Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 11 éve
nem, a megállapítás ez volt, amire reagáltam, idézem: "azt szokják ugye mondani, hogy a playoff formula az a jó védelem és a faja futójáték. na ebből egyik sem igen van a Coltsnál"arra egy szóval nem reagáltam h ne lenne esélyetek, sőt, azt se mondtam h szar a védelmetek, egyedül arra világítottam rá hogy azér ezt túlzás volt kijelenteni úgy, hogy nem vagytok elit védelem ti se (ezt egyébként ki merem jelenteni). De ez nem is baj, mi se, de bőven vagyunk mi is olyan jók h ne lehessen azt mondani h nincs védelmünk.
részemről vége, mer úgyis elbeszélünk egymás mellett...
több mint 11 éve
nyilván, de akkor sem érzem hogy olyan húde nagy különbség lenne a két csapat védelme között. Főleg ha azt nézzük hogy egymás ellen játszunk, tehát nagyban befolyásolni fogja a két csapat offense is a védők munkásságát.Ez tetszik és még hol van szombat 😊
meghát az AFC North ellen mi is összeszedtünk 3 w-t, pont annyit mint a Bengals, csak mi 4 meccsből. És a steelesr elleni eléggé gyatra teljesítményt leszámítva, a védelemmel se volt gond egyik meccsen seshady
A megállítás annyi volt, hogy
1. a Coltsnál nincs jobb matchup a POban nekünk
2. jó a védelmünk és a futójátékunk, ami elvileg a PO győzelem legfontosabb pillére
Erre nekiállsz izmozni, hogy a ti farkatok bezzeg. Ki mondta hogy esélytelenek vagytok? Annak örömködünk éppen, hogy meccsben lehetünk. Nem csak olvass...
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
nyilván, de akkor sem érzem hogy olyan húde nagy különbség lenne a két csapat védelme között. Főleg ha azt nézzük hogy egymás ellen játszunk, tehát nagyban befolyásolni fogja a két csapat offense is a védők munkásságát.meghát az AFC North ellen mi is összeszedtünk 3 w-t, pont annyit mint a Bengals, csak mi 4 meccsből. És a steelesr elleni eléggé gyatra teljesítményt leszámítva, a védelemmel se volt gond egyik meccsen se
több mint 11 éve
Shady, c'mon man, azért a két csoport 6-6 divmeccse között volt némi különbség ami megdobja a számainkat 😀azt szokják ugye mondani, hogy a playoff formula az a jó védelem és a faja futójáték. ne ebből egyik sem igen van a Coltsnál, szóval ha mi ezt a kettőt fe l tudjuk ott mutatni, Dalton ide Dalton oda, nem látom h miként kapunk ki.gabtsiha már szar a mi védelmünk, akkor lássuk:
futás elleni védelem: Colts 18., Bengals 20.
passz elleni védelem: Colts 12., Bengals 20.
összesített védelem: Colts 11., Bengals 22.shady
több mint 11 éve
szerintem igen, de már úgyis bebizonyítottad h nem, szóval fölöslegesen írnánk ide bármit is.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Csak a legegyszerűbb, és szerintem legfontosabb - mert hát pontra játsszák az amfocit, vagy mi - statot hoznám fel példaként, ha már számok: ha jól számolom, az utolsó hét meccsen átlagban 16 pontot engedett a Bengals védelme.16 pontot engedni meccsenként szerintem a "jó" védelmek szoktak.
Ebben benne van a Steelers elleni 15. heti negyedik negyedes összeomlás és 42 pont, ami egyszeri kirívó eset, hét meccsből egyszer belefér hogy szétess. Csak érdekességként, azt a meccset nem számolva 11,7 pont az átlag.
11,7 pontot engedni pedig egyenesen elit. És az elit védelmeknek is lehet rossz napja, amikor 42 pontot kapnak.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
én csak arra reagáltam hogy nincs védelmünk. Ha egy Seattle szurkoló mondja akkor azt mondom oké, de azér ezt tőletek hallani kicsit fura, tekintve hogy egyáltalán nem vagytok az elitbe. Vagy szerintetek igen?Indokoljátok meg hogy miért nincs védelmünk, és nektek miért olyan jó, télleg kiváncsi vagyok rá. A semmibe lövöldözni mindenki tud..
több mint 11 éve
Én meg cincin W-t érzek pont.
több mint 11 éve
arra pont jók hogy meg lehessen állapítani, hogy semmivel sincs jobb védelmetek. Még a liga első felében se vagytok, de még csak a közelébe se, akármelyiket nézzük.shadyRemélem az edzői stábotok gondolkodása hasonlóan egyszerű. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
arra pont jók hogy meg lehessen állapítani, hogy semmivel sincs jobb védelmetek. Még a liga első felében se vagytok, de még csak a közelébe se, akármelyiket nézzük.sajnos az ilyen ultimate érvrendszer ellen nem vagyunk felvértezve, főleg ha már megállapítottad😕
De majd hétvégén úgyis meglátjuk kinek van igaza.shady
akármelyiket is nézzük 😕
én apukám erősebb mondjuk.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
arra pont jók hogy meg lehessen állapítani, hogy semmivel sincs jobb védelmetek. Még a liga első felében se vagytok, de még csak a közelébe se, akármelyiket nézzük.Ámen.
De majd hétvégén úgyis meglátjuk kinek van igaza.shady
több mint 11 éve
arra pont jók hogy meg lehessen állapítani, hogy semmivel sincs jobb védelmetek. Még a liga első felében se vagytok, de még csak a közelébe se, akármelyiket nézzük. De majd hétvégén úgyis meglátjuk kinek van igaza.
több mint 11 éve
Szepek a szamok, csak pont semmire nem jok. 😊azt szokják ugye mondani, hogy a playoff formula az a jó védelem és a faja futójáték. ne ebből egyik sem igen van a Coltsnál, szóval ha mi ezt a kettőt fe l tudjuk ott mutatni, Dalton ide Dalton oda, nem látom h miként kapunk ki.gabtsiha már szar a mi védelmünk, akkor lássuk:
futás elleni védelem: Colts 18., Bengals 20.
passz elleni védelem: Colts 12., Bengals 20.
összesített védelem: Colts 11., Bengals 22.shady
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
azt szokják ugye mondani, hogy a playoff formula az a jó védelem és a faja futójáték. ne ebből egyik sem igen van a Coltsnál, szóval ha mi ezt a kettőt fe l tudjuk ott mutatni, Dalton ide Dalton oda, nem látom h miként kapunk ki.gabtsiha már szar a mi védelmünk, akkor lássuk:
futás elleni védelem: Colts 18., Bengals 20.
passz elleni védelem: Colts 12., Bengals 20.
összesített védelem: Colts 11., Bengals 22.
több mint 11 éve
A második félidőben jó volt Dalton. az elsőbeb volt homály. mondjuk ezt a "képességét" mindig felszopják, miszerint képes átlépni a korábbi hibáin, hülyeségein és koncentráltan játszani néhány katasztrófális drive után. ez mondjuk tényleg elismerésre méltó. persze még jobb lenne ha 60 percen át jól nyomná és akkor nem kellene izgulni, de az meg kinek jó ha nem kell izgulni ?😊Greenre se mondanám h rossz volt, csak a szokásos koncentrációs problémái jöttek elő. és az is igaz, hogy 3 labdát vesztett csak el a 4 év alatt, de olyan mintha mindre élénken emlkékeznénk, szóval azért szerencsére nem gyakori h ő ekkora bakot lőjön. bár van aki szerint már eldőlt a negyedik negyedre a meccs, ott azért simán benne volt a drive-ban a TD és azzal szépen meg is nyertük volna, nem így alakult, de a játék képében simán benne volt.
azt szokják ugye mondani, hogy a playoff formula az a jó védelem és a faja futójáték. ne ebből egyik sem igen van a Coltsnál, szóval ha mi ezt a kettőt fe l tudjuk ott mutatni, Dalton ide Dalton oda, nem látom h miként kapunk ki.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
A Coltsnál jobb nem jöhetett. A Ravens szerintem még a hazain is nehezebb lenne. Itt alig lesz esélyesebb az Indy. Egy olyan teljesítménnyel, mint tegnap szerintem nyerhetünk. Mert nem volt ez rossz játék. Kemények voltunk, toltuk majdnem végig. A Vasasnak jobban jöttek ki a momentumok és ezen ment el. Dalton szar lett volna? Szerintem inkább közepes. Green volt teljesen nulla (nagyon nem szidtam, mert érezhetően sérült) és Thompson 2-3 játékát sem tudtam értelmezni. Kicsit kell csak több és meglehet a meglepi.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
Dalton rákontrázik 4el, és meg is van a meccs nekünk 😊Luck megdobja a szokásos három INT-t, amit szokott a PO-ban és már meg is van a meccs a Cincynek. 😊BurkusIndy....meg lesz az1. PO W !!! 8-) 😉ZoliZoltánEnnyire biztos ez? Mert en meg
Indy W-t erzek 😀 😀Bence0715
Valamivel szorosabb meccset várok, mint amit regularban játszott a két csapat, de hasonló végkimenetellel
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 11 éve
Luck megdobja a szokásos három INT-t, amit szokott a PO-ban és már meg is van a meccs a Cincynek. 😊Indy....meg lesz az1. PO W !!! 8-) 😉ZoliZoltánEnnyire biztos ez? Mert en meg
Indy W-t erzek 😀 😀Bence0715
több mint 11 éve
Indy....meg lesz az1. PO W !!! 8-) 😉ZoliZoltánEnnyire biztos ez? Mert en meg
Indy W-t erzek 😀 😀
több mint 11 éve
Indy....meg lesz az1. PO W !!! 8-) 😉
több mint 11 éve
Attol mentsen meg minket a joisten. 😀😀Majd Hunt és Clarke robbant jövőre!!!Miközben Lewis-Harris kezdő CB lesz, Flowers-Carter-DiManche LB-sorral fogunk pusztítani. 😀megyerikrisz
| Nehezen bírtam ki, hogy röhögés nélkül írjam le, de sikerült. | Mikey
En azt gondolom, hogy kell nem keves top talent a D-line-ba, azon kivul pont a secondary az, ahol jol allunk. Barmely mas posztra jon ember, udvozolni fogom.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
DE, DT, TE (itt Gresham távozásával számolok), WRNekem is, D-line, O-line előbbre való szerintem. Ti hogy gondoljátok?rizanjnMiközben Lewis-Harris kezdő CB lesz, Flowers-Carter-DiManche LB-sorral fogunk pusztítani. 😀20 sackkel zártuk az alapszakaszt, Justin Houstonnak 22, JJ Wattnak 20.5 van. Dunlap a sack leader 8-cal, utána Geno a kötvetkező hárommal.Majd Hunt és Clarke robbant jövőre!!!
az offseason prioritás azt gondolom nem lehet kérdés.gabtsi
| Nehezen bírtam ki, hogy röhögés nélkül írjam le, de sikerült. | Mikey
Más: közben az NFL.com-on kijött a frissített draft sorrend, és úgy gondolták, írnak hozzá needeket is egyből. Az ottani "senior analyst" szerint a két legnagyobb hiányposztunk a CB és a S. Ez csak nekem tűnik óriási bullshitnek?megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Nekem is, D-line, O-line előbbre való szerintem. Ti hogy gondoljátok?Miközben Lewis-Harris kezdő CB lesz, Flowers-Carter-DiManche LB-sorral fogunk pusztítani. 😀20 sackkel zártuk az alapszakaszt, Justin Houstonnak 22, JJ Wattnak 20.5 van. Dunlap a sack leader 8-cal, utána Geno a kötvetkező hárommal.Majd Hunt és Clarke robbant jövőre!!!
az offseason prioritás azt gondolom nem lehet kérdés.gabtsi
| Nehezen bírtam ki, hogy röhögés nélkül írjam le, de sikerült. | Mikey
Más: közben az NFL.com-on kijött a frissített draft sorrend, és úgy gondolták, írnak hozzá needeket is egyből. Az ottani "senior analyst" szerint a két legnagyobb hiányposztunk a CB és a S. Ez csak nekem tűnik óriási bullshitnek?megyerikrisz
több mint 11 éve
Miközben Lewis-Harris kezdő CB lesz, Flowers-Carter-DiManche LB-sorral fogunk pusztítani. 😀20 sackkel zártuk az alapszakaszt, Justin Houstonnak 22, JJ Wattnak 20.5 van. Dunlap a sack leader 8-cal, utána Geno a kötvetkező hárommal.Majd Hunt és Clarke robbant jövőre!!!
az offseason prioritás azt gondolom nem lehet kérdés.gabtsi
| Nehezen bírtam ki, hogy röhögés nélkül írjam le, de sikerült. | Mikey
Más: közben az NFL.com-on kijött a frissített draft sorrend, és úgy gondolták, írnak hozzá needeket is egyből. Az ottani "senior analyst" szerint a két legnagyobb hiányposztunk a CB és a S. Ez csak nekem tűnik óriási bullshitnek?
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.