ez ellen tenni, nagyon semmit, a földrajzi elhelyezkedéssel nem lehet mit csinálni...
(Az utazási költségeket, lehetne kompenzálni a következő évi nevezéseknél - és akik kevesebbet utaztak azoknak 10-20.000-rel több lenne a nevezése) De az már megint méltánytalan...

Teddy
Hagyjál már ezzel a pesti rendezéssel! 😀
Legdrágább a meccsrendezés szempontjából! Ki akarja az magának? Meg még utazzunk is oda. Hát inkább elutazok Zalaegerszegre kétszer, mint egy meccs megrendezése Pesten!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Jó döntés nincs csak, kevésbé rossz...

Területileg szétosztani szerintem nincs értelme... Mindig 1 csapat lenne az úr, mindenhol (minden régióban) nagy valószínűséggel.

Igen a vidéki csapatoknak utazni kell és van hogy sokat... Ezzel mégis mit lehet csinálni? (Igen nekünk Budapestieknek "könnyű", mert mindenhonnan kb. ugyan annyira vagyunk...) Költözzön fel ide mindenki! De most komolyan... Ez van erről senki nem tehet, rájuk utazásoknál több teher hárul!

Oda vissza csoport meccsek-nél megint a legerősebb szerez be 4 győzelmet, mert volt ilyen és a 4-ből csak 1 csoport lett kicsit szoros és az idegenbeli meccsek, nem nagyon számítottak a továbbjutásnál (utazni meg itt is kell).

A régebbi felvetésem, hogy a vidéki csapatok, ha az ország 2 ellentétes felén vannak rendezzenek dupla meccset itt Pesten:
Szurkolók: Az egyik csapat tábora így is úgyis szív, így a másik csapaté "is". Esélykiegyenlítés, Szolidaritás...
Ki rendezze: Ez egy jó kérdés. Vagy meglehetne előre hirdetni (a bajnokság elején) vagy egy pesti csapat segítségével. Nem tudom én csak egy ötletet adtam, de ez sem jó. Megint csak vissza. Mit lehet ez ellen tenni, nagyon semmit, a földrajzi elhelyezkedéssel nem lehet mit csinálni...
(Az utazási költségeket, lehetne kompenzálni a következő évi nevezéseknél - és akik kevesebbet utaztak azoknak 10-20.000-rel több lenne a nevezése) De az már megint méltánytalan...

Bajnokság rendszere.
A 270-es bejegyzésben tettem erre egy felvetést (egy oldallal ezelőtt, de ezek szerint akik itt a 7. oldalon kapcsolódtak be, nem olvasták és oda már nem tértek vissza) arra vonatkozóan, miért lenne jó a 3 divízió. Az egyensúly miatt.

Az "első" 12 csapat között óriási szakadékok vannak, mint az most kiderült, az első 10 között is az van és a 8 között is, de akkor ha ezt vennénk alapul 4 csapatos lenne a DIV I.
3 osztály, 8 csapat osztályonként, mindenhol azonos feljutási feltételek és bajnokság lebonyolítási rendszer! Ha az utolsó divízió több, mint 8 csapatos lenne ott módosítani kell, de legalább a felső 2 ugyan úgy működne!

Amit már páran felvetettek itt, a lényeg a KISZÁMÍTHATÓSÁG és az ÁLLANDÓSÁG!

Lehet 10 csapatos első és 15 csapatos másod osztály, csak megint nincs benne rendszer (az első osztályban az utolsó 2 csapatot megint magasan vernék, a második pedig túl nagy lenne) Itt lehetne 5 csapatos csoportokban gondolkozni, de lehet jövőre már csak 24 csapat indul, utána meg 27...

Mi kell nekünk tehát?

REND RENDSZER RENDSZERESSÉG!