Atlanta Falcons
32 feliratkozó
több mint 7 éve
Ez nem így van, hiszen ott van #36 a padon, a fény, a táltos az éjszaka sötétjében de basszuk pályára küldeni, hogy legyen vezére, kapitánya a nihilnek! 😀Ezt nem látom ennyire radikálisan, pláne h tegnap Jarrett se játszott, szét is esett a rush D teljesen, innentől kezdve várható volt h néha Big Ben deep balljai is jönni fognak tömött box ellen. Deebo az egyetlen LB-nk, aki gondolkozni is tud, ő nincs, vége a dalnak. A dolog másik része h kiesik a 2 safety, berakjuk Poole-t, mert nagyot üt (csak sosem játszott korábban safetyt) meg Kazit, akit szintén nem az eszéért szeretünk. Ha vkit elő kell venni az sztem Dimmy h miért nem szerzett depthbe olyan playákat, akik 2 agysejtnél többel rendelkeznek.2013 mike smith, 4-12 a csapat fele ir-en, teljes kilátástalanság. Na de majd jövőre! 2014 mike smith, 6-10 egy nagyjából egészséges rosterrel, totális leolvadások, érthetetlen történések a pályán és edző váltás év végén.Mikor néztünk bele hasonlóan nagy lángosba legutóbb? Sztem az elmúlt 2,5-3 évben tuti nem. Talán a tavalyi pats meccsen voltunk ennyire esélytelenek, de oda úgy is mentünk fel, hogy a tele gatya szaga idáig bűzlött...'15-ben kullogtunk haza Charlotte-ból egy röpke 0-38 után, azóta ez a legnagyobb különbségű vereség.
peach
Quinnt lehet b@szogatni, én nem tudom akkor, ha ennyire beüt az injury bug.
empty taxi
Amúgy nem, nem akarom kibaszni dan quinnt, de sokkal jobban frusztrál az 1-4nél, hogy padlógázzal tolja a mike smith 2.0-t.
peach
empty taxi
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Sark fejlődik, ja. Hívott két jó meccset két fogalmatlan D ellen. Hirtelen szembe jött a vasas, azt ráküldtek a falra egy erősen blitz happy csomagot azt azt se tudta merre van az előre. Dobáltatta a 3-5 dropbackeses hosszúkat, úgy, hogy már a huddleben kikapott a falunk a los-on. Ilyenkor kéne ugye quick slantekkel, rb screenekkel esetleg megróbálni büntetni a blitzet. Nem sikerült. Esetleg TE segítség schraeder mellé mert látványosan szenvedett mint disznó a jégen. Azt akkor csodálkozunk, hogy a szarrá vert frencsi qb-nk a meccs második félidejében már szellemeket lát és vakon van. Egész meccsen erőltette az outside zone futásokat, főleg matthews oldalára aminek össz eredményeképpen csodálkoznék ha azokból nem negatív yard lenne a termés. Vagy a csodás screenek sanura meg ridleyre, amit sztem hamarabb tudott a steelers def mint ő maga. És mindezt egy liga alja def ellen.Nem értem mért vagy ennyire az edzők ellen. Amióta az Atlantanak szurkolok szerintem most a legjobb az edzői stáb (persze Sarki még nem a legtökéletesebb, de tavalyhoz képest ő is rengeteget fejlődött) Quinn össze rákot egy elég erős kezdő védelmet az elmúlt 2-3 évben, most már csak a csere sort kell egy kicsit előrébb hozni hogy ha késik a kezdő játékos legyen aki rendesen be ugrik helyette. De ez nem megy egyik évről a másikra. A seahawksnál is bele telt pár évbe mire össze állt a védelem. És továbbra is tartom hogy ha a 4 kezdő védő játékosod ki esik nincs olyan védelem ami ne nyele be ugyan ennyi pontot és yardot. Teljesen új védelme van a pályán mert a cserék nem véletlen cserék 1-2 playre beugranak hogy tudjon a kezdő pihenni. Most meg nyomják egész meccsen. Persze én is boszankodtam tegnap hogy nem igaz, hogy nem tudnak még csinálni egy szerelést, de ezt nem Quinn számlájára írom.Igen, megérezné. De nem kapna 130 pontot 3 meccs alatt. Számomra bebizonyosodott amit pedzegettem korábban, itt a fejétől bűzlik a hal...Az utóbbi két évben a D# top 10 volt. Azt minden védelem meg érezné ha 4 kezdő játékosa ki esik a fél szezonra :/Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
KeyG
Midnight
peach
Midnight
Quinn meg igenis vastagon saras ebben a kontérhajónyi missef tackleben, mert ahogy sonkára hivatkozva gyurma is megmondta, attól, hogy csere játékos vagy a játék lealapabb elemét meg kell tudnod csinálni, vagy ha nem akkor mit keresel egy nfl csapat rosterén. Az kinek is a felelőssége? Amúgy nem csak a depth chart vége van vakon, a kezdők sem tudják megcsinálni a szereléseket. Namost ez sztem akkor fordul elő, ha bizonytalanságban leledzenek és kompenzáció képpen túl vannak pörögve. Ez nem hc felelősség?
Amúgy 2010ben kezdték el a hawkst építeni, 4 év múlva super bowlt nyertek. Milyen még 2-3 évről beszélünk itt?
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Ezt nem látom ennyire radikálisan, pláne h tegnap Jarrett se játszott, szét is esett a rush D teljesen, innentől kezdve várható volt h néha Big Ben deep balljai is jönni fognak tömött box ellen. Deebo az egyetlen LB-nk, aki gondolkozni is tud, ő nincs, vége a dalnak. A dolog másik része h kiesik a 2 safety, berakjuk Poole-t, mert nagyot üt (csak sosem játszott korábban safetyt) meg Kazit, akit szintén nem az eszéért szeretünk. Ha vkit elő kell venni az sztem Dimmy h miért nem szerzett depthbe olyan playákat, akik 2 agysejtnél többel rendelkeznek.2013 mike smith, 4-12 a csapat fele ir-en, teljes kilátástalanság. Na de majd jövőre! 2014 mike smith, 6-10 egy nagyjából egészséges rosterrel, totális leolvadások, érthetetlen történések a pályán és edző váltás év végén.Mikor néztünk bele hasonlóan nagy lángosba legutóbb? Sztem az elmúlt 2,5-3 évben tuti nem. Talán a tavalyi pats meccsen voltunk ennyire esélytelenek, de oda úgy is mentünk fel, hogy a tele gatya szaga idáig bűzlött...'15-ben kullogtunk haza Charlotte-ból egy röpke 0-38 után, azóta ez a legnagyobb különbségű vereség.
peach
Quinnt lehet b@szogatni, én nem tudom akkor, ha ennyire beüt az injury bug.
empty taxi
Amúgy nem, nem akarom kibaszni dan quinnt, de sokkal jobban frusztrál az 1-4nél, hogy padlógázzal tolja a mike smith 2.0-t.
peach
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
2013 mike smith, 4-12 a csapat fele ir-en, teljes kilátástalanság. Na de majd jövőre! 2014 mike smith, 6-10 egy nagyjából egészséges rosterrel, totális leolvadások, érthetetlen történések a pályán és edző váltás év végén.Mikor néztünk bele hasonlóan nagy lángosba legutóbb? Sztem az elmúlt 2,5-3 évben tuti nem. Talán a tavalyi pats meccsen voltunk ennyire esélytelenek, de oda úgy is mentünk fel, hogy a tele gatya szaga idáig bűzlött...'15-ben kullogtunk haza Charlotte-ból egy röpke 0-38 után, azóta ez a legnagyobb különbségű vereség.
peach
Quinnt lehet b@szogatni, én nem tudom akkor, ha ennyire beüt az injury bug.
empty taxi
Amúgy nem, nem akarom kibaszni dan quinnt, de sokkal jobban frusztrál az 1-4nél, hogy padlógázzal tolja a mike smith 2.0-t.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Nem értem mért vagy ennyire az edzők ellen. Amióta az Atlantanak szurkolok szerintem most a legjobb az edzői stáb (persze Sarki még nem a legtökéletesebb, de tavalyhoz képest ő is rengeteget fejlődött) Quinn össze rákot egy elég erős kezdő védelmet az elmúlt 2-3 évben, most már csak a csere sort kell egy kicsit előrébb hozni hogy ha késik a kezdő játékos legyen aki rendesen be ugrik helyette. De ez nem megy egyik évről a másikra. A seahawksnál is bele telt pár évbe mire össze állt a védelem. És továbbra is tartom hogy ha a 4 kezdő védő játékosod ki esik nincs olyan védelem ami ne nyele be ugyan ennyi pontot és yardot. Teljesen új védelme van a pályán mert a cserék nem véletlen cserék 1-2 playre beugranak hogy tudjon a kezdő pihenni. Most meg nyomják egész meccsen. Persze én is boszankodtam tegnap hogy nem igaz, hogy nem tudnak még csinálni egy szerelést, de ezt nem Quinn számlájára írom.Igen, megérezné. De nem kapna 130 pontot 3 meccs alatt. Számomra bebizonyosodott amit pedzegettem korábban, itt a fejétől bűzlik a hal...Az utóbbi két évben a D# top 10 volt. Azt minden védelem meg érezné ha 4 kezdő játékosa ki esik a fél szezonra :/Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
KeyG
Midnight
peach
több mint 7 éve
Igazatok van, hogy van egy kiváló első sorunk és utána egy hatodrendű hátsó egység. Nagyon jól gondolkodnak a draftok során viszont a csapatépítés itt meg is áll. A jó munkásemberek hiányoznak akit ha felkeltesz mert a padon szundikál akkor is tud hozzátenni a játékhoz. Ilyenek vannak a NE, GB, PHI, NO -nál évről évre de nálunk nincs.
több mint 7 éve
Korábban írtam (és mindenki felhördült! 😊 ) 8-8!!!!Hát most már csak 6-10 😊
több mint 7 éve
az én drága táskabástyám shawnka pontosan 2 hete írta le szépen, hogy attól hogy cserejátékos vagy, még kellene tudni legalább egy tackle-t bemutatni, vagy legalább néha-néha eltalálni a szöget a szereléshez... az a baj, hogy az olyan hentesek mint Poole 10-ből 10-szer high risk playeket csinálnak, mert arra koncentrál, hogy nagyot üssön, és nem arra hogy biztosan szereljenAz utóbbi két évben a D# top 10 volt. Azt minden védelem meg érezné ha 4 kezdő játékosa ki esik a fél szezonra :/Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
KeyG
Midnight
az, hogy ez a mennyiben a játékos, az edzők (aki nem magyarázza el neki, hogy ne) vagy a FO hibája (aki sorozatosan ilyen játékosokat draftol/szerződtet), azt innen nem lehet megmondani
Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 7 éve
Mikor néztünk bele hasonlóan nagy lángosba legutóbb? Sztem az elmúlt 2,5-3 évben tuti nem. Talán a tavalyi pats meccsen voltunk ennyire esélytelenek, de oda úgy is mentünk fel, hogy a tele gatya szaga idáig bűzlött...'15-ben kullogtunk haza Charlotte-ból egy röpke 0-38 után, azóta ez a legnagyobb különbségű vereség.
peach
Quinnt lehet b@szogatni, én nem tudom akkor, ha ennyire beüt az injury bug.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Igen, megérezné. De nem kapna 130 pontot 3 meccs alatt. Számomra bebizonyosodott amit pedzegettem korábban, itt a fejétől bűzlik a hal...Az utóbbi két évben a D# top 10 volt. Azt minden védelem meg érezné ha 4 kezdő játékosa ki esik a fél szezonra :/Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
KeyG
Midnight
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Mikor néztünk bele hasonlóan nagy lángosba legutóbb? Sztem az elmúlt 2,5-3 évben tuti nem. Talán a tavalyi pats meccsen voltunk ennyire esélytelenek, de oda úgy is mentünk fel, hogy a tele gatya szaga idáig bűzlött...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Az utóbbi két évben a D# top 10 volt. Azt minden védelem meg érezné ha 4 kezdő játékosa ki esik a fél szezonra :/Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
KeyG
több mint 7 éve
Tavaly Top10 volt a D.Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
KeyG
több mint 7 éve
Csak az derült ki amit eddig is tudtunk, hogy zero depth van a csapatban.Vannak előnyei ha sztárjátékosaid vannak, de pl ez hátrány, hogy szarrá kell fizetni őket és az utánuk következők nem ebben a ligában játszanak.
Amúgy az is elkeserítő valóban ahogy Quinn menedzseli a dolgokat, kirúgni nem feltétlen kell, de valami áthidaló megoldás kell, mert így ez a szezon kurva hosszú lesz.
több mint 7 éve
Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.Javítsatok ki ha tévednék de Quinn itt van 3-4 éve, és én nem emlékszem h ez idő alatt, akár egy középmezőnyi D lett volna a Falconsnál. Tudom vannak sérültek most, de ennyire kilátástalannak nem szabadna lennie egy védelemnek. Lehet túlértékelt ő a Seahawksban és Falconsban végzett és elért munkájáért.
empty taxi
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 7 éve
Super Bowl hazai pályán mi? Rövidke kis szezon volt ez...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Offszezonban jön a retool, ha nem vezet eredményre, akk 2020-ban új HC-nk lesz.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
ezt hívják úgy, hogy kijózanító vereség. gondolom most jön majd az a rész, hogy igazolunk valakit FA-ról, mondjuk Dezt hogy még az öltöző is szét legyen baszódva.jöhetne a bye
több mint 7 éve
Valaki valami pozitívat? 😀bármi lehet, csak ne az 1 éjszakás kaland utáni terhességi teszt 😊
Creepy
több mint 7 éve
Hát, még van idő a meccsig, szólok a srácoknak, hogy ne basszák el.Pedig.. 😂😂😂A ti O-tok rendben van. A Steelers-nél akadozik az is. Ezért raktam rátok, és ne csináljatok azt amit a Bengals ellen. 😀Szerintem bukta. Uccsó drive, Vasas támad, 1 ponttal kikapunk. Kocsit, házat rá, SZÍVESEN! 😀Valaki valami pozitívat? 😀Megraktam tippmixen a Falcons W-t. Pozitívnak számít? 😀
Creepy
KeyG
Kenji
KeyG
Creepy
több mint 7 éve
Pedig.. 😂😂😂A ti O-tok rendben van. A Steelers-nél akadozik az is. Ezért raktam rátok, és ne csináljatok azt amit a Bengals ellen. 😀Szerintem bukta. Uccsó drive, Vasas támad, 1 ponttal kikapunk. Kocsit, házat rá, SZÍVESEN! 😀Valaki valami pozitívat? 😀Megraktam tippmixen a Falcons W-t. Pozitívnak számít? 😀
Creepy
KeyG
Kenji
KeyG
több mint 7 éve
A ti O-tok rendben van. A Steelers-nél akadozik az is. Ezért raktam rátok, és ne csináljatok azt amit a Bengals ellen. 😀Szerintem bukta. Uccsó drive, Vasas támad, 1 ponttal kikapunk. Kocsit, házat rá, SZÍVESEN! 😀Valaki valami pozitívat? 😀Megraktam tippmixen a Falcons W-t. Pozitívnak számít? 😀
Creepy
KeyG
Kenji
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 7 éve
Szerintem bukta. Uccsó drive, Vasas támad, 1 ponttal kikapunk. Kocsit, házat rá, SZÍVESEN! 😀Valaki valami pozitívat? 😀Megraktam tippmixen a Falcons W-t. Pozitívnak számít? 😀
Creepy
KeyG