NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 2 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 654 — Big Penix Energy
Ez menő mindenképpen végig fogom olvasni/nézni. Ez egyébként maga a módszertan lenne? Nem hiszem hogy azt csak úgy kiadják.
Nemes samu09
Nem, baromi bonyolult, sok tényezős képletek számítjak ki a megadott adatok alapján a grade-eket. 60-ról indulsz, ha pl RB-kent mindig a blokkoknak megfelelő lyukta választod, de egy broken tackle-t sem csinálsz, 60 is maradsz meccs végéig. Mindegy hogy ez 15 yard 10 kísérletből, vagy 80.

A linkelt oldal csak egy leírás, hogy mi az alapelv, nem először éri már őket támadás, hogy Józsi grade-je túl magas, vagy Tóni nem is olyan jó coverage-ben, szerintem ezek elkerülése miatt készült ez az összefoglaló.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 693 — Lucas Scott
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Őszentsége Sobri Jóska
Ez igaz valahol. De aki értékel még mindig nem tudja mi történik a háttérben, pláne nem volt még éles meccs helyzetben bent a pályán mert életében nem sportolt.
Lehet leértékeli a qb egyik snapjét mert, hiába dobott 60 yardos td-t, az X elkapója éppen üresen volt, jobb pozícióban.
Ezzel szemben az iranyito lát coverbe mozgó falembert aki blokkolná a passzt X-nek, a deep safety is őt nézi, a play előtt pedig direkt kérték a qb-t a 2. cb-t dobja, mert szar napja van. Mit tud erről egy analyst? Nyilván a statisztikát és az esélyeket nézi, de az sem egy valós kép.
Nemes samu09
Te is úgy írod ezt, hogy nem tudod, hogy működik a PFF grading rendszere. 1-1 playben elég kevés ember kap értékelést, pont a rengeteg ismeretlen miatt. Egy általad felvázolt passz valószínűleg nem csak egy +0,5, vagy inkább +1 lenne a QB-nak, hanem egy big time throw is. HA leverage-nek megfelelően, pontosan dobta.
Tudja az analyst is, hogy megvan a progress beszélve play előtt, és ha tegyük fel a 2. számú readje a QB számára open, nem fogja lepontozni azért, mert X üresebb volt. Nincs idő minden playben minden elkapót végignézni. És nem fogja az említett dobást turnover-worthy playként regisztrálni, hacsak nem olyan aluldobott labda, amit alatriste említett. Bár az is lehet, csak -1 lenne, nem TWT, mert a védőt is aluldobta.

Más: Reflektálva a Stroud vs Love vitára, amit JJ Watt indított twitteren.
Alább a nyers statok. Love PFF ratingje mégis 92, míg Stroudé csak 78.

Stroudnak volt egy szar turnover-worthy passza, egyenesen a védő kezébe, Love-nak nem.
Tegyük fel, hogy nem ejti el a Browns védő és itt a grafikán a TD-INT mutató 3-1. A PFF grade-je ezt mutatja, mert nem Stroudon múlt, hanem a védő dropján, hogy nem 3-1 ez a stat. Amúgy a passer ratingje is 137 lenne 157 helyett, ami nagyságrendileg ugyanilyen esés.

Simán elkapható lett volna a labda a védő által. Sőt ha jól emlékszem még bőven az első félidőben, amíg szoros is volt. Ha int lett volna, ki tudja, hogy alakul a meccs. Persze Flacco szar volt, de az eredmény után loholt a Browns egész meccsen, egy viszonylag korai Texans turnover nagyban befolyásolHATta volna a végeredményt. Ezt persze nem mutatja semmilyen stat, de azért ne feledjük, hogy kulcs turnover LEHETETT volna.

Nyilván messze van a tökéletestől a grading és elfogadom, hogy valakinek nem tetszik, mert fölösleges és nem érthetnek mindent minden playben, ez egyértelmű. De az, hogy geekek ülnek egész hajnalban a gép előtt, akik labdát se láttak, az egyrészt nem igaz, másrészt nocomment, hogy ez az érv.. Többen FCS programban is játszottak, de a legtöbben legalább HS-ben pályára is léptek. Persze van sok pattanásos arcú 30-40 éves nerd is, akit elképzeltek a Watt beszólását istenítők.

A grading amúgy inkább csak a mezei júzereknek van, egy valamire való div 2-es college csapat is saját magának elemzi a meccsfelvételt, de az advanced statokat, a szituációk szerint kategorizált felvételek listáját igenis használja az összes NFL csapat és egy kivétellel az összes FBS college csapat.
dancogo
Ha ismered a pff módszertanát akkor valid és küldd át legyszi😃. Ha nem akkor te is csak levegőbe beszélsz. Írtam is, hogy az analyst az esélyeket számolja, tehát mi lenne ha… így már egy int worthy play a leírásának pillanatában felesleges, mert nem történt meg.
Nem azt mondom, hogy a pff értelmetlen mert egyáltalán nem az. De azért tud érdekes statokat gyártani az emberi tényező miatt.
Nemes samu09
tudtommal a pff-nél dolgozik 😊
peach
Ez igaz, de gradinggel nem foglalkozom, csak rálátok csomó dologra. De nem célom védeni őket, egyszerűen most szerintem igen jól leképezte a két QB teljesítmény közötti különbséget a végső grade. És nyilván ott sem tökéletes mind a 120+ ember, aki ezzel foglalkozik.
dancogo
sztem is, es tok jo, hogy ezt igy fel is vallaljak.
pl en nem igazan ertettem ezt az ajnarozast Stroudrol a meccs kozben, utan. igen, jo meccset hozott, de azert erzesem szerint nem annyira jot.
mig Love eseten mar sokkal inkabb megertettem, mert nagyon jo donteseket hozott. es pl ott van a Musgrove dobas, na az egy mechanikailag rohadt nehez dobas volt.

szoval en teljesen egyetertek a ket grade kozotti kulonbseggel.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
törölt kristof New York Giants Miami Hurricanes 1 358 — Browns GM
Super Bowl LVIII lineup in Las Vegas: Reba McEntire with the National Anthem, Post Malone with “America The Beautiful,” and Andra Day with “Lift Every Voice and Sing”.

hát ez a Post Malone választás igencsak izgalmasnak hangzik. 😀

The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 808 — Saturday Night Lights
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Őszentsége Sobri Jóska
Ez igaz valahol. De aki értékel még mindig nem tudja mi történik a háttérben, pláne nem volt még éles meccs helyzetben bent a pályán mert életében nem sportolt.
Lehet leértékeli a qb egyik snapjét mert, hiába dobott 60 yardos td-t, az X elkapója éppen üresen volt, jobb pozícióban.
Ezzel szemben az iranyito lát coverbe mozgó falembert aki blokkolná a passzt X-nek, a deep safety is őt nézi, a play előtt pedig direkt kérték a qb-t a 2. cb-t dobja, mert szar napja van. Mit tud erről egy analyst? Nyilván a statisztikát és az esélyeket nézi, de az sem egy valós kép.
Nemes samu09
Te is úgy írod ezt, hogy nem tudod, hogy működik a PFF grading rendszere. 1-1 playben elég kevés ember kap értékelést, pont a rengeteg ismeretlen miatt. Egy általad felvázolt passz valószínűleg nem csak egy +0,5, vagy inkább +1 lenne a QB-nak, hanem egy big time throw is. HA leverage-nek megfelelően, pontosan dobta.
Tudja az analyst is, hogy megvan a progress beszélve play előtt, és ha tegyük fel a 2. számú readje a QB számára open, nem fogja lepontozni azért, mert X üresebb volt. Nincs idő minden playben minden elkapót végignézni. És nem fogja az említett dobást turnover-worthy playként regisztrálni, hacsak nem olyan aluldobott labda, amit alatriste említett. Bár az is lehet, csak -1 lenne, nem TWT, mert a védőt is aluldobta.

Más: Reflektálva a Stroud vs Love vitára, amit JJ Watt indított twitteren.
Alább a nyers statok. Love PFF ratingje mégis 92, míg Stroudé csak 78.

Stroudnak volt egy szar turnover-worthy passza, egyenesen a védő kezébe, Love-nak nem.
Tegyük fel, hogy nem ejti el a Browns védő és itt a grafikán a TD-INT mutató 3-1. A PFF grade-je ezt mutatja, mert nem Stroudon múlt, hanem a védő dropján, hogy nem 3-1 ez a stat. Amúgy a passer ratingje is 137 lenne 157 helyett, ami nagyságrendileg ugyanilyen esés.

Simán elkapható lett volna a labda a védő által. Sőt ha jól emlékszem még bőven az első félidőben, amíg szoros is volt. Ha int lett volna, ki tudja, hogy alakul a meccs. Persze Flacco szar volt, de az eredmény után loholt a Browns egész meccsen, egy viszonylag korai Texans turnover nagyban befolyásolHATta volna a végeredményt. Ezt persze nem mutatja semmilyen stat, de azért ne feledjük, hogy kulcs turnover LEHETETT volna.

Nyilván messze van a tökéletestől a grading és elfogadom, hogy valakinek nem tetszik, mert fölösleges és nem érthetnek mindent minden playben, ez egyértelmű. De az, hogy geekek ülnek egész hajnalban a gép előtt, akik labdát se láttak, az egyrészt nem igaz, másrészt nocomment, hogy ez az érv.. Többen FCS programban is játszottak, de a legtöbben legalább HS-ben pályára is léptek. Persze van sok pattanásos arcú 30-40 éves nerd is, akit elképzeltek a Watt beszólását istenítők.

A grading amúgy inkább csak a mezei júzereknek van, egy valamire való div 2-es college csapat is saját magának elemzi a meccsfelvételt, de az advanced statokat, a szituációk szerint kategorizált felvételek listáját igenis használja az összes NFL csapat és egy kivétellel az összes FBS college csapat.
dancogo
Ha ismered a pff módszertanát akkor valid és küldd át legyszi😃. Ha nem akkor te is csak levegőbe beszélsz. Írtam is, hogy az analyst az esélyeket számolja, tehát mi lenne ha… így már egy int worthy play a leírásának pillanatában felesleges, mert nem történt meg.
Nem azt mondom, hogy a pff értelmetlen mert egyáltalán nem az. De azért tud érdekes statokat gyártani az emberi tényező miatt.
Nemes samu09
QB-knál pl. így:
 www.pff.com/news/pro-how-pff-grades-quarterback-play
De minden posztra van részletes, példákkal szemléltetett leírás, érdemes megnézni a gifeket is.

Te analystként csak beírod a játékos által a playben végrehajtott akciót (minden, nem expected megmozdulást: broken tackle, turnover worthy play és még egy rakat) és egy grade-et, hogy mennyire volt számottevő egy -2-től +2-ig terjedő skálán, elmented a playt és mész tovább. A különböző kategóriák eredményeit és a játékos végső grade-jét is egy algoritmus számolja, te nem tudsz belenyúlni, hogy jajj azért a 78 kevés egy amúgy nagyon jó QB teljesítményre, adjunk hozzá még 5öt a végső grade-hez.

Csak érdekességként, ezek azok a statok, amik meg is jelennek egy támadó játékosnál. Ezek mögött mind különböző processeket léíró emberek dolgoznak, akik minden playt egyesével elemeznek.

dancogo
Innen már csak egy lépés, hogy algoritmus számolja a play-by-playt.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 625 — I like the Texans, I like who we are

Szerkesztette: dancogo
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 126 — Kinek mit intézett a kormánya

Szóval teljesen felesleges azt leírni, hogy ez a corner elejtése miatt nem lett pick, és nem a QB-n múlott?

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 15 891 — a new hope (again)

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 625 — I like the Texans, I like who we are
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Őszentsége Sobri Jóska
Ez igaz valahol. De aki értékel még mindig nem tudja mi történik a háttérben, pláne nem volt még éles meccs helyzetben bent a pályán mert életében nem sportolt.
Nemes samu09
Ez különösen vicces egy Texans fantól, mikor az ex PFF-s Bobby Slowik az OC.
labo7
Vicces de azért a nyakamat teszem rá ha számítana nála a pff nem lenne ilyen az O alatta.
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 001 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
🤣🤣🤣

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "

Elméletben lehet egy borzalmas INT worthy passzból 99 yardos TD, ha elbénázza nagyon a védő, ami nagyon jól mutat a statisztikában.
És fordítva egy tökéletes passzt is elkapás helyett felüthet a levebőbe az elkapó és INT.
Pont azzal lehetne több a PFF mint a statisztika, hogy ezeket figyelembe veszik.
Csahogy ez behozza a képletbe a szubjektivitást, ami miatt nagyon nem lenne szabad úgy kezelni a listát, mint szentírást. Kontextusban használni.
Amúgy amióta áttértek erre a 100-as skálára használhatatlanabb, mint előtte.

Amúgy amennyire tudom 1 ember értékel 1 ember review-zza, ami azért kevés ahhoz, hogy minden hibát ki tudjon szűrni. De nem vagyok benne biztos, hogy tényleg csak 2 ember szól bele 1-1 számba.

Konrkét esetet nem minősítem. De azért elég valószínűtlen ilyen statisztikát összehozni rossz játékkal. Minimum 1 magyarázó cikk kéne akkor, hogy miért volt ekkora különbség majdnem identikus statisztikák között. Mármint a grade-ekkel 1 időben, nem közfelháborodás enyhítésére...
De ha ingyen reklámot akartak, akkor végül most ezek után kapnak...
Black_Adder
zacknorb
Pont ezt teszik. Persze lehet, hogy az elkapó futott rossz útvonalat, és emiatt szubjektív, hogy a passz rossz, vagy az elkapót kéne lepontozni. Vagy mire gondoltál?
Szerintem senki sem tekint rá szentírásként, én legalábbis ilyet nem tapasztaltam még. Aki átesik ide, hogy egy szám leírjon egy teljes meccset egy playának, az pont ugyanolyan káros, mint a maradi hozzáállás.

@zacknorb és akinek csak fél perce van:
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 126 — Kinek mit intézett a kormánya
Elméletben lehet egy borzalmas INT worthy passzból 99 yardos TD, ha elbénázza nagyon a védő, ami nagyon jól mutat a statisztikában.
És fordítva egy tökéletes passzt is elkapás helyett felüthet a levebőbe az elkapó és INT.
Pont azzal lehetne több a PFF mint a statisztika, hogy ezeket figyelembe veszik.
Csahogy ez behozza a képletbe a szubjektivitást, ami miatt nagyon nem lenne szabad úgy kezelni a listát, mint szentírást. Kontextusban használni.
Amúgy amióta áttértek erre a 100-as skálára használhatatlanabb, mint előtte.

Amúgy amennyire tudom 1 ember értékel 1 ember review-zza, ami azért kevés ahhoz, hogy minden hibát ki tudjon szűrni. De nem vagyok benne biztos, hogy tényleg csak 2 ember szól bele 1-1 számba.

Konrkét esetet nem minősítem. De azért elég valószínűtlen ilyen statisztikát összehozni rossz játékkal. Minimum 1 magyarázó cikk kéne akkor, hogy miért volt ekkora különbség majdnem identikus statisztikák között. Mármint a grade-ekkel 1 időben, nem közfelháborodás enyhítésére...
De ha ingyen reklámot akartak, akkor végül most ezek után kapnak...
Black_Adder
 www.youtube.com/watch?v=pF3MGVPr0ao
Nekem ez lesz délután meló mellett a hallgativaló

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 477
Elméletben lehet egy borzalmas INT worthy passzból 99 yardos TD, ha elbénázza nagyon a védő, ami nagyon jól mutat a statisztikában.
És fordítva egy tökéletes passzt is elkapás helyett felüthet a levebőbe az elkapó és INT.
Pont azzal lehetne több a PFF mint a statisztika, hogy ezeket figyelembe veszik.
Csahogy ez behozza a képletbe a szubjektivitást, ami miatt nagyon nem lenne szabad úgy kezelni a listát, mint szentírást. Kontextusban használni.
Amúgy amióta áttértek erre a 100-as skálára használhatatlanabb, mint előtte.

Amúgy amennyire tudom 1 ember értékel 1 ember review-zza, ami azért kevés ahhoz, hogy minden hibát ki tudjon szűrni. De nem vagyok benne biztos, hogy tényleg csak 2 ember szól bele 1-1 számba.

Konrkét esetet nem minősítem. De azért elég valószínűtlen ilyen statisztikát összehozni rossz játékkal. Minimum 1 magyarázó cikk kéne akkor, hogy miért volt ekkora különbség majdnem identikus statisztikák között. Mármint a grade-ekkel 1 időben, nem közfelháborodás enyhítésére...
De ha ingyen reklámot akartak, akkor végül most ezek után kapnak...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 126 — Kinek mit intézett a kormánya
JJ volt tegnap McAfeenál is

O-line válaszok

(Schwartz azért elég jóban van a PFF-el úgy tudom)

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
labo7 Dallas Cowboys Wisconsin Badgers 804
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Őszentsége Sobri Jóska
Ez igaz valahol. De aki értékel még mindig nem tudja mi történik a háttérben, pláne nem volt még éles meccs helyzetben bent a pályán mert életében nem sportolt.
Nemes samu09
Ez különösen vicces egy Texans fantól, mikor az ex PFF-s Bobby Slowik az OC.
több mint 2 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 654 — Big Penix Energy
a szituációk szerint kategorizált felvételek listáját igenis használja az összes NFL csapat és egy kivétellel az összes FBS college csapat.
dancogo
melyik FBS csapat nem használja?
törölt kristof
Ez sajnos üzleti titok, én sem tudom. FCS-ben kb a csapatok fele nem PFF előfizető, a non-client meccsek pedig leghátul vannak a prio listán, így csak akkor derülne ki, ha ez a renitens gárda egy non-client FCS csapattal játszana 😊
több mint 2 éve
törölt kristof New York Giants Miami Hurricanes 1 358 — Browns GM
a szituációk szerint kategorizált felvételek listáját igenis használja az összes NFL csapat és egy kivétellel az összes FBS college csapat.
dancogo
melyik FBS csapat nem használja?

The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
több mint 2 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Méltatlan egy "vita" ez, nem hittem volna, hogy 2024-ben még mindig ott tartunk, hogy a passzolt yard meg a TD-k vagy a labdaeladások száma érv bármire is

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 654 — Big Penix Energy
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Őszentsége Sobri Jóska
Ez igaz valahol. De aki értékel még mindig nem tudja mi történik a háttérben, pláne nem volt még éles meccs helyzetben bent a pályán mert életében nem sportolt.
Lehet leértékeli a qb egyik snapjét mert, hiába dobott 60 yardos td-t, az X elkapója éppen üresen volt, jobb pozícióban.
Ezzel szemben az iranyito lát coverbe mozgó falembert aki blokkolná a passzt X-nek, a deep safety is őt nézi, a play előtt pedig direkt kérték a qb-t a 2. cb-t dobja, mert szar napja van. Mit tud erről egy analyst? Nyilván a statisztikát és az esélyeket nézi, de az sem egy valós kép.
Nemes samu09
Te is úgy írod ezt, hogy nem tudod, hogy működik a PFF grading rendszere. 1-1 playben elég kevés ember kap értékelést, pont a rengeteg ismeretlen miatt. Egy általad felvázolt passz valószínűleg nem csak egy +0,5, vagy inkább +1 lenne a QB-nak, hanem egy big time throw is. HA leverage-nek megfelelően, pontosan dobta.
Tudja az analyst is, hogy megvan a progress beszélve play előtt, és ha tegyük fel a 2. számú readje a QB számára open, nem fogja lepontozni azért, mert X üresebb volt. Nincs idő minden playben minden elkapót végignézni. És nem fogja az említett dobást turnover-worthy playként regisztrálni, hacsak nem olyan aluldobott labda, amit alatriste említett. Bár az is lehet, csak -1 lenne, nem TWT, mert a védőt is aluldobta.

Más: Reflektálva a Stroud vs Love vitára, amit JJ Watt indított twitteren.
Alább a nyers statok. Love PFF ratingje mégis 92, míg Stroudé csak 78.

Stroudnak volt egy szar turnover-worthy passza, egyenesen a védő kezébe, Love-nak nem.
Tegyük fel, hogy nem ejti el a Browns védő és itt a grafikán a TD-INT mutató 3-1. A PFF grade-je ezt mutatja, mert nem Stroudon múlt, hanem a védő dropján, hogy nem 3-1 ez a stat. Amúgy a passer ratingje is 137 lenne 157 helyett, ami nagyságrendileg ugyanilyen esés.

Simán elkapható lett volna a labda a védő által. Sőt ha jól emlékszem még bőven az első félidőben, amíg szoros is volt. Ha int lett volna, ki tudja, hogy alakul a meccs. Persze Flacco szar volt, de az eredmény után loholt a Browns egész meccsen, egy viszonylag korai Texans turnover nagyban befolyásolHATta volna a végeredményt. Ezt persze nem mutatja semmilyen stat, de azért ne feledjük, hogy kulcs turnover LEHETETT volna.

Nyilván messze van a tökéletestől a grading és elfogadom, hogy valakinek nem tetszik, mert fölösleges és nem érthetnek mindent minden playben, ez egyértelmű. De az, hogy geekek ülnek egész hajnalban a gép előtt, akik labdát se láttak, az egyrészt nem igaz, másrészt nocomment, hogy ez az érv.. Többen FCS programban is játszottak, de a legtöbben legalább HS-ben pályára is léptek. Persze van sok pattanásos arcú 30-40 éves nerd is, akit elképzeltek a Watt beszólását istenítők.

A grading amúgy inkább csak a mezei júzereknek van, egy valamire való div 2-es college csapat is saját magának elemzi a meccsfelvételt, de az advanced statokat, a szituációk szerint kategorizált felvételek listáját igenis használja az összes NFL csapat és egy kivétellel az összes FBS college csapat.
több mint 2 éve
alatriste Green Bay Packers 11 900 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Tua TD passza Hillnek egy borzasztó aluldobott labda lett, ha simán maga elé kapja Hill begyalogolhatott volna vele. Így is TD lett, egy 53 yardos, de ehhez kellet, hogy Tyreek extrát hozzon miután megált és kb visszanyúlt, hogy egyáltalán elkapja a labdát. Aztán kicselezett két védőt és TD, de ez Hill miatt lett az, Tua alul dobta az elkapóját.
A játékért biztos vagyok benne, hogy eredménytől függetlenül negatívat kapott Tua és extra +-t Hill. Pedig a 'száraz' statok alapján lett egy 53 yardos TD-je.

Liverpool Fc
több mint 2 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 625 — I like the Texans, I like who we are
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Őszentsége Sobri Jóska
Ez igaz valahol. De aki értékel még mindig nem tudja mi történik a háttérben, pláne nem volt még éles meccs helyzetben bent a pályán mert életében nem sportolt.
Lehet leértékeli a qb egyik snapjét mert, hiába dobott 60 yardos td-t, az X elkapója éppen üresen volt, jobb pozícióban.
Ezzel szemben az iranyito lát coverbe mozgó falembert aki blokkolná a passzt X-nek, a deep safety is őt nézi, a play előtt pedig direkt kérték a qb-t a 2. cb-t dobja, mert szar napja van. Mit tud erről egy analyst? Nyilván a statisztikát és az esélyeket nézi, de az sem egy valós kép.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress
A PFF szempontrendszere szerint ha van 10 play, ahol X irányító 10-szer rosszul dönt, akkor az kevés pont, még ha mondjuk ez 2 TD-t és 200 yardot jelent is végeredményben, míg ha Y irányító 10-ből 10-szer jól dönt, akkor az sok pont, még ha mind a 10 labdát el is droppolják, és lesz belőle 0 yard és 2 INT.
Van ebben is logika, egynek elmegy, szerencsére van sok és sokféle infó, ami alapján mindenki véleményt formálhat.
És, lássuk be, valósabb képet ad egy QB teljesítményéről, mintha csak a 200 yard 2 TD állna szembe a 0 yard 2 INT-el.

Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska

több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 14 428
NFL viewership for Wild Card games:

Saturday:
• Browns-Texans: 29 million
• Dolphins-Chiefs: 23 million (on Peacock)

Sunday:
• Packers-Cowboys: 40 million
• Rams-Lions: 36 million

Monday:
• Steelers-Bills: 31 million
• Eagles-Bucs: 28.6 million

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!