Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 8 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
A járási munkaügyi központot is megnézném még, hátha ott is akad egy újabb outside the box igazolás, védett korban, adókedvezményt és munkahelyteremtési támogatást igénybe lehet venni.
füligjimmy
Elképzelem ahogy négy-öt guru körbeveszi Trubisky-t (főedző, segédedző, egyébedző, edzőbbedző, konzultáns) és mondják neki mit csináljon.
Nagyjából mint egy magyar meló ahol van pár aki kurvára ért hozzá mert régóta a cégnél van meg az egy szerencsétlen aki lapátol.
Bazzani
Bezzeg Patricia...
empty taxi
(Hol írtam ezt?)
Bazzani
Nem hinném, hogy én valaha is túl pozitívan értékeltem volna a csapatomat bármiben is, sőt.
Mondjuk nincs is mire.

Csak azt akartam éreztetni, hogy nehogy pofára esés legyen ennek a vége. Mert Childress már vagy az ötödik edző akire azt írjak, hogy na majd ő fú de kurva nagy hasznára lesz Trubiskynek mert 10 évvel ezelőtt valakit kurva jól edzett.
Bazzani
Nem is általánosságban beszéltem, de Patricia kapcsán nekem az jön le h vmi elképesztő lila babakék köd lepte el a látásod. Aztán legyen Neked igazad.

Ellenben Nagy igyekszik az Eagleshöz és a Ramshez (mintha sikeres idényen lenne túl mind2 csapat) hasonlóan QB-hez értő támadószakemberekből minél többet maga mellé hozni több szem többet lát alapon, ezt ekézni nekem kissé széllel szemben hugyozás feeleingű.
empty taxi
no offense értem a példádat és valóban mindkét helyen bevált, de személyes tapasztalatom volt Bazza példájához is ahol kicsit túl sok volt a szakember akik mind baromira értettek hozzá a végeredmény mégis szar lett /persze ez utóbbi példa a jó öreg Magyarországról való, lehet Amerikára nem érvényes/
több mint 8 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
A járási munkaügyi központot is megnézném még, hátha ott is akad egy újabb outside the box igazolás, védett korban, adókedvezményt és munkahelyteremtési támogatást igénybe lehet venni.
füligjimmy
Elképzelem ahogy négy-öt guru körbeveszi Trubisky-t (főedző, segédedző, egyébedző, edzőbbedző, konzultáns) és mondják neki mit csináljon.
Nagyjából mint egy magyar meló ahol van pár aki kurvára ért hozzá mert régóta a cégnél van meg az egy szerencsétlen aki lapátol.
Bazzani
Bezzeg Patricia...
empty taxi
Ő körbeöleli az embert, mint egy meleg, puha takaró egy hűvös őszi estén #nohomo #igazságotPinyőnek

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 214 — Lájkold a zsűrit!
A járási munkaügyi központot is megnézném még, hátha ott is akad egy újabb outside the box igazolás, védett korban, adókedvezményt és munkahelyteremtési támogatást igénybe lehet venni.
füligjimmy
Elképzelem ahogy négy-öt guru körbeveszi Trubisky-t (főedző, segédedző, egyébedző, edzőbbedző, konzultáns) és mondják neki mit csináljon.
Nagyjából mint egy magyar meló ahol van pár aki kurvára ért hozzá mert régóta a cégnél van meg az egy szerencsétlen aki lapátol.
Bazzani
Bezzeg Patricia...
empty taxi
(Hol írtam ezt?)
Bazzani
Nem hinném, hogy én valaha is túl pozitívan értékeltem volna a csapatomat bármiben is, sőt.
Mondjuk nincs is mire.

Csak azt akartam éreztetni, hogy nehogy pofára esés legyen ennek a vége. Mert Childress már vagy az ötödik edző akire azt írjak, hogy na majd ő fú de kurva nagy hasznára lesz Trubiskynek mert 10 évvel ezelőtt valakit kurva jól edzett.
Bazzani
Nem is általánosságban beszéltem, de Patricia kapcsán nekem az jön le h vmi elképesztő lila babakék köd lepte el a látásod. Aztán legyen Neked igazad.

Ellenben Nagy igyekszik az Eagleshöz és a Ramshez (mintha sikeres idényen lenne túl mind2 csapat) hasonlóan QB-hez értő támadószakemberekből minél többet maga mellé hozni több szem többet lát alapon, ezt ekézni nekem kissé széllel szemben hugyozás feeleingű.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
davemayer Chicago Bears 15 436 — "Grammar maci"
A járási munkaügyi központot is megnézném még, hátha ott is akad egy újabb outside the box igazolás, védett korban, adókedvezményt és munkahelyteremtési támogatást igénybe lehet venni.
füligjimmy
Elképzelem ahogy négy-öt guru körbeveszi Trubisky-t (főedző, segédedző, egyébedző, edzőbbedző, konzultáns) és mondják neki mit csináljon.
Nagyjából mint egy magyar meló ahol van pár aki kurvára ért hozzá mert régóta a cégnél van meg az egy szerencsétlen aki lapátol.
Bazzani
Bezzeg Patricia...
empty taxi
(Hol írtam ezt?)
Bazzani
Nem hinném, hogy én valaha is túl pozitívan értékeltem volna a csapatomat bármiben is, sőt.
Mondjuk nincs is mire.

Csak azt akartam éreztetni, hogy nehogy pofára esés legyen ennek a vége. Mert Childress már vagy az ötödik edző akire azt írjak, hogy na majd ő fú de kurva nagy hasznára lesz Trubiskynek mert 10 évvel ezelőtt valakit kurva jól edzett.
Bazzani
kicsit nekem is az az érzésem hogy túl sokan fognak sokfélét akarni tőle, de ha Nagy koncepciója mentén egységesen dolgoznak a sráccal akkor komoly haszna is lehet hogy ennyi szakavatott (ha az...) szempár figyeli majd minden mozdulatát.

Ez tipikusan az a szituáció amit mi innen kintről csak később az eredmények alapján tudunk megítélni.

Szerkesztette: davemayer

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 8 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 080 — Axel Foley
A járási munkaügyi központot is megnézném még, hátha ott is akad egy újabb outside the box igazolás, védett korban, adókedvezményt és munkahelyteremtési támogatást igénybe lehet venni.
füligjimmy
Elképzelem ahogy négy-öt guru körbeveszi Trubisky-t (főedző, segédedző, egyébedző, edzőbbedző, konzultáns) és mondják neki mit csináljon.
Nagyjából mint egy magyar meló ahol van pár aki kurvára ért hozzá mert régóta a cégnél van meg az egy szerencsétlen aki lapátol.
Bazzani
Bezzeg Patricia...
empty taxi
(Hol írtam ezt?)
Bazzani
Nem hinném, hogy én valaha is túl pozitívan értékeltem volna a csapatomat bármiben is, sőt.
Mondjuk nincs is mire.

Csak azt akartam éreztetni, hogy nehogy pofára esés legyen ennek a vége. Mert Childress már vagy az ötödik edző akire azt írjak, hogy na majd ő fú de kurva nagy hasznára lesz Trubiskynek mert 10 évvel ezelőtt valakit kurva jól edzett.

több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 214 — Lájkold a zsűrit!
A járási munkaügyi központot is megnézném még, hátha ott is akad egy újabb outside the box igazolás, védett korban, adókedvezményt és munkahelyteremtési támogatást igénybe lehet venni.
füligjimmy
Elképzelem ahogy négy-öt guru körbeveszi Trubisky-t (főedző, segédedző, egyébedző, edzőbbedző, konzultáns) és mondják neki mit csináljon.
Nagyjából mint egy magyar meló ahol van pár aki kurvára ért hozzá mert régóta a cégnél van meg az egy szerencsétlen aki lapátol.
Bazzani
Bezzeg Patricia...
empty taxi
(Hol írtam ezt?)
Bazzani
(Kettős mércét érzek)

Szerkesztette: füligjimmy

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 8 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 220
Brad Childress mégse ment nyugdíjba...
Felvettük offense consultantnak...

 mobile.twitter.com/ErikLambert1/status/960591329997852673?ref_src=twsrc%5Etfw&ref_url=http%3A%2F%2Fwww.12up.com%2Fposts%2F5969552-report-bears-hiring-former-rival-head-coach-as-offensive-assistant

Szerkesztette: Tomcsik

több mint 8 éve
Mr.Breaker 1 934
Srácok nézzétek inkább a pozitív oldalát ennek. Matt Nagy, DP és Reid alól jön. DP 1.5 év alatt liga elit O-t rakott össze egy rookie QB-val,ha valami hasonlót összetud hozni Nagy Trubisky-val,akkor nem fog azért annyira hiányozni majd Jeffery. 😀
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az "újjáépítés" 4. évében mondhatjuk 5 játékosra, hogy nélkülözhetetlen.
füligjimmy
Az nem is olyan rossz szám 😊

több mint 8 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
nem tudom emlékszel-e a de itt a fórumon is többen mondták hogy nem ér annyit Jeffery mint amennyit kér mert inkonzisztens és sérülékeny (ráadásul akkor tiltatta el magát még pluszban). Én kifizettem volna neki amit kér mert nem látszott honnan tudjuk pótolni de utána jöttek olyan hírek hogy a 13-14M-ra simán nemet mondott, mennyit adtál volna neki, ha egyáltalán lett volna olyan összeg amiért maradt volna? szerintem ez összetettebb kérdés volt mint egy egyszerű szerződés hosszabbítás de annak láttatod aminek akarod, ezzel nem védeni akarom Pace-t, csak megjegyeztem a másik oldalát is a dolognak.
davemayer
11-et ér, 13-at nem? A legprecízebben könyvelt csapat díját minden évben elhozzuk. Közben 20-30 millákat húznak le a budin, csak nincs hosszabb távra garantált. Az csak adalék, hogy White sérülésekor már látszott, át kéne az egész koncepciót gondolni. De ez az ami kurvára nincs egy poszton, vagy csapategységnél se, hosszútávú elképzelés. Talán linebacker, oszt ennyi.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 8 éve
davemayer Chicago Bears 15 436 — "Grammar maci"
A Josh Bellamyk világában egy Asthon Jeffries labdába se rúghatott. De mostmár minden jó lesz.
füligjimmy
jimmy ő nem akart maradni, teljes joggal, az élet őt igazolta és meg is érdemli.
davemayer
De mostmár minden jó lesz. Elvégre aki miatt nem akart maradni, és aki oly' bravúrral manőverezett eddig, hogy a Mike Pettine-féle Cleveland Browns már előrelépés lenne, még mindig itt van, de már nagyon sokat tanult a hibáiból.
füligjimmy
nem vagyok teljesen biztos benne hogy Pace felelőssége ez csak, nagy valószínűséggel mindenképp egy potenciálisan jobb esélyekkel induló csapathoz akart menni, mindegy volt mennyi pénzről volt szó. Szerintem ezen ideje túllépni, máshol, még jobb helyzetű franchise-oknál is előfordul hasonló.
davemayer
Szerintem pedig nagyon könnyen túllépünk ezeken az "apróságokon". Arra azért kíváncsi lennék, ha '15-ben, amikor úton volt egy 100 elkapás - 1500 yard felé, akkor elé tesznek egy szerződést? Nem tudom, miért lett volna rossz ötlet egy ilyen kaliberű, akkor 25 éves srácot magadhoz kötni. Fuller opciója se lett lehívva, mibe került volna? Idei szezonban 1 darab Jordan Howardra voltunk egy bravúros 2 győzelmes szezontól. Az "újjáépítés" 4. évében mondhatjuk 5 játékosra, hogy nélkülözhetetlen.

 twitter.com/kfishbain/status/958771467260432384

Turbómen és Nagy is simán lehet 2 év múlva munkanélküli, de egy másik csapat irányítója ilyet nyilatkozzon az offseasonban... mert a db-k és elkapók között ezt megszokhattuk, akinek meccs előtt nagyobb a szája, az esik inkább pofára, de ez?

Szerkesztette: füligjimmy

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 8 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 181
(Fox kirúgása mellett) Urlacher HoF címe az idei szezonunk ékköve.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 448 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Úgy tűnik Urlacher Hall of Famer lett.
 twitter.com/Ron_Clements/status/959921876448497665
több mint 8 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 220
Ez ilyenkor még úgyis csak játék,
proki
Amikor ilyen minőségben, mennyiségben, és változatosságban elérhetőek a pornográf tartalmak, miért ezzel kell játszani?

De ez a White nevű csávó sztem közel jár a megoldáshoz. Nem feltétlenül Key lenne az én emberem, de várjuk meg a kombájnt, Davenport hogy mozog. Roquan Smith nem fér bele. Szomorú arc emodzsi.
füligjimmy
Engem még Tremaine Edmunds érdekel. Még csak 19 éves és nagyon állat volt. Igaz ő nem vérbeli OLB, de 19 évesen még azzá is tehető. A paraméterei meglennének hozzá. Szerintem ebben az évben a legjobb off ball LB volt. Érdemes szemmel tartani a srácot.